20121115_hu_budapest

Page 7

budapest 7

Pozsony és Nyizsnyij Novgorod vezetői Budapesten Látogatás. A két város főpolgármesterével tárgyalt tegnap Tarlós István Hivatalában fogadta Budapest főpolgármestere Pozsony főpolgármesterét, Milan Ftáčnikot. Fürdőkongresszus

Budapest kitörési pontja a fürdőkultúra – A nehéz gazdasági helyzetben Magyarország kitörési pontjai között meghatározó helyet foglal el a fürdőkultúra, a gyógyturizmus, így Budapestnek mint fürdővárosnak is jelentős a szerepe – mondta György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes a Magyar Fürdőszövetség 20. jubileumi közgyűlésén. A Lukács, illetve a Rudas fürdő rekonstrukciójáról szólva elmondta, ebben a nehéz gazdasági helyzetben is sikerült uniós források bevonásával jelentős és látványos eredményeket elérni. Közlekedés

Csaló árul hamis éves bérletet BKV-s egyenruhában, hamisított kedvezményes éves BKK-bérleteket árul egy magát Barabás Attilának nevező férfi közintézmények – iskolák, óvodák, rendelők és bankok – környékén. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a csaló miatt több utas is panaszt tett. Az illető elkéri a vevő fényképes bérletigazolványát, előleget is kér, majd eltűnik. A BKK kéri az utasokat, vásárláskor mindig legyenek körültekintőek, csak BKK-s pénztárakban vagy hivatalos viszonteladótól vásároljanak.

A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül.

A városvezetők megbeszélésének fő témája a két főváros közötti együttműködés, valamint – pozsonyi kezdeményezésre – a tömegközlekedés és a belvárosi parkolási rendszer kérdése volt. Ftáčnikot elsősorban a felszíni tömegközlekedés budapesti helyzete, a Budapesti Közlekedési Központ és a vá-

Tarlós István és Milan Ftáčnik, Pozsony vezetője/ majtényi mihály

rosüzemeltetési központ működése érdekelte. Pozsony főpolgármestere elmondta, hogy városukban a közúti közlekedési fejlesztésekre koncentráltak. Csak megválasztása óta, az elmúlt két évben foglalkoznak a felszíni tömegközlekedés stratégiai kérdéseivel, a járműpark megújításával, a kötöttpályás közlekedés fejlesztésével.

Ftáčnik kezdeményezte a két főváros múzeumai közötti szorosabb együttműködést is. Tarlós István tegnap Nyizsnyij Novgorod polgármesterével, Oleg Valentinovics Szorokinnal is tárgyalt, főként a kulturális és turisztikai együttműködésről. Februárban az orosz városban Budapest-hetet rendeznek. HIRDETÉS


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.