__MAIN_TEXT__
feature-image

Page 1


Kedves Olvasó, az idei kicsengetési kártyák előlapján az iskola neve mellett 2016-2020 évszám látható, olvasható. A hátlapon: „Találkozunk 2030-ban. Ballagunk: ...”. Amilyen egyszerűek és vis�szafogottak a kicsengetési kártyák, mégis reményteliek, mert ott van az, hogy találkozunk 2030-ban. Találkozunk és találkozzunk addig is, mert életünk a találkozások és búcsúzások sorozatában érlelődik. Mindennap tapasztaljuk, hogy az este után jön a reggel. A munkába menés után a hazatérés. A hétköznapokra a vasárnap. A tanintézményekbe járás végén van az elballagás, amely egyszerre hirdeti, hogy találkozunk 10 év múlva.

Találkozunk 2030-ban   Találkozunk, búcsúzunk és találkozzunk! Olyan igénye a kiteljesedő embernek, melyet a teremtő Isten oltott belénk. Ölbey Irén négy sora gyönyörűen tárja elénk: „Küldetésnek jöttél a földre,/ hog y azt a kis kört itt lenn,/ ahová állított az Isten,/ lényeddel tündököld be.”   Az iskolából elballagni ez évben nem búcsúzkodás, nem hosszas elköszönés, hanem fájó, észrevétlen elválás. Ez a búcsúzás érzékenyen érintette a diákokat és szeretteiteket, a pedagógusokat és minket is. Nekem vagy nekünk papoknak nem kellett beszédet vagy imádságot mondanunk, nem volt virágfelhozatal, megható ünnepség, látványos ajándékozás, de van még is örömünk, hogy iskoláinkban sokan befejeztétek a 8. és a 12. osztályt. Ezért elsőként Istennek legyen hála. Utána köszönet illesse a szülőket és tanárokat, az iskolák személyzetét és fenntartóit, mert nemzetünknek művelt ifjakat neveltek. Titeket is köszöntünk kedves billegő és ballagó diákok, akik útra indultok, akiket a lehetőségek szerint feltarisznyáltak. Vizsgázzatok jól, tanuljatok tovább és legyetek a tisztesség hirnökei.

  Isten Szolgája Márton Áron püspök szavait szeretném szívetekbe ültetni: „Eg y nép többségi helyzetben elbírja a bizonyítványokkal és diplomákkal ellátott középszerűek nag yobb tömegét is.... Kisebbségi sorsban azonban a középszerűek rászabadítása a vezető helyekre nemzeti veszedelmet jelent. A mi fiainknak minden pályán és foglalkozásban kemény versenyt kell megállniok, az előnyökbe beleszületettek és kiváltságoltak tömegével kell felvenniök a harcot.”   Ehhez kérünk erőt nektek Jézustól, aki azt mondta magáról: „Én vag yok a világ világossága. Aki követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Legyetek fényhordozó emberek, a tisztesség hínökei, akik mások lelkében is fényt gyújtanak. Ahogy a piarista költő, Sík Sándor írja: „Csak embernek lenni, semmi eg yébnek,/ De annak egésznek, épnek,/ Föld-szülte földnek/ És Isten-lehelte szépnek.”   A helyezkedések és cselszövések világában nem férhetnek el a tisztesség hírnökei – olvassuk Az igazak vére ismertetőben. Az igazság ugyanis utat tör magának, s akarva-akaratlan is összetűzésbe keveredik a hazugsággal. Így járt Tamási Áron is. 1949-ben hallgatásra Krisztus Világa – Erdélyi keresztény családok lapja Kiadja: Salus Communis Egyesület. Nyomtatás: Tipographic nyomda. Fővédnök: Tamás József segédpüspök. Főszerkesztő: dr. Darvas-Kozma József. Szerkesztő: Sárközi Sándor. Grafikus: Szabó István. Lapterjesztők: Sárig Annamária, Keresztes Enikő. ISSN: 2558-8389. Elérhetőség: 530230 Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia M-Ciuc.

2

kényszerült és hozzáfogott regényes életrajza A bölcső és bagoly megírásához. S benne megismertük azt az embert, „aki mindenen okulva tanít, és az élethez holtig g yűjti a kedvet”.   A krízishelyzet megállásra, lelassulásra kényszerített mindenkit. Olyan pillanatokban élünk, amelyek választóvonalat húznak múlt és jövő közé. Egy ilyen krízishelyzet átélése is alkalmas arra, hogy jobbá váljunk általa, hogy újragondoljuk és átformáljuk életünket. Hinni szeretném a VisszaRENDeződés írójával, hogy a vihar után megtaláljuk és megőrizzük az igazi értékeket, a lelkünk rálel arra az útra, amelyet az Isten jelölt ki számunkra. És tanuljunk az alázatos szívű Jézustól olyan valamit, amire a hit és a keresztség kegyelme már készségessé tette szívünket, és akit a szívünk szeret. Ez teszi az igát édessé és a terhet könnyűvé, s ezért talál a szívünk nyugalmat benne. „Áradj belénk hát, óh örök/ igazság és szent szeretet!/ Oldozd meg a bilincseket/ amikkel törzs és vér leköt,// hog y szellem és ne hús teg yen / mag yarrá, s nőjünk ég felé, / testvér-népek közt, mint a fák,/ kiket mennyből táplál a Nap.” (Babits Mihály, Eucharistia). Kívánom, hogy e lap necsak a tíz évi találkozást táplálja, hanem a földi-égi növekedést. Szeretettel munkatársaim nevében is, Darvas-Kozma József


Mintha múlóban lenne a vihar, ami meghatározta mindannyiunk életét, és amely alapérzéssé formálódott bennünk az elmúlt három hónap során. Krízishelyzetben éltünk. Sokszor azt éreztük, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok, a vihar derült égből érkezett. És ami talán a legnagyobbb megpróbáltatás volt számunkra, hogy nem láthattuk a végét, hisz néha alig láttunk tovább pár napnál – pár óránál, a körülmények változása bármelyik pillanatban bekövetkezhetett. Egyre szűkebbé vált az a tér és idő, amit kontrollálni tudtunk.   Krízishelyzetben ennek megfelelő üzemmódban működtünk, és most, a külső korlátozások enyhülésével, megpróbálunk visszarendeződni a normalitás világába. Egy bejegyzésben olvas-

tam Korzenszky Richárd bencés szerzetes egyik példázatát, mely nagyon szépen ábrázolja belső stabilitásunk kibillenését. „Az indiánt hosszú vándorútja során eg y autó felvette és percek alatt elrepítette úti céljához. Az indián ekkor leült az árok szélére, hosszan üldögélt, s a kérdésre – Mit csinálsz? Mire vársz? – ekképp sóhajtotta el magát: – Várom, hog y utolérjen a lelkem!”   Sokunkban fogalmazódhatott meg valami hasonló. Fokozott

készültségben, feszült, szorongásokkal terhes bizonytalan állapotban éltünk. Egyszerre éreztük a minket körülvevő világ lelassulását, és ugyanakkor azt, hogy felgyorsulnak az események annyira, hogy ki is csúszhatnak a kezünkből. Percről percre új hírekkel, helyzetekkel, előírásokkal kellett megküzdenünk, amely szorongóvá, néha dühössé vagy kétségbeesetté tett bennünket. Átélhettük a tehetetlenség, az üresség érzését, mintha valami nagyon fontosat veszítettünk volna el, mintha elhagytuk volna a lelkünket. Remélem, nem így történt. De az bizonyos, hogy időt kell adnunk magunknak, mint a példázatbeli indiánnak, el kell csendesednünk, és meg kell keresnünk magunkban azokat a kapaszkodókat, amelyek képesek kirángatni minket a krízis üzemmódból, és visszaterelni a biztonság, a nyugalom, a hatékony működés normalitásába. Sok szakemberrel együtt mi is feltehetjük a kérdést, hogy vajon nevezhetjük ezt visszarendeződésnek? Vajon valóban rend volt eddigi életünkben?   Ha a saját életemet helyezem górcső alá, el kell ismernem, hogy a mókuskerék hajszoltsága jellemezte, mind a munkahelyemen, pedagógusként, mind anyaként, házvezetőnőként, feleségként, sokszor még a baráti kapcsolatokban is az elvárásoknak való megfelelés volt a felgyorsult, #lenemaradjaksemmiről, a #csakatökéletesajó rohanás fő mozgatórugója. Gondolom, nem voltam egyedül. Ma már közhelyesnek hangzik, hogy a civilizáltnak hitt, felgyorsult és hektikus világ,

az információval túlterhelt fogyasztói társadalom felőrli a lelkünket. Ez lett volna a REND?   A krízishelyzet megállásra, lelassulásra kényszerített. Sokan lehetőséget kaptunk a magunkkal szembeni adósságaink törlesztésére, elnapolt tennivalóink elvégzésére, amelyeket a rohanó életmódunk következtében folyton csak halogattunk, mondván, ha majd több időm lesz, ha majd nem kell annyira rohanni... Minden apró siker, megvalósítás büszkeségel tölthet el bennünket, segít, hogy hatékonyabbnak érezzük magunkat. De nem kerülhettük el, hogy megálljunk egy pillanatra, és feltegyük magunknak a kérdést, hol vagyok, merre tartok ebben a kialakult helyzetben, milyen módon szolgál engem, mire tanít meg a megváltozott, feje tetejére állt világ? Mert mindent felkavaró változás tanúi, elszenvedői vagyunk, olyan pillanatokban élünk, amelyek választóvonalat húznak múlt és jövő közé. De a viharos tenger egyszercsak lecsillapodik, és mi áthajózva rajta egy új valóság szereplői leszünk. Sokan úgy vélik, hogy egy szebb, új világ következik. Van erre reális esélyünk? Kijöhetünk jól belőle? 3


Készen állunk a változásra? Talán a vihar elmúltával mi magunk is megváltozunk?   „Csak égboltot, s nem lelket vált, aki áthajózik a tengeren” - idézi Popper Péter Terentius kétezer éves bölcsességét. A társadalmi környezetünkben végbemenő átalakulás ellenére a lelkünk, a belső lehetőségeink, az észlelésünk nem változott meg, magától semmiképpen sem. De ha készen állunk arra, hogy a lelkünkkel is foglalkozzunk és változni tudjunk, akkor felismerhetjük az új lehetőségeket, akkor képesek leszünk egyéni és közösségi szinten is előbbre jutni, elindulni a fejlődés útján. Ha képesek leszünk levonni a következtetéseket, megvizsgálni az eddigi életterületeinket, értékrendszerünket, újragondolni a szerepeink, motivációink fontossági sorrendjét, rátalálhatunk az igazi küldetésünkre. A szakemberek egyetértenek abban, hogy egy ilyen krízishelyzet átélése is alkalmasarra, hogy jobbá váljunk általa, hogy újragondoljuk és átformáljuk életünket. A járványhelyzet lecsengésével micsoda öröm, hogy újra kimehetünk a jó levegőre, hogy maszk nélkül közlekedhetünk. Mennyire megbecsüljük majd, amit azelőtt egészen természetesnek vettünk, a családi és baráti együttléteket, a gyerekekkel való közös játékot, az otthon szépítését. És ha mindezeket a felismeréseket megőrizzük és magunkkal visszük, talán nem fogunk újra fejest ugrani

ugyanabba a túlpörgetettségbe, ami korábban jellemzett bennünket.   Életünk bizonytalan időszakaiban kapaszkodókat keresünk, amelyek a biztonságot, a stabilitást jelentik számunkra. Ezek lehetnek értékrendükből fakadóak, a spiritualitás különféle formái, vagy olyan kapcsolataink, amelyek kiforrottan vannak jelen életünkben.   Számtalan olyan élettörténetet ismerünk mindannyian, amelyben egy váratlan súlyos betegség, a halál közelsége olyannyira megváltoztatta az embereket, hogy gyökeresen felhagytak addigi életükkel, és teljesen új úton indultak el. A szentek élete iránymutató lehet számunkra, akik megértvén, hogy az evilági értékrend – „kincs, hír, g yönyör” – túlságosan múlandó és nem használható kapaszkodónak, keresnek valamit, ami túlmutat az esendőn, az egyszerin, és megtalálják Istent.   Állandó útkeresében vagyunk. Keressük a nagy kérdésekben, keressük a hétköznapi életünkben, gondjainkba, bajainkban, az örömeinkben. Hinni szeretném, hogy a vihar után megtaláljuk és megőrizzük az igazi értékeket, a lelkünk rálel arra az útra, amelyet az Isten jelölt ki számunkra. Len Rita

4

Lapunk szerzői: Dr. Darvas-Kozma József

Mirk László

Len Rita

Korodi Zoltán

Dr. Barsi Balázs

Zsehránszky István

Lőrincz Éva-Katalin

Haramza Kristóf

Bács Béla János

Dr. Bakó Mária Hajnalka


Az igazak vere   Kortárs világirodalmunk egyik tagadhatatlan alapköve A tűz és jég dala címet viselő fantasztikus regény-ciklus, melyből az amerikai filmgyártók egy sikeres sorozatot is kikerekítettek. S bár jóllehet a szerző, George R. R. Martin még nem fejezte be e monumentális történetet, a képernyők előtt ülő fanatikus nézők mára már megismerkedhettek egy, a producerek által elképzelt végkifejlettel.   Mielőtt bárki azt hihetné, hogy a jelen gondolatmenet puszta értékelést, kommenttelést, avagy a korunkban oly divatossá vált, lehúzó kritikát tartalmazna, mindezen feltételezéseket megelőzve szeretném leszögezni, hogy a továbbiakban egyetlenegy szereplőt vennék górcső alá, mégpedig e mesés, középkori hangulatú mondakör elejéről… A kitalált Föld, Westeros térképén hajdan dinasztiák éltek, amelyek a hatalmi harcokban, egymás földjei felett vetélkedtek. Így emelkedett ki Északon, az örök hóesések hazájában a vonító farkas címerét viselő Stark-ház, aminek a feje Lord Eddard Stark volt. E família azonban különbözött a többitől: Nem vágytak sikerre, se hírnévre. Megelégedtek azzal, ami adatott nekik.   Békésen éldegéltek tehát uradalmukban mindaddig, amíg a szomszédos Lannister-ház egy szép napon látogatást nem tett az északiaknál. A ravasz politikai intrikák és a legújabb hírek hallatán, Lord Eddard Stark meggyőződött arról, hogy a westerosi

világ központi királyságában, a fővárosban szükség van az ő oltalmazó segítségére. Mivel barátja volt az akkori királynak, magas rangban léphetett fel a politikában, s átgondolván helyzetét az északi nagyúr – a Lannisterek kíséretében – rövidesen délnek indult.   Kíváncsi természete azonban hamar bajba keverte. A regény további részében egyetlen, igaz támogatója és öreg bajtársa; a király váratlanul meghalt, Eddard pedig a trónra lépő ifjú zsarnokban egy törvénytelen uralkodót vélt felfedezni. Mikor pedig e feltételezés igazságáról a hivatalos okiratok útján is megbizonyosodott, az önmagukból kikelt Lannisterek fenségárulás vádjával elfogatták és az összegyűlt nép szeme láttára fejezték le…   Lord Eddard Stark karakterén keresztül sok minden értelmet nyer: A világi törekvések és hatalmi játszmák számára az igazság szerető és szókimondó egyéniségek mindig is útban voltak. A valóság rideg és fájdalmas, a szembesüléstől kétezer éve félünk, és inkább a kényelmes meghasonlást választjuk. Ha valaki mégis rávilágít a gondolatok mélyén rejtező, könyvek lapjaiban bujdosó keresetlen tényekre, az illetőt vagy félbolondnak titulálva szabadon bocsátjuk, vagy éppenséggel a legnagyobb megaláztatások közepette áldozzuk fel a becsületét, az életét.   Beszédes tény az is, hogy a királyi segítőt már a regény-ciklus első könyvében kivégzik. A helyezkedések és cselszövések világában nem férhetnek el a tisztesség hírnökei. Az igazság ugyanis utat tör magának, s akarva-akaratlan is összetűzésbe keveredik a hazugsággal. „Jobb egy embernek meghalni a népért!”- harsogja ismételve a történelem, megannyi példán keresztül. Jézus keresztre szegezésére, Szókratész mérgezésére, Szent Johanna égetésére üvöltött a csőcselék, s cselekedett a hatalom. …Öntelt irigységből ontották ki, amit pénzzel soha sem vehettek meg, az igazak vérét… Haramza Kristóf

5


Jakob Paula

  „Szeresd ellenségeidet!” – megélhetjük ezt egyáltalán a hétköznapokban? Igen, lehetséges, de csak abban az esetben, ha Isten gyermekeiként tekintünk egymásra. „Most már nyugovóra térek, este kilenc óra húsz perc van. Jó éjszakát örök, szentséges Istenem, ti élők és holtak, távol és a közelben! Áldd meg magasságos Istenem ellenségeimet is!” Ez az utolsó bejegyzés a boldoggá avatott Karl Leisner lelkész naplójában. 1945. július 25-én írta le ezeket a szavakat egy München melletti szanatóriumban, ahol 19 nappal később, 30 évesen elhunyt. Nemrégiben tartottak emlékező ünnepséget Dachauban az ő különleges pappá szentelésének 75. évfordulóján. 1944. december 17-én szentelték pappá az ottani koncentrációs táborban.   „Áldd meg magasságos Istenem ellenségeimet is!” Ha azokra az összefüggésekre gondolunk, amelyek között a haldokló ezeket a szavakat leírta, és elképzeljük akkori élethelyzetét, azt gondolhatnánk, hogy az ellenségszeretet jézusi felhívásának ezen megható és konkrét alkalmazása különleges emberekre és kivételes esetekre vonatkozik. Azonban Jézus minden hallgatójához és összes követőjéhez intézi ezen szavait a hegyi beszédben: „Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Íg y lesztek fiai mennyei Atyátoknak.” (Mt 5,44-45) Ez a felhívás sokak számára túlzásnak tűnik. Ellenséges érzületű embereket valamelyest tisztelni és illedelmes lenni hozzájuk, talán még lehetségesnek tűnik. Tolerálni őket, amíg nem veszélyesek, éppen még elképzelhető. De szeretni őket, sőt, éppen annyira szeretni őket, mint akiket értékelünk és akiknek a társaságában jól érezzük magunkat, ez már túlságosan messzire megy! Pedig nyilvánvalóan éppen így gondolja Jézus, amikor azzal egészíti ki felhívását, hogy ugyanazon nap kel föl gonoszokra és jókra, ugyanazon eső hull igazakra és hamisakra. Tehát az ellenségeinket valóban ugyanúgy kell szeretnünk, mint barátainkat?   Már Szent Jeromos egyházatya (4-5. sz.) is utal egy hasonló gondolatra: „Sokan azt állítják, 6

Isten örökébe lépni elegendő az az erény, ha nem g yűlöljük ellenségeinket, de hog y ezen túl, még szeressük is őket, az már túlságosan nehezen teljesíthető előírás az emberi természet számára.” Az egyházatya ezt követően tömören ad magyarázatot és hozzá fűzi: „Tudnunk kell, hog y Krisztus nem lehetetlent ír elő számunkra, hanem olyas valamit, ami teljességre vezet.” Amikor ezt olvassuk, hajlamosak lehetünk arra, hogy feladjuk az ellenség szeretetére irányuló törekvésünket. Szent Jeromos azonban egy olyan mondatra hivatkozik, mely központi helyet foglal el a hegyi beszédben, mivel a beszéd első részében elhangzottakat – melyben az Isten országának új emberét jellemzi – összefoglalja, és ugyanakkor átteszi a hangsúlyt a Mennyei Atyára: „Ti azért leg yetek tökéletesek, mint ahog y mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48)   Első hallásra ez a mondat is egy újabb, fokozott nyomást kifejtő tehernek tűnik. Olyan, mint egy rettenetesen nagy elvárás, melynek lehetetlen megfelelni. Vagy mint egy mérhetetlen arroganciájú kísértés, mely Ádám és Éva megkísértésére emlékeztet.   Személy szerint magas vérnyomásomnak köszönhetem, hogy közelebb kerültem ezen nagy kihívást jelentő jézusi szavak megértéséhez. Nem vagyok túlsúlyos, nem fogyasztok mértéktelenül alkoholt, sem sót, eleget mozgok és nem vagyok stresszes. Tehát a magas vérnyomásom genetikai okra vezethető vissza. És valóban, édesapám is hasonló problémával küszködött, szakszóval „esszenciális hipertóniának” nevezik. Ennek tudatában fogalmazódott meg bennem: ha földi édesapámtól is örökölhetek valamit, ami bennem van és kifejti hatását, mennyivel inkább tud égi Atyám rám, gyermekére olyasvalamit hagyni örökségül, ami az Ő belső lényege (esszenciája), éspedig azt a szeretetet, amely – anélkül, hogy vak lenne – mindenkit magához ölel.   „Leg yetek tökéletesek, mint ahog y mennyei Atyátok tökéletes!” – ez elsősorban nem arra való felhívás, hogy szedjük össze magunkat, és iparkodjunk megvalósítani a felhívást, hanem meghívás arra, hogy „a mennyei Atya gyerekeiként” az Ő örökébe lépjünk. CHRIST IN DER GEGENWART (2020/8 Freiburg i. Br., www.christ-in-der-gegenwart.de) Fordította: Bács Béla János


Amikor Tamási Áron* 1949ben hallgatásra kényszerült, elhatározta, hogy hozzáfog regényes életrajzának a megírásához. Első részével már abban az évben elkészült (de csak 1953-ban jelenthetett meg), ez a Bölcső és bagoly című könyve. Gyermekkorának eléggé zárt világát beszéli el benne, vagy ahogyan az író fogalmaz: „emberi utam kezdetét, azt az utat, amely eg y falusi székely házból indult el, és tele volt küzdelemmel, javító gonddal és tápláló reménnyel”.   Az Ajánlás fölöttébb bízik abban, hogy az olvasó olyan írót fog megismerni vagy még jobban megismerni, „aki mindenen okulva tanít, és az élethez holtig g yűjti a kedvet.”   Ha a címbe foglalt szavak jelentését kívánnánk megfejteni, legjobb, ha a Tamási-monográfia (1969/2000) szerzőjéhez, Izsák József hez fordulunk válaszért. Őt idézem: „A Bölcső jelenti az otthont, a valóságos bölcsőt, amelyben tizeneg y g yermeket ringattak, és jelenti a nag yobb családot, a falut, amelynek láttán férfi- és öregkorában is megpezsdül a szíve, s amelybe betegsége idején hazavág yott pihenni. A Bagoly pedig a könyv feletti virrasztó embert jelképezte, tehát a tudományt, amelynek kies mezejére szülei elindították.”   A továbbiakban két részletet nyújtunk át az olvasóknak a Tamási-önéletrajzból. Válogatta: Mirk László

Én nem tudom, hogy ki mennyire örvendett annak, hogy én megszülettem. Anyám bizonyosan igen, mert ő még a más gyermekének is örülni tudott mindig. Talán atyámnak is eszébe juthatott, hogy meghalván az első fiú, csak legyek én erős és egészséges, mert a gazdaságban jó segítség válik belőlem. Azt már nem tudom, hogy én örültem-e a világnak, vagy nem is gondoltam semmit. De akárhogy volt, megérkeztem. Mégpedig egy szeptemberi hajnalon, amikor nemcsak a nap derengett, hanem virradt már a század is (1897. szeptember 19., de sok helyen 20-nak is írják. – M. L.), amelyben mostan élünk. Sőt mire megtanultam értelmes szavakat mondani, már föl is kelt az új század napja. De én arra már nem emlékszem, mint ahogy Róza néni is csak későbbi időből jut eszembe. Ő a bábaasszony, aki mindig megjelenik a háznál, valahányszor új testvérem születik. Ő volt tehát, aki engem is „kifogott”, mint ahogy nálunkfelé mondják. Biztos és erős kezekben voltam, jól megveregetett s néhányszor belényomott a vízbe. Aztán pólyába tett, s mikor sírni is kezdtem, azt mondta, hogy: No, bé lehet a legénkét jelenteni.   Atyám el is ment a jegyzői irodára s ott béjelentette, hogy fia született, akit bé kéne írni az anyakönyvbe. Megkérdezte a jegyző, hogy milyen nevet írjon a gyermeknek, mire apám azt felelte, hogy gondolkozott. Aztán így szólt: – Hát akkor leg yen János.   Nem tudom, hogy miképpen találhatta ki ezt a János nevet, mert a családban réges-régen nem volt János egy se, még akkor se, ha az anyám családját is belészámítom, mert azok is Mózes voltak, Tamás vagy Gáspár. Nyilván azon gondolkozhatott az irodába menet, hogy ki legyen a keresztapám, s mivel egy Balla János nevű komájában állapodott meg, hát úgy tette rám ezt a nevet. Az is lehet azonban, hogy Nepomuki Szent János jutott eszébe, aki a templomunknak s így a falunak a védőszentje volt.   Úgy volt, ahogy volt. János lettem, s apám hazament. – No, béirattad-e a g yermeket? – kérdezte anyám. – Hát azért  

7


mentem – felelte apám. – S milyen nevet mondtál neki? – Jánost. Abban a percben felült anyám az ágyban. Az arca ijedt volt s a szemén látszott, hogy mindjárt elpityeredik. – Hát mért nem jó a János? – kérdezte apám. – Azért – szepegte anyám –, mert eddigelé minden Jánost megöltek ebből a nemzetségből. – Csak eg yet öltek meg. – Hát vót még? – Több nem volt.   Erre anyám csakugyan sírdogálni kezdett s úgy visszaereszkedett az ágyba. Atyám pedig, ki az asszonyi sírástól mindig felborzolódott, szó nélkül kiment a nyitott ajtón az ereszbe. Cigarettát kezdett sodorni, vagyis „siríteni”, ahogy mi mondjuk. Lassan kinyitotta a füttő ajtaját, a két ujjával kikapott egy alkalmas parazsat, s azt a markában addig tartotta, ringatva is egy kicsit a bakszenet*, amíg meggyújtotta róla a cigarettát. A szenet visszatette a kályhába, s szép lassan egy kicsi székre ült. Így próbálta elverni a János-féle mérgét. Több szó nem is esett a nevemről, csak három nap múlva, amikor a háznál nagy ünnepélyességgel megjelentek a keresztszülők, hogy engem a templomba vigyenek. Nem is egy, hanem két pár jött utánam. Amikor a poharak és a kalács mellől felálltak, nehogy a nagy kínálásban és szabadkozásban elkéssenek, akkor valamelyiknek eszébe jutott s megkérdezte: – S osztán a neve mi leg yen? Akkor atyám odafordult anyámhoz s azt mondta: – No, most te szólj, Márta! Anyám rögtön így felelt: – Kereszteljék Áronnak. Ezt mindenki helyeselte, mert a másik Áron jutott eszükbe, vagyis a nagyapám papi öccse, ki már Gyulafehérváron kanonok volt akkor, s nemcsak a rokonságot istápolta, hanem a falut is. Ebben az egyetértésben aztán kézhezvettek engem, s nemcsak Áronnak kereszteltek, hanem az is maradt rajtam. Aztán telt múlt az idő…   Azon a télen már a negyedik elemi osztályba jártam, s a karácsony, amit akkor megértem, a tizedik karácsonyom volt. Koromhoz képest is jónövésű és egészséges legényke voltam, teli kíváncsisággal minden iránt, ami körülöttem volt 8

és a falusi életben rejlett. Semmiből sem akartam kimaradni. Talán ezzel magyarázható, hogy velem azon a karácsonyon olyan dolog történt, amely egész máig való életemnek talán a legfontosabb eseménye lett. Ez az esemény egy szerencsétlenség volt, mely könnyen az életembe is kerülhetett volna. De ha földi létezésemnek nem is vetett véget, annak az életnek, amely reám várakozott, mindenesetre búcsút mondatott. Épp a karácsonyi kántálás idejét értük, ami nagydivatú és szép szokás volt abban az időben. Én azonban nyugtalan voltam s egy kicsit duzzogtam is, hogy a nagyobbakkal együtt nem járhatok én is a patyolat és zengő éjszakában. Így hát lefeküdtem és el is aludtam.   Amikor fölkeltem az ágyból, künn egészen sötét volt még. Nagy csend volt a világban. Mindenki mélyen aludt a házban. Ekkor öltözködni kezdtem, lassan felvettem a cipőmet és húztam magamra a posztó harisnyát. A szomszédba készültem Berta nagynéném öccséhez, Péter bátyámhoz, aki katonaviselt nagy legény volt, a kántálók közé tartozott a tegnap este, és meg akartam tudni, merre és hogyan járt az éjszaka. A kicsi ujjasomat fel se vettem és lassan kimentem a házból. A kerítésen volt egy hágcsó, azon átléptem, és máris a túlsó udvaron voltam. Világosság szűrődött ki az istállóból, gondoltam Péter bátyám is ott van, de tévedtem. Akkor azt mondtam magamban, hogy egy kicsit bémegyek a házba. Aludt ott mindenki. Egy karos padon végignyúlva Péter bátyám fűrészelt csendesen. Egy ideig ott ültem egyedül. Jól van hát, itt vagyok, de most mit csináljak. S akkor megpillantottam Péter bátyám fölött egy pisztolyt, arrafelé húzódtam, és az alvó nagylegény teste fölött kinyúlva elvettem az ablaktalpáról a pisztolyt, Forgattam a kezemben s kíváncsi izgalommal néztem a kétcsövű pisztolyt, mert a’ volt. Aztán Péter bátyám ujjasa zsebében kotorászni kezdtem, ahonnan néhány kupakocska aranylott elő. Egyet kivettem közülök, felhúztam a jobbik cső kakasát és a csöpp nyelecskére ráhúztam a kupakot. Gondoltam, csak meg kéne egy kicsit rántanom alul a ravaszt s mindjárt óriásit szólna. De azt nem tenném meg semmiért, itt a szobában, esetleg messze künn a kertben. Levettem hát a sárgálló kupakot és visszatettem


a többi közé. A pisztolyt a jobb kezemben tartottam, és bizonyosra vettem, hogy kupak nélkül nem sülhet el a puska. Tehát meghúzhatom bátran a ravaszt. S mozdult is a jobbik mutató ujjam a ravaszon, de a kis kattanás helyett abban a pillanatban nagyot robbanva elszólt a puska. A bal kezemet különös forróság öntötte el rögtön, ugyanakkor a lámpa a megriadt légben egy lobbanással kialudt… De én akkor már az ajtóban voltam. Menekültem, s közben éreztem, hogy a bal kezem nedvesen forró és zsibong benne minden. Futottam, mert haza akartam jutni minél gyorsabban.   Éppen pirkadott. Ahogy beléptem otthon az ajtón, anyám rámtekintett s abban a percben a fejéhez kapott és az arca elszörnyedt. Akkor láttam meg én is a bal kezemet, amely vérben és roncsolva lógott. Megborzadtam, hányinger jött rám, majd sírni kezdtem. Ahol álltam, teli csorgott vérrel a padló. De már ott volt a mosdótál egy magos széken, anyám vizet töltött belé s a véres bal kezemet vízbe tettük, hogy abban megvontassuk. Amíg ott álltam a mosdótál mellett, anyám azt üzente Mózsi bácsinak, a testvérének, jöjjön a szánnal vagy szekérrel, mert a legénykét kórházba kell vinni, mert a hüvelyujját ellőtte a bal kezén. Ekkor én kiemeltem kezemet a vízből, és megláttam tisztán, hogy a felső ízület fölött hüvelykem már csakugyan nem volt, s róla a bőr alább is hiányzott. A tenyerem pedig, három vagy négy helyen is, bé volt hasadva. – Ebből kéz többet nem lesz – gondoltam magamban. Anyám kivette a bal kezemet a vízből, utána egy nagy szőttes törülközőbe belécsavarta a kezemet. Nemsokára megérkezett Mózsi bácsi, két rossz lóval és egy szánnal, melynek a derekában szénából volt az ülés. Feltett engem a szánra, anyám a fejemet az ölébe húzta és megindultunk a város (Székelyudvarhely) felé. Már délfelé járhatott az idő, amikor a Vármegyei Kórház elé

megérkezett a két ló. Levettek a szánról, de a lábamon mentem be a kórházi épületbe. S amint mentem a hosszú udvaron, lankadt gondolattal azt mondogattam magamban: – Nem hittem volna, hog y íg y látom meg a várost… Tíz hétig maradtam a kórházban. Amikor onnét anyám és apám hazavitt, a bal kezemről hiányzott a hüvelykujj, de egyébként semmi baja nem volt a kezemnek. Még sarlóval aratni is tudtam, pedig a markot bal kézzel kell hajtani, vagyis azzal kell a sarló fölött egybefogni a búzát. Anyámnak mégis olyan gondolata támadt, hogy apám írjon Áron bácsinak Gyulafehérvárra. A levélben írja meg, hogy a legénykének igen jó esze van, ellenben a bal kezéről az egyik ujja hiányzik, ennélfogva a mezei munkában hátrányt szenved, de tanulni kedve volna. Nem kéne-e tehát egyet próbálni véle a gimnáziumban?   A levél aztán elment. Tudtom nélkül s nagy titokban csinálták az egészet. Egy hét múlva megjött Áron bácsitól a válaszlevél: a próbát a gimnáziummal meg lehet csinálni, ha már olyan hiányossága van a legénykének, ami őt a mezei munkában hátráltatja. Amikor ezt megmondták nekem, én hamarjában nem tudtam szólni semmit. Csak a szemem pillangózott ide és oda, aztán elnevettem magam. S ebből már tudhatták, hogy kedvem van elmenni oda, ahol a betűk szántóföldjei terülnek el és a megsegítő tudomány tarka mezői...

Megjegyzés: 1. Sok helyen az író neve után ezt olvashatjuk: születési név: Tamás János. Csakhog y 1922-ben, amikor diplomát szerez a kolozsvári Kereskedelmi Akadémián – talán mert akkoriban már elszántan készül az íróságra –, megváltoztatja nevét Tamás Jánosról Tamási Áronra. A születő erdélyi mag yar irodalom hajnalán már ezzel a névvel tűnik fel, hog y alig néhány esztendő alatt örvendetesen megnőjön olvasóinak tábora. 2. Bakszén jelentése: a kialvóban lévő szén, ráfújással fellángol és megg yújtható például a cigaretta. (M. L.)

9


Különös tízparancsolat Zsehránszky István széljegyzete

I „Szelíd vagyok és alázatos szívű”   Jézus a szívet emlegeti, az ember lényegét, amely benső személyes egységének, teljességének és magányának forrása. A Biblia szerint a szív jelenti létünk legmélyét, ahol legszemélyesebb létünk sűrűsödik.   Mégsem ismerjük a szívünket, vagyis saját magunkat, csak sejtéseink vannak róla. Felszínre bukkanó szavaink és gesztusaink nyomán új és új meglepetések érnek bennünket.   Ha néha sikerül valóban belehallgatni szívünk mélységébe, akkor azt halljuk, hogy a mélység a mélységet hívja: szívünk az isteni lét után kiállt. (...)   Az evangéliumból a legigazibb evangélium, örömhír nem más, mint Jézus szívének dobogása. Ennek az embernek, a názárati Jézusnak, Mária fiának a szíve az Isten igéjével lényegileg egyesített szív.   Íme az ember! Tehát az ember szíve, az én szívem is képes az Istenre, mert Ő így teremtett engem. Igaz, a saját személyem teremtett személy, de az Atyaisten a megtestesült Fiúisten mintájára teremtett, hogy szívem mélyén a Szentlélek működése folytán Isten sajátos szentháromságos életéből legyen részem.   Jézus szíve alázatos, mert Isten alázatos. Az én szívem viszont csak akkor válik alázatossá, vagyis Isten Fiához méltóvá, ha felveszem igáját és tanulok tőle. Olyan valamit kell megtanulnom, amire a hit és a keresztség kegyelme már készségessé tette szívemet, és attól kell tanulnom, akit a szívem szeret. Ez teszi az igát édessé és a terhet könnyűvé, s ezért talál a szívem nyugalmat benne. Dr. Barsi Balázs OFM 10

II III IV V VI VII VIII IX X

  A napokban eg y híres román üg yvéd, Marian Nazat tízparancsolatot írt üg yfeleinek – de mondhatnánk, mindannyiunk számára. Hog y világosan lássuk, mit művel velünk a hatalom. Mert a hatalomnak van szüksége a tízparancsolatra – azért, hog y kordában tartsa az ország(ok) népét. S hog y ez sikerüljön, a hatalomnak először is pánikot kell keltenie, vag yis olyan súlyos problémákat kell napmind-nap felvetnie, amitől a lakosság megriad és maga kéri a megszorításokat, az emberi szabadság korlátozását. Ez lenne az első parancs.  A második sem különb. Azt kívánja, hog y kis üg yekkel, amelyek mindenkit eg yaránt érdekelnek, a hatalom terelje el a fig yelmet az igazi gondokról. Ezerszer láttuk már ezt! – és nemcsak a kommunista rendszer idején, hanem azóta is. Gondoljunk csak a Klaus Johannis szónoklatára Erdély tervezett elrablásáról – amikor a hatalom tulajdonképpen a küszöbön álló gazdasági válságot kívánja álcázni… S a harmadik parancs: gondosan készítsed elő a durva politikai fogásokat, és alkalmazd azokat lépésről-lépésre, hog y elviselhetőknek tűnjenek. Nincs új a nap alatt!   Halasszad jövőre a kényes kérdéseket – mert a lakosság azt hiszi, és lehet, hog y joggal, hog y amit jövőre ígérnek, arra nem is kerül sor. A halogatás lenne, tehát, a negyedik parancs. Ami ezután következik, már g yermekjátéknak tűnik. Az ötödik parancs például g yermeteg szólamokkal nyugtatja a lakosságot. A hatodik az érzelmi hatást hangsúlyozza, mert mint ismeretes: „az érzelem a logika és az észszerűség halálos ellensége”. De nem is kell odáig menni. A hetedik parancs szerint elég, ha az elemi osztályokban elhanyagolják az oktatást. Hog y miért éppen azokban az osztályokban? Mert ott alakítják ki a tanuló gondolkodásmódját. Hátborzongató! – nemde? Akárcsak a nyolcadik parancs, amely azt írja elő, hog y teg yük általánossá a középszerűséget. A kilencedik pedig a bűnösség-érzet kialakítását jelöli meg célként. Mert ha bűnösnek érzem magam azért, ami az országban történik, akkor csendben ülök, szég yellem magam, nem merek lázadozni. És végül a tizedik: g yőzd meg a lakosságot, hog y a hatalom nem akarja manipulálni őt. Hanem mit tesz vele? Talán kihasználja?   Ug yan, kérem, túl sok a kérdés! A vészhelyzetben majd megoldódik minden. (Elhangzott a Bukaresti Rádió Mag yar adásában)


Ég és Föld között Istennel Dr. Bakó M. Hajnalka rovata

Szent II. János Pál pápa és az Isteni Irgalmasság Immár tizenöt éve annak, hogy II. János Pál pápa hazaköltözött az égi hazába. Élete, munkássága átölelte az egész teremtett világot, a társadalmi, a művészeti életet. Alapvető feladata volt a betegek felkarolása, testi, lelki, szellemi gondozása. Mi volt a betegek felkarolásának kiváltó, indító eseménye? Az idősebbek közül talán emlékszik még valaki, hogy a 60-as években volt egy rövid rózsafüzér, amit nagyanyáink imádkoztak, azután elhallgatott ez az áhítat évtizedekre. Pápasága idején maga II. János Pál pápa újra előtérbe helyezte, kultuszát ismertté tette. Mi ez a kultusz? A lengyel Helena Kowalska, Faustina nővér látomásában találkozott a szenvedő Krisztussal. Hatására terjedt el az Isteni Irgalmasság tisztelete. II. János Pál pápa 2000. április 30-án kihirdette az isteni irgalmasság ünnepét az egész világra. Ugyanezen a napon szentté avatták a nővért. Mindenki ismeri az Irgalmas Jézus képét, valamint a hozzá tartozó, talán legrövidebb imádságunkat. Hogyan szól ez a rövid imádság? Hol van elhelyezve az Irgalmas Jézus eredeti festménye? Huszonöt évvel ezelőttre megérett az idő az Isteni Irgalmasság kultusza világközpontjának kijelölésére. Hol és mikor lett felszentelve az Isteni Irgalmasság világközpontja? Mit helyeztek el benne? Kedves Olvasó! A válaszokat a Szent Kereszt Plébániára várjuk! (530230 Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 38., Hargita megye) 11


Ég és Föld között Istennel - a májusi helyes válaszok

Hol és milyen ünnepnapon született Szent Kamill? Az olaszországi Bucchianicoban, 1550. május 25-én, Szent Orbán, a városka védőszentje ünnepén. Mi a neve a Szent Kamill szerzetesrendjének? A „Betegek Szolgáinak Rendje/Ministri degli Infermi/MI”. Melyik a kamilliánusok negyedik fogadalma? Élete feláldozása árán is ápolja a beteget. Hol lehet látni ezeket a festményeket és hogyan kötődnek Szent Kamillhoz? A római Sassiai Szentlélek Kórházban, ahol Szent Kamill harminc éven át dolgozott. Ki volt ez az ifjú, hány évet élt és mikor avatták szentté őket? Gonzaga Szent Alajos (15681591), élt 23 évet, szentté avatása 1726-ban, míg Szent Kamillé 1746-ban volt.

12

Gyer kőc rovat

A kakaska és a jércike

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy kis kakaska meg egy jércike; amint ott kapargáltak a szemétdombon, megtalált a jércike egy szem kökényt, el akarta nyelni, megakadt a torkán, elkezdett fulladozni, kérte a kakaskát: - Eredj, kakaskám, hozz a kúttól vizet, mert mindjárt megfúlok a kökénytől. Elment a kakas a kúthoz. - Kút! Adjál nekem vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt megfullad a kökénytől. - Nem adok biz én, míg nekem a fától zöld gallyat nem hozol. Elment a kakaska a fához. - Fa! Adjál nekem zöld gallyat, zöld gallyat adom kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt megfullad a kökénytől. - Bizony nem adok én - felel neki a fa -, míg nekem a szép leánytól koszorút nem hozol. Elment a kakaska a szép leányhoz. - Szép leány! Adjál nekem koszorút, koszorút adom fának, fa ád nekem zöld ágat, zöld ágat viszem kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem pityikének, pityike mindjárt megfullad a kökénytől. - Bizony nem adok én, míg nekem a vargától cipőt nem hozol. Elment a kakaska a vargához. - Varga! Adjál nekem cipőt, cipőt viszem szép leánynak, szép leány ád érte koszorút, koszorút viszem fának, fa ád érte ágat, ágat viszem kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt megfullad a kökénytől. - Nem adok addig, míg nekem a molnártól csirizt nem hozol. Elment a kakaska a molnárhoz. - Molnár! Adjál nekem csirizt, csirizt adom vargának, varga ád nekem cipőt, cipőt adom szép leánynak, szép leány ád nekem koszorút, koszorút adom fának, fa ád nekem ágat, ágat viszem kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt


megfullad a kökénytől. - Nem adok addig, míg nekem a disznótól hájat nem hozol. Elment a kakaska a disznóhoz. - Disznó! Adjál nekem hájat, hájat viszem molnárnak, molnár ád nekem csirizt, csirizt viszem vargának, varga ád nekem cipőt, cipőt viszem szép leánynak, szép leány ád nekem koszorút, koszorút viszem fának, fa ád érte ágat, ágat viszem kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem pityikének, pityike mindjárt megfullad a kökénytől. - Nem adok biz én, míg a szolgálótól moslékot nem hozol. Elment a kakaska a szolgálóhoz. - Szolgáló! Adjál nekem moslékot, moslékot viszem disznónak, disznó ád érte hájat, hájat viszem molnárnak, molnár ád érte csirizt, csirizt viszem vargának, varga ád érte cipőt, cipőt viszem szép leánynak, szép leány ád érte koszorút, koszorút viszem fának, fa ád érte ágat, ágat viszem kútnak, kút ád érte vizet, vizet viszem pityikének, pityike mindjárt megfullad a kökénytől. A szolgáló adott a kakaskának moslékot, az vitte a moslékot disznónak, disznó adott neki hájat, hájat vitte molnárnak, molnár adott neki csirizt, csirizt vitte vargának, varga adott neki cipőt, cipőt vitte szép leánynak, szép leány adott neki koszorút, koszorút vitte fának, fa adott neki ágat, ágat vitte kútnak, kút adott neki vizet, vizet vitte pityikének, de a pityike már akkorra megfulladt a kökénytől. Ha a pityike meg nem fulladt volna, az én mesém is tovább tartott volna. Mag yar népmese

A májusi feladat megoldása: Máté apostol attribútuma a pénzes zacskó, mert az apostol eredeti foglalkozása vámszedő volt.

Az új feladat: Az alábbi rejtvény első oszlopában azt találjátok, hogy mivel ábrázolják ifjabb Jakab apostolt. Írjátok meg nekem is! S szerintetek, miért pont azzal? Várom válaszotokat!

Katóca

szemetesláda „arany ... ág hegyen” nagyobb doboz lúd a középkort előzi meg hangszerekkel adnak elő időmérőket javító mester nap és lámpa sugározza egyik szülő: édes...

Email cím: lorinczevakatalin@yahoo.com, Postacím: Lőrincz Éva-Katalin, Márton Áron Főgimnázium, Márton Áron utca 80. sz., 530211, Csíkszereda, Hargita megye 13


Vajda János

Mákszemek I. „Ez a világ, e földi élet/ Mi más az ifjúnak s a vénnek!/ …“ Az idézet befejező része a rejtvény vízszintes 1. és függőleges 12. számú soraiban van elrejtve. Vízszintes: 12. Ellentétes dolgok, jelenségek egyikéhez sem tartozóan. 13. Eg yik kutya, másik … – népi mondás. 14. A természet tárgyait emberi szükségletek kielégítésére alkalmassá tevő munka (névelővel). 15. Német sörmárka. 16. Lenni, … nem lenni, ez itt a kérdés – Shakespeare. 17. Sok népdalt, nótát ismerő ember. 19. Vége, vége! 20. Etiópiai tó (végén ék f.). 21. Finomműszerész. 23. Tornáccal kapcsolatos. 25. Becézett Ilona küzdelme, harca. 27. Az Intelmek c. mű írójának személynevével kapcsolatos (Balogh). 29. Két szó: egy – angolul és egy kicsit vokális! 30. Szellőrózsa. 32. Mag a hó … - Ady Endre verse. 33. Az Éretlenek c. film rendezője (Claude). 34. Névnapját január 2-án ünneplő férfi (elől ék h.). 36. Litván és osztrák gkj. 37. Torkoskodik. 39. … Vilmos – Schiller műve. 40. Rendben, idegen kifejezéssel. 42. Gyógyintézetben a fekvő beteg elhelyezésére való helyiség. 44. Gitárhúrok! 45. Fáknak együtt élő és a köztük levő más növényekkel egységes tenyészetet alkotó tömege ellenére való.

Függőleges: 1. Az elektron jele. 2. Nyilvánvaló igazságot is tagadni. 3. A harmadik személy beleegyezését adná. 4. Bór, laurencium és ittrium vegyjele. 5. Az 1848 -1849-es forradalom és szabadságharc „apó“-ja. 6. Ismételten begyújtható, folyadékos hajtóanyagú amerikai hordozó rakéta-fokozat. 7. Mesterséges műszálféleségre vall (tájszólásban). 8. Tornyot körülvevő erkély (névelővel). 9. Norvég, salvadori és osztrák gkj. 10. Ittrium és nitrogén vegyjele. 11. Ennek az italnak tein az alkaloidja. 15. Nagy teher fölemelésére és odább vitelére való gépi szerkezettel fölfelé mozgat. 18. Kárpitozott karosszék. 20. Cicero titkára. 22. Földet forgatott alacsonyabban levő helyen. 24. Utótagként a házassággal vagy a párosodással illetve szaporodással való kapcsolatot jelöli. 26. Menekülésszerűen fut, lót-fut. 28. Vajon ipari tanulód? 31. Eme egyfajta szeszesital gyilkol. 35. Eltölt, megtelít. 38. Kén, kripton és kálium vegyjele. 39. Török, luxemburgi és osztrák gkj. 41. A Nincs keg yelem c. film főszereplője (Basinger). 43. Spanyol, luxemburgi és magyar gkj. 45. Szegvég! Készítette: Korodi Zoltán

Az április-májusi megfejtés Vízszintes 3. De a teremtő, áldó Isten. Függőleges 1. Magának is jobb, boldogabb tán... Megfejtők: András Erzsébet – Borszék Antal Erzsébet – Lövéte Balázs Ferenc – Csíkszereda Fülöp Hajnal – Madéfalva György Ilona – Csíkszereda Madaras Vilma – Csíkszereda Molnár Margit – Madéfalva Róth Zoltán Vilmos – Csíkszereda Szabó Gabriella – Csíkszereda A szerencsés megfejtő: Balázs Ferenc – Csíkszereda Az ehavi megfejtéseket június 26-ig várjuk! Szent Kereszt Plébánia, 530230 Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 38., Hargita megye. A megfejtők között könyveket sorsolunk ki!

14


Derűs oldal Egy határszéli faluban a kisbíró kidobolja a beérkezett győzelmi hírt: - Áttörtük az ellenség vonalait, 100 ágyút, 50 gépfegyvert zsákmányoltunk, 1500 halott, 3000 sebesült az ellenség soraiban. - Mondja kisbíró uram, és mik voltak a mi veszteségeink? - Azt odaát dobolják.

Mondtam, hogy hétvégén ne kukorékolj!

p...

sik nőre gondol ép

Nő: Biztosan egy má

úgy nk pap lesz, akkor Férfi: Ha a gyerekü ? ám aty y vag m, hogy fia

kell hívnom,

Lenin haldoklik, és még egyszer utoljára megbeszél mindent utódjával, Sztálinnal: - Egy dolog miatt aggódom csupán – mondja Lenin. Mégpedig, hogy fognak-e téged követni az emberek? Mit gondolsz erről Sztálin elvtárs? - Fognak, szerintem fognak. - Remélem, de mi lesz, ha mégsem? – aggódik Lenin. - Az sem probléma – mondja Sztálin elvtárs, mert akkor téged fognak követni, Lenin elvtárs!

Miért áll a kapitalizmus a szakadék szélén? Onnan jobban látja a szocializmust.

Támogatónk

Télen hosszú sor kígyózik az élelmiszerbolt előtt. Egy arra haladó járókelő megkérdezi a sor elején állótól: - Mondja, mit lehet itt kapni? - Hát, ha elém áll, egy pofont; ha pedig a legvégére, akkor legfeljebb náthát.

- Hallottad, fél év múlva 50%-kal emelkedik az életszínvonal. - Hogyhogy? - Most éhezünk és fázunk, de nyáron nem fogunk fázni.

15


Chiara Lubich

Itt vagy közöttünk Te mindig egyedül vagy a Tabernákulumban, mi meg szanaszét az utcán, otthon, az iskolában, a hivatalban. Itt vagy közöttünk, és mégis úgy tűnik, mintha messze volnál. mert kevés a szeretetünk, és nem képes fölfogni Téged. Pedig ha az, amit parancsoltál, elevenen élne testvéreidben, nem volna az az érzésünk, hogy elhagynak Téged, amikor kilépnek a templomból. Az utcák és a tabernákulumok ugyanoda vezetnének: Isten országába az emberek között! Táplálj, Uram Testeddel minden reggel, de adj készséges szívet is belénk, hogy mielőbb eljöjjön az az idő, amikor életünk minden pillanatában jelenléteddel táplálhatsz!

Profile for Krisztus világa havilap

Krisztus világa - 2020. június  

XI. évfolyam hatodik lapszáma.

Krisztus világa - 2020. június  

XI. évfolyam hatodik lapszáma.

Advertisement

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded