Kanyar 2015 április

Page 1

# EDITORIAL

IMPRESSZUM Lapigazgató: Vass Dávid Főszerkesztő: Papp András Vezető szerkesztő: Somogyi András

Felelős szerkesztők:

Németh Cintia, Steiner Krisztián, Szárencsev Márkó

Art Director: Müller Döme Korrektor: Bereczk Julianna Szponzor koordinátor:

Szilágyi Bence Cikkírók: Badár Tamás, Bíró Luca, Győrbíró Dávid, Pasztusics Tamás, Sátori Fanni, Somay Eszter, Szabó Eszter, Várhelyi Petra

Tördelőszerkesztők:

Husz Ricsi, Jakabfi Adrienn, Klement Claudia,Kovács Bence, Nagy Bernadett , Peretsényi Dániel, Vén Bianca

Olvasószerkesztő:

Horváth Dóra, Vladiszláv Zájec Szponzorosok: Babiloni Ronny, Bakos Szintia, Davidovics Miklós, Galó Kristóf, Korpos Dávid, Nagy Bendegúz, Tivadari Szilvia, Tkacsenkó Viktória, Tőtős Anett Fotós: Dániel Márton, Pálmány Flóra

A

munka világa nem sok pozitív attribútumot vonz magához, de kétségtelen, hogy életünk szerves része. Főiskolai hallgatóként valószínűleg belekóstoltál már pár állásba, de mi lesz majd, amikor heti 40 órában kell futtatni a „bizniszt”? Az április és a május mindig a munkakeresés idénye. Rengetegen keresnek ilyenkor gyakornoki helyeket és a legtöbb állás tavasszal üresedik meg. Kicsit annak jártunk utána, hogy milyen lehetőségei vannak egy frissen diplomázott, vagy gyakornoki helyet kereső külkeresnek. Milyen legyen az önéletrajzod? Hogyan ne parázz az állásinterjún? Miként tudod megcsillogtatni az értékeidet? Igyekeztünk mindenre választ keresni, sőt annál is tovább menni. Az sem mindegy, hogy szabadúszó vagy beosztott szeretnél lenni. Ilyen fiatalon nagyon széles látókört és érett gondolkodást feltételez egy saját vállalkozás beindítása. Vajon megéri? Hogyan tudnál elindulni a saját sárgaköves utadon? Talán ez a szám segít ezen elgondolkozni és irányt mutatni. Egy biztos: amíg élet az élet, dolgozni mindig kell majd valakinek. Azonban fontos, hogy ne csak kereseti lehetőséget, hanem örömet és elkötelezettséget találj leendő állásodban.

Nyomdai kivitelezés: 2Republic BTL Agency

Külön köszönet:

Bodnár László, Korsós Mónika, DJ O’NEAL

KONTAKT

1165 Budapest, Diósy Lajos utca 22-24. E. I. 30. E-mail: szerk.kanyar@gmail.com Web: www.kanyarmagazin.blog.hu facebook.com/BGF.Kanyar

2015. április

3


# KONTENT

IRODATÍPUSOK -EGYEDÜL VAGY NÉGYESBEN 5 MENNYIT ÉR A KÜLKERES DIPLOMA? 6 A MUNKAVÁLLALÁS JOGI HÁTTERE 7 TOP 5 ISKOLASZÖVETKEZET 8 HOL KERESS ÁLLÁST? 9 MIT NE CSINÁLJ ÁLLÁSINTERJÚN?! 10 GRAFOLÓGIA 11 INFOGRAFIKA 12 ÖNÉLETRAJZ HOW TO 13 UNILEVER HR INTERJÚ 14-15 MULTI VAGY KÖZÉPVÁLLALKOZÁS? 16 KÜLFÖLDI GYAKORLATI LEHETŐSÉGEK 17 VÁLLALKOZÁS FIATALON 18 INDULÓTŐKESZERZÉS 19 EXCEL PARÁK 20 BUHERA VÁLLALKOZÁSOK 21 KATEDRA NÉLKÜL: BODNÁR LÁSZLÓ 22-23 IRODAKAJÁK 24 INTEJRÚ HAVAS DÓRÁVAL 25 COLIBRI 26 MÁRKATÖRI: PROFESSION.HU 27 KANYAKULRT: TOP 5 MELÓ FILM 28 KANYARKULT: ZENE+PROGRAM 29 MI LETT VELED KÜLKERES? DJ O'NEAL 30-31 60 MP 32 HÍRMORZSA 33 HÖKKENET+SUDOKU 34

4

2015. április


# OFFICE

Írta: Somay Eszti Munkavégzésünket rengeteg dolog befolyásolja. A hosszú ideig való koncentrálás igen nehéz feladat, ezért nagyon fontos, hogy megfelelő környezetet teremtsünk magunknak ehhez. A munkás hétköznapokban irodáink válnak második otthonunkká és hatékonyságunk alapjává is. Ezért elengedhetetlen egy jó elrendezésű és megfelelő felépítésű hely, ahol dolgozhatunk. Minél előbb rájövünk, hogy személyiségünkhöz milyen típusú munkahelyi környezet illik, annál hamarabb tudunk beilleszkedni. Az irodáknak három fő csoportja van: a klasszikus, az open office és a home office.

V

alószínűleg egyik elnevezés sem cseng idegenül bennünk. Megtörténhet, hogy kialakult véleményünk van arról is, számunkra melyik lenne a legkényelmesebb megoldás. Igazság szerint ez több összetevős és túlmutat azon, hogy „Nyilván a home office,mert otthon nem kell jópofizni senkinek, dolgozhatok egy alsónadrágban is és egyedül hatékonyabb vagyok.” A KLASSZIKUS IRODA (sejtirodának vagy cellairodának is nevezik) megfelelő a közepes koncentrációt igénylő csapatmunkához vagy kiscsoportos megbeszélésekhez. Ekkor az asztalok egymással szemben helyezkednek el, 2-4 fő számára. Előnye, hogy az önálló terület érzetét kelti és a kis létszámnak köszönhetően könnyebben tudunk összepontosítani. Hátránya ugyanebben rejlik, a kevés ember miatt elhatárolódva érezhetjük magunkat, és lassítja a kommunikációs folyamatokat a munkatársak között.

AZ „OPEN OFFICE” IRODA a klasszikussal szemben egyetlen, általában nagyobb méretű helyiség, melyben osztályok, esetenként egész részlegek helyezkednek el. Ez főleg a kevés koncentrációt, viszont annál több kommunikációt megkövetelő feladatokhoz ideális. Ebben az esetben könnyen kialakul a közösségi érzés, fejlődhet a csapatdinamika és gyors az információcsere. Az egy légterűség miatt erős a zajterhelés, az áthallás és ennek következtében romlik a koncentrációnk. A HOME OFFICE-t, azaz az otthoni munkavégzést, főleg külsős munkatársak vagy távmunkások használják. Tény, hogy a legnagyobb szabadságot és rugalmasságot biztosítja a dolgozó számára feladatai ellátására, problémát jelenthet viszont az elszakadás a közösségtől, az azonosulás, elköteleződés csekély mértéke. Mindegyik típusnak megvannak a maga előnyei éppúgy, mint a hátrányai. Akármennyire is tisztában vagyunk saját képességeinkkel, csak gyakorlatban deríthetjük ki, valójában melyik irodatípussal tudunk a legkönnyebben azonosulni. 2015. április

5


# DIPLOMA

Írta: Bandris Ahogy haladunk az időben, egyre több embernek lesz diplomája, ezzel az oklevél értéke és minősége is nagyon eltérő lesz. Magyarországon a felsőoktatási intézményekből, szakokból nagy a választék, ám ez korántsem jelenti azt, hogy minőségi oktatás folyik minden intézményben. Nézzünk bele, hogy kinek milyen lehetőségei vannak végzettség és tapasztalat arányában!

R

égen még az számított átlagosnak, ha valaki az érettségit megcsinálta, mellé esetleg tanult egy szakmát és el is tudott helyezkedni azonnal. Ma egy érettségivel, tapasztalat nélkül maximum vendégmunkásnak mehetünk Londonba mosogatni, vagy a helyi gyárba három műszakban húzni az igát. Sokkal jobban meg kell dolgoznunk azért, hogy olyan állást találjunk magunknak, ami a magyar környezetben jövedelmező, biztonságos és „gondtalan” életet kínál nekünk. Ehhez pedig nem más út vezet, mint a minőségi oktatás és a tudatos felkészülés az életre. Azért, hogy jó szakember legyél a saját területeden. Kicsit ráfókuszálva a főiskolás évekre, érdemes megvizsgálni a tanulás-munka mérlegét. Remek dolog, ha tantárgyaidat 100%-os átéléssel, felkészültséggel teljesíted, és csak úgy hullnak az öledbe a kreditek. De azt se felejtsük el, hogy a szakmai tevékenység és tapasztalatszerzés nagyon fontos az elmélet gyakorlatba való átültetéséhez. Hiába tanulunk AIDA modellt, BCG mátrixot, azzal nem fogunk tudni egy meetingen érvényesülni. (Bár kétségtelen, hogy ildomos ismerni az elméleti dolgokat, ahhoz, hogy megértsük a szakterület működésének logikáját.) Az sem baj, ha egy kávézóban voltál felszolgáló. Ha jobban odafigyelsz, nem is kávét főztél. Fejlesztetted a kommunikációs képességedet, a monotonítástűrésedet, a stressztűrő-képességedet. Nagyon fontos, hogy ezeket az értékeket meg tudjad mutatni és érezd magadon a fejlődést, így tudsz értékessé válni a munkaerő piacon. Érdemes még megemlíteni az iskolai közéletben való szereplést is. Diákszervezetek hada áll

6

2015. április

rendelkezésedre, hogy fejleszd magadat, átfogó projekteket vigyél véghez. Bár fizetés nem jár ezért, a legnagyobb előnye ennek a dolognak (a társaság és a kapcsolatépítés mellett), hogy itt még hibázhatsz. Személyes tapasztalatom ezzel kapcsolatban, hogy segít kialakítani a munkával és a szervezettel szemben egyfajta alázatot és elkötelezettséget. Ez nagyon vonzóvá tud válni egy leendő CV-ben. Pár volt külkerest meg is kérdeztem, mi a véleményük a külkeres diploma minősítéséről a munkaerőpiacon. Fanni véleménye úgy érzem megragadta a lényeget, aki így nyilatkozott: „Még mindig szeretik a munkaerőpiacon a külkeres diplomát, de az a tapasztalatom, hogy általában nem az a döntő, hogy hol végeztél, hanem az, hogy a tanulmányaid alatt mit tettél le az asztalra, milyen tapasztalataid vannak.” Máté a tapasztalat szükségességére erősített rá: „Nálunk egy department head, aki 160-180 emberért felel, gyakorlatilag érettségivel rendelkezett, mikor felvették. Viszont a gimi után egyből elment a Marshoz, majd több céghez is és annyi tapasztalatot szerzett, hogy úgy gondolták, megfelel a pozícióra.” Személyesen annyit tudok hozzáfűzni, hogy a másik versenytárs közgazdasági iskolához képest a munkaadók a külkereseket azért alkalmazzák szeretettel, mert gyakorlatiasak, pörögnek, ha kell, megfelelő háttértudással rendelkeznek és motivációban sincs hiány. Egyszóval nem akarják rögtön a legnagyobbat szakítani és vezérigazgatónak lenni. Remélem, már kezded kapizsgálni a képletet. A név nem minden, a főszereplő itt Te vagy! …Hogy mit ér a diploma? Azt, amivé a képességeid teszik!


# ÜGYVÉDVOK

Írta: Luca Lassan vége a szorgalmi időszaknak és sok diák nem csak bulizással fogja eltölteni az időt. Nem lehet elég korán elkezdeni a keresgélést, ha nyári munkáról van szó. Viszont könnyen átverhetnek, ha nem vagy tisztában vele, hogy pontosan milyen jogok illetnek meg – akár nyári munka, akár állandó.diákmunka során.

M

inden hivatalos diákmunka egy munkaszerződéssel kezdődik (kivétel az alkalmi munka). Ezt megkötheted a munkáltatóval vagy az iskolaszövetkezettel, amelyen keresztül dolgozni fogsz. Ha a munkáltatód nem foglalná írásba a munkaszerződésedet, akkor a szerződés érvénytelenségére csak Te hivatkozhatsz, a munkába lépést követő harminc napon belül. A munkaszerződésben meg kell határozni a személyi alapbéredet, a munkakörödet, a munkavégzésed helyét, illetve a munkaviszony szempontjából lényeges adataidat. Magyarországon a minimálbér alakulása szerint határozzák meg a diákok órabérét, ez jelenleg 604 forintos bruttó órabérnek és 105 000 forintos havi bérnek felel meg; ennél kevesebb bérért ne vállald el a munkát (vagy „perelj”)! Ha iskolaszövetkezeten keresztül dolgozol, a bruttó bér után 16% SZJA-t vonnak le, így jön ki az az összeg, amit a számládra utalnak. Fontos megjegyezni, hogy az adó megfizetéséről Neked kell nyilatkozni, következő év májusáig. A munkaszerződés megkötése után – amennyiben abban nem szerepel – a munkáltatód tájékoztat a pontos feladatkörödről és a kifizetésed napjáról. A munkavállalásodhoz kapcsolódó összes költség a munkáltatódat terheli (pl. orvosi vizsgálat költsége is). Ha olyan munkát kínálnak, ahol előre kell pénzt befizetned, akkor kezdj gyanakodni, de legalábbis jól járd körül a dolgokat, hogy pontosan mire is fizeted ki a pénzt és hogy írásos nyoma maradjon annak, hogy mikor és mennyit fizettél. A munkakörödbe tartozó feladatokat a munkáltatód

nem változtathatja meg lényegesen és egyoldalúan. Ha Téged beltéri, könnyű fizikai munkára alkalmaztak, akkor a munkáltatód nem kötelezhet rá, hogy kültéri vagy nehéz fizikai munkát végezz. Ebben az esetben csak hivatkozz a munkaszerződésre, illetve a munkaköri leírásra! Ha délutános műszakban dolgozol vagy éjszaka - 22 és 6 óra között - dolgozol, esetleg hétvégi munkát végzel, akkor a szerződésben szereplő béreden felül pótlékok illetnek meg. Erről a munkáltatódnak kötelező írásos tájékoztatást adnia. Kérd, hogy tegye meg! A béredből a munkáltatód csak olyan összegeket vonhat le, amelyeket a törvény ír elő, vagy amihez a szerződés megkötésekor hozzájárultál. Mást nem. Tehát, ha a munkáltatód kifizetéskor utazásod költségét, étkezési díjat akar levonni a fizetésedből, amihez te nem járultál hozzá, akkor írásban reklamálj és kérd a munkaszerződésben megállapított teljes összeget! Nyáron, forrósságban ne felejtsd el a munkáltató által kötelezően biztosítandó védőitalt (klíma esetén nem jár), vagy ha „fagyban” dolgozol a meleg védőitalt. Most, hogy már ezeket tudod, ne mondj le a jogaidról! Ha a munkáltatód helytálló kérésedet visszautasítja, akkor jogszabályt sért. Kihez fordulhatsz ilyenkor? Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség és a Munkaügyi Bíróság is ilyen esetekkel foglalkozik. Ha minden diák tudná és gyakorolná a munkavállalás terén őt megillető jogokat, és kötelezettségeket akkor sokkal kevesebb visszaélés történne. 2015. április

7


# KERESS

Írta: Fanni Rengeteg iskolaszövetkezettel találkozhatunk városszerte. Itt diákok ezreit várják különféle munkákkal és lehetőségekkel, hogy ők is betekinthessenek a dolgozó emberek világába és kisebb-nagyobb összegekkel növelhessék pénztárcájuk tartalmát. Lássuk, mit érdemes tudnod az öt legismertebb szövetkezetről! hhoz, hogy tagok lehessünk, fontos szabályoknak FÜRGE DIÁK

A

kell megfelelnünk. Szigorúan elő van írva, hogy a diákok hány éves kortól, milyen óraszámban, milyen típusú munkát végezhetnek. A munkakört és tevékenységet ők tudják kiválasztani lehetőség szerint. Nagy előnye, hogy rugalmasan lehet iskola mellett munkát végezni és sok figyelmet szentelnek a fiatalok érdekeinek.

Más iskolaszövetkezettel ellentétben a Fürge Diák egy egységként működik országunkban, így területileg nagyobb egységeket érintő megrendeléseket is jó minőségben bonyolít le. Szintén fontos kiemelni, hogy szakmai gyakorlatot is szerezhetsz náluk. Jelenleg 18 irodát tart fenn és több mint 30.000 aktív taggal rendelkezik. További infóért kattanj ide: http://www.furgediak.hu!

EUDIÁKOK

MELÓ DEPÓ

Budapest egyik népszerű iskolaszövetkezete nagyon széleskörű munkát kínál nemcsak kicsi országunkban, hanem külföldön is. A nemzetközi munkák sok lehetőséget nyújtanak, nyelvtanulás és kapcsolatépítés terén is, hiszen bárki mondhat bármit, a kapcsolatok kulcsfotosságúak a mai világban. A könnyű fizikai munkáktól kezdve, az informatikain és mérnökin keresztül, a vendéglátásig rengeteg fajta melót hirdetnek. További infóért kattanj ide: http://www.eudiakok.hu!

UNIVERSITAS

Már a szlogenjük is - A jövődet építed - nagyon pozitív hatást kelt a munkára kiéhezett fiatalok körében, hiszen mindenki olyan jövőt képzel el magának, ami problémáktól és anyagi gondoktól mentes. A Meló-Diák Országos Diákvállalkozási Hálózat budapesti tagja az Universitas. Országosan 40 irodával rendelkezik és 45.000 diák számára biztosít munkalehetőséget. Fontos tudni, hogy az Universitasnál lehetőség van olyan munkavégzésre is, ami a tanulmányodhoz kapcsoló szakmai munka. Akár a szakmai gyakorlatot is lehet informatikai, pénzügyi, közgazdasági, marketing/PR/HR, műszaki és egyéb téren náluk végezni. További infóért kattanj ide: http://www.universitas.hu!

8

2015. április

Budapesten kívül még 3 megyében (Csongrád, Bács-Kiskun, Fejér) találhatók meg irodáik, melyek színes munkalehetőségekkel hívogatják a fiatalokat. További infóért kattanj ide: http://www.melo-depo.hu!

MŰISZ

Ez az iskolaszövetkezet budapesti és debreceni munkaajánlatot kínál az érdeklődők számára. Korszerű újításként már mobil applikáció is letölthető vele kapcsolatban, így bárhonnan elérheted az aktuális lehetőségeket és könnyen tudsz tájékozódni. További infóért kattanj ide: http://www.muisz.hu! Ezek a szövetkezetek mind a diákok érdekeit nézik., hisz azt szeretnék, hogy sikeresek legyetek az életben és a munkában is. A kezdeti lökést ők adják meg, jobbnál jobb munkákat kínálnak rengeteg területen, hogy mindenki kipróbálhassa magát. Ha esetleg nem tetszik egy terület, akkor tudsz változtatni rajta. Bármikor kiléphetsz, ha azt érzed, hogy más szövetkezetnél szeretnél munkálkodni. Ezen kívül itt a tavasz, jönnek a fősulis programok, és megkezdődik a fesztivál időszak. Ha másért nem is, azért regisztrálj be és menj el kicsit dolgozni, hogy felhőtlenül teljen ez a nyár, anyagi gondok nélkül.


# TALÁLJ

Főiskolásként gyakran találjuk szembe magunkat azzal a problémával, hogy „Jaj, de megvenném azt a cipőt, de a heti keret már nem engedi”, vagy az örök kedvenc : „Jó lenne ma bulizni, de holnap miből veszek ebédet?”. Van egy egyszerű megoldás a szülőktől való pénzügyi függés enyhítésére: KERESS MUNKÁT! Az interneten is fellelhető munkaközvetítő cégek, állásbörzék és egyéb hirdetések már rengeteg segítséget nyújtanak számunkra. Íme, pár tipp, hogyan érdemes nekiugrani ennek a feladatnak!

Írta: P. Tomi

L

egelőször gondold át, milyen munkakörben is szeretnél állást találni. Nem is gondolnád, mennyi munkalehetőség közül választhatsz egy-egy álláshirdető oldalon. Személyes kedvenceim a sokak által ismert profession.hu, jobinfo.hu vagy akár a Multi Job iskolaszövetkezet, amelyen nem csak rajtra kész diplomásoknak segítenek állást találni, hanem nekünk is, akik még a statisztika társaságában töltjük a mindennapjainkat. Ha ellátogatsz a honlapukra, egyből szembetűnik, hogy felhasználóbarát weblapok állnak rendelkezésünkre. Találhatunk itt egyszerű irodai munkát; legyen az adminisztrációs, értékesítő vagy akár vevőszolgálatos munka. De azok is könnyedén érvényesülhetnek, akik inkább a fizikai munkát kedvelik, az árufeltöltéstől egészen az építőipari munkáig. Azonban, ha valaki komolyabb kihívásra vágyik – hiszen mégis csak marketing, logisztika és egyéb szakokon tanulunk –, rövid idő alatt kamatoztatni tudja az eddig elsajátított képességeit. Éljük csak az aktív főiskolai éveket, ameddig csak tehetjük, hiszen ez az az időszak, amikor az ember inkább a szórakozásba, kapcsolatok kialakításába és az aktív közösségi életbe fekteti az idejét – a kőkemény tanulás mellett persze. Azonban eljön az idő, amikor át kell gondolnunk, milyen irányba indulnánk el szívesen, hol tudnánk kamatoztatni a megszerzett tudásunkat. Ebben nagy segítségünkre lehetnek a gyakornoki helyeket hirdető weboldalak vagy a különböző állásbörzék, hiszen minél több ilyen

rendezvényen veszünk részt, annál tágabb látókört kapunk a munka világáról. 2015-ben is számos ilyen börze kerül megrendezésre. A minddiak.hu oldalon elénk tárul egy eseménylista, helyszínnel és dátummal ellátva. Az állásbörzéket leginkább egy plázához tudnám hasonlítani, ugyanis a nagyobb szervezésű eseményeken 100-150 cég vonul fel egy helyen, mely nagyon nagy segítséget ad az állások megismerésében. Az talán még ennél is fontosabb, hogy néhány óra alatt felmérheted, milyen lehetőségeket tartogat számodra a munkaerőpiac. Az önéletrajzodat és motivációs leveled ne felejtsd otthon! Egy másik hasonló témában is kapunk segítséget, hiszen korábbi egyetemi diákok egy kis csapata olyan problémát fedezett fel, amellyel sok pályakezdő szembesül: a cégek olyan embereket keresnek, akiknek már van némi szakmai tapasztalata. A probléma megoldására 2011-ben megalkották a gyakornok.com-ot, melynek célja az, hogy kapcsolatot teremtsen a szakmai gyakorlatot kereső hallgatók és a szakmai gyakorlatot kínáló szervezetek, vagyis a felsőoktatás és a munkáltatók között. A legfőbb cél az volt, hogy minden hallgató megtalálja a számára legszimpatikusabb gyakornoki területet és a későbbiekben ezen a vonalon haladhasson tovább. Persze mondani sem kell, hogy ez a munkaadóknak is hatalmas segítséget nyújt. Tehát, ha nem akarod szűkös keretek között leélni az egyetemi éveidet vagy szimplán csak van benned annyi tettvágy, hogy mindezek mellett besegíts otthonra; hogy a bulikat ne anyu és apu finanszírozza, akkor ragadd meg a gépedet vagy telefonodat és keress fel pár illetékest az előbb említettek közül! Hidd el, bátran fordulhatsz hozzájuk! 2015. április

9


# INTERJÚZZ

Állásinterjú – ezt NE! Felriaszt az ébresztő, a gyomor görcsben, ugrás ki a pizsiből, inget felkap, hajat kifésülni, smink, szép cipő, egy kis parfüm, kávé, és már indulunk is, hiszen a késés a legrosszabb, ami velünk történhet jelenleg. Legalábbis azt hisszük. Állásinterjú. „Hm, ez jól ment.” – gondoljuk később, hiszen szépek voltunk, okosak és még érettnek is tűntünk egy kicsit. Aztán valamiért mégsem csörög a telefon többet, pedig azt mondták, egy héten belül jelentkeznek az eredménnyel. Eltelik két hét, három, s értetlenül állunk, mégis miért nem vettek fel, mikor minden olyan klasszul ment. Vagy talán mégsem?

S

ajnos rengeteg olyan hiba van, amit egy állásinterjún elkövetni felér egy öngyilkossággal – még ha azt is hisszük, mindent jól csinálunk. Egy-egy mozdulat, rosszul feltett kérdés, nem megfelelő öltözék, vagy akár egy nem odaillő megjegyzés is elveheti Tőled álmaid munkáját. Összegyűjtöttük most Neked a legfontosabb dolgokat, amiket SOHA ne csinálj egy állásinterjún. TESTBESZÉD – LÉGY ÓVATOS! Gesztusaink, mozdulataink rengeteget elárulnak rólunk. Sajnos, ha mi teljesen nem is, de az interjúztató legtöbbször felkészült a nonverbális kommunikáció terén, és figyeli minden egyes mozdulatod, mint a személyiségedről árulkodó jeleket. Nyugtalanságot és frusztrációt sugall például a hát mögött összekulcsolt kéz, míg a keresztbe tett lábak túlzott önbizalomra utalnak - jobb, ha ezekre tudatosan odafigyelsz! A kézfogás legyen határozott, és mindig nézz a másik fél szemébe, ezzel őszinteséget, bizalmat sugárzol majd. MOBILOZÁS – BÍRD KI, CSAK EGY KICSIT! SOHA ne vedd fel a telefont állásinterjú közben meglepő, de rengetegszer előfordul az ilyesmi. Az SMS-ek, Facebook üzik is megvárnak, ne aggódj! RÖVID SZOKNYA, FARMER – OFF! Igen, az első benyomást a külsőddel fogod megtenni. Márpedig egy papucsban vagy túl rövid szoknyában, még ha szexi is, ez nem lesz túl pozitív. A kockás inget kerüld! A feltűnő, élénk színek, kiegészítők zavarók, ezért maradj inkább a konzervatívabb változatnál. Egy póló-farmer kombó is jobb lehet, mint a rövidnadrág szandállal. Inget begombolni, a legrövidebb szoknya pedig várhat a Külker Hétfőig!

10

2015. április

Írta:Petra

ERŐLTETETT LAZASÁG – SOK! Vannak, akik úgy próbálják ellensúlyozni az idegességüket, hogy lazábbra veszik a figurát, azonban esélyes, hogy átesnek a ló másik oldalára. A túlzott lazaság taszító lehet! AZ „UTÁLOM A VOLT MUNKÁM” SZINDRÓMA Soha, de soha ne beszélj csúnyán az előző munkahelyedről! Ne adj ki információkat róla, de úgy se hozd ki, mintha te lennél a „munka hőse”. Valószínűleg, ha a korábbi állásodról kérdeznek, a megbízhatóságodat csekkolják. Jobb, ha elnyomod magadban a sérelmeket, a volt főnököd pedig abszolút tabu téma! HR-ESEK MONDTÁK Nagyon fontos, hogy a fizetés legyen az utolsó, amiről beszélni kezdesz. Legfontosabb: amennyiben felteszik neked a kérdést, hogy mi lenne a fizetési igényed, a két legrosszabb válasz, amit adhatsz a „Nem tudom” és „Ezen még nem is gondolkoztam”. Intervallumot megadni ér! A „Nagyon izgulok” és a „Milyennek talál?” mondatokat felejtsd el. Az pedig, hogy képben legyél a céggel kapcsolatban, majdnem olyan fontos, minthogy kitűnően ismerd a saját CV-d. Sztenderd duma: off! Nagyon jó, ha rugalmas vagy, szereted a kihívásokat, a csapatmunkát, de ha folyton csak ezeket a jól bevált szövegeket nyomod, az interjúztató rá fog unni. Legyél őszinte! A személyiséged és a viselkedésed sokkal fontosabb, mint gondolnád. Ja, és persze ne késs! Ha pedig mindent jól csináltál, és esetleg mégsem sikerül, ne csüggedj, minden egyes interjú hasznos tapasztalat a jövődet tekintve. Hiszen gyakorlat teszi a mestert!


# GRAFOLÓGIA

Írta: Cinti Álommeló, luxuskocsi, tini cribs-kecó, és hét számjegyű fizetés. Igen ám, de mint tudjuk, khm, csúnya dologból nem lehet várat építeni, ezért neked sem árt, ha már az alapoktól jól kipimpeled magad! Pontosabban a kézírásodat, mert bizony rengeteg mindent elárul rólad a munkaadódnak! Töltsd ki ezt a rövid tesztet, hogy megtudd, mi rejlik kézírásodban! Először is másolj ki egy legalább fél oldalas irományt egy sima, tehát nem csíkos, nem kockás, nem szivecskés, nem micimackós lapra! A szöveget a végén írd is alá. A válaszaid pontokat érnek, ezeket a teszt végén összegezve megtudhatod az eredményedet. 1. A lap melyik oldalára írtad vízszintes irányban a szöveget? - inkább a bal oldalra (1) - kb. középre (3) - inkább jobb oldalra (5) 2. Soraid alakja? - a sorok alakja hullámos (1) - a sorok alakja inkább egyenes (3) - a sorok a lap vége felé emelkednek (5) 3. Vizsgáld meg az "a" és "o" betűk formáját! - az "a" és "o" betűk szűkek, inkább tojáshoz hasonlítanak (1) - az "a" és "o" betűk inkább kör alakúak (3) - az "a" és "o" betűk teltek, kicsit nagyobbak a többi betűnél (5) 4. Nézd meg alaposabban az aláírásodat! - az aláírás betűmérete kisebbnek tűnik, mint a lemásolt szövegé (1) - az aláírás betűmérete ugyanolyan, mint a lemásolt szövegé (3) - az aláírás betűmérete nagyobbnak tűnik, mint a lemásolt szövegé (5)

5. Most az írás nagysága következik! Az "a" "m", "s", stb., vagyis a szár nélküli betűk átlagos magassága: - csupán 2-3 mm, vagy ennél kisebb (1) - kb. 3 mm (3) - 4-5 mm, vagy ennél nagyobb (5) 6. A következő vizsgálati szempont a "t" betűk áthúzásának magassága: - a "t" betű magasságát nézve, a felénél alacsonyabban (1) - kb. a "t" betű közepén helyezkedik el a áthúzás (3) - a "t" betű magasságát nézve, a felénél magasabban (5) Eredmények 22 vagy több pont esetén: nagyon energikus vagy, szereted a kihívásokat és szereted irányítani az embereket. Alkalmazkodj néha, hiszen sokszor csapatmunkára van szükség! 15-21 pont esetén: Nem keresed a konfliktushelyzeteket, de nem is igazán menekülsz előlük. Nagyon alkalmazkodóképes vagy, békés, ugyanakkor határozott személyiség. Vigyázz, nem mindig jó besimulni! 14 alatt: Konfliktuskerülő, engedékeny, befolyásolható vagy, a szerepléstől egyenesen irtózol, igaz? Egy kicsit több önbizalom és határozottság mehet a reggeli tejeskávé mellé!

2015. április

11


# INFOGRAFIKA

Írta: Bandika Az átlagfizetéseket vizsgáló egyes kutatások gyakran eltérő adatokat és képet mutatnak. Ennek oka az lehet, hogy a béreket ritkán hozzák nyilvánosságra, inkább bevallás alapján működik a felmérés. A Fizetések.hu adataiból kiderül, átlagosan az informatika területén dolgozók számíthatnak karrierjük során a legmagasabb fizetésre, amit a telekommunikáció és a gyógyszeripar követ.

12

2015. április

Talán nem kell hozzá nagy bátorság, hogy kijelentsük: a Külker hallgatói közül legtöbben annak reményében tanulnak itt, hogy a befektetett idő és energia később pénz formájában (is) megtérüljön. A külkeres diplomával sok különböző területen és cégnél lehet elhelyezkedni, a szakmai és anyagi elismertség mértéke pedig ennek megfelelően változik. Infografikánkban a legjobban fizető állásokat diplomás-pályakövetési és a diploma után várható

A rendszer eredményeit összegző tanulmány szerint a frissdiplomások közül a szoftverfejlesztéssel foglalkozók indulhatnak a legnagyobb fizetési igénnyel a munkaerőpiacon, míg a gazdasági szakemberek közül az elemzők, a pénzügyesek, illetve a kereskedelemmel foglalkozók számíthatnak egyből a diploma után kiemelkedő nettó bérre.

Az egyes képzési területeket vizsgálva is látható, hogy a pályakezdők közül a műszaki és informatikai képzést végzetteket kereshetik meg a vállalatok a legnagyobb összegekkel. Ettől csak kevéssel maradnak el a gazdaságtudományban jártas ifjú szakemberek, tehát a Külker hallgatóinak is jók a kilátásai.


# CV

Így pimpeld az önéletrajzod Minimum 3 nyelvtanóra anyaga. Érettségi tétel. Te meg szokás szerint nem figyeltél, mikor tanították, mondván, hogy majd úgyis bevágod, meg ezt már amúgy is tudod. Aztán jelentkeztél egy munkahelyre, de a válasz elmaradt. Lehet, hogy mégsem vagy tisztában azzal, hogyan is kell jól összerakni egy önéletrajzot? Önéletrajz: az életed pontokba szedve és egy oldalba sűrítve. De tudod, hogy mit bele kell írni? Mi az, amit ciki és mi az, amit muszáj megemlíteni? Mi most segítünk neked!

Írta: Sz. Eszti

T

öbb változata létezik: az amerikai, a hagyományos, illetve a szakmai. Az amerikai és a hagyományos típus között feltűnő formai különbségek vehetők észre. Míg a hagyományos összefüggő mondatokban mesél rólad, addig az amerikai röviden és vázlatszerűen. Mind a három forma eltérően épül fel. A hagyományos önéletrajz a következőképp épül fel: személyes adatok, iskoláid adatai, elért szakképzettségeid, nyelvismereted, szakmai munkásságod, valamint volt munkahelyeid, szabadidős tevékenységeid, majd a végén jöhet az életcélod. Amikor az amerikai típust készíted, ezeken a pontokon haladj végig, a következő sorrendben: életcél, tanulmányok, képzettségek, nyelvismeret. Ne feledd, itt a lényeg, hogy röviden és tömören írd le a dolgaidat. A végén zárj egy személyes résszel, melyben csak a legszükségesebb adatokat tünteted fel. A szakmai önéletrajznál a személyes rész szinte teljesen kimarad, a szakmai munkásság, illetve a pályakép bemutatása kapja a nagy hangot, mint például a tanulmányok, esetleg publikációk. Amikor önéletrajzot készítesz, pontos és valós adatokra kell hivatkoznod. Inkább számold vissza az ujjaidon az éveket, hogy mikor jártad az általánost, minthogy valótlant állíts. Van néhány formai szempont, amit nem árt követni, legyen szó bármelyik fajtáról. Lényeges az arányos, esztétikus megszerkesztettség. Az átláthatóság miatt fontos a szellős elkülönítés, valamint az egyes

pontok kiemelése is. Tudod magadról, hogy a szépírás nem az erősséged? Vedd a fáradtságot és inkább gépeld be. Végére kerüljön a keltezés és az aláírásod. Amikor a személyes részt készíted, vigyázz, mit írsz bele! Ne legyen túl személyes, a reggeli fogmosási szokásaid nem ide tartoznak! Beleírhatod, hogy milyen munkakörbe vágysz, szereted-e a csapatmunkát, vagy a magányos farkasok közé tartozol. Jogosítványod, egyéb más átlagon túli tudásod is itt tüntetheted fel. Munkatapasztalataidról nem érdemes valótlant állítani, hiszen két kattintással le tudják ellenőrizni, ha akarják. Először azt az időintervallumot tüntesd fel, amikor dolgoztál, majd következhet a hely, illetve a pozíció. Fontos, hogy dátum szerint mindig a legfrissebbet írd elsőnek, majd utána jöhet a többi, időrendben. Írj tanulmányaidról, itt szintén a mai dátumhoz legközelebb eső dolgot említsd az első helyen. Felhívhatod a figyelmet emelt tárgyaidra, fakultációidra. A gimnáziumból nyelvtudásodnál elsőként a legmagasabb szintű nyelvvizsgáddal büszkélkedj, majd jöhetnek azok a nyelvek melyekből esetleg érettségiztél, szinttel együtt. A hobbi résznél essen szó arról, amit szívesen csinálsz hétvégén vagy a suli szürke falain kívül. Bár közhely, de a hobbijaink rengeteg mindent elárulnak rólunk, tehát szűrd, hogy mit írsz bele! A Blahán töltött éjszakák nem biztos, hogy jó fényt vetnek ránk. Végezetül csatolj hozzá egy jól sikerült fényképet, de a tükrös szelfit most mellőzd! 2015. április

13


# UNILEVER

Kérdezett: Bandika

Ha egy gyakornoki vagy pályakezdő pozíciót szeretnél megcélozni egy nagy cégnél, végig kell menned a kiválasztás folyamatának minden lépésén. Minden próbatételnél bizonyítanod kell, hogy alkalmas vagy a feladatra és Te vagy az, akit keresnek – legyen szó az önéletrajzod összeállításáról vagy akár személyes interjúról. A fiatal munkaerőt kereső cégek számára is fontos a sok jelentkező közül a legjobbak kiszűrése, mivel hosszú távon akár ők jelenthetik a szakmai utánpótlást. Erről a kihívásokkal teli folyamatról kérdeztük az egyik vezető FMCG vállalat, az Unilever toborzás-kiválasztásért felelős munkatársát, Korsós Mónikát. Mit tudna elmondani az Unilever gyakornoki programjáról? Az Unilever hosszú évek óta nagyon sokat épít a gyakornokokra, számos jó példa van rá a cégnél, hogy nálunk dolgozó gyakornokot tudtunk később főállásban is alkalmazni. Tudatosan törekszünk arra, hogy olyan gyakornokokat vegyünk fel, akik majd potenciális jelöltek lehetnek egy belépő szintű, például Junior Brand Manager vagy Finance Analyst pozícióra. Idén is 10-12 új gyakornokkal bővültünk Budapesten, ez megfelel az éves átlagnak. Milyen csatornákon, felületeken keresztül próbálják elérni a főiskolai hallgatókat? Három nagyobb intézménnyel (BGF, BCE, BME) állunk rendszeres kapcsolatban, valamint nagy hangsúlyt fektetünk a vidéki egyetemekre is, mivel az Unilever három gyárral is rendelkezik Magyarországon. Minden évben megszervezzük a már hagyományosnak mondható nyílt napot, az ún. Masterclasst, ahol az irántunk érdeklődő diákok megismerkedhetnek velünk, néhány vezető munkatársunkkal, láthatják, milyen környezetben dolgozunk. A program során bemutatjuk a nálunk elérhető pozíciókat, márkáinkat, értékeinket. Ez egy nagyon kedvelt program a diákok körében, jelenleg is több olyan munkatársunk van, akik korábbi nyílt napon jártak nálunk először. Természetesen részt

14

2015. április

veszünk állásbörzéken is, Budapesten és vidéki nagyvárosokban (Miskolc, Debrecen, Szeged) egyaránt. Ezenkívül örömmel teszünk eleget olyan meghívásoknak, amelyek keretein belül valamely területen vezető tapasztalattal bíró munkatársunk tart előadást egy intézmény hallgatóinak. Az online felületek közül a Facebook-on helyezünk el célzott hirdetéseket a minél nagyobb hallgatói potenciál elérésének érdekében. Mostanában azt tapasztalom, hogy már a fiatal pályakezdők körében is egy preferált csatorna lett a LinkedIn, ahol kapcsolatba tudnak lépni egymással és bemutatkozni a szakmai oldalukról. Ezenkívül az Unilever saját honlapját is folyamatosan frissítjük a szakmai gyakorlati lehetőségekkel és az aktuális pozíciókkal. Egy toborzási folyamat során milyen szerepe van az önéletrajznak? Egy meghirdetett pozícióra átlagosan 80-100 pályázat érkezik, ezért lényeges, hogy a szakmai önéletrajz mind formailag, mind tartalmilag figyelemreméltó legyen. Fontos a jól áttekinthető struktúra, és természetesen a helyesírási hiba, elírás nélküli tartalom. Egy gyakornoki pozíció esetében fontos információ a várható végzés időpontja, mivel az aktív hallgatói jogviszony elvárt a gyakornoki időszak teljes időtartamában.


# HR

Bátorítanám a jelentkezőket arra, hogy feltüntessenek minden olyan tanulmányi versenyt, külföldi ösztöndíjat, tanulmányokat, amelyek színesítik a képzettségüket.. Érdemes kitérni az eddigi szakmai tapasztalatokra (még akkor is, ha az adott munkakör néhány hónapra szólt csupán), illetve egy-két mondatban részletezni az adott helyen végzett tevékenységeket, elért eredményeket. Fontosnak tartom még a nyelvtudást feltüntetni; itt elsősorban nem egy megszerzett nyelvvizsga szintje, hanem inkább a tényleges nyelvtudás szintje érdekel minket. Ma már kiemelt szerepe van a számítógépes készségeknek, ezek nélkül nem tud valaki sikeres lenni egy gyakornoki pozícióban. Plusz betekintést ad a jelentkezőről az érdeklődési köre vagy hobbija, ezért értékeljük az ilyen információkat is. Egy rövid kísérőlevél megírása tesz teljessé egy pályázatot, mivel megmutatja, hogy az illető plusz energiát fektetett a jelentkezésbe. Itt kiemelném, hogy nem az Interneten elérhető 2-3 sablon mondatra gondolok, hanem sokkal inkább a megpályázott pozícióval kapcsolatos érdeklődésre. Ha a jelentkező önéletrajza megfelel a kritériumoknak, a folyamat következő lépése a telefoninterjú, amikor a toborzó kolléga felveszi a kapcsolatot a pályázóval. Ekkor felmerülhet még néhány praktikus kérdés például a lehetséges kezdés időpontjáról, a foglalkoztatás feltételeiről. Ennek során természetesen tudunk válaszolni a pályázó a munkakörrel kapcsolatos kérdéseire is. Hogyan néz ki egy interjú a cégnél? Mire érdemes figyelni ennek során? A személyes interjú általában másfél-két órás, amely magában foglal egy szakmai bemutatkozást angol nyelven, valamint valamilyen feladatot. Ez az adott munkakörtől függően lehet egy Excel feladat, egy szituációs gyakorlat, esetleg elemzés és annak prezentációja. Apróságnak tűnhet, de egy szakmai interjúbeszélgetésre való felkészülés során nem

szabad megfeledkezni a pontos érkezésről, illetve az ápolt megjelenésről. Az interjú során elvárásunk a jelölt felé a fókuszált kommunikáció, a vállalatról való tájékozottság, valamint az érdeklődés kifejezése. Legyen elképzelése a jövőjét illetően, valamint lássa reálisan, milyen adottságokkal, képességekkel rendelkezik, mire büszke, hol látja a fejlődési pontokat. Milyennek látja a BGF-es hallgatókat a többi intézménnyel összehasonlítva? Nekünk nagyon jó tapasztalataink vannak a BGF-es hallgatókkal, és nagyon örülök, hogy a képzésük lehetővé tesz egy olyan félévet, amelyet dedikáltan a szakmai gyakorlatra fordíthatnak. Így a gyakornokok számára sem annyira megterhelő a szakmai gyakorlat teljesítése, ha ez nem a tanulmányokkal párhuzamosan történik. Azt gondolom, hogy a BGF-es hallgatók gyakorlatias képzésben részesülnek, általában jó hozzáállással, megfelelő tudással és ambícióval rendelkeznek. Megkapják az alapokat, amelyek marketing vagy kereskedelem területen egy jó belépőt jelenthetnek az FMCG szektorban. Mit tudna üzenni a Külker hallgatóinak? Nagyon fontosnak tartom, hogy minél több tapasztalatot nyerjenek a tanulmányaik során, mert nagyon nagy a verseny a hallgatók körében a frissdiplomás pozíciókra. Én azt látom, hogy nálunk egy frissdiplomás pozíció meghirdetésére 80-100 körüli a jelentkezők száma. Egy ilyen erős létszám mellett annak van előnye, aki már a tanulmányai során szakmai gyakorlattal rendelkezik, akinek a fejében már kikristályosodott, mi az általa preferált irány, és ezen a szakmai úton milyen lépéseket tett és szeretne a jövőben tenni. Fontos a szakmai kíváncsiság és tájékozottság, tudatosság és tenniakarás. 2015. április

15


# MULTIVSKKV

MULTI VS KKV

Mindannyiunk életében eljön az a pont, amikor dönteni kell, hogy mégis milyen irányba is szeretnénk diploma után tovább haladni. Sok szempontot érdemes figyelembe vennünk, mint például a cégek hátterét, tulajdonosi körét és hogy milyen szakmai tapasztalatot tudnak számunka nyújtani. Nem lehet általánosítani, hogy mi jó vagy rossz, de pár támpont segítségünkre lehet, hogy jó döntést hozzunk. Ebben most mi is Írta: Márkó & P.Tomi szeretnénk segíteni nektek!

S

okszor az a legnagyobb baj, hogy téves információkkal rendelkezünk és ezáltal már negatívan állunk magához a találkozóhoz vagy esetleg el sem megyünk. Fontos, hogy mielőtt kiválasztunk egy céget, mindig legyen egy kis háttérkutatás, hiszen olyankor sok kérdés felmerülhet bennünk, melyekre az interjúk során döntő választ kaphatunk.

Mérlegelj, ha dönteni kell!

Gyakran olyat kínálnak az első találkozó során, ami nagyon csábító lehet, ennek ellenére a későbbiekben más lesz az elvárásuk. Családi-, kis- vagy középvállalkozásoknál érdemes utánajárni annak, hogyan alakult a cég. Pár barát összeállt egy jó ötlettel a kezükben, az alapoktól kezdve ők építették a céget, esetleg nagyvállaltból váltak ki és lényegében ugyanolyan céget alapítottak, stb. Ezt egy multinál könnyebben felméri az ember, hiszen a multik régi és meghatározó múlttal rendelkeznek, kevésbé kell aggódnunk azon, hogy mikor szűnik meg a vállalat.

Az idő markában...

Ha úgy döntesz, hogy neked egy nagy névvel, tradícióval rendelkező cégre van szükséged, fel kell készülnöd arra, hogy nem fogja őket érdekelni a magánéleted. Napi 10-12 óra munka szinte kötelező, elvárják, hogy ennek 110%-át kemény melóval töltsd. Olykor túlórákat és nem egy esetben a hétvégéket is be kell vállalnod. Egyszerűen fel kell venned a multikra jellemző ritmust! Ezzel szemben a kisebb vállalkozásoknál

16

2015. április

jórészt nyugodt légkörben, kevesebb munkaidővel kell dolgozni, a túlóra a pályánk elején szinte még ismeretlen fogalom.

Csak előre!

Ha bírod a tempót és látják, hogy a céget választod a magánéleted helyett, meglesz a gyümölcse! Sokkal nagyobb előrelépési lehetőséget nyújtanak a nagyobb vállalatok, mint egy kisebb családi vállalkozás. Utóbbinál megvan a fix ranglétra, amiben nehéz az előrelépés. Általában csak akkor van lehetőség feljebb jutni a ranglistán, ha valaki felmond vagy elbocsájtják. Kevesebb a szakmai továbbképzés is a multikkal szemben, nem egy esetben a dolgozónak saját költségén kell képeznie magát, hogy esélye legyen előrébb lépni. A multik ezzel szemben nagyon nagy hangsúlyt fektetnek erre a részre, hiszen számukra is az a fontos, hogy tapasztalt, kiképzett munkatársakkal dolgozzanak.

Mennyi az annyi?!

Az eddig említettek talán mindenki fejében máshogy rajzolódnak ki, azonban egy dolog biztosan hasonlóan fontos sokunk számára: a fizetés. Rengetegen vizsgálták ezt a szempontot, szakértők szerint ebből kiindulva előnyösebb a multik mellett letenni a voksunkat. Amíg a kis- vagy középvállalkozások esetében rendszerint egy alapfizetéssel rendelkezünk és más juttatásra nem sok esélyünk van, addig a multiknál béren kívüli juttatásokat is biztosítanak. Ezt ugyanis egy 20-30 fős cég nem engedheti meg magának.


# ERASMUS

Írta: Márkó Ha valaki külföldön szeretne belevágni a szakmai gyakorlatba, rengeteg ösztöndíj közül választhat, mint az Erasmus(+), a Leonardo vagy a Campus Hungary. A következőkben a Külker és az Erasmus adta lehetőségeket ismerheted meg. Tudtad, hogy erasmusosként már 32 európai országból választhatsz úti célt?

A

programban részt vesz az Európai Unió összes tagállama, illetve rajtuk kívül Norvégia, Izland, Liechtenstein és Törökország. A Külkeren az Erasmus szakmai gyakorlata legalább 3 hónap, a felsőfokú szakképzés kivételével, ahol a minimális időtartam 2 hónap, maximuma pedig 12 hónap. A hallgatók a következő tanévben folytatandó külföldi tanulmányokra februárban pályázhatnak, szakmai gyakorlatra pedig áprilisban. De mi is pontosan ez a program? Az Erasmus az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb programja, amely mostanáig több mint 2,3 millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. Az egykori Erasmushallgatók szerint az ott szerzett tapasztalat a végzés utáni munkakeresést is megkönnyítette számukra. Célravezető, ha a hallgatók már a főiskola megkezdésekor megtervezik, hogyan ütemezik tanulmányaikat, mikor akarnak külföldön tanulni, mikorra tervezik szakmai gyakorlatuk elvégzését. Akinek a tantervében szerepel a szakmai gyakorlat, annak egyértelmű, hogy mikor vesz részt azon. Bizonyos szakokon azonban nem része a tantervnek, így érdemes a gyakorlati félév beiktatásának figyelmet szentelni. A külföldi szakmai gyakorlat célja, hogy támogassa annak eltöltését egy másik európai ország vállalkozásánál/szervezeténél, hogy ezáltal segítséget

nyújtson a közösségi munkaerőpiacon szükséges készségek elsajátításához és a fogadó ország gazdasági és társadalmi kultúrájának megértéséhez. A fogadó intézmény lehet vállalat, képző intézmény, kutatóközpont és egyéb szervezet. Aprogramháromfőkategóriábasoroljaazországokat: magas, közepes és alacsony megélhetésű országok. Az ösztöndíj mértéke eszerint változik havi 400-600 euróig. A szakmai gyakorlatos helyekre a felvétel általában hasonlóképpen történik, mint egy munkahely esetében. Az önéletrajz és a motivációs levél beküldése után felvételi beszélgetésre kerül sor. A többnyire telefonos interjú során a cégek tesztelik a jelentkezők nyelvi kompetenciát is. Vannak azonban olyan szervezetek is, amelyek előválogatás nélkül fogadják a hallgatókat. A hallgatók döntő többsége általában nagyobb és közepes vállalatot választ a gyakorlata helyszínéül. Az átlagos tartózkodási idő három hónap, a célországok közül pedig Németország a legnépszerűbb. A második helyen Spanyolország, a harmadik helyen pedig Olaszország áll. Az Európai Bizottság egy tanulmánya szerint az Erasmus által nemzetközi tapasztalatokat szerzett friss diplomások előnnyel indulnak a munkaerőpiacon. Ennek oka az erősebb nyelvtudás mellett az lehet, hogy a munkavállaló már bizonyította, képes új környezetben is alkalmazkodni és helytállni. 2015. április

17


# VÁLLALKOZZ

Írta: Dóri

D

Napjainkban egyre inkább teret hódítanak az ún. startup, azaz az újonnan alapított, nagy növekedési potenciállal rendelkező induló vállalkozások a pályakezdő fiatalok körében. A vélemények megoszlanak a témával kapcsolatban: van, aki teljes mértékben elutasítja a kezdeményezést, míg mások az előremutató lehetőségeket kihasználva a potenciált látják benne.

e mi is az a startup? Ezek a társaságok nagy hangsúlyt fektetnek az újítások széles körű alkalmazására, valamint felgyorsítására, a piac tekintetében pedig inkább a nemzetközi területeket célozzák meg. Konyhanyelvre lefordítva tehát a lényeg, hogy a vállalkozó szellemű ötletgyárosok újszerű, ambiciózus elképzeléseiket dobják piacra, melyekre gyakran a megjelenés pillanatában még abszolút semmi igény nincs. Ez a vállalati forma eleinte főleg az IT-szektorban ütötte fel a fejét, de napjainkra már más területeken is megjelent. A „startup-őrület” nem meglepő módon az Amerikai Egyesült Államokból indult a ’60-as évek körül, kis hazánkat azonban csak az évezred elejére érte el a kezdő vállalkozások legújabb trendje. Csak hogy a legáltalánosabb példák közül említsek párat, startupnak minősül a Google és a Facebook is, habár ezek mára elképesztő módon kinőtték magukat és a világ vezető vállalataivá váltak. A magyar sikersztorik közül pedig talán a legismertebb a Halácsy Péter és Árvai Péter fejében megszületett koncepció, a főiskolások körében is egyre népszerűbb Prezi. Felkapottá vált még az utóbbi időben az ICT is, amely az informatikai és kommunikációs technológiák területét összegző gyűjtőfogalom. Az EIT ICT Labs egy elsősorban innovációs tevékenységet folytató szervezet, melynek célja Európát világvezető innovátorrá fejleszteni az oktatási, az üzleti és a kutatási szféra együttműködésével. Ráadásul egy olyan generáció kinevelése is napirendi pontra került, amely nemcsak a szükséges technológiai ismeretekkel rendelkezik, hanem a kiváló menedzseri és vállalatirányítói képességeinek köszönhetően képes a megszülető ötleteket a gyakorlati alkalmazásban sikeresen hasznosítani. A diplomához vezető rögös út utolsó lépéseit megtéve mindenki igyekszik a lehető legjobb lehetőségeket megragadva minél előbb munkát

18

2015. április

találni. Sokak fejében születik meg ekkor az elképzelés, hogy egy saját vállalkozás hosszú távon talán jövedelmezőbb lehet, mint egy cég alkalmazottjaként dolgozni. Egy ilyen nagyszabású ötlet megvalósításához azonban mindenekelőtt kezdőtőkére van szükség, amit a friss diplomások nagy része sajnos nem túl gyakran mondhat magáénak. Emellett egy szervezet hosszú távú, sikeres működtetéséhez nem árt, ha kellő tapasztalattal is rendelkezik az ember. Érdemes tehát fontolóra venni egy húszas évei elején járó fiatal számára, hogy rendelkezésre állnak-e a szükséges körülmények a tervei megvalósításához!? Persze, csábítónak tűnik, hogy létrehozunk egy eddig nem létező dolgot és milliókat kaszálunk rajta. Gondolni kell azonban arra is, hogy ez a termék nem feltétlenül nyeri majd el a célközönség tetszését és a várt siker ezáltal elmarad. Ezek alapján egy startup-vállalkozás beindítása rengeteg kockázattal és előre be nem látható eshetőséggel jár, ezért nem feltétlenül a legjárhatóbb út, ha rögtön a mélyvízbe ugrunk a diplománk átvétele után.


# PÉNZ

2

Írta: Gy.Dávid

3

Meg lehet próbálkozni a hagyományos módszerrel is, és bankokhoz menni hitelért. Ehhez mondjuk nem árt, ha már fel tud valamit mutatni a vállalatod. Jó hír, hogy mostanság a 2009 előtti szinten pörög a magyar vállalati hitelezés a Növekedési Hitelprogram Plusznak köszönhetően; így némileg egyszerűbb kölcsönhöz jutni.

Rengeteg pénzhez lehet még hozzájutni kockázati tőkealapokból is. Ezek viszont kizárólag induló vállalatoknak állnak rendelkezésükre, tulajdonrészért cserébe. Így vált naggyá többek között a Google, illetve a Facebook is. Pályázatok útján lehet kockázati tőkéhez hozzáférni. Ez nem véletlen: a befektetőknek elsősorban az a céljuk hogy fialjon a beruházás, ezért elég komoly követelményeket támasztanak. Ez persze előny is, mivel segítenek sikerre vinni a céget minden hájjal megkent CEO-kal és a saját tapasztalataikkal.

4

1

A legegyszerűbb módja a pénzhez jutásnak a család. Igen, ez első blikkre úgy tűnhet, mintha kunyerálni kéne tőlük. Azonban ha valódi befektetőként bánsz velük – mert igazából azok is -, akkor ez nem lesz így. Az is könnyen előfordulhat, hogy a rokonok között valaki ért az üzlethez, ami értékes tudást és kapcsolatokat hozhat a céghez. Azért óvatosnak kell lenni: igen hűvössé teheti a karácsonyi vacsorák hangulatát párszázezer eltékozolt forint.

A metrón ülsz, nézegetsz ki az ablakon, mikor egyik pillanatról a másikra rájössz valamire. Lelki szemeid előtt látod, ahogy a villanykörte kigyullad a fejed fölött, és máris kész a milliókat érő ötlet. Már csak meg kéne valósítani. Ahhoz márpedig pénzre van szükség. Amikor egy apró cég beindításáról beszélünk, a legtöbb ember azonnal a startupokra gondol. A tőkeszerzés azonban kardinális kérdés minden kisebb vállalkozásnak, nem csak a startupoknak, amik amellett, hogy kicsik és újak, még innovatívak is.

Hasonlóan jó, ha nem jobb, ha úgynevezett üzleti angyalok fektetnek az ember cégébe. Ők tulajdonképpen magánszemélyként működő kockázati tőke befektetők. Általában idősebb vállalkozók, akiket nem kifejezetten a gyors megtérülés hajt. Nemcsak pénzükkel, hanem tapasztalattal és fejlett kapcsolatrendszerükkel is segíthetnek. Itt jön elő, hogy milyen fontos is a PR és a marketing, már egy indulóban lévő vállalkozásnál is.

5

Izgalmas és meglehetősen unortodox megoldás a crowdfunding. Ezáltal valóban a semmiből lehet komoly tőkét szerezni. Feltöltöd az ötletedet az egyik ilyen oldalra és megmondod, mennyi tőkére van szükséged. Ezután a rendszer ad neked egy határidőt, ami alatt be kell folynia az adott összegnek. A nép aztán eldönti, hogy mennyire tetszik neki az ötleted és ennek fejében adakozik. Különösen nagy előny, hogy legtöbb esetben a „befektetők” nem kérnek semmiféle tulajdonrészt, csupán egy jelképes ajándékot, például egy darabot a termékedből. Az egyetlen felmerülő költség az oldal által felszámolt, általában 4-5%A lista természetesen nem áll meg, mindig van lehetőség os jutalék. Ahhoz, hogy ezt a finanszírozási egy még újabb módon megvalósítani az ötleteinket. Egy formát választhasd, tényleg nagyon biztos: aki ma is elő tud állni olyasmivel, ami még senkinek egyedinek és újszerűnek kell nem jutott eszébe, az mindenhogy találni fog rá befektetőt. lenned. 2015. április

19


# NERD

Irodai programok - amiket nem árt ismerni Írta: Sz. Eszti Az irodai munkavégzés elengedhetetlen feltétele a számítógépes programok valamilyen szintű ismerete. Eleinte bonyolultnak és megtanulhatatlannak tűnő programok sokaságával találkozhatunk, ha ilyen jellegű munkát választunk. De ahogy a közhely is mondja, semmi sem lehetetlen. Egy hét használat után megszokjuk, és gyerekjátéknak fog tűnni az egész.

A

legnépszerűbb programcsomag a Microsoft Office. Ezzel már mindenki találkozhatott az irodán kívül is, hiszen mi mással tudnánk a beadandóinkat elkészíteni, ha nem az Office Word programjával? Ebbe a programcsaládba tartozik még az Excel, az Access és a PowerPoint is. Az Excel segítségével olyan sor-oszlop elrendezésű adathalmazokat hozhatunk létre, melyben képletek és függvények használatával számolhatunk, vagy készíthetünk grafikonokat. A legtöbb munkahelyen alapvető elvárás, hogy legalább a legfontosabb parancsokat és függvényeket ismerjük, illetve egy Pivot-tábla összerakása se okozzon gondot. Haladó szintű felhasználók programozni is tudnak az Visual Basic nyelv segítségével, amely használata lerövidítheti az irodai folyamatokat. Az Excel használatában sem árt jártasnak lenni, mivel a munkahelyeken nap mint nap rengeteget használják. Így a makrók ismerete nagy pluszt jelenthet az irodában. Az Office adatbázis-kezelő programja az Access, amellyel egyszerűen kezelhetünk hatalmas mennyiségű adatot. Az egymással összefüggő táblák adatait különféle szempontok alapján rendezhetjük, szűrhetjük, csoportosíthatjuk, és ezeket a szempontokat elmentve egy gombnyomással elérhetők az adatok a kívánt formában. A PowerPoint nemcsak az iskolai kiselőadásokban segíthet ki, hanem a későbbi nagyobb prezentációinkat is ezzel készíthetjük el, például a

20

2015. április

meetingekre. A PowerPointhoz hasonló program, ráadásul magyar találmány a Prezi. A Prezi egy prezentációs eszköz, egy virtuális vászon, melyre a bemutató elemeit szabadon fel lehet vinni és rendezni. Ez egy internetes szolgáltatás, tehát nem igényel különféle letöltögetést vagy telepítést. A prezentációkat bárhonnan le lehet tölteni, módosítani. Nincsenek diák, lapok, semmi kötöttség. Ugyan a legtöbb cégnél nem elvárás, azonban hasznos lehet az Adobe Photoshop ismerete is. Ehhez a képszerkesztő programhoz viszonylag kevesen értenek irodai körökben, épp ezért lehet „nagy szám”, ha Te igen. Mert akik igazán jól tudják használni, azok szinte varázslatos dolgokra képesek vele. Vállalati körökben igen fontos, máshol kevésbé ismert program a SAP vállalatirányítási rendszer. Ez egy olyan rendszer, amely az egész vállalat működését képes összefogni és irányítani egyaránt. Különböző modulokból áll, amelyek az egyes területek tevékenységeiért felelnek, ilyen lehet például a pénzügy, a logisztika, illetve a HR. Jó pár munkahelyen előnyt jelent, ha valamilyen szinten jártas vagy a program használatában. Már a Külker bizonyos szakirányain is oktatják a használatát. Egy kis érdekesség: A Magyar Nemzeti Bank is ezt a rendszert használja, így elmondható, hogy az ország főkönyve is SAP-vel készül. A kétszáz legnagyobb hazai cég közül nyolcvan SAP felhasználó.


# BUHERA

Írta: Chris Akármennyire is forog minden a pénz körül, sokan vagyunk, akik – talán éppen ezért – egyszerűen utáljuk. Mindig azt mondom, hogy a pénz minden értelemben a legmocskosabb dolog a világon, sajnos mégis kell belőle a zsebünkbe, hiszen akarva-akaratlanul egy ilyen világba születtünk. Viszont amikor tudatában vagy, hogy néha pokémonos tazókért cserébe full extrás rántotthúsos szendvicset szereztél a saját kis tízóraid mellé, vagy a menzajegyekkel való seftelésből fedezted az első hétvégi kocsmázásokat, akkor azért többnyire nincs okod az ijedtségre.

E

bben a cikkben tehát néhány „nem hivatalos” pénzkereseti lehetőségen fogunk gondolkodni. Ezek nagy része természetesen megmarad eszmefuttatásnak, hiszen engedélyek, adófizetés és a bürokrácia Everestjeinek megmászása nélkül fabatkát sem ér az egész, ugyebár. Ha már Külker, kezdjük egy kis nemzetközi arbitrázzsal. Amikor még nem ismerte mindenki az eBayt és a „külföldről rendelés” rizikósabb volt egy-egy sötét sikátornál, akkor sokan szedték meg magukat úgy, hogy egyszerűen továbbadtak a Vaterán egy-két olcsón beszerzett, nem feltétlenül eredeti ruhadarabot. Manapság már nem akkora mumus egy tengerentúlról való postáztatás, de ha egy helyett hármat-négyet rendelünk valamiből egy kis befektetéssel, Facebook csoportokban meghirdetve megszabadulhatunk az extráktól és a postaköltség simán visszaköltözhet a zsebünkbe. Szeretek főzni, de ezzel sokan nem így vannak. Egykét főre ráadásul nem mindig éri meg minőségi ételt készíteni – ha nem is a pénz, akkor az időigény miatt. Ezután a képlet és a piaci rés adott – persze

az „ügyfélkör” már kevésbé, kivéve, ha például kollégista vagy. Érdemes elgondolkodni, hogy tudsz-e valamit, amit más nem. Ha gyakran veszel olcsó ruhát, ami egy átszínezéssel, vagy bármilyen trükkel már valami vagány dizájner dolognak tűnik, hát hajrá. Ismersz egy vidéki ócskást, ahol a dolgok fele a fővárosban vintage kincsnek számít? Irány alkudozni. Ha pedig van egy biztos nyelvtudásod, vagy jó voltál és talán még vagy is a gimis tárgyakból, jusson eszedbe, hányan költöttek magántanárra érettségi előtt, hiszen ez a szám nem csökkent, sőt. Nem hiszem, hogy bármi újat írtam volna, de remélem, sikerült rámutatni, hogy ha a legegyszerűbb dolgok kapcsán is megpróbálunk, hogy úgy mondjam, üzletemberként gondolkodni, akkor talán előbb-utóbb azzá is válunk. Ki tudja, talán azt mondod magadnak egy ilyesmi ötlet kapcsán, hogy „egy próbát megér”, majd néhány évvel később egy sikergyanús vállalkozás vezetőjeként kapsz észbe. Vagy, ha más nem, lesz holnapra is egy rántotthúsos szendvicsed.

2015. április

21


# KATEDRA

Kérdezett: B. Tomi

Hogyan viselkedjünk egy állásinterjún? Azonos esélyekkel indul-e a munkapiacon egy férfi és egy nő, mikor kikerül az egyetemről? Milyen módon inspirálhatja egy tanár a diákjait? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések merültek fel, mikor Bodnár László mestertanárral beszélgettem.

HOGYAN INDULT A PÁLYÁJA ÉS MIK VOLTAK A LEGFŐBB MÉRFÖLDKÖVEK AZ ÉLETÉBEN? Én itt a főiskolán végeztem és az itt töltött évek alatt is viszonylag sokat foglalkoztam rendezvényekkel, ballagások, évnyitók, évzárók, gólyatáborok szervezésén vettem részt és a tehetségért mozgalomnak voltam az elnöke. A főiskola befejezése után itt ragadtam, az akkor frissen megalapított hallgatói önkormányzat mellett tanácsadói pozícióban, úgynevezett tanulmányi menedzserként. Ezzel párhuzamosan folytattam a tanulmányaimat a Közgázon, ahol megszereztem a mostani verzióban mesterszaknak nevezett végzettséget. '98 őszén felkértek arra, hogy az akkori üzleti etikett és protokoll néven futó tantárgynak a szemináriumát vezessem, mert egy idősebb kolléga, aki ezt tanította, sajnálatos módon elhalálozott. Ezt egy félév erejéig kipróbáltam és az akkori végzősöknek vittem több szemináriumi csoportot és annyira megtetszett, hogy '99 január elsejével a felvettek tanársegédnek. Innen indult a főiskolai pályafutásom. Először tanársegédként,

22

2015. április

majd adjuntusként és most mestertanárként tevékenykedem. Emellett maradtak még egy ideig a főiskolás rendezvények, amikkel foglalkoztam, de később már ezeket elengedtem. BEVIHETI-E EGY TANÁR A SZEMÉLYISÉGÉT AZ OKTATÁSBA ÉS MENNYIRE FOGALMAZHAT MEG SAJÁT VÉLEMÉNYT EGY ADOTT TANTÁRGYON BELÜL? Erről a magánvéleményemet tudom mondani, mert a hivatalos verzió szerint ez katedrának számít, tehát akárcsak a templomban, mindenkinek igyekeznie kell egy hivatalos és semleges álláspontot elfoglalni, viszont ez nagyon nehéz. Ritkának tartom, hogy valaki teljesen elfogulatlanul tud bizonyos esetekről nyilatkozni és hogy az értő fülek nem hallják ki az ő személyes véleményét. Fontos, hogy lehetőség szerint mind a két oldal álláspontját bemutassa, tehát ne legyen részrehajló vagy szubjektív Nagyon sok ilyen példát láthatunk, főleg az internet világában, amikor egy-egy esetben nehéz eldönteni, hogy kinek van igaza.


# NÉLKÜL Viszont azt érzem, hogy manapság nagyon nagy szerepe lenne annak, hogy a kedves hallgatóknak felnyissuk a szemét arra a világra, amiben élünk, mert nagyon sokszor egy irányból tájékozódnak, ha egyáltalán informálódnak az élet dolgairól. MENNYIBEN VÁLTOZOTT A FELSŐOKTATÁS A RÉGMÚLTHOZ KÉPEST? Sajnos az a helyzet, hogy a mennyiségi felsőoktatás irányába tolódtunk el a minőségi irányából. A régebben szűrőként szolgáló felvételi rendszer, ami jóval erősebb belépési küszöböt jelentett, sokkal inkább megválogatta, hogy csak azok a diákok kerüljenek be a főiskolára, akik ténylegesen oda valóak és oda akartak kerülni. A hallgatók részéről azt érzékelem, hogy hiányzik az elkötelezettség. Amikor 150-ből mondjuk 50 hallgató jön be az első előadásra, akkor ez azt jelzi, hogy a hallgatóságnak a kétharmada nem is kíváncsi arra a tantárgyra. Amikor beszélgetős órákat tartunk és kérdéseket teszek fel, akkor van néhány érdeklődő hallgató, akinek mindenről van véleménye, de a többség hajlamos passzívan viselkedni és ritka az, amikor látványos aktivitást mutatnak. HÁNY HALLGATÓT INSPIRÁLT ARRA, HOGY HASONLÓ PÁLYÁT FUSSON BE, MINT ÖN? Én kétféleképpen szoktam tanácsot adni. Nálam az is egyfajta életmód vagy pályaválasztási tanácsadás (a karrierközpontos múltamból eredően), hogy megpróbálom ezekről az irányokról vagy szakirányokról lebeszélni azokat, akikről azt gondolom, hogy nem abba az irányba kellene, hogy elinduljanak. Vagy pontosabban megfogalmazva, itt is azt vallom, hogy mind a két oldalát megmutatom az érmének. Nem titkolom el, hogy ha valaki rendezvényes vagy protokollos területre megy, annak milyen árnyoldalai vannak, mennyire kemény munka, milyen sok kihívást jelent és milyen magas elvárásokat támasztanak ezzel kapcsolatban. A rendezvényszervezésben ténylegesen a fanatikusok vannak és azoknak éri meg rövidtávon, akik ezt az egészet tulajdonolják, akinek ebben cége van, pénze van és ezen a részen önállóan tud érvényesülni. Ez klasszikusan egy olyan terület, amit alulról kell kezdeni és fel kell dolgoznia magát az embernek a csúcsra, ha egyáltalán van ebben kifutás.

MA MAGYARORSZÁGON MENNYIRE JUTOTTUNK EL AZ EGYENLŐSÉGIG? VAN NEGATÍV DISZKRIMINÁCIÓ KÜLÖNBÖZŐ MUNKAKÖRÖK ESETÉBEN FÉRFI ÉS NŐ KÖZÖTT? Nagyon boldog lennék, hogyha azt jelenthetném ki, hogy Magyarországon a férfi és női munkavállalók egyenlő eséllyel indulnak és ugyanazon munkáért, azonos bért kapnak. Ez gyakorlatilag még azokban a pozícióban sem igaz, ahol törvényi szabályozás határozza meg a munkafeltételeket. A főnökök is sokszor hajlamosabbak azt elvárni, hogy egy nő jobban teljesítsen. Érthetetlen módon mégis a női munkavállalók egy jelentős része sokkal jobban elfogadja a férfi főnököt, mint a nőit. Van egy nőismerősöm, aki egy rendezvényszervező céget vezet és szinte kizárólag nőket alkalmaz a cégénél, mert azt mondja, hogy az ő maximalista munkatempóját csak a hölgyek tudják tartani. Ez is azt mutatja, hogy mennyire képesek és hajlandóak a nők odatenni magukat adott pozícióban és elvégezni ezeket a munkákat. MI A PROTOKOLL EGY ÁLLÁSINTERJÚN? GONDOLOK ITT PÉLDÁUL A KÉZFOGÁSRA, TESTBESZÉDRE, SZÓHASZNÁLATRA, STB. Ha protokoll szempontokkal próbálunk egy állásinterjún érvényesülni, akkor nagyon fontos az, hogy legyünk pontosak. Legyen egy konkrét időpont amikorra megyünk, ne később és ne korábban érkezzünk. Ha tudunk esetleg arról, hogy milyen dresszkódot alkalmaznak az adott cégnél, akkor ahhoz érdemes alkalmazkodni. Készüljünk fel a cégből, hogy milyen papírokat kell magunkkal vinni, mit várnak el, hogy mi legyen nálunk. Illetve ami még nagyon fontos, hogy aludjuk ki előtte magunkat. Ne legyen az, hogy az interjú előtt még gyorsan bedobok valamilyen energiaitalt, aztán elszívok hozzá két cigit, vagy megiszok egy dupla kávét és kitágult macskaszemekkel érkezek oda. Ha megérkeztünk, akkor mindig a belépő személy fog köszönni és mindig a másik fél fogja a kezét nyújtani, tehát ne kezdeményezzünk kézfogást. Asztal fölött nem fogunk kezet, és oda ülünk le, ahol hellyel kínálnak minket. Fontos a szemkontaktus létesítése, illetve ha hölgy interjúztató van, akkor amit én semmiképpen nem javasolnék egy pályakezdő munkavállalónak, hogy kezet csókoljon.

2015. április

23


# FOOD

Számos felmérés bebizonyította, hogy hízékonyabbak azok a dolgozók, akik valamilyen irodai, ülő munkát végeznek. Mit tegyünk az ellen, hogy ne gömbölyödjünk ki a meló során? Hogyan tartsuk be a napi vitaminbevitelt, miképpen étkezzünk megfelelően, és persze, mikorra ütemezzük be a testmozgást?

Írta: Flóri

M

anapság az emberek nagy része túlsúllyal küzd. Ez leginkább azért van, mert nem táplálkozunk egészségesen, nem figyelünk oda a napi szénhidrát- és vitaminbevitelre és keveset, vagy egyáltalán nem sportolunk. Pedig a válasz nem is olyan nehéz, mint amilyennek gondolnánk. Hagyj fel a gyorskajákkal! Nem kell folyton megrendelned az ebédedet, hisz amellett, hogy nem tudhatod, hogy miből készítik, nem is olcsó mulatság. Vedd kezedbe az irányítást, és szánj minimum fél órát minden este arra, hogy elkészíted másnapra az ebédedet. Persze nehéz rávenni magad, hogy nyolc óra munka után még otthon főzőcskézz, de hidd el, megéri! Mindehhez érdemes megtervezned, hogy mi lesz a heti menü, és előre bevásárolnod hétvégén. Ha igazán pénztárcakímélő megoldásra vágysz, csemegézz az alábbi kínálatból! Zöldséges finomságok: A zöldségek bevitele a szervezetünkbe nagy mértékben hozzásegít az egészséges táplálkozáshoz. Ne riadj vissza a hagyományos főzelékektől, kicsit turbózd fel őket. Próbáld ki a sárgaborsót curryvel, a zöldbabot kaporral, a spenótot indiai fűszerekkel, a répafőzelékre pedig mehet egy kis parmezán. Jó ötlet az is, ha wokban sütsz össze többféle zöldséget (pl. krumplit, lila hagymát, padlizsánt, cukkinit, répát). Nagyon finomak és egészségesek. Tészta: egyszerű, gyors és finom. A tésztákat ezerféle módon variálhatod, csak arra kell odafigyelned, hogy ne szénhidráton élj állandóan, mert azt a vonalaid bánhatják. Fontos, hogy ne konzervekből készíts szószt, inkább vedd meg frissen a hozzávaló alapanyagokat!

24

2015. április

Saláták: Ezt még akár az irodában is összedobhatod, annak érdekében, hogy friss legyen, és ne veszítsen a minőségéből. Pár perc az egész, és még bőven marad időd elfogyasztani is. Egy héten egyszer minimum ütemezz be egy salátás ebédet! Húsok: A csirkemell örök kedvenc: megsütheted natúran kevés fűszerrel, grillezheted, vagy sütőben is isteni variációkat kreálhatsz belőle. Felcsíkozva, megpirítva pedig a salátádat is feldobhatod. Levesek: fő, hogy csak krémesen! Jó, ha imádod a leveseket, mert ha hétvégén megfőzöl egy nagyobb adagot, azzal akár napokra is el vagy látva. Készíts minél többfélét, sütőtökből, gombából, póréhagymából. Hidd el, ha ebédre levest is eszel, sokkal jobban fogsz lakni! Desszertek: Ha már háromfogásos ebédet dobsz össze másnapra, akkor nagyon szuper vagy! Elég az is, ha pudingot vagy joghurtot veszel, viszont még jobb, ha te készítesz külön magadnak valami finomságot! Használj zabkorpát! Egy kevés joghurttal és tojással összekeverve nagyon finom palacsintát tudsz belőle kihozni, pillanatok alatt. Ne feledd, hogy míg dolgozol egy-két alma vagy banán is lecsúszhat, nem kell megvárnod az ebédszünetet. A napi testmozgást pedig azzal is megoldhatod, hogy lift helyett a lépcsőt használod, valamint a hosszas ülést kisebb nyújtózással megszakítod! Egészséges táplálkozásra fel!


# MUTIMITESZEL

Kérdezett: Cinti Aki egy kicsit is érdeklődik a konyha iránt és jártas az interneten, annak bizonyára egyszerű receptek, szimpatikus arcok, brutttááál ízvilág és menő tálalás jut eszébe a Street Kitchen hallatán. Persze, hogy imádjuk, persze, hogy ti is imádjátok és persze, hogy minden fogást ki akarunk próbálni! A SK gasztro-királynőjével, a Lila Füge bloggerével, Havas Dórával beszélgettünk, aki annyit üzent nektek: FŐZZETEK SOKAT! Miért pont Lila Füge? Biztos nagyon szereted a lilát, mert sokszor olyan a körömlakkod a videókban! Szeretem a lilát, ez igaz, bár mostanában talán kicsit kevesebb lila ruhám van már. A körömlakkjaim között viszont tényleg sok a lila. A fügét minden formában imádom, ezért neveztem anno lila fügének a blogom, egyszerűen csak ez jött, amikor felugrott az ablak, hogy mi legyen a blog neve és azóta se bántam meg, klassz kis brand lett belőle. Emlékszel, mi volt életed első fogása vagy sütije, amire egyetemistaként roppant büszke voltál? Mi volt a visszajelzés rá? Chocolate chip cookies. A Külkerre jártam és akkoriban sok volt a bombariadó, ilyenkor hazamentünk és én akkor kezdtem sütni, később főzni is. Nem volt otthon senki, enyém volt az egész konyha, ott kezdtem kísérletezgetni. Sok amerikai haverom volt, nekik sütöttem az első csokis kekszeket és nagyon imádták. Elmondtad már más helyen, hogy nálatok egy évben aligha készül el kétszer ugyanaz az étel. Mégis, mik a nagy favoritok otthon? Mivel tényleg ritkán főzzük ugyanazt, inkább azt tudom elmondani, hogy milyen féle ételek térnek vissza gyakran: imádjuk a brokkolit, a pastákat, a rizottót és a házi sütiket. A paradicsomleves, mindenféle módon elkészítve, nagy kedvenc. És a lecsó, uh, na, azt igazán szereti mindenki. A húsok közül főleg a szaftos raguk kerülnek elő gyakran, amiben vajpuha a hús és ízes a szaft.

Szerinted naponta hány receptet olvasol el? Ezeket gyűjtöd valamilyen formában? Már nem gyűjtöm őket, mert képtelen vagyok kialakítani egy jól működő katalógus rendszert. Folyton rohanok, ilyenekre nem marad időm, de ez a személyiségemből is fakad, nem vagyok túl rendszerezett. Viszont rengeteg receptet olvasok, naponta 10-15-öt biztosan, és kb. 3-5 receptet írok is mindenféle munkák kapcsán. A fejemben folyamatosan, megállás nélkül főzök. Találtál már ki teljesen új receptet, amit csak Te tudsz elkészíteni? Persze, de attól hogy kitalálom, nem jelenti azt, hogy csak én tudom elkészíteni. Az elég nagy baj lenne. Minden recepten alakítok valamit, amíg igazán az enyém lesz, ritka, hogy valamit pontról pontra ugyanúgy készítek el, ahogy le van írva. Általában tudom, hogy hova akarok eljutni egy étellel és a recepteket csak a technológia miatt követem. Persze rengeteg recept inspirál, nehéz ezeket a dolgokat szétválasztani egy idő után. Az egyik kedvenc videónk Tőled a macaronkészítős volt. Szerinted te milyen ízű és színű macaron lennél? Maracuja krémes, az biztos. Talán karamelles macaronba töltve. A színe valami világos, semleges, nem nagyon szeretem a túl színes macaronokat (tudom, ez szentségtörés :)) Egy ilyen édes gasztrobloggernek talán elnézzük ezt a kis macaronos bakit. 2015. április

25


# COLIBRI

Írta: Bendi Álláskeresés közben bárki láthatatlan falakba ütközhet, úgy érezheti, lehetetlen megtalálni a számára megfelelő munkát. Itt jön képbe a Colibri! A projekt célja, hogy a jövendőbeli pályakezdő fiatalokat közelebb hozza a leendő munkáltatóikhoz. Átfogó programjaikon keresztül bárki találkozhat fiatal startupok vagy már befutott nagyvállalatok vezetőivel, és hallgathatja meg tapasztalataikat. Az előadások segítenek abban, hogy a már megszerzett elméleti tudást átültessük a gyakorlatba.

A

rendezvénysorozat első állomása a BME volt. Előre leszögezném, ha a Colibri programjairól beszélünk, akkor felejtsük el az unalmas egyetemi órákat. A résztvevő nem egy előadást hallgat, maga is részese a beszélgetésnek. Az esemény felépítése a Colibri szlogenjén alapult. A ’Siker’ szekció meghívottjai Szilágyi György, a Tresorit társalapítója és termékigazgatója, valamint Levendel Áron, a Kaptár társalapítója voltak. A ’Tudatosság’ blokk vendégeiként a Bridge Budapest Ambassadorait, Horányi Gergőt és Varga Endrét láthattuk. A ’Karrier’ rész előadói pedig Vinkó Bence, az EPAM Hungary vezérigazgatója és Szabó Balázs, a Smartrive alapító-vezérigazgatója voltak. A beszélgetés gördülékenységét Dojcsák Dániel, az IVSZ tartalom igazgatója segítette. "SIKER, TUDATOSSÁG, KARRIER! EZEK AZOK A LEHETŐSÉGEK, MELYEKET A COLIBRI KÍNÁL AZ EGYETEMISTÁK ÉS FRISS DIPLOMÁSOK SZÁMÁRA." „Célunk egy olyan titkosított peer-to-peer hálózat létrehozása volt, amivel borsot törhetünk a CIA orra alá!” - kezdte bemutatkozását Szilágyi György. Az ötlet 2010-ben fogalmazódott meg, a kutatások után TDK, később OTDK dolgozat, majd magyar szabadalom született belőle. Rengeteg sikertelen üzleti terv és álmatlan éjszaka után áttörést értek el, és 2011-ben létrehozták a Tresoritot. Az alapítás után rögtön versenyt hirdettek, 10.000 dollárt ajánlottak fel annak, aki feltöri a rendszerüket. Az adott napon

26

2015. április

a teljes magyar sávszélesség 20%-át a Tresorit szerverei adták. A kihívást senkinek sem sikerült teljesíteni, a hír pedig egészen a CNN Online-ig jutott. A hírnév segítségével a vállalkozás 1.7 millió dolláros kockázati tőkéhez jutott, és mára a tőkebevonás elérte a 4.8 millió dollárt. A Bridge Budapest ösztöndíjasai is megosztották velünk izgalmas történeteiket. Horányi Gergő a Prezinél, Varga Endre pedig az NNG-nél tölthetett el egy hónapot. A Bridge Budapest által betekintést nyertek a két vállalat működésébe, és teljes értékű csapattagként dolgoztak. Horányi Gergő elárulta, hogy egyik munkája kikerült az éles felhasználók elé, ami élete egyik legnagyobb élménye volt. Ezután következett Vinkó Bence a ’Karrier’ szekció előadójának beszámolója. Az EPAM egy fehéroroszok által Amerikában bejegyezett cégként indult. Mikor beolvadtak a vállalatba Magyarországon 60-an dolgoztak, ma 1200-an vannak. 2012-ben a New York-i tőzsdére vitték a céget. Érdekes volt hallgatni a több mint ezer főt irányító ügyvezető igazgató, és a fiatal, néhány alkalmazottal dolgozó vállalatok vezetőit. Ahogy Vinkó Bence mondta: „Már csak számok lesztek, nem startup”. És hogy miért is érdemes szabadidőnkben a Colibri előadásait választani? A meghívottaktól megtudhattuk, miként indulhat el egy startup, hogyan néz ki, mikor multivá válik. Milyen lehetőségeink vannak egyetemi éveink alatt a tapasztalatszerzésre, és hogy nem kell megijedni álmaink méretétől.


# MÁRKATÖRI

Írta: Gy. Dávid Egy találós kérdés: három legatyásodott frissdiplomás srác egy albérletben dolgozik két számítógépen, manuálisan állásajánlatokat gyűjtenek, majd feltöltik őket az internetre. Mi ez?

E

z bizony a Profession.hu még 2001-ben, pontosabban az elődje, a Jobmonitor. Az a Profession.hu, amit 2005-ben állítólag milliárdokért vett meg a Sanoma Media Kft. De kezdjük az elején. Nagyjából úgy történhetett, mint ahogy már fentebb leírtam. A vállalkozásnak semmiféle tőkéje nem volt, még a weboldalat is úgy barterezték. A Jobmonitor emellett csak reklámokból várhatta a pénzét: más cégek nem adtak fel náluk álláshirdetéseket, ők csupán összegyűjtötték azokat. Még 2001 végén azonban kipukkant az úgynevezett dotkom lufi. Ez egy informatikai és telekommunikációs cégeket érintő spekulációs roham volt a kilencvenes évek végén. Rengeteget fektettek az ágazatba, sokszor meggondolatlanul; felfújták a lufit. Aztán kiderült, hogy a tech cégek valójában messze nem érnek annyit, a részvények árfolyama pedig összeomlott. A lufi tehát kidurrant, a webes társaságok igen nehéz helyzetbe kerültek, így a Jobmonitor is. Az alapítón, Vári Gergőn kívül senki nem maradt a vállalatnál. Nehezen ment a dolog, de 2002 novemberében megszületett a Profession.hu ötlete, ahova a cégek már fel is tölthették saját álláshirdetéseiket. Az újszülött cég egy igen sokszereplős piacra lépett be. A sikernek két kulcsfontosságú feltétele volt, Dunder Krisztián ezzel a témával foglalkozó

könyve szerint: a jól működő értékesítés és az okos marketing. Míg a versenytársak csak a top vállalatokhoz mentek, hogy eladják magukat, addig a Profession mindenkit felkeresett. Amit csak lehetett, azt visszaforgatták online marketingbe. Az ismertség helyett arra törekedtek, hogy minél többen kattintsanak az állásajánlatokra. Ennek érdekében a nagy bannerhirdetések helyett „állásdobozokat” raktak ki, amiket aztán célzottan el is helyeztek. A kétezres évek elején ezek hatalmas újítások voltak. 2005-ben aztán egy akvizíció következett, a Sanoma megvette az oldalt. Innentől kezdve, hogy az óriásvállalat megfelelő szervezeti- és médiahátteret rakott a márka mögé, az hatalmas fejlődésnek indult. A következő – és eddig utolsó – nagy akadályt a válság jelentette 2009-ben. A cég ahelyett, hogy meghátrált volna, beleállt a krízisbe. Ekkor fejlődött tökélyre az ügyfélszolgálatuk. Ekkor alakult ki az a rendszer is, amivel feltöltheted a saját önéletrajzodat. A válság túlélése után a Profession.hu csak tovább fejlődött, jelenleg 80% körüli a piaci részesedésük. Mindig jön azonban valami új bökkenő. Mostanság a külföldi cégek térhódítása okozhat fejfájást a magyar állásportáloknak. Amit majdnem biztosnak tartok: ezt is átvészelik egy kis ötletességgel.

2015. április

27


# MS.PRIESLEY

Írta: Cinti & SteinKrisz 1. AZ ÖRDÖG PRADÁT VISEL

Nem mostani film, de akárhányszor adják a tévében, egyszerűen nem lehet megunni. Andy fiatal, átlagos, nem kifejezetten csinos lány, aki újságírói karriert dédelget. Egy nap bekopogtat a ma is neves Runway divatmagazin szerkesztőségébe, hogy asszisztensként közelebb kerüljön a tűzhöz, de főnöke önfejűségére, fagyos személyiségére és az irtózatos munkatempóra még ő sem számít. Itt jön azonban a csavar! Andy állja a sarat: képes mindent feladni, hogy álma valóra váljon és a legnívósabb eseményeken ő is a nagy Miranda Priesley főszerkesztő asszony mellett pózoljon. De mennyit ér a csilivili munka, ha közben elfelejted, ki is vagy és honnan jöttél? A film megtörtént eseményeken alapszik, 5/5, kö-te-le- ző!

2. HIVATALI PATKÁNYOK

Ez az 1999-es film éles tükörként mutatja be az irodai munka mindennapjait. Az összes sztereotip karakter megtalálható az állandóan nyaggató főnöktől kezdve, a mindenért ideges kismunkásig. A történet középpontjában Peter áll, akinek munkahelyén a legtöbben robotként végzik a dolgukat, és ő is kezdi ezt a robotstílust magára venni. Egy nap azonban a terapeutája hipnózisából nem tud felébredni, aminek következtében, ami szívén az a száján és nem kímél senkit. Ebből természetes sok bonyodalom adódik. Ez a film jó humorral van megáldva, igaz a közepétől inkább egy B kategóriás romantikus vígjáték. Ha tudni akarod, hogy milyen munkát nem akarsz végezni, ezt nyugodtan bedobhatod a lejátszódba egy vasárnap délutánon.

3. SHOP STOP

Kevin Smith 1993-as alkotása a mai napig kultfilmnek számít, ráadásul itt született Jay és Néma Bob karaktere (itt még Csöndes Bob). A történet szerint Dante-t behívják dolgozni a szabadnapján a Shop

28

2015. április

Stop nevű boltba, ahol rendszerint nem sok minden történik. Legjobb barátja, Randall a szomszédos videotékában dolgozik és akasztja ki a vendégeket cinikus stílusával. Randall sokszor lóg át a diszkontba napközben, ahol Dantevel általában a Star Warsról folytatnak mélybemenő beszélgetéseket. Belefér ez, hiszen alig járnak a boltba, így az is benne van a napban, hogy a tetőn rendeznek hoki meccset, de még egy temetésre is van lehetőségük elugrani. A főfókusz Dante érzelmi életén van, ami a végén csúcsosodik ki, de addig megannyi zseniális párbeszéd tarkítja a filmet, amit élvezet nézni, illetve a haverokkal idézgetni.

4. A WALL STREET FARKASA

2013 sikerfilmje aztán megosztotta a népet. Van, aki szerint zseniális, van aki úgy gondolja, csak a hype nagy körülötte. A film Jordan Belford könyvéből készült, és ki tudja, hogy mennyire színezte ki a történetet, mennyi dolgot hagyott ki. A fiatal tőzsdeügynök karrierjét építgeti, ám egyre többet akar, teljesen a hatalmába keríti a pénz, a kábítószerek, a nők. Az illegálisan szerzett millióknak azonban ára van és Jordan egyre reménytelenebb helyzetbe kerül karrierjét illetően. Már csak a színészi alakítások miatt sem érdemes kihagyni Martin Scorsese alkotását, hisz nem véletlen hördült fel a világ, mikor DiCaprio Úr semmilyen díjat nem nyert.

5. OFFICE – A HIVATAL

Annyira kedveljük a sorozatokat, hát pont a Top 5-be ne került volna egy? Az Office egy papírgyártószer irodájának mindennapjait mutatja be, persze itt is minden karakter egy sztereotípián alapszik. A sorozat a szituációs humorra épít, sok érzelem mutatkozik meg a széria kilenc évada alatt. Még az állandóan benyaló kisfőnök is szerethető karakterré válik. Reggeli mellé ajánlott, illetve két tanulás között is nagy megnyugvást nyújthat egy félórás epizód.


# KINGKUNTA

ZENE Kendrick Lamar

To Pimp a Butterfly

A

legtöbben amikor azt hallják, hogy hip-hop egyből fuxokra, pénzre, nőkre, kocsikra és drogokra gondolnak. Kendrick albuma ennek gyökeresen ellentmond. Az albumot, a megjelenését követő 24 órában körülbelül 9 és fél millióan hallgatták meg a Spotify-on, ami rekordnak számít. Ha eddig nem hallottál erről a comptoni, jó párszor csak az új 2pac-nak kikiáltott rapperről, úgy elég valószínű, hogy nem emiatt az album miatt fogsz. Félreértés ne essék, az album mesteri, az utóbbi évek egyik legjobbja, viszont egyáltalán nem könnyen emészthető. Az alapok jazzesek, funky beütésűek, lágyak, olyanok, amiket lazán el tudnék képzelni egy cigifüsttel betöltött bárban. Ezt a képet tovább erősíti a szövegvilága, hiszen szinte végig a feketék elnyomásáról, társadalomban betöltött szerepükről,

Írta: Kiki egymás ellen elkövetett bűncselekményeikről számol be. Teszi ezt épp a legjobbkor, elég ha a Fergusonban történt/történő fegyveres zavargásokra gondolunk. Ír a gettóról, a korrupcióról, Afrikáról, Nelson Mandeláról, egyszóval mindenről, amivel reményt és hitet adhat a nyomorban élő társainak. Megszemélyesítések és metaforák hálózzák be a szöveget, megszólal Lucifer és Isten nevében is Kendrick, sőt az album végén poszthumusz meginterjúvolja példaképét és mentorát, 2pacet - aki, állítása szerint még karrierjének kezdetén megjelent neki álmában. Kendrickben sokan a hip-hop megmentőjét látják már évek óta, aki végre pozitív üzenetet, egyediséget és követendő példát hoz a mainstream hip-hopba. Ezzel az albummal kétségkívül tovább növelte ezt a szerepét.

PROGRAM • • • • • •

Május 1. Citymatiné Majális Május 7.-10 . Pálinka fesztivál 2015 @városháza park Május 16. Scooter @Budapest Park MÁJUS 21-24. Gourmet fesztivál @Millenáris Május 29. Wellhello @Budapest park Június 5.-7. Belvárosi Fesztivál @Szabadság Tér 2015. április

29


# MILETTVELED

Dj O’Neal neve sokaknak ismerősen csenghet, ha máshonnan nem is, az idei LongTail Gálán ő adta a talpalávalót. Ezen kívül BassLime néven tölti fel beatboxos videót a Youtube-ra, ezzel érve el egyre nagyobb sikereket! A Külkerről indult, a DJ-zés egyfajta hobbi volt, ami végül a hivatásává vált. Erről az útról beszélgettünk vele! Hogyan kerültél a Külkerre? Gimnáziumban arra vágytam, hogy ha majd továbbtanulok, egy olyan szakma legyen a kezemben, ahol az idegen nyelvek is fontosak, mivel nyelvtagozatos voltam. Először az ELTE Német nyelv és irodalom-on kötöttem ki, ezt a szakot viszont egy év elteltével lecseréltem a Külkerre, mert rájöttem, hogy az üzleti élet közelebb áll hozzám, mint a német kultúrtörténet. Gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment szakon diplomáztam, röviden GD. Ha jól tudom ez a szak mára már átalakult és másképp nevezik.

30

2015. április

Kérdezett: SteinKrisz Hogy emlékszel vissza a Külkeres éveidre? Nagyon szerettem a sulit és a kolit is, és tetszett, hogy ennyi nő között kell tengetni az életem. Ezt már megszoktam, minden sulimban a nők voltak többen. A külkeres bulikon is sokszor zenéltem, de gyakran ingáztam Miskolc és Budapest között, ami azért fárasztó volt. Nagyon hamar lepörgött ez a pár év, voltak nehéz időszakok, de összességében nem bántam meg, hogy ide jártam.


# DJONEAL Próbáltál a diplomával elhelyezkedni? Mindenképpen szerettem volna a diplomámmal dolgozni, de nem Magyarországon, hanem külföldön, így Berlinbe mentem. Ez akkor történt, mikor még frissek voltunk az EU-ban, és abban az időben így neveztek minket, hogy „EU zwei”, azaz második hullámosok vagyunk. A munkáltatói engedélyt nagyon nehéz volt megszerezni, és ha sikerült is, több hónapba telt, míg megkaphattam volna. Átértékeltem a dolgokat, és hazajöttem, kéthárom napra rá pedig sikerült elhelyezkednem egy nagy multinál kb. egy évig. Aztán dolgoztam a British Telecomnál és az IBM-nél is, de nem nagyon jött be ez a multis légkör. A DJ-zés még mindig ott volt, akkor már pénzt is tudtam vele keresni hébe-hóba Hogyan lett a DJ-zés a szakmád? A DJ-zés mar nagyon fiatalon megfogott. 12 évesen már a hiphop klipeket bújtam. Láttam a kilencvenes évek nagy hiphop DJ-it és eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, én több ezer embernek fogok zenélni. Az első próbálkozás általánosban sajnos elég gyengén sült el és ez nem hagyott nyugodni. Újult erővel nekifutottam a gimiben, ahol 16 évesen kezdtem el komolyabban foglalkozni a dologgal. 25 évesen úgy gondoltam, ha ebből a DJ-zésből nem lesz semmi záros határidőn belül, akkor abbahagyom. Felajánlottak egy munkát, protokoll rendezvényeket kellett szervezni, főleg minisztériumoknak. Ettől a cégtől kaptam egy ajánlatot, hogy szeretnének felvenni állandóra, ennyi és annyi pénzért, egész hónapban végig kell güriznem, tehát a DJ-zést felejtsem el. Ezzel párhuzamosan a semmiből jött egy megkeresés, hogy az akkori Tabu Lounge szórakozóhelyre menjek partyt csinálni. Megmondták, hogy ez bejelentett meló, ennyi a pénz, annyi a fogyasztás és kétezer embernek zenélhetek. . Itt egy hónap alatt annyit kereshettem négy óra zenéléssel, mint ott mindennapi kemény munkával. Minden szombaton kellett egy órát játszanom és egész héten azt csinálhattam, amit akartam. Így volt egy döntéshozatal az életemben, és én az DJ-zés felé mentem. Honnan jött a beatbox iránti lelkesedés? Olyan 22 éves lehettem, mikor először találkoztam a beatboxszal, de másfél évig nem is nagyon foglalkoztam vele. Aztán összeköltöztem az akkori magyar bajnokkal (Revolution – a szerk.) és nagyon megtetszett, amit csinált, plusz megismerhettem a beatbox világbajnokság főszervezőjét (Bee Low

–a szerk.). Aztán jött egy Roxonloops nevű fickó, aki olyan showt vágott le, hogy én csak pislogtam és azt mondtam, hogy ez engem érdekel, ezt akarom csinálni! Két év gyakorlással sikerült rögtön dobogóra állnom a magyar bajnokságon 2009ben, csak a két korábbi magyar bajnok előzött meg, akik már tíz éve tolták akkor. Láttam, hogy ez megy nekem, így tovább gyakoroltam. 2012-ben ismét indultam, akkor három díjból kettőt sikerült elvinnem. Lehet nem a párbajozás az én utam, mert én inkább a közönséget szeretem szórakoztatni. Zeneibbnek gondolom magam, mint az átlag beatboxer, tehát csempészek bele sok dolgot, meg ugye elkezdtem ezt a loopolást. Én sokkal inkább ennek érzem a show értékét, mivel egyről a kettőre lehet lépni. Ugyanez volt a dj-zésnél is, hogy először nem volt cuccom, de mikor lett, akkor elkezdtem megtanulni scracthelni. Nem az, hogy mesterszinten, de valamennyire ássam magam bele ebbe is, mert tetszik. Amikor jött a beatbox, először a show-beatboxra mentem rá, aztán a technikaira, utána ezt a kettőt ötvöztem. Azt gondoltam, biztos lehet továbbgörgetni ezt, így jött a loopolás. Mik a jövőbeli terveid? A BassLime projektre szeretnék jobban fókuszálni és több videót kiadni a következő hónapokban. Készül majd olyan, amiben lesz zonogra, beatbox, ének, vagy rap, hegedű, de akarok egy hárfát is. Van pár dolog a fejemben, közreműködések terén úgyszintén. Több emberrel is beszéltem, de nem akarom elkiabálni. Magyar zenéket nem nagyon szeretnék, mert a beatbox egy „international language”, illetve az angol is, meg ebből itthon nem lehet megélni. Tervezek gerillavideókat, mikor csak a városban odamegyek az emberekhez zenélni, és felvenni a reakciójukat, hogy mit szólnak. Szeretnék egy albumot összehozni, amiből remélem, összejöhet egy akármilyen tour. Nagyon távoli cél még egy saját rajzfilm sorozat készítése is. Mit üzensz a Külkereseknek? Mindenképp diplomázzanak le! Ne hagyják, hogy bármin elússzon, ha már egyszer elkezdték, csinálják végig. Ha majd kint lesz a sulipadból az ember, akkor fogja látni, hogy mit is akar igazán kezdeni. Nem biztos, hogy az ember csak egy diplomából áll. Nekem is egy részem, de a zene az igazi szerelmem. Mindenki remélem, megtalálja az igazi szerelmét, amit nem is érez munkának. Egy szó, mint száz: Az a lényeg, hogy önmagát valósítsa meg mindenki! 2015. április

31


# 1SEC

Julcsi

Alkalmi, részidős, irodai, otthoni, fizikai. Legyen akármilyen a munkád a lényeg, hogy szeretettel csináld és magadnak válaszd, különben egy nap azon kapod magad, hogy elpazaroltad az életed és nincs már tovább.

Netti

A tavasz beköszöntével lassan ráébredünk, hogy mindjárt itt a nyár, a testünknek pedig nincs szüksége pluszkilókra. A zabpehely egy nagyon egészséges, fogyókúrás, de mégis tápláló reggeli, amit a vizsgaidőszakban is imádni fogsz, mivel nem fogsz fél óránként a hűtő fele mászkálni. Rendkívül könnyen elkészíthető, energiát adó gabona, tartalmaz B1-, B5- és B6-vitamint, E-vitamint, rostot bőségesen, valamint vasat, foszfort és kalciumot is. Különböző süteményekben, müzliben is kiváló, de zabkásaként fejti ki igazán hatását. Magába szívja a nedvességet, megdagad, így órákig nem gondolsz más ennivalóra. Egy adag zabpehelyhez, kétszeres vizet, vagy tejet adj hozzá, főzd meg, majd hagyd állni 10 percet. Fahéjjal a legfinomabb. Ha szereted a tejbegrízt/rizst, ezt is imádni fogod!

Fanni

Tavasz. Sokszor arra gondolok, most valami új, valami csodálatos fog történni. A kellemes levegőn nézem a lenyugvó nap utolsó sugarait, és a langyos szél cirógatja az arcomat. A szürke nappalokat felváltja a színek kavalkádja, ami visszahozza a mosolygós arcokat még a metrón is. Amikor ki lehet ülni a Duna partjára és csak nézni a fényes várost. Amikor tavasz van, úgy érzem feltöltődöm és újra vidámság költözik az emberekbe.

32

2015. április

Pasztusics Tomi

Zöldbe borult a nagyváros, harsognak az utcák, Külkeren is zeng az élet, Stefi néni ránk vár. Induljunk hát együtt, hisz a zh hétnek vége, nem lesz abból semmi bajunk ha koccitunk már végre. Hiányzásod tartalékold, hisz a Mákony nagy ár, hogyha inkább kirándulnál A-túra csak rád vár.

Petra

Kezdheted nyugodtan a Mekiben, vagy árulhatsz epret a piacon, szórólapozhatsz a Blahán, vagy pakolhatod az árut a Tescoban. Lehetsz bolti eladó, majd HR-es, értékesítő vagy asszisztens. Mindegy. A lényeg ugyanaz: tapasztalsz, megtanulsz kicsit dolgozni, rendszert vinni az életedbe, és még sörre is lesz plusz pénz. Kipróbálni, milyen egy állásinterjú és a munka világa, suli mellett, hogy lásd, nem csak a PS létezik. Legalább egy kicsit. Szerintem, megéri. A jövődet tekintve legalábbis biztosan.

SteinKrisz

Sok az időm, de kevés a pénzem Hülyén érzem magam 20ft-tal a kézben Nincs pénzem, mert nincs biznisz Valami kell, mert nem jöhet mindennap a tippmix Kevés az időm, de már van valamennyi pénzem Igaz, mindig csak a fáradtságot érzem Hát mi a jobb? Ha mindig ugráltat egy főnök? Vagy ha munka és pénz nélkül vergődök?


# HÍRMORZSA

A Külker Online idén tölti 15. születésnapját! Boldog születésnapot kívánunk mi is nekik!

SteinKrisz

Mindenkinek van egy olyan ismerőse, akinél a cigi mindig az utolsó szál, a rágó pedig mindig az utolsó darab.

Miki

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy hallgató. Hallgatónk egyik szép délelőtt statisztikát tanult, amikor hirtelen kisütött a nap. Ha a hallgatónk tovább tanult volna, az én mesém is tovább tartott volna.

43 és fél pár zoknit vettek ki egy dán dog gyomrából. A kutya mindig is szeretett zoknikat rágcsálni, de azt nem gondolták, hogy le is nyeli. Egy rosszullétére derült ki, majd életmentő műtétet hajtottak végre rajta az orvosok.

Viki

Mick Thomson, a hazánkban nem olyan rég koncertező Slipknot zenekar gitárosa súlyos, de nem életveszélyes fejszúrással került kórházba. Az elkövető nem más, mint a saját öccse, aki egy eldurvult vitát zárt le ily módon. Bár feljelentést nem tettek egymás ellen, a rendőrség mégis nyomozást indított az ügy kivizsgálása érdekében és Thomson akár 30 nap elzárást is kaphat

Ronny

Claudia

A technológia és az idő előrehaladtával rengeteg féle foglalkozás szűnt meg, mert gépekkel helyettesítették az emberek kétkezi munkáját. Ilyen volt például az emberi ébresztő, akiknek konkrétan az volt a feladatuk, hogy az ügyfeleket reggel időben felkeltsék, egy hosszú bot segítségével, amivel az ablakokon kopogtak. Ki tudja, 100 év múlva talán a közgazdászok munkáját veszik át a robotok.

Kovács Bence

Koalák Budapesten! A cuki szőrmókok először vannak jelen a budapesti állatkertben, kötelező látvány mindenkinek!

Korpos Dávidw

Gondoltál már arra, hogy ha a paradicsom valóban gyümölcs, akkor a ketchup igazából lekvár?

Horváth Dóri

2015. április

33


# HÖK+SUDOKU

M

ost főleg a végzős hallgatókhoz szólnánk, hiszen közeleg a záróvizsga jelentkezés és a szakdolgozat leadásának időpontja. Alapesteben ez április 20. – május 4., különeljárási díj befizetése mellett: május 5. – május 11. 12:00 óra. Plusz időpontokban, szombati napokon, kizárólag április 25. és május 9-én 12:00 óráig lehet leadni. FOSZK-osoknak a leadási határidejük április 20. – május 26. , különeljárási díj mellett: május 27. – június 2. 12:00 óra. A különeljárási díjat mindig a TOH írja ki az utolsó leadási napot követően. Fontos még, hogy a szakdolgozatod csak akkor adhatod le ha jelentkeztél a Neptunon keresztül záróvizsgára (Ügyintézés-Záróvizsgák menüpont alatt) és a szakdolgozatod feltöltötted a repozitóriumba. A

34

2015. április

leadás helyszíne a K.F.19-ben található. További részleteket találsz a BGF weboldalán. Légy résen és ne az utolsó napra hagyd a szakdolgozat leadását! Szintén megtaláljátok még a weboldalon a szakmai gyakorlat feltételeit részletesen, szakokra lebontva. Viszont van olyan feltétel amelyik mindegyikben közös, például az együttmüködési keretmegállapodás megkötése, amely feltétele a szakmai gyakorlat elvégzésének. Külföldön is teljesítheted a szakmai gyakorlatod, ekkor a munkaszerződésed másolatát kell leadnod. Ne hagyd ki az Erasmus program nyújtotta lehetőségeket sem. Üdvözlettel: a HÖK csapata


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.