Kanyar 2015 március

Page 1

IMPRESSZUM

# EDITORIAL

Lapigazgató: Vass Dávid Főszerkesztő: Papp András Vezető szerkesztő: Somogyi András

Felelős szerkesztők:

Németh Cintia, Steiner Krisztián, Szárencsev Márkó

Art Director: Müller Döme Korrektor: Bereczk Julianna Szponzor koordinátor:

Szilágyi Bence Cikkírók: Badár Tamás, Bíró Luca, Győrbíró Dávid, Pasztusics Tamás, Sátori Fanni, Somay Eszter, Szabó Eszter, Várhelyi Petra

Tördelőszerkesztők:

Husz Ricsi, Jakabfi Adrienn, Klement Claudia,Kovács Bence, Nagy Bernadett , Peretsényi Dániel, Vén Bianca

Olvasószerkesztő:

Horváth Dóra, Vladiszláv Zájec Szponzorosok: Babiloni Ronny, Bakos Szintia, Davidovics Miklós, Galó Kristóf, Korpos Dávid, Nagy Bendegúz, Tivadari Szilvia, Tkacsenkó Viktória, Tőtős Anett Fotós: Dániel Márton, Pálmány Flóra

Nyomdai kivitelezés: 2Republic BTL Agency

Külön köszönet:

Borsi Flóra, Koltai Andrea, Dr. Fodor László, Külker HÖK

Harmadszorra sem jött össze a statisztika? Para. Éjszaka egyedül sétálgatsz a „nyóckerben”? Para. Különös hangokat észlelsz, mikor egyedül vagy otthon? Para! A félelem az alapérzelmek közé tartozik, fizikailag is kimutatható jelenség, reakció. Azonban érdemes a színfalak mögé nézni, mert a félelem eredete legfőképp pszichológiai. Félsz, hogy olyan helyzetbe hoz az élet, amikor nem tudod, mit csinálj. Félsz attól, hogy fizikailag elpusztulhatsz, megsemmisülhetsz. Többé nem üt már a pumpa a testedben. Attól pedig még jobban félsz, hogy szellemileg semmisítenek meg, hogy a lelked már nem bírja azt a súlyt, amit az élet rányom. Ilyen emberek pedig közöttünk járnak. Feltételezésem szerint nagyobb kínokkal élnek, mint maga a halál (ha az egyáltalán fájdalmas). Félsz attól, hogy az élet akkora citromod dob neked, hogy azt még egy „If life gives you lemons, ask for salt and tequila” idézettel sem tudod elintézni. Igazából félsz magadtól. Még a legöntudatosabb és legnagyobb önbizalommal rendelkező ember sem ismeri magát 100%-ig. Az élet tele van parákkal és félelemmel. A félelem ösztön. Olyan ősi érzelem, mely többek között a túlélésre játszik. Ellene sokat nem lehet tenni, de ha pozitív világnézeted van, akkor én azt mondom, hogy nehéz bevonzani azt a bizonyos negatív karmát. Mostani számunkkal egy kicsit olyan vizekre evezünk, melyek - bár bizonyossággal nem olyan kellemesek -, de olyan dolgokat feszegetnek, melyek léteznek a világban és félelmet keltenek bennünk. Nem is akárhogyan. Ezeknek a témáknak igyekeztünk most utánajárni. Talán egy ilyen tartalom után egy stat bukta sem olyan… PARA.

KONTAKT

1165 Budapest, Diósy Lajos utca 22-24. E. I. 30. E-mail: szerk.kanyar@gmail.com Web: www.kanyarmagazin.blog.hu facebook.com/BGF.Kanyar

2015. március

3


# KONTENT

A FÉLELEM PSZICHOLÓGIÁJA 5 HALÁLHÖRGÉS, SIRALOM 6 A FÁJDALOM PERIÓDUSÁBAN 7 AMIRŐL MÉG AZ ORVOSOK IS FÉLNEK BESZÉLNI 8 TÚL A HATÁRON - EXTRÉM TESTMÓDOSÍTÁSOK 9 HIDEGVÉRŰ GYILKOSOK, KEGYETLEN GYILKOSSÁGOK 10/11 FÉLELEM ÉS RETTEGÉS A FŐVÁROSBAN 12 SZABADULÓSZOBÁK - LAKATRA ZÁRVA 13 ELMEBAJOK 14/15 SZELLEMEKKEL SUTTOGÓK - INTERJÚ EGY LÁTÓVAL 16/17 INFOGRAFIKA 18/19 RÉMÁLMOK 20 HÍRMORZSA 21 KATEDRA NÉLKÜL: FODOR LÁSZLÓ 22/23 HORROHÁZ 24 HÖKKENET + SUDOKU 25 BORSI FLÓRA INTERJÚ 26/27 BITCOIN 28/29 KANYARKULT 30/31 MI LETT VELED KÜLKERES? 32/33 60MP 34

4

2015. március


# PSZICHO

Írta: Somay Eszti A félelem az egyik legalapvetőbb érzése az embereknek. Valójában az összes negatív érzésünknek a félelem a gyökere, ezért annak felismerése, megismerése, kezelése, netán megszüntetése a legkevésbé sem elhanyagolandó.

A

félelem típusai a gátlás, mint normális félelem és a bénultság, mint abnormális félelem. A gátlás egy normális félelem, mely motivál bennünket arra, hogy óvjuk magunkat. Bénultság esetén a vészhelyzet elmúlása után sem tudjuk elengedni félelmünket. A félelmek megértéséhez tudnunk kell különbséget tenni érzelmek és érzések között. Az érzelmek érzéseket és testi reakciókat is tartalmaznak, bonyolultabbak, elvontabbak az érzéseknél. A félelmet elsősorban az érzések közé soroljuk. Amikor a félelem, mint érzelem van jelen, akkor a testünkben is változást tapasztalunk. Ez azért történik, mert ilyenkor a félelem egyfajta válaszként működik bennünk az adott helyzetre, tárgyra, eseményre. Ekkor a félelem egy érzéssel kezdődik, először „érezzük” a félelmet s aztán reagálunk rá. Ez általában egy érzelmi reakció. Ha a félelmet, mint érzést tapasztaljuk akkor nyugtalanságot érzünk, vagy tudattalanul észlelünk egy fennálló veszélyt, de ez nem idéz elő testi reakciót. A félelem érzésként megjelenhet álmokban, nyelvbotlásban, figyelemvesztésben stb. Az érzelmek összetett mentális és fizikai folyamatok. Az érzelmek érzéseket váltanak ki. Az így létrejött érzések megnyilvánulnak a szellemi vagy lelki állapotunkban és ezek testi (fizikai) reakciókhoz vezetnek. Az érzés tehát az érzelem velejárója. Míg az egyszerű érzés tisztán pszichológiai, nem párosul testi reakcióval. Ez az a pont, ahol megkülönböztetjük a félelmet, mint érzést és a félelmet, mint érzelmet. A félelem tehát lehet egyszerre egy érzés és egy

érzelem. A félelmet mégis nehéz lenne kimutatni, mint egy teljesen szubjektív vagy lelki érzést, mivel nem kísérik látható vagy érezhető fizikai reakciók. A félelem pszichológiája a félelmet, mint egy érzelmet és mint egy érzést, a félelmet, mint tudatost és tudattalant, a félelmet testi reakciókkal és testi reakciók nélkül különbözteti meg. A félelem, mint érzelem a tudatos, amelyet ugyebár testi reakciók is kísérnek és félelem, mint érzés az öntudatlan, testi reakciókkal nem járó folyamat. Mondjuk például, hogy egy öntudatlan félelme van valakinek a régi, kísértetjárta házaktól, és többször is álmodik róluk. Maga az álom is okozhat némi testi reakciót, de nem tűnik nyilvánvalónak, hogy a félelem okozza ezt. Tehát ebben az esetben maga a félelem egyszerűen egy tudattalan érzés, ami az álmokban nyilvánul meg, és a testi reakciók (ha egyáltalán vannak) az álmokkal kapcsolatosak, nem a félelemmel. Tehát itt a félelem egy érzés, nem pedig érzelem. A legtöbb, amit tehetünk a félelmek és ezzel együtt az összes többi rossz érzés leküzdése érdekében, ha amint jelentkezik a negatív érzés máris tudatosakká válunk. Fel kell tennünk a kérdést magunknak, hogy a jelenlegi rossz érzésnek milyen félelem áll a hátterében (Mitől félek?). Csak akkor tudjuk leküzdeni félelmünket, ha azonosítottuk őket. Válaszadásunk után, amit további kérdések követhetnek (Miért félek ettől?), legtöbb esetben rá fogunk jönni, hogy a nyugtalanságunk teljesen hiábavaló volt.

2015. március

5


# METÁLTBIROD

Mint tudjuk, a világon elég sokféle zenei stílus létezik. Vannak pophercegnők, operabajnokok, rockcsirkék és country-arcok is. Van azonban egy olyan réteg, amelyet mondhatni sejtelmes köd lebeg körül és akikről sokszor méterekről lerí, milyen zene szakítja be éppen a dobhártyájukat. Hardcore punk, heavy és death metál – nevükkel ellentétben ezeket sem koncerteken portyázó sorozatgyilkosok, hanem érző emberek hallgatják. És rövid összeállításunk olvasása után tuti, hogy Te is belehallgatsz majd. Írta: KisCinti EGY KIS TÖRTÉNELEM A metál rockzenei műfaj, amely a 60-as években alakult ki és olyan híres előadók által vált ismertté, mint Led Zeppelin vagy Deep Purple. Zenei vonalukat nagyban meghatározza a dob és a gitár, de ha az első pár másodperc zenei blokkot kibírtad, a dalszövegről sem feledkezhetsz el. Tudtad, hogy a metál zenekarokat gyakran titulálták sátánistáknak a szövegeik miatt? Kezdetben tényleg főleg a halál volt a fő téma, de a Led Zeppelin például előszeretettel énekelt szexről vagy társadalomkritikáról is. BARÁTOM: A METÁL Nóra (22) ránézésre nem tűnik vérhányós-zenét hallgató lánynak. Imádja a macskákat, nem lila a haja, teljesen hétköznapi ruhákat hord és ő sem Marilyn Mansonhoz szeretne hozzámenni feleségül. Mégis jártas abban a világban, amelyről a legtöbben azt hisszük: a halálfalók terepe. „A zene szeretete, egy stílushoz való vonzódás nem feltétlenül megfogható, megmagyarázható. Engem általános iskolában a BillyTalent és a Lostprophets zenekarok indítottak el a metál irányába. Gimiben már keményebb cuccokat hallgattam. Sick Of it All, The Black Dahlia Murder. Persze ezek mellett tisztában voltam vele, hogy mi a ’’csajosabb’’ vonal, csak nem vitt rá a lélek, hogy magamtól azt hallgassam.’’ MIRE JÓ EZ?! Való igaz, hogy vannak a nem metál-fülűek számára is könnyedén befogadható zenekarok, mint például a már említett Billy Talent, vagy a februárban

6

2015. március

Budapesten koncertező Slipknot. Ez előzőn nekem is volt szerencsém részt venni és elképedve konstatáltam, hogy közönség egy adott pillanatban egymásnak ront és megy a verekedés, lökdösődés. Én meg ott álltam és féltem és abban reménykedtem, hogy rövidke életemet megkímélik. Persze félelmem valahol alaptalan volt, mert mint később megtudtam, koreográfia az egész. „Ezeknek nem az a lényege, hogy maradandó sérülést okozz, hanem, hogy leképezd a mozdulataiddal azt a hatalmas erőt, ami a zenéből jön, ami úgy érzed, hogy hegyeket tudna mozgatni. A lányokra mindig nagyon vigyáznak, általában nekünk nem ütnek/ löknek/rúgnak vissza, bár van, aki kiprovokálja.’’ A nézőtérre íratlan szabályzat szerint állnak fel az emberek. Az igazán vad arcok középre állnak, aki ugrálni és menőzni szeretne, az kicsit a szélére, ha pedig békés hallgatóság vagy, akkor hátul lesz a te helyed. Bárki elesik, azonnal hárman nyúlnak utána. A szándékos erőszak helyett inkább olyan mozdulatsorokkal találkozhatsz, mint body surf, stage diving vagy mosh. Ezeket, ha elég merész vagy, kipróbálhatod, hiszen az embereknek tényleg nem az a célja, hogy bárkinek baja essen. „Az egész egy nagy katarzis! Berobban, olyan erőt ad, hogy úgy érzed, mindenre képes vagy és kiadtad a feszkót. Még akkor is, ha más kiabált helyetted.’’ Na, ugye, hogy nem csak Macklemore koncertje lehet izgalmas a világon?!


# KILLMEPLS

A kínzás az emberiséggel egyidős tevékenység. E szó hallatán a legtöbb emberen kellemetlen érzés fut át, és a fájdalom, a szenvedés érzésére asszociál, míg sok embernek egyfajta élvezetet nyújt.

Írta: Sátori Fanni

A

fetisizmustól eltekintve a kínzás egy bevett szokás volt a bűnözők kisebb-nagyobb büntetésére, információszerzésre, politikai vagy netán vallási „megtérítésre”. Ezt a fajta bánásmódot az emberiség megjelenésével lehet párhuzamba hozni és meglepő, hogy mennyire sokáig nem törölték el a büntetőjogi módszerek közül. A 21. század küszöbén elképzelni sem tudjuk, hogy milyen módszerekhez folyamodtak évtizedekkel vagy évezredekkel korábban. Vannak viszont kifejezések, amelyeknek nem is gondolnánk, hogy annak idején milyen jelentést tulajdonítottak. Az elcsigázott ember, a mai beszéd szerint az, aki megfáradt, vagy súlyos veszteségek által megtört, míg ez a szó a csiga általi kínoztatásra utalt. Azt a kifejezést, hogy fogóval sem lehet belőle kihúzni a szót, jelen pillanatban a jó titoktartó, illetve a szokatlanul csendes emberekre szokás mondani, míg régebben a tüzes fogókkal való kínzás ellenére is makacsul hallgató emberre mondták. Ilyenkor ébredhetünk rá, hogy a szavak mögött megbújó jelentéseknek milyen valóságalapja is lehetett a korok sötét bugyraiban. Az emberek elképesztően kreatívak voltak annak érdekében, hogy megkínozhassák társaikat. A megkövezés, az élve nyúzás, a máglyára vetés, a karóba húzás, a felnégyelés és további rokonaik már a történelmi homályba vesztek. Csak a múzeumok poros falai között tekinthetőek meg a hóhérok számos eszközei, és elevenedhetnek meg újra a szörnyű emlékek a történelemre és a kultúrára éhezők előtt. Ezek a közismert kínzási fajták szinte mindenki számára ismertek, viszont van egy-két olyan módszer, amelyekről kevesen hallottak. Júdásbölcső, amikor az áldozat végtagjait kötelekkel egy csigaszerű szerkezethez erősítették, majd a levegőbe húzták,

és sokszor órákig úgy tartották. Végül vezényszóra leengedték a piramis tűhegyes csúcsára, úgy, hogy súlyával vagy végbélnyílására, vagy herezacskójára – nők esetében a vaginára -, esetleg a legalsó hátgerinccsigolyák alatti pontra nehezedjen. Az elítélt sokszor napokig szenvedett az elviselhetetlen fájdalomtól, míg bele nem halt. Érdekességnek számít az a büntetési módszer, amikor az elítélt haját leborotválták, majd megvasalták, hogy ne tudjon mozdulni. Ennek az eljárásnak az volt a lényege, hogy a kopasz fejbúbra hideg vizet csepegtettek, körülbelül 10 másodperces időközönként egy sötét szobában, ahol teljesen csend volt. Az elsőre még elviselhető vízcseppek idővel már mázsás ütéseknek tűntek. Ez a kezdetben ártalmatlannak tűnő eljárás olyan pszichés gyötrelmet okozott az embereknek, hogy gyakran beleőrültek. Magyarországon maga II. József tiltatta be, miután nem hitte ennek eredményességét és kipróbálta. Bambusszal való felnyársaltatás, a keleti országokban elterjedt kínzási módszer. A bambuszról köztudott szilárdsága, és hogy egyes fajok napi 10 cm növekedésre is képesek. Ezt kihasználva az áldozatot ülő vagy vízszintes helyzetben egy kihegyezett, még növésben lévő bambuszszár fölé kötözték és megvárták, hogy belenőjön a testébe, elképzelhetetlen kínzást okozva vele. Nehéz belegondolni ezekbe a szörnyűségekbe, majd nyugodt szívvel és azzal az érzéssel lehunyni a szememet esténként, hogy biztonságban vagyok. Hiába egy másik kor, az emberi elme veszélyes. De ha jóra használjuk, alkotni és teremteni tud. Forrás: Torrente Del Bosque- Kínzások és kivégzések

2015. március

7


# MIKROSZKÓP

Írta: SteinKrisz Vannak betegségek, amelyekről mindenki csak olvasni szeretne, nem pedig szenvedni tőlük. Persze a rák vagy különböző daganatok is szörnyűek. Azonban mi a helyzet az olyan betegségekkel, amikről még az orvosok sem mernek nagyon beszélni? Elkalauzolunk téged a para betegségek világába, ahol lesz minden: lárvák, férgek, elcsontosodott izmok és halszag! FIBRODISZPLÁZIA

A fibrodiszpláziában szenvedő betegeknek az idő a legnagyobb ellensége, meg persze a saját izomzatuk. Ugyanis az érintettek izmai és inai lassacskán csontkeményre dermednek, pokollá téve így az életüket. Ebből a betegségből nem lehet kigyógyulni, és eljön a fibrodiszpláziások életében az a pillanat, mikor el kell dönteniük, hogy hátralévő éveiket ülve vagy fekve szeretnék-e tölteni, hiszen lassan minden izom és ín a csontvázuk szerkezetét fogja alkotni. A világon körülbelül 700 ember szenved ebben a betegségben, és ritkasága miatt az orvosok sem nagyon kutatják az ellenszerét, gyógymódját. Azonban így is ismert egy sikertörténet: a 33 éves georgiai Ashley Kurpiel is ebben a betegségben szenved, a kezét és a vállát már amputálni kellett. Ennek ellenére Ashley speciális kerekesszékben sportol, szörfözni tanult és megpróbálja kihozni a maximumot az életéből.

HERMATOHIDROSIS

Sok horrorfilmben és videojátékban lehet találkozni olyan félelmetes kislányokkal, akiknek a szeméből nem sima könny, hanem vér szökik ki. Ez nem őrült rendezők és producerek kitalációja! (Sőt, Lukács evangéliuma szerint Jézus is vért könnyezett a kereszten.) Ez a hermatohidrosis, melynek következtében a betegségben szenvedők vért izzadnak és vért könnyeznek. Eddig kevés esetet regisztráltak hivatalosan, melyben ez a kór szerepel,

8

2015. március

de az orvosok egyetértenek abban, hogy a túlzott stressz is okozhatja a kialakulását. Veszélyességét az is jelzi, hogy a páciensek attól is elvérezhetnek, ha csupán könnyeznek vagy izzadnak. Egy tanulmány szerint nyolcmillió emberből egy szenved ebben a betegségben. Magyarországon közel tíz millióan élnek, akár te is lehetsz az az egy…

TRICHINELLOSIS

Elsősorban a disznóvágókat és a sertéshús fogyasztókat érinti ez a kór. Ez egy parazitabetegség, mely olyan vadon élő állatoktól kerülhet az ember közelébe, mint pl. róka, patkány vagy éppen sertés. A fertőzés fő oka a nem megfelelően előállított hús. Ennek elfogyasztása után a Trichinella kórokozó által keltett lárvák az emésztőnedvek hatására kiszabadulnak a tokjukból és féreggé alakulnak. Ezek a férgek különböző bélrendszeri tüneteket váltanak ki, mint a hasfájás, hányás, székrekedés, görcsök. Aztán átfúrják magukat a bélfalon, egyenesen az érrendszerbe, ahol szétáradnak a test különböző pontjaiba. Elsősorban azokat az izmokat támadják, amiknek a legjobb a vérellátása és a legtöbbet használják. A betegség magas lázzal is jár. Gyógyítását kórházban végzik, az erre készített gyógyszerek segítségével a halálozások száma tíz százalékról két százalékra csökkent, viszont a férgek okozhatnak agyhártyagyulladást vagy esetleg tüdőgyulladást is.

TRIMETHYLAMINURIA

Más néven halszag-szindróma. Igen, lehet, hogy a felszedett csaj/pasi nem azért kellemetlen szagú, mert elfelejtett fürdeni (három napja) és halkonzerv a mindennapi ebédje. A magyarázat egészen más: rossz az anyagcseréje. A kórban szenvedők szervezete nem tudja lebontani a trimetilamin nevű enzimet, ennek következtében halszagú lesz az izzadságuk, a szájszaguk, de még a vizeletük is. Ugyan el lehet fedni valamennyire a szagokat, de a betegségből sosem gyógyul ki teljesen az ember.


# PIERCING

Írta: Kovács Bence Bár a testmódosítás több évezredes múlttal rendelkezik, valamilyen szinten ma is tabunak számít. Vannak azonban olyan emberek, akik saját testük határait feszegetve csináltatnak őrültnél őrültebb dolgokat. Az alábbi cikkben egy-két érdekesebb módszert gyűjtöttünk össze.

A

piercing is eléggé elterjedt manapság, szinte fel sem tűnik már, ha valakinek át van lőve az orra, az ajka vagy a füle. Ne ijedjünk meg, de bizony vannak érdekes helyek, ahova be lehet szúrni őket. Ilyen például a kulcscsont alatt átszúrt piercing. Jól néz ki, de kicsit sem veszélytelen művelet. Ha rosszul csinálják, akár bele is halhat az illető. Elég a minimálisan eltérő anatómia, a csonthoz közelebb lévő visszér, és meg is van a baj. Komoly belső vérzés is lehet az eredménye.

H

a azt kérdezem, hogy a bőrön kívül mit lehet még tetoválni, mi jut először az eszedbe? Ha a szemgolyó, akkor gratulálok, nyertél! Akármilyen furcsán hangzik, valakinek nem elég, hogy egész testét tinta fedi, szeme fehérjét is színesre festeti. Az első szemtetoválást 2007 körül egy Howie nevű svájci testmódosító készítette. Emberünk a festéket kézi technikával jutatta be három barátja szemének kötőhártyája alá, ami pár napon belül elterült és megfestette a szemet. Igen bevállalósnak kellett lennie annak a három embernek, tekintve, hogy fogalmuk sem volt, milyen mellékhatásokkal járhat a beavatkozás. A következő extrém módosítás, amit kérhetünk a szemfestés mellé, az nem egészen tetoválás, de közel áll hozzá. Ez a hegtetkó. Itt nyúzással, égetéssel, metszéssel és egyéb hasonló módszerekkel szó szerint darabokat vágnak ki az ember bőréből, majd a hegesedés után megkapjuk a mintát, amit szerettünk volna. Amellett, hogy meglehetősen fájdalmas, még a végeredményben sem lehetünk biztosak. Egyes területeken ugyanis máshogy forrhat be a seb, így az eredetileg tervezett minta egészen eltérő formát is ölthet.

Igen elterjedt módosítások a különböző tágítók is. Van, aki szereti, van, aki undorodik tőlük, de kevesen tudják, hogy nem csak a fül az, amit tágítani lehet. Egyes törzsekben mai napig bevett szokás, hogy a fül mellé az ajkukat is tágítják elképesztő méretekig, és ez egy-két piercing fannak nagyon is bejött. Még ennél is van durvább: lehet tágítani orrcimpát, sőt, tágított pofazacskót is láttam már képen, de ami egyértelműen viszi a pálmát, az az Achilles-ín tágító. Igen, jól olvastátok! Az egész az Achilles-ín mögé lőtt piercinggel kezdődik, majd szépen lassan kitágítják, mint egy fület. Azon kívül, hogy elég rizikós, a seb sosem gyógyul be teljesen, ha benne van a tágító. Viszont, ha azt kivesszük, évek múltán is akár egy perc alatt elkezd összeforrni. Egyes előadóművészek ráadásul erre aggatnak súlyokat és adnak elő mutatványokat, saját egészségüket kockáztatva. Ezeken kívül még rengeteg módon babrálhatunk magunkkal: különböző formájú szilikonokat ültethetünk bőrünk alá, kettévágathatjuk nyelvünket, vagy akár a hátunkba akasztott kampók segítségével lóghatunk a levegőben. Mindenki jól fontolja meg, mit csinál a saját testével, mert van, aminek nyomát egész életünkben viselnünk kell!

2015. március

9


# HIDEGVÉRŰ

Hidegvérű gyilkosok, kegyetlen gyilkosságok Fiatalok, idősek, nők és férfiak, párok. Hétköznapi emberek, akikről sok mindent megmondasz első ránézésre, de egy dolgot biztosan nem. Lehet, hogy mindegyikük ölt már embert. Legtöbbjük nem is akármilyen módon: megkínozták és megerőszakolták áldozataikat, válogatott különböző gyomorforgató technikákat bevetve. Többeknek majdnem félszáz emberélet írható a számlájára. Írta: Luca A „pedofil kannibál”, hogy csak egy ragadványnevét említsem Albert Fishnek, a hírhedt sorozatgyilkosnak, aki gyomorforgató tetteivel véste be nevét a kriminalisztika történetébe. Albert Fisch 1870-ben született Washingtonban. A férfi beteg személyisége húsz éves korára teljesen kialakult; hat év alatti kisfiúkat molesztált, kínzott és erőszakolt meg, többeket kasztrált is pusztán kíváncsiságból. 1919ben gyilkolt először; áldozatai szellemi fogyatékosok és afroamerikaiak voltak, akik szerinte csak terhet jelentettek a társadalom számára. Leghírhedtebb tettét 1928-ban követte el; egy álláshirdetés kapcsán jelent meg a Budd család otthonában, a fiukat szerette volna alkalmazni. A terve először arra irányult, hogy kasztrálja a fiút és hagyja elvérezni, de találkozott a 10 éves Grace-szel. A szülők egy szülinapra engedték el kislányukat, akit nem láttak soha többé. Fisch megölte, majd minden részét elfogyasztotta. A szüleinek csak egy levelet küldött, melyben mindent leírt: „Levetkőztettem, hogy ficánkolt és harapott... Megfojtottam és apró darabokra vágtam. Megfőztem és megettem. Nagyon finom puha volt

Albert Fisch ALBERT FISH 10

2015. március

a kis feneke. Kilenc napig tartott, mire mindenét megettem.” Több gyerek is eltűnt akkoriban a környéken és közülük csak egy került elő, aki egy szürke hajú, szürke bajszú, vékony emberről beszélt, a Szürke emberről. A gyilkosságsorozat 1936-ban ért véget, amikor Fischt villamosszékben kivégezték. A leghírhedtebb sorozatgyilkos nők közé tartozik Juana Barraza, aki Mexikóban született 1956-ban. Alkoholista anyja többször is eladta három sörért egy férfinak, aki sorozatosan megerőszakolta és teherbe is ejtette. Ilyen előélettel nem meglepő, hogy Barraza összeütközésbe került a törvénnyel. A szakértők szerint, a nő 1990 körül kezdett gyilkolni. Áldozatai kivétel nélkül egyedül élő, 60 év körüli nők voltak. Kormánytisztviselőnek kiadva magát jutott be az áldozatok házába, akiket hidegvérrel meggyilkolt, majd kirabolta őket. 2008-ban ítélték el 16 betöréses lopással súlyosbított gyilkosságért, illetve 11 gyilkosságért összesen 759 év börtönt kapott.

JUANA BARRAZA


# GYILKOSOK

LAMAR ROBERTS JOHN WAYNE GACY John Wayne Gacy a XX. század egyik leghidegvérűbb sorozatgyilkosa volt. 1941-ben született, szülei katolikus hitben nevelték és apjával való rossz kapcsolata ellenére sem voltak lelki problémái. Kisebb megingások ellenére az élete tökéletesen alakult: elvégzett egy üzleti iskolát, majd a springfieldi ruhaipari cég vezetője lett, munka mellett polgárőr volt és tagja a katolikus egyletnek. 1964ben feleségül vette Marylinn Myerst, akinek apja az Iowában lévő Kentucky Fried Chickent birtokolta, és nemsokára veje is vezető beosztásba került. 1968ban következett be a fordulópont Gacy életében, szodómia vádjával került bíróság elé, miszerint egy állásinterjún egy fiatal fiút megkötözött és megerőszakolt. Tíz évet kapott, de jó magaviselete miatt 18 hónap után szabadon engedték. Később újra az emberek bizalmába férkőzött, társadalmi munkát vállalt, de közben továbbra is molesztálta a fiatal fiúkat. Gacy a kerti mulatságok alkalmával szívesen öltötte magára Pogo bohócszerepét: piros, kék és fehér színekkel festette ki arcát, hatalmas parókát viselt és így szórakoztatta a környékbeli gyerekeket. Volt olyan parti is, amelyen kétszázon felül volt a vendégek száma. Gacy beteges vágyai

HEATHER TRUJILLO kielégítéseképp fiatal fiúkat és férfi prostituáltakat gyilkolt meg, összesen 33 áldozata volt. Később a rendőrség visszatért házába és felásták a pincét, ahol egy holttestre bukkantak. Gacy vallomást tett, hogy legalább 30 embert ölt meg és ásott el a ház környékén. 1979-re került elő az összes holttest. Méreginjekció általi halálra ítélték, amit 14 siralomházban töltött év után végeztek el. Utolsó szó jogán ennyit mondott csak: "nyaljátok ki a seggem!". A Mortal Kombat mindig is a legnépszerűbb erőszakos videojátékok közé tartozott: véres játékmenet, brutális kivégzések jelentették a játék alapját. Ugyanakkor az első - ezzel kapcsolatos – dokumentált haláleset 2007-ben következett be. Heather Trujillot és pasiját, Lamar Robertset gyermekbántalmazással vádolták, miután a lány hétéves kishúga belehalt sérüléseibe. A lány és barátja Zoe-ra és ikertestvérére vigyáztak, ám Lamar szerint jó ötletnek tűnt pár – a játékban is használt – támadást utánozni, míg véletlenül teljes erőből hátba nem rúgta a kislányt, majd a menekülni próbáló gyereket ismét megrúgta, aki ezúttal már nem kelt fel. Lamart 36, míg Heathert 18 évre ítélték.

Hogy valójában mi hajtja a sorozatgyilkosokat szörnyű tetteik elkövetésére, csak találgatni lehet, és bár az egyik legkézenfekvőbb magyarázat (és a sorozatgyilkosok életútjának nyomon követése ezt a feltételezést alá is támasztja), hogy gyerekkorukban példátlanul kemény bánásmódban részesültek: szüleik vagy a felnőttek bántalmazták őket. Nagyon sok esetben a fizikai bántalmazás magába foglalta a szexuális abuzust is, így az ölés tulajdonképpen bosszú az őket ért sérelmek miatt. Nagyon valószínű az is, hogy a hosszú ideig tartó kiszolgáltatottság miatt olyan mámorító számukra. Ahogy az áldozatok megkínzása vagy a szexuális erőszak is a hatalom, a dominancia, az "istenlét" megkóstolása miatt olyan gyakori a gyilkosság elkövetése előtt.

2015. március

11


# BPKÖRKÉP

FÉLELEM ÉS RETTEGÉS A FŐVÁROSBAN TOP 4 PARA HELY Budapesten rengeteg hely van, ahol gyomorgörccsel lehet csak elhaladni, annyira körülvesz minket a félelem. Gyakran hallani ismerősökön és a híreken keresztül, hogy milyen bűncselekmények történtek a főváros különböző pontjain és sokszor tesszük össze a kezünket, hogy ne velünk történjenek meg ilyen szörnyű dolgok. A következő listában Budapest top négy veszélyes helyeit soroljuk fel. A felsorolás rendőrségi statisztikákon alapul, szubjektív kommentárral.

Írta:SteinKrisz 1) AZ EGÉSZ VIII. KERÜLET - JÓZSEFVÁROS Csupán egy köpésnyire a Blahától, mégis teljesen más világ. Gondolom már mindenki hallott a hírhedt VIII. kerületről, ha máshonnan nem is, Ganxsta Zolee Keleti oldal című számából, ahol a Szigony utcán kocsikázgat végig. A Keletitől induló 24-es villamos balhés és kevésbé balhés részekre vágja szét a kerületet. Tapasztalatból tudom, hogy az itt élő emberek elenyésző százaléka kérdezi meg tájékozatlanság miatt az időt, a legtöbben vagy levarázsolják rólad az órád, vagy téged kényszerítenek, hogy varázsold le magadról. 2) XIV. KERÜLET – ZUGLÓ Számomra kissé meglepő információ, hogy Zugló a második helyen volt a legtöbb bűncselekményt számláló listán. Középiskolás éveimet töltöttem itt, és igaz, hogy egyszer beszóltak, mert nem dohányoztam, de sosem volt különösebb problémám a környéken. Aztán, ha jobban belegondolok, Zugló mégiscsak egy hatalmas kerület, nem csoda, ha eloszlik a közel tízezer bűneset. A legveszélyesebbnek a Bosnyák teret tartják, de a Kerepesi út, a Fogarasi út, de meg a Mogyoródi út – Mexikói út sarka is tartogathat meglepetéseket a beavatatlanok számára. 3) VII. KERÜLET - BLAHA LUJZA TÉR Ez minden Külker Hétfő megkerülhetetlen pontja a legtöbbünk számára és a budapesti szórakozás egyfajta centruma. Itt, a VII. és a VIII. kerület határán a

12

2015. március

legmagasabb a bűncselekmények száma az elmúlt évek bűnözési statisztikái szerint. Arra azonban nem tér ki, hogy milyen bűneseteket regisztráltak, de az egyszerű lopástól a késelésig sok mindent el tudunk képzelni. Vigyázzatok hát, ha esetleg a téren keresztül mentek haza, óvatosan! 4) IX. KERÜLET – HALLER UTCA – MESTER UTCA A Haller utca körzetében lakók egy zárt közösségen belül élnek. Ha idegen vagy nekik, nehéz dolgod van, mert egy számukra ismeretlen embert kevesebb bűntudattal (vagy anélkül) támadnak meg, mint egy olyat, aki a közösségük része. Ha valóban csak átutazóban vagy a IX. kerület azon környékén, akkor húzd be füledfarkad, némíts le minden eszközt és suhanj el szellemként az ott élők között. A közbiztonságot mostanság feljebb emelték, hiszen a Haller és a Gát utca sarkára (ahol a legtöbb bűncselekmény történik) térfigyelő kamerákat raktak ki, és a rendőrség szó szerint egy percen belül kint van egy kisbusznyi járőrrel a helyszínen, ha valami gyanús történik. Persze ez mind csak statisztika és szubjektív vélemények sora. Ez nem azt jelenti, hogy a XVI. kerületben (ami a fővárosban a legkevesebb bűncselekményt számlálja) nem történhetne semmi baj, ahogy a Rákoczi téren is át lehet menni anélkül, hogy kinézik a telefont a zsebedből. Ennek ellenére, vigyázzatok, bármerre közlekedtek Budapesten belül, hisz mindenhol jelen van a veszély!


# 60PERC

Egy órára lakat alatt: avagy szabadulós szobák Magyarországon és azon túl

Írta: Márkó

Ma már több mint harminc helyen lehet szabadulós játékot játszani Budapesten, mindenhol legalább két-három pályán. Ez azt jelenti, hogy legalább száz szabadulós szoba van csak a fővárosban. Összehasonlításképpen: a szomszédos Bécsben mindössze három szabadulós játék van, ráadásul mind a három magyar kézben. Épp ezért, nagy népszerűségnek örvend a hazánkba látogató turisták körében, ugyanis a szobák egy részét már hónapokkal előbb lefoglalják.

E

gyre több szabadulós játékokkal kapcsolatos cikk kerül a napvilágra. Jelentős magyar híroldalak és most már nívós külföldi médiumok is beszámolnak a budapesti szabadulós játékok népszerűségéről. Az utóbbi idők legkeresettebb magyar terméke a szabadulós játék, a népszerűsége a romkocsmákéval vetekszik, mely szintén igen csak jellegzetes magyar találmány. A szabadulós játékok formátuma hasonló: van egy alaptörténet, például közeleg egy katasztrófa, jön egy gyilkos, kalózok üldöznek, mindjárt felrobban egy atombomba; amit a játékosoknak a megadott idő alatt kell megakadályozniuk. A kijutásra a csapatnak 60 perc áll a rendelkezésre, bár ahogy a szabadulós szobák gyarapodnak, vannak már extra hosszú, 120 perces játékok is. Mivel itt folyamatosan koncentrálni kell, valamint számolni a bezártságérzéssel, a 60 perc is elég megterhelő tud lenni. A feladat nem könnyű, általában még a csoportok felének sem sikerül kijutni, a pórul jártak pedig csak kapkodják a fejüket, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő feladatot nem tudtak megoldani. Ha egy csapat teljesen elakad, kap némi támpontot a játékvezetőktől, bár a megfejtést természetesen nem szokták elárulni. A turisták persze viszik a kijutós játékok hírét külföldre is, így ott is egyre nagyobb az igény a

szabadulós szobákra. Érdekes módon azonban annyira hungarikumként kezelik ezt a játékot, hogy általában ahelyett, hogy megalkotnák saját pályájukat, magyar segítséget kérnek. Így vannak már pályák Barcelonában, Madridban, Zágrábban, hamarosan pedig az Egyesült Államokban is megjelennek majd. Bécsben két pálya üzemel, most indul a harmadik, és mindet magyarok működtetik. Magyar érdekeltségű pálya van Berlinben és Párizsban is. A tapasztalat azt mutatja, hogy a külföldiek félnek hozzányúlni egy ilyen sikeres dologhoz, és inkább megveszik a franchise-t. A hungarikummá előlépett kijutós játékoknak tehát egyre nagyobb rajongótábora van, nemcsak itthon, hanem külföldön is. Azt viszont már most is lehet látni, hogy a jelenlegi szobák száma még a turistaáradattal együtt sem tartható fenn, és a minőségre sincs jó hatással. Becslések szerint pár éven belül a budapesti szabadulós játékok legalább fele megszűnik majd. A szabadulós játékok tehát kiválóak arra, hogy összekovácsolják a családi, baráti, vagy munkahelyi kollégákat, és talán csak idő kérdése, mikor lesznek például szabadulós ranglisták, hiszen már most is léteznek csapatok akik versenyszerűen, időre teljesítik a szobákat.

2015. március

13


# ELMEBAJ

Írta: BadárTomi

A

Anyja neve? Milyen nap van ma? Önnek súlyos tévképzetei vannak! Ön paranoid! Ahhoz, hogy megtudjunk határozni egy abnormális tudatállapotot, előbb látnunk kell, hogy mi a normális. A normalitás egy börtön. Börtön, amiben biztonságban érezzük magunkat. Ki lehet normális és ki nem? Mi is az a lobotómia? Hogyan dönt sorsokról a mai kor inkvizíciója, a pszichiátria? Ha normálisnak érzed magad, olvass tovább!

dominikai köztársaság napsütötte partjain sok olyan 5 csillagos szálloda van aminek a területén fegyveres őrök vigyázzák az ott pihenő emberek nyugalmát és biztonságát. Ki lehet menni a szálloda területéről, hogy megismerhesd az ország valódi arcát, de csak saját felelősségre. A normalitás börtönéből is van kiút, meg lehet szökni, de ha elkapnak, akkor egy sokkal rosszabb helyre kerülsz. A pszichiátriára. Érdekes, hogy csak azt tekintjük normálisnak, amire van szavunk. Tehát a normalitás falai abból az 5000-10000 szóból állnak, ami egy átlag ember szókincse. A nyugati társadalom egy és oszthatatlan normalitása szerint az van, amit el tudunk mondani, ahol pedig a szavak határa véget ér az már nincs is. Pedig szerintem attól, hogy valamire van szavunk, még nem biztos, hogy létezik és ez fordítva is igaz. Ha megnézzük történelmünk legnagyobb gondolkodóit, azt látjuk, hogy ők a saját korukban mind abnormálisak voltak. Az adott időben normálisnak gondolt valóságot megcáfolták, új kapukat nyitottak a normalitással szemben és gyakran súlyos büntetést kaptak érte. Ha 800 évvel ezelőtt egy inkvizítor meghallotta volna, hogy azt mondom: a föld forog, megkínoztak volna, mint Galileit. Ma, hogyha egy pszichiáter meghallaná a számból az ellenkezőjét, akkor leszedálna gyógyszerekkel, hogy ne gondolkozzak butaságokon. Sikerült annyit fejlődnie az emberiségnek, hogy nem megkínozzuk vagy megöljük a másikat, csak csendben elhallgattatjuk, de a mentális cenzúra ugyanúgy megmaradt. Ha nekem valaki a szemembe nézne és őszintén azt mondaná, hogy a föld lapos, akkor én elnézően mosolyognék és leülnék vele beszélgetni, hogy vajon miért gondolja ezt. Azt hiszem, hogy ez egy egészséges reakció lenne. Erre a pszichiátria nem így reagál. Valóban gyógyszerre van

14

2015. március

egy ilyen helyzetben az embernek szüksége? Nem lehet, hogy évek óta senki nem hallgatta meg és a tévképzete az az agyának a segélykiáltása. Lehet, hogy csak arra lenne szüksége, hogy valaki leüljön vele beszélgetni. Ez lenne a minimum, mielőtt egy emberről kijelentjük, hogy bolond. Amikor egy pszichiáter megkérdezi a “beteget”, hogy “Milyen nap van ma?”, abban a pillanatban kiderül, hogy nem a beteg oldalán áll. Ő demonstrálni akarja, hogy a páciens nincs tisztában azzal, amivel egy normális ember tisztában van. Szerintem a legtöbbünkkel előfordult már, hogy nem voltunk biztosak abban milyen nap is van. Érdekes, hogy a pszichiátereknek, mégis ez az egyik fő kérdésük amikor bevisznek hozzá valakit. Ha egy ember így áll hozzám, azzal nekem nincs kedvem beszélgetni, hiszen ez az ember be akarja bizonyítani, hogy én nem vagyok normális. Szeretnék írni pár sort az elmúlt évszázad talán legsötétebb vívmányáról, a lobotómiáról. A lobotómiáról, aminek feltalálását 1949-ben Nobeldíjjal jutalmazták, és az egyik legszörnyűbb dolog, ami egy emberrel történhet. Ha mindenképpen választanom kéne egy életfogytig tartó fizikai börtön, vagy egy életfogytig tartó mentális börtön között, akkor nem sokat gondolkoznék. A lobotómia az utóbbit idézi elő. A módszer lényege az, hogy egy jégcsákányhoz hasonló eszközzel a páciens szemgödrét átütik, ami a szemüreg feletti agylebenyt leválasztja, vagy megsemmisíti. Ennek az eljárásnak a következtében a páciens soha többé nem képes az önálló gondolkodásra, mozgásra, cselekvésre. Kezelhetővé válik, enni, inni tud, az alapvető szükségleteit elvégzi, de semmi többet. A beteget, gyakorlatilagegynövényszintjérealacsonyítjale.Csak Amerikában, közel 50 000 emberen hajtották végre.


# PSZICHO Nem csak a legsúlyosabb betegeken, hanem viselkedési zavarokkal küszködő "rossz" gyereken is alkalmazták, de "jó" volt krónikus fejfájás, alkoholfüggőség, szexuális zavarok "kezelésére" is. A szüleink már éltek mikor a lobotómiát még előszeretettel használták és a legtöbb országban csak az 1970-es évek végére tiltották be. Ma látszólag humánusabb gyógyszerekkel érik el ugyan azt a hatást azokon az embereken, akik nem "normálisak". De hogyan is határozhatnánk meg egy szilárd normalitást, mikor több millióan hisznek abban, hogy a föld belsejében van egy tűzzel teli szörnyű hely, amit pokolnak hívunk és szintén több millióan hisznek abban, hogy a következő életünkben lehet, hogy egy patkány testében születnek újjá. Nincs kizárva, hogy mindkettőjüknek igaza van. Ameddig egy kereszténynek az első verzió a valóság, addig egy buddhistának a második. Két különböző valóságról beszélünk, mert én még nem hallottam senki szájából azt, hogy szerinte a pokolban fogunk patkányként reinkarnálódni. Na most, mind a kersztények, mind a buddhisták álláspontját

elfogadjuk. Szerintem azért fogadjuk el, mert sokan vannak. Ha nem lennének milliók akik azt állítják, hogy van mennyország és van pokol, hanem csak 5-en lennének, akkor azt az 5 embert pszichiátrián tömnék tele gyógyszerel, a “tévképzeteik” miatt. Ha Európában valaki kilép a testéből, akkor azt mondjuk rá, skizofrén, de, ha Indiában teszi ugyan ezt, akkor guru. Szerintem túl nagy magabiztosság kell ahhoz, hogy eldöntsük kinek van igaza. Ennek ellenére a pszichiáter őrkutyaként áll a normalitás kapujában injekciókkal az oldalán és mondja meg neked, mit láthatsz, mit nem. Szerintem a normalitás határa jóval tágabb, mint ahogy azt a pszichiáterek megszabják nekünk. Ha azt kérdeznéd tőlem, hogy mi a normalitás, akkor azt felelném, hogy minden normális, ami másnak nem árt. Ez a határ. Szerintem mindenkinek joga van a saját tévképzeteihez, ameddig engem nem bánt vele. Nem szabad büntetni olyat, aki nem ön és közveszélyes. Akármilyen víziót is állít. Én üdvözlök egy új világot, amiben sokan gondolkoznak majd így.

2015. március

15


# SZELLEMEKKEL

Írta: Szabó Eszti & Bandika Mindig is érdekelt, mit tartogat a jövő? Szeretnél végre megszabadulni egy régóta húzódó problémától vagy egy hitelből vásárolt ingatlantól? Pénzügyi likviditásod maximum a hónap elején biztosított? Már nem bírod kivárni, hogy rád találjon a nagy Ő? Nincs más dolgod, csak hívd a képernyő alján látható telefonszámot, tisztánlátóink és sorselemzőink pedig minden kérdésedre válaszolnak! (A hívás díja bruttó 485 Ft/perc.) A fentiekhez hasonló mondatokba viszonylag könnyű belebotlani, elég, ha egy unalmas délelőtt próbálunk valami nézhetőt keresni a tévében. Az asztrológiai showműsorok az elmúlt években a televíziós vásárlási műsorablak babérjaira törtek, a főszereplő szakemberek pedig Istenes Bencéhez hasonlóan szuggerálják a nézőket, hogy emeljék fel végre a telefonkagylót. A célközönség bárki lehet, hiszen a legtöbb embernek van olyan problémája,

16

2015. március

amivel nehezen tud megbirkózni, esetleg hosszú ideje nyomasztja. A legtöbben mégis nemet mondanak a jövendőmondás és gyógyítás ezen módjára, mivel az ilyen műsorok új szintre emelik a végeláthatatlan könyörgést és tarhálást, az emelt díjas hívások reményében. Ahogy az Örs vezér téri aluljáróban inkább elfordulunk a lábtyűs nénitől, úgy itt is sokan mély megvetéssel vesznek tudomást a megélhetés ezen módjáról.


# SUTTOGÓ A telefonos vagy internetes csodatétel a körítés miatt kiábrándító lehet, így rengetegen tekintenek szkeptikus szemmel a tisztánlátókra, szellemgyógyászokra és társaikra. Pedig a jóslás, a túlvilágiakkal való kapcsolatfelvétel és a ma alternatívnak tekintett gyógyítás nyilván nem mai találmányok. Az embert kíváncsi természete már az ókori kultúrákban is arra sarkallta, hogy minél többet megtudjon saját sorsáról és megismerje, mi rejtőzik a halál másik oldalán. Februárban R. Katalinnal beszélgetünk, aki rengeteg érdekes és elgondolkodtató dolgot mesélt munkájával és életével kapcsolatban. Kati látó, szellemgyógyász, és híresen jó sorselemző is. 10 éve a tarot kártya mestere, mellyel 80%-ban pontos jövőt tud jósolni.

Mennyire volt ijesztő ráeszmélni, milyen különleges adottsággal rendelkezel? Az első megtapasztalás elég megdöbbentő volt. Elsőre azt hittem, megőrültem, de a mesterek elmagyarázták, hogy ez normális és igenis létezik. Nem tudtam kezelni egyáltalán. Láttál szellemeket? Hogy néznek ki? Szellemlényeket láttam, szürke alakban. Nincs arcuk, mint nekünk, sem emberi alakjuk, de még szempillájuk vagy szemöldökük sem. Kicsit ködös, kopott látvány egy szellem, olyasmi, mint amikor az ember a tábortűzbe néz, vagy délibábot lát. Zizeg, remeg a levegő. Angyalokat is látni különféle színekben. Lehet zöld, az gyógyító, lehet kék, mely Mihály arkangyal színe, de akár lehet lila is.

Hogyan kezdődött ez az egész? Mikor jöttél rá, Befolyásolja ez a mindennapi életed? Mindig hogy látod a nem e világi dolgokat is? Körülbelül 15 éve, hogy elkezdtem foglalkozni vele. látod őket? Nekem is voltak az életemben nehéz időszakok, és Nem, én csak akkor látom őket, amikor szeretném. földi síkon már nem találtam válaszokat. Elkezdtem Ezt én kértem a beavatáson. Nem szeretnék érdeklődni az alternatív dolgok iránt. Elmentem úgy élni, hogy teszem a dolgom, de eközben jósnőhöz, látóhoz, hogy mondják meg, hogyan folyamatosan belátok a fátyol mögé. Nem részei a mindennapjaimnak. Kivéve tovább, mert én már mikor kérésük van felém, mindent megpróbáltam, "SZELLEMLÉNYEKET LÁTTAM, hogy kommunikálni és egyszerűen nem tudom SZÜRKE ALAKBAN. NINCS ARCUK, szeretnének, vagy a válaszokat. Az egyik látó MINT NEKÜNK, SEM EMBERI kérik, hogy menjek azt mondta, hogy médiumi lakástisztításban képességem van. Nem ALAKJUK, DE MÉG SZEMPILLÁJUK el VAGY SZEMÖLDÖKÜK SEM." segíteni és küldjem el a tudtam miről beszél, fel se kóbor szellemlényeket. fogtam. Megcsináltattam a horoszkópomat, a nő ott sem várható anyagi és Vannak olyan szellemlények, amik hangot adnak, magánéleti helyzetemről beszélt, hanem hogy a 40- zizegnek és kopogtatnak, esetleg rombolnak. Ez es éveimben rátérek a spirituális útra. Elkerültem egy figyelemfelhívás. csoportba, angyalokkal gyógyítottak, ez megfogott Mindezek ellenére sikerült megtartanod a engem. Az ottani hölgy is sokat utalt a spirituális normális emberi életedet is? Van benned félelem? képességeimre, beavatást kaptam, majd elkezdtem komolyabban foglalkozni vele. Utolsó egyiptomi Természetesen. Kell is, hiszen egy életem van ebben utamon egy Cheops piramisban történő meditálás a pillanatban és ezt szeretném teljes értékűen élni. során történt velem egy érdekesség. Láttam Ez egy ajándék, de sokszor elgondolkozom, hogy felvillanni négy szót. Azóta már tudom, hogy a mágia ez az egész jó-e vagy sem. Amikor segíteni tudok, alappillérei, a tudni, merni, akarni, hallgatni voltak. az adomány, néha viszont soknak érzem a nehéz Voltam mestereknél, akiknél gyógyítani tanultam, eseteknél. Mikor az ember rátér a spirituális útra, angyalokkal és kristályokkal. Volt angyali látomásom nem teheti meg, hogy a képessége birtokában nem is. Angyali segítséget kértem, aki meg is jelent energia segít másokon. Egyáltalán nincs bennem félelem, formában, és érdekes fémes hanggal elmondta a sőt egyfajta megnyugvást is érzek. Megnyugodtam, választ a kérdésemre. Sok idő volt feldolgozni. Az élet hogy nincs itt vége, tehát van tovább. Most már nem véges, nem igaz, hogy ez a 70-80 kiló lekerül 220 hiszem és tudom, hogy van reinkarnáció, vannak mélyre és vége. Vannak szellemlények és angyalok, előző életeim. Felhagytam az üzleti világgal, rátértem akik azért vannak teremtve, hogy segítsenek nekünk. erre az útra és életem végéig szeretném ezt csinálni.

2015. március

17


# INFOGRAFIKA

18

2015. mรกrcius


# INFOGRAFIKA

2015. mรกrcius

19


# ELM UTCA

RÉMÁLMOK Írta: Petra

Félelem, rettegés, pókok, szörnyek, halál – nincs is rosszabb, mint az éjszaka közepén a sötét szobában kalapáló szívvel felriadni, és elhitetni magunkkal, hogy az egész csak álom volt, az agyunk szüleménye, mikor annyira valóságosnak tűnt. Az emberek 90%-át kínozzák rémálmok életük során legalább egyszer, és minden huszadik embert gyötörnek visszatérő formában. De mégis: mi lehet az oka ezeknek az egész napunkat befolyásoló agyszüleményeknek? Mit jelenthet, ha álmunkban fóbiáink elől menekülünk? S legfőképp: mit tehetünk ellenük? A RÉMÁLMOK HÁTTERÉBEN: STRESSZ, BETEGSÉG A rémálmok legfőbb kiváltó oka a stressz, feszültség lehet, azonban rengetegszer jelentkezhetnek betegség tüneteként is. Ilyenek például a hangulatzavarok, depresszió, de a pajzsmirigy túlműködés jeleként is felléphet. Persze lehet, hogy valami éjszakai fájdalommal járó betegség (gyomorfájdalom,ízületifájdalmak)akiváltóok.Egyes kutatók bizonyítottnak vélik az álmok pszichológiai jelentőségét. A teória első hirdetője Freud volt, szerinte az álmok nem véletlenszerűen kialakult képsorok, hanem jelentéssel bíró „üzenetek", amelyek az agy emlékképeinek, gondolatainak felhasználásával jönnek létre. Az álomkép ezek szerint nem más, mint az emberi gondolatok, vágyak, konfliktusok, érzelmek érzékszervi tükröződése. Szakértők szerint álmunkban olyan eseményeket, érzéseket dolgozunk fel, amikre nem volt alkalmunk éber állapotban. Olyan emberekkel és dolgokkal kapcsolatban vannak rossz álmaink, amik aggasztanak bennünket. Az intenzív, negatív álom tehát mindig egy megterhelő szituáció következménye. Az álmokból kiderül, hogy az elme nem tudatos része hogyan dolgozza fel azt, ami az életedben zajlik. DE MIRE IS UTALNAK A LEGGYAKORIBB RÉMÁLMOK? Nos, hiszed vagy sem, a legtöbb rémálom igenis hasznos. Ezek ugyanis segítenek ráébreszteni olyan problémákra, amik legbelül nagyon nyomasztanak. Figyelmeztetnek tehát azokra a dolgokra, amikre több gondot kell fordítanunk. Az álmoknak sajátos jelképrendszerük van, a szimbólumok a tudatalattinkból jövő jelek, melyben sok csalódást, negatív érzelmet rejtünk el.

20

2015. március

ÍME NÉHÁNY A LEGGYAKORIBB RÉMÁLMOK KÖZÜL.: Menekülés, üldözés: Sebezhetőségre utal. Az álmot látónak erőre, talán külső segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy legyőzze a nehézségeket, melyek üldözik őt. Zuhanás: Traumát, bizonytalanságot jelképez. Általában akkor jelentkezik, mikor életünk egy része ingatag lábakon áll, esetleg egy döntéssel kapcsolatban bizonytalanok vagyunk. Halál: Szinte mindig egy új korszak kezdetét, változást jelent. A halálhír álmunkban tehát egyáltalán nem rossz, pánikra semmi ok! Rovarok, pókok: Álmunkban való megjelenésük betegségre utal. Nos, azt hiszem, nem hiába rettegünk tőlük oly sokan. A MEGOLDÁS: RELAXÁCIÓ Mivel a rémálmok a stresszes, megterhelő időszakok következményei, különösen fontos a megfelelő mennyiségű pihenés, valamint az egészséges táplálkozás. Rémálmainkat okozhatja az is, ha túl sokat eszünk lefekvés előtt. Ha nyugodt éjszakát szeretnél, jobb, ha elkerülöd az alkoholfogyasztást és a tévézést is, inkább olvass egy könyvet lefekvés előtt! Visszatérő rémálmok esetén vezess álomnaplót, és relaxálj sokat! Összességében tehát a rémálom valójában jót is jelenthet, ha megértjük és elfogadjuk, amit üzen. Bizonyított tény, hogy aki komolyan foglalkozik álmai tartalmával, többet megtudhat önmagáról. Nos, szemeket becsukni, kezdődhet az önismeret!


# HÍRMORZSA

Peniculus situla fóbia - félelem a felmosó vödör általi haláltól /Sanyika

Apodysophilia - heves vágy, hogy nyilvánosan levetkőzzünk és meztelenek legyünk /Julcsi

Phanfóbia - Félelem mindentől. Itt a félelem nem köthető semmilyen dologhoz, de kitölti egész életüket. /Szabó Eszti

Arachibutyrophobia - A szájpadlásra ragadó földi mogyoróvajtól való félelem /Tőtős Netti

Anatidaefóbia - Attól való félelem, hogy valahonnan és valahogyan egy kacsa figyel téged. /Dia

Hippopotomonstrosesquippedaliofób ia - A hosszú szavaktól való félelem /VassDé

Krometofóbia - A pénz látványa, vagy bármi azzal kapcsolatos dolog félelmet kelt az emberben. /Kiki

Horváth Dóra Omphalofóbia - A köldököktől, és azok megérintésétől való félelem. /Horváth Dóri

Dextrofóbia - A jobb oldaltól (jobb oldalon lévő tárgyaktól) való félelem. A dextrofóbiás megpróbál mindent a bal oldalára rendezni. /Nagy Berni

Venustrafóbia - A gyönyörű nőktől való félelem! Yep, that's true. /Bendi

2015. március

21


# KATEDRA

Márciusi „Katedra nélkül” című cikkünkben Dr. Fodor László tanár úrral készített interjút olvashatjátok. A főiskolán már 1996 óta oktató pszichológus mesélt nekünk múltjáról, könyvéről, s bepillantást nyerhettünk személyes jellegű tanácsadásaiba is. Írta: Petra Meséljen kicsit magáról! Mi vitte erre a pályára? Mikor és hogyan kezdett a gazdaságpszichológia iránt érdeklődni? Melyik egyetemen végzett, és miért pont ott? Pályaválasztásomban szerepet játszott középiskolai tanáraim példája. Az ELTE pszichológia szakán végeztem, a felvételikor százötven jelentkezőből a harmadik legjobb felvételi eredményt értem el. Ennek ellenére nappali szakra nem vettek fel, mivel egyházi iskolában, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségiztem és ezért nappali képzésre politikai-ideológiai okok miatt elég nehéz volt bekerülni. Így egy pszichológiai laboratóriumban dolgozva, esti képzésen végeztem el az egyetemet. Egy ideig külsősként tréningeket tartottam a külkeres hallgatóknak. 1996 őszén hívtak a főiskolára oktatónak, ebben az évben költözött a főiskola Mátyásföldre. Tanítottam pszichológiát, szociálpszichológiát, kommunikációs ismereteket, tartottam tréningeket. Ekkoriban ismerkedtem meg a gazdaságpszichológiával is.

Azt gondolom, hogy a gazdaságpszichológia, mint ,,puha” tudomány, a maga sajátos szemléleti formájával jól kiegészíti a közgazdaságtan matematikai nyelven megformulázott tudományát. Segít tudatosítani az emberi tényező szerepét, rámutat az elvárások, a teljesítménymotiváció, az együttműködés lehetőségeire, feltételeire. Törekszem mindig szóban vizsgáztatni, ahol jobban lehetőség van annak ellenőrzésére, hogy a hallgató milyen mértékben értette meg a leadott és előírt tananyagot. Így lehetőségem van arra is, hogy lássam, mennyire érti a vizsgázó az elméleti részt és mennyire látja a gyakorlati alkalmazás lehetőségét.

Meséljen kicsit a könyvéről! Mi motiválta abban, hogy megírja? Hogyan készült, mennyi időbe telt egy ilyen tartalmas, hosszú könyvet megírni? Korábban esetleg írt más műveket is? Gazdaságpszichológia könyvem tematikája mintegy húsz év alatt alakult ki, több száz oldalas elektronikus anyagomból írtam meg 2012 nyarán a Balaton mellett. A könyv megírását elsősorban az motiválta, Mit gondol, miért hasznos a közgazdász diákok hogy a hallgatók számára egységesebb keretben számára a gazdaságpszichológia? Ön mit szeret legyen hozzáférhető a szerintem érdekes és színes benne a legjobban?

22

2015. március


# NÉLKÜL

tematika, amelyet p é l d á u l TDK dolgozatot, diplomamunkát író hallgatók is szívesen lapoznak fel. Az elkészültében az is szerepet játszott, hogy a Noran Libro kiadó hajlandóságot mutatott, hogy megjelenteti a könyvet. Nagyon jól esett a könyv elismerése a Főiskola vezetése részéről, amit ezúton is köszönök! Ezen kívül nagyon örültem egyik gazdaságpszichológiát oktató egyetemi kollégám elismerő telefonjának a megjelenést követő második napon (!), aki pedig nem is kapott tiszteletpéldányt. Korábban is jelentek meg írásaim, kisebb lélegzetű tanulmányok, illetve Fejezetek a motivációkutatásból c. könyvemet 2007-ben adta ki a Gondolat Kiadó. A Gazdaságpszichológia könyvemet pedig 2014-ben A hatékony kommunikáció alapjai című könyv követte. Volt esetleg olyan vicces szituációja hallgatókkal, ahol előnyt kovácsolhatott abból, hogy pszichológus? Szóbeli vizsgán szoktam élni azzal a kommunikáció tudományból ismert ,,visszatükrözési” módszerrel, hogy a vizsgázó által elmondottakat fogalmazom újra, majd rákérdezek, hogy ,,akkor tehát ezt gondolja?”. Erre a vizsgázó rá szokta vágni, hogy igen. Persze sok esetben a helytelen feleletet fogalmazom újra, de az illető ezt észre sem veszi, és örül, hogy saját szavait hallja viszont. Majd elárulom, hogy nem ez a helyes válasz, és próbálom segítő kérdésekkel a megfelelő irányba terelni a vizsgázót. Azt gondolom, hogy a szóbeli vizsga is lehetőséget ad a tanulásra, ezért is szeretem. Mint pszichológus, a mindennapi életben mennyire és hogyan tudja használni tudását? Sokan félnek a pszichológustól, mivel azt hiszik valamiféle ,,röntgenszerű” szemmel van felruházva, és főleg azt gondolják, hogy könnyen felfedezi a másik ember hibáit. Hát ez elég nagy tévedés.

Sokszor inkább rossz emberismerőnek bizonyulok, mert inkább a pozitívumokat igyekszem felfedezni másokban, így a vizsgázóban is inkább azt keresem, mit tud, mit tanult. Persze azért azt könnyen észreveszem, ha valaki nem készült, de ehhez nem kell pszichológusnak lenni. Ha jól tudom, meghatározott időpontokban megkereshetik Önt a diákok személyes jellegű problémákkal is. Sűrűn előfordul az ilyesmi? Hogyan tud segíteni a hallgatóknak? Azt gondolom, hogy a személyes beszélgetés segíthet a problémák, konfliktusok jobb megértésében és kezelésében. A hallgatóknak lehetőségük van ennek a ,,szolgáltatásnak” az igénybevételére. Ha nehezebb, súlyosabb a probléma, akkor külső segítséget próbálunk keresni. Lehoczky Mária és Z. Papp Zsuzsanna tanárnővel együtt igyekszünk lehetőséget adni előre egyeztetett időpontokban a konzultációra. A tavalyi évtől külön mentálhigiénés irodát is kaptunk, amely nyugodt körülményeket biztosít a beszélgetések részére. Ez természetesen nem pszichoterápia, hanem pár alkalomra szóló, úgy nevezett ,,tisztázó beszélgetés”, ami segíti az egyént annak megértésében, hogy ténylegesen mi is okoz nehézséget számára. Végül: mit üzenne a hallgatóknak? A gazdaságpszichológia szemináriumok első óráin mindig igyekszem egy kis rövid bemutatkozást is beilleszteni a hallgatók részére. Az a tapasztalatom, hogy nagyon tehetséges, kreatív, nyitott, sokoldalú a Külkerre járó fiatalok többsége. Fontosnak tartom az önállóságot, az olykor merész gondolkodást, a kreativitás megőrzését, fejlesztését. Ezért is igyekszem ösztönözni hallgatóim körében a TDK munka írását és a kutatást, ami igazán jó gyakorló terepe a kreativitás kipróbálásának. A főiskolai hallgatók sokszor kész recepteket várnak az oktatástól. Persze vannak fontos törvényszerűségek és ismeretek, melyek segítenek a tájékozódásban, de a fiatalság nagy életkori lehetősége az újdonságok megismerése iránti bátorság, a vállalkozó kedv kipróbálása. És hozzátenném: mindez feltételezi az alapos felkészülést, a komoly, de egyúttal játékos munkát. A flow, az áramlat élménye nincs ingyen, de megéri a fáradozást. 2015. március

23


# HORRORHÁZ

Írta: Fanni A Kanyar csapata egy nem mindennapi, horrorisztikus élményben vett részt a Nightmare in Budapest rendezésében. Az adrenalin, a könnyek és megkönnyebbült nevetések után, sikerült a horror színház színészeivel beszélgetnem. Honnan jött a horrorház ötlete? Az alkotók láttak külföldön több horror házat, ahol bábukkal ijesztgették az embereket, viszont azok nem voltak olyan félelmetesek. Sokkal hatásosabb egy élő ember, amikor egy karakterbe belebújik és le tudja reagálni a különböző eseteket. Úgy gondolták, hogy kell egy ilyen Magyarországon is. Mióta működtök? Itt december óta vagyunk, viszont három éve voltunk a Lázár utcában is. Utána volt egy kis szünet, akkor Underground Fear-ként működtünk, és most újra Nightmare in Budapest néven vagyunk itt, a Bogdáni úton. Mi alapján választjátok ki a színészeket? Igazából feladunk egy átlagos hirdetést. Nyilván azok jelentkeznek, akik érdeklődnek a műfaj iránt, majd tartunk egy castingot. Ott meghallgatjuk őket és kapnak egy feladatot - például egy láb levágást-, és megnézzük, hogyan tudja előadni magát pánik- vagy veszélyhelyzetben. Ha megfelel, akkor továbbvisszük egy másik jelenetbe szerepeltetni, majd azután felvesszük. Nagyon fontos, hogy hiteles és ijesztő legyen, valamint, hogy legyen valamilyen köze ehhez a műfajhoz. Azt is megnézzük, hogy a torka mennyire bírja, mert az nagy előny, ha tud sikítani. Volt már olyan eset, hogy megfelelő volt a színész, viszont a torka begyulladt egy hónap után és a folyamatos erőltetés miatt nem tudott kiabálni. Ez a legelején nyilván nem derül ki, de meg lehet edzeni a hangszálakat. A legfontosabb, hogy gátlástalan legyen. Ha jön egy csoport, akkor el tudja játszani a szerepét és nem azzal foglalkozik, hogy milyen kínos ez neki. Vannak más műsorok is, vagy csak egy állandó darabbal dolgoztok? A Barcsi utcában van a régi horror házunk. Van Zombi apokalipszis, Elmegyógyintézet, ezenkívül vannak különféle különleges estek

24

2015. március

PlayIT illetve Tetoválók éjszakájára, ahol speciális előadásokat szoktunk tartani. A berendezés teljesen fix, a karakterek változnak, általában hat-nyolc ember ijesztgeti a csoportokat. Nem dolgozunk minden nap, így van, hogy egy szerepet többen játszunk, felváltva. Mi is próbálunk arra törekedni, hogy ne legyen ugyanolyan a műsor. De függ a csoportoktól is. Ha látjuk valakin, hogy borzasztóan fél, akkor jobban rámegyünk és ijesztgetjük. Minden csoportnál máshogy zajlik le a műsor, de igyekszünk mindig újat mutatni, arra az esetre is, ha egy csoport visszajönne egy hónap múlva. Voltak már különös eseteitek? Jöttek már olyanok, akik rezzenéstelen arccal mentek végig a szobákon, majd az utolsó szoba előtt mondták, hogy ki szeretnének menni, mert nem bírják tovább. Mindenkinél máshogy jön ki a félelem, valaki sokkot kap, valaki elájul, az volt talán a legdurvább eddig. Mi a legjellemzőbb félelemtípus, ami ki szokott jönni az embereken? A sötétségtől és az ismeretlentől való félelem a legjellemzőbb, de van, aki bohócfóbiás vagy pókfóbiás. Milyenek a visszajelzések? Pozitívak a visszajelzések, nagyon sok embernek tetszik. Vannak viszont olyanok, akik hiányolják a pincerendszert, aminek megvan a maga atmoszférája, a nyirkos, dohos, sötét pince, ami megadja az alaphangulatot. Ez a gyárépület viszont tágas és nyitott. Persze ez is leginkább az emberektől függ, hogy kinek melyik tetszik. Mit üzentek azoknak, akik félnek eljönni ide? Gyertek el, hogy legyőzhessétek a félelmeiteket! Ezenkívül nagyon jó stresszoldó.


# HÖKKENET

Helló Külker! Új év, új szorgalmi időszak és így újabb lehetőség az eddig még nem teljesített tantárgyak abszolválására. A HÖK tanulmányi szekciójának háza táján is újdonságok várhatóak. Volt már problémád a félév eleji beiratkozással? Esetleg mégsem indult egy kurzus? Most akkor mi az az Egyedi Kérvény? Okés, de egyáltalán mi ez a Modulo?! Számtalan kérdés vetődhet fel és fel is vetődik Bennetek a félév során, így létrehoztunk egy fogadóórát számotokra. A cél, hogy hatékonyabban tudjuk kezelni problémáitokat. A jövőben is elérhetőek vagyunk a

többi fórumon is, figyeljétek a Facebook posztokat és probléma esetén e-mailben is rendelkezésre állunk. Minden héten hétfőn 15:30-tól 17:00ig várunk Titeket a HÖK irodában a fogadóóra keretein belül (D.F.06). Az idei évben a megszokottnál is hosszabb időszakot élvezhetünk tanítás nélkül, ugyanis ezúttal a Külkeren kerül megrendezésre az Országos Tudományos Diákköri Konferencia. Tehát április 6-tól, egy egész héten keresztül hiányzás nélkül lóghatjátok el óráitokat! A továbbiakban is sikeres félévet kíván a HÖK!

2015. március

25


# BORSIFLÓRA

A FOTÓZÁS ÉS AZ ELKÉSZÜLT KÉPEK UTÓLAGOS MANIPULÁLÁSA AZ ÖNKIFEJEZÉS EGYIK LEGMODERNEBB FAJTÁJA. AZ EBBEN UTAZÓ MŰVÉSZEK A KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FELÜLETEKEN OSZTJÁK MEG ALKOTÁSAIKAT. EGY JÓL SIKERÜLT MŰ PILLANATOK ALATT BEJÁRHATJA A HÁLÓT, SIKERHEZ ÉS HÍRNÉVHEZ JUTTATVA AZ ALKOTÓJÁT. HAZÁNK EGYIK LEGMENŐBB GRAFIKUSA BORSI FLÓRA, AKI FIATAL KORA ELLENÉRE ELJUTOTT ODÁIG, HOGY A PHOTOSHOP LEGÚJABB VERZIÓJA AZ Ő KÉPÉVEL INDUL. IDŐUTAZÁS CÍMŰ FOTÓSOROZATÁT A VILÁG KÜLÖNBÖZŐ PONTJAIN IS KIÁLLÍTOTTÁK. FEBRUÁRBAN ITTHON, A KAPTÁRBAN IS KIÁLLÍTÁST RENDEZHETETT, ENNEK KAPCSÁN BESZÉLGETTÜNK VELE.

Kérdeztek: Bandika & Döme

26

2015. március


# INTERJÚ MIKOR ÉS MIÉRT KEZDTÉL EL A FOTÓZÁSSAL FOGLALKOZNI? A fotó kiegészítő eleme volt a grafikáimnak, eredeti anyaggal kellett dolgoznom. Ezért kezdtem el lényegében fotózni is. Szerettem volna, hogy teljes egészében saját munkáim legyenek a fotómanipulációim. Komolyabban 14 évesen kezdtem foglalkozni a fotóval, mint médiummal. Ezután a műszaki ismereteket kellett magamévá tennem, ami egy hosszú folyamat volt. Ezután ötvöztem a manualitást és a digitális képeket. MINEK KÖSZÖNHETŐ, HOGY ILYEN MAGAS SZINTRE JUTOTTÁL A KÉPEIDDEL? A maximalizmusnak. Nekem sosem volt elég jó a kép, amit elkészítettem, de minden tőlem telhetőt megtettem. Ez nagyon nehéz, mert a kép sokszor már kész, és csak rontok az utómunkálatok többszörözésével. A legtöbb esetben csak rá kell néznem pár óra után, és rögtön tudom, milyen hiba rejlik benne, ezt érdemes kivárni. KÜLFÖLDI OLDALAK IS HOZNAK LE CIKKEKET A MUNKÁDRÓL, ITTHON MÉGIS „CSAK" A PHOTOSHOP CC NYITÓKÉPE KAPCSÁN FIGYELTEK FEL RÁD LEGTÖBBEN. MIÉRT LEHET EZ? Magyarországon elég szűk a fotó értelmezése, nem illettem a definícióba soha sem. Nehéz meghatározni a műfajt, amit képviselek. Ha kérdezik, legtöbbször azt mondom, szürreális fotómanipulációkat készítek. Külföldön nyitottak az emberek, nincsenek definíciók; ami tetszik, az tetszik, és így van jól. Itthon hosszú leírások és narratívák, szakmai vélemények kellenek egy fotó minőségének alátámasztásához. Szakmai véleménnyel az én munkáimat is illették, nem is kaptam negatív visszajelzést, sőt, inkább a frissességet, újdonságot emelték ki legtöbbször. Magyarországon az új dolgoknak idő kell, mire elismerik, vagy megkedvelik. MINEK TULAJDONÍTOD AZ IDŐUTAZÁS SIKERÉT? Rengeteg emberhez szólt. A siker kulcsa a tömeg. Ha már szó esik róla -mondjanak bármit-, az valahol elismerés, mert az azt jelenti, hogy foglalkoznak vele. Ez a sorozat az emberek életkorát, földrajzi helyzetét tekintve rendkívül széles körhöz jutott el, ugyanis a történelmi személyeket, ikonikus figurákat szinte mind ismerjük. Ez nem volt tudatos, én szerettem volna megragadni azt az érzést, amit egy korábbi

generáció élhetett át ezeken a híres embereken keresztül. Mindig is vágytam a múltba, szeretek nosztalgiázni. HOGYAN JÖTT LÉTRE EZ A KIÁLLÍTÁS? ELÉGEDETT VAGY AZ ITTHONI EREDMÉNYÉVEL? Egy e-maillel kezdődött, mint szinte minden. Meghívtak kiállítani, mert tetszett a munkásságom, és mert Magyarországon eddig csak egyszer kerültek kiállításra a képeim. Nagyon boldoggá tett, hogy rengeteg ember eljött a megnyitóra, és hogy nagyon sokan kíváncsiak voltak élőben is a képekre. A kiállított munkák mennyiségét tekintve egy kissé kevés alkotást tudtam megmutatni, de egyelőre a „kevesebb több” alapon ez így volt jól. Nagyon hálás vagyok a látogatóknak, és persze köszönöm a Kaptárnak a lehetőséget. Ez a hely egy kis ékszerdoboz, amit ez alkalommal én tölthettem fel. INFOBOX:

Borsi Flóra 21 éves fotóművész, grafikus. Az Időutazás című fotósorozata hozta meg neki a világsikert, amelyben híres emberekről (pl. Marilyn Monroe, Charlie Chaplin, Elvis Presley) készült fotókra szerkesztette oda magát és fényképezőgépét. Képei megjelentek többek közt a BBC, a The Guardian és a The Huffington Post oldalain is. 2014 októberében egy, a Behance-re feltöltött munkája nyomán felkereste az Adobe, mondván az ő egyik képét szeretnék elhelyezni a Photoshop képszerkesztő program legújabb verziójában. A Photoshop CC indítóképernyője azóta Flóra munkáját dicséri.

HOGYAN FÉR BELE AZ ÉLETEDBE A MŰVÉSZET, CSINÁLSZ VALAMIT EMELLETT? Teljes mértékben. Minden, amit látok, művészet. Még utazás közben is csak egy következő képen töröm a fejem. Annyi impulzió éri az embert, ha hagyja, hogy csak ki kell menni az utcára, és egy perc alatt élhet meg annyit, mint mások egész életükben soha. Jelenleg úgy érzem, annyi jó dolog történt velem, mintha már öt életet leéltem volna. Ezért mindenre van időm, amire szeretném. MIT ÜZENNÉL AZOKNAK, AKIK SZERETNÉNEK HASONLÓ DOLGOKAT ALKOTNI? Lehet, számodra sosem lesz elég jó az alkotásod, de a nézőnek igen. Ez pont elég!

2015. március

27


# E-PÉNZ

Írta: Győrbíró Dávid Az utóbbi másfél évtizedben apránként mindenünk felkerült az internetre: a gondolataink, az alkotásaink, a képeink, nem túl szerencsés esetben még a személyes adataink is. Hatalmas közhellyel élve: megváltoztatta az életünk. 2008 végén aztán elérkezett az idő, hogy a pénzünk is a világháló része legyen. Megszületett a bitcoin.

INFOBOX 28

2015. március

Satoshi Nakamoto

Mi magyarok igen sok feltalálóra lehetünk büszkék. Mi lenne ha a bitcoint is kicsit magunkénak mondhatnánk? Az elképzelés nem annyira őrült, hiszen az ismeretlen Nakamoto írását kielemzve páran arra jutottak, hogy ő valójában nem más, mint Nick Szabó, a bitcoin elődjének feltalálója.


A

z első pontos terveket 2008 októberében tette közzé a máig ismeretlen kilétű Satoshi Nakamoto. A bitcoin egyik legnagyobb előnye, hogy nem függ semmilyen központi kibocsátótól illetve hatóságtól. Ehelyett egy publikus adatbázisra támaszkodik, ami minden egyes tranzakciót rögzít; ez alapján határozható meg az is, hogy ki mekkora összeg tulajdonosa. Ezt nevezik block chainnek. Bár ez a „főkönyv” nyilvános, az ügyletet lebonyolító felek személyazonossága titokban marad. Körülbelül tíz percenként egy újabb blokkal bővül a lánc. A block chain sajnos nem készül el magától és a temérdek tulajdonoscsere adminisztrációja bizony elég sok számítási erőt igényel. A felhasználók tehát a saját processzoruk munkáját adják a hálózatnak, ami ezért cserébe blokkonként 25 bitcoint ad. Még. Ugyanis várhatóan 2016 közepére ez a szám megfeleződik, aztán négy évente újra és újra, egészen 2110 környékéig, amikor 21 millió bitcoin lesz forgalomban. Ezt nevezzük bányászatnak. A technika fejlődésével a bányászat is egyre nehezedik, úgyhogy nem érdemes otthoni PC-n megpróbálkozni vele. Mint oly sok technológiai újításra, a virtuális pénzre is először az alvilág figyelt fel. Az ellenőrzés nélküli fizetőeszközt házasították a teljes anonimitást biztosító Tor böngészővel, így létrehozva az online feketepiacokat. Ezeken a deep weben található oldalakon a megfelelő mennyiségű bitcoinért cserébe mindent meg lehet kapni, ami egy ember rémálmaiban felbukkanhat. Kábítószereket, fegyvert, bérgyilkost, lopott hitelkártyákat, stb. Legtöbbünknek erről a monitor előtt vadul gépelő hekkerek juthatnak az eszünkbe, pedig a valóság ennél sokkal egyszerűbb. A megfelelő programok letöltése és futattása után egy ugyanolyan felületre lehet belépni mint az eBay. A leghírhedtebb ezek közül a Silk Road volt, amit már becsukott az FBI. A Carnegie Mellon University informatikusának -Nicholas Christinnek-, a tanulmánya szerint a 2012ben, csak a Silk Roadon gazdát cserélt bitcoinok értéke 15 millió dollárra rúg, ami nem kevés, mégis csak töredéke az online feketepiacok termelésének. Akik nem befektetésként veszik a bitcoint, azok nagyrészt itt költik el. Nem telt sok időbe, mire a bitcoinra a befektetők és legális cégek is elkezdtek építeni. A legnépszerűbbek a bitcoin-startupok. Ezek a cégek általában a bitcoin egyszerűbb használhatóságát tűzik ki célul: bitcoin ATM-eket, tárcákat és hasonlókat fejlesztenek. Ilyen bitcoin-automata egyébként a budapesti

# GAZDASÁG Anker Klubban is működik, de ez az internetes tőzsdékhez képest drága. Pár szervezet elfogad bitcoinos adományokat, például a Wikileaks vagy a Greenpeace. Kevesen fogadják el áruért cserébe, de köztük van a Dell, a Microsoft és a Time Inc., hogy csak a legnagyobbakat említsem. A bitcoin ezen felül rengeteg problémával is küzd. Az első és legszorítóbb, hogy az online tárolt pénzünk korántsincs akkora biztonságban, mint ahogy azt gondoltuk. Erre az egyik legjobb példa az Mt. Gox bitcoin-tőzsde. 2013-ra ez a cég kezelte a virtuális tranzakciók 70%-át. Eközben pedig folyamatosan biztonsági gondokkal küszködött. 2014-ben hónapokig nem tudtak fizetni az ügyfeleiknek egy hibára hivatkozva. Mint később kiderült, egy feltételezett lopásban több mint 850,000 bitcoin tűnt el, ami akkortájt 450 millió dollárt ért. A cég azóta is csődeljárás alatt van. Ez is hozzátett a bitcoin egy másik nagy problémájához, nevezetesen ahhoz, hogy a bitcoin egyre jobban egy lufihoz hasonlít. Ezeknek a buborékoknak jellemzője, hogy valótlan jövőképek miatt egy eszközt ész nélkül felvásárolnak, így feltornázva az árát. Majd mikor rájönnek, hogy hiba csúszott a számításokba, eladják azokat: kipukkan a lufi. A bitcoinnal ez immáron többször is megtörtént, legutóljára 2013-ban. Azonban van egy fontos különbség a klasszikus lufik és a bitcoin között. Az előbbiek visszatérnek az eredeti árra, míg az utóbbi visszatérve a csúcsról is drágább, mint ahonnan indult. Szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy ezek valójában az új technológia megismerésének hullámait jelzik, és ez teljesen normális. Ez persze csak a befektetőknek okoz gondot; akik valójában vásárlásra használják a pénzt, azoknak ez mindegy, hiszen az áruk alkalmazkodnak a bitcoin aktuális árfolyamához. Például, ha ma egy kiló kenyér 1 bitcoin, de holnap a bitcoin kétszer annyit ér, akkor egy kiló kenyér csak fél bitcoin lesz. Míg egy valós pénznél ez problémát okoz, addig a bitcoinnak meg se kottyan, hiszen minden egységet nyolc tizedesjegyig tudnak felbontani. Fejfájást okozhat az is, hogy egyre újabb virtuális valuták bukkannak fel, mint például az E-gold. Végezetül: mi a jövője a bitcoinnak? Bár már a Forbes és a Financial Times bejelentette a halálát, a bitcoin még mindig virágzik. A JP Morgan szerint soha nem lesz széleskörűen használt valuta, mások szerint nem fog sok időbe telni, hogy megérkezzen a törvényi szabályozás. Bárhogy is legyen, a bitcoin mindig úttörő újítás marad. 2015. március

29


# KANYARKULT

Talán ez a téma már lerágott csont és szinte lehetetlen olyat alkotni, ami után azt mondja a néző, hogy többet nem megy ki egy sötét folyosóra sem! Hollywood mindig képes arra, hogy évente előhúzzon legalább egy olyan remekművet ezen a területen, hogy az ember remegve és sápadtan keljen fel a kanapéról. Előre szeretném leszögezni, hogy ez egy szubjektív lista, lehet eltér mások értékrendjétől! Számomra ez az a 3 film adott maradandó élményt, melyet bátran tudok ajánlani minden horror kedvelőnek! FIGYELEM, csak is erős idegzetűeknek! Írta: P. Tomi Próbáltam minél változatosabb listát összeállítani mind alműfajok mind a klasszikusok vs. modern idők terén. Az álmatlanságért felelősséget nem vállalok!

3. Nálam a japánok keze alatt megszületett

2002-es amerikai feldolgozás került a dobogó legalsó fokára. A kör egy kőkemény thriller, ami odaszögezi a nézőt a fotelba. A középpontban egy szebb napokat is megélt riporternő áll, aki kap egy titokzatos videokazettát, amelynek megnézése után 7 nappal elhalálozik a delikvens. Lassan válaszokat kapva kezd vesszőfutásba a csinos riporternő, hogy megmentse gyermeke és saját életét! Hihetetlen intenzív filmélményt kapunk Gore Verbinskitől, aki többek közt a közismert Brad Pitt főszereplésű akcióvígjátékkal, a Mexikóival is nagyot alkotott. 2. Stephen Kinget és Stanley Kubrickot szerintem egy horror kedvelőnek sem kell bemutatni. Ha mégis akkor előbbi egy hihetetlen, ámbár az épeszűségét sokak által megkérdőjelezett író zseni. Az utóbbi nevéről pedig sokaknak először a meghamísított Holdra szállás felvétele jut eszünkbe, de gonoszság lenne a részemről ennyivel elintézni, hiszen maradandót alkotott a horror történelmében is! A néhol kissé vontatottnak tűnő Ragyogás, azért képes az emberben lelki sérüléseket okozni, példának csak a főszereplő, Danny folyosóbiciklizését említve. Nem szabad elmenni szó nélkül a színészi teljesítmény mellett sem, hiszen Jack Nicholson olyat alakít az

30

2015. március

egész film alatt, hogy elgondolkodunk rajta „Vajon ez az ember épelméjű-e valójában?” Nagyon nagy kedvencem ez a film és nagyon nehéz döntés volt a részemről, hogy csak a második helyre tehettem. Egy szóval, KIHAGYHATATLAN! 1. És a legdurvább horror címet a Justin Bieber klippeknek adnám! Na jó nem! Komolyra fordítva a szót egy olyan filmnek adtam a dobogó legfelső fokát, amelyet nagyon vártam 2013ban, de kicsit tartottam attól, hogy túl sok reményt fűzök hozzá, ezért csalódni fogok. Azonban, ami a film alatt és után lezajlott bennem azt senkinek sem kívánom! A ’13-ban taroló Démonok között egy kísértet horror, amely egy már sokakban ismert alap sztorit foglal magában. A Perron család nagyon jutányos áron jut hozzá egy családi házhoz vidéken. Legrosszabb rémálmukban se gondoltak volna arra, hogy démonok lakják a házat! Az ezt követő furcsaságokat, olyan elemekkel dobta meg James Wan rendező úr, hogy a néző számára az elejétől a végéig egy adrenalin-hullámvasút, amiből nem lehet kiszállni! Az már csak hab a tortán, hogy a filmben paranormális jelenségeket kutató Ed és Lorraine Warren valós személyek voltak. Remélem kedvet kaptatok egy kis félelmetes szórakozáshoz, ha bármilyen jó tanáccsal szolgálhatok, akkor az az, hogy ne egy esős, magányos estén essünk neki a hajmeresztő alkotásoknak!


# KANYARKULT

Írta: Márkó Március sok új albummal kecsegtet, nehéz is választani közülük. Mégis megemlítendő a The Cribs új lemeze, a „For All My Sisters”. A 2002-ben debütált wakefieldi csapattól ismét egy remek darabra számíthatunk. Aki nem ismerné őket, a brit indie garage rock triót Gary és Ryan Jarman ikerpár és kistestvérük Ross Jarman hozták létre. Azóta 5 nagylemezzel és számtalan koncerttel bizonyították be, hogy van helyük a szakmában. Legutoljára 2012-ben hozták ki a „In the Belly of the Brazen Bull” című lemezüket. Ekkor kellett elbúcsúzniuk Johnny Marrtól, a Smiths és a Modest Mouse volt gitárosától; az album mégis remek fogadtatásra talált mind a rajongók, mind a kritikusok körében. Hazánkban már többször is jártak, először 2010-ben, valamint 2012-ben felléptek az Akváriumban is, majd 2013-ban a szerencsésebbek láthatták őket a Sziget Fesztiválon, az A38 színpadán. Várhatóan az új albumuk is hozza az eddigi kiváló teljesítményt, folytatva a csapat eddigi rendkívül ütős színvonalát.

Írta: Benyóka Budapest Park április 24. Brains lemezbemutató Vendég: Anima Sound System

finom egyensúlyát keresik, a hullámok, hegyek és a ritka levegő érzeteiből inspirálódtak. A munkák fa, olaj és akrill festés berakásos technikájával készültek.

Filmszínházak április 02. Visszatér a mozikba a Vin Diesel által vezetett "száguldunk és köpünk a fizikára" csapat. „A család a legfontosabb!” – hangzik el hetedszerre is a vezérmotívum. A néhai Paul Walker utoljára ül a volán mögé.

KönyvBár & Restaurant Budapest, VII. kerület, Dob utca 45. A hagyományos étlap és a kiváló italválaszték mellett hetente változó, könyvek ihlette ételeket kínálnak kóstolásra. Érezted valaha egy jó írás olvasása közben a megírt ételek zamatát a szádban? Szeretted volna megkóstolni Harry Potter sütőtökös derelyéjét vagy a vajsört? Tudni szeretnéd, milyen ízű lehet A szürke ötven árnyalata? Elképzelted már, hogy milyen étel lehet a Tüskevár, az Állatfarm vagy Örkény István egypercesei? Látogassatok el és kóstoljátok meg a hetente megújuló ízeket!

Brody ArtYard április 18-ig Miss Margrin első önálló kiállítása, nagy formátumú hangulatokkal, amelyek az árnyalatok és színek csodálatát tükrözik. A geometria éteri,

2015. március

31


# MILETTVELED

Kérdezett: Bandris Még anno miért a Külker mellett döntöttél? Céltudatos volt választásod? Félig-meddig, mindenesetre utólag visszatekintve bizonyosan sorsszerű. Édesanyám anno még ’76ban szintén a Külkeren végzett az akkori Áruforgalmi szakon (a KG elődje), így a Külker mindig közel állt hozzám. Engem viszont teljesen megbabonázott a Közgáz épülete, a hely szelleme és légköre, így oda felvételiztem és csak második helyen jelöltem meg a Külker KG szakot. Noha a matekkal mindig hadilábon álltam, olyan nincsen, hogy Anyunak sikerült, nekem meg nekem. Hiába volt az érettségire már két középfokú nyelvvizsgám, nem jelöltem meg a nemzetközi kommunikációt, ahova egész könnyedén besétálhattam volna. Sőt, semmilyen matek nélküli B tervem nem volt. Így aztán egy félre sikerült matek központi érettségi után egy kis kitérővel jutottam el egy évvel később az NK-ra felvételi nélkül. Szerettél a Külkerre járni? Milyen szakirányon végeztél? Szerettem nagyon és ma is jó érzésekkel gondolok vissza az itt töltött évekre. Volt annak egy sajátos bája, hogy néhány olyan tanár engem is tanított, akik még anno Édesanyámat. Nagyon jó volt a csapat és a Külkeresek között máig legendásan nagy az összetartás.

32

2015. március

Reklám szakirányos voltam, ami akkoriban talán a leginkább gyakorlat és csapatmunka orientált szakirány volt. Egy igazi kis elit osztag, akik a mai napig lépten-nyomon egymásba botlanak a médiában és cinkos összekacsintással támogatják egymást. Diplomázás után könnyen el tudtál helyezkedni? Könnyen, de ez nagyban köszönhető annak, hogy a Külkerrel párhuzamosan elvégeztem egy 2 éves televízió- és rádió riporter sulit, ill. ezen keresztül gyakornokként dolgoztam a TV2-nél. Így az államvizsga és a fél éves brediai ösztöndíj után nem a nulláról kezdtem a munkakeresést, hanem - a korábbi két év munka gyümölcseként – visszamehettem a TV-be dolgozni. Azóta eltelt pár év. Hol dolgoztál, mivel foglalkoztál? Egészen pontosan 12 éve léptem ki a Külker falai közül, pedig mintha ma lett volna… A TV2-ben tíz évet töltöttem különböző munkakörökben és pozíciókban, megjárva a kamera mindkét oldalát és a szamárlépcsőt. Gyakornokként a Tényekbe és az Aktívba készítettem riportokat, vezettem élő internetes hírműsort és szerkesztettem fél évig a TV2 weboldalán a Big Brother rovatot.


# AMC Az első Big Brother széria végét követően (2003. január) kimentem fél évre Breda-ba és amikor visszajöttem, átigazoltam a műsorkészítői oldalról a Kereskedelmi igazgatóságra. Az akkor alakult New Media osztályra kerültem először projekt menedzserként (online, teletext és telco), majd az évek során a csatorna valamennyi digitális média bevételéért én lettem felelős. Ez volt az emeltdíjas szavazásokra épülő valóságshow-k és tehetségkutatók, ill. a telefonos kvízműsorok hőskora. A folyamatos érdekélődés középpontjában álló élő műsorok aktív részesének lenni, a produkciók több hónapos előkészítési fázisától kezdve az élő adásokig, elképesztően sok tapasztalatot adott és nagyon sok mindent tanított. 2011 év elején szervezeti átalakítások sora történt a csatornánál. Ekkor jöttem el onnan és csatlakoztam –több mint fél év kihagyás után–, az AMC Networks International Central Europe-hoz (akkori Chello Central Europe) Kereskedelmi vezetőként. Magyarország vezető kábeltelevíziós vállalkozásánál közel tucatnyi brand (köztük a Sport 1, Sport 2, Minimax, TV Paprika, Spektrum, MGM stb.) és több mint 22 televízió csatorna reklámbevételeiért (spot, szponzorációs, product placement, licensing & merchandising, online, teleshop stb.) feleltem a közép-európai régióban. Tavaly áprilisban váltottam és a reklámok világát magam mögött hagyva csatlakoztam a cég Terjesztési csapatához Head of Key Account Sales pozícióban. Itt maguknak a csatornáknak az értékesítése a feladatom – továbbra is regionális szinten – olyan kiemelt kábeloperátorok felé, mint például a Magyar Telekom és a UPC.

Hogy-hogy pont a két legnépszerűbb AMC sorozatot nem játsszátok a csatornán? (Walking Dead és Breaking Bad) A Breaking Bad, The Walking Dead, Mad Men c. sorozatok valóban mind az amerikai AMC kábeltelevízió portfóliójába tartoznak és garanciát jelentenek a minőségi szórakozásra. Mire az AMC elért a magyar piacra, addigra e három húzósorozatának vetítési jogait az anyacég eladta más tévéknek, így ezek egyelőre nem láthatók a hazai AMC csatornán.

Az AMC csatorna mostanában került bevezetésre Magyarországon. Tudnál a cégről és a csatorna bevezetésről pár szót mondani? Az annak idején American Movie Classics (AMC) néven elindított és főleg filmek sugárzásból élő amerikai tévé 2002-ben váltott nevet és profilt. Ekkor szállt be a sorozat bizniszbe. 2014 év elején vásárolták meg a UPC-t is tulajdonló LGI-tól (Liberty Global International) a teljes Chello-cégcsoportot – a budapesti központtal működő Central Europe leányvállalattal egyetemben. Az AMC televíziós csatorna itthon 2014. november 5-én indult el az MGM csatorna újrapozícionálásaként. A re-brand az ÉszakAmerikán kívüli forgalmazás első lépését jelenti a televíziózás egyik legnépszerűbb és legdíjazottabb márkája , vagyis az AMC számára.

Mit üzensz a külkereseknek? Élvezzétek és használjátok ki a suliban eltöltött éveket, és legyetek büszkék arra, hogy Külkeresek vagytok, mert Külkeresnek lenni jó!

Szerinted merre halad a televíziózás Magyarországon? Veszíteni fog szerepéből a televízió, mint médium? Amióta én a médiában dolgozom, folyamatosan fel-felütik a fejüket a televízió bukását, lassú halálát jósló prognózisok. Ennek ellenére a gyakorlat és a legújabb kutatások is azt mutatják, hogy még mindig nő a hagyományos, lineáris tévénézésre fordított idő. Hiába az újabb és újabb tartalomfogyasztásra alkalmas eszközök, a televízió mindezidáig sikeresen alkalmazkodott a folyamatosan és egyre nagyobb gyorsasággal fejlődő technológiai környezethez. Vannak esetleg kitűzött céljaid a jövővel kapcsolatban? Szakmai részről nagyon izgalmas, kihívásokkal teli év előtt áll a teljes magyar televíziós médiapiac. A sikeres helytállás mellett szeretném a PhD tanulmányokon keresztül összegzett szakmai tapasztalatokat és tudást minél többeknek átadni. Magánéleti fronton pedig tovább mélyíteni a három éve indult új nagy szerelem, a vitorlázással kapcsolatos tudást, versenytapasztalatokat.

2015. március

33


# 60SECS

Elmúlt a december, a Mikulás, a karácsony, Már/még a zh-k miatt sem parázok Odavan a január, a nagykabát, a téli sapka Kinn hideg volt a vizsgán mégis vért izzadtam Vége a februárnak és vele véget ért valami, amitől akkor megfagytam az éjszakain Itt van a március, a napfény fektet két vállra Borozás a parkban, vagy készülés a zh-ra? Nem kérdés...

Galó Kristóf A narancsot felváltja a görögdinnye, a kabát bekerül a szekrénybe. Hangosabbak lesznek az utcák, színesebbé válik a világ. Megnyúlnak a nappalok, látszódnak a csillagok.

Klement Claudia A tavasz mindig valaminek a kezdete. Ilyenkor az ember a fáradt és sötét téli hétköznapokból egyszer csak átlendül ezen. És tavasszal ismét rengeteg mulatsággal szórakoztat minket a Külker, itt a legnagyobb esemény a Mákony. De ne felejtsük el a tavaszi szünetet sem, mert hát azt is mindenki szereti.

Davidovics Miklós A Külker csodás, a statisztika para. A vodka, szóda, a whisky meg kóla! Kanyarban most rettegés… A helyedben, sűrűbben hátranéznék!

Nagy Bendegúz

34

2015. március

Azt mondják az idén is lesz tavasz. Kibomlanak a rügyek, virágba borulnak a fák, és barackillatú lesz a világ. Fészket raknak a madarak éppúgy, mint minden évben. Hogy a bárányfelhők azúrkékre festik majd az eget, és a fű újra mohazöld lesz. Illatozni fognak a gyapotfehér orgonák, és csilingelni a gyöngyvirágok. A feketerigók vidámabban motoszkálnak a fák alatt, és a harkály ismét végigvizsgálja az összes fát a sétányon. Hogy simogató lesz majd a szél, és a sovány napsugár hízni kezd.

Bakos Szintia

Félelem. Rettegésben tart. Kontrollál. Pánik. Irtózatos. Pókok. Csúszómászók. Madarak. Sötétség. Szűkös helyek. Idegenek. Fóbiák. Szorongás. Remegés. Szívverés. Megállíthatatlan. Leküzdhetetlen. Sosem tűnik el a Földről.

Tőtős Netti

Napsütés, boldogság, Külker Hétfő, madarak, ZH hét, csak a stat legyen meg, kirándulás, jó idő, közeleg a Mákony, boldogság, vékony kabát, sok Külker Menü, vidám emberek az E előtt, túléltük a telet, közeleg a nyár, nem fagyunk meg az éjszakain, rügyeznek a fák, tombolnak a hormonok – itt a tavasz, Külker! Napszemüveget fel, irány a szabadba!

Várhelyi Petra

Tavasz? Napsütés. Madárcsicsergés. Tulipán. Mámor. Fáradtság. Friss. Kellemes. Kirándulás. Mosoly Megújulás. Szerelem.

Jakabfi Adri


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.