META
TUDOMÁNY
A technika élvonalában járt egykor Székelyföld
Kommandó–Kovászna-sikló 1925-ben korabeli képeslapon, illusztráció
GÓZON ÁKOS
Csuszló, rolni és a többiek: a székely vidék természeti adottságainál is fogva a technikai újítások tárháza volt egykoron. Ebből született most egy izgalmas kötet. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület a közelmúltban jelentette meg Kolozsvárott a Fejezetek Székelyföld technikatörténetéből című tanulmánykötetet, tizennyolc erdélyi tudománytörténész szerző több évig tartó kutatómunkájának a lenyomatát. A könyvben a kerámiakészítéstől a harangöntésen és a sóbányászaton át az üvegművességig az ipar és a műszaki tudományok számtalan területéről gyűjtöttek össze székely vonatkozású kuriózumokat. „Sokáig úgy tartotta a közvélekedés, hogy műszaki innovációk tekintetében Székelyföld a magyar művelődés perifériájának számított. Pedig ez nem igaz, mert mindaz, amit ebben a könyvben összegyűjtöttünk, az az összmagyar technikatörténetnek és tágabban fogalmazva a művelődéstörténetnek szerves és sokszor élenjáró része székelyföldi jellegzetességekkel. Amiről e könyvben olvashatunk, az így, ebben a formában nem található meg sehol máshol” – mondja Márton László, a kötet szerkesztője. Ha valami igazán egyedi jellemzőt keresünk Székelyföld technikai innovációinak több évszázadot átfogó történetére, akkor az elsősorban a vízi szerkezetek nagy száma. A Hargita két oldalán elterülő hegyvidéki terület életében, földrajzi adottságaiból fakadóan, kitüntetett szerepet játszanak a folyó vizek. „Több száz gyors folyású és bő vízhozamú patak rohan alá a székelyföldi medencébe, s ezeket az évszázadok folyamán tudatosan használták energiaforrásként a székely emberek” – magyarázza a tudomány54
történeti kutató. Ezért került a könyv első borítójára egy vízzel hajtott malomkerék fényképe. Székelyföldön európai viszonylatban is kimagasló volt a vízimalmok száma. A 19. század elején például egyedül Csík vármegyében 626 vízimalomról tudjuk biztosan, hogy üzemelt, amelyek közül másfél száz épület 1700 előtti múltra tekinthetett vissza. Gyergyószentmiklóson pedig még a 20. század elején is azt jegyezték fel, hogy egy nagyjából nyolc kilométer hos�szúságú folyószakaszon nem kevesebb mint 34 víz hajtotta szerkezet működött. „Székelyföld másik technikatörténeti jellegzetessége, amelyről talán kevesebben tudnak: a vasgyártás” – ismerteti a mérnök, szakíró. A vulkanikus eredetű, ércben gazdag Hargita mindkét oldalán számos fémipari kezdeményezést jegyeztek fel. Szinte minden településen működött kisebbnagyobb vasgyár, közülük a legfontosabbnak a csíkmadarasi számított, jóllehet ez már a mai székely köztudatban sem él. Pedig az önálló államalakulat idejében az Erdélyi Fejedelemség három legfontosabb vasgyára közé tartozott a madarasi vashámor Hargita és Vajdahunyad hasonló üzeme mellett. A régi Magyarország legkeletibb csücskében fekvő Kommandó leginkább Wass Albert műveiből, azok közül is elsősorban a Tizenhárom almafa című regényéből ismert. E település a 19. század második felében szinte egy csapásra lett a székelyföldi fafeldolgozás és az iparággal összefüggő