Margó Különkiadás

Újpest Városkapu

TARTALOM

Újpestközpont

Mircea Cărtărescu: Káprázat. A test. (6. oldal)

Gyöngyösi utca Forgách utca

Závada Péter: Mész (8. oldal) Röhrig Géza: Révész (10. oldal)

Árpád híd Dózsa György út

Hilde Østby: A vágyakozás enciklopédiája (14. oldal)

Mexikói út Széchenyi fürdő Hősök tere

Lehel tér

Bajza utca Nyugati pályaudvar Batthyány tér

Széll Kálmán tér Déli pályaudvar

Vörösmarty utca Oktogon Opera Bajcsy-Zsilinszky út

Arany János utca Kossuth tér

Deák Ferenc Blaha Keleti tér Lujza tér pályaudvar

Ferenciek tere

Astoria

Pillangó utca

Örs vezér tere

Puskás Ferenc Stadion

II. János Pál Rákóczi tér pápa tér Corvin-negyed

Kálvin tér Szent Gellért tér Fővám tér Móricz Zsigmond körtér Újbudaközpont

Térey János: A Legkisebb Jégkorszak (18. oldal)

Kodály körönd

Klinikák Nagyvárad tér Népliget

Bikás park

Ecseri út Pöttyös utca

Kelenföldi vasútállomás

Határ út Kőbánya-Kispest

IMPRESSZUM Felelős kiadó: Kultúrkombinát Kft., 1024 Budapest, Keleti Károly utca 15/c I Kiadványterv: Csobod Luca I Tördelés: Kappéter Ákos I Előállítás: Crew Print Kft., 1161 Budapest, János utca. 175., Telefon: +36 1 401-3045, Ügyvezető igazgató: Szamos Tamás I Még több információ: margofeszt.hu, facebook.com/margofeszt 2

FŐPOLGÁRMESTERI KÖSZÖNTŐ

Tarlós István Budapest főpolgármestere

Olyan világban élünk, amelyben a tudás, a hozzáértés, az információ jelentősége egyre csak növekszik, még ha mindennapi életünk sok esetben nem is ezt bizonyítja.

Nem az olvasás szerepe csökkent, hanem sokaknak a könyvhöz fűződő kapcsolata változott meg, vagy ki se alakult. Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a tévé, a számítógép, az internet világában már nem kell a könyv, a nyomtatott betű. De ez nem igaz. Az olvasás személyes élménye semmi mással nem pótolható, erőt ad, gondolkodásra serkent, egyben klasszikusok örökérvényű igazságaival nyújthat tájékozódási pontokat.

A Főváros támogatásával megvalósuló program és e kiadvány célja, hogy népszerűsítse az irodalmat és az olvasást, bemutatva az első prózakötetes írók legjavát.

Remélem, mind többen veszik kézbe, miközben a fővárosban buszoznak, metróznak, villamosoznak, hogy tartalmasan és hasznosan töltsék az időt. Mert az irodalomnak, az olvasásnak, a könyveknek köszönhetően képes az ember igazán nagy mélységek felé utazni; saját magában és a világban egyaránt.

3

Margó Irodalmi Fesztivál

Budapest Bábszínház 1062 Budapest, Andrássy út 69.

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.

Muzikum Klub és Bisztró 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

Toldi mozi 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.

Bereményi Géza százötven embert vezetett egy megafonnal a Belvárosban, a Preziben Esterházy Péter és fia, Marcell egymásra tett hatásokról mesélt, Bodor Ádám pedig a piacozásról. Egyetlen ilyen pillanatot sem hagytunk volna ki, amikor az irodalom bizarr módon kilép a papírlapokról, és élni kezd. Szervezőként az ilyen történeteket és élményeket keressük, öt éve ezért szerveztük meg az első Margó Irodalmi Fesztivált, mert mindannyian elsősorban olvasók vagyunk, beleértve az írókat is. Megmutatjuk a irodalmat történés közben és a szerzőt emberközelből.

Október 8-10. között a Margó három napos különkiadással jelentkezik, sűrű irodalmi programsorozattal, rendhagyó szerzői estekkel, nemzetközi fókusszal és a legjobb első prózakötetest jutalmazó Margó-díjjal.

Találkozhatunk a Nobel-esélyes Mircea Cărtărescuval, megpróbálhatunk beférni Röhrig Géza vagy Závada Péter estjére, de megidézhetjük Ottlik Gézát is.

A MARGÓ IRODALMI FESZTIVÁL MINDEN PROGRAMJA INGYENES, HELYFOGLALÁS ÉRKEZÉSI SORRENDBEN!

Felejtsük el, hogy az írókat szobába, a történeteket könyvbe zárva képzeljük el!

Teljes program: margofeszt.hu facebook.com/margofeszt

A Margó csapata

4

2015. OKTÓBER 8. csütörtök 17:00 Muzikum Bunkerrajzolók Likó Marcell és Géczi János estje 18:00 Muzikum A vágyakozás enciklopédiája Hilde Østbyvel Winkler Nóra beszélget 19:30 Muzikum Mircea Cărtărescu-est A szerzővel Láng Zsolt beszélget 21:00 Muzikum Závada Péter: MÉSZ Költői est Közreműködik: Ratkóczy Huba 22:00 Muzikum Káprázatbeli gépek Tóth Kinga és Sirokaï Mátyás estje Verszajok és gépdalok

MARGÓ PROGRAM 2015. OKTÓBER 9. péntek 17:00 Budapest Bábszínház, Hall Ottlik és a bridzs Előadás, beszélgetés, bridzsoktatás 17:00 Budapest Bábszínház, Társalgó A Perifériák művészete Közreműködik: Kiss Tibor Noé és Andreas Bolm 18:00 Budapest Bábszínház, Társalgó „A szerelem vagy fennáll, vagy nem áll fenn” Tristán és Isolda a Bábszínházban 18:00 Budapest Bábszínház, Stúdiószínpad Fordított idő - A mély tenger névtelenjei Bánki Éva kötetbemutatója 19:00 Budapest Bábszínház, Nagyterem Az Ottlik-átirat Fellépők: Cserna-Szabó András, Garaczi László, Kemény István, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos, Péntek Orsolya, Péterfy Gergely Műsorvezető: Winkler Nóra 21:00 Budapest Bábszínház, Stúdiószínpad Térey János: A Legkisebb Jégkorszak Szcenírozott felolvasás

2015. OKTÓBER 10. szombat 15:00 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Rendhagyó irodalomóra Varró Dániel és a költői hagyomány 16:00 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Költő, Író, Műfordító Moderátor: Gulyás Gabriella 17:00 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Isten. Haza. Csal.

Darvasi László új novelláskötetének bemutatója A szerzővel Megyesi Megyesi Gusztáv beszélget 19:00 Toldi Mozi, Nagyterem délelőtt négy Röhrig Géza-est A szerzővel Németh Gábor beszélget 19:30 Toldi Mozi, Kisterem Kortárs Körsvenk Aegon10 - portréfilmfüzér A rendező Ruszthi Zsolt 20:30 Toldi Mozi, Nagyterem A MARGÓ-DÍJ ÁTADÓJA Az est háziasszonya Winkler Nóra 21:00 Toldi Mozi, Kisterem Az irodalom hazatalál Filmportrék Dragomán Györgyről és Cserna-Szabó Andrásról

5

MIRCEA CĂRTĂRESCU

A Káprázat-trilógiája idén megkapta a Lipcsei Könyvvásár nagydíját, Cărtărescu neve pedig évről évre felmerül a Nobel-díj esélyesei között. Cărtărescu költőként indult, ám a romániai forradalom óta prózát ír.

Az írás mellett irodalomtörténetet tanít a bukaresti bölcsészkaron, Budapestre Berlinből érkezik. A Margón trilógia-záró könyvével, A test című regénnyel szerepel, amelyben a főhős anatómiai és költői utazása során megelevenedik saját gyerek- és ifjúkora a Ceaușescu diktatúra idején. Álmok, rémálmok és hallucinációk váltják egymást, az olvasó a valóság és a mágikus realizmus határán egyensúlyozik, miközben ki sem mozdul az omladozó Bukarest romjai közül.

A szerzővel a Muzikumban Láng Zsolt marosvásárhelyi író, korábbi köteteinek szerkesztője beszélget 19:30-tól.

6 Fotó: Cosmin Bumbut

KÁPRÁZAT. A TEST MIRCEA CĂRTĂRESCU részlet

Becsuktam az ebédlőajtót, becsuktam a szobám ajtaját is, végre csend van. Pedig kint nemcsak a villamosok zakatolnak.

Ahogy átvágtam a szobán az íróasztalom felé, a magas toalett-tükörben megpillantottam az alakomat. Negyven évesnek saccolnám ezt a testet, pedig csak harminc. Magára kapott gönceiben (kék, vastag pulóver, lyukas a hónalja, kilátszik alatta a trikó, kopott világosbarna, kitérdesedett kordbársony nadrág, a zokniból kibújik – inkább a jobból, a balból csak a köröm – a nagylábujj) görnyedt, alattuk puha, meleg bőre érintetlen, mellbimbója hegyes, hónalja bozontos, hasa horpadt, combja szőrös. Arca idegenebb, mint valaha, egy pillanatra feltűnik: keskeny, éles, különös, de nem nyugtalan fekete szeme, a két szeme különböző, de nem közömbös, az egyik nedves, barna, csillog a szemöldök magas íve alatt, a másik homályos és sötét. Az aszimmetria nem feltűnő, mert az egész arcra kiterjed, talán az egész testre, olyannyira, hogy ha egy percig figyelnéd ezt a tűkkel és csövekkel életben tartott meztelen, elaltatott, kísérleti testet, talán azt hinnéd, hogy aszimmetriája, lehetet-

L’Harmattan 2015

SZÖVEG HÁROM ÁLLOMÁSRA

7

lensége és képtelensége tragikus fogyatékosság, testi torzulás, és katasztrófához meg boldogtalansághoz vezet. Vajon nem iszonyúan hosszú a pénisze? Kiguvad a köldöke, mint Siva szeme? A füle, mint két káposztalevél?

Az egyik lába béna? Nem tudhatod, de nem azért, mert nem elég fejlett a megfigyelőképességed (elég jól megkülönbözteted a férfiakat a nőktől és a gyerekeket a macskáktól), hanem mert téged, álszent olvasóm, nem a testem nyomorúsága és boldogtalansága érdekel. Háromszögű arcán túl nagy szemek, szigorú száj a bajusz alatt, a magányos ember konok álla. Kócos, nem elég tiszta, korpás haj. Kicsi, vékony törzs, mégis nagyon forró bőr, lila végű pénisz, fölötte elnyűtt ruhák – ennyi látszik, ennyit mutat „magából” a tükörben. Ezt a „magát” kifogja egy pillanatra a tükörből, amikor gusztustalan mélyvízi halként áthalad a szobán, vagy mint egy sápadt pók a terráriumban, ezt a testet, az árnyékával, a mozdulataival, a tükörre vetett pillantásával – nézz a saját szemedbe, a „magadéba”, te, arctalan, testetlen, ruhátlan és árnyéktalan –, aztán már üres a tükör, csak a kanapé, a zöldes fal és a festmény áll benne mereven. A kanapén megsárgult, nedves lepedő, mindenütt leírhatatlan gyűrődésekkel – bár egyenként, topológiailag azért lemérhetők rajta a csúcsok és kanyarok, félholdak és sarkok, a katasztrófák és az összetorlódások helyszínei, és ötven oldalon a teljes leírásukat lehetne adni, ugyanis éppen ötven fehér összeillesztett papírlap fér el a lepedőn –, és talán egy másik anyag is ugyanúgy őrzi tested finom körvonalait, a fenék nedvességét, a bordák ámbráját, a lábfej barna szagát, hisz nemrég aludtál, délben, szorosan beletekeredve, mint egy gubóban, ahogy anyád szokott aludni, ahogy te is mindig aludtál, bármilyen meleg is volt a szobában. De az illatokat nem tükrözi a tükör, inkább az illatok azok a sötét tükrök, amelyekben mint infravörös fényben látjuk a világ rejtett vegyi összetételét, per specula in enigmate.

A tükör fénycsíkja folyóként szeli ketté a Ştefan cel Mare úti szobámat. Nem tudom elhinni, hogy valóban újra itt vagyok, és nem az emlékemben, ahol a hármas ablakon úgy nézek Bukarestre, mint barokk oltárképre, ahogy az íróasztalomon ülök, lábam a radiátoron, és látom, hogy havazik, esik, sötétedik, világosodik, villámlik és dörög, előbújik a hold, nappali világosság lesz, elhaladnak előttem a ló vontatta társzekerek, a villamosok és autók, ötéves vagyok, huszonöt, tizennégy, nyolc, tizenkilenc, és az ablakból látom a várost, a házak és a villák rétegeit, el egészen a láthatárig, ahogy a növényzetbe fullad, vagy csak a városnak egy részét, mert egyre kisebb, a horizont 8

felé mind jobban összeszűkül, mert a szemközti épület vasbeton zsaluzásai, a hatalmas facsévékre tekert kábelek, a markológépek és úthengerek, vagy a szemközti, a mienknél magasabb, szürke, otromba, nyomasztó tömbház mind jobban eltakarja, és a mögötte lévő várost többé már nem is láthatom. És remélem, nem csak egy a valóságtól megkülönböztethetetlen álom szerint vagyok a Ştefan cel Mare úti szobámban, este, és a villanyfényben nagyon messze apró színes gyertyákkal kipontozva látom a kísérteties várost, a kivilágított udvarokat, ameddig a szem ellát, és a fényárban úszó házakat, a bíborszínű lámpafüzérrel övezett sugárutakat, az üzletek fényes kirakatait, a furcsa tornyokat, és a valószerűtlen, misztikus, őrjítően valóságos Bukarest fölött az ég egyik oldalon a sötétbíborszínűtől az ókonyakig kivilágosodik, a hold körül még derűsebb: a fekete korong körül ujjnyi szélesen ragyog. Az ablaknál állok, a szobámban, ugyanolyan, de sokkal üresebb, törékenyebb, mint a vékony betonból épült, tudom, hogy álmodom, mert tudom, hogy tulajdonképpen semmit sem láthatok a városból a szemközti tömbháztól, amely most érthetetlenül még sincs ott, beletörődöm, hogy álmodom, mégis itt maradok, itt és most, és hogy soha többé nem ébredek föl. És talán ugyanígy a fikcióban sem vagyok, az íróasztalomnál verem az írógépet – hosszú hajú, vékony arcú, sötét szemű fiatalember, szigorú és érzéki szája fölött szúrós bajusz –, lassan nyílik az ajtó, és, mint egy alvajáró, belép a szobámba egy tizenkét éves kislány (Talita, kumi!), közelebb jön, és elolvassa az írógépen előtűnő sorokat, felfogja, hogy az ifjú éppen róla ír, és Puiáról és Garoafáról és Adáról és Carmináról és Jegorról, az egész dudeşti-ciopleai társaságról, és végül arról, hogy lassan nyílik az ajtó, és, mint egy alvajáró, belép rajta Nana, az őt elárasztó boldogság és megvilágosodás elegendő lesz egész szürke, unalmas könyvelőnő életére, mert megérti, hogy egyszer az életben mindnyájan eljuthatunk oda, hogy szemtől szemben lássuk a teremtőt. De most, ebben a pillanatban semmilyen kislány nem jelenik meg, és a várost sem látni a sugárút mögötti épület komor ikertömbjétől, a legközönségesebb, a legocsmányabb munkásotthontól, az erkélyek rozsdás korlátja mögött ruhák lógnak kötélen, és a sötét szobákban szomorú lakók nyüzsögnek, mint sápadt társas bogarak. Igazából csak most értem haza.

9

ZÁVADA PÉTER

Három évvel a nagy sikerű Ahol megszakad után új verseskötettel jelentkezik Závada Péter. A Mész új csapásirány mentén halad: az első kötet rímes versbeszédét elengedte, az újabb költeményei szabadversek, amelyek a lélek napfoltjaira engednek rálátást.

Az eltemethetetlen múlt, az árnyak között ólálkodó bűn, a be nem keríthető, fondorlatos vágy költeményei újra és újra felkavarják érzékeinket és izgatják szellemünket.

Az erőteljes hang nem ereszt, bátorságában ott rezeg a kétely és a szorongás. A testek tájéka lüktet, a tabuk törékenyek, a képek lázasak. Hogy tud a kötetben a személyes és távolságtartó beszédmód párbeszédbe lépni egymással, az élettelen anyagiság a nagyon személyes történetekkel, amire jó példa a kötet címadó verse is?

Kiderül a Muzikumban, október 8-án, 21:00-kor.

10 Fotó: Valuska Gábor

MÉSZ ZÁVADA PÉTER

Aligha kétséges, hogy a mészkő minden formája, tehát a te csontjaid egy része is, valamikor oldott állapotban volt a tengerben, anya. Legalábbis ezt olvastam valami képes ismeretterjesztő újságban, amikor beültem melléd, egy kikapcsolt fodrászbura alá – a tiéd megnyugtatóan zúgott.

Aztán fizikai folyamatok következtében csapódtál ki, élő szervezetek közbenjárásával választódtál ki. A szén-dioxidban gazdag esővizek bontani kezdték a föld megmerevedési kérgét – írták, én pedig ebből arra következtettem, hogy roppant menynyiségű, erősen koncentrált szénsavas oldatként jutottál a tengerbe – a bura zúgása mintha a tengeré. Helyenként a koncentráció oly fokot ért el, hogy a mészkő mint iszap rakódott le. Jelenleg is találni még igen nagy mélységben is mésziszapot. Úgy látszik, azóta is egyre képződsz. A mészkő kitűnő építőanyag. A tömött mészkőből égetik a meszet. Miután meghaltál, apa beidőzített egy tisztasági festést. A mészégetés alapanyaga a mészkő, kalcium-karbonát. Apró kalcitkristályokból állsz, anya.

Ezer Celsius-fok körüli hevítés hatására szén-dioxidra és kalcium-oxidra esel szét.

A szén-dioxid a lelked. Apával úgy döntöttünk, hogy szép gyöngén megfogjuk az elégett csontjaidat, az elégett véredet, és a mészhabarcs közé keverünk, noha már abban is te voltál. Aztán amit estig raktunk, leomlott reggelre.

Jelenkor Kiadó 2015

SZÖVEG EGY ÁLLOMÁSRA

11

RÖHRIG GÉZA

„Ha verset írok, akkor az az igazi szerelem.

Ha énekelek, akkor meg az. Vagy az sem.

A versben amúgy az a jó, hogy minimálművészet, tehát sosem hagyja el az embert.

Verset játszótéren, villamoson, bárhol lehet írni” - nyilatkozta a kilencvenes évek közepén Röhrig Géza költő, író, filmrendező, dramaturg. Legújabb bárhol írt verseit 2016 tavaszán olvashatjuk a Magvető kiadónál, ám Amerikában hamarosan megjelenik Dead Beard című regénye.

Röhrig a Huckleberry nevű punkegyüttes frontembereként bukkant fel a nyolcvanas években, járt Szabó István osztályába a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd 2000-ben New Yorkba költözött, és egy brooklyni haszid jesivában tanult. Ő játszotta Nemes Jeles László Cannes-ban díjazott filmjének, a Saul fiának főszereplőjét, Ausländer Sault, aki a Sonderkommando tagjaként mindent megtesz, hogy tisztességesen eltemethessen egy fiút, akiről azt állítja, hogy a saját fia.

A szerzővel Németh Gábor beszélget a Toldi moziban október 10-én, 19.00-kor.

12

RÉVÉSZ RÖHRIG GÉZA

csöndes alak révész nem kérd nem válaszol ha árad ő még akkor se szól fonnyadt ingű hatvanas férfi magázza Istent túlnét sose várják mindég csak innét újabban már nem nyúl a vízihullák után imát se mond értük hallgat csak óraszám lámpa mellett éjjel kompját kátrányozza földre nem lép ki tudja mióta a piacnap sűrű kiköt számol csévél marhák alá mászik egy naposcsibéér’ zörög a tákolmány csikordul zajong vajh merre úszna ha süllyedne a komp

SZÖVEG EGY ÁLLOMÁSRA

13

HILDE ØSTBY

A szerelmen nincs mit mérni. Nincs egzakt adatokkal megfogható és rögzíthető kiterjedése, mélysége, intenzitása, azokat, akik művelik, nem lehet objektív és tudományosan kikezdhetetlen kategóriákba sorolni.

Hilde Østby, pontosabban irodalmi alteregója, Liv Vestby elhatározza, hogy A-tól Z-ig terjedő szócikkekben feldolgozza a történelem és világirodalom leghíresebb szerelmeseinek vágyakozó történeteit, hogy bebizonyítsa, igenis létezik az a mindent elsöprő, és mindennél hatalmasabb érzés, amiért érdemes élni, és amibe érdemes belehalni is. Az enciklopédia mesél Dante és Beatrice viszonyáról, a Morzekódról, felfedi Rómeó és Júlia valódi históriáját, és megtudjuk, hogy Boleyn Anna hogyan szerezte meg, majd vesztette el VIII. Henriket.

Az enciklopédia bejegyzéseit a Dollár Papa Gyermekei Társulat adja elő, a szerzővel Winkler Nóra beszélget a Muzikumban oktőber 8-án, 18.00-tól.

14 Fotó: Maria Bergren

A VÁGYAKOZÁS ENCIKLOPÉDIÁJA HILDE ØSTBY részlet

Amikor a fiú ötödik alkalommal jött a bicikliért, a lány már megigazította a kormányt, mert megsüllyedt, valami nem stimmelt a villát rögzítő csavarral. Szerzett hozzá néhány speciális alkatrészt, hogy tökéletes legyen és a kormány feszesen álljon, s kifényezte a vázat, amely most csokoládébarnán csillogott a tavaszi napsütésben.

Látványos ívben kikanyarította a biciklit a fiú elé a kicsi udvaron, amelyet világoszöld ragyogással vont be a hársak és nyírfák lombja.

Park Kiadó 2015

Ekkor történt, hogy a fiú ránézett és megkérdezte: – Este koncertre megyek a haverokkal, nincs kedved velünk jönni?

Most kezdődik, gondolta a lány, most eljött az ő ideje, végre a küszöbön áll, akár egy házaló, a fiú magához húzza, megcsókolja, és kézen fogva felvezeti az élet színpadára, és onnan kezdve ásó, kapa, nagyharang, csillogó aranykonfetti kavarog a levegőben, és a nézőtér sötétjéből áradó tapsvihar szinte elsodorja őket.

A koncert előtt a lány alaposan lesúrolta a kezét, de a kenőolaj mélyen beivódott a

SZÖVEG HÁROM ÁLLOMÁSRA

15

körme alá. Testhezálló, sötét felsőt és szűk farmert vett fel, hozzá az új, rikító lila tornacipőt, amit még sosem viselt.

Sokszor végiggondolta ezt, miközben szeretettel javítgatta a fiú biciklijét, végigsimította egy ronggyal a vázcsövet, megtisztította a láncot, majd gondosan újra lefújta olajjal; sokszor gondolt rá, hogy ezután minden megváltozik, összeköltöznek, talán lesz egy macskájuk vagy egy rendőrkutyájuk, és talán egy nap a fiú boldogan, kipirult arccal állít haza a hosszú nap után, ami a vártnál sokkal jobban sikerült; aznap senki nem verekedett Oslóban, senki nem lövöldözött, lopott, hamisított vagy sikkasztott, senki nem vonszolta a kutyáját az autó után kötve, senki nem főzött élő kisnyulat a tűzhelyen, senki nem fenyegette pisztollyal a volt feleségét, hogy térden állva könyörögjön bocsánatért, senki nem ütött le egy fiatal fiút hátulról, rasszista jelmondatokat ordítozva, és egyetlen szenilis öregasszony sem tévedt el. Azon a napon a fiú letesz mindent a kezéből, átvág a lakáson, és megöleli őt, akinek a kezén mosogatókesztyű van, a homloka habos, és azt suttogja: „Összeházasodunk?” Ő pedig visszasuttogja, hogy igen, hát persze, és aztán mintha véget ért volna a film a moziban, fekete-fehér képek villództak, a filmtekercs lejárt. Hogy ezután mi történik, azt nem tudta.

A koncert utáni napon a fiú mellett ébredt, orrát boldogan fúrta a hónaljába. A fiú óvatosan odébb tolta, rápillantott, és azt mondta: – Majd keressük egymást.

Amikor elkérte a telefonszámát, a fiú azt mondta: – Nem adod meg inkább te a számodat? Majd hívlak.

A lány alaposan átrágta, hogy mi történt. Talán érthetetlenül mondta az egyik számot, igen, nem lehetetlen, hogy így történt, zavartan elmotyogta, ezért a fiú nem hallotta, és most a számát keresi, szeretne elmenni a műhelybe, hogy újra lássa, de talán túl szégyenlős ahhoz, hogy eljöjjön, és újra elkérje a telefonszámát.

Várni akart. Meg akarta várni, hogy a fiú eljöjjön érte, mert végül bizonyára rádöbben, hogy itt nincs helye szégyennek és zavarnak, hiszen ő itt egyre csak azt várja, hogy elkezdődjön a fantasztikus, nagy kaland, ami még előttük áll! S miközben várt és telt a nyár, arra gondolt, hogy meg kellene tanulnia a régi kerékpárok restaurálását, olyan tökéletesen, hogy egész Oslóban ő legyen a legjobb kerékpár-restaurátor. Régi, rozsdás biciklik eredeti színét állította helyre, nagy hévvel váltókat olajozott, fékeket javí16

tott, és az öreg bicikliszerelő, akié a műhely volt, egyre újabb és bonyolultabb feladatokkal látta el.

Esténként, miután a többiek elmentek, a lány ott maradt, és régi biciklialkatrészekkel bíbelődött. Nem akart hazamenni, senkivel nem akart találkozni, senki mással, csak a fiúval, de ha találkozna vele, akkor mit tenne, mit mondana? Nem haragudott a fiúra, amiért nem jött el, hogy megölelje, ajkát az ő arcához, homlokához és végül a szájához érintse, nem, nem haragudott rá, de úgy gondolta, addig is, amíg arra vár, hogy a fiú jobb belátásra térjen, elüti valamivel az időt, csinál valamit, bármit, aminek van értelme. Úgyhogy a csöndes nyári estéken ottmaradt a kiszuperált, régi küllőkkel és gazdátlan biciklicsengőkkel, és épített belőlük valami újat. Hegesztett, csavarozott, abroncsokat és használt nyergeket illesztett össze. S miután egész nyáron dolgozott, végül egy különös tárgyat alkotott, amiről először ő maga sem tudta, micsoda.

A lány mindig azt leste, hogy nem a fiú ül-e az utcán cirkáló rendőrautóban. Figyelte, nem ő járőrözik-e, valahányszor elsuhantak mellette a párban járó kerékpáros rendőrök. Ha szirénázást hallott, elöntötte a remény, felkapta a fejét és a villogó kék fény után nézett, amely egyet jelentett a szerelemmel. Arra gondolt, hogy a fiú talán ott ül az autóban, a motoron, a lovon, a kerékpáron, ott sétál, rendőregyenruhában. Egy alkalommal leitta magát, és megpróbált verekedést kezdeményezni egy bárban, rá egyáltalán nem jellemző módon, csakis azért, mert be akarta vitetni magát az őrsre, hogy a fiú közelébe legyen. De nem volt jó verekedő, nem érezte át a dolog svungját, s miután néhány erőtlen ütést mért a kidobó hasára, az türelmét vesztette és kilökte az utcára. Amikor másnap felébredt, örült, hogy a fiú nem látta ilyen állapotban.

17

TÉREY JÁNOS

Budapestet 2019-ben teljesen befedi a hó, a hőmérséklet drasztikusan csökken, az éghajlatváltozást és a megszokott világrendenír megváltozását az izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörése indította be.

Térey János egy látványos katasztrófafilm díszletei között, a mindjárt beköszöntő jövőben mutatja meg, milyen minidrámák játszódnak le az emberek életében.

A Legkisebb Jégkorszak bizonyos szempontból folytatása az Aegon-díjas Asztalizenének és a Protokollnak is, feltűnnek a szereplők, régi helyszínek, a White Box már nincsen, a hóval és a hideggel a melankólia is beköltözött a fővárosba.

Az év egyik legszórakoztatóbb regénye versnek mutatja magát, a szcenírozott előadás helye és ideje: Budapest Bábszínház, október 9, 21.00.

18 Fotó: Valuska Gábor

A LEGKISEBB JÉGKORSZAK TÉREY JÁNOS részlet

X. fejezet (Jéghíd a Dunán – Steppelt kabát és szőrmecsizma – A rakpart tömzsi ólomfallosza – Baljós búgás – Franci sétálni indul – Egy arisztokratikus kutya – Copfos kislány, Patinak hívják – Téli üzemmódban a város – Franci csak egy szimpla „főkefés” – Győző a jégen – „Azóta csak a kurva szesz” – Like ice into my heart – Bűnös öröme: a mesterséges rianás! – Istenné lenni – Patrícia Donovalyba kirándul – BEEENNNNNNNNNNNNGGG!!

– A repedés rianássá tágul – „Kis aprót adjál” – „Ó, Erdély, fenyőgally a te kitűződ!” – „Te írtad neki, hogy ALL I WANT FOR…” – „Úristen, mit műveltem?” – Iráni atom – A legjobb dolog)

Jelenkor Kiadó 2015

SZÖVEG NÉGY ÁLLOMÁSRA

19

Novemberben, pár emberöltőnyi szünet után Újra jéghíd keletkezett a Dunán.

Minden mai pesti polgár életében ez volt Az első, részegítő alkalom, Hogy átkelhetett a folyó szilárdnak látszó tükrén.

A kirándulás egy óriási jégtáblának volt köszönhető, Amely leúszott a Dunán Alsógödnél, Majd a Szentendrei-sziget déli csücske előtti vizekről A jeges árhullámmal elindult lefelé Kótyagosan imbolyogva, de azért mindig közelebb Húzódva Újpesthez, mint a Római-parthoz; Végül a Révész utca és a Margit-szigeti Víztorony közé szorult be, Hidat képezve így az Újlipótváros És annak saját inzulája között.

A tizenöt-húsz centi vastag jeget Öt centi ragyás hó borította, S a kemény, egybefüggő jégtábla Kellően biztonságos volt ahhoz, Hogy a városiak átkeljenek rajta gyalogszerrel.

A koszfoltos jégmezőn máris ösvény kúszott keresztül, Járókelők tünedeztek föl rajta; De például sehol sem lehetett Játszó gyerekeket látni, se csavargókat: Nyilván a hideg miatt. Az út hamar közismert lett, Főleg azért, mert itt nem volt ellenőrzési pont, Mint az összes hídon, fegyveresekkel.

Egy másik jégtáblán nagyfejű, erős varjú gubbasztott És töprengett, mert Pesten mindig volt miről.

Mellette egy steppelt kabát leszakadt és megégett ujja hevert; A harmadik jégtáblán fél pár kővé fagyott, Női szőrmecsizma állt, okot adva a találgatásra; Mellette pedig hokibot meredezett, Amelynek repedt rúdja belefagyott a jégbe.

20

Egész nap szél fújt, napközben is Erős és állandó mínuszok jártak.

Utcán járni nem volt szívderítő élmény.

A túlélő budaiak, másnapukért vacogó pestiek Álltak egy fagyos kikötőbaknál, Hallgatták a jégtáblák surrogását.

Kabátjuk alá befütyült a hideg szél, S ők igyekeztek, hogy ne érjenek hozzá A hideggel telített vasoszlophoz, A rakpart tömzsi ólomfalloszához.

A Margit-sziget szabályosan körbefagyott, Mint a középkor telein, amikor gyakran Zárta körül a jég az akkor még a nyulakról elnevezett szigetet.

A jelenleginél jóval kisebb és ritkábban Lakott város, pontosabban városok Alig szabályozott vizei hidak nélkül álltak, Így a hajóforgalom megbénulása Komolyan fölforgatta a pestiek, Budaiak és óbudaiak életét; De a jég hátán legalább prímán járhattak ide-oda, Ha már egyszer szilárd összeköttetés híján Voltak kénytelenek élni.

De most, amikor Békásmegyer felől Besüvített a rettenetes szél, A munkába igyekvőknek annyi erejük sem volt, Hogy az ujjukat fújkodják, oldalukat csapkodva Melengessék magukat, de még annyi sem, Hogy megtöröljék védtelen, vöröslő orrukat.

Budapest teljesen összegémberedett.

Egész nap viharos szél fújt. „Utcán járni nem valami szívderítő”, Jegyezte meg valaki a rádióban is, a stúdió melegéből.

A betelefonáló hallgatók emlékeztettek rá, Hogy nem is olyan rég még a Duna szakadatlanul morajlott, 21

Bőgése több száz méterre is elhallatszott.

A baljós búgás és zengés végighömpölygött a rakparton, A Pozsonyi úton is visszhangzott a benyílókban, a kurta, Keramittal burkolt közökben. Most ennek vége.

Budapest arca hetek óta egyöntetű fehér volt.

A Duna fekete csíkja eltűnt, S a nagy fagy első napjain, mint egy betöretlen nő, Makrancoskodott a folyó. Ágyúdörrenéshez hasonló morajjal tépte föl A partok felől hízó és naponta növekvő jégpáncélját. Örvénylett, zajlott, míg az utolsó aznapi Jégtáblát is el nem pörgette Csepelig. Éjszakánként nem volt ritka a mínusz huszonöt fok; Aztán mindenütt beállt a jég.

A tartósan mínusz tíz fok alatti Hőmérséklet és az erős szél miatt Nemcsak a Margit-szigetet övező két mellékág, De az Óbuda és Angyalföld közti fősodor is befagyott.

A Duna önerőből tavaszig nem törte Saját páncélját: maradandóan befagyott, És belefagytak a főváros jégtörői is. „Végre egy enyhébb reggel, csak mínusz öt!”

Szokatlan enyhület volt ez idén télen, A sorozatos húsz fokok között.

Alkalom a mozgásra. Franci tehát sétálni indult.

Elmenőben a lépcsőföljárót őrző kőkutyára Esett a pillantása. Az orrát Budapest ostroma alatt A házba benyomuló szovjet katonák lőtték szét: Házmesterük szerint nyilván bosszantotta őket A kutya magabiztos, szinte Arisztokratikus arckifejezése.

Sőt nem érték be ennyivel, a bal hátsó Lábát is megcsonkították puskatussal.

Azóta is úgy áll, sérülten, sértetten, hetvenöt éve.

22