Mesehíd 2.0 by Mónika Bencsikné Mayer

MESEKULCS

Mesehíd 2.0 – mesével a bántalmazás ellen ISBN 978-615-00-8213-4

Kiadványunk a „Mesehíd 2.0 – mesefeldolgozó munkacsoport a bántalmazás ellen” projekt foglalkozásainak tapasztalati összegzése. A kiemelt témakörünkhöz kapcsolódó meséket az abúzus, bántalmazás tényének felismeréséhez, a trauma feldolgozásához ajánljuk segédeszköznek, ép és fogyatékos személyek esetében egyaránt. A kiadványban a mesék eredeti szövege mellett megtalálhatóak a könnyen érthető verziók is, melyek segítik a fogyatékos személyekkel való feldolgozást és az önálló olvasást. A foglalkozások tematikájának és menetének vázlatos leírását ötletadónak szánjuk a mesék használatához saját szakterületen belül, az elsajátított szakmai tudásra épülve és azt kiegészítve. Felhasználásukkal senki sem válik meseelemzővé, meseterápiás szakemberré. A Dr. Antalfai Márta által kidolgozott „Kincskereső Meseterápiás Módszer” megfelelő szintű elsajátítása csakis akkreditált képzés keretben lehetséges. Köszönjük érdeklődését és sok sikert kívánunk munkájához! Bencsikné Mayer Mónika meseterápiás szakember a kiadvány szerkesztője Cri Du Chat Baráti Társaság A „Mesehíd 2.0 – mesefeldolgozó munkacsoport a bántalmazás ellen” projekt a FOF2019 pályázat keretében a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósulhatott meg.

Kiadja a Cri Du Chat Baráti Társaság Budapest, 2020 ISBN 978-615-00-8213-4

Cri Du Chat Baráti Társaság Közhasznú Egyesület www.criduchat.hu; www.mesekulcs.hu Adószám: 18131598-1-41

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mesekulcs … Egyesületünk, a Cri Du Chat Baráti Társaság Mesekulcs programja 2015-ben indult útjára, klubfoglalkozások keretében. Célja az volt, hogy támogató közösséget, feltöltődési lehetőséget, újfajta relaxációs lehetőséget biztosítson sérült gyermeket nevelő szülőknek, családtagoknak, érintetteknek. Ehhez a célhoz varázslatos eszköznek a mesét és az alkotást rendeltük hozzá, a Dr. Antalfai Márta pszichoterapeuta által kidolgozott Kincskereső meseterápiás módszerrel. Egyszer csak a Mesekulcs és ez a kis sorstársi közösség növekedésnek indult és kinőtt belőle egy Mesehíd. Egy híd, ami átívelt több száz kilométeren, egzisztenciális, megélésbeli és szakmai különbségeken, összekötve érzékeny és egymás iránt is nyitott embereket. Új projektünkben már együtt építettük fel a hidat, együtt raktuk le a köveit, szülők és szakemberek, érintett családtagok és fejlesztő pedagógus, gyógypedagógus, konduktor, szociális munkás közösen. Nagy örömünkre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gönci Tagintézményének munkatársaival olyan szoros együttműködés alakult ki, mely magában rejtette a továbblépés lehetőségét is. 2019-ben indult Mesehíd 2.0 projektünkben már munkacsoporttá alakulva dolgoztuk fel a bántalmazás, abúzus témakörében kiválasztott meséket. Hiszünk abban, hogy a mesék segítségével könnyebb felismerni, diagnosztizálni a gyanított traumákat, feldolgozni következményeiket és segíteni a továbblépésben. Különösen fontos ez, a gyermekek mellett, életkortól függetlenül a sajátos nevelési igényű személyek esetében. A mesék szimbólumain, fejlődéstörténetein keresztül könnyebben elérhető az értelmi sérültséggel élők különleges világa, egyedi látás- és gondolkodásmódja. A Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával öt olyan mesét dolgoztunk fel, melyek fogyatékos személy bántalmazása (abúzusa) esetében is hatékonyan alkalmazhatóak az alapos gyanú igazolásában és a traumák feldolgozásában. Tapasztalatainkat két kiadvány segítségével szeretnénk megosztani olyan módon, hogy a segítő szakemberek mindennapi munkájában is használhatóak legyenek. Jelen kiadványunk tartalmazza lezajlott foglalkozássorozatunk tematikáját, a feldolgozott mesék szövegét és hogy milyen bántalmazástípus esetén nyújthat segítséget. A leírtakat gondolatébresztőnek szánjuk: szeretnék felhívni a szakemberek figyelmét a mesék újszerű alkalmazásának lehetőségeire munkájuk során és ötleteket adni, támpontokat nyújtani az első próbálkozásokhoz. Kiadványunk párja ehhez a munkához még kézzelfoghatóbb segítséget nyújthat a mesék könnyen érthető változataival és a ráhangolódást illetve a levezetést szolgáló feladatokkal, színezőkkel. Természetesen a megosztott tapasztalatok és ötletek kipróbálásával még senki nem válik szakképzett meseterapeutává. Ugyanakkor bízunk benne hogy többen is felfedezik a mesékben rejlő fantasztikus lehetőségeket és már megszerzett szaktudásukkal és tapasztalatukkal párosítva egy új és hatékony eszköz felé fordul érdeklődésük. Bencsikné Mayer Mónika - szülő, meseelemző, meseterápiás szakember a Cri Du Chat Baráti Társaság elnöke

Az élet nem egy tündérmese? A mese egy varázslatos világ, mely a képzelet szárnyán megnyitja az emberi szívet. A Mesekulcs és a Mesehíd programok a sérült gyermeket nevelő szülők, családtagok és az ország egyik leghátrányosabb vidékén dolgozó szakemberek között képeztek hidat. A mese világába belépve egy olyan közösség alakult ki, mely egymást segítette, támogatta, és teszi ezt mind a mai napig. Elrugaszkodva a valóságtól, azt gondoltuk, megélhetünk olyan élményeket, amelyek kiszakítanak a jelenből és feltöltődve folytathatjuk hétköznapjainkat a sérült, illetve hátrányos helyzetű gyermekek között. De be kell látni, hogy tévedtünk. A MESEHÍD 2.0 őszi tréningjén szembe kellett nézni a valósággal: nemcsak tündérmesék léteznek. A mese igenis a valóságot jeleníti meg, időnként a nagyon is fájdalmas valóságot. Önismereti csoportunk munkacsoporttá alakulva olyan meséket dogozott fel, melyekben a magány, a bántalmazás, a nélkülözés, elhanyagolás és az erőszak számos formája megtalálható. A mesék elgondolkodtattak, felkavartak, a szívünket hasogatták. Mindeközben nemcsak magunkba néztünk, hanem megoldási kulcsokat is kerestünk. Kerestük, hogy kinek, kiről, miről szól? Kinek, miért, hogyan, segíthet? Mindeközben magunkba is néztünk. Erős érzelmeket megmozgató napok voltak ezek. Sikerülhet felülemelkedni a szenvedésen? Lehet-e az éltünk mégiscsak tündérmese? Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani ezzel a kiadvánnyal. Kívánjuk, hogy aki kezébe veszi, ne csak néhány kitalált történetet lásson benne. Találja meg saját magát, és helyét ebben az időnként kegyetlen világban, és ezek után tegyen érte, hogy a jobb jövő ne csak álom legyen csupán, hanem csodás valóság. Graholyné Makra Zsuzsanna – konduktor megbízott tagintézmény vezető

MESEHÍD 2.0 Tematika

2 x 3 napos munkacsoport és tréning sajátos nevelési igényű gyermekek hozzátartozói és segítő szakemberek részvételével abúzus, elsősorban fogyatékos személyt ért bántalmazás témakörében. A Mesekulcs programunkhoz kapcsolódó tréning a Kincskereső Meseterápiás módszerre épül. A Kincskereső Meseterápiás módszert Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta fejlesztette ki. A jungi pszichológia alapjaira épülő meseelemző módszer lehetőséget nyújt arra, hogy élvezetes, szórakoztató formában tekintsünk magunkba és tegyünk szert mélyebb önismeretre. A születő alkotások elemzése, a használt szimbólumok, a csoporttársak intuícióinak megismerése új felismerésekhez vezethet önmagunkkal kapcsolatban. A foglalkozásokat a Kincskereső Meseterápiás módszerrel meseelemző és meseterápiás szakember képesítést szerzett egyesületi elnök, érintett szülő vezeti. A Mesehíd 2.0 mesetáborban munkacsoporttá alakult segítő szakemberek és szülők vesznek részt, akik a meséket önismereti csoport keretében feldolgozva adaptálják az abúzus témakörében történő segítéshez, támogatáshoz. A módszer lehetőséget biztosít új aspektusok megismerésére, új módszerek kidolgozásához. Fontosnak tartjuk, hogy olyan érzelmi attitűdöket is megismerjenek a résztvevők kölcsönösen, melyek eltérőek lehetnek a családi érintettség és a szakmai segítségnyújtás esetében. Gyakran másképp látja és éli meg a szakember és a szülő ugyanazt a problémát, melyek több nézőpontból történő megismerését, az álláspontok megértését és közeledését tudjuk segíteni foglalkozásainkkal. 2019/2020. 1. alkalom Bevezetés: Ismerkedő, bemutatkozó kör. Ráhangolódás: Asszociáció a „bántalmazás” szóra Mese: A kis gyufaáruslány Andersen Kiválasztási szempont: Érzelmi és fizikai elhanyagolás, kényszerítés. Képalkotó elmélyülés, alkotás – olajpasztell, megbeszélés. Zárókör 2. alkalom Ráhangolódás: Rejtőzködés – Hova bújnál? kollázs készítése Mese: Csupaszőr Kiválasztási szempont: Családon belüli erőszak, vérfertőzés. Képalkotó elmélyülés, alkotás – olajpasztell, megbeszélés. Zárókör 3. alkalom Ráhangolódás: A csábítás trükkjei – Minek nem tudunk ellenállni? fotómontázs készítése Mese: A szépen zengő pelikánmadár Kiválasztási szempont: Fizikai bántalmazás, csábítás, rablás. Képalkotó elmélyülés, alkotás – olajpasztell, megbeszélés Zárókör

4. alkalom Bevezetés: Elszigetelés, bezárás – fal építés – fal bontás. Mese: Az éneklő zsák spanyol népmese Kiválasztási szempont: Fogva tartás, elszigetelés, kényszerítés. Képalkotó elmélyülés, alkotás – olajpasztell, megbeszélés. Zárókör 5. alkalom Bevezetés: Jövőkép megalkotása – kollázs készítése Mese: Benedek Elek: Kermomiéti Kiválasztási szempont: Elcsábítás, felejtés/tagadás, „bolond segítő” Képalkotó elmélyülés, alkotás – olajpasztell, megbeszélés Zárókör 6. alkalom Tapasztalatok összegzése. Módszertani feldolgozás. Kapcsolódó feladatok, feloldások átbeszélése, átgondolása. Munkacsoportunk tagjai voltak: Bodnár Katalin, Fehérné Baranyai Lívia, Graholyné Makra Zsuzsanna, Kissné Molnár Judit, Kitzinger Krisztina, Kovács Anikó, Mayerné Vajó Magdolna, Técsyné Almási Edit, Vajda Leila, Vajda Zoltán és Bencsikné Mayer Mónika meseterápiás szakember Kiadványunkhoz a mesék illusztrációit a foglalkozásokon készült alkotásokból válogattuk.

A meséket az ábrán látható gondolatmenet mentén dolgoztuk fel és ajánljuk továbbgondolásra:

MESEHÍD 2.0 Fogyatékos személyekkel kapcsolatos abúzus (bántalmazás) Segítő szakember

MESE

Gyerek Fogyatékos kliens

1) Milyen probléma, bántalmazás típus feltárásában segít az adott mese? 2) Bevezető, ráhangoló játék, feladat ötlete. 3) Milyen, mire utaló reakciókat válthat ki a mese? 4) Milyen feloldást, megoldási kulcsot kínál a mese? 5) Mivel lehet tovább segíteni a feloldást fogyatékos gyerek, felnőtt szintjén? (játék, feladat) 6) Egyéb meglátás, ötlet, észrevétel.

A meséket kiadványunkban nem az ismertetett tematika szerinti feldolgozási sorrendben olvashatják, hanem az általunk felállított logikai sorrendben. Ebben a sorrendben a trauma által okozott felejtés feloldásától az egyre súlyosbodó abúzus irányába haladunk a mesék fő motívumának tekintetében. Természetesen a mesék tartalma sokkal sokszínűbb és árnyaltabb annál, hogy egyegy kiemelt eseményre, bántalmazás típusra szűkíthessük le. Igyekeztünk összegyűjteni mindazt az érintettséget az abúzus témájában, amire utalhatnak a mesére adott válaszreakciók, illetve a mese alapján készített alkotás elemei, formái, színei. Megfelelő szaktudással és tapasztalattal a mesék alkalmazásával megerősíthető vagy elvethető a felmerült gyanú, kijelölhető lesz a további vizsgálódás vagy terápia iránya, bővül a segítségnyújtás eszköztára. Önmagukban bizonyítékot természetesen semmire nem szolgáltatnak és óva intünk mindenkit megalapozatlan és messzemenő következések levonásától. Ugyanakkor jelentős segítséget nyújthatnak a kapcsolatteremtéshez nehezített kommunikáció esetén, különösen fogyatékos személyt ért bántalmazás esetén. A mesék összehasonlíthatatlan erejéhez tartozik az is, hogy a történetvezetéssel kivezető utat is mutat, feloldást nyújt a felidézett konfliktusok, traumák hatása alól. Nem felkavart érzelmekkel, lezáratlan élménnyel bocsátja útjára a mese az olvasót vagy a hallgatót, hanem a boldog végkifejlet lehetőségének megnyugtató lezárásával. A programhoz kapcsolódó honlap és email cím: www.mesekulcs.hu mesekulcs@gmail.com

Benedek Elek: KERMOMIÉTI

Volt egyszer egy öregasszony, s annak egy kisleány unokája. Ez az öregasszony minden istenadta reggel elküldte a leánykát fáért. Télben-nyárban, vízben-sárban, mindig kellett mennie a szegény leánykának, mert ha fát nem hozott az erdőből, nem adott enni az öregasszony. Egyszer a leányka, mikor az erdőben volt, leült egy fa tövében, s ott sírdogált keservesen. Odamegy egy öregember, s kérdi: - Miért sírsz, édes leányom? - Hogyne sírnék, lelkem, öregapám, fázom is, éhes is vagyok, s az öreganyám nem ád addig enni, míg fát nem viszek. - Na, ne búsulj mondotta az öregember -, gyere velem, majd adok én enned! A leányka bizony kétszer sem kérette magát, ment az öregemberrel, s addig mentek,mendegéltek, míg egy városnak a végére nem értek. Ott a város végén volt egy patak, abban az öregember megfürdette a leánykát, s mikor kijött, hétszerte szebb lett, mint volt annak előtte, pedig - úgy láttam, mint ma - szép volt addig is. Azután bementek a városba, ottan betértek egy vendégfogadóba. Az öregember parancsolt ételt-italt, mindent, s jóltartotta a leánykát. Amint ott esznek-isznak kettecskén, hallják, hogy a király udvarában éppen most gyűltek össze a legszebb leányok, s hogy a királyfi, amelyik leginkább megtetszik neki, azt feleségül veszi.Hiszen az öregembernek sem kellett egyéb, kézen fogta a leánykát, s vitte az udvarba. De mielőtt az udvarba bementek volna, azt mondta az öregember a leánykának: - No, te leányka, tudd meg, hogy az én nevem Kermomiéti. Te most tizenhat esztendős vagy, tizennyolc esztendős korodban idejövök, mert tudom, hogy a király téged választ feleségnek, s ha akkor nem tudod a nevemet megmondani, elviszlek innét, de úgy elviszlek, hogy soha meg nem látod az uradat. Jól van, bemennek az udvarba. Ott csak úgy nyüzsögtek a szép leányok, járt-kelt a királyfi közöttük, nézte, szemlélte őket. Ez is tetszett egy kicsit, az is, de egy sem úgy, hogy feleségnek választotta volna.

Hát egyszer csak megakad a szeme a leánykán, megfogja a kezét, s mondja neki: Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket! Mindjárt nagy lakodalmat csapnak, s élnek a fiatalok nagy boldogságban. De még egy esztendő sem telt el a lakodalom után, a királyné úgy elszomorodott, hogy senki lélek nem tudta felvidítani. Mindent megpróbált a király, hozatott az udvarba mindenféle bolondos embereket, mondtak, csináltak mindenféle bolondságokat, de a királynét nem tudták megkacagtatni. Eleget faggatta a király:- Mi bajod, lelkem, feleségem? A királyné nem mondta meg, pedig azért volt olyan szomorú, mert elfelejtette az öregember nevét. Egyszer aztán a király kihirdette az egész országban, hogy hat szekér aranyat ad annak, aki a feleségét megnevetteti. Volt az országban egy ember, Bolond Miska volt a neve. Ez is szerencsét próbált, bement a királynéhoz, bolondozott, de hiába, a királyné nem nevette el magát. - Ne kínlódj, Miska - mondta a királyné -, nesze, adok egy aranyat, vidd a kocsmába, idd meg, s többet a szemem elé ne kerülj! Elmegy Miska a korcsmába, ott nagyot iszik, aztán részeg fejjel kimegy az erdőbe, s ott egy fa alatt lefekszik. Amint ott fekszik, látja, hogy a tűz körül szaladgál egy ősz öregember, s mind azt mondogatja magában: - Jaj de jó, hogy a királyné nem tudja, hogy Kermomiéti a nevem! Hiszen Miskának sem kellett egyéb. Volt a zsebében papiros, plajbász,* s mindjárt fölírta a nevet. Hazamegy Bolond Miska, s jelenti a királynak: - No, felséges királyom, ha most meg nem nevettetem a királynét, húzassa karóba a fejemet. - Biz’ én karóba is húzatom, ha meg nem nevetteted, de ha megnevetteted, tizenkét szekér aranyat adok. Bemegy Miska a királynéhoz, de a királyné még azt sem akarta megengedni, hogy megálljon. - Nesze, nesze, egy arany, vidd a korcsmába, idd meg, s többet a szemem elé ne kerülj! Hanem Miska elővette a papirost, s mondta a királynénak: - Pillantson csak ide, felséges asszonyom! Odanéz a királyné, olvassa az öregember nevét, s abban a pillanatban akkorát kacag, hogy megcsendült belé az egész palota. Szaladott a király nagy örömmel. Csakhogy már kacag a felesége. Mindjárt kimérette Miskának a tizenkét szekér aranyat. 7

Eközben elkövetkezik a tizennyolcadik esztendő, s hát úgy éjféltájban jön az öregember, kocogtat a királyné ablakán, s kérdi: - Mi a nevem, királyné? A királyné először nem szólt semmit. Kérdi másodszor is: - Mi a nevem, királyné? - Ördög! - kiáltott ki a királyné. Harmadszor is kérdette: - Mi a nevem, királyné? Kikiáltott a királyné háromszor egymás után: - Kermomiéti, Kermomiéti, Kermomiéti! De erre az ördög - mert igazán az volt - akkora szelet csinált haragjában, hogy még a palota fedelét is elvitte. Hanem aztán úgy el is ment, hogy többet vissza nem jött a királynéhoz.Bezzeg többet nem volt szomorú a királyné, nem kellett bolondokat tartani, kacagott a nélkül is eleget. Így volt, vége volt, mese volt.

Hans Christian Andersen: A KIS GYUFAÁRUS LÁNY Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg sem találta a szegény kislány. Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát sem vettek tőle, és alamizsnát sem adott neki senki. Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú, szőke hajára, de nem is gondolt vele. Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilveszter este. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében. Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket. Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz s meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét. Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét. Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében. Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelánedények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával, meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal. 10

Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen. - Valaki meghalt! - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta: „Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az Isten színe elé.” - Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára. - Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itt hagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha, meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó! És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség. A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek újesztendő reggelén, körülötte egy halom gyufás skatulya és sok-sok elégett gyufaszál. - Melegedni akart szegényke! - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

Kapcsolódó bántalmazási formák: -érzelmi és testi elhanyagolás -családon belüli erőszak -érzelmi bántalmazás -testi bántalmazás -gyász/feldolgozatlan gyász -mélyszegénység A mesére adott reakciók és az alkotás utalhat még a bántalmazás következtében kialakult: -önértékelési zavarra -negatív énképre -önbizalomhiányra -depresszióra

Az éneklő zsák

Volt egyszer, hol nem volt, egy szépséges, ám kissé feledékeny leány, akinek a szülei egy aranygyűrűt ajándékoztak a születésnapjára. Egy nap a kislány elindult vízért a folyóra. Mielőtt megmerítette volna a korsót, levette a gyűrűjét, hogy el ne vigye az ár, mert egy kicsit bő volt az ujjára. Egy kőre tette, de ottfelejtette, és egész addig nem is vette észre, míg haza nem ért. - Jaj, a gyűrűm! – kiáltott fel. Futva indult vissza a folyóhoz a gyűrűért, de mire odaért, az már nem volt sehol. Majdnem sírva fakadt, amikor észrevette, hogy egy ember ül a hídnál. - Uram! Uram, nem látott itt valahol egy gyűrűt? Akkor veszítettem el, amikor vízért jöttem… - Ó, a tiéd volna? A kövön találtam, és beletettem ebbe a zsákba, ni – felelte az ember.- Ha kell, vedd ki! A kislány nem gyanakodott. Bemászott a zsákba, hogy drága gyűrűjét megkeresse, de mire észbe kapott, az ember már össze is fogta a zsák száját, a hátára kapta, és uzsgyi, eliramodott. - Kérlek, kérlek, engedj ki! - Egy szót se erről, szépségem! Hála neked, rengeteg pénzt fogok keresni. Fejedelmien élek majd és még dolgoznom sem kell! Majd elmagyarázom, hogy mit kell tenned, és engedelmeskedni fogsz, ha nem akarod, hogy agyonüsselek. Amikor beérünk egy faluba, kiáltani fogok: Énekelj, zsákocskám, vagy botot kapsz kiskomám! - És akkor – folytatta az ember – te szépen énekelni kezdesz, az emberek meg bámulni fognak, és pénzt dobnak a kalapomba. Majd meglátod, milyen remek lesz! - De… - próbált tiltakozni a kislány. - Nincs semmi de, szépségem! Ha jól viseled magad, akkor este, amikor megszállunk a fogadóban, adok neked enni. Ha viszont nem, éhen maradsz, és napról napra soványabb leszel. Megértetted? - Igen – szepegte a lányka. - Nemsokára egy faluba érünk. Lássuk, hogy viseled magad! Az ember, aki épp úgy nézett ki, mint egy vásári szemfényvesztő, megállt a falu közepén, és amikor elegen köré gyűltek, rákezdett: Énekelj zsákocskám, vagy botot kapsz kiskomám! És akkor a kislány, akinek közben volt ideje kigondolni, hogy mit is énekeljen, belekezdett egy szomorú dalba: Aranygyűrű lett a vesztem, mit a folyónál elveszettem, most távol az otthonomtól e feneketlen zsákban végzem.

A falu népe lelkesen megtapsolta a dalt, mert azt hitték, hogy a zsáknak varázsereje van, vagy a gazdája rendkívüli hasbeszélő. Az ember látta, hogy mekkora sikere van az éneklő zsáknak, ezért minden nap sok-sok faluba betért, és fejedelmien megélt a mutatványból. Egy nap azonban olyan faluba értek, amely nagyon közel volt a kislány családjának az otthonához. Itt is előadták a mutatványt, a megszokott sikerrel, de ezúttal a közönség soraiban ott állt a kislány édesapja is, aki a vásárba jött, és felismerte lánya hangját. - Kislányom! – suttogta. Kis híján ráugrott erre a gátlástalan gonosztevőre, hogy betörje az orrát, de félt, hogy a szégyentelen esetleg nem átallja bántani a gyermekét, vagy esetleg jut ideje elővennie a botját és visszaütni, így aztán inkább megvárta a fogadóban, hogy leszálljon az éj. Megegyezett a fogadóssal, hogy leitatja a gonosz férfit. Amikor az már az asztal alá itta magát, fellopóztak a szobájába, és kiszabadították a kislányt, a helyére meg egy kutyát és egy macskát csempésztek. Másnap az ember megint elő akarta adni a mutatványt, de a zsák nem énekelt. A falu népe botot ragadott, és ütni kezdték a zsákot, amiért becsapták őket. Az ember futva menekült, és amikor mérgesen kioldozta a zsák száját, hogy megbüntesse a kislányt, az elagyabugyált kutya és macska dühösen kiugrott a zsákból egyenesen az ember arcára. A macska kikaparta a szemét, a kutya meg leharapta a fülét. És a gyűrű? Soha többé nem került elő. Biztos eladta a zsákos ember valamelyik vásárban. És mi lett a kislánnyal? Ép és egészséges, hála az apjának. Még mindig szépséges, de már nem annyira feledékeny. Itt a vége fuss el véle! Spanyol népmese - Fordította: Campos Jiménez Mária

Kapcsolódó bántalmazási formák: -fizikai bántalmazás -kisemmizés (értékek, pénz elvétele) -szülőtől elválasztás -elrablás -bezárás -kényszerítés -zsarolás A mesére adott reakciók és az alkotás utalhat még a bántalmazás következtében kialakult: -elszigetelődésre, bezárkózásra -depresszióra

CSUPASZŐR

Volt egyszer egy király és aranyhajú felesége, aki olyan szép volt, mint senki más a földön... Egy napon a királyné nagyon beteg lett, és érezte, hogy már nem él sokáig. Mielőtt meghalt, megígértette a királlyal, hogy csak olyan asszonyt vesz feleségül, akinek ugyanolyan gyönyörű aranyhaja van és olyan szép, mint ö. A király sokáig volt vigasztalhatatlan és nem akart mást feleségül venni. Tanácsadói azonban meggyőzték, hogy királyságának szüksége van királynéra, tehát meg kell házasodnia. A királynak volt egy lánya, aki éppen olyan szép volt, mint anyja és ugyanolyan aranyhaja is volt. Amikor felnőtt, a király észrevette a hasonlóságot, és hevesen belészeretett. Tanácsadói, de még inkább a királylány meg volt rökönyödve azon a kívánságán, hogy a király saját lányát vegye feleségül. Remélte, hogy eltérítheti szándékától, és azt kérte a királytól, hogy az esküvő előtt ajándékozzon neki három ruhát: egy aranyruhát, ami a Naphoz hasonlít, egy ezüstöt, ami a Holdhoz, és egy ragyogót, ami a csillagokhoz hasonló. Ezen kívül kért még egy köpönyeget, ami sok-sok prémből és szőrméből van varrva, és a király birodalmában található minden állat szőrméje legyen rajta. A király azonban nem engedett szándékából. Nagy nehézségek árán megszerzett mindent, amit a királylány kért, és azt mondta neki: „Holnap megesküszünk.” A királylány ekkor elhatározta, hogy megszökik. Magához vette ékszereit és a három ruhát, amit egy dióhéjba tett bele, felvette a szőrmeköpönyeget, és korommal befestette arcát, kezét. Aztán gyorsan elindult, és addig ment, amíg egy erdőbe nem jutott és egy farönkön elaludt. A király vadászai azonban másnap reggel megtalálták és jelentették, hogy egy gyönyörű állatra bukkantak. A király látni akarta az állatot. Amikor azonban a vadászok megfogták a királylányt, az irgalomért könyörgött, és azt állította, hogy ő csak egy szegény gyermek. A vadászok azt mondták neki: „Csupaszőr, jó leszel te a konyhán, gyere csak, össze tudod söpörni a hamut.” Csupaszőr hosszú ideig élt szegényen a király palotájában. Egy napon azonban nagy ünnepséget tartottak, és megkérdezte a szakácsot, hogy kinézhet-e egy kicsit az ajtón. A szakács megengedte neki, hogy egy fél órára felmenjen. Csupaszőr felment hajlékába, megmosta arcát és kezét, elővette azt a ruháját a dióhéjból, amely úgy fénylett, mint a Nap. Kiment az ünnepi terembe, és mindenki azt hitte, hogy egy királylány lépett be. A király odament hozzá, táncolt vele, és azt gondolta magában: „Ilyen szépet még nem láttam.” Amint a táncnak vége lett, meghajolt és eltűnt, senki sem tudta hová.

Gyorsan befutott kis szobájába, levette ruháját, bekormozta arcát és kezét, felvette szőrmeköpenyét és időben visszaért a konyhába, ahogy a szakács megparancsolta De a szakács is meg akarta nézni az ünnepélyt, ezért megparancsolta a lánynak hogy főzze meg a levest a királynak. Csupaszőr megfőzte a legjobb kenyérlevest, amit csak tudott, és ékszerei közül beletett egy aranygyűrűt. A király soha nem evett még ilyen finom levest és amikor megette, a tányér alján talált egy aranygyűrűt. Magához hívatta a szakácsot és kérdőre vonta. Az nagyot, megijedt, de a király tudni akarta, ki főzte a levest. „Be kell vallanom,” - mondta a szakács -„hogy nem én főztem, hanem Csupaszőr.” Ekkor Csupaszőrnek kellett a királyhoz mennie, és azt mondta, hogy ő csak egy szegény, árva gyermek, és nem tudja honnan került a gyűrű a levesbe. Így a király visszaküldte a konyhába. Még két alkalommal rendeztek ünnepséget és Csupaszőr mindkét alkalommal engedélyt kapott, hogy egy fél órára elmenjen. Másodszorra az ezüst ruhát vette fel, és a király örült, hogy újra láthatja a lányt, aki még szebb volt, mint először. Ezután vissza kellett mennie a konyhába kenyérlevest főzni, amibe ismét beletett egy pici aranyrokkát ékszerei közül. A király újra hívatta, és ő ismét azt mondta, hogy nem tud semmit az aranyrokkáról, majd visszament a konyhába. A harmadik alkalommal is így történt minden. Azt a ruháját vette fel, amelyik úgy ragyogott, mint a csillagok, és bement a terembe. A király azonban észrevétlenül egy aranygyűrűt húzott az ujjára. Amikor vége lett a táncnak, meg akarta fogni a lányt, de az kitépte magát a kezéből és gyorsan eltűnt a tömegben. Mivel a király megparancsolta, hogy sokáig tartson a tánc, Csupaszőrnek nem maradt ideje, hogy levegye csillagruháját és az egyik ujja is fehér maradt, amikor bekormozta magát. A király levesébe most egy piciny aranymotollát tett. Amikor a király hívatta, megpillantotta fehéren maradt ujját és rajta a gyűrűt, amit tánc közben ráhúzott. Ekkor megragadta kezét, de amikor a lány ki akarta szabadítani magát, a szőrmeköpeny szétnyílt és előragyogott az alatta lévő csillagruha. A király megfogta a köpenyt és letépte, a lány aranyhaja pedig leomlott. Lemosta magáról a kormot, és szebb lett, mint bárki más a földön. Megtartották a lakodalmat és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Magyar népmese

Kapcsolódó bántalmazási formák: -családon belüli erőszak, abúzus -szexuális bántalmazás (elsősorban közeli hozzátartozótól) -rávetített-rákényszerített szerep -fizikai kihasználás (cselédként dolgoztatás) A mesére adott reakciók és az alkotás utalhat még a bántalmazás következtében kialakult: -szerepjátszásra -bujkálásra / menekülésre

A szépen zengő pelikánmadár Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király. Annak a királynak volt egy szépséges lánya. Olyan nagy volt a gazdagsága, hogy hetedhét országban híre ment. Meg is hallották az idegen királyfiak, s csapták is a szelet a királykisasszonynak! Ahogy az egyik királyfi a másiknak adja a kilincset, hát beállít három királyfi egyszerre, s mondják: ők a szomszéd király fiai, meghallották a királykisasszony hírét, eljöttek leánynézőbe. Meg is tetszett a legkisebb királyfinak a lány. Nagy szerelmiben elmondta néki, hogy ők az erdő közepén tartanak egy kastélyt, s ha a királykisasszony csak egyszer is odamenne, soha többé haza nem kívánkozik. Annyi kincsük van, amennyit a királykisasszony nem is látott! De a legértékesebb a szépen zengő pelikánmadár, aki emberi hangon is beszél… Meg is egyeztek az ifjak a királlyal, hogy a következő alkalommal, ha eljönnek, magukkal viszik a királykisasszonyt, és megmutatnak neki mindent. Majd elmentek az ifjak nagy zenebonával. Alighogy elmentek a királyfiak, a királykisasszonynak kedve szottyant, hogy mindenki tudta nélkül megnézze a mesés gazdagságot és a pelikánmadarat. Felöltözött kolduslánynak, és kiszökött a palotából. Ment, mendegélt a nagy erdőben. Tövis szúrta, ág tépte ruháját a végenincs nagy erdőben, véres lett a képe. Mikor jól beért az erdőbe, látja, hogy gyönyörű, hatlovas, tollbokrétás hintó száguld az út közepén. Hát mikor a közelébe ért a hintó, megismerte benne a három királyfit. Erősen megszerette volt a legkisebb királylegényt. Hova mennek ezek ilyen nagy pompáva?, gondolta, s bár az éhség erősen gyötörte, nem mutatkozott. Már látszott is a kastély az erdő közepén, gondolta, kér majd a cselédektől egy kis ennivalót, ha odaért. Hát, amint benyit a kapun, sehol egy lélek. Egyszer csak hallja: – Fordulj vissza, szép királykisasszony, mert megbánod! A királykisasszony megdöbbent a hang hallatán, de nem látott semmit. Gondolkozik, mit csináljon: ha már eddig eljött, egy láthatatlannak a szavára visszaforduljon? Nem teszem! Egy életem, egy halálom, de én ezt a kastélyt meglátogatom, mondta magában, és elindult. Megy a főbejárat felé, hát csudák csudája, igazat mondott a három királyfi! Olyan gyönyörűséges palota volt, hogy csak elámult a sok drágaság láttán. Bársonnyal voltak a lépcsők bevonva. Aranyos firhangok a falon. Még magához sem tért a csodálkozástól, mikor hallja megint: – Fordulj vissza, szép királykisasszony, mert erőst megbánod! Megdöbbent. Vajon ki lehet, aki reá ismert – gondolta újra – és mégsem mutatja magát? Kicsoda itt néki jóakarója, mikor ő itt nem lát senkit? De olyan szépen zengett az a hang, hogy gondolta, az sem lehetetlen, ez a pelikánmadár… Hát ahogy bemegy a másik szobába, látja, hogy ott áll egy aranykalicka, benne egy gyönyörű szép madár. Harmadszor is szólítja a madár: – Fordulj vissza, szép királykisasszony, mert erőst megbánod! A királykisasszony nézi, csudálkozik, honnan tud emberi szót hallatni ez a gyönyörűséges madár. Elhatározta, hogy most már csakugyan úrnője lesz ennek a gyönyörűséges kastélynak. De a szép madár egyre csak azt hajtogatta: – Fordulj vissza, szép királykisasszony, mert erőst megbánod! 19

Mit bánhatna ő meg egy olyan szép palotában? Hisz a legszebb királyfi udvarol neki! Meg ha már itt van, hát végignéz minden zegzugot. Egyik szoba kék, másik rózsaszín, harmadik csupa arany. Egyik csudálatból a másikba esett, még hetvenkilenc szobán ment keresztül. De akkor csudálkozott csak igazán, mikor a századikba benyitott, mert az egy parasztszoba volt. Abban a szobában semmi más, csak az ágy meg egy-két szék. Fordul, megy tovább, de nem bír kimenni, mert nem találta meg az ajtót. Ahogy keresi, tapogatózik, hirtelen megnyomott egy gombot, mire szétvált a fal. Hát irtózatos mélység fölött áll! Elretten, néz lefelé, hogy mi lehet ott. Hát, uramfia, egy hatalmas, mély kaszakút! Állandóan dolgoztak a kaszák, mintha gépezet hajtotta volna. Úgy megijedt, hogy mindent, amit szépnek látott, elfelejtett. Addig tapogatózott, míg végre elment onnan. Ahogy várt a rémülettől mozdulni sem bírva, hát egyszer csak újra megszólalt a szépen zengő pelikánmadár. Olyan szépen énekelt, hogy a leány elfelejtette minden ijedtségét. Mikor éppen indulni akart kifelé, nyílik a palota kapuja, jő a hatlovas hintó. A királyfiak kitessékelnek a hintóból egy szépséges szép királykisasszonyt. Ahogy bemegy a palota kapuján, a pelikán megszólal: – Fordulj vissza, szép királykisasszony, mert erőst megbánod! A szép királykisasszony vis�sza is fordult egy szóra, a királyfiak meg kezdték csitítgatni, hogy ezt csak egy pelikánmadár mondja. De a királykisasszony se látott, se hallott, csak futott lefelé a lépcsőn, míg a legkisebb királyfi utol nem érte. – Állj meg, szívem szép szerelme! Biz úgy, a három királyfi egyszerre rablóvá változott! Olyanok voltak, mint a tigrisek. Egyik elmarkolta a haját, a karjára csavarta, a másik lökdöste, a harmadik rugdosta. Úgy sikoltozott szegény, hogy a másik királykisasszony haja az égnek meredt. A sikoltozás mind közelebb hallatszott, addig-addig, míg bejöttek a kaszakút szobájába. Azt mondja nekik a királykisasszony. – Bocsássatok szabadon, minden kincsemet odaadom. – Nem a kincsed kell, szép királykisasszony, hanem az életed! – Mindenemet odaadom, országomat is, csak az életemet hagyjátok meg! – Hiszen éppen az kell! Mindened a miénk már, már csak az életed van hátra. Ráfizettél a hiszékenységedre, mint a többi királykisasszony is mind. Látod ezt a szép palotát? Mind a királylányok gyöngyeiből és ékszereiből építettük! Hogy végre megtudd: mi erdei királyok vagyunk! Se katonákat, se udvarnokokat nem tartunk, hanem tartunk szép királykisasszonyokat a kaszakútban. Onnat még egy sem tért vissza! Mindeközben a koldusnak öltözött királylány az ágy alól leste, mit csinálnak a szomszéd király lányával. Az hiába rimánkodott, könyörgött, letépték róla a gyöngyöket. Kiráncigálták a fülbevalóit. A kisujjára úgy rá volt szorulva a legértékesebb gyűrű, hogy alig tudták lehúzni. Hát ahogy cibálták, rángatták, a gyűrű begurult az ágy alá. A királykisasszony ott az ágy alatt úgy megijedt, hogy se hót, se eleven nem volt. Most megnyomtak a falban egy gombot, s a szomszéd királylányt a kaszakútba lökték. – Na, most – szólt az egyik legény –, vegyük ki a gyűrűt az ágy alól! – Hadd el, ez a vadmacska úgy összekörmölte az arcomat, hogy meg kell mosakodnunk. És már vár a másik királykisasszony, az eszemadta. Az sem gondolja, hogy ma kukorékolt neki a kakas utoljára. Kimentek, de a királykisasszony az ágy alatt egyelőre meg se mert mozdulni. Megvárta, míg előállt a hatlovas hintó, s akkor kibújt az ágy alól, s futott, mint akinek az eszét vették. A királyfiak pedig elmentek a vendéglőbe, nagy murit csaptak. Azt mondja odahaza a királykisasszony: – Édes jó apám, dupla őrséget a kapura! 20

A király nem ismert a lányára. De a királykisasszony, mint egy hadnagy osztogatta a parancsokat. Gondolkodik a király, mi lelte az ő jószívű, drága kicsi lányát. Megőrült, vagy hadvezér akar lenni? Hát egyszer, úgy éjféltájban, jön a három daliás királyfi. Megperdültek a dobok a fogadtatásukra. Mikor beértek a fogadószobába, csak fut a királykisasszony a legkisebb nyakába. – Na, szívem szép szerelme – mondja –, ma találkoztunk nálatok, az erdei palotában! Megcsillant a három legény szeme, de a szomszéd szobából előtörtek az apródok a bilincsekkel. Észre se tértek a királyfiak a meglepetéstől, már meg voltak bilincselve. A királykisasszony előveszi a zsebéből a gyönyörűen ragyogó gyémántgyűrűt. – Ismered ezt? – kérdezi a legkisebb királyfit. – Nem én. Sose láttam. – Ilyen beszédet csak rablóktól lehet hallani. Majd megismered, s vele együtt a kaszakút titkát, amott a századik szobátokban! A királynak meg csak a szeme-szája elállt a nagy csudálkozástól, hogy mit akar a lánya. A királyfiakat hatlovas hintóba rakják, a királykisasszony elibük ugrat paripán, mutatja az utat. Hiába rimánkodnak a legények. Amikor odaértek, be a kaszakút szobájába, mind a hármat sorba belökte a kaszakútba. Mikor hazament, akkor mondta meg, hogy a három királyfi három rablóvezér volt: a főurak és a szomszéd királyok leányait sorba kifosztották és megölték. Csináltak hát a kútra egyetlen nagy sírhantot a holtak emlékére. A királykisasszonynak adták a gyönyörű palotát s vele együtt a szépen szóló pelikánmadarat. De a pelikánmadár többet sose mondta, hogy „fordulj vissza, szép királykisasszony”, hanem „Csak előre szép királykisasszony! Föl a fejjel, lesz még boldogságod”. Egyszer aztán a királykisasszony kiment az erdőbe, s találkozott egy szegény vándorlegénnyel. Egyszeribe megtetszett neki, s azt mondta: – Ásó, kapa, s nagyharang válasszon el minket! Nagy lakodalmat csaptak. Dióhéjba kerekedtek, s a Dunán leereszkedtek, s még máig is élnek, ha meg nem haltak. Vajdasági népmese Jékely Zoltán átdolgozása alapján

Kapcsolódó bántalmazási formák: -fizikai bántalmazás, egészen az életellenes cselekedetekig -bizalommal / szeretettel való visszaélés -becsapás / árulás -titkolt szemtanúság (lopás vagy más bűncselekmény tanúja valaki) -titkolózás, másnak mutatja valaki magát A mesére adott reakciók és az alkotás utalhat még a bántalmazás következtében kialakult: -titkolózásra, szemtanúként látottak/hallottak elhallgatására

Técsyné Almási Edit: Ne bánts A mesék arra tanítanak, hogy minden döntésnek, tettnek, kimondott szónak következménye van. A valóságban néha csak annyit tehetünk, hogy együtt élünk a következményekkel. Ami olyanná tesz, amilyen vagy. Mert megtörtént. Ilona és Jóska nagyon szerette egymást. Jóska betegsége azonban mindent megváltoztatott. Gerincműtétje után csak könnyebb munkát tudott vállalni, amit a családi kassza keményen megérzett. Ilona aggódva figyelte három gyermekük cseperedését. Az egyiknek cipő kellett, másik a ruháját nőtte ki, a harmadik éppen beteg volt. Egy ideje Jóska munka után egyre többször ért később haza. Útba esett egy söröző, ahol egyre több időt töltött. Ilona nem nézte jó szemmel. Egyre jobban forrt benne az elkeseredés, a düh, az elpazarolt időért, a feleslegesen kiadott forintokért. Ezen az estén Ilona legkisebb gyermekével volt otthon. A szőke, angyalarcú, kékszemű kislány csendesen játszott a babájával. Ilona egyre gyakrabban nézett ki az ablakon, férjét várta. Az idő múlásával türelme egyre fogyott. Magában már megfogalmazta a vádló szavakat, amivel férjét fogadja majd. A kapu csikorgását hallva az ajtóhoz rohant. -Hol voltál?- kérte számon Jóskát. - Jaj, anyukám, csak néhány sört ittam! - próbálta kedveskedve átölelni a feleségét Jóska. - Néhány sört? Alig állsz a lábadon! Azt megmondanád, miből veszek cipőt, ennivalót a gyerekeknek? - Mindent megoldunk. Mindig van valahogy! - csitítgatta egyre hangosabban perlekedő asszonyát Jóska. De Ilonát nem lehetett leállítani. Minden vélt és valós sérelmét mondta, mondta, mondta. A kicsi lány egy sarokba kuporodva szorosan ölelte a babáját. Nem akarta ezt hallani. Apjához akart bújni, átölelni a nyakát, és megmondani neki, hogy szereti. Ilona viszont bántani akart. Sebet ejteni, ott, ahol a legjobban fáj Jóskának. Mindennek Te vagy az oka! Te, te nyomorék!- kiáltotta Ilona és felkapta a gyereket. 24

Jóska felpattant a székről. Arcán a fájdalom, kín, reménytelenség. -Mit mondtál?- sziszegte fogai közül, alig hallhatóan a kérdést. Ilona bántani akarta. Bántani, hogy fájjon. - Te, te nyomorék! - kiáltotta Ilona. És ekkor Jóska ütött. Ilona sikoltozva tartotta maga elé a kislányt, tartotta oda Jóska elé. -Ne bánts! Itt van a gyerek!- nyújtotta oda neki a gyermeket. Jóska, mint aki erős kábulatból tér magához, magához ölelte a kislányt, akinek tiszta fényű, kéklő szeméből könnycseppek csorogtak végig az arcán. Átölelte apja nyakát és fülébe súgta: Apu! Én szeretlek! A mesék arra tanítanak, hogy minden döntésnek, tettnek, kimondott szónak következménye van. A valóságban néha csak annyit tehetünk, hogy együtt élünk a következményekkel. Ami olyanná tesz, amilyen vagy. Mert megtörtént.

A gyerekekkel való kommunikációhoz ajánljuk rövid összefoglalónkat: Mit tehetsz, ha bántanak? Tudd, hogy senki nem tehet ilyet! Beszélj valakivel, akiben megbízol! Őszintén mondd el mi történt, de ne túlozd el! Nyugodtan kérj segítséget! Ne hibáztasd magad! Nem a te bűnöd, ha mások durván bánnak veled. Ne kezdj el verekedni, mert a végén még téged büntetnek meg! Telefonon vagy e-mailben is kérhetsz segítséget: Országos Kríziskezelő Információs Szolgálat

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

www.bantalmazas.hu

www.kek-vonal.hu

06-80-20-55-20

116-111

éjjel-nappal

116000@kek-vonal.hu info@kek-vonal.hu

NANE www.nane.hu Hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra és szerda 12-14 óra között

Patent Egyesület http://www.patent.org.hu Szerda 16 és 18 óra és csütörtök 10 és 12 óra 06 70 252 5254

06-80-505-101

06 70 277 6522

info@nane.hu

jog@patent.org.hu

este 18-22

Kiadja a Cri Du Chat Barรกti Tรกrsasรกg Budapest, 2020 ISBN 978-615-00-8213-4