20140124_hu_budapest

Page 27

hazai 3

Jelentkezőket várnak a bizottságokba Választások. A helyi választási irodák vezetőinél, a jegyzőknél lehet jelentkezni Várják a jelentkezéseket a helyi választási bizottságok a szavazatszámláló bizottságokVálasztási hírek

• „Nemcsak  az a fontos, hogy elcsípjük Gyurcsányékat”, hanem a most hatalmon lévő fideszeseket, polgármestereket, államtitkárokat is lecsukják, ha lopnak – mondta az elszámoltatásról Pokorni Zoltán (Fidesz) egy mohácsi lakossági fórumon. • Eddig 240 milliárd forintot  hagyott a rezsicsökkentés a magyar családoknál – nyilatkozta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője Dombóváron. A Fidesz mai frakcióülésén dönt arról, hogy mennyivel lehet még csökkenteni az áram, a gáz és a távhő árát. • Összefogás néven  – egységes arculattal – népszerűsítik majd az MSZP, az Együtt-PM, a DK és a Liberálisok közös listáját a kampány során. • A baloldali ellenzék pártjai  kormányra jutva azonnal visszaállítanák a 18 éves korig tartó tankötelezettséget és a tankönyvpiac korábbi rendjét – erről az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció szakpolitikusai beszéltek. • Március 29-re hirdette meg a követkető Békemenetet Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője. A Civil Összefogás Fórum tagja még nem mondta biztosra a tüntetést, de a választások előtti szombatot „ideális időpontnak” tartja.

ba, az április 6-i országgyűlési választásra. A választás során kiemelkedő szerepük van a szavazatszámláló bizottságoknak: feladatuk a választás napján a szavazás lebonyolítása, a választás tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, és – ha szükséges – a választás

Nyilvántartásban

23

jelölőszervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság. Köztük a Fideszt, az MSZP-t, a KDNP-t, a Párbeszéd Magyarországért Pártot (PM) és az Együttet.

törvényes rendjének helyreállítása. A szavazatszámláló bizottság állapítja meg a választás szavazóköri eredményét is. A szavazatszámláló bizottságok legalább öttagúak, a testületek három tagját – és a póttagokat – a képviselőtestület választja meg a helyi választási iroda javaslatára, legkésőbb március 17-én 16

óráig. Nem lehet a bizottság tagja – mások mellett – képviselőjelölt, képviselő, alpolgármester, jegyző, másik választási bizottság tagja, választási iroda tagja, politikai párt tagja, a választókerületben induló jelölt hozzátartozója, valamint az, aki a honvédséggel szolgálati jogviszonyban áll. mti HIRDETÉS


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.