A vak bérgyilkos beleolvasó

A Király tudja, hogy mi történt, és lidérces álmai vannak miatta, ám rajta kívül senki sem tud semmit.

Nem tudják azt sem, hogy ilyen aprók lettek. Nem tudják, hogy mások halottnak hiszik őket. Még azt sem tudják, hogy megmenekültek. Számukra a sziklamennyezet az ég: a kövek közti tűhegynyi résen beszüremlik egy kis fény: azt hiszik, az a nap.

Megzizzennek az almafa levelei. A lány felnéz az égre, majd le az órájára. Fázom, szólal meg. És késésben is vagyok. Lennél kedves eltüntetni a bizonyítékokat?

Azzal összeszedi a tojáshéjakat, felsodorja a zsírpapírt.

Mire ez a nagy sietség? Nincs még hideg.

A víz felől fúj egy kis szél, feleli a lány. Megváltozott a szélirány. Előrehajol, mozdul, hogy felálljon.

Ne menj még, kéri a férfi talán túl gyorsan.

Mennem kell. Keresni fognak. Ha túl későn érek haza, tudni akarják, hol voltam.

Lesimítja a szoknyáját, maga köré fonja a karját, és elfordul. Az apró zöld almák figyelik, mint elkerekedett szemek.