Mandiner_2022_02_17_07szam

Page 66

UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS

Árkok feletti Operaház ÓKOVÁCS SZILVESZTER

Elsőként gyerekek lépnek be a megújult Operaházba: előbb billenő platókat jelentett, ezeket prózai házakba jellemzően látják diákpremiereken a nyitógálát, az első operaprodukciót nem építették, csak a zsinórpadlás függesztőtechnikáját… és balettbemutatót, mint bárki más. És nyilván lesznek Száraz, ugye? De muszáj olvasni, mert ha valaki a szívéhez azután protokollvendégek is, patikamérlegen sakkoztunk: kap, mi került az Operaház színpadtechnikáján tízmilliárdba, Magyarország közjogi méltóságai, kormányzati kulcsemberei akkor akarja is érteni, ha kérhetem. éppúgy jöhetnek, ahogy parlamenti pártok frakcióvezetői, S az egyik legértékesebb, és – figyelem! – napi használatérintett polgármesterek vagy társintézmények igazgatói. ban „gyárként” is működő, embermilliós forgalmat lebonyoÉs Közép-Európa operaintendánsai és partnerek, akik az lító magyar műemlék közel teljes épületfelújítása ezen felül elmúlt tíz esztendőben segítették a Magyar Állami Opera­ is tízmilliárdokat igényel (az utca túloldalán lévő, tízszintes házat, hogy egyről a kettőre, sőt talán üzemházunkkal együtt). Érdemes arra háromra meg négyre is jusson. gondolni, hogy egyik hivatali elődöm, a „»Szeretetország« Mert az Ybl-palota műremek. Azért napokban 90 esztendős Szinetár Miklós olyan szép, mert az építő díszítettségben újabb próbája lesz: már a Horn-kormány idején jelezte az és praktikumában is megfelelő, főképp méltón tud-e fogadni Operaház felújításának szükségességét. pedig időtálló formát választott: a reneAzóta negyedszázad is eltelt… értékteremtést, Nem állítom, hogy viták nélkül – az szánsznak új és még újabb reneszánsza értékvédelmet” operaigazgatónak igenis lehetnek más nyílik. Egy operaház ráadásul mindig és szükségszerűen több a színházaknál – érvényes szempontjai, mint az építésznek, színpadtechnikában. Az összes művészeti neki pedig megint mások, mint a kiviteleág képviselteti magát, így az alkotók és zőnek és fordítva –, de megvalósult, amit közreműködők száma igen magas, esténként több száz is korábbi kormányok mindig csak aktaként tologattak. A „nem lehet, csakúgy, mint a filmben. Viszont egy operaházban lenni” helyébe a „lenni” lépett, s talán nem lesz abból baj, ha mégis tettmagyarok voltunk. ezek szerint minden este filmet forgatnak… Ennek költsége – jelentős császári-királyi-állami szeÉs ha néhány hét múlva, a kampány finisében, ne adj’ repvállalás mellett – csak úgy gazdálkodható ki, ha nagy Isten/Marx/ősrobbanás stb., valaki majd azt kezdené kánnézőteret építenek, ahhoz viszont az arányok miatt nagy tálni, hogy na, urizálnak megint, csillog „a zarany” az Opeszínpad tartozik nagy kiszolgálóterekkel közönségforgalmi raházba’, francia pezsgő és nószmokingozás meg hasonlók, és üzemi oldalon egyaránt. És az egyik húzza maga után nem bánnám, ha előtte arra gondolna: az európai kultúra a másikat: a működési dominó úgy dől tovább, hogy nagy kvintesszenciáját próbálná a választókkal elsznobizáltatni, színpadon nagy díszlet mutat, nagy térhez nagy árok és abba és közös hazánk egyik büszkeségét, az Ybl-palotát. nagy zenekar szerződtetendő. A széles és mély színpadokon „Szeretetország” újabb próbája lesz tehát, méltón tud-e jelentős énekkari létszám énekli csak át a hangszerfüggönyt, fogadni értékteremtést, értékvédelmet. A Magyar Zene a kórust viszont mozgatni, helyezgetni kell, amihez sokszor Házánál fájón nem ez történt, gyűlöletgyűrűk csak nem extra és erős emelvényrendszer szükséges. A hatalmas tudtak leesni ujjakról, hiába látta mindenki ugyanazt. díszletek és művésztömegek változását már Ybl Miklós Kívánom, hogy egy 400 éves műfaj, egy 138 éves intézmény korában – sőt sokkal előbb is – komoly színpadgépészettel és Ybl Miklós emléke ennél többet kapjon. Mert mi nem segítették. Az Asphaleia hatutcás, tízpódiumos rendszere temetünk árkot, de az újranyitott Operaházban is kizárólag már lassan másfél száz éve is süllyedő és emelkedő sávokat, muzsikálunk benne. 66

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

A legnagyobb magyar építész fő műve hamarosan újranyitja kapuit.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Mandiner_2022_02_17_07szam by Mediaworks - Issuu