3 minute read

Az alapoktól kezdték, de készen állnak a rajtra

A kisvárdai klubvezetés ez- úttal is a biztos bennmaradást várja el az élvo- nalbeli női kézi- labdacsapatától.

Közel öt hónap után szeptember elején ismét bajnoki pontokért küzdhetett a Kisvárda Master Good SE élvonalbeli gárdája, Bakó Botond együttese az idény első mérkőzésén Győrben lépett pályára.

Advertisement

A koronavírus-járvány miatt berekesztett bajnoki pontvadászatot követően a szabolcsi alakulat szokatlanul korán, már május közepén elkezdte a munkát a szezonra. A szakmai stáb három szakaszra bontotta a felkészülést. - A vírushelyzet feloldását követően az első szakaszban a fő célunk az volt, hogy a játékosokat mind fizikálisan, mind mentálisan visszahozzuk egy olyan szintre, amely alkalmas a kézilabdázásra. Az állóképességi és az erőfejlesztési munka mellett a labdás tevékenységet is elkezdtük építeni teljesen az alapoktól. Nagyon fontos volt, hogy az ízületeket, az izomzatot olyan állapotba hozzuk, amely alkalmas az intenzív sportspecifikus mozgásokra, és így a sérülések is elkerülhetők – tekintett viszsza Bakó Botond, a Kisvárda vezetőedzője. - A középső szakaszban már előtérbe került a kézilabda, ebben a periódusban az egyéni képzés mellett a páros és hármas kapcsolatok domináltak, valamint tovább folytattuk az állóképességi és erőfejlesztési munkát. A felkészülés utolsó részében többet foglalkoztunk a taktikával és a stratégiával, valamint edzőmérkőzések szerepeltek a programunkban.

A vírusfertőzés azonban ismét közbeszólt, az eredetileg eltervezett kilenc tesztmérkőzés helyett csupán hétszer tudtak pályára lépni, és nem is azon csapatok ellen, amelyek ellen szerettek volna. – Erős, Bajnokok Ligájában érdekelt csapatok ellen szerettük volna tesztelni, hol járunk. Megmérkőztünk volna a lengyel Lublinnal és a román Valceával, de a Zilah is az ellenfelünk lett volna. Komoly munka volt átszervezni a programunkat, valamint módosítanunk kellett a felkészülésünk ritmusát is, hiszen pár hete derült ki, hogy sűrítették a bajnoki menetrendet. Ezek az átszervezések látszanak is a jelenlegi formánkon, hiszen nagyon fontos, magas szintű ellenfelek elleni meccsek maradtak ki. Hiányzik a csapatból

még egy-két komoly mérkőzés ritmusa, tapasztalata ahhoz, hogy előrébb legyünk. Nem állunk rosszul, de a topformánktól még elmaradunk, elsősorban támadásban – fogalmazott a szakember közvetlenül a bajnoki rajt előtt.

A Kisvárdát nem fogadta kegyeibe Fortuna, hiszen rendkívül nehéz a sorsolása. - Fő célunk, hogy folyamatosan fejlődjünk, és az általunk nyerhetőnek vélt mérkőzésre a legjobb formánkba kerüljünk. A bajnokságot idegenben a Győr ellen kezdjük, ez egyik csapat számára sem kellemes feladat. Vérmes reményeink nem lehetnek, de természetesen nem feltartott kézzel lépünk pályára, megpróbálunk tovább fejlődni, gyakorolni. Aztán következik a Debrecen és a Ferencváros, szóval nem lesz egyszerű, de ezek a mérkőzések alkalmasak arra, hogy tovább csiszoljuk a játékunkat és felvegyük a bajnokság ritmusát, hőfokát. Veronika Habánková sajnálatos sérülése miatt picit módosítani kell a játékunkat, de megvan a csapatban az a potenciál, amellyel ezt meg tudjuk oldani, Karnik Szabina egyre jobb formát mutat, illetve jobbkezes megoldásokkal igyekszünk pótolni Veronikát – mondta Bakó Botond.

A kisvárdaiak az előző szezont a biztos bennmaradóként a tizedik helyen zárták. A klub vezetőségének ugyanez az elvárása az új szezonra.

Játékosmozgás Kisvárdán:

Távozott: Dudás Georgina, Ekker Gitta, Lajtos Nóra, Orbán Adrienn, Tena Petika, Smid Eszter, Dajka Bettina, Samira Rocha.

Érkezett: Bouti Fruzsina, Dombi Kata, Karnik Szabina, Mátéfi Dalma, Mihálffy Adrienn. Kisvárda Master Good SE

This article is from: