© O. W. Toad Limited, 2000 Hungarian translation © Siklós Márta, 2003, 2018 Második, javított kiadás A fordítás az alábbi kiadás alapján készült The Blind Assassin, Bloomsbury, London, 2000 Borítókép © Getty Images
A vak bérgyilkos A keménytojás
Akkor hát mi legyen?, kérdi a férfi. Szmoking és románc, vagy hajótöröttek egy lakatlan szigeten? Választhatsz: dzsungel, trópusi sziget, sziklarengeteg. Esetleg egy másik űrdimenzió – abban verhetetlen vagyok. Egy másik űrdimenzió? Ugyan már! Csak semmi gúnyolódás, nagyon is praktikus helyszín. Ott aztán megtörténhet minden, amit akarsz. Űrhajók és szűk egyenruhák, sugárágyúk, poliptestű marslakók, ilyesmik. Válassz te, mondja a lány. Te vagy a profi. Mit szólnál egy sivataghoz? Mindig szerettem volna elmenni egy sivatagba. Persze csak olyanba, ahol van oázis. Pár datolyapálma jól is mutatna. Letöri a kenyérhéjat a szendvicséből. Nem szereti a kenyérhéjat. Nincs sok fantázia benne, mármint a sivatagban. Nem sokat lehet belevinni, legfeljebb mondjuk néhány sírt. Meg esetleg egy falka pucér nőt, akik már háromezer éve halottak, hajlékony, teltkarcsú a testük, vérvörös a szájuk, azúrkék hajuk zilált csigákban repdes
21
a fejük körül, szemük, mint kígyókkal teli gödör. De neked nem nagyon tudnám eladni őket szerintem. A horror nem a te stílusod. Ki tudja. Lehet, hogy tetszene. Kétlem. Az ilyen dolgok csak az elnyomott tömegeknek valók. Viszont felettébb jól hatnak egy könyvborítón – ott vonaglanak a pasi fölött, puskatussal kell szétverni őket. Nem kaphatnám meg a másik űrdimenziót, de a sírokat és a pucér nőket is? Hát ez már nehezebb ügy, de meglátom, mit tehetek. Bedobhatok pár áldozati szüzet is, vasvérttel és ezüst bokalánccal, áttetsző tunikában. Meg egy üvöltő farkascsordát, grátisz. Látom már, hogy előtted nincs akadály. Legyen mégis szmoking? Tengerjáró hajó, fehér damasztabrosz, kézcsók és álszent tengerészkapitány? Nem, nem, dehogy. Csináld, amit jónak látsz. Cigit? A lány megrázza a fejét. A férfi rágyújt, a hüvelykujja körmén lobbantja meg a gyufát. Fel fogod gyújtani magad, mondja a lány. Eddig nem sikerült. A lány a férfi felgyűrt ingujját nézi, fehér vagy világoskék talán, aztán a csuklóját, keze sötétebb bőrét. Sugárzik belőle valami, bizonyára a visszavert napfény. Hogy lehet, hogy nem őt bámulja mindenki? Mindenesetre túlságosan feltűnő ahhoz, hogy csak így kint legyen – kint a szabadban. Mások is vannak körülöttük, a füvön üldögélnek vagy heverésznek fél könyéken 22
– más piknikezők, világos nyári ruhában. Illendő és helyénvaló minden. Ő mégis úgy érzi, mintha ők ketten egyedül lennének; mintha az almafa, amely alatt ülnek, nem fa lenne, hanem valami sátor; mintha egy vonal lenne köréjük húzva krétával. S ezen a vonalon belül ők láthatatlanok. Akkor maradunk az űrnél, mondja a férfi. Sírokkal, szüzekkel és farkasokkal – de részletre. Megegyeztünk? Részletre? Tudod, mint a bútort. A lány felnevet. Nem, komolyan gondolom. Nem lehet ezt csak úgy összecsapni, napokba is beletelhet. Találkoznunk kell újra. A lány tétovázik. Rendben van, feleli végül. Ha tudok. Ha meg tudom oldani. Jó, mondja a férfi. Akkor most gondolkodom. A hangja továbbra is könnyed. Ha túl sürgető lenne, talán elriasztaná a lányt. Ezen a bolygón, a… no, lássuk csak. Nem a Szaturnuszon, az túl közel van. A Zycron bolygón, ami egy másik űrdimenzióban fekszik, van egy kőtörmelékkel borított síkság. Északra az óceán, ibolyaszínű. Nyugatra vad hegyek, melyeknek mélyén alkonyat után, úgy mesélik, omladozó sírok falánk, élőhalott nőnemű lakói kóborolnak. Látod, kapásból beraktam neked a sírokat. Ez igazán rendes tőled, mondja a lány. 23
Én be szoktam tartani az ígéreteimet. Délre forró homoksivatag, keletre meredek völgyek, amik régen folyók lehettek. Vannak kanálisok is, mint a Marson, nem? Kanálisok, hogyne, meg mindenféle más. Egy ősi és valamikor igen fejlett civilizáció számtalan nyoma, noha a vidéket már csak gyéren lakja néhány primitív, kóborló nomád banda. A síkság közepén hatalmas kődomb emelkedik. Körötte száraz a föld, csak pár csenevész bokor terem meg rajta. Nem teljesen sivatagos, de majdnem. Van még egy kis sajtos szendvics? A lány belekotor a papírzacskóba. Nincs, feleli, de maradt egy keménytojás. Soha nem volt még ilyen boldog. Minden újra friss és eleven, minden arra vár, hogy eljátsszák. Pont, amit az orvos rendelt. Limonádé, keménytojás és hozzá te. Meghengergeti a tojást a tenyerében, hogy feltörje a héját, aztán meghámozza. A lány figyeli a száját, állkapcsát, fogait. Te meg én, a réten dudorászunk kettecskén… Tessék, itt a só. Kösz. Mindenre gondoltál. Erre a száraz síkságra senki sem tart igényt, folytatja a férfi. Helyesebben öt különböző törzs igényli, de egyik sem elég erős ahhoz, hogy megsemmisítse a többit. Időről időre mind elvándorolnak e mellett a kőhalom mellett, miközben thulk-csordáikat terelgetik – kék, birkakinézetű, de veszélyes természetű jószágok ezek –,
24
vagy csekély értékű áruikat szállítják málhásállataik, a háromszemű tevék hátán. A kőhalomnak így aztán az öt nyelven öt különböző neve van: A Repülő Kígyók Tanyája, A Törmelékhegy, Az Üvöltő Anyák Lakhelye, A Feledés Kapuja és A Lerágott Csontok Gödre. De minden törzs hasonló mondát fűz hozzá. A kövek alatt, tartják, egy király van eltemetve – egy névtelen király. És nemcsak maga a Király, hanem annak a káprázatos városnak a maradványai is, ahol a Király valamikor uralkodott. A várost egy csatában rombolták le, a Királyt pedig elfogták és egy datolyapálmára akasztották fel a győzelem jeléül. Napkeltekor levágták és eltemették, s a köveket azért hordták össze, hogy megjelöljék a helyet. A város lakóit egytől egyik megölték. Lemészárolták – férfiakat, nőket, gyerekeket, csecsemőket, még az állatokat is. Kardélre hányták, miszlikre szabdalták. Egy lélek sem menekült meg. Rettenetes. Szinte bárhol mélyesztesz ásót a földbe, valami szörnyűség kerül napvilágra. A biznisznek jót tesz, végül is csontokból élünk; nélkülük nincs mese sem. Van még egy kis limonádé? Nincs. Mind megittuk. Folytasd. A város valódi nevét kitörölték az emberek emlékezetéből a hódítók, ezért van az – így a mesemondók –, hogy a helyet ma már csak önnön pusztulásának nevéről ismerik. A kőhalom tehát egyszerre jelöl tudatos emlékezést és tudatos felejtést. Ezen a vidéken szeretik
25
a paradoxonokat. Mind az öt törzs azt állítja magáról, hogy ő a győztes támadó leszármazottja. Mindegyik kéjes élvezettel beszél a mészárlásról. Mindegyik azt hiszi, hogy a maga istene által rendelt jogos bosszú volt az a városban folyó szentségtelen gyakorlatok miatt. A gonoszt vérrel kell lemosni, tartják. Azon a napon a vér úgy folyt, mint a víz, úgyhogy utána bizonnyal nagyon tiszta lehetett minden. Minden arra haladó pásztor vagy egy kereskedő hozzátesz a halomhoz egy követ. Régi szokás ez – a halottakra emlékeznek így, saját halottaikra –, de mivel senki sem tudja, kik is voltak valójában a kövek alatt nyugvó emberek, a biztonság kedvéért mindegyik otthagyja a maga kövét. A dolgot azzal magyarázzák, hogy ami ott történt, az ő istenük akaratából történt, s a kővel ez előtt az akarat előtt tisztelegnek. Van aztán egy olyan verzió is, amelyik szerint a várost egyáltalán nem is rombolták le. Ehelyett egy csakis a Király által ismert varázslat révén a város összes lakójával együtt szőröstül-bőröstül elillant, s az emberek hűlt helyén csak fantomjaik maradtak, s csupán ezeket a fantomokat égették el és mészárolták le. Az igazi várost egészen apróra zsugorították, és így rejtették el a kőhalom alatt lévő barlangba. Minden, ami benne volt, ott van ma is, a paloták, a kertek a fákkal és virágokkal, az emberek, akik akkorkák csak, mint a hangyák, de épp úgy élik az életüket, mint annak előtte – cseppnyi ruhákban, cseppnyi bankettekkel, cseppnyi mesékkel és cseppnyi dalokkal.
26
A Király tudja, hogy mi történt, és lidérces álmai vannak miatta, ám rajta kívül senki sem tud semmit. Nem tudják azt sem, hogy ilyen aprók lettek. Nem tudják, hogy mások halottnak hiszik őket. Még azt sem tudják, hogy megmenekültek. Számukra a sziklamennyezet az ég: a kövek közti tűhegynyi résen beszüremlik egy kis fény: azt hiszik, az a nap. Megzizzennek az almafa levelei. A lány felnéz az égre, majd le az órájára. Fázom, szólal meg. És késésben is vagyok. Lennél kedves eltüntetni a bizonyítékokat? Azzal összeszedi a tojáshéjakat, felsodorja a zsírpapírt. Mire ez a nagy sietség? Nincs még hideg. A víz felől fúj egy kis szél, feleli a lány. Megváltozott a szélirány. Előrehajol, mozdul, hogy felálljon. Ne menj még, kéri a férfi talán túl gyorsan. Mennem kell. Keresni fognak. Ha túl későn érek haza, tudni akarják, hol voltam. Lesimítja a szoknyáját, maga köré fonja a karját, és elfordul. Az apró zöld almák figyelik, mint elkerekedett szemek.
Az igazságot egyetlen módon lehet csak megírni: ha feltételezzük, hogy amit megírtunk, soha nem fogja elolvasni senki. Se más, se mi magunk valamikor később. Különben csak mentegeti magát az ember.
Kiadja Ki K iad iaad d dja ja a Jelenkor ja Jel elen nko korr Kiadó K aad Ki dó Meggjjeellen Me ent Bu B udaap peest sten n 22018-ban 018-ba 01 8-b 8baan Megjelent Budapesten Felelős Fel Fe elleelő lős kiadó k iadó ki ad dó Sárközy Sáá rk rköz özy z y Be B Bence nc e nc Szerkesztette Szz errke S kesszzte tette tett ttte Nádor Náádor N dor Zsófi do Zssófi Z ófiaa A z eelső Az llsső ki kkiadás iad dás ás sszövegét z öve zö veggéét ét gondozta ggoond ndoz ozttaa Koszta ozta oz Kos oszt zta Gabriella Gaab G brrieellla Ol O lvvaassóósz ószz er erke rke keszzttőő Mikes Miikkes es Vivien Viivv ie ieen n Olvasószerkesztő B Bo orí rítóóte terv r v Váradi Várrad di Zsolt Zsoollt Zs lt Borítóterv Sz S z eerrzzőőfo őfo fotó fotó tó JJean eeaan M Ma a lleek Szerzőfotó Malek Mű M űsszzakk i szer sszerkesztő sz z er erkkeesz sztő tő Rochlitz Rochl ochl oc h lit itz Ve V erraa era Műszaki Vera Ké K ész sz ü üllt 2018 22018-ban 20 018 18-ban -ban -b an a R eáá llsszziiisz szttééma sz szté ma D abas ab a i Nyomda Nyyom N md daa Zrt.-ben Zrtt..--b been en Készült Reálszisztéma Dabasi F Fe eele lleelős lős vve lő ezzeető eze tő Balizs Bal a liz iz s Attila Att ti A tilaa vvezérigazgató ez éérrig ez igaz azga gatóó Felelős vezető IIS SB BN N 9978-963-676-748-8 7788-9 963 63--6 676 766-7 -748 -7 48-88 ISBN