![]()
SZÜLETETT: 1995. március 31., Budapest
SPORTÁGA: vívás (kard) KLUBJA: BVSC-Zugló
EDZŐI: Gárdos Gábor, Pézsa Tibor
LEGJOBB EREDMÉNYEI: vb-3. (egyéni, 2015), 2x Eb-2. (egyéni, 2016; csapat, 2019), Eb-3. (egyéni, 2019), junior-világbajnok (egyéni (2014), 2x junior-vb-3. (egyéni, 2011; csapat, 2015), 4x junior Európa-bajnok (egyéni, 2012; csapat, 2013; egyéni, 2014; egyéni, 2015), 3x junior Eb-2. (csapat, 2010; egyéni, 2013; csapat, 2014), junior Eb-3. (egyéni, 2010)
A júliusi, kairói világbajnoki csapatarany még nagyobb munkára sarkallta a válogatott tagjait, s ezt nem ők állítottak, hanem az együttes vezetőedzője, Gárdos Gábor. „Nincs olyan feladat, amelyet ne végeznének el a lányok, mindannyian alázatosan, keményen dolgoznak szeptember óta” – mondta a mester.
K VÁCS ERIKAA tokiói olimpia után téten esett át, aztán júniusban életet adott kisfiának, s bár októberben újabb, igaz, kisebb operáció következett, immár kész a visszatérésre Gárdos Gábor tanítványa, aki a jövő hétvégén a tuniszi Grand Prix-viadalon lép pástra.
Ezúttal tényleg visszatér? Igen, végre százszázalékos állapotban vagyok. Mármint egészségügyi szempontból, hiszen nincs már gond
a térdemmel, más kérdés, hogy szakmailag mennyire vagyok az. Jövő héten versenyünk lesz, majd meglátjuk – válaszolta Márton Anna, aki a tokiói olimpia után esett át térdműtéten, a rehabilitáció idején áldott állapotba került, és június elején adott életet kisfiának, Vincének. – Október végén átestem egy úgynevezett korrigáló műtéten, emiatt két hónapot veszítettem, ezt azért érzem, meg azt is, hogy bizony újra meg kell szoknom, hogy „Kész, rajt!”-ra induljak a páston, hogy vezetik az asszóimat, hogy végig koncentrálnom kell egy ötös vagy egy tizenötös csörtében. Ez azért nem megy egyik pillanatról a másikra. Az ön esetében dupla a csavar, hiszen a műtét utáni visszatérésbe vegyült a szülés utáni újrakezdés is – utóbbi kapcsán hogy érzi, miben volt más a visszarázódás?
Állandóan hívogattam anyukámat, hogy mi van otthon, minden rendben van-e, rohantam haza az edzésekről. De hamar észleltem azt is, hogy Vince jól érzi magát anyával, nem viseli meg, hogy nem én vagyok vele állandóan, továbbra is kiegyensúlyozott, s amikor ez tudatosult bennem, kezdtem megnyugodni, aztán pedig szép lassan kialakult, hogy az edzések mellett Vincére is maradjon elég időm. Amikor éppen az egyik életében van, ki tudja zárni a másikat?
Fizikailag is más volt a szülés utáni viszszatérés, hiszen olyan változások történtek a testemben, amelyek máskor nem, egy nyári pihenő során meg aztán végképp nem. A súlyommal nem küzdöttem, inkább azzal volt gondom, hogy elment dtem,
hogy az állóképességem, az erőm, kicsit nehezebb volt megmozdulni, mint korábban. De nagyon motivált voltam, ez segített az újrakezdésben. Ennek ellenére az első két-három hónap így is kínkeserves volt… A visszatérés zikai oldaláról beszélt, meséljen kicsit a mentálisról is.
Igen, ez elég jól megy, rám korábban is jellemző volt, hogy amikor belépek a terembe, csak a vívás van, semmi más. Azzal persze, hogy anya lettem, máshová helyeződtek a hangsúlyok is – éppen ezért nagyon kíváncsi vagyok, hogy versenyen mit érzek majd e tekintetben, például mennyire fogok izgulni. Június óta nekem Vince a legfontosabb, ő van a középpontban, ám úgy érzem, éppen ez veszi le a vállamról a terhet. Szeretnék jól teljesíteni a páston, szeretném, ha tavaszra csúcsformába lendülnék, de az, hogy Vince van, lelkileg könnyebbséget jelent.
Milyen anya Márton Anna?
Magam is meglepő hogy viszonylag rövid időn belül sikerült összehangolnom a két életemet, hamar belevagyok, meg sportoló is – e tekintetben egykét hét hozott csak nehézséget.
Azért még vannak hullámvölgyek… Féltem attól, milyen anya leszek, mert korábban nem éreztem magam anyatigrisnek, de érzem a fejlődést: amiben eleinte béna voltam, mára megy magától. Persze van még bennem rengeteg félelem a jövő kapcsán, a legerősebb az, hogy el kell kezdenem nevelni Vincét, hiszen leginkább rajtam múlik, hogy egy empatikus, tisztelettudó, kedves emberkét faragjak belőle. Ez nagy felelősség, és nem tudom, hogyan kell jól csinálni. Ösztönből cselekszik, utánaolvas dolgoknak, vagy, mondjuk, az édesanyjára hallgat?
Mindegyik igaz. Szerintem bizonyos esetekben fontos, hogy a megérzéseinkre hallgassunk, ám nekem tényleg rengeteget segít az édesanyám. És mellette a nővérem, aki óvónő, tőle sok mindent ellestem már, figyelem, hogyan játszik Vincével, miket tanít neki – nagyon-nagyon jó, hogy ők mellettem vannak. És persze az is segítette a viszszatérésemet, hogy tudtam, a távolléteim során anyukám vigyáz Vincére. Milyen baba Vince?
Egy angyal. Nagyon nagy mázlim van vele! Szoktam is mondogatni, szerintem Vince tekintettel van arra, hogy kezdő vagyok és bizonytalan, ezért segít nekem mindenben. Az első perctől kezdve jól alszik, hihetetlenül jó természete van, mosolyog mindig és mindenkire, igazi „nyugibogyó”. Valószínűleg segített az is, hogy az elejétől ahhoz szokott, hogy többen vagyunk körülötte, így nem viselte meg, hogy hét hó-
És valóban: ottjártunkkor a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban zokszó nélkül dolgoztak a lányok – immár Márton Annával a soraikban. Mindannyian várták már a „vezér” visszatérését, mert bár nélküle szerezték meg a sporttörténelmi világbajnoki aranyérmet, tudják hétvégén, a sporten azonban Grand Prix-viadalon re egyénileg bizonyíthat mindenki, az pedig már okozzon Gárdos Gábornak fejfájást, hogy az csapatversenyen, március elején Athénban hokíti négy tagúra a Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca ötöst.
megfelelő G nincs csapatverseny – egyelő bi első ele gyan szűkíti n tai Su na
napos korában néhány órára eltűntem mellőle – ezt tudatosan csináltam így. Már Vincéért is küzd a páston?
Ezen még nem gondolkoztam. Az már eszembe jutott, milyen érdekes lesz, hogy amikor mi remélhetőleg kint leszünk a párizsi olimpián, azt látja majd, hogy ott versenyzek, ahogyan az is biztosan különleges élmény lesz, amikor a pást mellett szurkolhat nekem. Ezek a képek is erőt adnak nekem.
Évek óta a női kard hazai vezéregyénisége, de az élet néha furcsa forgatókönyveket ír, hiszen július végén a társai megszerezték a honi szakág első világbajnoki aranyérmét: a Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összetételű kvartett győzött Kairóban. Ez azért kettős érzéseket szülhetett, hiszen miközben Vincét dajkálta, az is munkálkodhatott önben, hogy miért akkor, amikor nem vagyok ott a páston? Értem, mire utal, de nekem már az is furcsa volt, amikor a lányok a világkupaversenyeken vívtak, nem szoktam hozzá, hogy otthonról nézem őket. De mert tudtam végig, hogy visszatérek, nem voltak ben-
nem negatív érzések, a csodaaranynak is képes voltam örülni – és szerintem örülnie kell mindenkinek, aki benne van a sportágban. Kicsit mindanynyiunké is ez az arany, nagyot dobhat a sportágunkon. Függetlenül attól, hogy ott voltam-e a csapatban, vagy nem, nagy előrelépés.
Engedélyt kaptam a történet megosztására: amikor július végén megérkezett Budapestre az aranyérmes csapat, Gárdos Gábor, a válogatott vezetőedzője szűk körben nyomatékosította, számára a női kardválogatott továbbra is úgy kezdődik, hogy Márton Anna. Mit szól mestere kijelentéséhez?
Rám korábban is jellemző volt, hogy amikor belépek a terembe, csak a vívás van, semmi más. Azzal persze, hogy anya lettem, máshová helyeződtek a hangsúlyok –éppen ezért nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy versenyen mit érzek majd e tekintetben, például mennyire fogok izgulni. Június óta nekem Vince a legfontosabb.
Ha sikerül visszarázódnom a versenyzésbe is, ez nem lehet probléma, akkor valóban ott a helyem a csapatban. Ráadásul úgy érzem, a lányok is nagyon vártak, és várnak a versenyeken is. Pusztai Lizának jól jön a pluszsegítség, mert rajta azért nagy volt a teher amiatt, hogy én nem voltam – emlékszem még rá, milyen, amikor egyedül kell vinni egy csapatot, le a kalappal Liza előtt, hogy ilyen fiatalon ilyen nagyszerűen csinálta!
Tokióban már ott volt a női kardválogatott, aztán jött a világbajnoki arany – ezek után elvárás a párizsi csapatkvóta megszerzése?
Igen. Ezzel a világbajnoki győzelemmel a lányok magasabbra tették a lé-
cet, de ez nem baj. Nem véletlenül kiszaladt eredmény, így önbizalmat kell, hogy adjon nekünk, innentől nem lehet megelégedni azzal, ha nyolcba jutunk egy versenyen. Úgy kell pástra lépnünk minden egyes kvalifikációs viadalon, hogy mi igenis ott leszünk Párizsban!
Az élsport egyik legfontosabb része, hogy mentálisan erős legyél, hogy legyen önbizalmad, hogy magabiztos légy, és elhidd, képes vagy rá. Ez korábban talán hiányzott a csapatunkból. A lehetőség végig bennünk volt, Kairóban aztán végre a páston is megmutatkozott – ki kell használnunk, élnünk kell vele, hogy jobban tartanak tőlünk az ellenfelek. Remélem, már a júliusi, milánói világbajnokságon pontot teszünk a kvalifikáció végére, mert ha ott és előtte, a krakkói kontinensviadalon jól vívunk, szerintem le is zárhatjuk a kvótaszerzés kérdését. (Jegyzet a 4. oldalon)
Fegyverneky Zsófia, a Sopron Basket csapatkapitánya és Dénes Gábor, a feleségéhez hasonlóan korábbi válogatott kosárlabdázó kisfia, Márk 2015 februárjában született, vagyis hamarosan nyolc esztend ő s lesz. A gyermekének 30 éves korában életet adó irányító a szülés után négy hónappal már pályára lépett a válogatottban, amely hazai rendezés ű Európa-bajnokságon szerepelt éppen Sopronban, ahol Fegyverneky akkor már négy éve játszott. A legendás, mind a mai napig elny ű hetetlen ikon munkabírására jel, hogy nagyon rövid id ő után újra pályára lépkemény edzésekkel érte el, hogy bevethet ő legyen a mieink szempontjából végül meglehet ő sen csúkontinensviadalon. De ezután jött csak a java: 2017-ben is ott volt az el ő z ő nél sikeresebb Eb-n, aztán 2018ban és 2021-ben egyaránt visszatért a válogatottba egy-egy sorsdönt ő mérk ő zésre, noha 2017-ben visszavonult a címeres mezt l. Az igazán nagy eredményeket ugyanakkor klubjával érte el, a Sopron Basket 2018-tól kezdve az Euroliga mind a négy kiírásában a négyes dönt ő résztveje volt, ráadásul egy második és két negyedik hely után tavaly végre felülhetett a trónra. Egyébként is csodálatos karrierjében a korszakos játékmester feltette a pontot az i-re, és azóta is alapembere a legerő sebb magyar klubnak. GY. F.
Amikor a sportág nagyasszonya, az orosz Szofija Velikaja visszatért első gyermeke megszületése után, egy törökországi világkupa-viadalon Vajda Anna megverte – aztán a következő versenyen jött ugyanez a párharc, és Velikaja azt az asszót már megnyerte, ráadásul nagy fölénnyel. Márton Pankát a sérülése már nem akadályozza, de most már testközelb ő l is tapasztalom, hogy szülés után nehéz a visszatérés. Türelemre van szükség, leginkább a részemrő l, mert egyelő re semmit sem úgy csinál, mint korábban. De nagyon profi, mindig is az volt, úgyhogy félelem egyáltalán nincs benne, nemsokára újra a régi Pankát láthatjuk a páston.
a pá st on or
a női kardcsapat vezetőedzője VÉLEMÉNY
Rióban, a kajak négyes tagjaként ért fel 500 méteren a világ tetejére Csipes Tamara 2016-ban. Ezt követően párjával, az úszóedző Molnár Ákossal szóba került a gyermekvállalás, ám arra jutottak, talán egy olimpiai ciklust még várni kellene – kislányuk, Olívia nem volt ilyen türelmes. Ő jönni akart 2017-ben, és jött is.
Csipes ekkor úgy fogalmazott, „amit Isten ad, azt el kell fogadni”, és egyébként is vágytak a gyermekre. Abban pedig biztos volt, ez nem hátráltatja abban, hogy a tokiói ötkarikás játékokon is részt vegyen. Már 2018-ra tervezte a visszatérést, ez meg is valósult: K–2 1000 méteren máris világbajnoki aranynyal és Eb-bronzzal, valamint K–2 500on Eb-ezüsttel jelezte a világnak, képes mindkét fronton helytállni.
Ebben az is segít, hogy elmondása szerint Olívia 2020 óta rendszeres látogató az edzésein, sőt arra is volt példa, hogy kislánya vele tartott az edzőtáborokba, így idővel ő is a női kajakcsapat „tagjává” vált.
Csipes a szülés utáni visszatérése óta a fent említettek mellett egy olimpiai aranyéremmel (K–4 500 m, 2021), egy ezüsttel (K–1 500 m, 2021), három vb-elsőséggel (K–1 1000 m, 2019; K–4 500 m, 2019; K–2 500 m, 2021) és két második hellyel (K–1 500 m, 2021; K–4 500 m, 2021), valamint három Európa-bajnoki címmel (K–4 500 m, 2019, 2021; K–2
két gyermek édesanyja, csemetéi mellett továbbra is az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabda-csapatának és a magyar válogatottnak oszlopos tagja. „Mindössze huszonnégy éves voltam, amikor az FTC-nél bejelentettem, hogy gyermeket szeretnék vállalni, tehát fiatababa, eszembe sem jutott, hogy esetleg ne folytassam utána a profi karrierem – mondta a 32 esz. – A szülés után gyorsan, három hónap múlva edzésbe álltam, és nem mondom, hogy eleinte könny ű volt, de fokozatosan kaptam a terhelést, napi egy edzéssel kezdtem, és szép lassan visszanyertem si-Zácsik Szandra egyetért azokkal, akik azt mondják, a legtöbb esetben a szülés után sportolók a korábbinál is jobb teljesítményre képesek. Elmondása szerint az ő személyiségét is megváltoztatták a gyerekei, sokkal megfontoltabb, higgadtabb, türelmesebb lett.
„Eleinte a legnehezebb akkor volt, amikor elindultunk egy túrára vagy edzőtáborba, és otthon kellett hagyni a családot – folytatta a válogatott klasszis. – Már nagyobbak a gyerekek, ők is jobban kezelik, ha elmegyek, legfeljebb annyit mondanak, hogy jó utat, anya, ugye visszajössz értünk?” B. O. B.
és – folyt nagyob l vissz
Évekkel a szülés után ért fel a csúcsraA világbajnoki bronzérmes kardvívónak még meg kell szoknia, hogy „Kész, rajt!”-ra induljon a páston
ALIGHA KELL MAGYARÁZNOM, hogy ha van olyan téma, amelyhez tényleg csak kívülállóként tudok hozzászólni, az a szülés. Ez a férfiak sorsa, még akkor is, ha hallottam már apáktól, hogy az lett volna a jó, ha nemcsak nevelheti, hanem meg is szülhette volna az utódot. Lévén ő a családfő
Ez a hozzáállás nem az én világom, a tiszteleté már inkább, sőt leginkább, az anyaság számomra megfoghatatlan érzés, és ez persze, hogy így van jól.
Évtizedekkel ezelőtt még nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy mire képesek a hölgyek szülés után a sportpályán, de az biztos, hogy többször is olvashattam az osztrák magasugrónőről, Ilona Gusenbauerról, aki a mexikói olimpia (1968) előtt öt hónappal szülte meg kislányát, majd negyedév múlva egyéni csúcsot ugrott. A játékokon nyolcadik lett, de az eredményei stabilan jók maradtak, olyanynyira, hogy előbb fedett pályán (1970), majd szabadtéren (1971) Európa-bajnokságot, a müncheni olimpián (1972) pedig bronzérmet nyert, világcsúcsot is ugrott.
Mindez azért érdekes, mert példája nyomán tudományos cikkek sora látott napvilágot arról, hogy a szülés úgymond a legjobb dopping, olyan hormonok szabadulnak fel a női szervezetben, amelyek segítségével javul(hat) a teljesítmény.
Érdemben hozzászólni ehhez sem tudok, ahhoz már inkább – és ebben megerősítenek címlapsztorink hősei is –, hogy lelkileg mit jelent az anyaság. Alapvetően felszabadultságot, ami nem kis dolog mostanság, amikor nyomásról, teherről rengeteget beszélnek egy-egy verseny előtt a klasszisok. Érdekes módon a gyerek gondozásával, nevelésével kapcsolatban ilyesmiről szó sem esik, pedig jókora különbség van felelősségben aközött, hogy hányadikak leszünk, s mire viszi a kislányunk, kisfiunk.
Hiába van mérhetetlenül nagyobb súlya az utóbbinak, a témában senki nem panaszkodik, természetesnek tartja, hogy észnél kell lennie. Hál’ Istennek – mert szorongva gyereket sem lehet nevelni. Az anyaság nyilvánvalóan nagyobb verseny, rangosabb küzdelem, mint amikor száll a labda, pörög a stopper, leesik vagy fennmarad a léc, és így tovább. És mégis… A nálam a szülői léthez képest másodlagos sportolás állíthat gátakat a hölgyek elé mostanság – kell-e mondanom, hogy ettől is torz a fene modern sportélet.
Valamennyi szülés után visszatérő klaszszisnak sok sikert kívánok, azzal, hogy higygyék el, ami igazán fontos, abban már a csúcsra jutottak.
Kézcsókom, hölgyeim.
HA KATAR ELŐTT azért izgulhattunk egy ideig, nehogy végzetesen megzavarják a labdarúgó-világbajnokságot a különböző indíttatású bojkottkezdeményezések, napokkal a január 11-től Svédországban és Lengyelországban rendezendő férfikézilabda-világbajnokság rajtja előtt a Covid-veszély riogat senki által sem kívánt rendbontásokkal. Természetesen érzem én, hogy hiba lenne párhuzamba állítani, netán valamiféle mérlegre tenni a Katarral kapcsolatos emberjogi kifogásokat a nemrég még világszerte milliók életét veszélyeztető járvánnyal. Nem is követem el a hibát, csupán egyetlen közös következtetéssel kísérletezem: lassan mintha nem fordulhatnánk be egy-egy nagy versenyhez vezető célegyenesbe anélkül, hogy ne kizárólag sportszakmai izgalmak emeljék egyre feljebb az adrenalinszintünket. Afelől még nem vagyok teljesen biztos, hogy a jól fejlett összeesküvés-elméletek óceánjában kezdjek-e mélybúvárkodni, vagy az emberi butaság, befolyásolhatóság kultúrtörténetéhez soroljam az egyre sűrűsödő diverzáns eseményeket. Mindkét dimenzió feneketlen mélységeket rejthet.
Koncentráljunk azonban egyelőre a kézilabda-vb-t megelőzően kirobbanó felháborodáshullámra, amelyet a nemzetközi szövetség Covid-vizsgálatok protokolljának érthetetlen szigorítása váltott ki. Tudják, arról a világjárványról van szó, amely életünkből csaknem két évet helyezett forgalmon kívülre, sokak számára pedig egyenesen a végállomást jelentette. Ám amelyről már jó ideje alig hallottunk, nem mintha hiányzott volna, de rohamos háttérbe szorulása igencsak termékeny táptalajt adott a mindenféle bagatellizáló spekulációknak. Ezzel együtt nem küzdöttünk hiányérzettel, hogy „kivezetése” nem fokozatosan történt meg, jó volt maszk nélkül visszatérni a stadionokba, elkönyvelni, hogy ezen is túl vagyunk, folytatódhat a móka. Legfeljebb a korábbinál valamivel több empátiával tekintünk azokra, akik változatlanul maszkba öltözve lépnek ki otthonukból, vagy még úgy sem. Az emberi psziché kényes jószág, elrontani gyerekjáték, helyrehozni sokszor lehetetlen.
Mindenesetre ember legyen a talpán, aki képes eligazodni a Covid jelenlegi hadállásainak rengetegében. Úgy tetszik, az emberiség egy része gyorsan felejt, ami bizonyos mértékig érthető, hiszen az élet él és élni akar. Lehetőleg legalább olyan körülmények között, mint korábban, amelyek ugyan korántsem voltak ideálisak, de jobbat azt megelőzően sem nagyon találtak fel. Az elsősorban az európai kultúrkörre érvényes megállapítás mindenekelőtt a mozgási szabadságra, a kapcsolattartás korlátozatlanságára vonatkoztatható, csupa olyan alapvető emberi jogra, amely meghatározta életünk legutóbbi évtizedeit. A sportban is. A világ nagy részét összetrombitáló nemzetközi viadalok az életigenlés olyan ünnepei voltak, amelyek hosszú távra érvényes lelki munícióval látták el a résztvevőket, versenyzőket és nézőket egyaránt.
A 2022-es sportév még orbitális botránynyal kezdődött, miután a kilencszeres Australian Open-győztes szerb Novak Djokovics vízumát az ausztrál karanténszabályok miatt visszavonták, ezért nem állhatott rajthoz az évnyitó Grand Slam-versenyen. A körítésben volt minden, okirathamisítás, hétköznapi simli, diplomáciai állásfoglalás, de főleg veszteségérzet, amelyet már akkor is nehezen viseltek a sportrajongók. A folytatás viszont kezdett hasonlítani a korábbi gyakorlathoz, a nemrég befejeződő futball-világbajnokság során sem tapasztaltak a járvány szárnyra kapására utaló jeleket, az ellenkező esetről egészen biztosan értesültünk volna. Kétévnyi frusztráció, karanténboldogság és maszkos örömrivalgás után újra kezdett arca lenni a lelátónak, és ez már önmagában ünnepnek számított.
Koncentráljunk azonban egyelőre a kézilabda-vb-t megelőzően kirobbanó felháborodáshullámra, amelyet a nemzetközi szövetség Covid-vizsgálatok protokolljának érthetetlen szigorítása váltott ki.
A svéd-lengyel közös rendezésű kézilabda-vb most egyfajta visszarendeződéssel fenyeget, az ellenvélemények pedig a jelenség új dimenzióba helyezésével. A magyarokkal azonos csoportban szereplő izlandi válogatott kapusa, Björgvin Páll Gústavsson IHF-nek címzett nyílt levele ugyanis arról szól, hogy a Covid-ellenes intézkedések érintettjei immár készek jogi síkra terelni az eddig vegytiszta egészségügyi kérdést. A paradigmaváltás oka: a Nemzetközi Kézilabda-szövetség egyelőre elhatározottnak látszik arra kötelezni a játékosokat, hogy ne csak a vb előtt, hanem a csoportkör után, a negyeddöntő előtt is újabb tesztelésnek vessék alá magukat, Hogy a pozitív mintát szolgáltatókra öt nap kihagyás vár, a visszatéréshez pedig negatív tesztet kell adniuk, ebben az összefüggésben szinte elsikkadó apróság. Az anakronizmus érzetét minimum két körülmény táplálja. Az egyik, hogy ezeket a szabályokat olyan országban – például Svédországban – készülnek érvényre juttatni, ahol hivatalosan véget ért a koronavírus-korszak, a kórt már nem sorolják a társadalomra veszélyes betegségek közé. A másik, hogy a világbajnokságot bárki korlátozásmentesen követheti a helyszínen, márpedig a vírusok esetleges terjedését aligha
lesznek képesek megakadályozni a játékteret körbefutó reklámtáblák.
Fogalmam sincs, minek számított a világjárvány tombolásának idején az izlandi játékos – vírustagadónak vagy fegyelmezett potenciális áldozatnak –, most viszont valami olyasfajta mozgalomnak állt az élére, amely alapjaiban megreformálhatja a hasonló helyzetek társadalmi kezelését. A globális pánik első periódusában hozott korlátozó intézkedések egy részéről gyorsan kiderült, hogy szembemennek a törvényességgel, de a nagy ijedelem, az áldozatok számának rémisztő növekedése közepette a túlnyomó többség kritika nélkül alávetette magát a vészhelyzetekre kitalált vésztörvényeknek. A jogászokkal való alapos konzultációra támaszkodó Gústavsson azonban már azt hirdeti, hogy ha a vb-n valóban alkalmazzák az előrevetített szabályokat, az ezáltal elszigetelődő játékosok bíróság előtt érvényesíthetik jogaikat. De korábban is robbanhat a puliszka: a játékosok ugyanis bármikor elhagyhatják a karantént és visszautasíthatják a tesztelést. „Az emberi jogok és alapvető szabadságok előmozdításáról szóló egyezmény átfogó védelmet nyújt a sportolóknak és másoknak szabadságuk korlátozásával szemben” – áll az indoklás az IHF-hez intézett nyílt levélben. A többi már csak puszta felsorolás: a munkavállalási szabadság figyelembevétele, a magánélet védelme és a foglalkoztatás szabadsága.
Lassan harminc éve lesz, hogy Jean-Marc Bosman „röghöz kötött” belga labdarúgó keresetében az Európai Bíróság olyan döntést hozott, hogy az áthelyezési díjak intézménye nem összeegyeztethető a személyek szabad mozgásának unión belüli jogával. Azt is megállapította, hogy a külföldi játékosok számának korlátozása a tagállamok állampolgárai közötti hátrányos megkülönböztetést jelent, így nem alkalmazható. A döntés megnyitotta a zsilipeket és alapjaiban átalakította az európai futballt. Björgvin Páll Gústavsson „mozgalmárkodása” részben ezen a csapáson vinné tovább az egyéni szabadságjogok érvényesítésének harcát, részben pedig meglovagolná a járványszkeptikusok egyre növekvő seregének retorikáját. Egyben meg a jogtudomány számára nyithat újabb pályákat, amelyek potenciális nyomvonalára az IHF merev szabálykezelése hívta fel a figyelmet. Amúgy meggyőződésem szerint már késő, a nemzetközi szövetség esetleges puhulása sem lenne képtelen visszagyömöszölni a fogkrémet abba a bizonyos tubusba.
Miközben az unió Peking heves tiltakozása dacára is korlátozásokat készül bevezetni a Kínából beutazó turistákkal szemben, a távol-keleti országban a hírek szerint újra pokoli állapotok uralkodnak, állítólag napokat kell várni, hogy a Covid áldozatainak holttestét elszállítsák az otthonukból. Kegyeleti okokból nem térek vissza a helyzet jogi kezelésének lehetőségeire, de zaklatott lelkiállapotban várom a kézi-vb rajtját. És nem csak a magyar válogatottért való szurkolás okán.
micimackoesfules „Gratulálok a csapatnak!” nincsmaruj „Nem értem, miért kell gratulálni egy felkészülési meccshez. Pont az eredmény nem fontos, illetve max annyiból, hogy működik a taktika és jók a játékosok.” hazena „Az eredmény remek és biztató egy jó nevű játékosokat felvonultató ellenfél otthonában, hazai játékvezetőkkel. Kár, hogy nem láttuk a mérkőzést, hogy képet alkothassunk a csapat formájáról.”
Dmtrk9999 „Bánhidi megtanult jól védekezni, Bodó sajnos nem. Mindezekkel együtt kerettagsága jogos.”
szappanos11 „Ha a válogatott előre szeretne lépni, akkor abba az irányba kellene majd elmozdulni, hogy a csak támadni vagy csak védekezni képes játékosokat ki kell koptatni a keretből. Komplex kézilabdázókra volna szükség.”
15.55: Labdarúgás, FA-kupa, Middlesbrough–Brighton
10.30: Alpesi sí, világkupa, férfiak, műlesiklás, 1. futam, Adelboden 11.30: Sílövészet, világkupa, egyéni vegyes váltó, Pokljuka 12.30: Alpesi sí, világkupa, nők, óriásműlesiklás, 2. futam, Kranjska Gora 13.30: Alpesi sí, világkupa, férfiak, műlesiklás, 2. futam, Adelboden 14.30: Sílövészet, világkupa, csapat vegyes váltó, Pokljuka 15.45: Vitorlázás, Volvo Ocean Race, 1. futam, Alicante 19.45: Sznúker, London Masters, 1. forduló
SPORT2
8.30: Tenisz, ATP-torna, döntő, Adelaide 10.30: Északi összetett, világkupa, nők, HS 97, Otepää 11.00: Sífutás, Tour de Ski, nők, 10 km szabad stílusú, tömegrajtos, Val di Fiemme 12.35: Sífutás, Tour de Ski, férfiak, 10 km, szabad stílusú, Val di Fiemme
13.30: Északi összetett, világkupa, férfiak, 10 km, Otepää
olasz bajnokság, Juventus–Udinese 20.30: Labdarúgás, olasz bajnokság, Monza–Internazionale
EUROSPORT1
9.15: Alpesi sí, világkupa, nők, óriásműlesiklás, 1. futam, Kranjska Gora
10.30: Alpesi sí, világkupa, férfiak, óriásműlesiklás, 1. futam, Adelboden
11.30: Sílövészet, világkupa, nők, üldözéses, Pokljuka
12.15: Alpesi sí, világkupa, nők, óriásműlesiklás, 2. futam, Kranjska Gora 13.30: Alpesi sí, világkupa, férfiak, óriásműlesiklás, 2. futam, Adelboden 14.30: Sílövészet, világkupa, férfiak, üldözéses, Pokljuka 15.30: Északi összetett, vk.,nők, HS 97, Otepää 16.30: Északi összetett, vk.,férfiak, HS 97, Otepää
EUROSPORT2
3.00: Golf, PGA Tour, Bajnokok Tornája, 2. nap
8.20: Síugrás, világkupa, nők, HS 134, Szapporo
11.35: Sífutás, Tour de Ski, nők, 10 km, tömegrajtos, Val di Fiemme 13.00: Tenisz, ATP-torna, döntő 15.00: Kerékpár, terepkerékpár,superprestige 22.00: Golf, PGA Tour, Bajnokok Tornája, 3. nap SPÍLER1 TV
13.25: Labdarúgás, FA-kupa, Tottenham–Portsmouth
Puskás Akadémia, Mol Fehérvár, Paks, ZTE, Debrecen, Vasas; férfi kézilabda: a Magyarország–Szlovénia felkészülési mérkőzés után
19.00: Labdarúgó NB I, felkészülési körkép: Kisvárda, Puskás Akadémia, Mol Fehérvár, Paks, ZTE, Debrecen, Vasas; női kézilabda: európai kupamérkőzések után
20.00: Férfi kosárlabdabajnoki mérkőzések után: Fazekas Zoltán, Győri Ferenc (Nemzeti Sport); darts-vb után: Szabó Bence 21.00: Az Év Sportolója-választás előtt: Szvitacs Alexa, világbajnok para-asztaliteniszező és edzője, Vitsek Iván
14.00: Sznúker, London Masters, 1. forduló 22.00: Golf, PGA Tour, Bajnokok Tornája, 4. nap
SPÍLER1 TV
14.55: Labdarúgás, FA-kupa, Cardiff–Leeds United 17.25: Labdarúgás, FA-kupa, Manchester City–Chelsea
SPÍLER2 TV
13.55: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Almería–Real Sociedad 16.10: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Rayo Vallecano–Betis 18.25: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Sevilla–Getafe 20.55: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Atlético Madrid–Barcelona
ARENA4
19.00: Amerikai futball, NFL, Buffalo Bills–New England Patriots 22.15: Amerikai futball, NFL, Philadelphia Eagles–New York Giants 2.15: Amerikai futball, NFL, Green Bay Packers–Detroit Lions
MATCH4
6.30: Tenisz, WTA-torna, Adelaide, döntő 12.30: Kosárlabda, spanyol bajnokság, Real Madrid–Gran Canaria 14.30: Labdarúgás, skót bajnokság, Motherwell–Hibernian 17.00: Labdarúgás, skót bajnokság, Dundee United–Rangers
GYORSKORCSOLYA
Európa-bajnokság,Hamar, 10.45 KÉZILABDA
Felkészülési mérkőzés, férfi ak. Magyarország–Szlovénia, Nagykanizsa, 16. Bajnokok Ligája, nő k, csoportkör, 10. forduló. Győ ri Audi ETO KC–Storhamar Handball Elite (norvég), Győ r, 16. Vipers Kristiansand (norvég)–FTCRail Cargo Hungaria, Kristiansand, 18. Európa-liga, nő k, csoportkör, 1. forduló. DVSC Schaeffl er–Nyköbing Falster Handboldklub (dán), Debrecen, 20
fogadja. A két gárda általában kiélezett , jó hangulatú csatákat vív egymással (ez alól az októberi szolnoki összecsapás kivételnek számít, akkor a szenzációs napot kifogó Olaj 90 57re kiütötte riválisát), alighanem most is így lesz. Az előzmények a szokottnál is nagyobb küzdelmet ígérnek, ugyanis nagyszerű formában vannak a felek, mindkét gárda hat győzelemből álló sorozatból érkezik szombatra.
„Ezek a statisztikai érdekességek önöknek, újságíróknak érthetően fontosak, nekem kevésbé mondta a Nemzeti Sportnak tréfásan Kosztasz Flevarakisz, a Sopron görög edzője. Bármi történik az alapszakaszban, tulajdonképpen nem számít, mert a lényeg, hogy hányadik helyen zárunk az idény végén. Az előző évadban tizenhárom meccset nyertünk sorozatban, mielőtt februárban kikaptunk Kecskeméten, de nem került érem a nyakunkba. Most is jó passzban vagyunk, ez igaz, szépen, teljes kerettel tudunk dolgozni hétről hétre, ez a kulcsa, hogy jól kosárlabdázunk. Egyre jobban elsajátítják a játékosok a rendszert, ez is fontos. Ha uralni tudjuk a lepattanóharcot, ha nem hagyjuk a Szolnok centereit dominálni,
KOSÁRLABDA
NB I, férfiak. Hübner-Nyíregyháza BS–DEAC, Nyíregyháza, 18. MVM-OSE Lions–Arconic-Alba Fehérvár, Oroszlány, 18. Zalakerámia ZTE KK–Egis Körmend, Zalaegerszeg, 18. Budapesti Honvéd SE–Atomerőmű SE, Ludovika Aréna, 18. Kometa Kaposvári KK–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, Kaposvár, 18. Soproni KC–Szolnoki Olajbányász, Sopron, 18. Nők. BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós–Atomerőmű KSC Szekszárd, Szigetszentmiklós, 17. Vasas Akadémia–Serco Uni Győr, Pasaréti út, 18. VBW CEKK Ceg-
A Magyar Kupában címvédő szolnokiak – akik az átlagban kapott pontok (73.1), a lepattanók (34.1) és a gólpaszszok (20.6) tekintetében is ligaelsők –is jó passzban vannak, noha sok sérülés és betegség sújtja őket: az amerikai Jimmy Gavin hónapokra kidőlt, így helyére az idény elején még Kaposváron játszó Dayon Griffint szerződtették, Lukács Norbert mandulaműtéten esett át, Pallai Tamás derekával pedig továbbra is gondok vannak.
„Még egy évadon belül is minden mérkőzés más és más, így nem szabad abból kiindulni, hogy októberben nagyon megvertük a Sopront idehaza mondta a Nemzeti Sportnak Gasper Potocnik, a piros-feketék szlovén edzője. A Sopron szépen összeállt az elmúlt hónapokban, hazai pályán különösen nehéz legyőzni, így kiemelkedően kell játszanunk, hogy ott nyerni tudjunk. Ellenfelünk bő rotációval játszik, erős és mély a kerete, tiszteljük őt és az eredményeit. Nem szeretek a hiányzókról beszélni, korántsem teljes kerettel lépünk pályára, de mindent megteszünk, hogy ne a mi sorozatunk szakadjon meg.” F. Z.
léd–NKA Universitas PEAC, Albertirsa, 18. PINKK-Pécsi 424–Ludovika Csata, Pécs, 18.30
RÖPLABDA
Magyar Kupa, férfiak, negyeddöntő, visszavágó. Pénzügyőr SE–MÁV Előre SC-Foxconn, Kőér utca, 18. NB I, nők. Szent Benedek RA–DSZC-Eötvös DSE, Balatonfüred, 16. Békéscsabai Röplabda SE–TFSE, Békéscsaba, 16. Vehir-VESC–UTE U21, Veszprém, 16. Gödöllői RC–Vasas SC, Monor, 17. BVSC-Zugló–Jászberény, Szőnyi út, 18. DVTK–Budaörsi DSE-Emericus, Miskolc,
Útnak indul a magyar bajnok Ferencváros, a következő tíz napot a spanyolországi Benidormban tölti a csapat.
A TERVNEK MEGFELELŐEN szombaton útnak indul spanyolországi edzőtáborába a Ferencváros. A zöld-fehérek a repülőút után egyórás buszozást követően érkeznek meg Benidormba, ahol a csapat korábban Szerhij Rebrov vezetőedző irányításával is készült. A körülményekre aligha lesz panasz, és immár az ellenfelek listája is ismert. Három mérkőzést játszanak Spanyolországban, a január 7. és 17. közötti időszakban a német FC Augsburg, a lengyel Piast Gliwice és a cseh Viktoria Plzen lesz az ellenfél. Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzőnek és stábjának rövid idő áll rendelkezésére a taktika begyakorlásá-
ra, hiszen a hazaérkezést követően január 24-én már tétmérkőzés vár a csapatra, Zalaegerszegen pótolja az ősszel elhalasztott bajnokiját.
Érdekesség, hogy a klub beszámolója szerint a 33-szoros magyar aranyérmes spanyolországi mérkőzéseit saját felületein közvetíti élőben, több kamerával, helyszínről tudósító kommentárral. Érkezőt továbbra sem jelentett be a Ferencváros, ugyanakkor profi szerződést kötött a 16 esztendős Varga Zéténynyel, aki továbbra is az NB III-as csapatot erősíti. B. B.
Az NB I-ben szereplő Újpest és Kecskemét egyaránt Törökországban játszott felkészülési mérkőzést pénteken.
NEM BÍRT TÖRÖK MÁSODOSZTÁLYÚ ELLENFELÉVEL, a Sakaryasporral az Újpest FC pénteken, az Antalyában rendezett meccsen 1 1-es döntetlen született, a magyar csapat gólját Simon Krisztián szerezte. Ugyancsak Törökországban, Belekben lépett pályára a Kecskeméti TE, és háromgólos vereséget szenvedett a német másodosztályban kieső helyen álló Magdeburgtól. A KTE edz a következő napokban, majd kedden két meccset játszik román csapatokkal, a bukaresti Rapiddal és a Craiovával. V. GY.
A Juventustól csaknem négy év után távozó húszéves kapus elárulta, mi döntött az NB II listavezetője mellett, s beszélt torinói élményeiről és eddigi diósgyőri tapasztalatairól is.
Mitől vonzóbb a DVTK jövőképe annál, mint amivel a Juventus kecsegtette?
A legfőbb szempont a klubváltásnál az volt, hogy minél több játéklehetőséget kapjak, hogy a maximumot nyújthassam és azzal ki tudjak emelkedni válaszolta a húszéves Senkó Zsombor, a DVTK minap szerződtetett kapusa, aki előzőleg csaknem négy évig a világhírű olasz egyesület kötelékéhez tartozott. A Juventus harmadosztályban szereplő U23-as együttesében az idény elején védtem, elégedettek voltak velem, ám ujjtörés miatt kiestem a játékból, majd megváltozott a helyzetem. Mielőtt aláírtam a DVTK-hoz, beszéltem Kuznyecov Szergej vezetőedzővel, aki elmondta, hogyan dolgozik, mit vár a kapustól, és tetszett, amit felvázolt. Új kihívás vár rám, be kell bizonyítanom egy új helyen, hogy számíthatnak rám. Sokakat meglepett a hazaszerződése –a világ egyik legismertebb csapatától érkezett a magyar másodosztály éllovasához.
Hozzám is eljutottak reakciók, sokan visszalépésként tekintenek a döntésemre, de én nem így ítélem meg, sőt! Szükségem volt a környezetváltásra, hogy mind a pályán, mind azon kívül jól érezzem magam. A diósgyőrit olyan
lehetőségnek tartom, amely révén bebizonyíthatom, mennyit érek, milyen kapus vagyok. Nem azért igazoltam Magyarországra, hogy NB II-es labdarúgó legyek. A tabellára pillantva jók az esélyeink, kemény munkával megőrizhetjük helyünket az élen, s feljuthatunk az élvonalba. Azért jöttem, hogy ehhez minél többet hozzátegyek, az is motivál, hogy hétről hétre pályára lépjek felnőttszinten – ehhez persze bizonyítanom kell az edzéseken.
A diósgyőrit olyan lehetőségnek tartom, amely révén bebizonyíthatom, mennyit érek, milyen kapus vagyok. Nem azért igazoltam Magyarországra, hogy NB II-es labdarúgó legyek.
Összességében milyennek értékeli a Juventusnál töltött csaknem négy évét? Pozitívnak, mert külföldön, topcsapatnál fejlődhettem. U16-os játékosként kerültem ki, végigjártam a korosztályos csapatokat és a legmagasabb szinten edzhettem, találkozhattam sztárokkal, a Serie A-ban kerettag lehettem. Sok a szép emlékem, az előző idényben történelmet írtunk a Juventusszal az UEFA Ifjúsági Ligában, sok jó meccsem volt, számos életre szóló barátságot kötöttem.
Kapusképzés tekintetében jó helyen volt a Juventusnál?
Sok figyelmet kaptam az edzőimtől, erőnlétileg és technikailag előreléptem, mentálisan is megedződtem, úgyhogy sokat köszönhetek az ottani képzésnek,
rengeteget fejlődtem. Teljesen más volt a felnőttekkel készülni, mint a korosztályos csapatban, sokkal gyorsabb volt a játék, pontosabban, erősebben lőttek a játékosok. Testközelből láthattam, hogy Gianluigi Buffon vagy Wojciech Szczesny hogyan olvassa a játékot, miként edz időnként tanácsokkal is elláttak. A meccshelyzeteket azonban semmi sem helyettesítheti, ezért is váltottam. Milyenek az első diósgyőri tapasztalatai?
Befogadó csapatba érkeztem, segítőkészek a társak. Az edzések pörgősek, a konditeremben kemény munka zajlik, jó a hangulat. Tetszik, amit eddig láttam. Bényei Ágostonnal évek óta ismerjük egymást a válogatottból, ő volt az első, akihez fordulhattam, de mindenki kedves velem.
Nem furcsa, hogy immár nem Cristiano Ronaldo vagy Dusan Vlahovics kaliberű játékosokkal gyakorol? Nyilván más, mert a Juventus a világ elitjéhez tartozó BL-csapat, amely a legmagasabb szinten játszik hétről hétre. Ugyanakkor ha a Juve harmadosztályú együttesével vetem össze, Diósgyőrben valamelyest gyorsabb a tempó. A tartalékcsapatnál vérmesebb közeg volt, leszedték a fejem egy rossz passz vagy hiba után, itt azonban jobb a légkör. Kint a kapustársak zárkózottak voltak, nem barátkoztak, míg itt Braniszlav Daniloviccsal jó a közös munka, nyitott felém. Bár az utóbbi időszakban keveset játszottam, jó formában érzem magam. Nyolcvanszázalékos állapotban lehetek, de a felkészülési időszak azt szolgálja, hogy feltornásszam százra és a csapat segítségére legyek.
SVÁJC FC BASELSzalai Ádám pert nyert klubjával, az FC Basellel szemben, mégsem utazhatott el a csapat marbellai edzőtáborába.
SZALAI ÁDÁMNAK ADOTT IGAZAT a bázeli városi polgári bíróság, ám a 86-szoros magyar válogatott játékos nem tarthatott társaival az FC Basel marbellai edzőtáborába. A klub közölte, öt labdarúgó, köztük Szalai Ádám csak az U21-es csapat edzéseit látogathatja, a felnőttek öltözője, edzése tiltott terület nekik.
A viszályról lapunkban is többször beszámoltunk. A magyar támadó tizenkét év után intett búcsút Németországnak 2022 februárjában, ami-
kor a Basel játékosa lett, s eddig nem tisztázott okokból a játékos és a klub kapcsolatából bírósági ügy lett – egyik fél sem nyilatkozott a háttérről. A Basel annyit közölt, hogy a magyar légiós „elégedetlenkedése rosszul hat a társakra”, és jelenléte „zavaró tényez ő” az edzéseken. Ez aligha elegend ő ahhoz, hogy egy svájci klub kulturált, vitás esetben azért megszokott, közös megegyezéses szerz ő désbontás helyett vállalja a bírósági eljárást, kockáztatva, hogy azon akár veszíthet is – lám, a bázeli városi polgári bíróság még novemberben kimondta, nem indokolt Szalai Ádám eltiltása a tréningekt ől. A bíróság határozatában azt állapította meg, hogy Szalai Ádám ál-
lítólagos kötelezettségszegése másodlagos jelent ő ség ű volt, így a teljes kizárás az edzésekről nem indokolt, ezért a polgári bíróság a labdarúgó javára döntött, így ismét a társakkal edzhetne. Csakhogy a svájci Blick szerint az FC Basel leszögezte: „Az edz őtábor nem része a szokásos edzésm ű ködésnek, mert rendkívüli tevékenységet jelent. Az edz ő táborban részvételrő l a döntés a klub hatáskörébe tartozik. Az edz ő táborban a tavaszi szezonra készülünk fel olyan játékosokkal, akik játékra jogosultak. Szalai Ádámnak viszont jelenleg nincs helye a keretben.”
A portál szerint egyértelm ű , hogy a 35 éves magyar számára nincs viszszaút a csapatba. Szerz ő dése az idén
nyárig érvényes, utána utánpótlásedz ő ként dolgozhatott volna a klubnál, ehelyett a felek kapcsolata a bí-
SZÜLETETT: 1964. július 9., Cremona (Olaszország)
ELHUNYT: 2023. január 6., London (Anglia)
NEMZETISÉGE: olasz
POSZTJA: csatár
VÁLOGATOTTSÁG/GÓL (1985 1992): 59/16
KLUBJAI PROFI JÁTÉKOSKÉNT: Cremonese (1980 1984), Sampdoria (1984 1992), Juventus (1992 1996), Chelsea (1996 1999)
KLUBJAI VEZETŐEDZŐKÉNT: Chelsea (1998 1999, játékos-edzőként; 1999 2000), Watford (2001 2002)
KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEI JÁTÉKOSKÉNT: vb-3. (1990), Bajnokok Ligája-győztes (1995 1996), UEFA-kupa-győztes (1992 1993), 2x KEK-győztes (1989 1990, 1997 1998), 2x olasz bajnok (1990 1991, 1994 1995), 4x Olasz Kupa-győztes (1984 1985, 1987 1988, 1988 1989, 1994 1995), FA-kupa-győztes (1996 1997), angol Ligakupa-győztes (1997 1998), 2x olasz Szuperkupa-győztes (1991, 1995)
KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEI VEZETŐEDZŐKÉNT: KEK-győztes (1997 1998), európai Szuperkupa-győztes (1998), FA-kupa-győztes (1999 2000), angol Ligakupa-győztes (1997 1998), angol Szuperkupa-győztes (2000)
Nincsenek szavak. RIP, Gianluca.
Marco ROSSI
a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya az Instagram-oldalán
Rengeteg mérkőzést nyertünk meg együtt, és osztoztunk életünk legszebb pillanatain. Időnként összecsaptunk a futball iránti szeretetünk miatt, de mindig a legnagyobb tisztelettel. Mert összességében mindig csak mi magunk voltunk: két olasz és egy labda. Viszlát, Luca!
Gianfranco ZOLA korábbi olasz válogatott és Chelsea-labdarúgó az Instagram-oldalán
Példakép voltál mindannyiunknak. Ebben a szörnyen fájdalmas pillanatban rád gondolok: a szavaidra a megbeszéléseken, az erődre, a vágyadra, hogy mindig velünk lehess, még ha ez az egészséged rovására is megy. Értékeid bennünk élnek tovább, és örökre emlékszünk majd rád.
Leonardo BONUCCI a Juventus és az olasz válogatott csapatkapitánya az Instagram-oldalán
VÉLEMÉNYEK
Legutóbb 2017 februárjában győzött a Villarreal otthonában a Real Madrid, azóta öt döntetlent játszott egymással a két csapat az Estádio de la Ceramicában.
NEM LESZ KÖNNY Ű HELYZETBEN a címvéd ő a Villarreal otthonában szombat délután. A Real Madrid legutóbb 2017. február 26-án győ zött ott (3–2), akkor Gareth Bale, Cristiano Ronaldo és Álvaro Morata szerzett gólt, ma már egyikő jük sincs a klubnál. Azóta sorozatban öt döntetlent ért el riválisa otthonában a királyi gárda (2–2, 2–2, 2–2, 1–1, 0–0), valamennyi találkozó szórakoztató volt.
igaz ez az elsőre, amely a kezembe került, a Labdarúgás havilap 1989. májusi számára, amelyet a végardói strand újságárusánál vettek meg nekem a szüleim. Gianluca Vialli volt rajta az olasz válogatottnak abban a kék mezében, amelynél az én szememben szebb kéket azóta sem kevertek ki a mezgyártók. Hétéves voltam csak, mit sem tudtam az optikai csalódás nevű jelenségről, és Vialli a címlapfotón úgy lendítette lövésre a jobb lábát, hogy térdtől lefelé nem látszott semmi a lábából, én meg azt hittem, az a lába csak csonk. „Ez a focista egy lábbal is tud focizni?” – tettem fel a buta kérdést a szüleimnek, akik persze elmagyarázták, mi a titok nyitja.
Még csak szerettem akkor a futballt, a külföldi sztárokat nem ismertem névről, így Gianluca Vialli nevét jegyeztem meg először. Tett is róla, hogy megjegyezzem, az 1989-es tarantói olasz–magyar (4–0) az első válogatott meccs, amelyre vissza tudok emlékezni, azon már a nyolcadik percben betalált Disztl Péter kapujába. Az első európai kupadöntő pedig, amit láttam, az 1990-es Sampdoria–Anderlecht KEK-döntő volt – hosszabbításban nyertek 2–0-ra a genovaiak, mindkét gólt Vialli szerezte.
Csoda-e hát, hogy ő lett az első nagy hősöm a futballban?
Az 1990-es világbajnokságon Diego Maradonától, Marco van Bastentől és tőle reméltem a legtöbbet, az akkori tippfüzetem tanúsága szerint őt vártam vb-gólkirálynak. Ő volt az olaszok első számú csa-
tára a hazai vb-jükön, és nagy csalódást jelentett, hogy egyetlen gólt sem szerzett (mondjuk Maradona és Van Basten sem…), a második meccs után kiszorította őt és Roberto Mancinit a szinte ismeretlenségből érkező Toto Schillaci, Roberto Baggio páros.
A válogatottal ez a vb-bronzérem jelentette számára a csúcsot, a klubfutballban viszont mindent elért. A Sampnak az első és eddigi egyetlen olasz bajnoki címében (1991) és BEK-döntőbe jutásában (1992), a Juventusnak pedig második, de mindmáig szintén utolsó BEK-/BL-sikerében (1996) vállalt főszerepet. Még Angliában is sikeres tudott lenni a Premier League első olasz úttörői között, a Chelsea-vel játékosként és edzőként is nyert FA-kupát, Ligakupát és KEK-et.
Az olasz válogatottal már stábtagként, genovai csapattársa és barátja, Roberto Mancini szövetségi kapitány segítőjeként érte el a legnagyobb sikerét, részese volt a 2021-es Európa-bajnoki aranyéremnek – addigra egyszer már legyőzte a rettegett hasnyálmirigyrákot. Többet érdemelt volna az 59 válogatottságnál és az 58 életévnél, ami jutott neki. Az olaszoknál az egyik legnagyobb becsben tartott ünnepen, vízkereszt napján adta fel a harcot a visszatérő betegséggel szemben.
Köszönünk mindent, Gianluca, nekem és sok kortársamnak felbecsülhetetlenül sokat adtál.
Számomra „fél” lábbal is te maradsz örökre az egyik legnagyobb.
A Paksi FC szerződtette Haris Attilát (25). A középpályás korábban megfordult a DVSCben és a Ferencvárosban, legutóbb az NB IIes Soroksárban futballozott.
a Mező
Két légióssal állapodott meg a Mezőkövesd: a Comore-szigeteki Younn Zaharyval (24) és a martinique-i Thomas Ephestionnal (27). A klub ugyanakkor szerződést bontott Tomislav Kissel (28), Remzifaik Szelmanival (25), s távozik Rabatin Richárd (23), David Babunszki (28) és Madarász Márk (27) is.
a Bayern München védője
A héten mindkét együttes továbbjutott a Spanyol Kupában, a Villarreal a Cartagenát (5–1), a Real a Cacarenót (1–0) győ zte le. Az elmúlt fordulóban a Valladolid ellen duplázó (2–0) Karim Benzema vezetésével vélhet ő en most nehezebb meccsük lesz a madridiaknak, mint kedden negyedosztályú ellenfelük stadionjában.
„Megszoktuk már, hogy háromnaponta játszunk, jó állapotban vannak a játékosok – mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Carlo Ancelotti, a madridiak vezetőedzője. – Nagyszerű mérkőzésre van kilátás, a Villarreal jó futballt játszik, de nekünk csak a győzelem elfogadható.” J. Á.
A katari világbajnokság idején megfertőződött a koronavírussal Nusszair Mazraui (25), a Bayern München marokkói válogatott hátvédje. Bár a vírust leküzdötte, az orvosi vizsgálatok szívburokgyulladást fedeztek fel, ezért a játékos legalább négy hétig nem állhat a müncheni szakmai stáb rendelkezésére.
ANGLIA. 19. FORDULÓ
Csütörtöki lapzártánk után ért véget Chelsea Manchester City 0 1 (0 0) G: Mahrez (63.)
Az
Az élvonalbeli csapatok mérkőzései Manchester United Everton lapzárta után Szombat
Tottenham Portsmouth (III.)* 13.30
Gillingham (IV.) Leicester 13.30
Crystal Palace Southampton 13.30 Middlesbrough (II.) Brighton* 16.00
AFC Bournemouth Burnley (II.) 16.00
Blackpool (II.) Nottingham 16.00
Hull (II.) Fulham 16.00
Brentford West Ham* 18.30
Sheffield Wednesday (III.) Newcastle 19.00
Liverpool Wolverhampton* 21.00
Vasárnap
Cardiff (II.) Leeds* 15.00
Manchester City Chelsea* 17.30
Aston Villa Stevenage (IV.) 17.30
Hétfő
Oxford (III.) Arsenal* 21.00
Élő közvetítés: *Spíler1
OLASZORSZÁG. 17. FORDULÓ
Szombat
Fiorentina Sassuolo** 15.00
Juventus Udinese** 18.00
Monza Internazionale** 20.45
Vasárnap
Salernitana Torino** 12.30
Lazio Empoli** 15.00
Spezia Lecce 15.00
Sampdoria Napoli** 18.00
Milan Roma** 20.45
Hétfő
Az évad első részében selejtezőket játszottak a női kézilabda Európa-ligában, a hétvégén elkezdődnek a csoportküzdelmek –négy magyar együttessel.
EL a női kézilabda Európa-liga selejtezőiben, a Motherson-Mosonmagyaróvár, a Siófok KC és a Praktiker Vác is kiharcolta a csoportkörös szereplés lehetőségét, míg a DVSC Schaefflernek nem volt szüksége kvalifikációra.
A debreceniek tehát csak szombaton kezdik el nemzetközi szereplésüket ebben az évadban, Szilágyi Zoltán együttese a dán Nyköbing ellen láp pályára hazai környezetben.
„Kemény feladat előtt állunk, riválisunk nagyon erős csapat – mondta a vezetőedző a klub hivatalos honlapjának. – Ebben az évadban szép eredményei vannak a Nyköbingnek, legyőzte a Bajnokok Ligája-szereplő Esbjerget is. A dánok gyors kézilabdát játszanak, fontos, hogy ezt a fegyverüket elvegyük, és gyorsan visszarendeződjünk. Bízom benne, hogy hazai környezetben fantasztikus közönségünk előtt sikerül a bravúr.”
Ha lehet, a váciak még nagyobb kihívás elé néznek, hiszen vasárnap a román Ramnicu Valcea otthonában kell bizonyítaniuk.
„Az előttünk álló sorozatban az lesz a célunk, hogy fiatal játékosaink nemzetközi tapasztalatokat szerezzenek, és bízom benne, hogy ez egyszer-egyszer pontokkal is párosul. A Valcea igazi nemzetközi együttes, tele válogatott játékosokkal, de mindent elkövetünk, hogy hazánkat és a klubot méltóképpen képviseljük Romániában” – nyilatkozta Herbert Gábor vezetőedző
Ugyancsak vasárnap norvég csapat érkezik Mosonmagyaróvárra. Gyurka János alakulatának jó lenne két ponttal kezdenie a csoportkört, de a Fana IL legyőzése nem lesz egyszerű feladat.
„Nem kaptunk könnyű ellenfeleket a csoportkörben, a dán Ikast BL-szintű együttes, ahogy a Nantes is remek gárda. A sportban, a kézilabdában nem mindig alakul minden az előzetes várakozások szerint, így bízom a továbbjutásban, a legjobb nyolc közé kerülésben. Jól felkészültünk norvég ellenfelünkből, és győzelemmel szeretnénk kezdeni a sorozatot” – mondta Kovács Patrícia, az óváriak irányító-átlövője.
Szintén a hét utolsó napján lép pályára a Siófok KC, mégpedig Franciaországban, a Besancon otthonában.
„Az Európa-liga évről évre erősebb lesz, tele van jó csapatokkal, kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek – kezdte Tamara Mavsar, a Balaton-partiak játékosa. – Talán a Besancon nem tartozik a legjobb francia csapatok közé, de a játékosai a világ egyik legerősebb bajnokságában edződnek, nem lesz könnyű ellenük játszani. Szerencsére ezúttal egy teljes hetünk volt készülni rájuk.” B. O. B.
A magyar válogatottnak Szlovénia ellen egy irányítóval kellett játszania csütörtökön, kérdés, szombatra változik-e a helyzet, ami azért is fontos, mert csapatunk a jövő héten kezdődő világbajnokság előtt már nem játszik több felkészülési meccset.
NEM TÖKÉLETESEN, DE MEGOLDOTTA a feladatát a magyar férfi kézilabda-válogatott Szlovénia ellen a ljutomeri felkészülési mérkőzésen, a legnagyobb kihívást az okozta, hogy Lékai Máté maradt az egyetlen bevethető irányító, így ideiglenesen másoknak kellett átvennie a szerepét, hogy időnként pihenhessen. Bár a figurák ilyenkor nem mentek mindig tökéletesen, biztató, hogy tanácstalanságot egyszer sem lehetett látni a magyar csapaton, és hogy a második félidő harcossá-
ga végül fordítást és győzelmet ért a szlovénok ellen.
„Természetesen nem arra az összetűzésre gondolok, ami a második félidőben történt a játékosok között a szlovén kispadnál, de ha látom, hogy a csapatom így harcol, mindent belead, ráadásul többgólos hátrányból is fel tud zárkózni egy erős csapat ellen, akkor nem lehetek elégedetlen” – mondta a lefújás után Chema Rodríguez szövetségi kapitány arra az esetre gondolva, amikor Sefan Zabic levitte a földre Rosta Miklóst, amit egy jól helyezett könyökössel erősített meg, a Szeged beállója pedig nem hagyta magát. Miután a lökdösődést észlelő Blaz Blagotinsek sem akart kimaradni a buliból, pillanatok alatt ott volt mindenki, de összességében semmi olyasmi nem történt, ami egy parázs meccsben ne lenne benne, a nagy kavarodásban pedig gyorsan mindenkit el is rángattak onnan.
„Nem könnyű egy irányítóval játszani, miközben figyelni kell arra, hogy mind a
hettem Győrbe, már nagyon vártam, hogy játszhassak.”
Az ETO az elmúlt év utolsó előtti napján nagyon kemény, szoros mérkőzést nyert meg Debrecenben, nem túlzás, hogy azon a találkozón is a távol-keleti átlövő billentette a mérleg nyelvét a zöld-fehérek felé.
tizenhét
A szlovénok elleni első meccs első félideje sem volt annyira rossz, de kicsit még kerestük magunkat a pályán, nem volt meg a sebességünk, és sok lövést hibáztunk egy az egyben a kapussal szemben is. Aztán a második félidőben sokkal harcosabban, szerintem példásan játszottunk védekezésben és támadásban is, ez volt a kulcs. Úgy látom, a világbajnokság előtt egy héttel olyan nyolcvan-kilencven százalékos állapotban vagyunk, kell még az a néhány nap, hogy minden a helyére kerüljön.
BÁNHIDI Bence a válogatott beállója VÉLEMÉNYKapusok: Mikler Roland (Szeged), Palasics Kristóf (NEKA), Székely Márton (Tatabánya). Jobbszélsők: Bujdosó Bendegúz (FTC), Rodríguez Pedro (Tatabánya). Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Tatabánya), Ilic Zoran (Veszprém), Leimeter Csaba (PPD Zagreb, horvát). Irányítók: Hanusz Egon (Stuttgart, német), Lékai Máté (FTC). Beállók: Bánhidi Bence, Rosta Miklós (mindkettő Szeged), Sipos Adrián (Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Dabas). Balátlövők: Bodó Richárd, Szita Zoltán (mindkettő Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém). Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Kovacsics Péter (FTC)
Csütörtökön játszották: Szlovénia–Magyarország 27–28 (17–13). Szombat: Magyarország–Szlovénia, Nagykanizsa, 16 (tv: M4 Sport)
helyzet miatt különösen nagy szükség volt a szünet után mutatott harcosságra –tette hozzá a spanyol tréner. – Ugyanezt a tüzet akarom látni a szombati mecscsen is, mert ha így dolgozik egy csapat, ha ilyen a hozzáállása, általában a győzelmet is megszerzi, éppen úgy, mint az első meccsen.”
Annyiban könnyebb lehet a helyzet, hogy a Stuttgart irányítója, Hanusz Egon visszatérhet, de Chema Rodríguez úgy fogalmazott, kizárólag akkor léphet pályára, ha teljesen meggyógyult. Csak csütörtökön kezdett újra edzeni, a betegség után hamarabb fárad el, ezért lépésről lépésre kell újra felhozni.
„Fontosabb, hogy ott legyen velünk a vébén, minthogy mindenképpen játsszon a szlovénok elleni meccsen” – tette hozzá a kapitány. A világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésünk Szlovénia ellen szombaton 16 órakor kezdődik Nagykanizsán.
vúrt, ami októberben, Érden sikerült neki, hiszen akkor a 26–26-os döntetlen pontot ért Szöllősi-Zácsik Szandráéknak.
A-csoport. Vasárnap. BV Borussia 09 Dortmund (német)–Molde Elite (norvég), 14. ES Besancon (francia)–SIÓFOK KC, 18. B-csoport. Vasárnap. Ikast Handbold (dán)–Neptunes de Nantes (francia), 14. MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC–Fana (norvég), 16. C-csoport. Szombat: DVSC SCHAEFFLER–Nyköbing (dán), 20. Vasárnap: Sola HK (norvég)–HC Podravka Vegeta (horvát), 18. D-csoport. Szombat: Thüringer HC (német)–Paris 92 (francia), 16. Vasárnap: SCM Ramnicu Valcea (román)–PRAKTIKER VÁC, 14
IGAZI
női kézilabda Bajnokok Ligájában szereplő magyar csapatoknak a szombati, hiszen az ETO a Storhamart fogadja, míg a Ferencváros a tavalyi győztes Vipers Kristiansand otthonában játszik. A győriek egyértelmű esélyesek saját csarnokukban, októberben idegben is bántóan simán, 35–21-re nyertek. Azon a mérkőzésen Rju Un Hi csapata egyik legjobbjaként négy gólt szerzett, azonban igazán decemberben lendült remek formába, miután visszatért az Ázsiai Játékokról, amelyet hazája válogatottjával, Dél-Koreával meg is nyert – 19 gólt (!) lőtt a Japán elleni fináléban.
„Az Ázsiai Játékok döntője nagyon kemény volt, örültem, hogy hozzásegíthettem a válogatottamat egy újabb aranyéremhez – mondta a Nemzeti Sportnak Rju Un Hi. – Fontos volt a győzelem, nagyon jó hangulatban tértem vissza Győrbe. Nehéz volt a nagy időeltolódás miatt egyből beszállni, de szívesen segítettem a lányoknak. Boldog voltam, hogy visszajö-
„Nagy volt a küzdelem az első perctől kezdve az utolsóig, mi pedig végig igazi csapatként harcoltunk – magyarázta a játékos. – Igen, talán kijelenthető, hogy nem vagyunk a legjobb formánkban, de a legfontosabb, hogy hiszünk magunkban, és ez látszott a pályán is. A csapatszellem nagyon erős, mindannyian tudjuk mit szeretnénk elérni, miért küzdünk. Keményen dolgozunk minden edzésen, és bízunk egymásban. A munkának meglesz az eredménye, erről mindannyian meg vagyunk győződve. Nem lesz egyszerű a Storhamar elleni összecsapás, az ellenfél nagyon gyors kézilabdát játszik, sosem adja fel. Annak ellenére, hogy tiszteljük, nekünk ezt a meccset meg kell nyernünk, mert nem hullajthatunk el már pontokat a csoportkörben.”
A győriekkel kapcsolatos hír, hogy a csapatkapitány Anne Mette Hansen a nyáron a francia Metzbe szerződik.
A Ferencváros kora este a Vipers otthonában próbálja megismételni a bra-
„Igyekeztünk a lehető legalaposabban felkészülni a norvégokból, az lenne a jó, ha meg tudnánk ismételni az őszi meccsen mutatott gyors játékunkat, a védekezésünknek pedig keménynek kell lennie” – fejtegette a 32 éves válogatott átlövő B. O. B.
(német), 16.
VEZETŐEDZŐJÉTŐL a Balatonfüred
RÖPLABDA. Szerződést bontott vezetőedzőjével, Dejan Desznicával a Szent Benedek Röplabda Akadémia. A szerb tréner 2021 nyarán vette át az együttes irányítását, a legutóbbi idényben bajnoki bronzérmet és Magyar Kupa-ezüstérmet nyert a csapattal. Utódját hamarosan bemutatják.
dönthet a hazai pályáról
boldogan fogadta az amerikai autógyártó közeledését, az F1 szóvivői az újságírók megkeresésére csupán általánosságban reagáltak az esetleges bővítésre, és meg sem nevezték közleményükben az Andrettit és a Cadillacet.
EMLÍTÉS SZINTJÉN SEM foglalkozik a Formula–1 azzal, hogy az Andretti megszerezte a General Motors támogatását, amely egyik kiemelkedő márkájával, a Cadillackel lépne be a világbajnoki sorozatba. Bár a sportág felügyelő szerve, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA)
A vb-sorozat képviselői hangsúlyozták, számos tárgyalást folytatnak a háttérben másokkal is, és felhívták rá a figyelmet, hogy minden érintett jóváhagyása szükséges egy új istálló csatlakozásához. A jelenlegi csapatok többsége azért ódzkodik a létszámemeléstől, mert akkor a sportági bevételek is több felé oszlanának, ugyan-
AMERIKAI FUTBALL. Nem játsszák le a hétfőn félbeszakadt Cincinnati Bengals–Buffalo Bills mérkőzést az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL). Az NFL komisszárja, Roger Goodell mostani döntésével a két csapat eggyel kevesebb meccsel zárja az alapszakaszt, ugyanakkor ha az Amerikai főcsoportot vezető Kansas City Chiefs a Buffalo Billsszel találkozna a főcsoportdöntőben, azt semleges helyszínen rendeznék. Ezen felül ha a Bengals a záró fordulóban kikap a Baltimore Ravenstől – és a Los Angeles Chargers megnyeri a maga meccsét –, a playoff első körében pénzfeldobás döntene arról, hogy Baltimore-ban vagy Cincinnatiben játszik-e egymással a két csapat.
AZ IDÉN NEM VERSENYEZ fedett pályán az olimpiai bajnok ATLÉTIKA. Sérülés miatt kihagyja a fedett pályás atlétikai szezont Renaud Lavillenie (36), a franciák olimpiai bajnok rúdugrója. Nehezen gyógyuló combsérülését szeretné tökéletesen rendbe hozni, hogy az augusztusi budapesti szabadtéri világbajnokságon és a jövő évi párizsi olimpián százszázalékos állapotban tudjon versenyezni.
GYORSKORCSOLYA. Három sprintszámban is holland versenyző áll az élen a norvégiai Hamarban zajló gyorskorcsolya Európa-bajnokság nyitó napját követően. Pénteken az 500 és 1000 méteres számok első futamait rendezték meg mindkét nem versenyében. A nőknél mind a két távon a címvédő vezet: 500 méteren a holland Femke Kok (22) előzte meg honfitársát, Jutta Leerdamot (24), a hosszabb távon fordított sorrendben végeztek, itt az olimpiai ezüstérmes Leerdam áll az élen. Holland versenyzők uralták a férfi 1000 métert is, itt Hein Otterspeer (34) előzi meg honfitársát, Merijn Scheperkampot (22). Utóbbi a kimondottan szoros 500 méteren is a második időt korcsolyázta, itt az olasz David Bosa (30) vezet. A kétfutamos lebonyolítási rend miatt az időeredményeket pontokra váltják át, ezek alapján alakul ki a végső sorrend szombaton.
EURÓPA-BAJNOKSÁG,
akkor jogos felvetés lehet, hogy a Cadillac név és egy erős amerikai alakulat jelenléte összességében annyi plusznyereséget generálna, ami már kompenzálná őket.
Az F1 vezetőinek elutasító hozzáállása mindenesetre a kezdetektől fogva nyilvánvaló az Andretti-projekt kapcsán, és nagyon úgy tűnik, ezt a gyári háttértá-
mogatás megteremtése sem enyhítette. Egyelőre nem világos, pontosan mi áll az ellentét mögött, a General Motors szerepvállalásával ugyanis már nehéz szakmai és pénzügyi érvekkel takarózni. Kíváncsian várjuk tehát a következő hónapok fejleményeit az ügyben. ZS. B.
tatabányai selejtezőn.
AHOGY AZ ÓÉVET ZÁRTA, úgy kezdi az újat Fucsovics Márton – legalábbis minden esélye megvan rá, hogy a novemberi pozsonyi ATP-challengertorna után Canberrában is magasba emelhesse a trófeát. Az év szép befejezése után nagyon kell neki a jó kezdés, hiszen rendkívül hektikus idényt zárt, amelyben a korábbi időszak kiemelkedő sikereit nem tudta megismételni, motivációját is elvesztette, majd edzőitől is megvált, s csak év végén jelentette be: Nagy Péterrel és Palágyi Miklóssal vág neki az új szezonnak.
Az Australian Open előtt szépen halad előre az ausztrál fővárosban, ahol első kiemeltként szerepel, s ennek megfelelően már készülhet is a fináléra, amelyben a világranglista-157. Leandro Riedi lesz az ellenfele, vagyis a 30 éves magyar játékos toronymagas esélyes. Az elődöntőben a japán Vatanuki Joszuke ellen aratott 6:2, 7:5-ös győzelme után magyarul köszönte meg a közönség támogatását, majd angolul úgy fogalmazott, hogy Ausztrália neki az otthont jelenti távol a hazájától, mivel rengeteg kint élő magyar megy ki a mérkőzéseire.
Azért is fontos, milyen formában vannak legjobb férfi teniszezőink az év elején, mert rögtön az Australian Open után a Davis-kupa selejtezője vár rájuk. Nagy Zoltán szövetségi kapitány pénteken kijelölte a keretet, Fucsovics mellett Piros Zsomborra, Marozsán Fábiánra, Valkusz Mátéra és Fajta Péterre számít – a válogatott február 3-án és 4-én Tatabányán fogadja Franciaországot. Az ellenfélnél sincs meglepetés, első számú játékosa a 44. helyen rangsorolt Arthur Rinderknech, hazánkba jön a 46. Adrian Mannarino és a 60. Benjamin Bonzi, valamint a párosspecialista Nicolas Mahut.
Stéphane
KÉNYSZERPIHENŐT TART a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionostrió. Miután pályafutása első Dakarját szenzációsan kezdte, a csütörtöki szakaszon motorgondjai támadtak, és bár a csapat egész éjszaka szerelt, reggelre nem sikerült megoldani a gondokat.
„Az első három sziklás, köves rázós nap során hajszálrepedés keletkezett a légszűrőházon, amelyen keresztül a finom sivatagi por beszivárgott a motorba – mondta Kovács Miklós. – Ilyen problémát még sohasem tapasztaltunk, ez is jól szemlélteti, milyen elképesztő terhelést jelent a Dakar a járműveknek is. Létezik megoldás, úgyhogy, ha van egy kis szerencsénk, és lesz megfelelő alkatrészünk, hamarosan visszaállhatunk a versenybe. Ha már itt vagyunk, mindenképp el akarjuk juttatni a magyar zászlót a dammami célba.”
Hogy miként? A Dakar-szabályok lehetővé teszik, hogy azok az egységek, amelyeknek gondjuk támad, három szakaszon belül visszaállhatnak a mezőnybe, és külön értékelik őket.
A verseny pénteken egy iszonyatosan hosszú, több mint 900 km-es szakasszal folytatódott az útvonalmódosítás miatt, amelyre az esőzések miatt volt szükség. Az autós mezőnyben Nasszer al-Attijah harmadik szakaszgyőzelmét aratta, és kényelmes előnybe került. Pénteken ugyanis a két legfőbb audis riválisa bajba került: a tizennégyszeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel balesetet szenvedett, navigátora, Edouard Boulangier megsérült és kórházba kellett szállítani, úgyhogy nekik véget ért a küzdelem. A szakasznak ugyanazon a pontján Carlos Sainz is bukott, ő hosszasan várta
rá ugyanerre. T. A.
Egy pillanatig sem forgott veszélyben Halvor Egner Granerud bischofshofeni győzelme pénteken, így a norvég klasszis –három sáncon diadalmaskodva –megnyerte a Négysáncversenyt.
HALVOR EGNER GRANERUD nem ingott meg az összetett győzelem kapujában, az első két versenyen mutatott formáját hozva Bischofshofenben esélyeshez méltó teljesítménnyel nyert, elhódítva a Négysáncverseny győztesének járó aranysastrófeát.
A norvég klasszis végig fantasztikus teljesítményt nyújtott a sorozatban, csak azt bánhatja kissé, hogy Innsbruckban egy hajszállal lemaradt a győzelemről,
így nem iratkozhatott fel a százszázalékos mérleggel diadalmaskodók listájára. Ettől függetlenül a legendás Négysáncverseny megnyerésével pályafutása egyik legnagyobb sikerét aratta.
„Nagyon jónak éreztem az ugrásaimat –mondta a boldog győztes. – A Négysáncversenyen mindig óriási a nyomás az emberen, büszke vagyok rá, hogy sikerült végig jó teljesítményt nyújtanom. A második sorozatban még nyugodtabb maradtam, jó volt az elrugaszkodás, könnyűnek éreztem a léceket. Az ugrás közben már sejtettem, hogy nyerni fogok, káprázatos volt.” ZS. B.
francia, Toyota Hilux) 24:00:48, 2. Lategan, Cummings (dél-afrikai, Toyota Hilux) 1:06:50 ó h., 3. Moraes, Gottschalk (brazil, német, Toyota Hilux) 1:13:19 ó h. Kamionosok: 1. Martin Vandenbrink, Rijk Mouw, Erik Kofman (holland, Iveco) 28:43:27, 2. Loprais, Pokora, Valtr Jr. (cseh, Praga) 37 mp h., 3. Van Kasteren, Rodewald, Snijders (holland, lengyel, holland, Iveco) 26:30 p h.
Nincs vita, egyértelműen Milák Kristóf vitte a prímet: a hazai rendezésű világbajnokságon egyedüli magyarként állha tott a dobogóra, ráadásul kétszer, és mindkét alkalommal a dobogó tetejére. Kétszáz pillangón világrekorddal (1:50.34) védte meg címét, százon pedig első világbajnoki aranyérmét szerezte meg. Milák a római kontinensviadalon a két pillangó mellé a 100 és 200 gyorsot is vállalta, valamint meg határozó embere volt a 4x100-as és a 4x200-as gyorsváltónak: az Örök Városból három arannyal és két ezüsttel távozott.
Március 1-jétől (2024. június 23-áig) lehetőség nyílik megúszni az olimpiai A-szinteket, a párizsi játékok úszóinak létszámát 852-ben maximalizálták. A kiadott A-szintek teljesítése automatikusan indulási jogot jelent, azzal a kitétellel, hogy egy számban egy ország legfeljebb két versenyzőt indíthat az olimpián.
Módosítottak a korábbi kiíráson, így a júliusi fukuokai vb első három helyezettje kvalifikál a váltószámokban – a fennmaradó 13 helyet a fukuokai és a 2024. februári dohai vb-n osztják ki az időeredmények összevetése alapján. A váltóhoz lehetőség van „extra” embereket nevezni: ha egy váltó szerez kvótát, két, ha két váltó kvalifikál, négy, ha három, hat, ha négy, akkor nyolc, ha öt, úgy tíz, ha hat vagy hét kvartett kvalifikál, további 12 úszó nevezhető
Fukuokában gazdára találnak az első kvóták a nyílt vízi úszók között is, hiszen mind a nőknél, mind a férfiaknál megszerzik az olimpiai indulás jogát a dobogósok – a további 13 résztvevő kilétére a dohai vb-n derül fény (ezen felül a rendező ország és az öt kontinens legjobbjai is kvalifikálnak), ám országonként csak két versenyző indulhat.
MÁRCIUS 19. Nyílt vízi Európa-kupa-sorozat, 1. állomás, Eilat ÁPRILIS 19–22. Országos bajnokság, Kaposvár
MÁJUS 20–21. Nyílt vízi úszó világkupa-sorozat 1. állomás, Golfo Aranci JÚLIUS 14–30.
Vizes világbajnokság, Fukuoka
NOVEMBER 1–4.
Rövid pályás országos bajnokság, Debrecen DECEMBER 1–2. Nyílt vízi világkupadöntő, Eilat
DECEMBER 5–10. Rövid pályás Európa-bajnokság, Bukarest
Az év edzője kapcsán sincs túl sok kérdés, hiszen Milák Kristóf Virth Balázzsal is folytatta korábban megkezdett diadalmene tét. Amikor a tokiói olimpia után elvállalta klasszisunk fel készítését, a tréner úgy fogalmazott, a feladatba valójá ban csak belebukni lehet – Virth Balázs nem bukott bele, sőt! Kell-e több ennek alátámasztására, mint hogy Mi lák világcsúccsal védte meg vb-címét 200 pillangón? És ne feledjük, Milák mellett Márton Richárdot is szépen „összerakta” Virth.
Ebben a kategóriában már nem olyan egyszerű a választás, hiszen a „címre”
Milák-világcsúcs
szerényebb képességű, ráadásul etióp úszó „gyakorlatát” nézték meg a legtöbben. Tilahun Ayal Malede az 50 méteres gyorsúszás egyik előfutamában vesztette el egyensúlyát, és a startjel előtt belepottyant a vízbe.
Volt minden 2022-ben, mint a búcsúban: felnőtt, valamint junior világ- és Európa-bajnokság, aztán decemberben rövid pályás vb, a magyar úszók pedig mindenhol helytálltak – nagyszerűen!
VILÁGREKORDDAL INDÍTOTTA AZ
ÉVET a honi sportág, hiszen csak február 7-én döntött úgy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA), hogy az eredetileg májusra tervezett és eredetileg Fukuoka által rendezett világbajnokságnak Magyarország adhat otthont júniusban.
A hazai szervezőgárda villámgyorsan állt össze, és nagyszerű versenyt rendezett, amelynek végén a FINA elnöke, Huszein al-Muszalam nem véletlenül jelentette ki: „Ez volt minden idők legjobb világbajnoksága!”
Aztán hozta a világcsúcsot a medencében Milák Kristóf is: világklasszisunk tovább faragta (1:50.34) saját, a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon 200 pillangón felállított rekordját (1:50.73),
FEBRUÁR 1. Nagyobb fokozatba kapcsolt az Úszó Nemz et Program: a tesztüzem után immár húsz települést és annak vonzáskörét öleli fel. A program 2021 szeptemberében négy helyszínen indult el, ehhez csatlakozott februárban további 16 – a cél az, hogy az óvodák nagycsoportosainak és az általános iskolák első és második osztályosainak lehet ő vé tegyék, hogy megtanuljanak úszni.
FEBRUÁR 7. A vizes sportokat tömörít ő nemzetközi szövetség, a FINA rendkívüli ülésen döntött arról, hogy a 2022 - es vizes világbajnokságnak – az eredetileg májusi rendez ő , Fukuoka visszalépése után – Magyarország adhat otthont. A medencés versenyeket a Duna Arénában rendezték meg, míg a nyílt vízi viadalok Balatonfüred után a Lupa - tóra „költöztek”. ÁPRILIS 20–23. Újra Debrecenbe költöztek az úszók: a cívisváros nyolcadik alkalommal adott otthont az országos bajnokságnak. Az ob - n alakult ki a magyar színeket a nyári, hazai rendezésű vb - n képviselő csapat – az egyik legjobb versenyt a férfi 400 vegyes döntő je
és mellé még „odarakta” a 100 pillangó aranyát is – a mieink közül egyedül ő szerzett érmet a Duna Arénában, de közel járt a dobogóhoz Hosszú Katinka 400 vegyesen és Szabó Szebasztián 50 pillangón, mindketten a negyedik helyen végeztek.
A nyílt vízi úszók a Lupa-tóról szállítottak két érmet: a váltónk odaért a második helyre, míg Gálicz Péter 25 kilométeren végzett harmadikként.
A vb után nem jutott idő a pihenésre, hiszen mindössze hat héttel később rajtolt Rómában a kontinensviadal – a pandémia szerencsére már csak a zsúfolt naptár tekintetében éreztette hatását, igaz, Kapás Boglárka éppen koronavírus-fertőzés miatt nem léphetett rajtkőre az Örök Városban.
A juniorok, köztük a már nagyok között is bemutatkozók, így például Ábrahám Minna, Molnár Dóra, Pádár Nikolett (hogy csak a legjobbakat említsük) még ennyit sem pihenhettek, hiszen júliusban Otopeniben rendezték a korosztályos Eb-t: az éremtábla
hozta, amelyben Holló Balázs és Kós Hubert élete legjobbját úszta, s mivel Verrasztó Dávid nem vállalta a világbajnoki indulást, a két fiatal rajtkő re léphetett ebben a számban a Duna Arénában.
MÁJUS 29. A Magyar Úszószövetség megtartotta éves rendes közgy ű lését, amelyen az elő z ő évben tisztségérő l lemondó Turi György helyére Selmeci Attilát, a Milák Kristófot olimpiai, világ - és Európa - bajnoki címig vezet ő edz ő t választották meg szakmai alelnöknek.
JÚNIUS 18. Világbajnoki ötödik hellyel indult nekünk a hazai rendezés ű vb: a Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Milák Kristóf összetételű 4x100 - as gyorsváltó három tizedre volt a dobogótól.
JÚNIUS 21. Milák Kristóf megvédte világbajnoki címét 200 pillangón a D una Arénában, ráadásul megint világcsúccsal szerezte meg az aranyérmet! Már a 2019- es kvangdzsui vb - n elért 1:50.73 - as eredménye is ű rid őnek számított, de Milák abból is lefaragott Budapesten, 1:50.34 - gyel győ zött.
élén Magyarország végzett hat aranynyal, öt ezüsttel és 3 bronzzal – a nyílt vízi úszóknál Betlehem Dávid és a váltónk szerzett aranyat az Eb-n.
A római Eb maga volt a csoda: nem telt el nap magyar érem nélkül, és ezúttal szerencsére már nem csak Milák Kristóf halmozta a sikereket – rendkívül biztató a jövőt illetően, hogy váltóink is odaértek a dobogóra, sőt a szakemberek szerint kifejezetten nagy lehetőséget rejtő férfi 4x200-as gyorsváltónk Európa-bajnok lett.
Rómában Hosszú Katinka a 4x200-as gyorsváltó tagjaként megszerezte pályafutása 97. világversenyes érmét (a kvartett harmadik lett), ám háromszoros olimpiai bajnokunk és a sportot szeretők is szomorúan konstatálták, hogy nem érte el az Örök Városban a hőn áhított 100. medáliát.
Hogy sikerül-e valamikor is Hoszszúnak, azt csak ő tudhatja, érezheti,
hiszen egyelő re elt ű nt az uszodák világából…
Juniorjaink az augusztus végi és szeptemberi világbajnokságokon is remekeltek: a medencések a perui vb éremtáblázatán másodikok lettek (7 arany, 7 ezüst), nyílt vízi úszóink pedig a Seychelleszigeteken a tábla élén végeztek!
Innentől Sós Csaba szövetségi kapitány csak azért fohászkodott, hogy meglegyen minden világversenyen a magyar érem. Kívánsága teljesült: bár csak két magyar úszó utazott el a melbourne-i rövid pályás világbajnokságra, Szabó Szebasztián szállította a (bronz)medáliát (50 pillangó).
Akadtak persze nehézségek és váratlan betegségek, sérülések, volt, hogy rosszul sikerült néhányaknak a formaidőzítés, ám végignézve és -gondolva a 2022-es esztendőt, csak azt mondhatjuk: soha rosszabb évet!
három bronzéremmel zárta a római kontinensviadalt: Milák Kristóf két egyéni győzelme (100 és 200 pillangó) mellett 100 gyorson második lett, a 4x200-as gyorsváltóval (Németh Nándor, Márton Richárd, Holló Balázs, Milák Kristóf – Mészáros II Dániel) pedig ugyancsak a dobogó tetejére állhatott. Az időjárási viszontagságok és a rendezési hiányosságok miatt az eredetileg négynaposra tervezett nyílt vízi Eb-t két nap alatt „zavarták” le, és a Rohács, Olasz, Betlehem, Rasovszky négyes a második lett Lido di Ostiában.
NOVEMBER 12. Rasovszky Kristóf 2019 és 2021 után (a 2020-as sorozatot a világjárvány miatt törölték) ismét összetett világkupa-győzelmet ünnepelhetett – igaz, ezúttal az olasz Gregorio Paltrinierivel holtversenyben nyert a veszprémi klasszis.
DECEMBER 13–18. A melbourne-i rövid pályás világbajnokságon csak Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián képviselte a magyar színeket, utóbbi 50 pillangón bronzérmet szerzett.
A PREMIER LEAGUE 2022–2023-as kiírását tragikusan rosszul kezdő és továbbra is csak a 13. helyet elfoglaló Leicester a negyedosztály utolsó helyén álló csapatához, a Gillinghamhez utazik. A mérkőzés 13.30-kor kezdődik, a vendégcsapat sikere kevesebb mint másfélszeres (1.22) pénzt fizet. A két együttes 2005 januárjában, a Ligabajnokság küzdelmei során találkozott legutóbb, akkor a Leicester otthon nyert 2–0-ra.
Ugyancsak fél kettőkor csap össze a Tottenham és a szebb napokat megélt Portsmouth, utóbbi 2008-ban meg is nyerte a világ leghíresebb nemzeti kupasorozatát, míg 2010-ben a Chelsea-től
kapott ki (0–1) a döntőben. A hazaiak győzelme borítékolható (1.11), de ez a két csapat erejét tekintve nem meglepetés, mivel a Tottenham ötödik a PL-ben, míg a Portsmouth 12. a Leauge One-ban.
A legmagasabb oddsot (1.53) a PL-tabellán hetedik Fulham kapta, amely egyértelműen a legnehezebb ellenféllel játszik az említett három első osztályú klub közül, mivel a Ligabajnokság 16. helyén álló Hull City látja vendégül szombat délután négy órakor. Eddigi utolsó közös mérkőzésükig kevesebb mint egy évet kell visszamennünk az időben, tavaly februárban a Championshipben is ez volt a leosztás, és 1–0-ra a Fulham nyert.
Juventus–Udinese Olasz A 2023. jan. 7. 18:00
Monza–Internazionale Olasz A 2023. jan. 7. 20:45 6. Salernitana–Torino Olasz A 2023. jan. 8. 12:30 7. Lazio–Empoli Olasz A 2023. jan. 8. 15:00
8. Spezia–Lecce Olasz A 2023. jan. 8. 15:00
9. Sampdoria–Napoli Olasz A 2023. jan. 8. 18:00
10. Milan–Roma Olasz A 2023. jan. 8. 20:45
11. Sheffield Wed.–Newcastle Angol FA-kupa 2023. jan. 7. 19:00
12. Liverpool–Wolverhampton Angol FA-kupa 2023. jan. 7. 21:00
13. Cardiff–Leeds Angol FA-kupa 2023. jan. 8. 15:00
+1 mérkőzés
14. Manchester City–Chelsea Angol FA-kupa 2023. jan. 8. 17:30
Pótmérkőzések
1. Hull City–Fulham Angol FA-kupa 2023. jan. 7. 16:00
2. Brentford–West Ham Angol FA-kupa 2023. jan. 7. 18:30
3. Bristol City–Swansea Angol FA-kupa 2023. jan. 8. 13:30
4. Derby County–Barnsley Angol FA-kupa 2023. jan. 8. 13:30
Várható eredménymegállapítás: 2023. január 9., hétfő 8:00
Labdarúgás,
Szo
Labdarúgás,
Szo
Szo 15:00 55951 Fiorentina - Sassuolo Gólszám 2,5 (H: kev., V: több) 1,96 1,67
Szo 15:00 55952 Fiorentina - Sassuolo Gólszám 3,5 (H: kev., V: több) 1,38 2,60
Szo 18:00 56043 Juventus - Udinese
Szo 18:00 56044 Juventus - Udinese Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,17 1,23 1,81
Szo 18:00 17043 Juventus - Udinese A. Milik szerez gólt? (H: Igen) 3,00
Szo 18:00 56053 Juventus - Udinese Mindkét csapat szerez gólt (H: Igen, V: Nem) 1,82 1,78
Szo 18:00 56063 Juventus - Udinese Gólszám 1,5 (H: kev., V: több) 3,10 1,27
Szo 18:00 56064 Juventus - Udinese Gólszám 2,5 (H: kev., V: több) 1,74 1,87
Szo 18:00 56065 Juventus - Udinese Gólszám 3,5 (H: kev., V: több) 1,27 3,10
Szo 20:45 56156 Monza - Internazionale 5,75 4,45 1,58
Szo 20:45 56157 Monza - Internazionale Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 2,35 1,23 1,16
Szo 20:45 17082 Monza - Internazionale
Szo 20:45 17083 Monza - Internazionale
Szo 20:45 17084 Monza - Internazionale
Szo 20:45 56166 Monza - Internazionale
R. Lukaku szerez gólt? (H: Igen) 2,30
Lau. Martinez szerez gólt? (H: Igen) 2,50
E. Dzeko szerez gólt? (H: Igen) 2,50
Mindkét csapat szerez gólt (H: Igen, V: Nem) 1,68 1,94
Szo 20:45 56168 Monza - Internazionale Hendikep 1:0 2,38 3,75 2,36
Szo 20:45 56176 Monza - Internazionale Gólszám 1,5 (H: kev., V: több) 3,85 1,17
A német TVB 1898 Stuttgart játékosa 2021 nyara óta. Miért választotta a Bundesligát? Korábban, amikor a csurgói klubnál vagy családi körben beszélgetve szóba került, hogy valamikor szeretnék-e egyesületet váltani, mindig azt mondtam, a Bundesligába azonnal elmennék, ha adódna rá lehetőségem. Két évvel ezelőtt, 2021 febru-
árjában megkeresett a Stuttgart, amelynek kispadjára éppen új edző, a spanyol Roi Sánchez ült le, és rögtön bejelentkezett nálam. Morfondíroztam rajta, mit tegyek, de miután videóchateltünk, és felvázolta a céljait, egyértelművé téve azt is, hogy mindenképpen szeretne velem dolgozni, nem haboztam tovább: egyértelművé vált, hogy ott folytatom a pályafutásomat.
Honnan ismerte önt a spanyol szakember?
A magyar felnőttválogatottban két éve, éppen a spanyolok elleni Eurokupa-mér-
Az irányító Hanusz Egon másfél évvel ezelőtt igazolt Csurgóról Stuttgartba, és azóta nemcsak a Bundesligában, hanem a magyar kézilabdaválogatottban is meghatározó játékossá nőtte ki magát. Ha Chema Rodríguez szövetségi kapitány magával viszi, a január 11-én kezdődő világbajnokság a harmadik felnőttvilágversenye lesz, amelyen nagyobb szerepet kaphat, mint eddig bármikor. Határozottan kijelenthető, a 25 éves játékosnak nagyon bejött a légiósélet, nem csoda, hogy egyhamar nem is akar változtatni.
kőzésen mutatkoztam be a Veszprém Arénában, azon az egyébként győztes találkozón látott először, és elkezdett figyelni. Amikor pedig elérkezettnek látta az időt, megkeresett. Amúgy mindig rendkívül alapos tréner, szerte a világban, még a magyar NB I-ben is figyelte, figyeli a tehetséges játékosokat.
Mennyit gondolkodott a döntés meghozatala előtt?
Nem volt sok időm, csak három-négy napom volt átgondolkodni a kérdést és dönteni, mert Sáncheznek gyorsan szüksége volt egy irányítóra a következő idényre. De talán jobb is, hogy így alakult, mert így is éppen eleget agyaltam rajta, hiszen Csurgón nőttem fel, ott van a családom és a barátaim, bizonyos szempontból nehéz volt az elválás. Aztán gyorsan eltelt az a fél év, és júliusban már kint is voltunk a barátnőmmel Stuttgartban.
Itthon nem érdekelte volna másik klub? Valószínűleg akkor is nemet mondtam volna, ha a két Bajnokok Ligájában szereplő csapat valamelyike, a Veszprém vagy a Szeged keresett volna meg. Na nem azért, mert nem játszanék szívesen valamelyik-
ugyanakkor az edzések továbbra is Bittenfeldben vannak. Az élvonalban eddigi legjobb eredményét a 2019–2020-as idényben érte el, amikor tizenkettedik lett. Hanusz Egon egyébként nem az első magyar játékosa a német klubnak, a 14-szeres válogatott balátlövő, Faluvégi Rudolf 2019 és 2021 között erősítette a gárdát, akivel ráadásul jól is ismerik egymást, hiszen 2015 és 2017 között csapattársak voltak Csurgón.
Hanusz Egon 2020. november 4-én lépett pályára először a magyar felnőttválogatottban, rögtön győztes meccsen, az Európa-bajnok spanyolok ellen a Veszprém Arénában, négy gólt és nem akármilyen skalpot szerezve. Két hónappal később a 2021-es egyiptomi világbajnokságra már kiutazott a csapattal, az ötödik hely férfiszakágunk történetének harmadik legjobb vb-szereplése volt. A folytatás azonban nem sikerült hasonlóan szépen: a tavalyi, hazai rendezésű Európa-bajnokságon a nemzeti csapat már a csoportkörben kiesett, végül tizenötödik lett, ami viszont válogatottunk valaha volt legrosszabb Eb-szereplése – bár az utóbbi évek létszámbővítései miatt óvatosan kell kezelni az összehasonlítást.
Az utazó csapat névsorának kihirdetése ugyan még hátravan, de meglepetés lenne, ha Chema Rodríguez szövetségi kapitány nem vinné magával Hanusz Egont a január 11-én kezdődő svéd–lengyel közös rendezésű világbajnokságra, amely az irányító harmadik világversenye lehet, és amelyen minden eddiginél nagyobb szerepet kaphat.
2022–2023-as idénytől szeretett volna a keretében látni, engem pedig valójában csak a Stuttgartba szerződés foglalkoztatott. A Bundesliga a világ legerősebb kézilabdabajnoksága, és tényleg, minden héten vért izzadunk, olyan kiélezett mérkőzéseket játszunk.
Mi volt új Németországban ahhoz képest, amit itthon megszokott?
A német mentalitásból is ragadt valami önre?
ben, hanem azért, mert még nem vagyok azon a szinten, hogy bármelyikben is helyt tudjak állni. Ezen a két klubon kívül azonban máshová biztosan nem igazoltam volna Magyarországon, nemcsak azért, mert ragaszkodtam a nevelőklubomhoz, hanem mert ugyan voltak jobb és gyengébb idényeink, de úgy érzem, a Csurgóval is el lehet érni ugyanazokat az eredményeket, mint a két nagyon kívül bármelyik másik csapattal.
A spanyol rendszer az itthoni kézilabdázás alapja. Ilyen szempontból nézve nem lett volna jobb, ha Spanyolországba igazol, mint Németországba?
A döntés meghozatala előtt beszéltem az edzőimmel, köztük például Sótonyi Lászlóval, akinél a felnőttek közé kerültem Csurgón, és aki mindig is a spanyol játékrendszerben dolgozott. Ő azt mondta, ha német edző lenne Stuttgartban, nem biztos, hogy jó ötletnek tartaná a klubváltást, de mivel spanyol tréner irányítja a csapatot, mindenképpen próbáljam meg. És magamtól is láttam, mennyit fejlődtek azok a játékosok, akik fiatalként légiósnak álltak, például Ligetvári Patrik, Máthé Dominik vagy Szita Zoltán, és biztos voltam benne, hogy előrelépés lesz, ha külföldön folytatom a pályafutásomat.
A Stuttgarton kívül volt más ajánlata? Ha jól emlékszem, két francia klub is érdeklődött irántam, de az egyik csupán a
A tempó – és nemcsak a meccseken, hanem az edzéseken is. Alapvetően több lerohanásos szituációt gyakorlunk, de ez is változhat időnként, mert van olyan hetünk, hogy háromszor is pályára kell lépnünk, így közte nem marad idő másra, csak taktikai edzésekre. Ami még szembetűnő volt, az a mentalitás és a keménység, a testi kontaktok intenzívebbek, az ütközések durvábbak, és a játékvezetők jobban meg is engedik, mint itthon vagy akárhol máshol. A spanyol csapattársaim szokták mondani, hogy ami Spanyolországban kétperces kiállítást ér, azt itt le sem fújják. A pályán kívül is nagyon más volt? Mielőtt kiköltöztünk, sokan mondták, hogy a németek érdekes emberek, néha kissé mogorvák – de én egyáltalán nem ezt tapasztaltam. Stuttgarttól húsz kilométerre lakom a nagyjából Csurgó méretű, ötezer lakosú Hohenackerben, amelytől alig hét kilométerre, a szomszédos településen, Bittenfeldben van az edzőcsarnokunk, ott tartjuk a tréningeket. Csak a mérkőzéseinket játsszuk Stuttgartban, a hatezer nézőt befogadó Porsche-Arenában, amelyben zárt kapuk mögött játszottunk, amikor a koronavírus-járvány alatt kimentem, de ebben az évben már átlagosan négyezres volt a nézőszámunk. Az emberek kedvesek, a környékünkön mindenki segítőkész, például a főbérlőm segített nekünk a biztosítást elrendezni, és minden apró dolgot, mert elsőre nem tudtuk, kihez forduljunk, hova menjünk. A csapattársaim is rögtön nyitottak felém, így gyorsan sikerült beilleszkednem. Jól érezzük magunkat, még ha időnként van is honvágyunk, hiszen azért jó hazajönni néha, de egyáltalán nem gondolkozom azon, hogy egyhamar feladjam a légióséletet.
Milyen gyakran jár haza, Magyarországra?
Félévente talán kétszer, de leginkább a válogatott miatt. Azon kívül ritkán akad egyegy hosszú hétvége, amikor haza tudunk ugrani.
Mennyire tanult meg németül?
Amikor kijöttem, egyáltalán nem beszéltem a nyelvet. Azzal kezdtem, hogy megtanultam az alapokat, el is kezdtünk kint nyelvórára járni, az els ő id ő szakban csak ketten a kapusedz ő vel. A kézilabda nyelvét persze néhány hónap alatt megtanultuk, hiszen az edzéseket németül tartják, de az els ő év azért nem volt könny ű , úgy éreztem, az órákon kevesen vagyunk, és lassan fejl ő dünk. Most már többen, öten-hatan vagyunk együtt, többet tudunk kommunikálni egymással, aminek köszönhet ő en mindent megértek, kivéve, ha nagyon gyorsan beszélnek. És vannak olyan helyi dialektusok, amiket szerintem még a németek sem mindig értenek meg egymás között. Nemrég mondtam az egyik csapattársamnak, hogy ezt meg ezt az embert egyszer ű en nem értem, mire mondta, hogy nyugodjak meg, ő sem érti egy szavát sem. De a tisztább, lassúbb beszédre már rááll a fülem, a meccsek végén, amikor id ő nként fel kell menni a VIP-páholyba a szponzorokkal beszélgetni, már igyekszem németül társalogni.
A pályán nem sokat kellett változnom, amúgy is olyan voltam, hogy mentem előre leszegett fejjel, akár a falig is. Arrafelé, ahol mi lakunk, nagyon precízek az emberek, azt mondják, ez Németország egyik leggazdagabb része, itt van a Mercedes- és a Porsche-gyár. De mindent összevetve úgy érzem, nagyjából maradtam olyan, amilyen mindig is voltam. Miben fejlődött a legtöbbet?
Talán mentálisan erősebb lettem. Ez abban nyilvánul meg leginkább, hogy ha hibázom, rögtön el tudom engedni és ugyanúgy koncentrálok tovább. Régebben előfordult, hogy ha nem jött össze valami, el tudtam keseredni, ami a teljesítményemre is rossz hatással volt. De a Bundesliga megtanított felállni akkor is, ha nem megy a játék.
Kiegyensúlyozottabb lettem a pályán, úgy érzem, stabilan tudok hozni egy jó szintet, akár huzamosabb ideig is. A külső lövéseket talán jobban erőltethetném, nem csak a betöréseket, de ebben is lépegetek előre, már többet vállalkozom. Kint profibb az életmód, amit el is várnak, és ami szerintem elsősorban annak köszönhető, hogy légiósként egyedül vagyok, kevesebb dolog vonja el a figyelmem, jobban tudok magamra figyelni. Mit tart az erősségének?
Szerintem az egy az egy elleni játékom mindenképpen az, a betörés és talán a gyorsaságom. A támadásokat jobban szeretem, mivel nem vagyok valami nagydarab, inkább szélen védekezem. Tavaly sokat játszottam hátul is, a lerohanások miatt a fal szélén, idén azonban kevesebbet raktak be védekezni, inkább a szélsőket játszatta az új edző. A válogatottban irányítóként a szélen szoktam védekezni és szervezni a gyors lerohanásokat.
Klubjában kijönnek az új edzővel?
Az első évben nem volt könnyű, de a másodikban sokkal egyszerűbb lett minden, már csak azért is, mert nem voltam újonc. Az első idényem kissé hullámzó volt, de éreztem a bizalmat, a második viszont kifejezetten jól alakult, és Roi Sáncheznél első számú irányító lettem. Tavaly októberben azonban edzőváltás volt a klubnál, egy korábbi Stuttgartjátékos, Michael Schweikardt ült le a kispadra, akit egyelőre az idény végéig neveztek ki. Az érkezésével valamelyest megváltoztak a szerepek, igyekszik jobban forgatni a csapatot, ezért hol én kezdek, hol a másik irányító, a német Max Häfner, de szeretném az új edzőnél is kiharcolni, hogy stabil kezdőjátékos legyek.
Van olyan csapattársa, akivel többet barátkozik a pályán kívül is?
Nem sokat bandázunk, mert aránylag messze lakunk egymástól, de vannak, akikkel együtt megyünk meccsre, vagy együtt vacsorázunk. Ilyen a két spanyol játékos, a balszélső Daniel Fernández és a jobbszélső Jorge Serrano, valamit a szlovén kapus, Miljan Vujovic.
Meddig képzeli el a légióséletet? Nehéz a biztosat bizonytalanra cserélni, és légiósnak állni egy másik országban a kényelmes magyar bajnokság után, de a fejlődés szempontjából mindenképpen jó
döntés külföldön is kipróbálni magát az embernek. Egyelőre szeretnék a Bundesligában maradni, esetleg, ha úgy alakul, egy Bajnokok Ligája-szereplő egyesülethez igazolni, mert ki szeretném próbálni magam az első számú európai kupasorozatban is, bár ahhoz azért még sokat kell dolgoznom. De jelenleg nem nagyon érdekel más bajnokság, csak a német! Marad ideje másra is a kézilabdázáson kívül?
Van egy kiskutyánk, a Monti nevű toy uszkár, és ha otthon vagyok, sokat foglalkozom
vele. A számítógépes játékok is teljesen kikapcsolnak, interneten ebben a formában is tartom a kapcsolatot egy csurgói baráti társasággal, játszunk és közben fülhallgatón beszélgetünk. Szeretjük a League of Legendset és a lövöldözős játékokat, csapatban nyomjuk, ami egy kicsit taktikai jellegű is, általában öt öt ellen, de volt, hogy tízen is összegyűltünk. Szeretek focizni vagy dartsozni, van egy táblám otthon, amit mostanában bevittem az öltözőbe, és ott játszunk a csapatársaimmal. Hiszen egyedül az sem valami
Úgy fedezték fel, mint annyi más kortársát: meglátták, megszerették – vitték. Mészöly Kálmánt már 11 esztendősen, hogy aztán tíz évvel később már válogatott futballistának vallhassa magát. A 2022. november 21-én elhunyt klasszis sportpályafutását elevenítjük fel most induló sorozatunkban.
Utólag minden egyszerű, meg valószínűleg szebb is, mint ahogyan történt. A III. Ker.
TTVE-nél „óbudai Herreraként” emlegetett Halász Elemér a Városmajorban sétálgatott, s meglátott egy apró, szőke kissrácot, aki – így mesélte – 11 éves korához képest meglepően nagyvonalúan futballozott. Vitte is a csapathoz, amelyben a gyerek mindenáron csatárt szeretett volna játszani, aztán az egyik meccsre nem ment el a középhátvéd, s a helyére kellett beállnia. A végeredmény sejthető: a mezőny legjobbja volt.
És ettől kezdve nem volt megállás. Korán, 16 esztendősen már a felnőtteknél játszott, keretbe került az ifiválogatottnál. Pontosabban, hol hívták, hol nem. Korántsem a tehetségével volt baj. „Ellene súlyos a vád: 24 igazolatlan órája van. Már áprilisban ki akarták zárni, mert csaknem minden tárgyból intőt, rovót kapott” – írta a Népsport. Türelmi időt adtak neki, s nyilván élt vele, mert nem tűnt el a süllyesztőben.
Sőt. Hoffer József, az ifiválogatott kapitánya egyre nagyobb szerepet szánt neki. Kiválasztottjai 1959 tavaszán – Albert Flóriánnal, Solymosi Ernővel, Sóvári Kálmánnal –bronzérmesek lettek a bulgáriai UEFA-tornán (ma: U18-as Eb), ősszel pedig már épült az új csapat, amelyben Mészöly alapember lett. Biztos pont, olyannyira, hogy amikor az ifik a Népstadionban egy előmeccsen 4:2-re legyőzték az utánpótlás-válogatottat (benne Novák Dezsővel, Orbán Árpáddal, Rákosi Gyulával, Szepesi Gusztávval), megint ő volt a mezőny legjobbja.
Keresték már az újságírók, ő pedig: „Két és fél éven át jöttem, mentem az ifiválogatottban. Ennek oka, bevallom, egy kis önteltség is volt,
ezt azonban a vezetők észrevették és így jött, hogy – mentem… És most jöttem… Hiába, ha valaki meg akar kapaszkodni ebben a keretben, ahhoz nem elég a tudás.”
Ekkor már a Vasas játékosa volt, 1960. április 9-én a Salgótarján ellen (2:0) játszott először az NB I-ben, és megragadt a csapatban. „Sikeres volt az iúsági Mészöly bemutatkozása. Meglepően higgadtan, ügyesen, nagy körültekintéssel töltötte be szerepét. (…) Ha ezt a teljesítményét vesszük alapul és ilyen játékot nyújt majd Ausztriában is, elégedettek lehetünk ezzel a tehetséges védőjátékossal” – így a Népsport. Ausztriában UEFA-tornát rendeztek, s a lap reményei valóra váltak, hiszen Magyarország nyerte meg a viadalt. Mészöly mellett ott volt a keretben Dunai II Antal, Menczel Iván, Farkas János, Ihász Kálmán, Káposzta Benő és Kékesi Mihály azok közül, akikkel később is együtt szerepelt a Vasasban és a válogatottban. Valamennyi mérkőzésen (NDK 2:0, NSZK 1:1, Portugália 2:1, Románia 2:1) erőssége volt a csapatnak: „Szilárdan hárította fejjel és lábbal is a meg-megújuló támadásokat.”
Produkciójára felfigyelt Baróti Lajos szövetségi kapitány is, Kékesivel együtt tagja lett a római olimpiára (1960, bronzérem) készülő keretnek. Nevezték is a játékokra, ám tartalékként, így itthon maradt.
Nem titkolta, minden vágya, hogy a válogatott középhátvédje legyen. Merész cél, hiszen a poszton Sipos Ferenc (28) egyeduralkodó volt, s még egyáltalán nem volt idős. A vb-keret-
be bekerült, s máris mondta: „Sipos Feri a példaképem. Példaképem mint játékos és mint ember egyaránt. Nekem távlati terveim vannak. Szeretnék kijutni mint tartalék Chilébe, s mindent elkövetek, hogy majd később, talán 1966-ban már közelebb jussak álmaimhoz. Mert most még Sípos Feri és az én tudásom között legalább öt év van.” Remekül játszott a Vasasban, 1961 márciusában, a 24. NB I-es meccsén (Bp. Honvéd 0:0) a Népsportnál a forduló legjobb játékosa volt. „Most már nemcsak a magasan szálló labdák mesterének bizonyult, mint az NB I egyik legjobban fejelő labdarúgója, hanem jó
közbelépéseivel akasztotta meg az ellenfél csatárainak próbálkozásait, a megszerzett labdáinak pedig valósággal szeme volt. (…) Mészöly játéka a szépség érvényesülése a labdarúgásban. (…) A karcsú hátvédet aligha múlhatta felül valaki e fordulóban” – áradozott a Népsportban Tabák Endre. Közben – a korszellemnek megfelelően – kiderült, hogy munkahelyén, a Magyar Acélárugyárban is mindenki elégedett vele. Főnöke, Farkas Dezső elmondta, hogy kifejezetten jó „drehás” volt, ám az EV 125-ös esztergapadot felcserélte az íróasztalra szerszámnyilvántartóként, „mindenki szereti az osztályon egyenes, derék magatartásáért”. en ennél büszkébb volt arra, hogy a bajnokság végén a Vasasból ő zárt a legjobb átlagosztályzattal (7.25), arra meg végképp, hogy viszen szerepet kapott a válogatott edzőmeccsein. Megszerezte első gólját is az NB I-ben, a pécsi őztes meccsen (3:2) ő fejese után lett 1:0, szöglet után 8 méterről fejelt a jobb alsó sarokba. Ekkor már rendszeresen nt az ellenfél kapuja tt, ha előrement, Bundzsák ő maradt hátul. Nem véletlenül kiáltotta gólja előtt a pécsiek fedezete, Serédi Nándor, hogy „Vigyázzatok, jön a Mészöly…!”. Ám akkor már a levegőben volt. „Kocsis is felrugaszkodott mellette és ő már azt hitte, hogy nem éri el. Még jobban kinyújtotta a nyakát és csak azt érezte, hogy a labda a homlokát üti meg… És aztán ott látta a labdát a kapu sarkában.”
A Vasas bajnok lett (1960–1961), a BEK-ben a Real Madriddal került össze. Itthon 0:2, idegenben 1:3, nem ezen a két meccsen volt a legjobb a védelem, ám hatalmas munka hárult a bekkekre, akik közül ő volt a legbiztosabb. Őszi elsőként zártak a piros-kékek, ő pedig tagja lett a Dél-Amerikába utazó válogatottnak. Nagyon izgult a kerethirdetés
előtt
szeretne egy-két mérkőzésen szerepelni: „Úgy »beszállok«, hogy kedve legyen Baróti Lajos bácsinak májusban ismét magával vinni Chilébe.” A világbajnokságra.
A válogatott Chile ellen kezdett Dél-Amerikában. Súlyos vereséggel (1:5), a védelem (Mátrai Sándor, Sipos Ferenc, Dalnoki Jenő majd csereként Sóvári Kálmán) gyakran zavarba jött, ütemtelenül támadta a csatárokat, átadásai pontatlanok voltak. Mindez arra vezetett, hogy Baróti elővette régi tervét. Legyen Mészöly a középhátvéd, Sipos pedig fedezet, akinek a védekezés a fő feladata. Tehát a négyvédős játék. Sipos nem örült az új posztjának, ám egy beszélgetés hármasban elég volt ahhoz, hogy – ha nem is örvendezzen, de – beletörődjön.
1961. december 13-án a Chile elleni viszszavágón (0:0) lépett életbe be az új módi. Sikerrel. „Mészöly, aki most mutatkozott be a nagyválogatottban, mozgékonyságával, gyors, pompás ütemű közbelépéseivel, nagyszerű fejjátékával és hajszálpontos labdaleadásaival igazi középhátvéd volt” – így a tudósítás, benne összegzésként az is, hogy nagy fantázia van a Mészöly, Sipos kettős játékában.
Ettől kezdve ő volt a válogatott középhátvédje, bejátszotta magát a csapatba. Hazaérkezve Baróti is az elsők között dicsérte, azok között említette, akik szerinte felvehetik a versenyt a vb-n más országok legjobbjaival.
Hazafelé már tréfálkozni is volt kedve Mészölynek. Az elfogult bíráskodásról beszélve azt mondta, Dél-Amerikában csak akkor tekinthető kiállítottnak egy játékos, ha elviszi a razzia. Hozzátette: „Nem lenne jó, ha nálunk is így lenne, mert melyik rendőr merne egy Dózsa-játékost levezetni a pályáról, amikor annak magasabb a rendfokozata, mint a szolgálatot teljesítő rendőré.”
A Népsport ugyanakkor óvatosan fogalmazott. Elismerte, hogy kétségtelenül legnagyobb futballtehetségeink egyike – csak el ne rontsák. „Engedjék emberileg is helyesen fejlődni, hogy sportképességei zavartalanul, teljes egészükben kiforrhassanak.”
Azzal meg nehéz mit kezdeni, hogy a lap örömmel közölte, hősünk több centit nőtt a túra huszonhét napja alatt. Hogy jelképesen, rendben van, de valójában…?
Mindenesetre higgyünk az orvostudományban, szűkebben a keretorvos Botár Zoltán doktornak.
(A következő részben: Egy szőke pilóta Chilében)
Hosszú Formula–1-es pályafutása során Ross Brawn tíz egyéni és ugyanennyi konstruktőri vb-címben játszott központi szerepet, de a Mercedes 2014-től kezdődő egyeduralmának is ő fektette le az alapját. A technikai szakemberek közül az elmúlt évtizedekben kizárólag Adrian Newey hatása volt az övéhez mérhető, Brawn sokoldalúsága azonban egyedülálló: volt gépkezelő szerelő, tervezőmérnök, technikai igazgató, csapatfőnök, istállótulajdonos, sportági ügyvezető igazgató, minden pozíciójában a legsikeresebbek közé emelkedve. De hogyan is alakult ez a páratlan utazás az autósport világában?
EGY MŰSZAKI ZSENINEK
Ross Brawn 1954. november 23-án született az angliai Ashton-under-Lyne-ban, és bár gyerekkora óta érdeklődött a technikai sportok iránt, a pályaválasztásnál elsősorban arra koncentrált, hogy általános mérnöki, illetve műszaki ismereteket szerezzen. A középiskola után így a harwelli Atomenergiai Kutatási Központ négyéves gyakornoki képzésén vett részt, amely során hasonló végzettséget szerzett, mint hazánkban a felsőoktatási szakképzésben tanulók. Bár a kilencvenes évek F1-es közvetítéseiben számtalanszor elhangzott, hogy Brawn atomfizikusi diplomával büszkélkedik, ez messze áll a valóságtól, a félreértés abból fakadhat, hogy egy atomenergiai intézményben töltötte gyakornoki éveit.
Műszaki tudása azonban így is alkalmassá tette rá, hogy egy hirdetésre jelentkezve 1976-ban állást kapjon a Williams-istállónál. Bevallása szerint még ekkor sem az autósportban képzelte el a jövőjét, egyszerűen csak ki akart szakadni az addigi közegből, aztán egy év után visszatérni a tanulmányaihoz, és lediplomázni. Erre azonban már nem került sor, mert hamar beszippantotta a technikai sportok világa. A Williamst még abban az évben felvásárolta a Walter Wolf Racing, amelynél Brawn nem érezte jól magát, ezért 1977-ben csatlakozott a March F3-as csapatához mint szerelő. Emellett mérnöki ismereteit is gyarapította, amit már a következő évben kamatoztathatott, mert Frank Williams új istállót alapított, és az elsők között kereste meg a fiatal műszaki szakembert. Ez az időszak minden képzeletet felülmúlt, hiszen három év múlva már világbajnoki címet ünnepelhetett a csapat, amelynek Brawn kulcsfontosságú szereplője volt. A sikerekkel együtt azonban egyre több tapasztalt technikai vezetővel bővült az istálló, ami a feljebb lépési lehetőséget is szűkítette. A brit szakember ezért 1985-ben csatlakozott az amerikai Beatrice
gozott, a pénztelenség miatt azonban nem lett hosszú életű a projekt. De Brawnnak ekkorra már megfelelő referenciája volt ahhoz, hogy új lehetőséget találjon, így 1987-ben csatlakozott az Arrowshoz, amelynél a teljes autó tervezését rábízták. A kis költségvetésű csapatnál ugyan kihozta lehetőségeiből a maximumot, egy idő után viszont már hangosabb sikerekre vágyott, így két év után átnyergelt a sportautó-vb-n szereplő Jaguarhoz.
Brawn fantasztikus autót tervezett 1991-re, amellyel a Jaguar toronymagasan lett világbajnok, az F1-es Benetton-csapatot irányító Flavio Briatore pedig még abban az évben lecsapott rá és Tom Walkinshaw-ra, megbízva őket a gárda technikai vezetésével. Az istálló hamar meg is indult felfelé az iú tehetség, Michael Schumacher vezérletével, Brawn azonban tudta, az igazán nagy esély az áttörésre az 1994-es átfogó technikai szabályváltozásokban rejlik, ezért már ekkor egy külön munkacsoportot alakított ki a jövőbeli projektnek. Számításai tökéletesen beváltak, mert az új érát két egyéni és egy konstruktőri vb-címmel kezdte az istálló, amely azonban megroppant azután, hogy Schumacher 1996-ban távozott a Ferrarihoz. Brawn ráadásul a csapatvezetőség támogatása híján a szükségesnek ítélt szerkezeti változtatásokat sem tudta megvalósítani, így boldogan fogadta el a Ferrari következő évi ajánlatát a technikai igazgatói posztra.
A lenyűgöző maranellói infrastruktúra és erőforrás láttán nem fért a fejébe, miként lehetséges, hogy nem a Ferrari nyeri meg az összes bajnokságot, de aztán egyre jobban belelátott az istálló mindennapjaiba: nyilvános megaláztatások, borzalmas hangulatú válságértekezletek, rettegés az olasz médiától, satöbbi. Brawn legfontosabb dolga volt mindezt felszámolni, és éreztetni a munkatársakkal, hogy ő is egy közülük. Ezután közös tető alá szervezte az autó- és motorgyártást, tovább erősítette stábját, valamint tökélyre fejlesztette a versenystratégiát, a siker pedig nem maradt el. Az első három évben egyaránt csak az évadzárón csúszott le a Ferrari az egyéni vb-címről, de 1999-ben legalább a konstruktőrit megnyerte.
Onnantól viszont nem volt megállás: Schumacher sorozatban ötször hódította el a bajnoki trófeát, s közben a csapat is rendre a tabella élén végzett.
A sikerkorszak egy – gumikra vonatkozó –szabálymódosítással zárult le 2005-ben, és bár a következő évben kis híján újra felért a csúcsra az istálló, Brawnnak a Ferrarinál töltött tíz esztendő után pihenésre volt szüksége – távozott, és világ körüli útra indult. De nem állt szándékában végleg hátat fordítani az F1-nek, sőt, a csapatfőnöki pozícióba még Maranellóba is visszatért volna, azt azonban már Stefano Domenicalinak ígérték oda, így a brit szakember a Honda vezetését vállalta el 2008-tól. Akkor ismét minden erőforrást a következő évi radikális szabályváltozásokat szem előtt tartva csoportosított át, csakhogy a japán cég a gazdasági válság miatt az év végén bejelentette azonnali kivonulását az F1-ből. Brawn mindenképpen együtt akarta tartani a csapatot, ám pitiáner kalandorokon és ügyeskedőkön kívül nem jelentkezett épkézláb tulajdonosjelölt, így a Honda végül jelképes összegért neki adta el az istállót.
Óriási szerencse, hogy a téli hónapokban sem állt meg a munka a gyárban, mert kiderült, a gárda fantasztikus autót alkotott 2009-re, és a Brawn GP-re átnevezett istálló az F1-történelem egyik legszebb tündérmeséjét produkálva a világbajnoki címig masírozott. A finanszírozás azonban hosszabb távon nem volt megoldva, így a legjobb pillanatban érkezett a Mercedes ajánlata, amely felvásárolta a csapatot, és a vezetőséget meghagyva üzemeltette tovább. Csakhogy a német vállalat azt gondolta, minimális költségvetéssel is sikeres lehet, így az első két év kiábrándítóan alakult, amikor pedig végre pénzt pumpált a csapatba, már érdemesebb volt a 2014-ben beköszöntő új technikai érára koncentrálni. És Brawn így is tett: bevett módszerét alkalmazva évekkel a céldátum előtt külön munkacsoportot alakított ki, és a recept ezúttal is működött. Fájdalom, munkája gyümölcsét már mások aratták le, mert a nehezebb időszakban a Mercedes olyan emberekkel bővítette a csapatvezetőséget, akikben az angol istállófőnök nem bízott meg, és a belharcokban felőrlődve a siker kapujában, 2013 végén elhagyta az alakulatot.
Ross Brawn az 1986-ban rendezett első Magyar Nagydíj óta rendszeresen visszajár hazánkba, és a kezdeti években megragadta a lehetőséget, hogy felfedezze a vasfüggöny mögötti országot.
„Elhoztam magammal a családomat, és utazgattunk egy kicsit – mondta Brawn néhány éve a Nemzeti Sportnak adott interjújában. – Feltűnő volt a falvak egyszerűsége, és hogy milyen kevés autó jár az utakon. Örülök, hogy még láthattam a rendszerváltás előtti Magyarországot a nyolcvanas évek végén, érdekes élmény volt. Budapestet a mai napig imádjuk, ez azon kevés helyszín egyike, ahová a feleségem, Jean is minden évben velem jön. Szenvedélyes horgászként azt is tudom, hogy Magyarországon elég
Ezután kijelentette, már nem villanyozza fel a gondolat, hogy újabb istállónál vállaljon szerepet, ám ha valamilyen átfogó feladatot kapna az F1-ben, szívesen belevágna. Nem is jöhetett volna tehát jobbkor a sorozat 2016-os tulajdonosváltása, mert a Liberty Media őt nevezte ki a sportszakmáért felelős ügyvezető igazgatónak. Mivel tapasztalatának köszönhetően minden téren átlátta, milyen változtatásokra van szükség a sportág modernizálásához és fejlesztéséhez, vezetőtársaival együtt mindössze öt év
alatt sínre tette az F1-et. A világbajnokság mára népszerűbb, mint valaha, a csapatok pénzügyi helyzete még sohasem volt ennyire stabil, az új generációs autókkal pedig a versenyzés minősége is javult.
Brawn tehát ebben a szerepkörben is maradandót alkotott, 68 évesen azonban elérkezettnek látta az időt, hogy megpihenjen, és a továbbiakban a kanapéjáról kövesse figyelemmel azt a sportágat, amelyért közel öt évtizeden át dolgozott sikeresen a legkülönbözőbb pozíciókban.
Amelyik Formula–1-es istállóhoz betette a lábát, az hamarosan hangos sikereket ünnepelt, de sportági irányítóként is maradandót alkotott. Ross Brawn majd’ öt évtizednyi autósportos kaland után vonul nyugdíjba.
det tart, a játékból átvett inspiráló tanulságokat oszt meg a nézőkkel, amelyek valójában leckék az élethez. Nem számít, hogy kinek mi a foglalkozása, ki honnan érkezett, az a fontos, hogy tudjuk, hová tartunk. Kitartóan kell dolgozni, a legjobbat nyújtani az élet minden területén. Az amerikai futballnak megvannak a saját bajnokai, akik rengeteget áldoztak azért, hogy a csúcsra jussanak. De ezek a lehetőségek mindenkiben ott rejlenek a mindennapokban is, csak kitartás, elhivatottság, hit és akarat kell hozzá. Minden változtatható és javítható, hiszen az élet második félideje akkor kezdődik, amikor a látogató kilép a teremből. Joe Namathnek el is hisszük!
Touchdownok az örökkévalóságnak: járja be velünk az amerikai futball Hall of Fame-jét, és ismerkedjen meg az Egyesült Államokban a mai napig szupersztárként tisztelt Larry Csonka, Lou Groza, Joe Namath és Don Shula történetével!
1920. szeptember 17. történelmi nap volt az amerikai futballban. Tíz csapattulajdonos találkozott az Ohio állambeli Canton városában, s olyan lépésre szánták el magukat, ami nemcsak a sportág, hanem az Egyesült Államok elkövetkezendő 100 esztendejére is jelentős hatást gyakorolt. A tulajdonosok – köztük volt George Stanley Halas, akinek családja az 1800-as évek végén a csehországi Pilsenből (akkor persze az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott) vándorolt ki Chicagóba – megalapították az American Professional Football Association (APF) nevű szervezetet. Ebből lett aztán 1922-ben National Football League (NFL)…
„KIS DEBRECENBEN”
Ohio egyik legnagyobb városa Cleveland, amely egyúttal az amerikai magyarok egyik központi települése is. Négy kivándorlási hullámban érkeztek hontársaink az államba, s volt idő, amikor 100 ezernél is több magyar élt Clevelandben és környékén, nem véletlenül hívták a várost „Little Debrecennek”. Az anekdota szerint a Buckeye Road szomszédságában előbb lehetett magyar szót hallani, mint angolt. Clevelandtől röpke egyórányi autóútra található Canton, utazásunk célállomása. Túravezetőm Csibi Lóránd, az Észak-ohiói Labdarúgó-szövetség titkára. Az ok, amiért az amerikai futball bölcsőjéhez zarándokolunk, nem más, mint hogy tisztelegjünk négy magyar származású sportnagyság életpályája előtt, akik alapjaiban változtatták meg a sportágat. Akadnak persze olyanok, akik hosszabb utat tettek meg, mint a – szintén magyar felmenőkre büszke – kétszeres Super Bowl-győztes edző Don Shula, aki egyszer úgy fogalmazott: „Grand River és Canton között csak 50 mérföld van, de nekem 67 évembe telt, hogy megtegyem ezt a távolságot.”
Az amerikai futball az NFL megalakítását követően gyorsan az első számú sportággá nőtte ki magát az országban, s közben futószalagon termelte a legendákat. Azonban hiába a folyamatos fejlődés, nem akadt egy olyan hely, amely a legkiválóbb futballisták páratlan pályafutása előtt emléket állított volna. Ekkor lépett be a képbe Canton, s kezdett el lobbizni az NFL-nél azért, hogy a városban jöjjön létre és épüljön fel az amerikai futball Hírességek Csarnoka. Indoklásként három nyomós érvet hangsúlyozott. Az első természetesen az volt, hogy a ligát Cantonban alapították meg. A második, hogy a Canton Bulldogs volt az első duplázó bajnokcsapat, míg a harmadik egy közel 400 ezer dolláros adomány volt, amit a lakosság „gereblyézett össze” az építkezésre. Az érdekérvényesítés sikeres volt, az alapkő lerakása után jó egy évvel megnyílt a Pro Football Hall of Fame.
Ahogyan a helyszín felé közelítünk, úgy lesz egyre több árulkodó jel az autópályán. Az
út felett átível ő hídon hatalmas felirat, valamint a két oldalon felállított rikító sárga futballkapuk mind-mind azt jelzik, különleges hely vár ránk. Az utolsó kanyarnál egy nagy k ő tömbön levő utcanév már a helyes irányt mutatja: George Halas Drive… Ha a látogató belép a Pro Football Hall of Fame el ő csarnokába, nem egy híres játékos fényképe vagy egy ikonikus meccsjelenet köszön vissza els ő ként, hanem egy veterán autó. De hogyan kapcsolódik a sportághoz egy oldtimer? Nos, az 1920 szeptemberében tartott alakuló ligaülésre a Canton Bulldogs tulajdonosa, Ralph Hay autókereskedésének kiállítótermében került sor. Mivel sz ű kös volt a hely, néhány klubvezet ő már csak az kocsik oldalsó küszöbén tudott helyet foglalni. Az összejövetel így is eredményesen alakult és a liga létrejötte után megválasztották az els ő elnököt – az atlétaként kétszeres olimpiai bajnok, az amerikai futballban pedig running backként és edz ő ként is sikeres Jim Thorpe-ot. Miután a jegyszedő hölgy megtudja, melyik országból érkeztünk, kedvesen jelzi, sok magyar emlék vár ránk a túra során. Visszamosolygunk, hogy éppen ezért érkeztünk. Tisztelettel adózni Larry Csonka, Lou Groza, Joe Namath és Don Shula emléke és öröksége előtt. Mindazért, amit sportolóként tettek a pályán, és emberként a pályán kívül, amellyel nemcsak arany betűkkel írták be nevüket a sportág emlékkönyvébe, de magyar származásúként elismerésre méltón képviselték hazánkat a sporton keresztül az Amerikai Egyesült Államokban.
A DELFINEKET
Néhány méter megtétele után ismerős arc tekint le egy molinóról a látogatóra. A New York Jets zöld-fehér mezének legendás 12ese, a III. Super Bowl MVP-je: Joe Namath, alias „Broadway Joe”. Nagypapája 1911-ben a Pannónia gőzhajóval érkezett meg az Újvilágba, de a szülei is magyar származásúak voltak: édesanyja, Rose Juhász és apja, az acélgyári munkás János Namath, aki megváltoztatta az eredeti Németh családnevet. Joe sport iránti tehetsége már a középiskolában megmutatkozott, baseballban és kosárlabdában is a legjobbak közé tartozott. De ő az amerikai futballt választotta, talán mert edzői mind úgy nyilatkoztak róla, hogy ilyen zseniális képességű irányítót még sohasem láttak. Az egyetemet nem fejezte be, inkább jelentkezett az 1964-es draſtra, amelyen az NFL-ből a St. Louis Cardinals a 12. helyen, míg az AFL-ből a New York Jets az első helyen választotta ki. (Ekkor még két külön liga volt, amelyek aztán 1966-ban egyesültek.) Rekordot jelentő 427 ezer dollárért
szerződött a Jetshez és 11 év alatt a franchise ikonikus alakjává vált. Filmekben, reklámokban, sorozatokban, televíziós show-műsorokban szerepelt és a mai napig az egyik legkedveltebb arca a ligának. Lányának inspirációjára végül a tanulmányait is befejezte,
2007 decemberében, 64 éves korában szerzett diplomát az Alabama Egyetemen. Kisvártatva újabb magyar kötődésű játékosba botlunk a rengeteg relikvia között. Az egyik televízión kislm fut. „A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket!” – hirdeti a felirat. Őszes hajú edzőt dobálnak magasba játékosai. A VII. Super Bowlon aratott győzelmet ünneplik. Az egyetlen csapat az NFL történetében, amely veretlenül lett bajnok, s ez a 17–0-s mutató került be az évkönyvekbe az 1972-es Miami Dolphins teljesítménye mellé. Az elképesztő eredmény egy magyar ember munkáját dicséri. Süle Dénes talán nem is gondolta, amikor az Ohio államban levő kis kertészetben dolgozott heti 9 dollárért, hogy a egyszer az amerikai futball történetének egyik legnagyobb edzője lesz. Feleségével, Miller Máriával katolikus szellemben nevelték hét gyereküket, köztük a későbbi legendás Donald Francis Shulát, aki már a főiskolai évei alatt is kitűnt amerikaifutballistaként nyújtott teljesítményével. 1951-ben a helyi Cleveland Browns draſtolta, majd négy esztendőt töltött a Baltimore
Coltsnál. Kés is a Coltsnál edző lett 33 háromszor és 1968-ban ben Miamiba keresztül irányította hogyan! Négy Bowlba, kett Megszámlálhatatlan emelnék ki, öles betűkkel győzelme és máig megdönthetetlen a rekordját George Halasét… Folytatva az zünk, amelyben kabátja látható lette egy 39-es Ezt a számot a csapatban, nál. Tulajdonosa Amerikában Bowl-győztes,
szerzett játéközött. Az rekordok azért hirdeti a magasaratott csapat veretlenül lett be az Dolphins eredmény Süle az Ohio dolgozott amerikai legnagyobb edzője katolikus köztük Shulát, ameriteljesítményével. draſtolta, Baltimore
Coltsnál. Később aztán főedzői pályafutását is a Coltsnál kezdte, a legatalabb kinevezett edző lett 33 évesen. A sikerek gyorsan jöttek, háromszor választották meg az év edzőjének és 1968-ban bajnok lett csapatával. 1970ben Miamiba tette át székhelyét, s 25 éven keresztül irányította a Dolphinst. De még hogyan! Négy alkalommal jutott be a Super Bowlba, kettőt meg is nyert az együttessel. Megszámlálhatatlan eredménye közül kettőt emelnék ki, ami a Hírességek Csarnokában öles betűkkel szerepel: 328 alapszakaszgyőzelme és karrierje 347 sikere edzőként máig megdönthetetlen csúcs. És hogy kinek a rekordját adta át a múltnak? Egy bizonyos George Halasét…
Folytatva az utat aztán olyan vitrinhez érkezünk, amelyben Don Shula edző rekorddöntő kabátja látható a veretlen szezonból, és mellette egy 39-es számú Miami Dolphins mez. Ezt a számot soha többé nem viselheti senki a csapatban, visszavonultatták a franchisenál. Tulajdonosa Larry Csonka, vagy ahogyan Amerikában mondják: Zonka. Kétszeres Super Bowl-győztes, a VIII. Super Bowl MVP-je,
ötszörös Pro Bowl-tag játékos, a hibátlan szezont elérő Dolphins oszlopos tagja. Megható látni, hogy a korszak legendás dinasztiájának sikereiben két magyar is elévülhetetlen érdemeket szerzett, és hogy ezt az Egyesült Államokban milyen nagy becsben tartják. Csonka mindössze 23 mérföldre született Cantontól, az Ohio államban fekvő Stow kisvárosban. Szüleivel és öt testvérével egy farmon nőtt fel és alighanem ott tett szert arra az őserőre, amelyet sportpályafutása során kamatoztatni tudott. Egy véletlennek köszönhetően lett középiskolai csapatában a speciális egység tagjából futójátékos (fullback), ami kiváló döntésnek bizonyult, mert egyetemi együttesében szinte minden futással kapcsolatos rekordot megdöntött. Nem meglepetés, hogy a Miami az 1968-as draſton az első körben kiválasztotta. És aztán szó szerint páratlan karriert futott be…
Néhány vitrinnel arrébb egy megsárgult újság címlapját látjuk bekeretezve. Öles betűkkel
virít a fejlécen az egyik legismertebb sportági szállóige: „Joe garantálta!” És itt kanyarodjunk vissza egy pillanatra Joe Namath pályafutásához! Ő nem csak akkor teljesítette az ígéretét, amikor 64 esztendős korában lediplomázott. 1969-ben, a III. Super Bowl előtt a Baltimore Colts volt a döntő toronymagas esélyese. Három nappal a mérkőzés előtt Namath mondott éppen beszédet a színpadon a Miami Touchdown Clubban, amikor egy vendég beszólt a magyar irányítónak: „A Colts szétrúgja a hátsótokat!” Joe Namathnek a szeme sem rebbent és azonnal válaszolt a provokációra: „Az a helyzet, hogy meg fogjuk nyerni a meccset! Ezt garantálom!” A többi már történelem, a New York Jets 16–7-re győzött. Mi, magyarok tudjuk: az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó. Ezt a mondást 1969 óta Amerikában is ismerik… Évente minimum négy, maximum nyolc új tagot választanak be a cantoni Hírességek Csarnokába. Akit beiktatnak, egyedi, aranyszínű zakót kap és mellszobor készül róla, amely szintén a kiállítás része lesz. Elképesztő látni egymás mellett a sportág nagyságainak
jelenleg 362 szobrát, köztük a négy magyar származású kiválóságét. Mert ekkorra jutunk el a negyedik legendához, Lou Grozához, akinek családja Erdélyből vándorolt ki a századelőn (apja román, anyja magyar volt), ugyancsak Ohióban keresve a boldogulást. Egész élete összenőtt az állammal, itt végezte középiskolai, majd az egyetemi tanulmányait is, s nem volt meglepetés, hogy az ígéretes rúgójátékost a Cleveland Browns igazolta le. Groza elképesztő pontossággal és hatékonysággal értékesítette a eld goalokat és a jutalomrúgásokat, egészen távolról is – innen ered a „Lábujj” beceneve is. 21 (!) szezonon keresztül játszott a Browns-
ban (egy NFL-játékos karrierje jelenleg átlagosan 3.3 esztendő), ezalatt nyolc bajnoki címet szerzett a Super Bowl előtti érában. Pályafutása elismeréseként a Cleveland Browns csapatánál visszavonultatták a 76-os számú mezét, míg a legjobb egyetemi rúgójátékos minden évben a róla elnevezett Lou Groza-díjat kapja meg. „Ha nem mész végig az úton, miért indultál el?” –tette fel a kérdést egyszer Joe Namath. Végigjárva az amerikai futball Hírességek Csarnokát, láthattuk azt a fantasztikus tiszteletet, elismerést és megbecsülést, amelyet azok a sportolók, edzők, tulajdonosok kaptak, akik naggyá tették ezt a csodálatos sportágat. A legjobbak közül is kiemelt helyen állnak a magyar származású legendák, életművük halhatatlan marad.
Gusztustalan és provokatív gesztust tett, amikor a világbajnokság döntőjét követően átvette a legjobb kapusnak járó díjat. „Egyperces csendet kérek Kylian Mbappéért!” – felkiáltással ünnepelte az öltözőben a vb-trófeát. Argentínába hazatérve az aranyéremmel a nyakában és egy Mbappé-álarcot viselő játékbabával a kezében integetett a csapatot szállító busz tetejéről a tömegnek. Húszezer fontot (hozzávetőleg kilencmillió forintot) fizetett a belga juhászkutyának egy speciális, az Egyesült Államok hadserege által harcászati célokra is használt fajtájáért, hogy biztonságban tudja otthonában a vb-érmet. Csak néhány pillanatkép az elmúlt hetekből a világbajnoki címet nyerő argentin válogatott kapusáról, Emiliano Martínezről, akiről három éve az angol futball elhivatott rajongóin kívül alig hallott valaki.
„Egy évtizedig mellőzött az Arsenal, és amikor késznek éreztem magam arra, hogy stabilan védjek, a klub közölte velem, hogy nem lehetek első számú kapus. Tessék, most mégis világbajnok vagyok!” – idézi a tribuna.com a 30 éves Emiliano Martínezt, akinek szavaiból könnyű kiérezni a keserűséget.
Az argentin kapus hiába tartozott 2010-től az Arsenal kötelékébe, és kapott profi szerződést két évvel később, az első csapatban nyolc év alatt alig játszott több mérkőzésen (38), mint előtte két évig az U21-eseknél (37). A Premier League-ben mindössze 15 bajnokin védett az Arsenal színeiben, a 2019–2020-as idényig kellett várnia, hogy megragadhassa a kínálkozó lehetőséget. Bernd Leno sérülése miatt az FA-kupa mellett akkor a Premier League-ben is kapuba állt, és a koronavírus-járvány miatt nyárra halasztott mérkőzéseken olyan teljesítményt nyújtott, amelyet látva 20 millió fontot sem sajnált érte az Aston Villa. Különösen az FA-kupa Manchester City elleni elődöntőjében, és a Chelsea döntőbeli legyőzésekor brillírozott, valamint az angol Szuperkupában, a Liverpool elleni sikerből vette ki a részét. A karrierje végre beindult.
„A testvérem és az édesanyám sírva kértek, hogy maradjak otthon, de el kellett hagynom Argentínát – nyilatkozta a goal.com oldalának,
felelevenítve fiatalkorát, amikor az U17-es argentin válogatottban kiszúrta az Arsenal játékosmegfigyelője, és a londoni próbajátékot követően az angol klub szerződést kínált neki. – Szegénységben nőttem fel. Előfordult, hogy édesanyám nem evett, hogy nekünk, a testvéremmel jusson, láttam az édesapámat késő esténként sírni amiatt, mert nem volt elég pénze be a számlákat. Bátornak kellett lennem miattuk.
Amikor az ügynököm társaságában először Angliába repültem, teljesen be voltam tojva. Nem hittem el, hogy jól sikerült a próbajáték, meglepődtem, amikor egy héttel a hazaérkezést követően ajánlatot tett az Arsenal. Nehéz döntést hoztam, de azóta sem bánom. Felépítettem az életemet a szigetországban, családot alapítottam, keményen megdolgoztam mindenért.”
A kapus ijedt tinédzserként érkezett Angliába, egy szót nem tudott angolul, ráadásul mivel az Arsenal a Premier League legerősebb csapatai közé tartozott, logikusnak tűnt kölcsönadni, hogy hozzászokjon a brit futballkultúrához. Első mérkőzését profiként így a harmadosztályban szereplő Oxford United színeiben játszotta, és annak ellenére, hogy csapata 3–0-s vereséget szenvedett, a klub jó véleménnyel volt róla. „Emiliano Martínez jó kapusnak tűnik. Még akkor is, ha az első mérkőzésén meleg fogadtatásban részesült, három gólt kapott” –írta ki Twitter-oldalára 2012. május 5-én az Oxford United. A klubnál a világbajnoki cím megnyerése után gyorsan kapcsoltak, megkeresték és felidézték a bejegyzést, miközben gratuláltak volt kapusuknak a trófeához. „Nem számít, mi történt idáig. Az emberek mindig a film végére emlékeznek, sohasem az elejére” – nyilatkozta 2021 februárjában az argentin kapus a The Athleticnek. A sportoldal azért kereste meg, mert pályafutása során először, a sok kölcsönadás és szenvedés után az Aston Villánál végre első számú kapusként számoltak vele, és az idény feléhez érve nyilvánvalóvá vált, milyen jó döntést hozott megszerzésével a birminghami klub. Már a bemutatkozása emlékezetesre sikerült, a Sheffield United ellen büntetőt védett, így csapata 1–0-ra nyert, és a Villa a folytatásban egyre több olyan mérkőzést játszott, amelyen nem kapott gólt.
„Amikor csak lehet, rárontok az ellenfél helyzetbe kerülő támadójára, hogy megzavarjam. Ahelyett, hogy a csatárok hoznának engem kényelmetlen szituációba, igyekszem megelőzni őket valami váratlannal. Időt sem hagyok nekik, hogy átgondolják, mit akarnak, ott termek előttük, amilyen gyorsan csak tudok. Figyelem, hogyan vezetik a labdát, és akkor mozdulok ki, amikor nem kontrol-
Tízévnyi szenvedés után lett kezdő kapus a Premier League-ben, és vívta ki a helyét az argentin válogatottban Emiliano Martínez,
lálják megfelelően. Nyomást helyezek a csatárokra, amit sokan nem viselnek jól, és hibáznak” – avatta be taktikájába a The Athletic újságíróját. A kapus nemcsak tetteivel, szavakkal is igyekszik terrorizálni az ellenfél játékosait, különösen, ha büntetőre kerül a sor. Az egyik leglátványosabb példa erre a 2021-es Copa América Kolumbia elleni elődöntője, amikor 1–1-es játékidő után tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutás.
Emiliano Martínez az öt lövésből hármat kivédett, a másodiknál folyamatos szövegeléssel igyekezett elbizonytalanítani Yerry Minát. „Most nevetsz, de tudom, hogy ideges vagy. Ismerlek téged. Tudom, hová fogod lőni a labdát. Vigyázz, mert élve felfallak! Élve fel leszel falva!” – kiabálta a labdát a büntetőpontra lehelyező kolumbiai futballista felé, akit hibára kényszerített, Argentína pedig a védésnek köszönhetően előnybe került, később pedig meg is nyerte a párbajt. A „semmiből jött” kapus, aki 28 évesen vált stabil kezdővé az angol élvonalban,
és kimagasló teljesítményének köszönhetően meghívót kapott a válogatottba, megtörte Lionel Messi átkát, és Copa América-győzelemhez segítette Argentínát. És Emiliano Martíneznek ez csak a kezdetet jelentette. Az argentin válogatott vele a kapujában rég nem látott veretlenségi szériát épített fel, és ugyan a katari világbajnokság első fordulójában, a Szaúd-Arábiától elszenvedett vereség (1–2) után ez megszakadt, a folytatásban is húzóembere volt a világbajnoki címet nyerő együttesnek.
A Hollandia elleni negyeddöntőben Virgil van Dijk és Steven Berghuis lövését védte a tizenegyespárbajban, a Franciaország
elleni döntőben
és Aurélien
járt túl – Tchouaménit azzal zavarta meg, hogy a büntetőpontra lehelyezett labdát a kezébe vette, és amikor a francia játékos odaért, nem adta át neki, hanem jó messzire elhajította.
Emiliano Martínezt az ilyen és ehhez hasonló tetteiért lehet, hogy sohasem fogja akkora elismerés övezni szakmai berkekben, mint Alisson Beckert, Jan Oblakot vagy Thibaut Courtois-t, őt azonban ez a legkevésbé sem zavarja, és a szurkolók valósággal megőrülnek érte. Ráadásul elérte, amire vetélytársai csak vágynak: megnyerte a világbajnokságot…
idegenbeli győzelem alkalmával tett. A hosszabbításban büntetőhöz jutottak a hazaiak, ám meglepetésre nem Cristiano Ronaldo állt a labda mögé, Bruno Fernandesnek adta át a lehetőséget. Emiliano azonnal elkezdett harsányan dumálni Ronaldóhoz, kiabált neki, hogy rúgja ő a tizenegyest, kekeckedett vele, hogy nem mer neki lőni, legyen nagyfiú, ezzel a büntetőrúgáshoz készülődő csapattársát is minősítette. Csak mondta és mondta a hülyeséget, ami olyannyira kizökkentette Fernandest, hogy a kapu fölé lőtte a labdát. Azóta én is igyekszem alkalmazni a módszert, s mondhatom, bevált: az FA-kupában hasonló lélektani hadviselést alkalmazva bizonytalanítottam el a rúgó játékost, és hárítottam a tizenegyesét.”
Noha a Radnai-havasokban fekvő Borsafüred nem volt magyarlakta település, az 1940-es második bécsi döntés következtében Magyarországhoz csatolták. Megfogant a téli olimpia rendezésének gondolata, ám az 1947-es párizsi béke véget vetett ötkarikás álmainknak. A témakört remekül dolgozza fel az Olimpiai álom Erdélyben című film.
THURY GÁBOR
Némi túlzással azt is állíthatjuk, véletlenül bukkant az 1940-es években az erdélyi téliolimpia-rendezés lehetőségét feltáró témára Csortos Szabó Sándor és stábja. A producer elmondta, a modern kori olimpiákat megelőző Palicsi Játékok (1880–1896) megálmodójának, Vermes Lajosnak emléket állító film – A magyar Olympiász – forgatása közben az egyik szakértő, a kolozsvári sporttörténész, Killyéni András megemlítette, a Radnai-havasokban Borsafüred a téli játékok megrendezésére készült. Killyéni András Olimpiai álom a Radnai-havasokban című, 2015-ben kiadott könyvében feldolgozta a történetet, amely aztán Szarka Nóra rendezésében az Olimpiai álom Erdélyben című film alapjául szolgált. Minden összefut: a szabadkai földbirtokos, sportpolihisztor Vermes Lajos később az erdélyi város egyetemén tanított – Killyéni András pedig a kincses városból származik. A magyar olimpiarendezés nem egy alkalommal vetődött fel a honi közgondolkodásban. Az 1920-as nyári játékokra a korábbi egyeztetések (1914) alapján jó eséllyel jött szóba Budapest – hogy aztán a háborúban vesztes országként sportolóink még ott se lehessenek Atwerpenben… Az 1960-as olimpia előtti szavazáson Budapest bejutott a második körbe, ám itt csupán egyetlen voksot kapott, így kiesett a versenyből, végül a jogot Róma nyerte el.
A NOB 1938-as ülése után Muzsa Gyula, a MOB elnöke arról nyilatkozott, fővárosunk sikerrel pályázhat az 1948-as játékokra, mi több, a kor gyakorlatának megfelelően arra is mutatkozott sansz, hogy egy éven belül nyári és téli olimpiát rendezzenek ugyanabban az országban (1924: Párizs, Chamonix; 1932: Los Angeles, Lake Placid; 1936: Berlin, Garmisch-Partenkirchen). A politikai orientációt (is) tekintve a magyarok előtt a német példa lebegett. A téli rendezési ötlet alapját az jelentette, hogy az 1940. augusztus 30-án aláírt második bécsi döntés keretében Észak-Erdély Magyarországhoz került.
Killyéni András így összegezte a kialakult helyzetet: „Az első, illetve második bécsi döntést követően Magyarország újra rendelkezett magas hegyekkel, amelyek lehetőséget nyújtottak kiváló sípályák kialakítására, illetve ezek bekapcsolására a magyar síéletbe. Emellett lehetőség nyílt olyan befektetésekre is, amelyek egy magyar nemzeti síközpont, világszínvonalú »síváros« kialakítását célozták meg, s ezzel együtt a téli olimpia rendezésének
Ennek a helynek a felkutatását Déván Istvánra, az akkori Magyarország talán legkiválóbb szakértőjére bízták, aki a Magyar Síszövetség kérésének eleget téve be is járta a magas hegyeket, ám a célnak megfelelő helyszínt –elsődlegesen az indulás és az érkezés közötti 800 méteres szintkülönbséget, amelyen két kilométeres lesiklópálya kitűzhető – nem talált.
De minden úgy alakult, mint a mesében: „Utolsó helyszínként Déván István Máramaros vármegyébe utazott, az akkori Magyarország egyik legkeletibb részébe, amely túlnyomóan románlakta, emellett igen elszigetelt és szegény vidék volt. És ezen az utolsó útján találta meg Borsa falutól csaknem 10 kilométerre azt a területet, amely minden szempontból – az évi havas napok száma több mint fél évre rúgott – megfelelőnek bizonyult egy nagyszabású terv valóságba öntésére, és amely formai adottságainak köszönhetően a svájci St. Antonra hasonlított – talán utóbbi vadregényesebbnek tetszett. A magyar sísport vezetősége azonnal megálmodta a magyar Garmischt, sőt, néhány hónap alatt, 1941
tavaszától a befektetések is megkezdődtek. Tegyük hozzá: noha nem magyarok lakták a környező helységeket, pártolták az ötletet, az építkezést” – mondta a sporttörténész.
A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, dr. Szabó Lajos megemlítette, fontos szempont volt, hogy az adott terepen a sízés mint tömegsport is űzhető legyen, továbbá nem mellékesen a katonai hegyivadászképzésnek is lendületet adjon.
Az olimpiai lesiklópálya 1941 karácsonyára elkészült, amelynek jelentőségét SzentGyörgyi Albert, az akkor már Nobel-díjas tudós, a honi síszövetség elnöke is kiemelte. Hogy milyen volt a pálya? A német világbajnoki keret tagja, a magyar lesiklók edzője, Herbert Heiss ezt mondta a Nemzeti Sportnak: „A pálya a legszebbek egyike, talán a legszebb, amit eddig láttam. Meredek és gyors, de mindazonáltal nem veszélyes, mert megfelelő széles. Bár egyes részei az erdőn vezetnek keresztül, baleset ilyen pályán nem is igen fordulhat elő!” A film azt is bemutatja, napjainkban nem lehet 14 óra alatt eljutni Borsafüredre, márpedig az 1940-es években a Keleti pályaudvarról indulva lehetett… Az 1942-es év jelentős eseménye az Anikó menedékház felépítése volt a Radnai-havasok 1600 méteres magasságában a Ló-havas oldalában. A létesítmény a bankár Iglói Pál László feleségéről, Eleőd Anikóról kapta a nevét. Anikó kiváló síelő volt, 1948-ban részt vett a St. Moritz-i játékokon, műlesiklásban 22., lesiklásban 36. lett. Az olimpia után férjével nem tért vissza Magyarországra, dél-amerikai kitérőt követően Ausztriában telepedett le. Az építkezés cirka 100 ezer pengőbe került – abban a korban, amikor a dal szerint havi kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen viccel… Iglói kiváló amatőr filmes volt, ennek eredményeként páratlan korabeli felvételeket láthatunk – a téli központ felépítéséről is –, amelyeket Anikó unokafivére a Nemzeti Filmarchívumnak adományozott. Minden jel arra mutatott, hogy 1944 végére valamennyi létesítmény elkészülhet, ám a front elérte Erdélyt, az átvonuló szovjet csapatok mindent felégettek; az Anikó menedékház egyes részei állnak, a Bors vezér szálló iskolaként funkcionál, a Hóvirág Hotel az 1990-es évekig üzemelt, de a privatizáció után az enyészeté lett, a film tanúsága szerint 2021-re romhalmaz. Megejtő emberi történetek is fűződnek az olimpiasztorihoz. A kivitelezésnél bábáskodott a műszaki végzettségű all round sportember, Belloni Gyula is, aki egy ízben lengyel menekültek csoportjában felfedezni vélte Stanislaw Marusarzot, az 1938-as lahti északisí-vb ezüstérmesét. Oda is szólt neki: „Stasek!” De a kalandos körülmények között Budapestre kerülő sportoló nem mert válaszolni. Ám Belloni nem hagyta annyiban, „kikérte” dolgozni, a 30. életévét még be sem töltő zakopanei sportoló pedig igencsak értett a sáncépítéshez. Nem is akárhogyan: a világ negyedik, Európa legnagyobb természetes – hegy oldalába épülő – sáncát álmodta meg, a kontinensen később csak a svájci Engelberg múlta felül. A sáncot 1944. február 20-án versennyel avatták fel, amelyen a német Sepp Weiler 69 és 76 méteres ugrással győzött, Marusarz – Przystalski álnéven – versenyen kívül 88 méterig szállt, ezzel felállította a sáncrekordot. Ám ennél sokkal érdekesebb, hogy noha a német győztes tisztában volt vele, a lengyel síugró az ellenállókból verbuválódott Honi Hadsereg tagja, mégsem jelentette fel.
Az Anikó menedékház első gondnoka, síoktatója Kovács László volt. Kilvády Györgyi barátnőivel sítúrán vett részt, az éjszakát a turistaházban töltötte. A két fiatal első látásra egymásba szeretett, nem sokkal később Iglói Pál László és Szent-Györgyi Albert tanúskodásával a menedékház mellett, a Ló-havas lábánál összeházasodott.
Az 1947-es párizsi béke után Borsafüred ismét Románia területe lett, a város és lakosai jövedelmét a kommunizmus időszakában elsősorban a bányaipar biztosította. Az 1990-es éveket követően Románia-szerte elkezdődött a bányák bezárása, ennek következtében Borsa lakosai a megélhetés reményében nagy számban kerestek munkát külföldön. A román kormány többször adott pénzt turisztikai beruházásokra, ám ezek rendre megfeneklettek, mivel sem a településvezetőség, sem a megbízott cégek nem tekintették prioritásnak a turisztikai célok megvalósítását.
Killyéni András hangsúlyozta: „Timis Ion Sorin 2014-ben került a polgármesteri székbe, borsaiként a helyi pályákon kiskorától sízett, s hitt abban, a turizmus fellendítheti városa életét. Timis éveken keresztül járta Európa sípályáit, tanulmányozta, az infrastruktúra milyen eszközeivel és hogyan működnek.” A megbízott cég Európa-szerte végzett hasonló kaliberű munkákat, a Nemzetközi Síszövetség (FIS) szabványainak megfelelő pályát épített –a borsafüredi helyszín akár be is kerülhet a FIS versenynaptárába. A múlt év decemberétől a teljes pálya működik, amelyen három, illetve négy kilométeres nyomvonalon is lehet síelni. Megállapíthatjuk, noha az erdélyi téliolimpia-rendezés nem valósult meg, a román polgármester fontosnak tartja a havas sportok felélesztését az egykori olimpiai központban. Mindezek mellett a témakörben az Olimpiai álom Erdélyben kötelező film.
Egy régebbi és egy új esszét tartalmazó kötet került a magyar könyvpiacra az elmúlt évben, szerzője a nemzetközi hírű német irodalmár, a Stanford Egyetem professzora, Hans Ulrich Gumbrecht, aki az ősz utolsó napjaiban Budapestre jött, és november 30án előadást is tartott az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Miután nem tudtam róla, nem lehettem jelen, ugyanakkor rovatszerkesztőnk nemrégiben felvetette, mi lenne, ha a Szépség a sportban – Tömeg a stadion-
ban című kötetről írnék néhány gondolatot. Tény, régóta érdekel a sport fizikai valón túli oldala, így a 2006-ban keletkezett Szépség a sportban című esszét olvastam el, pláne, hogy a fent említett program ajánlójában szerepelt: Gumbrecht „az esztétikai tapasztalat kategóriáinak újragondolásával és kiegészítésével többek között arra kérdez rá, milyen kölcsönviszony jön létre a sportoló teste és a sportot nézők között”.
A szerző rögtön kedvet csinál a magyar olvasónak, az előszóban elárulja, hogy sportrajongása hatéves korában kezdődött, amikor egy esős délután vadonatúj rádió-
készülék előtt ülve hallgatta a labdarúgó-világbajnoki döntőt, és nem a német, hanem a magyar válogatottért szorított, olyannyira, hogy a vereség után visszavágóban reménykedett, és a bírót okolta a 3:2-es kudarcért. Sajnos mindjárt az előszó második sorában 1954. június 4. szerepel július 4. helyett a finálé időpontjaként, nem sokkal később szintén zavaró az „1989-ben az Egyesült Államokba emigráltam” mondattöredék, mert hát Gumbrecht egyszerűen áttelepült Kaliforniába, miután elfogadta a Stanford Egyetem ajánlatát. De lássuk a tartalmat…
A sport iránti rajongása okait keresve arra jutott, hogy esztétikai tapasztalatként is leírható, ami odaláncolja a nézőt, a hallgatót a sporteseményekhez. A részleteket megismerve ugyanakkor azt éreztem, hogy Gumbrecht már 2006-ban nyitott kapukat döngetett. Akkorra már rengeteg tanulmány, könyv született a sport és társadalom kapcsolatáról, a sport és identitás kérdéséről, hogy mely társadalmi réteg, melyik korosztály milyen arányban képviselteti magát nézőként vagy versenyzőként a sporteseményeken, lehet-e esztétikai fogalom, művészeti, netán filozófiai ág a sport… A szerző kevés újdonsággal szolgál, vagy ha igen, a rajongói romantika vezeti.
Például igazságtalanul kéri számon a sport mai tolmácsolóin, miért nem tudnak úgy dicsőíteni, mint az ókori görög irodalom jelese, Pindarosz az ódáiban (a vallási kultusz, az istenek tisztelete hívta életre a nagy versenyeket, így Zeuszé az Olümpiában megtartott játékokat, míg a modern sport gyökere a testkultusz, valamint a szórakozás iránti igény), nem valós, hogy Amerikán kívül a világ más tájain a sport marginális téma mint társadalmi és kulturális jelenség, és furcsa meglátása, hogy a – groteszk, természetellenes mozgást végző – gyaloglók viadalának tévéközvetítése üde színfolt, mert „lelkesítheti az egészségük megőrzéséért sportolók százezreit”. Gumbrecht definíciói idegenül hatnak, egyúttal faramuci, „szögletes” mondatokban mutatkoznak meg. Néhány példa: „az időzítés az az ösztönös képesség, amellyel a testet éppen abban a pillanatban juttatjuk el a megfelelő helyre, amikor annak jelentősége van”;„az erőszak nem más, mint az az aktus, amely során testünkkel elfoglalunk egy teret, vagy testi ellenállással megakadályozzuk, hogy azt mások foglalják el”, vagy a francia Roger Caillois-ra hivatkozva: „a sport
Kéthetente jelentkező összeállításunkban egy frissen megjelent, valamint egy XX. századi, az Arcanum digitális adatbázisában is elérhető sportkönyvet mutatunk be, kiegészítve egy külföldi sportkönyvpiacon újdonságnak számító tétellel.
Ha kutatásaink nem vittek minket tévútra, a szovjet edző, Borisz Andrejevics Arkagyev 1949-es, nálunk 1950-ben lefordított, A futballjáték taktikája című könyve az első külföldi futballszakkönyv, amely Magyarországon megjelent. Ezt erősíti meg például Csanádi Árpád 1955-ös Labdarúgás I–II. című, idehaza hosszú évtizedekre alapművé váló kiadványának forrásjegyzéke is, amely
a külföldi szakirodalomból csak idehaza ennél később megjelent fordításokat citál. Némiképpen meglepő ez a felfedezés, az persze már egyáltalán nem, hogy a háború után az első külföldi szakkönyv szovjet volt. Pláne, mivel a Népszava kiadásában a Szakszervezetek Országos Tanácsa sportosztálya jelentette meg, és már a fülszövegében ezek az első mondatok: „Sportirodalmunkból egészen napjainkig hiányoztak a megfelelő, haladó szellemű szakkönyvek. Nem voltak olyan könyvek és tanulmányok,
speciális játék, és minthogy a játék a szent szertartásokhoz hasonlóan a mindennapi élettől bizonyos távolságban zajlik, következésképpen a sport szükségszerűen a szent dimenziójába tartozik”. Hát, ez talán már túlzás…
A bölcsészettudományokon szocializálódott (ő maga fogalmaz így) Gumbrecht Szépség a sportban című esszéje nem hat a reveláció erejével, így ha valaki a sport metafizikáját, művészi aspektusát keresi, közelebbi társra lel David Foster Wallace (Roger Federer mint vallási élmény, 2006), gróf Révay József (A sport metafizikája, 1931) vagy Szveta Lukics (A sport mint művészet, 1965) esszéjében. Ha meg a sportviadalt minden sejtjével átélő néző bőrébe akarna bújni, jó szívvel ajánlom Szabó Lőrinc 1927-ben megjelent, Futballversenyen – A 61. magyar–osztrák mérkőzés győztes Tizenegyének, taps helyett című versét.
Andrea Santoni visszavonuló olasz sportújságíró kolléga tavaly szeptember végén, a Puskás Aréna sajtótermében, a Magyarország–Olaszország Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt beszélt nekünk készülő könyvéről, felvillantva egy különös statisztikát: a Serie A 1929-es megalakítása óta addig 603 edző ült az olasz élvonalbeli csapatok kispadján, közülük 150 külföldi, körükben pedig 40 trénerrel messze a legnagyobb a magyar szakemberek képviselete. Azóta az olasz első osztályú bajnokság edzőinek történetét a teljesség igényével, portrékkal, statisztikákkal bemutató kötet meg is jelent, mi pedig örömmel ajánljuk olvasóink figyelmébe – és nem csak a 40 magyar misszionárius miatt.
(Gianni Marchesini, Andrea Santoni: Allenatori d’Italia. Gianni Marchesini magánkiadása, 2022)
CS. P.
amelyek kellőképpen bemutatták volna a szocialista sport magasabbrendűségét és elvitathatatlan fölényét a kapitalista országok sportjával szemben. Most végre sikerült a futballsportot kedvelő dolgozók kezébe olyan könyvet adni, amely hozzájárul a labdarúgás taktikai ismeretének további fejlesztéséhez s egyszersmind utat mutat egy magasabb kultúrájú labdarúgójáték felé.” Belül pedig a szovjet labdarúgásról így fogalmaz: „A mi labdarúgásunk taktikájára jellemző erkölcsi mozzanat a játék lelkesítő kollektív volta. Játékosaink közül egyik sem gondolkozik azon, hogy átadja-e a labdát játékostársának, ha játékostársának valamivel is több lehetősége van arra, hogy gólt rúgjon. Játékosaink ezt nemcsak játékfegyelemből teszik, hanem belső meggyőződésből és művészi érzésből, amilyen meggyőződési érzés uralja a valódi mestert a mesterségében való sikerekben. A játék kollektív volta minden egyes játékost
arra késztet, hogy erejének legnagyobb kifejtésével játsszék csapata érdekében azzal a tudattal, hogy feladata teljesítéséért az egész kollektíva előtt felelős.”
A ma már persze megmosolyogtató propagandán túl azonban – a kor színvonalán – szakmailag teljesen korrekt Arkagyev könyve, és a száraz taktikai fejtegetéseket gyakran törik meg bájos mondatok, mint: „A játékrendszer csak kanavász, amelyre minden egyes mérkőzésen a játéktaktika rajzát hímezzük rá.” Vagy ilyen naiv filozofálgatások: „Minden játékrendszer, ha nagy általánosságban elfogadják, azaz szembehelyezik önmagával, elméletileg megcáfolja önmagát, mert védelmi módszereinek előfeltételei befolyásolják a támadó módszereit.”
Arkagyev tizenkét év edzői tapasztalattal a háta mögött, a CDSZA Moszkva vezetőedzőjeként szánta rá magát a könyvírásra, és
a mű utóéletéhez mindenképpen hozzátartozik, hogy a szerző 1952-ben szovjet szövetségi kapitány lett, ám az elméleti szaktekintélynek csupán három meccs jutott az olimpiai válogatott kispadján, mert a helsinki olimpián főleg a CDSZA játékosaira épülő csapata elkövette a legnagyobb bűnt, amit akkor el lehetett: a tulajdonképpeni első fordulóban kiesett Jugoszlávia, vagyis Sztálin gyűlölt ellensége, Tito országa ellen. A kudarc után rögtön menesztették, a válogatottat szétverték, és még klubcsapatát, a CDSZA-t is megszüntették, másfél évig nem is létezett. Igaz, Sztálin 1953-as halála után, a hruscsovi enyhülés jegyében újraalapították, sőt megtették a hadsereg csapatának a máig létező CSZKA Moszkva néven. Később Arkagyevet is rehabilitálták, 1958-ban újra ő edzhette a CSZKA-t, 1959-ben rövid időre pedig ismét az olimpiai válogatott élére állhatott. De a „lelkesítő kollektíva” erkölcséről addigra lehet, hogy megváltozott a személyes véleménye.
(Borisz Andrejevics Árkágyev: A futballjáték taktikája, Népszava, 1950)
Móricz-Sabján Simon, a december 28-án, 42 évesen elhunyt kiváló fotográfus a Népszabadság és a Nemzeti Sport közös fotórovatának tagjaként két évén keresztül, 2014 őszétől dolgozott a sportnapilapnak is.
Ebben az időszakban, 2015 tavaszán indult el a Hátsó füves országjáró sorozat, amelynek első állomásai közül a múcsonyi, a lipóti, a badacsonytomaji és a fehérvárcsurgói riportot is az ő fényképei gazdagították (e munkái közül is szerepelt néhány az ugyanabban az évben Hemző Károly-díjjal elismert portfóliójában). Összeállításunkban a Hátsó füves-utazások során készült, eddig kevéssé ismert darabjaival emlékezünk szeretett és tisztelt munkatársunkra.
Az utolsó éveiben a Világgazdasághoz tartozó fotóriporter 2021 decemberében részt vett –igaz, családi egészségi gondok miatt online bejelentkezéssel – a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban tartott Mesélő futballfényképek című tematikus esten, amelyen a Hátsó füves-kiállítás díszletei között beszélgettünk a gyűjtemény vizuális értékeiről vele, illetve Szabó Miklós és Reviczky Zsolt fotóriporter kollégákkal. Itt osztotta meg gondolatait egyebek mellett arról a fényképről, amely a Rézbong Kiadó gondozásában megjelent Hátsó füves-könyv címlapfotója lett: „A fénykép egy lipóti játékost ábrázol, aki éppen a búzamezőről hozza vissza az elrúgott labdát, ezt a jelenetet az amatőr vidéki futball emblematikus pillanatának gondolom.
A megyei harmadosztályban szembesültem a sport esszenciájával. Volt alkalmam korábban is futballeseményeket fényképezni, de az igazi, őszinte futballal a sorozat utazásai során találkoztam.”
Összecseng a vidéki társadalom változásait a futball szemüvegén keresztül bemutató országjárás tanulságaival, üzenetével, amit a Kiskunhalason született Móricz-Sabján Simon megfogalmazott tavaly a Robert Capanagydíjjal elismert, Árnyéksáv című alföldi sorozata bemutatásakor.
„Mindig is lenyűgözött ennek a világnak a rám gyakorolt hatása, az itt élők hétköznapjainak ereje és a sok helyen tapasztalható mulandóság, amelynek jeleit testközelből látom. Szinte mindent veszély fenyeget a kiöregedés, az elvándorlás és a szűkös lehetőségek miatt, így a fiatalok helyben maradását, a hagyományok, a szokások megőrzését és a közösségek életben tartását is. Az iskolák bezárása már elég korán elmozdítja a fiatalokat, illetve szüleiket, a kisüzletek, a kocsmák vagy a közösségi terek megszűnése pedig lassan megpecsételheti a települések sorsát is. (…) A vidéki emberekben és közösségekben rengeteg erő van. Ellenálló képességük az erős identitás- és hovatartozás-érzésből fakad, amely helyben tartja őket. A vidéki ember attól erős, hogy mindig tudta: mindegy, hol a hatalom, a világ közepe ott van, ahol ő él.”
Tizenhat évesen már a győri fiataloknak szervezett grundbajnokságot. Dolgozott az MLSZ bizottságaiban, a Magyar Rádió és győri stúdiója szerkesztőjeként világsztárokkal készített interjút, népszerű kötetekkel lepte meg a sport szerelmeseit. Pálfalvi Gábor sportvezetőként, riporterként, íróként egyaránt maradandót alkotott.
Tartalmas életműve melyik ágát tartja a legtöbbre?
Egyformán kedvesek a szívemnek, mindegyikben a sporté volt a főszerep. Én is a grundon kezdtem, majd a Győri Postás serdülőcsapatában rúgtam a labdát, amelyből Orbán Árpád, az ETO olimpiai bajnok középhátvédje indult. De szétszéledt a gárda, így az edzői és a szervezői munkával kacérkodtam. Gyerekklub alapításával kezdtem, a Pajtáskupa döntőjét is megjáró Rába SC tagja volt például Komjáthy András és Szabó Ottó. Az Úttörőstadionban a torna fővédnöke, Sebes Guszti bácsi, az Aranycsapat szövetségi kapitánya gratulált és biztatott a folytatásra. Aligha tévedünk, hogy ez irányt is adott a folytatásra…
A győri szövetség elnöke 1968-ban az iúsági bizottság vezetésére kért fel. Évtizeden át focilázban tartottuk a győri fiatalokat. Később a Győri Dózsa serdülő-, majd az Élelmiszergazdaság SE iúsági csapatát edzhettem. Előbbivel második helyet, utóbbival bajnoki címet szereztünk. Megpróbálták rám bízni a felnőttcsapatot is, de a Testnevelési Egyetemen a sportmenedzseri és edzői szakkal nem volt összeegyeztethető. Közben a Magyar Rádió győri stúdiójában olyan remek kolléga oldalán pallérozódhattam, mint Takáts Árpád, majd az MTK VM módszertani munkatársaként öt sportág felügyeletét láttam el. Ezt követte csaknem három évtizeden át a Magyar Labdarúgó-szövetségben vállalt munka?
Az utánpótlás-bizottság tagjaként, majd alelnökeként az iskolai labdarúgást felügyeltem, de tagja voltam a verseny- és a Magyar Kupa-bizottságnak is. Egy-egy cikluson át pedig a korosztályos válogatottakat is „menedzselhettem”, így Korsós György, majd Dárdai Pál és Király Gábor, később Fehér Miklós és Stark Péter nevével fémjelzett alakulatot. Utóbbival eljutottunk az izlandi Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe is. A diákbajnokságok szervezésében hűséges kollégám volt Brünyi Béla, a bizottság titkára, az MTK korábbi kiváló kapusa, és sikerült bevonni a programokba az Aranycsapat két tagját, Buzánszky Jenőt és Grosics Gyulát is. Éveken át rendeztük a Magyar Kupa döntője előtt a Szabad Föld hetilapról elnevezett kiscsapatok kupafináléját is. Később útjára indítottuk a gyermek Szabad Föld-kupát, élményt és játéklehetőséget nyújtva a kétezernél kisebb lélekszámú települések iskolásainak.
Legutóbb a Bozsik-program kisgyermekprojektjét és az óvodai pályaépítési programot vezettem, örömteli, hogy tovább nőtt a futball iránt érdeklődő apróságok száma, és az is, hogy a pandémia kezdetéig csaknem hetven óvodai futballpályát sikerült építeni. Olyan kiváló sportemberektől tanulhattam az idők során, mint Puskás Ferenc, dr. Szilágyi György, Berzi Sándor, Vági Márton, Piller Sándor, Brünyi Béla, Kereki Zoltán, Nyilasi Tibor, Kovács Szilveszter és még sokan mások. Hogyan volt ideje, ereje emellett a szülővárosában is alkotni?
A klubok zöménél a piramis aljáról ma is hiányzik a kisgyermek korosztály. Győrben huszonnégy éve működik az országban egyedülálló Győri Ovifoci Klub, tagja a város harmincöt óvodája, így az öt-hat éves apróságok heti rendszerességgel sportolhatnak. A labdás, játékos foglalkozásokon eddig tizenötezer győri kisgyereket sikerült megnyerni a sportnak. Jelenleg is csaknem hétszáz gyerek látogatja az „edzéseket”. Ugyancsak több mint két évtizede, a város sportértékei megmentése és megőrzése, valamint a ma sportcsillagai elismerése céljából hoztam létre a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítványt. A gyűjtőmunka eredményeként megvalósult a Győriek a nyári olimpiákon elnevezésű állandó tárlat.
A Nagy Béla-pályázat jóvoltából emléktáblát állíthattunk a Győrből induló dr. Lakat Károly mesteredzőnek, a birkózó-világbajnok Sillai Lászlónak és az olimpikon atléta Kiss Györgynek. Jelenleg pedig az önkormányzat sportosztályával karöltve a január 23-i, az év győri sportcsillagai díjkiosztó gálát szervezzük.
A média elkötelezett munkatársaként melyik a kedvenc műfaja?
Mindegyiket szeretem. A Kisalföldnél kezdtem 1977–ben, a Szabad Föld és a Foci hetilap, majd a Nyugati Hírlap következett. Az Ablak című műsorban szerkesztő-riporterként a televíziózással is kacérkodtam, de az igazi szerelmet a rádiózás jelentette. A sors ajándéka, hogy a Magyar Rádió sportosztályán a szakma óriásaival dolgozhattam. Szepesi György mellett olyan kiválóságokkal, mint Szűcs Ferenc, Novotny Zoltán, Vas István Zoltán, Radnóti László, Török László, Molnár Dániel, Deák Horváth Péter. Húsz éven át tagja lehettem a Körkapcsolás műsorának. Valamennyi adón, a Danubiuson és a Calypsón is sportot szerkeszthettem. Sztárokkal készíthettem interjút: Alex Ferguson, Gianni Rivera, Dino Zoff, Eric Gerets, Roberto Baggio, Giovanni Trapattoni, Davor Suker mellett még sorolhatnám a neve-
ket. Örülök, hogy tagja lehettem a barcelonai olimpia nívódíjas csapatának is. Az egyesült államokbeli labdarúgó-világbajnokságról százötvennyolc helyszíni tudósításom hangzott el. Húsz éve, hogy egy helyi rádióállomás alapítását is kipróbálhattam, a Rádió Szombathely 97.1 gyorsan a város és a megye népszerű adója lett. Sőt, tizenegy éven át zömében az ország leghallgatottabb helyi kereskedelmi adója volt. Programigazgatóként szakmai elismerést jelentett, hogy 2011–ben a hazai kommunikációs szakma a médiakategória Golden Brain-díját nekem ítélte oda.
Mindez a könyvírással együtt alkot kerek egészet?
Az első könyvem a Futball – láz, amely a győri Verebes-korszakot ölelte fel, a legutóbbi, a hetedik pedig a Kamera című a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán pályafutását mutatja be. Két kötetemet a FIFA és az UEFA könyvtárába is bekérték, az egykori elnökök, a Joseph Blatter és Lennart Johansson előszavával jegyzett munkáimat, A futballkirályt, amely Marco van Basten, és Az aranysípost, amely Puhl Sándor karrierjét taglalja.
Májusban betöltötte a hetvenet – életművét díjazták 2022-ben kapott elismerései?
Sohasem gondolkodtam rajta, hogy az elismerések életkorhoz kötöttek-e. Utólag tudtam meg, hogy tavaly két helyi civil szervezet Pro Urbe-kitüntetésre javasolt, végül Győr Sportjáért-díjjal, majd röviddel utána Szent László-éremmel ismert el a város
munkámért, sportújságíróként és sportvezetőként a sport népszerűsítéséért, kiemelten a labdarúgó-utánpótlás fejlesztésért végzett sokoldalú tevékenységem elismeréseként. Ha tükörbe néz, milyen Pálfalvi Gábor néz szembe?
Talán egy lokálpatrióta győri sportember, aki fél évszázada dolgozik a magyar sportért, s ha az élet úgy kívánja, megpróbál segíteni másokon. Ahogyan a Kamera című kötete után járó félmillió forintos honoráriuma esetében is tette, gondolkodás nélkül átutalta az összeget a győri önkormányzat Covid-számlájára.
Továbbá azt látom a tükörben, hogy otthon van a fővárosban is, jelenleg a sportújságíró-szövetség felvételi bizottságának elnöke. Az élet mindig új feladatokat állított elém, amelyek zömét sikerült megoldanom.
vezetősége. Mindkettő nagy öröm, azonban az óriási meglepetést és megtiszteltetést az jelentette, hogy Novák Katalin köztársasági elnök asszony a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést adományozta nekem. Az indoklás szerint a magyar sportéletben végzett
Rengeteget köszönhetek a szüleimnek, akik sajnos már nem élnek, továbbá a feleségemnek, aki a sporttal járó távolléteimet elviselte és a mai napig összetartja a családot. Aligha lehetek elégedetlen, tudva, hogy vannak még feladataim a sport utánozhatatlan világában.
Most másodszor fordul elő 2008 óta, hogy a nőknél nem vizes sportágból érkező versenyző nyeri el a díjat. Akkor, 2008-ban a vívó Mincza-Nébald Ildikó győzött, 2020-ban a cselgáncsozó Karakas Hedvig, a további tizenkét évből nyolcszor úszó (hétszer Hosszú Katinka, egyszer Risztov Éva), négyszer pedig kajakos (kétszer Csipes Tamara, egyszer-egyszer Janics Natasa és Kozák Danuta) vihette haza a trófeát.
A
AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJAKATEGÓRIA
természetesen az 1958-as kezdetektől jelen van az Év Sportolója Gálán, tagadhatatlanul a legrangosabb díjak egyikét viszi el a győztes. A hármas mezőnyben ezúttal egy öttusázónak, egy tornásznak és egy atlétának jutott hely.
Az öttusázókat Gulyás Michelle képviseli, aki a 2022-es alexandriai világbajnokságon mindössze négy ponttal maradt le az aranyéremről, egyéniben második lett, a magyar női csapat pedig els ban az sítményének köszönhetően állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Emellett az elmúlt évben a székesfehérvári Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is bronzérmet szerzett.
„Az elmúlt év tényleg remekül sikerült, hiszen minden versenyen, amelyen elindultam, a dobogóra állhattam, a világbajnoki egyéni ezüstérem és Európa-bajnoki egyéni bronzérem mellett a világkupaversenyeken is
l ben apat ősorz ő ragyogó teljenyének n fel ó harmadik . Emellett últ zékesfei -b ajágon iben apatszerzett. mekül sikerült, hin elindultam, a ra gbajnoki stérem ajnoki rem aversenyeken
mindegyik éremből jutott – mondta lapunknak az UTE 22 éves öttusázója. – Nagy megtiszteltetés és kiváltság a szavazáson a legjobb három közé kerülni, örülök, hogy az öttusa kis világán kívül is felfigyeltek rám. Valahol számítottam a jelölésre a tavalyi eredményeim miatt, de mivel az idén lesz az atlétikai világbajnokság, úgy érzem, talán nem én vagyok a legesélyesebb az első helyre. Izgatottan várom a gálát, hiszen nem sok embernek adatik meg, hogy ennyi világklasszissal együtt legyen egy rendezvényen – édesapám kísér majd el, hiszen ő segítette a legjobban a karrieremet.”
A díj másik várományosa a tornász a, aki tavaly a müncheni multisport Eb-n meggyőteljesítménnyel nyert ugrásban úgy, hogy mindkét kísérlete sségre és a kivitelezést tekintve is a sorozat legjobbja volt, és több mint két tizedponttal végzett az ezüstérmes olasz Asia
D’Amato előtt.
„A családommal együtt néztük, izgultuk végig a tévé előtt a sajtótájékoztatót, amelyiken bejelentették, kik kerültek a legjobb három közé – idézte fel a dunaújvárosi KoMár az is meseszép történet, hogy ott voltam a tízes listán, nem feltétlenül gondoltam arra, hogy onnan »továbbjutok«. Minden bizonnyal segített a jó Európa-bajnoki szereplésem, de úgy vélem, hozzátett a három közé
jutásomhoz a világbajnoki teljesítményem is, leginkább az, hogy régen volt gerendán magyar döntős vébén. Nagyon készülök a gálára, a szüleimmel Budapesten jártunk a napokban, hogy megvegyük a ruhámat.”
Ugyancsak a müncheni Eb-n nyújtott emlékezetes teljesítményt a gátfutó Kozák Luca, aki 100 méteren ezüstérmet szerzett. Emellett 2022-ben fedett pályán 60 gáton 7.92-re, szabadtéren 100-on 12.70-re javította saját rekordját. „Az elmúlt évre jutottak hullámhegyek és hullámvölgyek is, de minden jó, ha a vége jó – mondta lapunknak Kozák Luca. – Úgy vágtunk neki az idénynek, hogy az Európa-bajnokságra időzítjük a csúcsformát. Kétszer is pontosan ugyanazt az időt futottam, ezüstérmes lettem, megdöntöttem a saját országos csúcsomat, így a tízes jelölésben bíztam, hatalmas megtiszteltetés, hogy a háromban is ott lehetek. Szerintem még utcai ruhában sem láttak, akik követik az atlétikát, nemhogy estélyiben, jó, hogy végre nem edzőcuccban leszek, hanem elegáns viseletben. A végeredmény miatt nem izgulok, innentől már csak élvezni szeretném a gálát, megélni minden pillanatát.”
A fogyatékos női sportolóknál ketten is úszók, Konkoly Zsófia és Pap Bianka.
Előbbi Berlinben, az S9-es sérültségi kategóriában 200 pillangón új világcsúcsot állított fel, néhány héttel később Madeirán, sportága világbajnokságán a paraúszó-válogatott első aranyérmét nyerte meg 100 méteres pillangóúszásban, majd 200 vegyesen sem talált legyőzőre, míg 400 méteres gyorsúszásban másodikként ért célba.
„Tavaly is boldog voltam, hogy bekerültem a háromba, de örültem Bianka sikerének, az idén sem lenne másképp, ha nem
1987: Engrich Mariann tekvandós 1988: Egerszegi Krisztina úszó
Egerszegi Krisztina úszó
Egerszegi Krisztina úszó
Egerszegi Krisztina úszó
Egerszegi Krisztina úszó
Egerszegi Krisztina úszó
Egerszegi Krisztina úszó
én győznék – vallja Konkoly Zsófia.
– Egyébként is nehéz összehasonlítani, egymáshoz mérni az eredményeinket, főleg Pap Biankával, aki ugyancsak úszó, és még az eredményeink is hasonlóak. Bízom benne, hogy most is ugyanolyan remekül érzem majd magam a gálán, mint tavaly”
Valóban nagyon hasonlóak Pap Bianka eredményei, a 22 éves paralimpiai bajnok 2022-ben a vb-n brillírozott az S10es sérültségi kategóriában, amelyben a 400 méteres gyorsúszásban és 100 méteres hátúszásban is aranyat szerzett. A Vasas SC sportolója további két ezüsttel is bővítette éremkollekcióját, 200 vegyesen és 100 gyorson.
„Így, hogy egyszer már nyertem, nem izgulok annyira – osztotta meg velünk a gálával kapcsolatos várakozásait Pap Bianka. – Nyilván most is szeretnék nyerni, de kisebb a stressz, sőt, azon sem idegeskedem, hogy mi lesz, ha esetleg meg kell szólalnom. Előtte már háromszor is benne voltam a legjobb háromban, és akkor még inkább azért szurkoltam, hogy ne engem hívjanak fel a színpadra, nehogy beszédet kelljen mondanom. Tavaly, amikor kihirdették a győzelmemet, elmondtam: mindenki hatalmas sportember, és már az is nagy dolog, ha valaki a legjobb tízbe kerül. A végeredmény valamilyen szinten az újságírók szimpátiáján is múlik. Nem gondolkozom azon, ki lesz az első idén, ezt inkább rájuk bízom, nekünk pedig legyen meglepetés.”
ő, aki a mögöttünk hagyott évben világbajnok lett, a döntőben pont azon az ausztrál Lei Li Nán véve revansot, akitől a tokiói paralimpia elődöntőjében kikapott. Asztaliteniszben női egyesben 1949 óta sem az épek, sem a fogyatékosok között nem nyert magyar sportoló vb-aranyat.
„Éreztem, hogy most van a legnagyobb esélyem a háromba kerülni, hiszen történelmet írtam – mondta Szvitacs Alexa. – Akkor, ott a vébén ez meg sem fordult a fejemben, csak később tudatosult bennem, hogy mekkora dolog. Egyetlen versenyem volt a világkupa-sorozatban, amelyet nem nyertem meg, ráadásul az épek között is jó évet zártam – nem sok parasportoló mondhatja el magáról, hogy az épek mezőnyében is szerepel, ráadásul nem is akármilyen teljesítménnyel. Nagyon örülök a jelölésnek, de tudom, hogy Zsófinak és Biankának is világbajnokság volt tavaly, ha reálisan nézem, már a dobogós helyezés is nagyon szép, aztán inkább kellemesen lepődjek meg, ha hétfőn végül más lesz a sorrend, mint amire most számítok. A gála napjának reggelén még edzésem lesz, úgyhogy nagyon komoly készülődésre nem lesz időm, de annyi szerencsém van, hogy édesanyám mesterfodrász, a hajammal biztosan nem lesz gond.”
fizetéses napilapterjesztő partnerünk a MédiaLOG-DMHM Zrt. Reklamációk fogadása: 36-1-999-9689; e-mail: ugyfelszolgalat@ mlog.hu Nyomás: Mediaworks Hungary Zrt. Felelősvezető: Szabady Balázs nyomdaigazgató www.mediaworks.hu E-mail: nyomda@ mediaworks.hu. A Nemzeti Sport példányszámát a Matesz hitelesíti. Adatvédelmi irányelveink az nso.hu internetes oldalunkon olvashatók.