RIP_2021-05-04

Page 20

! z á l ő v ü A nyitásra v k s E A világjárvány és a korlátozások ok ellenére Magyarországon Magyaro többen mondták ki az igent egymásnak gymásnak tavaly, mint az előző évben. 2019-ben 65 268, tavaly 67 301 pár házasodott, pedig voltak hetek, k, amikor egyáltalán nem lehetett esküvőt tartani. Az anyakönyvvezetők és esküvőszervezők idén még több bb házasságkötésre és még több lakodalomra számítanak:: sokan idén pótolják be, ami tavaly elmaradt. A Ripost77 esküvői körképe. gy volt több esküvő tavaly, hogy sokan erre az évre halasztották a kézfogót. Egyelőre teljes a bizonytalanság esküvőfronton, éppen ezért a szolgáltatóktól pénzvisszafizetési garanciát kérnek a párok arra az esetre, ha újabb korlátozások miatt meghiúsul az esemény. De azok, akiknek fontos, hogy összekössék az életüket, pandémia ide vagy oda, meg is teszik! Az esküvő újra divatba jött.

Ú

Oltással is készülnek a vendégek Szabó Veronika és párja már kétszer elhalasztotta az esküvőt, azt mondják, június 12-én mindenképp anyakönyvvezető elé járulnak. – Mi még a járvány második hulláma előtt kezdtük el szervezni az esküvőt, de aztán jött a 2., majd a 3. hullám, és most már nem

akarjuk tovább halasztani – mondta a el a menyasszony. – A legnagyobb agyobb probléma, hogy semmit mmit sem tudunk előre, sem m mi, sem a szolgáltatók. Ez megnehezíti a szervezést, zést, mert nem tudjuk, hány ány vendégünk lehet. Az esküvőnk egy szállodában ban lesz, ami egyben étterem is. A szertartást ást a szabadban tartjuk, juk, a lagzi és a vacsora sora viszont már zárt térben lesz. Reméljük, k, megtarthatjuk így gy is. Van eghívotolyan meghívotki azért tunk, aki oltatta be magát, hogy y biztosan eljöhessen. hessen. A szervezésnél ezésnél nagyon fontos szempont nt volt, hogy ha a halasztani kell, legyen erre rre lehetőség,, ezt a désben szerződésben is rögzítettük. ettük.

Vannak, akik az eredetileg nyárra tervezett esküvőjüket azértt hozták előre, mert etet. már házasságban szerették volna megélni ezt a nehéz helyzetet. ndják ki, az elejtett sza– Amikor beszélgetek a párokkal, bár konkrétan nem mondják en történne valamevakból arra lehet következtetni: úgy gondolják, ha ne adj isten gymás mellett állni a lyikükkel valami, akkor már mint házastársak szeretnének egymás bajban – mondja Szakács Ildikó anyakönyvvezető.

20

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

FELÉRTÉKELŐDÖTT A „JÓBAN, ROSSZBAN” FOGADALOM DALOM


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
RIP_2021-05-04 by Mediaworks - Issuu