Kovács Patrícia: itthon vagyok

kispadján, pályára alig-alig léptem, miközben tudtam, hogy én meghatározó kézilabdázó szeretnék lenni. A számomra önigazolás volt, hogy most a nyáron megkerestek Győrből, amit természetesen nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Elgondolkodtam tehát az ETO ajánlatán, de nem fogadtam el, mert tizennyolc évesen sem éreztem jól magam a kispadon, tehát tudom, hogy huszonhét évesen ezt még roszszabbul viseltem volna.

- Sokan azt mondják, hogy kiugró, nehezen megismételhető év volt a tavalyi a pályafutásodban…

- Több összetevője is volt annak, hogy ilyen jól sikerült a tavalyi szezonom. Elsőként kell említenem, hogy mivel elég későn érő típus vagyok, most éreztem először, hogy teljesen rendben vagyok. Nagyon sokat dolgoztam az edzéseken, jól sikerült az alapozásom, volt bennem erő, ami így hasznosan párosult a tapasztalattal. Az egyéni motivációmat pedig remekül támogatta meg az MTK Budapest csapata, amely szintén összeérett a 2019-2020-as bajnokságban. Különösen jól megértettük egymást Szöllősi-Zácsik Szandrával, akinek a jelenléte nagyon megosztotta az ellenfelink figyelmét. Így a számomra is sokkal több lehetőség adódott, amelyekkel elég jó százalékban tudtam élni, tehát eredményes volt a játékom. Magasra emeltem a mércét, viszont pontosan ezért, a leginkább önmagamnak akarom bebizonyítani, hogy állandósítani is tudom ezt a formámat.

- A magyar válogatott kerettagsághoz azonban ez mégsem volt elég…

- Ezt a kérdést nem az én tisztem eldönteni, de többször feltetettem már magamnak is. Úgy gondolom, hogy a teljesítményem alapján egy esélyt megérdemeltem volna. Tudom, hogy a nevem ott volt Kim Rasmussen noteszében, a kapitány azonban talán most nem akart változtatni a megszokott válogatott keretén. Nem lesz könynyű a jövőben sem bekerülni a nemzeti csapatba, de én mindent meg fogok tenni érte. Nagyon hiányzik nekem, hogy még nem volt felnőt válogatott mérkőzésem, ezért az a célom, hogy minél hamarabb felhúzhassam a címeres mezt. Gyerekkorom óta töretlen a lelkesedésem a játék iránt, továbbra is vannak tehát terveim, céljaim a sportágban.

- Rövid ideje vagy Mosonmagyaróváron, így kérdések helyett, inkább arra kérlek, hogy az első benyomásaidról beszélj.

- Nekem nagyon fontos, hogy jól érezzem magam ott, ahol játszom, ezért is választottam most az MKC csapatát. Sok barátnőm van itt, hiszen a jogelőd Veszprémi Barabás KC gárdájában is többen játszottunk már együtt. Ellenfélként is megismertem a mosonmagyaróvári közeget, az UFM Aréna hangulatát, a szurkolókat, a csapat harcosságát, azt az akaratot, ami a számomra roppant szimpatikus. Játszottam két évig Vácon, ahová sérülten, keresztszalag-szakadással érkeztem, tehát csak kerestem önmagam, ezért elvesztettem az önbizalmamat. Az MTK gárdájánál eltöltött négy év viszont szép emlék marad, de ott már nem tudtam volna megújulni. Mosonmagyaróváron megmaradt a csapat váza, megerősödött a keret és engem kimondottan serkent az, hogy sokat várnak tőlem. Egyértelmű, hogy a még a helyemért is meg kell majd harcolnom, de az egészséges versenyhelyzetet én jónak, hasznosnak tartom minden sportoló számára.

Felnőtt, érett játékossá vált tehát az egykori kislány, akit olyan sokat láttam labdázni az udvarunkon. Őszintén remélem, hogy a mostani elképzelései is valóra válnak, mert annak a mosonmagyaróvári szurkolók lesznek az igazi nyertesei. Természetesen Teca néni a háttérből továbbra is mindenben segíti, az édesapja pedig nagyon büszke lenne rá. Mi pedig, akik ismertük Tóth Lacit, pontosan tudjuk, hogy ez milyen érték! Rokob Péter

Kovács Patrícia a nyáron nagy vára- kozással, komoly reményekkel érke- zett Mosonmagyaróvárra a német TuS Metzingen csapatából. Két hónap elteltével ezekről kérdeztük az MKC irányító-átlövőjét a Siófok elleni fel- készülési találkozó után, amelyen Ko- vács Patrícia tíz gólt szerzett.

- Örülök, hogy Magyarországra igazoltam, mert nagyon jól érzem itt magam, és úgy érzem, hogy a csapattal is jó úton járok - kezdte a beszélgetést Kovács Patrícia. – Bíztam abban, hogy sikerül hamar beilleszkednem és köszönöm a klubnak, a játékostársaimnak azt, hogy ebben sokat segítettek. Nekem pedig kellett ez a változás, a megújulás, mert sok esetben ez viszi előre egy sportoló pályafutását. Nincs még teljesen készen a csapatunk, de az összeszokottság egyre inkább érződik az edzéseken, látszik a felkészülési találkozóink eredményeinken. Szépen fejlődünk tehát és a számomra különösen szimpatikus, hogy tudatos kézilabdát akarunk játszani.

- Az említett edzőmérkőzések tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy Kovács Patríciának komoly szerepet szán a bajnokságban az MKC szakmai stábja.

- Remélem, hogy így lesz és én meg is tudok majd felelni az elvárásoknak, amelyeket megkövetel a magyar élvonalbeli bajnokság. Nagyon motivál, hogy az edzőim bíznak bennem, amit higgadt, okos és hatékony játékkal szeretnék megköszönni. Nem is lehet másként, hiszen gyakorlatilag minden poszton komoly konkurenciaharc van a csapatba kerülésért. Én azonban még közel sem vagyok elégedett a teljesítményemmel, mert sok a hullámvölgy a játékomban. Viszont az megnyugtat, hogy a hosszú kihagyás utána elkerültek a sérülések, valamint egyre jobb erőben is érzem magam.

- Közeleg a bajnoki rajt, ami debreceni kezdéssel és a Fradi elleni hazai debütálással, nem mondható könnyű kezdésnek…

- Valóban nem könnyű a sorsolásunk, de azon felesleges rágódni, amin nem tudunk változtatni. Meg kell próbálnunk tehát az első két mérkőzésből is kihozni a maximumot, hogy erősek maradjunk a folytatáshoz. Nagyon kiegyensúlyozottnak tartom a magyar bajnokságot, amely hírek szerint most fel is gyorsul. Persze jó lenne elkapni a rajtot, de a bajnokság végeredményét a bajnoki találkozók összesége dönti majd el. Az MKC erős játékoskerete pedig ebben döntő tényező lehet, ahogyan a szurkolók is, akik már így a korlátozott létszámban is megmutatták, hogy milyen remek hangulatot tudnak teremteni az UFM Arénában. Úgy gondolom, hogy a tabellán az MKC-nak a középmezőny elején kell végeznie, amihez bravúrok is kellenek, de ezek benne is vannak a csapatunkban.

- Az igazi világváros Bécs után, milyen az élet a magyar kisvárosban, Mosonmagyaróváron?

- Itthon érzem magam a városban, mert kicsit olyan, mint én vagyok, aki Ausztriában születtem, magyar családban, tehát félig magyar, félig osztrák vagyok. A városban sétálva ugyanis rengeteg osztrák emberrel találkozom, folyamatosan hallom a kicsit speciálisan beszélt német nyelvet. Az időm legnagyobb részét azonban a teremben töltöttem, ami a világon mindenhol egyforma méretű. A Bécsben élő édesapámat, a Tiszaföldváron élő rokonaimat, a barátaimat viszont meg tudtam látogatni és sokszor éreztem, hogy fejben jobban ki tudok kapcsolódni, mint amikor ezekhez hosszabb utazásokra volt szükség. A sport és a magánélet tekintetében is van tehát egy megnyugtató ritmus az életemben. Rokob Péter