Krisztus világa - 2020. november by Krisztus világa havilap

2020. november

Vigyázunk egymásra

Különös, ahogyan ránk köszöntött 2020 novembere. A világ most a pandémia második hullámáról beszél, amely sok embert fertőz meg több kontinensen, világszerte. Hivatalosan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavasszal meghirdette a pandémiát. A COVID–19–pandémiában már több tízmillió ember betegedett meg, és százezrek hunytak el. November Mindenszentek ünnepével kezdődött és a Halottak napjával folytatódott. A média hírei figyelmünket óránként a betegségre és a halálra terelik, egyházunk pedig mindkettőnek életünkbe való beillesztésére tanít. A betegség és a halál olyan téma, amelyre egészséges és életerős fiatalok nem szívesen gondolnak. A halál olyan számukra, mint egy távoli sziget, amelyen életük hajója csak késő öregségükben köt ki. Ám a fiatalok sem kivételek, mutatja a járvány második hulláma. A betegség, az az állapot, amely akadályozza az emberi szervezet normális működését. Október 6-án engem is elért. Nem tettem fel kérdéseket Istennek, hogy miért éppen engem ért, mert ember vagyok. Hittel vallom, hogy a betegség, a szenvedés a bűn következménye, de lehet próbatétel is (Jób), vagy Isten művének a megnyilvánulása életünkben (Jn 9,1–41). A betegség oka többnyire Isten titka. Hiába kutatjuk, nem tudjuk kitalálni. Amit Isten megenged, azzal javunkat is akarja. Van, aminek mi vagyunk az okozói. A betegség megtanít végességünkre, tehetetlenségünkre és figyelmünket az élet értelmére irányítja. Azt is felfogjuk, hogy az orvosi segítség mellett rászorulunk Istenre. Megboldogult édesapám egyik utolsó fohásza volt: „Hiába születtünk, ha nem lehetünk az Istené. Végy magadhoz Uram!” A betegségben megismerjük magunkat is. Megtanuljuk jobban becsülni embertársainkat... Október 17-én, szombaton élet-halál között voltam a kórházban. Annyi erőm sem

Krisztus Világa – Erdélyi keresztény családok lapja Kiadja: Salus Communis Egyesület. Nyomtatás: Tipographic nyomda. Fővédnök: Tamás József segédpüspök. Főszerkesztő: Dr. Darvas-Kozma József. Szerkesztő: Sárközi Sándor. Grafikus: Szabó István. Lapterjesztők: Sárig Annamária, Keresztes Enikő. ISSN: 2558-8389. Elérhetőség: 530230 Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia M-Ciuc.

volt, hogy felálljak. Az ágy szélén ülve az őrangyalomhoz imádkoztam, amikor hátulról mennyei fény világította meg előttem a földet. Az angyal megmondta, hogy mit kell csinálnom. Két lehetőség között választhattam. A világosság útját ajánlotta. Felsorolta feladataimat és mindazok nevét, akik nekem segíteni fognak. Szavát követtem és segítséget kértem. Ezután a Gondviselés útja következett. Harminchat óra múlva gyógyszer is érkezett, állapotom jóra fordult. 27-én a mentő plébániámra szállított. Kedves Olvasó! Súlyos betegségemben a gyógyító Jézussal, sok jóakaratú emberrel, orvossal, ápolóval és gyermekkel találkoztam. Mert „hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok” (1Kor 10,13). Égi és szentségi segítséget is kaptam, hogy Jézus Krisztussal vállalni tudjam az ember-sorsot. Megköszönöm a hívek szeretetét, segítőkészségét, a sok-sok imát, szentmise-felajánlást, a szentségimádást, a gyerekrajzokat, amit a kórházba küldtek. Isten fizesse! Kérem a Szűzanyát, a betegek gyógyítóját, hogy óvja mindnyájunk életét, és adjon erőt munkánk végzéséhez. Tegyük a betegséget Istenhez vezető eszközzé, amikor meghajlunk Isten akarata előtt, rendületlenül bízva jóságában, hogy minden a javunkra válik (vö. Lk 22,42). Kozma László költő a Visszaveszem a temetőt című versével kívánt nekem az életbe visszatérést: „Nem a szerződést, amely határt szab – Visszaveszem a Kálváriákat. Nem az erdőt, kalászos mezőt – Visszaveszem a temetőt. Nem a patakot, mely aranyat hordott – Visszaveszem az ember-sorsot. Lehet keserűség, g yötrelem – Lelket épít mégis g yőztesen. Félredobták, szemükben mit sem ért – Visszaveszem a szenvedést.” Kedves Olvasó! Lábadozásomat, imáimat és e cikk megírását is a betegek gyógyulásáért, és az elhunytak örök üdvösségéért ajánlom fel (vö. Kol 1,24). Vigyázzunk egymásra!

Tisztelettel, a főszerkesztő

Jel 3, 20

Utolérhetetlen a mi Urunk abban való igyekezetében, hogy figyelmeztessen bennünket. Nem átallja magát a tolvajhoz hasonlítani, mikor közeledik felénk. Nyilván a tolvaj ügyessége volt az, ami Őt arra indította, hogy a hasonlóságát felvegye. Az ügyes tolvaj pedig úgy törekszik behatolni a házba, hogy zörejt ne csapjon, szellemlábakon járjon, óvatosan nyissa fel a kincset rejtő dobozt. Vigyáz, hogy ujjlenyomata se maradjon, és feltűnés nélkül távozzék. Isten is igyekszik elrejteni közeledését az emberhez. Mikor Illés próféta tört-zúzott az Istenért, és hiábavalónak érezte fáradozását, Isten

fölséges látomásban adta tudtára, hogy sem a sziklákat sodró szélvészben, sem a földrengésben nincs az Úr. „A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet szellő kísérte.” (1 Kir 19,11) És a Zsidóknak írt levél az újszövetséggel szembeállítja az ószövetséget, és mondja: „Ti nem kézzel tapintható hegyhez, lobogó tűzhöz, sötét felhőkhöz, forgószélhez, harsonazenéhez vagy mennydörgő szózathoz járultatok.” (Zsid 12, 18) Hanem Máté így jellemzi Izaiás próféta szavaival: „Ez az én szolgám, akit kiválasztottam… Nem vitatkozik, s nem kiabál, szavát sem hallják a tereken. A megroppant nádat nem töri le.” (Mt 12, 18) Ozeás próféta harmatként várja és hívja a Megváltót. (Oz 14, 6) És valójában a megfogant magzat észrevehetetlenségében lépett a világba. Jézus hasonlata tehát csak szemléletes kifejezése annak a valóságnak, amit ugyancsak az ádvent prófétája, Keresztelő Szent János mond: „Köztetek áll, akit ti nem ismertek.” (Jn 1, 26) Ahogy a világba lépett, úgy lép a lelkünkbe is: a tolvaj észrevétlenségével. Ezért nevezi Kis Szent Teréz Jézust „isteni tolvaj”-nak. De akármennyire ügyesen elrejti jelentkezését Jézus, nem árt ráfigyelni, mert – mint minden bűnügyi történet szereplője – hátrahagy egy kis jelet, amin mégis felderíthető jelentkezése. Ha másként nem, egy halk kopogtatással az éjszakában szívünk ajtaján – mint a Jelenések könyvében ezt meg is mondja: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg énvelem.” (Jel 3, 20) Sokan Isten lelkükbe törésére várnak. Pedig már ott van. És csak rá kellene eszmélniök áldott jelenlétére. Belon Gellért (in: Ellesett pillanatok, evangéliumi elmélkedések, Bp, 1986)

„Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg énvelem.”

„Mikor jön a tolvaj…”

| Fotó: Bács Béla János

Halottak napja a gyerek szemével

Hetek óta

bármerre tekintünk, mécseseket, koszorúkat, gyertyákat látunk: a virágüzletek bejáratában, a piaci árusok pultjain vagy a bevásárlóközpontok polcain a megemlékezés, a temetődíszítés kellékeinek árukínálata köszön ránk, emlékeztetve a lét mulandóságára - „Memento mori!” Mindenszentek illetve Halottak napján ellátogattunk szeretteink sírjához, elhelyezve a kegyelet virágait, gyertyát gyújtva, imát mondva elevenítettük fel alakjukat.

Jól emlékszem,

kisgyerekként különös készülődés előzte meg családunkban ezt az ünnepet. A sírhelyek környékét már napokkal előtte megtisztították az elszáradt fű- illetve gyommaradványoktól, a sírköveket kefével vagy kisseprűvel leporolták, s gondjuk volt arra, hogy a krizántémok is a legszebb pompájukban díszelegjenek. Amikor pedig elérkezett a nap, azaz Mindenszentek ünnepe, fenyőágakból kis csokrokat készítettünk, s több doboz gyertyával felszerelkezve – abban az évben először – magunkra vettük az ünnepi téli kabátot s kimentünk a temetőbe. Gyerekként izgatottan vártuk, hogy meggyújthassuk a gyertyákat, illetve hogy a szél által kioltottakat újra lángra lolbbanthassuk, vigyázva persze arra, hogy ne csöpögjön viasz az ünnepi ruhára. És ha már minden gyertya lobogott s nem volt mit tennünk, sétáltunk, nézelődtünk a kivilágított temetőben, rég nem látott rokonokkal, ismerősökkel beszélgettünk, s közben végighallgattuk azoknak a történetét, akik a sírban fekszenek: dédszüleinkét, az ő szüleikét valamint az ő nagyüleikét, akikkel mi, gyerekek sosem találkoztunk. Ezekből a mozaikokból próbáltuk összerakni a családfánk darabjait. Sötétedés után pedig, amikor a temető, mint tó vizében tükröződő éjjeli égbolt, ezernyi

szemével hunyorgott, csak álltunk és bámultunk. Ilyenkor valami megmagyarázhatatlan érzés lett úrrá rajtunk. Az elmúlás érzése lengte be a lelkünk anélkül, hogy rátelepedett volna az ezzel járó félelem és bizonytalanság homálya. A temető, amely más alkalmakkor komorabbnak, netán félelmetesebbnek tűnt, most ünnepibb arcát mutatta. Szerethető, barátságos hely volt, amely biztonságot nyújtott a benne fel-alászaladgáló gyerekek számára. Természetes volt, hogy nem eshet semi bajunk, mert még az elhunytak is, mint megannyi dajka, figyelik, óvják lépteinket. Az elmúlás a maga végességében, mulandóságában mutatkozott meg. Tudatlan gyermekként már akkor megéreztük azt, amit Szent Pál a korintusiakhoz írt levelében így fogalmaz meg: „Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalod?” Aztán a nap végén, összegyűlve valamelyik rokon házában, jó meleg, friss kalács, és emlékező beszélgetés várt, mely a közös ünnep perceiben újra közénk hozta a már eltávozott szeretteinket.

Mai, felnőtt fejjel

visszagondolva tudom, hogy nem mindenki érezhetett így. Akik szívükben a gyász friss sebeivel járták a temetőt, amelyeket a hitből fakadó vigasztalódás és az idő múlása még nem gyógyított be, más élményeket őrizhetnek a világításról. Én szerencsés embernek mondhatom magamat. Sokáig tartott az a kiváltságos helyzet, hogy a temető látogatása így, ünnepi pompájában, az oda kilátogató több száz ember ellenére is a nyugalom, a meghittség szigete legyen. Egyetemista voltam, amikor először átéreztem, mit jelent valakit elveszíteni. És a jelenség néhány év múltán megismétlődött. De az idő múlásával a gyász fájdalma csendesült, helyébe a hála és megnyugvás költözött, hogy elhunyt szeretteink életük egy részében mellénk szegődtek, elkísértek egy szakaszon, éltek, és nem éltek hiába.

Sok családban

felmerül a kérdés, hogy mi legyen a gyerekkel a temetőlátogatás alatt. Vigyük vagy ne vigyük? Mit képes a gyerek felfogni az elmúlás misztériumából? Gyerekkori emlékeinkből is táplálkozva, a saját gyerekeimet születésüktől fogva minden évben magunkkal vittük a temetőlátogatásra. Számítottunk rá: ha már akkorák lesznek, hogy beszélni tudnak, kérdezősködnek, mondanunk kell nekik valamit, magyarázatokkal kell szolgálnunk.

Mit mondjunk ilyenkor?

Szerintem az igazat. A legjobb, ha természetesen és őszintén közelítünk a témához, mely nem is áll olyan messze a kisgyerektől, mint azt sokan gondolják. Hisz folyamatosan hall balesetekről, természeti katasztrófákról, egy kedves kisállat elpusztulásáról vagy épp egy ovistárs nagypapájának haláláról. Ugyanakkor a mindennapi esti mesében is találkozik a halál gondolatávál, amely valójában számukra talán nem annyira ijesztő, mint ahogyan mi, felnőttek ezt gondoljuk. A halál tényét nem kell ködösíteni, eufemizálni ilyen kifejezésekkel: „elutazott, elköltözött, elaludt vag y felszállt az égbe”. A gyerek ugyanis folyton azzal fog nyaggatni, hogy miért nem költözik vissza, miért nem jön már haza, mikor ébred fel, és könnyen szorongás, félelem alakulhat ki benne az elalvással kapcsolatban. Magam is megtapasztaltam, hogy a gyermekeim egészen konkrét, néha bizarrnak tűnő kérdésekkel ostromoltak, és nem bújhattam ki a válaszadás kötelezettsége alól, nem odázhattam el a számadást.

Ehhez azonban

arra volt szükségem, hogy előbb magam is szembenézzek a kérdésekkel, s az ő fejükkel is gondolkodva, és az ő nyelvükre is lefordítva magyarázatot találjak a miértekre. Igen, először magunknak kell megválaszolnunk az élet-halál nagy kérdéseit. A gyerekeink abból fogják

leszűrni a nagy kérdésekre adott feleleteinket, abból fogják saját mintáikat kialakítani, ahogyan mi viszonyulunk azokhoz, ahogyan megéljük ezeket. Könnyebb úgy beszélgetni velük, ha ők maguk hozzák szóba, amikor eléggé megérett bennük a témával való foglalkozás vágya. Nem kell félnünk ezektől a kérdésektől, nem lesz traumatizált a gyerek, ha halott nagyszüleiről, rokonairól mesélünk neki. Az érdeklődő, gondolkodó gyermek életében előbb-utóbb természetes módon eljön az az idő, amikor szembe kell néznie az élet és halál kérdésével.

Mérei Ferenc

a kilencedik életévről írja, hogy jellemzően ez a „metafizikus nyugtalanság” időszaka, mikor a gyermek érdeklődése egyszercsak kinyílik a lét kérdései felé, beleértve azt, hogy a szeretteivel és vele magával mi fog történni a halál után, vagy hogy honnan jöttek, mi volt, mielőtt megszülettek volna, és fognak-e találkozni haláluk után. Valójában azonban a mai technikai vívmányok segítségével szélesre tárt világunkban a gyerekek legnagyobb részét sokkal előbb, akár négy-öt évesen kezdik foglalkoztatni ezek a témák. És ha a gyerek nem is kérdez a halálról, akor is nagyon jó lehetőséget ad a temetőlátogatás az emlékezésre, történetek elmesélésére, elhunyt szeretteink alakjának felidézésére, hisz a szeretet, a kötelékek vezetnek bennünket a temetőbe emlékezni. Jó alkalom arra, hogy emlékezésből, emlékek megőrzéséből mutassunk példát, és átadjuk annak a tudását, hogy a veszteség, a gyász túlélhető, és hogy a halál természetes része életünknek. Így lesz számunkra a család, a szeretet, a tisztelet és kegyelet ünnepe a Halottak napja. Len Rita

Mirk László írása

Nagy szellemek találkozása

Történt a 20. század második évtizedének vége felé a budapesti Operaházban. Gróf Bánffy Miklós (1873–1950), akit Ady „európai ízlésű elmélyedt, finom embernek” tartott, az 1916-tal kezdődő újbóli intendánsi korszakában, amikor is az intézmény a modern, avantgárd irányzatok felé nyitott, ennek a jegyében és az ő elkötelezettségének köszönhetően kerülhetett sor Bartók Béla (1881–1945) műveinek bemutatóira, és így azok elindulhattak világhódító útjukra. Csakhogy ehhez elengedhetetlenül szükség volt a komponista és a műveivel azonosuló és a bemutatás kockázatát vállaló intendáns mellett egy kiváló librettószerzőre is, a „harmadik B”-re, az író, költő, filmesztéta-rendező Balázs Bélára (1884–1949). Összefogásuk példa arra, amikor egymás tehetségét felismerve, egymást inspirálva képesek voltak hárman egyetemes érvényű alkotással közönség elé állni. Történt ez akkor, amikor a közízlés aktuális állapota, és az Operaház művészeinek értetlensége miatt évekig nem kerülhettek színpadra Bartók művei. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a Bartók-művek már születésükkor sem

számítottak a korabeli média feltétlen elismerésére. Íme, miről írt a Pesti Hírlap: „Sajnáljuk, hog y Bartók eg yre jobban beletéved abba a tüskés, csalános bozótba, mely olyan távol esik az igazi szépnek rózsakertjén.” Amikor pedig a szövegeit rossznak kiáltották ki a lapok, Balázs Béla ezt nyilatkozta a Mag yar Színpadnak 1918 májusában: „…abban az időben, amikor a librettó született, az írók még nemigen tolongtak Bartók Béla körül, …úg yhog y nem volt más, akitől szöveget kaphatott volna. Most Bartók megírta balettjét és első operáját, és kivívta velük magának azt az elismerést, amely zsenijének kijár. Az én szövegeim tehát betöltötték hivatásukat. (…) Ha majd jönnek mások, akik szebb szövegeket írnak számára, én csak örülni fogok neki.” Mi meg annak örvendünk, hogy a Balázs Béla ötlete nyomán született forgatókönyv felhasználásával forgatták a Valahol Európában című méltán világhíres magyar filmet (1948, rendezte: Radványi Géza, Márai Sándor író testvéröccse). Még Balázs Bélánál maradva, itt kell szólnunk arról, hogy a Nyugat 1912-es évfolyamának utolsó számában megjelent szcenáriója, A fából faragott királyfi táncjáték szövege

nagyon megtetszett Bartóknak, és nyomban hozzá is látott megzenésítésének. De időközben kitört a világháború, és Bánffyt másfél évre elszólította a tényleges színházvezetési feladatoktól, ám amint 1916 elején visszatért, rábólintott az új tervre, és megkezdődtek A fából faragott királyfi ősbemutatójának előkészületei. Eközben Bartók A kékszakállú herceg vára bemutatási esélyeit latolgatta, egyelőre kevés sikerrel. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy operájával ugyan elkészült 1911 márciusa és szeptembere között, de a bírálóbizottság ezt (a csupán két szereplő lelki konfliktusának elvont ábrázolását) előadhatatlannak, operaszínpadra alkalmatlannak ítélte. Ezért aztán 1915 elején, levelében így fakadt ki feleségének Bartók: „Elmennék a Kékszakállú próbáira, elmennék a Kékszakállú előadására! Most már tudom, hog y soha az életben nem fogom meghallani.” Ezek után még így panaszkodott egyik ifjabb pályatársának, Zágon Béla Vilmosnak (Zerkovitz Béla unokatestvérének): „Engem, mint zeneszerzőt hivatalosan kivégeztek.” Szerencsére, és gróf Bánffy Miklósnak, a széles látókörű polihisztornak, az Operaház-vezetőjének köszönhetően, borúlátása nem igazolódott. Bánffy nemcsak a közízléssel, de saját társulatával is szembement Bartókért. Köztudott volt különben, hogy az Operaház személyzete gyakorlatilag „fellázadt” a balett és az opera bemutatása ellen, és hogy még dirigenst sem talált a darabok eljátszására, míg végül Egisto Tango olasz vendégkarmesterrel vitték színre mindkét Bartók-művet. Bánffy empatikus mecénásnál jóval több volt: alkotó művésze is színházának. Ő tervezte az előadások díszleteit/jelmezeit. Találóan jegyezte meg róla Balázs Béla: „ötletes, jó dekorateur”, Bartók meg így emlékezett vissza az eseményekre:

„…gróf Bánffy Miklós, a díszletek és jelmezek művészi megtervezője nag y szeretettel támogatta munkánkat.” Így aztán az általa megálmodott kulisszák mellett indulhatott világhódító útjára a két Bartók remekmű, amely a mai napig ott van minden nagy komolyzenei előadóterem színpadán. Már a táncjáték ősbemutatóját követően a korabeli lapok hangvétele teljesen megváltozott, így írt például a Színházi Élet 1917 májusában az alkotói triászról: „Az Operaház újdonságának szerzői Balázs Béla, a kitűnő író és költő és Bartók Béla, a zseniális komponista. (…) Harmadiknak társult a két szerzőhöz gróf Bánffy Miklós kormánybiztos, aki a zenéhez és a költészethez adta a valóságot: díszleteket és jelmezeket tervezett, melyek fantázia, szín és forma tekintetében legstílusosabb kiegészítői a szövegíró és zeneszerző munkájának.”

Megjegyzés: Írásunk időszerűségét jelzi a marosvécsi kastélyban ez év szeptemberében rendezett nagysikerű ünnepi megemlékezés és szabadtéri kiállítás is, amit Bánffy Miklós író, polihisztor halálának hetvenedik, és Bartók Béla zeneszerző halálának hetvenötödik évfordulója alkalmából szerveztek, és ahol a helikoni írótalálkozók emlékét is felelevenítették. (M. L.)

A fordító Alig egy hónapja még annak örvendtünk, hogy

Marius Tabacu

érdemelte ki a Román Írószövetség 2019 legjobb műfordításáért járó díját gróf Bánffy Miklós román nyelvű Erdélyi történet című trilógiájáért. Most pedig arról kell hírt adnunk, hogy a sokoldalú kultúrember, zongoraművész, filmszakember, műfordító, aki a Bánffy-művet kiválóan írta át román nyelvre - ezt a kifejezést Ő maga jobban szerette a fordításénál -, 2020. október 9-én, 68 éves korában elhunyt. A magyar irodalom szerelmesét veszítettük el benne, aki élete utolsó napjáig Szerb Antal: Magyar irodalomtörténetének a fordításán dolgozott. Amiről a továbbiakban szót ejtek, az egy hat évvel ezelőtti történet. 2014-ben, amikor már a román nyelvű fordításán dolgozott, Marosvásárhelyen bemutatták az Erdély-trilógia holland és német fordítását. Ez alkalommal a Teleki Téka udvarán sor került beszélgetőesten Marius Tabacu is szólt a meghívottakhoz. Ezeket mondta: „Nagy reményeket fűzök a könyv román nyelven történő megjelenéséhez, mely egy olyan világról szól, amely tőlünk egy karnyújtásnyira van, mégsem tudunk róla semmit. Magam sem sokat. Látjuk ugyan a kastélyokat, az udvarházakat, de amióta elolvastam a könyvet, más szemmel nézem Kolozsvárt, és átérzek valamit abból, amiről nemigen beszélek. Például a határtalan szomorúságról, ami ebben a könyvben van. És ha én így érzem, akkor mi lehetett annak az embernek a lelkében, aki leírta, hogy a társadalma mekkora tánclépésekkel közelít a tragédiához?” Mérhetetlen szomorúságot, amilyenhez hasonlót mi is megértünk azóta, hogy Marius Tabacu örökre elhagyott bennünket. Nyugodjál békében! Mirk László

Minden ajándék lényege az a lehetőség, amelyet magában rejt. Az ajándék legtöbb esetben örömet okoz és arra hív, hogy éljük át boldogan az ajándékozás pillanatát. A hétköznapokban viszont gyakran előfordul, hogy nem figyelünk eléggé azokra az örömet rejtő alkalmakra, amelyekben pedig naponta részesülünk: örülhetünk a napfénynek, mely átsejlik a fák ágai között, a harmatcseppnek, mely megcsillan az éppen nyiladozó virágon, egy kisbaba mosolyának és örülhetünk egy régóta várt átkarolásnak. Gyakran alvajáróként haladunk át az életen, mindaddig, ami valami örömtelen történik velünk. Ez mindig felráz bennünket. Ha azonban megtanuljuk tudatosítani magunkban azt a számtalan alkalmat, mely a létezés örömével ajándékoz meg, akkor felkészülve találnak minket a küzdelmekkel járó időszakok is. Igen, akkor még ezekben a nehéz órákban is felfedezzük az élet kihívásait és hálás szívvel tudunk helyt állni bennük.

Fordította: Bács Béla János CHRIST IN DER GEGENWART, 37/2018

Dirigál a bélféreg Kik irányítják a világot? Azok például, akik a végsőkig aaelnyújtják a koronavírus uralmát? Ezt gyaníthatjuk akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Világbank bejelentette: a karanténnak el kell tartania 2025. március 31-ig. Akkor ér véget a járvány. Honnan tudja ezt? Az is feltűnő, hogy nem az Egészségügyi Világszervezet, hanem Világbank jelentette be. Ő állapította meg, hogy mikor lesz a járvány vége. Amiből talán arra lehet következtetni, hogy a koronavírus-járvány tulajdonképpen üzleti vállalkozás. Ki hitte volna? Arra is kezdünk rájönni végre, hogy világunk egy piramishoz hasonlít - magyarországi újságcikkben olvastam ezt. A piramis alján pedig azok az emberek találhatók, akik élnek és dolgoznak. A középső szinten a kormány helyezkedik el, ő az, aki megadóztatja és irányítja az embereket. A felső szint pedig a vállalatok szintje, amely a kormány fölött áll, onnan dirigálnak mindenkinek. Így már egyre világosabbá válik, hogy a világot a vállalatok, nem pedig a nemzetállamok irányítják. A nemzetállamok nem tesznek egyebet, csupán a nagyvállalatok és a bankok utasításai szerint cselekednek. És tehetnek-e mást vagy másképp? Aligha. Mert a demokráciát a nagyvállalatok és a bankok pénzelik. És csak arra költenek, amiből hasznot húznak. Ez lenne a jövő titka. Jobb nem gondolni rá!

A szolgaság modern formájáról van szó. Társadalmunkban tömegek dolgoznak azért, hogy a bankokat táplálják. Nemrég egy jó hasonlatot olvastam, amely szerint „A rendszer mag jára belül eg y bélféreg van rátekeredve. A bélféreg pedig úg y működik, hog y veg yi anyagokat fröcsköndöz a bélrendszerbe. Ezáltal a tested azt kívánja, ami neki – a bélféregnek – jó. Neked viszont rossz.” Vagyis tulajdonképpen a bélféreg mondja meg nekünk nap mint nap, hogy mit kell tennünk. Ide jutottunk… És nem szabad neki ellenállni, mert abba belehalunk. Ezt Amerikában úgy mondják, hogy a Fed Reserve System – vagyis a Szövetségi Tartalék Rendszer uralkodik a kormány és mindenki felett, akár a bélféreg az emberi szervezeten. Ezért tudja megmondani azt is, hogy meddig kell tartania a karanténnak. Hát addig, ameddig a Szövetségi Tartalék Rendszernek – a vállalatoknak és a bankoknak érdekében áll. Nálunk is zavartalanul működik a bélféreg. Legutóbb a parlament eldöntötte, hogy Klaus Iohannis államfőnek ki kell hirdetnie a Trianon-törvényt. Vagyis egy olyan jogszabályt, amelyik szép hazánkban éket ver a románok és a magyarok közé. Hát erre van most szükség?! Akárcsak Benedek Zakariás képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője, mi is úgy gondoljuk, hogy jobb lenne, ha a parlamentben olyan törvényeket szavaznának meg, amelyek a jövőbe néznek és nem pedig a múltba, s nem választanak el nemzeti közösségeket egymástól, hanem a békés együttélést szorgalmazzák. Ez lenne a parlament dolga… A marosvásárhelyi önkormányzat példát mutathat. Nemrég a Főtéren helyreállították Bethlen Gábor szobrát. És szent a béke! A város polgárai jobban érzik magukat. Nem zavarja őket a bélféreg. Zsehránszky István (Bukaresti Rádió, 2020. 11. 4.) 9

Ég és Föld között Istennel Dr. Bakó M. Hajnalka rovata

Márton Hugó atya (1913-2007) A székely emberre jellemző hallgatag, de tevékenységében emberóriás volt a maga szerénységével. Megjelenése visszaidézte Márton Áron püspökünk alakját, amikor jókedvében volt.

Hol született Hugó atya? Diákéveit Székelyudvarhelyen töltötte, majd érettségi után az erdélyi Római Katolikus Szeminárium diákja lett egy évig, ahonnan átkerült a Premontrei Rendbe Nagyváradra. Itt tanult egészen a pappá szenteléséig.

azokról sem, akik segítségért folyamodtak hozzá (anyagiakban, erkölcsiekben vagy mindkettőben), egészen az élete végéig.

Ki szentelte pappá Hugó atyát?

Ezért egy kedves melléknevet is kapott, melyik az?

A megjelenésében Erdély nagy püspökére a megszólalásig hasonlító Hugó atya a premontrei szerzetesrendhez tartozott, amelyet Szent Norbert alapított 1120-ban a franciaországi Prémontré közelében. A kanonokrend Szent Ágoston reguláját követi és a szigorú erkölcsre fektet hangsúlyt, erre figyelmeztet a ruhájuk is.

Nyugdíjas éveire Rómában az egyik, ott székelő magyar nővérek zarándokházához költözött, ahol haláláig szolgált, meggyengült egészsége és látása ellenére is. Szolgálata Isten- és emberszeretet volt a zarándokházban, ahol különös vendégszeretetet élvezhetett minden vendég, de még nagyobbat a szűkebb hazájából, a Székelyföldről érkezettek. Hazaköltözése az égi hazába 94 éves korában történt. A Mindenszentek ünnepét még itt élte át, de az azt követő hajnalon már átlendült az örökkévalóságba, a Jó Isten kebelére, akit Rendje erkölcsei szerint egész életében hűséggel szolgált.

Milyen színű ruhát viselt Hugó atya?

Felszentelése után Budapesten és a Felvidéken tevékenykedett, majd 1947-ben Rómába került, ahol magas rangú tisztséget töltött be Rendje megbízásából. Közben tovább folytatta tanulmányait, doktorátust szerezve egyházjogból. Ebben az időben kiterjeszthette a szeretetszolgálatot Európa országaira, nem feledkezve meg magyarországi, erdélyi és felvidéki rendtársairól, valamint a magyar kispapokról, de

Melyik női szerzetesrend zarándokházának volt a lelki atyja nyugdíjas éveiben, egészen haláláig?

Kedves Olvasó! A válaszokat a Szent Kereszt Plébániára várjuk! (530230 Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 38., Hargita megye) 10

Resurrexit!

tobb helyszinen

Újragondoltuk a zenecsoportok találkozóját, és a több kicsit választottuk az egy nagy helyett. Így találkoztunk ebben az évben több helyszínen, alkalmanként kisebb létszámban, az ifjúsági zenészekkel és énekesekkel. A feltámadás örömhírét ősszel is ugyanolyan lelkesedéssel hirdethetjük és dicsőíthetjük a Szentháromságot! Egy-egy szombat délután sok-sok zenéléssel és játékkal, aminek a csúcsa az előesti ifjúsági szentmise, a környék zenecsoportjainak közös szolgálatával – így lehet röviden összefoglalni a Resurrexiteket 2020-ban. Elsőként Brassóban találkoztunk, a belvárosi Keresztelő Szent János (ferences) templomban, szeptember 19-én. Az énekhangok, gitárok, a zongora, elektromos- és basszusgitár összhangján dolgoztunk órákon át, aminek meg is lett a gyümölcse. Az esti szentmisén családias létszámban voltunk ugyan, de így is sikerült ünnepi hangulatot varázsolni a templomban. A programot rövid kiértékelővel zártuk. A második állomás Csíkszereda volt, október 10-én. A Szent Ágoston templom alagsorában gyűltek össze találkozásra és közös ünneplésre az ifjak a megyeszékhelyről, de még Csíkszentlélekről, Bánkfalváról, Brassóból és Gyergyószentmiklósról is. Az ifjúsági zenére mint műfajra sokan sokfélét mondanak, de tagadhatatlan, hogy a lendület és a belülről fakadó öröm minden körülmények között áthatja a gitáros templomi muzsikát. Ezt a csíki Resurrexit is nagyszerűen bebizonyította. Lelkesen gyakoroltak, készültek órákon át a résztvevők, hogy még az újonnan tanult dalok is Istenhez méltó módon hangozzanak majd a templomban. Igazán feltöltő élménnyel tudott mindenki gazdagodni. Gyergyószentmiklós, október 24. – a Resurrexit harmadik állomása. A fiatalok már nagyon izgatottan várták az alkalmat, mivel a járványhelyzet hatására nem sok lehetőségük van közösségben találkozni. A programnak a Szent István plébánia adott otthont, amely a déli harangszóval kezdve megtelt hangos énekléssel. Hangszerek tekintetében színes volt a felhozatal. A zenekart

rengeteg gitár, fuvola illetve cajon gazdagította. Voltak, akik egészen Csíkszeredából jöttek el idáig. Így tett Botár Márta is: „Nagy szívfájdalmamra a csíkszeredai Resurrexitre nem tudtam elmenni, bár nagyon vártam, úgyhogy igazából nem is volt kérdés számomra, hogy ott leszek. Ez a különleges helyzet, a több különböző időponttal és helyszínnel nekem most nagyon jól jött, mert így nem kellett teljesen lemondjak erről az élményről. Sőt talán így még jobb is volt, hisz egy új helyen is megfordulhattam, és olyan emberekkel találkoztam, akikkel máshol nem futok csak úgy össze. Most már egyáltalán nem sajnálom azt a kis időt sem, ami az utazással telt. Jó érzés újra és újra felismerni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy milyen sok ifjúsági közösséget vezet ugyanaz a cél: Istent dicsérni!” Az egész napos közös tanulás, zenélés és játék után következett a Resurrexit fénypontja, a szentmise. A fiatalok hangja betöltötte az egész templomot, együtt szolgáltak, dicsérték az Istent. A résztvevő fiatalok közül többen, egy nappal előtte még nem is ismerték egymást, nemhogy közös zenekarban szolgáljanak. És pár órás közös munka után mégis ők lettek, ha csak egy kis időre is, Erdély legnagyobb dicsőítő zenekara. Valódi ünnep volt ez, a zenecsoportok ünneplése! Ha a Jóisten is úgy akarja, akkor a következő találkozó november 21-én Kézdivásárhelyen lesz megtartva. Kérjük imáikat, hogy ne akadályozhassa meg semmi ezt az alkalmat sem! Balás N. Dániel, szervező Forrás: https://fif.ma/

Az októberi feladat megoldása:

Gyer kőc rovat

Mátyás apostol attribútuma a fejsze (mert lefejezték).

A novemberi feladat:

Az alábbi rejtvény első oszlopában azt találjátok, hogy mivel ábrázolják Pál apostolt. Írjátok meg nekem is! S szerintetek, miért pont azzal? Várom válaszotokat! Katóca

veszteség, a haszon ellentéte gondolkodó szervünk ide-oda mozgat csonthéjas gyümölcs

Email cím: lorinczevakatalin@yahoo.com, Postacím: Lőrincz Éva-Katalin, Márton Áron Főgimnázium, Márton Áron utca 80. sz., 530211, Csíkszereda, Hargita megye

Félig nyúzott kecske Egyszer hol volt, hol nem volt, volt a világon egy ember, annak volt két fia meg egy kecskéje. Azt mondja egy reggel az ember a nagyobbik fiának: - Hajtsd ki, fiam ezt a kecskét legelni, de olyan helyre hajtsd, ahol jóllakhatik. A fiú kihajtotta szép füves helyre; evett a kecske, evett, míg úgy jól nem lakott, hogy alig bírt megmozdulni. Akkor kérdezi tőle a fiú: - Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál? Felelt a kecske: - Úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér több belém. Ezzel a fiú hazahajtotta, otthon kérdi az apja a kecskétől: - Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál? Felel a kecske: - Jaj, jó gazdám, dehogy laktam, mint a kutya, úgy koplaltam. Megharagudott erre az ember, mindjárt elkergette a fiát a háztól. Másnap reggel mondja a kisebbik fiának: - Hajtsd ki most te, fiam a kecskét, de jó helyre hajtsd, mert ha éhen hozod haza, úgy jársz, mint a bátyád. Kihajtotta a fiú még szebb füves helyre, mint a bátyja, jól is lakott a kecske megint úgy, hogy alig bírta. Akkor kér-

dezi tőle a fiú: - Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál? Felelt a kecske: - Úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér több belém. Ezzel a fiú hazahajtotta. Otthon megint kérdi az apa a kecskétől: - Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál? - Jaj, jó gazdám, dehogy laktam, mint a kutya, úgy koplaltam. Ez még jobban megharagította az embert, elkergette ezt a fiát is. Harmadnap reggel nem volt kire bízni a kecskét, maga hajtotta ki az ember. Még szebb füves helyre vitte, mint a fiai, a kecske úgy jóllakott, hogy csak eldűlt, mint egy darab fa. Kérdezi tőle az ember: - Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál? Felel a kecske: - Úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér belém. Ezzel hazahajtotta az ember. Otthon kérdi tőle: - Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál? Felel a kecske: - Jaj, jó gazdám, dehogy laktam, mint a kutya, úgy koplaltam. Nagyon megharagudott erre az ember, most látta, hogy a két fiát is ártatlanul kergette el a háztól. - No hiszen megállj, kutya kecske, majd meglakolsz te ezért! Elővett egy éles kést, a kecskét megkötötte egy fához, elkezdte nyúzni elevenen. Mikor már félig megnyúzta, megszólalt a kecske: - Jaj, jaj, jaj, jó gazdám, ne húzd le a bundám, úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér több belém. Erre aztán félbehagyta a nyúzást, eloldta a fától a félig megnyúzott kecskét. A kecske amint megszabadult, elkezdett szaladni árkon-bokron keresztül. Szaladt, szaladt, egyszer egy rókalyukhoz ért, abba belebújt. Ott aztán meghúzta magát szépen. Egyszer jön haza a róka, beszól a lyukba: - Ki vagy, mi vagy lyukamba, lyukamba? - Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske; szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek. Megijedt a róka, elszaladt a farkashoz.

- Farkas komám, gyere hamar, ördög van a lyukamban. Odamegy a farkas a lyuk szájához. - Ki vagy, mi vagy, róka komám lyukába, lyukába? - Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske, szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek. Megijedt a farkas is, elszaladt a medvéhez. - Jaj, komám, gyere hamar, ördög van a róka koma lyukában. Odamegy a medve is a lyukhoz, beszól rajta: - Ki vagy, mi vagy, róka komám lyukába, lyukába? - Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske, szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek. Megijedt a medve is, elszaladtak mind a hárman. Szaladtak, szaladtak, egyszer előtaláltak egy sündisznót. - Hová szaladtok, medve koma? - kérdi a sündisznó. - Jaj, szaladjunk, te is szaladj, ördög van a róka koma lyukában. - Nem szaladok én, gyertek vissza, hátha ki tudnám onnan riasztani. - Már hogy tudnád, én csak erősebb vagyok, farkas komám is, mégse tudtuk - felel a medve. - No, csak próbáljunk szerencsét - mondja a sündisznó. Visszamentek hát; beszól a sündisznó a lyuk száján: - Ki vagy, mi vagy, róka koma lyukába, lyukába? - Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske, szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek. De a sündisznó nem ijedt meg, hanem összegombolyította magát, begurult, elkezdte szurkálni minden oldalról a nyúzott részét a kecskének. Ez se vette tréfára a dolgot, kiugrott a lyukból. Idekint aztán mindjárt megismerték őkelmét a medve is, farkas is; megfogták, széjjeltépték, jó lakmározást csaptak belőle. Ha széjjel nem tépték volna, az én mesém is tovább tartott volna. Magyar népmese 13

Ég és Föld között Istennel - októberi válaszok Magyarok Nagyasszonya Hogyan nevezik október hónap esti liturgiáját? Októberi ájtatosság. Miben áll Szent István királyunk korszakalkotó tette? Elsőként ajánlotta egy király égi oltalomba, személyesen, saját Nagyasszonyának országát, felségjelvényeit és nemzetét.

Egy fiatalember gyónni megy a paphoz. - Atyám, én vétkeztem. - Mi a vétked, fiam? - A hiúság bűnébe estem. Naponta többször belenézek a tükörbe, és csodálom magam, hogy milyen szép vagyok. A pap megfordul, és ránéz a fiúra: - Ez nem bűn, fiam, csak egyszerű tévedés.

Melyik ez a legrégebbi himnuszunk? A „Boldogasszony Anyánk” kezdetű (1715-ből). Melyik ez a három templom? A budapesti Sziklatemplom, a római Szent Péter bazilika egyik altemploma és a Csomortáni templom. Mikor tartjuk ünnepét? Október 8-án.

Derűs oldal Ez meg micsoda???

Az adventi naptáram.

*** - Mit mond a hívő, ha kigyullad a pap reverendája? - ??? - Atya ég! Egy panda egy átlagos napon . kb. 12 órán keresztül táplálkozik

Ugyanúgy, mint egy felnőtt ember karanténban. Ezért hívjuk a világjárványt pandémiának.

A termodinamika törvénye: Amikor az asszony forr a dühtől...a férj elpárolog!

Keresztrejtvény „Ne bölcsességével …“. (Jer 9,22) A bibliai idézet befejező része a rejtvény vízszintes 2. és függőleges 1. számú soraiban van elrejtve. Vízszintes: 12. Kis kerekekre szerelt talpból és kormányrúdból álló játékszerrel fut, tájszólásban. 13. Orosz folyó. 14. Afrikából eredő, halált okozó vírus. 15. Ételt valakinek a torkán lekényszerítő. 17. Túlbecézett Jánosnak. 19. Lefejezett Béla! 20. … Lujza, mezzoszoprán szerep Kodály Zoltán Háry János című operájában. 23. Spanyol és kubai gkj. 24. Írott és rajzolt rövidebb vonal. 27. Örvény, románul (fonetikusan kiejtve). 29. Az itt levő személy érett szemes terményt levág. 31. Két szó: majomkenyérfa levelek! és démonfej! 32. Vízinövényekkel teljesen benőtt mocsarakra (jellemző). 34. Eme menetelés. 35. Albán cigaretta márka. 36. Becézett Kálmán. 38. Hármat koppant az ajtaján! 40. Ama képmás – angol kifejezéssel. 43. Nagy testű, porcos vázú ragadozó tengeri hal egyik testrésze. 47. Horvát város, másik neve Zára. 49. …- rakéta, közép-hatótávolságú szovjet rakéta. 50. Jégréteggel borítottá válék, – e. Függőleges: 2. Gyakori dobálás. 3. Augusztus 18-án van ez a női ünnep. 4. Római számok, összegük: 201. 5. A Sárkányszív c. film főszereplője (S. Connery). 6. Erre fele! 7. Homorú. 8. Spanyol, zambiai és jemeni gkj. 9. A harag napja, az utolsó ítéletről szóló középkori himnusz kezdő szavai – latinul. 10. Japán, kambodzsai és luxemburgi gkj. 11. To be or … to be (Lenni vagy nem lenni) – Shakespeare: Hamlet. 16. Tova. 18. Amerícium vegyjele. 21. Derűben vannak! 22. Valaminek parányi része. 23. Az itt levő szép színű és fényű, csiszolatlan ékszerként használt értékes ásvány. 25. A talajba

víz elvezetésére ásott hosszú mélyedés. 26. A kutyával rokon, Ázsiában és Afrikában élő, sárgás szőrzetű dögevő ragadozó egyik testrésze. 28. Eme indiai táncosnő. 30. Taroló azonos hangzói. 33. Az a japán pénzegység. 37. Aroma. 39. … - art, a 20. század derekán kialakult, mértani elemeket alkalmazó művészeti írányzat. 41. Lekvároz. 42. Gyártva, készült – angol kifejezéssel. 44. Kér, kérdez – angolul (ék h.). 45. Lefejezett fajd! 46. Mennyországa. 48. … iudicata – ítélt dolog, jogerős ítélet – latinul. 51. Francia RT.

Az októberi megfejtés Vízszintes: 1. Ültessünk virágot,/ szeressük Függőleges: 12. És megértsük az egész világot. Megfejtők: Róth Zoltán Vilmos – Csíkszereda, Csákány Margit – Csíkszereda, András Erzsébet – Lövéte, Tamás Ágnes – Szentegyháza, György Ilona – Csíkszereda, Fülöp Hajnal – Madéfalva, Anonym(a), Márton Erzsébet – Csíkszereda, Kedves Piroska – Csíkszereda, Kovács Csaba – Szárhegy, Antal Erzsébet – Borszék, György Ferenc – Csíkszereda, Róth Ágnes – Csíkszereda A szerencsés megfejtő: György Ferenc – Csíkszereda Az ehavi megfejtéseket november 30-ig várjuk! Szent Kereszt Plébánia, 530230 Csíkszereda, Kossuth Lajos u. 38., Hargita megye. A megfejtők között könyveket sorsolunk ki!

Készítette: Korodi Zoltán, Tusnádfürdő

Támogatónk

Sík Sándor

Jézus Krisztus Király, ki feltakart piros szíveddel állsz a vérző föld felett, Míg mélye még féligcsitult világrengések forradalmas émelyétől Embertelen görcsökben hánytorog, S lábad körül az összevissza tipratott világmezőn Véresre-rázott emberszív-rögök vonaglanak: Krisztus-Király, Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben, Egyetlen élő Fény az érthetetlen örvény éjjelében, Krisztus-Király, hozzád jövünk, A mélységből kiáltunk hozzád.

(…) Öleld magadhoz ezt az őrült századot: A kisdedekért, akiket szeretsz, A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben S a rothadás csíráztató setét ölén Tisztább tavasznak pattogják ígéretét, Mert sejtjeikben napbanéző, hozzád-húzó emberösztön énekel: Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg! Hadd bontsa fel rózsás fejét az új kelet, Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász, Hadd hullámozza ég felé megint a föld Az ezredeknek ősdalát: A nagy Királynak, kinek minden él, A jó Királynak, kiből minden él, A Szív-Királynak, kiben minden él.