20140211_hu_budapest

Page 36

3 sport

2014. február 11. kedd www.metropol.hu

téli olimpia 12

Sikertelen kezdés Rövidpályás gyorskorcsolya. A férfiak pechesen búcsúztak, a női váltó a B döntőbe jutott Mindhárom magyar búcsúzott a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1500 méteres versenyének selejtezőben. Knoch Viktor az utolsó kör előtt elesett, így hatodikként ért célba, és szintén utolsó lett futamában Béres Bence. Liu Shaolin Sándor egyszerre zuhant be a célba Thibaut Fauconnet-nal, de a célfotó szerint a francia egy ezredmásodperccel megelőzte a Sportország SC versenyzőjét, aki így a negyedik lett, és nem jutott tovább. „Nem izgultam, nem gondoltam arra, hogy pályafutásom első olimpiai versenye. Sajnos, amikor feljöttem másodiknak a kanadai mögé, ő belassult, és arra nem reagáltam időben. A többieknek lehetőségük volt előzni, én

EREDMÉNYEK (lapzártáig)

ÉREMTÁBLÁZAT

Knoch Viktor elismerte: hibázott, ezért bukott / mti

a végén hiába próbálkoztam kívülről, már nem sikerült. A célban, ugyan azt mutatta az edzőm, hogy megvan a harmadik hely, de sajnos a célfotó más eredményre jutott” – mondta a 18 éves korcsolyázó. A nőknél 500 méteren Keszler Andrea volt érdekelt, de a selejtező számára is a búcsút jelentette. Esélyesebb riválisai mögött az utolsó, negyedik helyen zárta futamát.

A E B

1. Kanada 2. Norvégia 3. Hollandia 4. Egyesült Államok 5. Németország 6. Oroszország 7. Ausztria 8. Lengyelország 8. Svájc 8. Szlovákia 11. Svédország 12. Csehország 12. Olaszország 14. Kína 14. Finnország 14. Szlovénia 17. Ukrajna 17. Nagy-Britannia

2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0

2 1 1 0 0 2 2 0 0 0 2 1 1 1 1 1 0 0

1 4 1 3 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 1

A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Darázs Rózsa alkotta női váltó sem jutott a fináléba. A csapat egy ideig vezetett futamában, aztán lemaradt Kanada és DélKorea mögött. A harmadik helyért vívott csatát az oroszok nyerték. A jövő keddi B döntőben a pontszerzést jelentő 5. és 6. helyért az oroszok mellett a japánok következnek. metropol

Alpesi sízés • női szuperkombináció: 1. Maria Höfl-Riesch (Németország) 2:34,62 perc (lesiklás: 1:43,72 perc/műlesiklás: 50,90 másodperc) 2. Nicole Hosp (Ausztria) 0,40 másodperc hátrány (1:43,95 p/51,07 mp) 3. Julia Mancuso (Egyesült Államok) 0.53 mp h. (1:42.68 p/52.47 mp) ...16. Miklós Edit 6,99 mp h. (1:44,32 p/57,29 mp) ...21. Berecz Anna 14,07 mp h. (1:50,28 p/58,41 mp)

Rövidp. gyorskorcsolya • férfi 1500 méter:  1. Charles Hamelin (Kanada) 2:14,985 perc 2. Han Tien-jü (Kína) 2:15,055 p 3. Viktor An (Oroszország) 2:15,062 p

Műkorcsolya • Csapatverseny:  1. Oroszország, 2. Kanada, 3. USA

Szánkó • Férfi egyes:  1. Felix Loch (Németo.) 3:27,526 perc 2. Albert Gyemcsenko (Oroszo.) +0,476 3. Armin Zöggeler (Olaszo.) +1,271

Síugrás • Normálsánc, egyéni:  1. Kamil Stoch (Lengyelo.) 278 pont 2. Peter Prevc (Szlovénia) 265,3 3. Anders Bardal (Norvégia) 264,1

Mai magyarok Sífutás 11:00: női egyéni szabadstílusú sprint selejtező (Simon Ágnes) 11:25: férfi egyéni szabadstílusú sprint selejtező (Szabó Milán)

keszler andrea A B döntős női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó tagja szerint a szakmai vezetőséget terheli a felelősség a csapat összeállításáért Atlétika

Biztató dobással kezdett Pars Krisztián (a képen) olimpiai bajnok kalapácsvető 77,84 méteres eredménnyel nyerte meg Dél-Afrikában idei első versenyét. A Dobó SE atlétája január 19-e óta tréningezik Potchefstroomban, ahol meleg időben, magaslati körülmények között készülhet. Pars szerint az edzőtábor ideális a kemény munkához, az alapozás közben elért 77,84 méteres versenyeredménye pedig biztató az idei évre nézve, mivel a korábbi években februárban nem tudott ekkorát dobni. A sportoló jövő hétfőn utazik haza, és biztosan részt vesz majd a február 22-i téli magyar bajnokságon, majd márciusban a portugáliai téli dobó Európa-kupán. MTI

„Nem egy ember hibája” fotó: mob – kovács anikó

Szocsi előtt a váltótól lehetett reálisan pontszerzést remélni. Jelentett-e ez pluszterhet? – Inkább büszkék voltunk rá, és a bizalom megnyilvánulásaként könyveltük el, hogy sokan a közvetlen elit mögé soroltak minket. Ugyanakkor elsősorban önmagunknak szerettünk volna megfelelni.

alatt mindhárom riválisunk, megelőzött bennünket. Sok volt a hiba a váltásoktól egészen a kigyorsításokig. Ugyanakkor ez nem egyetlen ember felelőssége.

A 2010-es vancouveri ötödik helyezés azért bravúr volt. – De nem példa nélküli a sportág magyarországi történetében, hiszen 2006-ban 1500 méteren Huszár Erika negyedik, Knoch Viktor pedig ötödik helyezést szerzett.

A váltó előtt ön az 500 méter selejtezőjében is futott, de csoportjában az utolsó helyen végzett. – Erős ellenfeleket kaptam, s amikor az orosz Szofia Proszvirnova megelőzött, furcsa kavalkád alakult ki a jégen. Ez a táv nagyon rövid ahhoz, hogy bármely hibát korrigálni lehessen. Mire megtaláltam a ritmust, vége lett a versenynek.

Szocsiban már biztosan nem lesz meg az első magyar sportági érem, hiszen az elődöntő első futamában négyből a negyedikek lettek. Mi volt a baj? – Jól kezdtünk, az élen álltunk, de aztán másfél kör

A váltó hirtelen az érdeklődés középpontjába került, mert – magyarországi sajtóhírek szerint – a versenyzők között súlyos feszültség alakult ki. Amiatt, hogy a szocsi kvalifikációt kiharcoló négyesből Darázs

István szakágvezető ezúttal kihagyta Kónya Zsófiát, és helyette lányát, Darázs Rózsát jelölte a csapatba. Az Iceberg Korcsolyapalotában ebből annyit lehetett érzékelni, hogy amíg önök hárman lepacsiztak, Darázs Rózsával ezt nem tették meg a futam előtt. – Nem olvasom sem a sajtót, sem az internetes kommenteket. A szüleimtől persze értesülök erről-arról, de nekem nem az a dolgom, hogy a médiában megjelentekkel foglalkozzak. A csapat össze-

állítása a szakmai vezetőség joga és felelőssége, ebbe nem szólhatok, nem szólhatunk bele. Mi azért dolgoztunk négy évet át, hogy – bármilyen összetételben is, de – eredményesek legyünk. Meglehet-e még Szocsiban a pontszerzés? – Mivel a hollandokat kizárták, ha a B döntőben a japán és az orosz válogatott közül az egyiket megelőzzük, kiharcoljuk a hatodik helyet. Jövő keddig lesz időnk elemezni az elődöntőt, s addigra a korábban betegeskedő Kónya Zsófia is százszázalékos állapotba kerülhet, vele pedig még erősebbek lehetünk. Eszerint arra számít, hogy Kónya Zsófia visszakapja a helyét a váltóban? – Ahogy említettem, a csapat összeállításának joga és felelőssége a szakvezetőségé. s. tóth jános


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.