Krisztus világa - 2021. május by Krisztus világa havilap

XII. évfolyam 5. szám

2021. május

Erdélyi keresztény családok lapja

Május - ünnepek hónapja A hónap mindennapján kiárad templomainkból, a Boldogságos Szűz Máriát köszöntő ének és segítségül hívó imádság, a loretói litánia. Május első vasárnapján a földi édesanyákra is emlékeztünk. Ettől kezdve az elsőáldozók vágyakozó hangja száll az égbe, hisz most találkoznak/tak először a szentségi Jézussal:„Megadja most Isten mit régóta várunk/ Hozzánk jön Jézusunk kit szívünkbe zárunk.// Hozzánk jövő Krisztus lelkünket újítja,/ minden szép erénnyel virágba borítja.// Egy kis fehérségben maga az Istenség,/ hiszlek, hogy jelen vagy, ó te drága Felség!// Irgalmas Istennek csodálatos volta/ kenyérnek színében magát nekünk adta.// Maradj nálam, Jézus, szeretlek én téged,/ te taníts, te nevelj, add meg segítséged!” Ehhez társul a Szentlélek adományait kérő, bérmautak zengő éneke: „Jöjj, Szentlélek Úristen, áraszd reánk teljesen mennyből fényességedet...” Ilyenkor a keresztény nagykorúság szentségében részesülők a megbérmáltakkal együtt átélik a Lélek-áradás eseményét, mint az apostolok az első pünkösd napján. Alig, hogy munkába indít a hétfő, már kedden a Szent Antal kilenced mozgatja meg a lelkeket. Valamint a „lehetetlen ügyek” szentjének, Ritának kilencede dúsítja. Az Úr mennybemenetelekor gondviselését ígérte. Ennek egy kiemelt része a fatimai jelenés. Egyházunk állásponta szerint 1917. május 13-án a Szűzanya valóban megjelent Fatima mellett a három gyermeknek, és július 13-án három titkot tárt fel nekik. Az első titokban megmutatta a poklot. Másodszorra megmutatta, hogy a világháború a végéhez közeledik, de ha az emberek meg nem térnek, akkor még szörnyűbb háború jön. Az ateista diktatúrák sok rosszat tesznek és elbuknak. A harmadik titokban a Szűzanya bűnbánatot kért és megmutatta a későbbi II. János Pál pápa elleni 1981-ben Krisztus Világa – Erdélyi keresztény családok lapja

elkövetett merényletet. A titok tartalmát 2000-ben II. János Pál pápa hozta nyilvánosságra. Ezzel lezárt egy történelmi korszakot, melyet gonosz emberi akaratok tragédiái okoztak, de amelyet áthatott Jézus irgalma és a Szűzanya oltalma is. A Szűzanya megmutatta az emberek Istenben rejlő jövőjét, amelynek mi aktív részesei és felelősei vagyunk. Húsvét 7. vasárnapján van a tömegtájékoztatás világnapja. Ferenc szentatyánk üzenetét – Jézusnak az első tanítványokhoz intézet felhívására: „Gyertek, nézzétek meg!” (Jn 1,39), majd Fülöp apostol Bertalan kérdésére adott válaszára: „Gyere, és győződjél meg róla!” (Jn1,46) –építette „Jöjj, és lásd!” címmel. Ebben arra inti a média embereit, hogy úgy kommunikáljanak, hogy ott és úgy találkozzanak az emberekkel, ahol és ahogy vannak. Lássák őket, és a közölt információ az igazság talaján álljon. A szentatya üzenete fontos napjainkban, mikor a világ hírcsatornáit arra használják fel, hogy manipulálják az embereket. Éppen ezért nagy szükség van az olyan tudosítókra, akik az evangélium fényénél, igazat mernek írni arról, ami az embereket foglalkoztatja, tájékoztatja. Ilyen ember volt munkatársunk, Zsehránszky István, akitől búcsúzunk földi pályafutása végén. Az igazság

szolgálatában sajtóapostolként írásaival és rádiós üzeneteivel, a „Jöjj, és lásd” módszerrel szolgálta népünket. Jutalma legyen az Úrnál! A hónap utolsó harmadának alaphangját a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú adja. Számunkra ez Isten gondviselése és történelmünk eseménye. Rajta tündöklik őseink hitvédelmi tettének 454. éves patinája. A Szentháromság dicsőítését, a Magyarok Nagyasszonya iránti szeretetünket a Kárpát-medence magyarságával együtt a szentmise áldozat bemutatásával fejezzük ki. Kedves Olvasó, mint az apostolok a Szűzanyával együtt, úgy kérjük mi is a Szentlélek kiáradását – aki meggyőzi a világot a hitetlenségről (a bűnről), az igazságról és az ítéletről –, hogy vezessen el bennünket a teljes igazságra és egységre. Ő, a minden kegyelem forrása és kiosztója, a láthatatlan és mégis mindenhol, mindenkor jelenlevő Vigasztaló, legyen mindnyájunk ajándéka. Munkatársaim nevében is kegyelemteljes pünkösdi ünnepeket kívánok, a főszerkesztő

Kiadja: Salus Communis Egyesület. Nyomtatás: Tipographic nyomda. Fővédnök: Tamás József ny. segédpüspök. Főszerkesztő: Dr. Darvas-Kozma József. Szerkesztő: Sárközi Sándor. Grafikus: Szabó István. Lapterjesztők: Sárig Annamária, Keresztes Enikő, Szabó Zsófia. ISSN: 2558-8389. Elérhetőség: 530230 Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia M-Ciuc.

Örök evangélium Több mint ötszáz testvérnek... Szent Pál értesít bennünket, hogy Jézus nemcsak Magdolnának és az emmauszi két tanítványnak jelent meg, és többszörösen nem is csupán a tizenkettőnek, de megjelent „egyszerre több mint ötszáz testvérnek” (1 Kor 15,6) Az evangéliumok erről nem szólnak, hacsak a mennybemenetelnél tömeget nem tételezünk fel, ami esetleg egyezik ezzel a több, mint 500 testvérrel. De milyen jó, hogy ha Szent Pál odavetett megjegyzésében a kinyilatkoztatás Jézusnak ezt a tömeg előtt való megjelenését is szerepelteti. A húsvéti Jézus viselkedésében ugyanis az a feltűnő, hogy egyes személyeket keres föl. Magdolna, emmausziak, Péter, Jakab, még a tizenegyet is a személyeknek való megjelenéséhez számíthatjuk. Mintha csak azt akarná hangsúlyozni, ami végeredményben minden vallásos életnek a veleje, hogy mindenkinek egyénileg kell találkoznia Krisztussal. A hitben is. És ez olyan hangsúlyt nyer – manapság különösképpen –, mintha a tömegvallásosságnak semmi értéke, sőt semmi értelme nem volna. Milyen csodálatos finoman oktat ki bennünket a mi Urunk arról, hogy nemcsak az egyéni élmény formájában képzelte el a velünk-létet, hanem közösségi formájában is. Fontos ezt a mozzanatot észrevennünk, amikor sokan csak az egyéni élmény-kereszténységet tartják evangéliuminak… Jézus nemcsak egyeseknek jelent meg feltámadása után, de tömegeknek is. Ha nem is sokszor, de megjelent. És

hogyan lehetett az? És mi juthatott a Krisztus látásábólhallásából azoknak, akik a tömeg szélén állottak? „Megjelent PéKéptelenség elképzelni, hogy egy ilyen tömegben ternek, aztán a mindenkinek az én-te tizenkettőnek. közösség intimitásában Majd egyszerre mutatkozhatott meg. Még több mint öta látás közvetlensége is száz testvérnek hiányozhatott, hacsak fel jelent meg, akik nem állott egy magaslatra, vagy hegyoldalban nem közül a legtöbb keresett egy magasabb még ma is él.” helyet (bár ezeket a körülményeket meg szokták írni a szentírók). 1Kor 15,5–6 Sokaknak jutott tehát osztályrészül csak az a tudat, hogy velük van a Krisztus, a feltámadt Krisztus anélkül, hogy egyéni szót válthattak volna vele, vagy szemének sugarát, arca melegét, keze tapintását, lelke felszító varázsát érezték volna. De így is Krisztushoz tartoztak, és a feltámadás tanúivá lehettek. Mindent el kell követnünk, hogy élményeinkben szemtől-szembe találkozzunk az Úrral. De nem szabad lenéznünk, pláne megvetnünk a tömegvallásosságnak azokat a formáit, amik tanúskodnak ugyan Krisztusról és Krisztushoz tartozóknak érzik ugyan magukat, de az egyéni bensőség finomságáig és mondhatnánk az egyéni élmény megilletődöttségéig nem jutnak. Sőt kisebb értékűnek sem szabad tartanunk, hiszen az Úr nem restellte a tömeg szélén járókat sem. Belon Gellért (in: Ellesett pillanatok – evangéliumi elmélkedések, Bp, 1986)

„Kegyes atyák” II. Piarista múlt Erdélyben A piarista nevelés három évszázados múltra

tekint vissza Erdélyben. Először a nagyrészt szászok által lakott Besztercén telepedett meg a rend. Erdély katonai parancsnoka hívta meg őket 1717ben. Plébániai és iskolai munkát végeztek, sok nehézséggel küszködve. A rendház 1878-ban szűnt meg. A Szatmár megyei Nagykárolyban1 1727-ben nyitottunk iskolát (gr. Károlyi Sándor hívására), amihez a plébánia ellátása is hozzátartozott. Az osztályok száma állandóan gyarapodott, ezért gróf Károlyi Antal 1766-ban jóval tágasabb épületet építtetett számukra. 1769-ben új barokk plébániatemplom is épült, Kalazanci Szent József titulussal. A kis- majd később nagygimnázium tanítási nyelve – mint minden magyarországi gimnáziumé – 1844-től a magyar volt. Itt tanult Ady Endre költő, Markó Károly festő és Vasvári Pál 1848-as szabadsághős is. Trianon után 1922-től román nyelvű állami gimnázium lett. 1940-től újból piarista gimnáziumként működött, az 1948-as államosításig. A rendszerváltás után 1992-ben Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum alakult, melyet 2005-től a szatmári egyházmegye fenntartásába vett. Ugyancsak ebben az évben nyitottak Gyermekotthont leányok nevelésére rendházunkban az olasz alapítású Piarista Nővérek. Máramarosszigeten2 III. Károly király alapított piarista kollégiumot a kincstári hivatalnokok és a nép gyermekei szellemi nevelésére. Az intézmény 1920-tól Trianon következtében román állami iskola lett. 1940-ben Máramaros�sziget Magyarországhoz került. 1941-től 1944 végéig magyar tanítási nyelvű piarista gimnáziumként, majd az 1948-as államosítást követően újból román nyelvű gimnáziumként működött. A piarista templom őrzi máig a piarista múltat. A dél-erdélyi szász városban, Medgyesen csak rövidebb ideig működtek a piaristák, 1741-1789

között. Mivel a szászok evangélikus vallásúak, s a városban volt evangélikus iskola, a katolikus diákok alacsony aránya miatt bizonytalanná vált az iskola jövője. Az intézményt II. József szüntette meg. Emlékünket nemcsak emléktábla őrzi… A jezsuita rend feloszlatása után Mária Terézia 1776-ban a piarista rendre bízta a kolozsvári3 volt jezsuita gimnáziumot, konviktust, valamint az 1724-ben épült akadémiai templom gondozását. A régi gimnázium helyére 181721 közt a rend új iskolát épített. A kolozsvári főgimnáziumban tanult többek között Entz Géza zoológus, Hermann Antal etnográfus, báró Jósika Miklós író, Kuncz Aladár író, Passuth László író, Puskás Tivadar feltaláló, Sánta Ferenc író, ifj. Szervátiusz Jenő szobrászművész, Zolnai Béla nyelvész. A trianoni békeszerződés után a gimnázium az Erdélyi Római Katolikus Státus (Egyházmegyei Tanács) tulajdona maradt, így a piaristák továbbra is magyar nyelven taníthattak benne, kivéve a román nemzeti tárgyakat. 1925-ben megalakult a Romániai Piarista Rendtartomány, s Kolozsvár lett a tartomány és a rendi növendéknevelés központja. A gimnázium 1948-ig – az államosításig – működött. Az iskola neve eleinte 11. számú Középiskola, majd 3. számú Matematika-Fizika Líceum, végül 1999-től Báthori István Elméleti Líceum lett. Az Egyetemi templomot még ma is sokan Piarista templomnak nevezik. Nemcsak az öregdiákok… Az Arad megyei Szentannán 1751-1790ig működtek a piaristák. A nemesi konviktust 1784-ben II. József rendeletére bezárták, így nagyon kevés diák maradt. Ezért császári rendelkezéssel 1790-ben Temesvárra4 helyezték át az iskolát. A kisgimnáziumból 1849-re

Pietas et litterae

nyolcosztályos főgimnázium lett, tekintve, hogy ez volt az egész Bánság egyetlen középfokú iskolája. A város rendezése során 1908-09-ben a rendház és a gimnázium – a rend egyik legnépesebb iskolája – számára új, hatalmas épületet emeltek. Trianon után a Romániához került városban 1923tól román nyelven kellett oktatni. A temesvári iskola és a rendház a rend tulajdonában maradt, román nyelvű intézményként. Az 1948-as államosítás után az épületet a Műszaki Egyetem használta. A piarista templomban 2005 végéig, Való Ferenc atya haláláig piaristák látták el a szolgálatot. 2006 végén a rend jogilag visszakapta az épületet, amelynek nagyobb részében a temesvári egyházmegye által fönntartott Gerhardinum Líceum működik. 2007 őszétől pedig Csíkszeredában5 működik a Piarista Tanulmányi Ház.

2 3

(Kállay Emil, 2018-ban elhunyt piarista atya írása alapján összeállította csíkszeredai rendtársa.) 5

Bíró Vencel piarista tartományfőnök és Márton Áron

ájus van. Az ünnepek hónapja. A ballagások időszaka. Újra felemás helyzetben találjuk magunkat, egy felemás tanév küzdelmei után. A tavaly ilyenkor egymást biztattuk, reményeinket és vágyainkat egy „minden rendben lesz” mottóba próbáltuk besűríteni. Eltelt egy év, és még mindig a világjárvány közepette igyekszünk kitartani testileg-lelkileg, holott a kezdeti lelkesedés helyét sok esetben felváltotta a bizonytalanság, fáradt beletörődés, letargikus lelki szárazság. Sajnos a vége még mindig nem látszik. Sőt, újfajta megpróbáltatások tetőzik az amúgy is háborúsnak tűnő helyzetet. Mert „hadiállapot” van. A félelem, a betegség, a halál, a bizonytalanság, a gazdasági csőd, magukra maradt szeretteink, szenvedő, gyászoló embertársaink, izolált fiataljaink, az oktatás és az unalom által online világba hajszolt gyerekeink tanúi a világméretű „lopakodó, rejtett fegyveres” háborúnak.

A tavaly a szokatlan változásokban kerestünk egy új életformát, mindenki valahogyan megpróbálta alakítani az életét. Többféle reakció született válaszként a kialakult válsághelyzetre: voltak, akik eufórikus hangulatban egy új, tisztább, természetközelibb élet lehetőségét látták felvillani; voltak, akiket a düh, a dac vagy a veszteség árasztott el; voltak, akik új szerepekben vélték megtalálni életük értelmét. De egyvalamiben mindannyian egyetértettünk: hogy a krízishelyzet ideiglenes, és bár okozhat változásokat

életkörülményeinkben, kapcsolatainkban vagy az értékrendszerükben, de lenyugszik, és megtaláljuk az új helyünket a világban... Pedagógus vagyok, nevelési tanácsadó, ballagó diákok osztályfőnöke, és egy kezdő középiskolás meg egy ballagó, pályaválasztás előtt álló fiú édesanyja.

Életünk minden területére rányomja a bélyegét a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, és az eddig jól bevált eljárások megkérdójelezése.

A szakemberek szerint ennek oka nemcsak az, hogy online, hibrid és jelenléti oktatás váltotta egymást kiszámíthatatlan, előre nem látható formában az éppen aktuális járványügyi forgatókönyv szerint, vagy maszkok mögül próbáltuk kitalálni egymás szeméből az érzéseinket, lelki állapotunkat, mert tartani kellett a találkozástól, a közelségtől, az öleléstől. Sokféle teherrel küzdöttünk: volt akinek a bezártság, az összezártság okozott feszültséget; volt, akinek éppen az az érzés, hogy kizárták valamiből. Megváltozott a gyerekek igénye, új jelentést kapott a család szerepe, felerősödtek az önmagunk megismerésére, megértésére irányuló törekvések, a határaink, lehetőségeink, erősségeink és korlátaink elfogadása. Sokat gondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen előre megjósolható és szükségszerű volt ez a változás. A korábbi életritmusunk, hajszoltságunk, hedonizmusunk tarthatatlan volt. Mindenki pörgött, folyton időhiányban szenvedtünk, az iskola életidegen lett, a gyermekeink fölösleges megterhelés alatt görnyedtek, már óvodás kortól megpróbáltuk napjaikat „hasznosan” és „kreatívan” megszervezni különböző

szakkörökkel, magánórákkal, a szakemberek roskadoztak a temérdek adminisztráció súlya alatt, és éppen a legfontosabbra, az emberre nem maradt idejük és erejük. Emellett soha nem látott méreteket öltött a versengés, hogy minél távolabbi országokban nyaraljunk, lehetőleg extra kényelmi all inclusive szolgáltatásokat vegyünk igénybe, mintha kötelező, kipipálandó feladatot teljesítenénk, nehogy alulmaradjunk vagy kiessünk a világ körforgásából. Mindenhatót akartunk játszani, élet-halál kérdésekben dönteni magzatok vagy idősek és súlyos betegek élete fölött, megkérdőjelezni a Teremtőtől kapott nemi identitásunkat, újraértelmezni a család fogalmát. Ha őszintén magunkba nézünk, el kell ismernünk, hogy olyan szinten próbáltuk kizsigerelni a mindennapjainkat, de a Föld erőforrásait is, amely csak a gyors önmegsemmisítéshez vezethet. A változás valóban elkerülhetetlen volt. De vajon le tudjuk-e vonni a tanulságot? Megtaláljuk azokat a fogódzókat, amelyek mentén felkapaszkodhatunk a gödörből? Felszínre tudjuk hozni azokat a kincseket, értékeket, amelyek segíthetnek átgondolni, újratervezni életünk törekvéseit? Ehhez, azt hiszem, teljesen más készségekre van szükség, mint amelyeket eddig helyeztünk előtérbe. Olyan célokat és megoldásokat kell keresnünk, amelyek nemcsak egyéni érvényesülésünket segítik, hanem a közösségeink életét is előrébb lendítik. A szakemberek szerint a 21. században olyan készségekre lesz szükség, mint az együttműködés, a kitartás, a fantázia és a rugalmasság. Ezek inkább az érzelmi intelligencia fejlesztését kívánják meg, amely terület a leginkább elhanyagolt a jelenlegi

oktatási rendszerben. Arra biztatnak, hogy fedezzünk fel újra az egyszerű tevékenységek nagyszerűségét, mint például a mese, beszélgetés, játék, kirándulás, barkácsolás, kertészkedés, zene, tánc, festés, stb. Ahhoz,

hogy az életünk minden területét elárasztó stresszel hatékonyan tudjunk megküzdeni, három fontos dolgot kell megtanulnunk: az elköteleződést, mely valaminek a szenvedélyes művelését jelent, a kontrollérzést, vagyis a hitet, hogy meg tudom csinálni, és a szembenézést, amikor a kialakult helyzetet nem bajnak, hanem megoldásra váró problémának élem meg. Minden törekvésünk koronája a hála érezése kell legyen. Ne csak azt lássuk a körülöttünk lévő történésekben, ami első pillantásra rossz, hanem igyekezzünk a dolgok mögé látni, és a látszaton túl felismerni a Gondviselő által nyújtott lehetőségeket. És hogy van családunk és vannak barátaink, embertársaink, akik elkísérnek életünk egy-egy szakaszán, és osztoznak sorsunkban. Mert nem azt az ígéretet kaptuk, hogy elkerüljük a fájdalmat, a szenvedést, a megpróbáltatásokat vagy a halált, hanem hogy a megpróbáltatásaink között is velünk van Isten. És az új égen és az új földön az örök élet ígéretét adja. Len Rita

A háború maga a pokol Zsehránszky István

(Kolozsvár, 1944 – Bukarest, 2021) újságíró, lapszerkesztő Kolozsváron született, a BBTE-n szerzett 1966-ban bölcsészdiplomát, majd a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör szerkesztőségében kezdte újságírói pályáját. Később az Ifjúmunkás hetilap szerkesztője lett, majd a bukaresti fiókszerkesztőség vezetőjeként dolgozott az Új Életnél. A rendszerváltás után az Erdélyi Figyelő szerkesztőségi főtitkára, majd 1992–94 között főszerkesztője volt; párhuzamosan a Custos Könyvkiadó szerkesztője; 1994 után a Romániai Magyar Szó napilap, majd annak megszűnése után az Új Magyar Szó munkatársa. Munkásságában jelentős helyet foglal el a színibírálat: színielőadásokról, a színházi életről. 1995-től színházi rovata volt a Román Rádió bukaresti magyar nyelvű műsorában, ugyanitt 2006-tól a Rádiószínház rovatvezetője. Éveken át magyar nyelvű tankönyveket szerkesztett. Külső munkatársként politikai kommentárjaival, interjúival a napi- és hetilapok oldalain is jelen volt. Kezdeményezésére indult újra 2001-ben a kétévente megrendezett Kisebbségi Színházi Kollokvium, s ő mozgatta a másodévenként változó helyszínnel megrendezésre kerülő Interetnikai Színházi Fesztiválok sorozatát. 78 éves volt. 8

A 2013-ban zajlott szíriai polgárháború eredményeinek láttán jutottam arra a meggyőződésre, hogy a háború – maga a pokol. Megnézhettem két képsorozatot. Az elsőben a gyönyörűen fejlett, szép város – Damaszkusz – háború előtti arcát láthattam: mintha csak valahol Nyugat-Európában lennénk! Aztán a romokban heverő Damaszkusz következett. A sorozat legjellemzőbb képe: egy kislány ráfekszik szülei sírjára és így próbál beszélgetni velük. Szegény gyermek! Ráhajtja fülét a sírra, talán így még hallhatja szülei hangját. De sorra megjelennek a rommá lőtt házak közötti utcák. Egyiken sem lehet járni. Mert a ledőlt házfalak egy része a járdán és az úttesten hever. Így aztán egy lélek sem megy arrafelé. A városból eltűntek az emberek. Egyikük sem akarta látni, hogy Damaszkusz mivé lett. Érdekes, hogy a templomok – legyenek azok mecsetek vagy ortodox katedrálisok – túlélték a pusztítást! Becsületére váljék a háborúzó polgároknak: az Isten hajlékára nem dobtak bombát, nem lőttek rakétát. Szíria, Aleppó Pedig a fényképeken láthatóak a repülő rakéták is: ott fent az égen nagyon szépek. Ott is maradhattak volna… A rakéták nem olyanok, mint az emberek. Lelkük van? Ki hitte volna. Mert az egyik képen az látható, hogy az utca közepén földre esve vergődik, haldoklik egy sebesült. A fal mellé húzódva pedig ott állnak és gyönyörködnek benne, a sebesült haláltusájában azok, akik őt lelőtték. Hát itt tartunk! Az ember sokszor bármely más lénynél is rosszabb! – és a háború hozza ezt felszínre. Nem kell érte Szíriába mennünk. A második világháború során rommá lőtt és bombázott Drezdáról is láttam egy fényképsorozatot – nem is beszélve arról a nemrég

megjelent könyvről, amely az ugyancsak a második világháború idején megbombázott Kolozsvárról közöl megrázó régi fényképeket. Nem hiszem, hogy az, aki ezeket a képeket látta, szívesen háborúzna még… A háború úgyszólván mindig a békeszerető, dolgos, értéket teremtő embert csúfolja meg. Az alkotások megsemmisítése felér magának a békeszerető, dolgos, értéket teremtő embernek a meggyalázásával. Jegyezzük ezt jól meg! – s akkor talán elkerülhetjük még ezt a bűncselekményt. Bár a hatalmon lévők tisztában vannak vele, de nem érdekli őket. Csak a zsebüket tömik – háborúban és békében egyaránt. Egyáltalán számíthatunk-e még valami jóra, ha ilyen a világ? Ki tudja? Mindenekelőtt saját magunkra kell számítanunk. Mert ha mi jót teszünk, nincs még elveszve minden. Ennek láttán talán mások is csatlakoznak hozzánk – és tudomásul veszik, hogy a jövő záloga csak a jócselekedet lehet. Zsehránszky István egyik utolsó írása

Közelebb Biztos talajt kereső lába mélyen süppedt az erdőszéli hóba, amikor a távolban megpillantotta évek óta nem látott falujának templomtornyát. Szakadozott kabátját összébb húzta magán, és lám, mintha már melegebb is lenne. Rövid pihenője alatt mintha a nap is megállt volna egy pillanatra a láthatáron, miközben kissé erőtlenül fénylő korongja még ajándékozta a fényt és a meleget. Számtalanszor elképzelte magában ezt a pillanatot az évekig tartó fogság alatt! A kényszerűen idegenben töltött idő testét meggyötörte és legyengítette, lelkét a szorongás mélységeinek sötétségében űzte körbe-körbe. Sok esetben nem látott már maga előtt kiutat, az összeroppanásig megfeszülve kereste a remény forrását, mely túlsegíthetné őt a korábban sosem tapasztalt megpróbáltatásokon. Most azonban az előtte álló élet már biztatóan tárult fel lelki szemei előtt. Habár övéi nem tudhatnak érkezéséről – hitte és remélte – mégis várják a kifűtött szobában, a lábasban itthoni ízekkel és illatokkal, a viszontlátás és az újrakezdés ölelő örömében. A maga mögött hagyott évek értelmetlennek látszó szenvedései között, hányszor és hányszor gondolt arra, hogy egyszer majd újra a megszokott mederben folyhat élete, hogy újra míves almáriumok kerülhetnek ki alkotó kezei közül, hogy a dolgos hétköznapoknak jutalom ráadást adnak majd a családi ünnepek és a jeles napokat jelző harangszó. Újra gondosan és elcsodálkozva kísérheti gyerekeit a felnőtté válás útján, és – ami a leginkább hiányzott az elmúlt években – újra párjának ölelésében merülhet álomba a zizegő szalmaágyon. Feltette magában, hogy hazaérve nem veszi magára az áldozat szerepet, de azért mesél olykor a távoli országról, a névtelen és értelmetlen napokról, a hiába várt lehetőségről, hogy mást is dolgozzon, mint azt a sziszifuszi munkát a kőbányában. A

végeérhetetlen sziklák elhordása ugyanis teljesen kilátástalan célnak látszott, miközben foglárainak egyre csak többet és többet elváró igénye feneketlen zsákként tátongott mögöttük. Egy jó szóért, meleg kézfogásért szívesen teremtett volna értéket akár fogvatartói számára is, de erre nem nyílt lehetősége. Maradt a robot, a szürkeség, a szigetté magányosulás, a számon nem tartott napok lassú és monoton pörgése, akár egy elhagyott homokóra, melyben valami csoda folytán folyamatosan pörögnek a szemek, de sosem érnek a végére. Tudta, hogy itthon is nehéz volt. Azzal a tudattal kellett élniük övéinek, hogy talán már sosem látják őt viszont. Gyerekei is úgy nőttek fel az elmúlt években, hogy nem bízhattak védelmező karjában, nem örülhettek simogatásának, nem volt jelen, hogy előteremtse a mindennapit, hogy megünnepelje életük fordulópontjait – és hogy lássa párjának bimbózó életét. Megbékélve a múlttal, tudatosan hordozva annak örökségbe kapott terhét, csodákat nem várva, de örömmel nyílva meg a jövőnek, csak élni akart. Dolgozni, ünnepelni, dicsérő szót szólni, szerető elismerésben dobbanni a létezés ritmusára, bátran elfogadva a kihívásokat, egyéni arcéllel rendelkező jövőt teremtve belőlük. Bács Béla János írása 9

EMKE-díjazottak A kolozsvári Kétágú református templomban tartották meg 2021. április 10-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díjkiosztó gáláját. Négy katolikus egyházi személyt is díjaztak, akik valamennyien a keresztény családok, illetve a tehetséges, valamint az árva vagy problémás családokból származó gyerekek neveléséért, tanításáért és jövőjéért munkálkodnak. Széman Péter EMKE elnök, Vencel Árpád szobrászművész Parasztmadonna című alkotásának kicsinyített másolatát, oklevél kíséretében adta át. Gróf Kun Kocsárdi díjban részesült Böjte Csaba ferences szerzetespap. A közszeretetnek és elismerésnek örvendő Csaba testvér bátor szóval és eredményesen tett tanúságot Isten szeretetéről, odaadóan szolgálva egész magyar közösségünket. Munkásságát laudálta a Magyar Örökség-díjjal és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntett Szijártó István egyetemi docens, az MTA köztestületének tagja (felolvasta Széman Emese Rózsa). Csaba testvér a rá jellemző szerénységgel pontosította: a helyén van és azt a feladatot teljesíti, amit a Jóisten bízott rá. Nagy István-díjat kapott Nagy Éva Vera, Boldogasszony Iskolanővér, zenetanár és karnagy, a Kodály Zoltán szellemiségében több évtizeden át kifejtett fáradhatatlan zenepedagógiai, karnagyi, valamint kiemelkedő, önzetlen oktatói tevékenységéért. Őt Sárközi Sándor piarista paptanár méltatta: Vera nővér (elöljáróival egyeztetve) az életét teljesen megváltoztatva, a ma g ya rorszá g i munkát abbahagyva, iskolanővérként Erdélybe költözött önkéntes tanárként munkatársával, Czakó Gabriellával. Kodály és

Bartók nyomában járva felkeresték a Felső-Nyárádmentén az eldugott, apró falvakat. A délutáni foglalkozásokon népdalokat tanítottak és tanultak, népi ünnepeket és játékokat elevenítettek föl, kóruséneklést vezettek, hangszerjátékkal, kottaírás- és olvasással egybekötve. Ebből nőtt ki a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, s így juthattak el a családok gyermekei Magyarország és Európa számos kiemelkedő helyére. Ma már van saját próbatermük, ami a nővér és munkatársa sokéves erőfeszítésének gyümölcse: erdélyi Tündérkert központ, a Marianum-ház Szovátán, amelyben a Kodály Zoltán Népfőiskola működik. Zenei missziójuk 17 éve alatt, négy kórusukkal tündérkertek oázisait álmodták és valósítják meg, az Iskolanővérek Rendjének nagylelkűségével. Nagy Éva Vera erősen elkötelezett a Kárpát-medencei magyarság, annak kultúrája és növelése ügyében, az Éneklő Erdély gondolatának ápolásával Kodály és Bartók szellemében. Az EMKE Kiváló közművelői oklevelet ítélt meg többek között Papp László római katolikus papnak, a vallásos zeneművek sikeres népszerűsítése, kiemelten a Marosvásárhelyi Mustármag közösségben végzett lelki, evangelizációs, kulturális, szociális szolgálata elismeréséül. Máréfalván született 1975. április 10-én, Gyulafehérváron végzett középiskolai és teológiai tanulmányai után ugyanott szentelték pappá 1983-ban. Előbb

Lónyaitelepen és Kézdivásárhelyen segédlelkész, majd nagyenyedi plébános, 1999-től a marosvásárhelyi Szent Imre Kollégium lelkiigazgatója, valamint a belvárosi Keresztelő Szent János plébánia segédlelkésze. Ugyanilyen oklevélben részesült Szabó Ákos vajdahunyadi római katolikus lelkész, a magyar szórványközösség szellemi és kulturális fejlődését elősegítő tevékenységéért és támogatásáért. Ő 1970. január 21-én született Brassóban, a középiskolát Baróton, teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. 1995-ben szentelték pappá, ezt követően Kézdivásárhely-Kantán és Miklósváron volt segédlelkész, 2006 óta vajdahunyadi lelkipásztor. Mindkettőjüknek utólag, szolgálati helyeiken fogják átadni az oklevelet. A koronavírusjárvány miatt ez alkalommal csak szűk körben, a meghívottak részvételével tarthatták meg az eseményt, amely online közvetítésben az EMKE Facebook-oldalán volt követhető. A rangos rendezvény hangulatát fiatalok kalotaszegi éneke és zenéje emelte. Fodor György piarista konfráter (a szerző felvételei)

Ki segít Isten szavát értelmezni? Heike Helmchen-Menke

A gyerekekben már kiskoruktól fogva megvan a képesség, hogy a világot felfedezzék és következtetéseket vonjanak le. Mindazok alapján, amit átélnek, világképüket alakítják és napról-napra tovább fejlesztik. Minden gyerek formálója saját elképzeléseinek. Ezt tapasztalják a szülők is, amikor látják, hogy gyerekeik más és más módon dolgozzák fel közösen átélt élményeiket. Természetesen fontos és előnyös, ha a gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy maguk próbáljanak ki valamit és személyes tapasztalatokat szerezzenek. Szükségük van azonban másokra is, hiszen a szülők, a testvérek, az azonos korú társak, a nevelők és a tanárok példaképként mutatnak irányt nekik és lehetővé teszik, hogy új élményekre tegyenek szert, segítenek értelmezni azokat. A közös beszélgetések révén a gyerekek felismerik a közvetített értékeket és jobb esetben az értelmezési horizontokat is. Mindez a vallásos gondolkodásra is érvényes. Beszédes példát találunk erre a folyamatra már az Ószövetségben is, Sámuel meghívásakor. A gyerek a templomban teljesít szolgálatot Éli főpap irányítása alatt, szállása is ott van. Egyik éjszaka egy hangra ébred. A fiú Élihez szalad, mert arra gondol, ő hívta. Az Írás megjegyzi: „Sámuel még nem ismerte az Urat” (1 Sám 3,7). Tehát nem értette, hogy az Úr szólítja őt. Kezdetben Éli sem ismerte fel a jelenséget. Mindez megismétlődik, és csak a harmadik szólítás után ismeri fel a főpap, hogy Isten szólítja Sámuelt és azt ajánlja a gyereknek, ha még egyszer hallja hangot, válaszolja azt: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád.” (3,9) Tehát szükség volt a megértésre és a felnőtt tanácsára ahhoz, hogy Sámuel felismerje a vallásos élményt mint olyant, elfogadja azt, és hogy aszerint cselekedjen. Fordította: Bács Béla János CHRIST IN DER GEGENWART (2021/3, Freiburg i. Br., www.christ-in-der-gegenwart.de)

Ég és Föld között Istennel Dr. Bakó M. Hajnalka rovata

Árpád-házi Boldog Erzsébet Kilétéről keveset hallunk, az Árpád-ház utolsó bimbója, aki „önkéntes száműzetésben” élte le életét, távol hazájától és hozzátartozóitól. A becsületnek mindenütt értéke és ára van, így fennmaradtak kolostorában a róla írott feljegyzések, amelyekből megismerhetjük életszentségét a szó legnemesebb értelmében. III. András (1290-1301) magyar király egyetlen leányaként, hol született Erzsébet? Korán árvaságra jutott, mindössze három éves, amikor édesanyja, a lengyel kujáviai Fenenna hercegnő a második gyermekszülésben, tizenkilenc évesen meghal. Később az újszülött is eltávozik. Édesanyja után a magyar és lengyel vérrokonok szentéletű példaképei maradnak számára. Kik voltak szentéletű nagynénjei? A magyar királylányok sorsa talán nála volt a legkíméletlenebb, alig kilenc éves, amikor édesapja is meghal. Mostohaanyjára, Habsburg Ágnesre marad, aki Bécsben nevelteti, a Habsburg érdekeknek megfelelően. Erzsébet korán szembesül a politikai akarattal, maga akarja életét irányítani és azt a Királyok Királyának ajándékozni, ezért a svájci Töss városka kolostorába vonul. Milyen szerzetbe lép be Erzsébet? A kolostorban szigorú vezeklő életet él, nővértársai csodálkozására, vis�szautasítva a fényes világi életet, a királyi házasságot Habsburg Henrikkel, valamint a királylányhoz illő ruházatot, amit még mostohaanyja is megsokall. Nem csoda tehát, hogy egy alkalommal ismeretlen gyóntatója alaposan kioktatja, ami nem hagyja nyugodni, ezért megköveti Erzsébetet, tapintatlanságáért. Hogyan rendezte el a gyóntató ezt a tettét? Noha hazájában feledésbe merült az Árpád-ház utolsó kis hajtása, s az Egyház sem indított még eljárást az életszentsége érdekében, Töss városa felvette címerébe a magyar kettős keresztet a hármas halommal, magyar színekben. Mikor van az emléknapja?

Kedves Olvasó! A válaszokat a Szent Kereszt Plébániára várjuk! (530230 Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 38., Hargita megye) 12

Te adj címet a (nép)mesének! Hol volt, hol nem volt, az egyik kastélyban élt egy ténsasszony a szolgálólányával. A ténsasszony nagyon szerette a töltött gombócot. Hacsak szerét tehette, mindig gombócot főzetett magának. Az egyik napon vendégeket fogadott, hát azokat is gombóccal kínálta. Mindenki nagyon jóllakott, mindenkinek ízlett a pompás étel, csak a szolgálólány maradt éhes, neki nem járt egy szem sem. A szegény szolgálólány elgondolkodott a sorsán: ,,Én csak dolgozom; fát hordok be, tüzet rakok, vizet hozok, mosogatok, takarítok, főzök, mégis sovány koszton élek. Most is hogy jártam: én készítettem a gombócot, és meg sem kóstolhattam. No, nem mehet ez így tovább.” Mikor elmentek a vendégek, a ténsasszony elkezdte mondani: - Hej, de jó volt a mai nap, de jóllaktam, de jól szórakoztam! No, a megmaradt gombócokat berakom egy ételhordóba, jó lesz az holnap is. Ahogy rakosgatta, azt mondta a gombócoknak: - No, gombócok, maradjatok meg csak nekem. Ha a szolgálólány hozzátok akar érni, inkább változzatok békává, mint hogy megegyen benneteket. A szolgálólány meg kihallgatta a ténsasszonyt. Amikor a ténsasszony aludni tért, megette a maradék gombócokat az utolsó szemig. Aztán kiment a patakpartra, fogott néhány békát, azokat tette az ételhordóba. A ténsasszony korán reggel kelt, és az volt az első dolga, hogy megemelte az ételhordó tetejét. A békák szanaszét ugráltak, majd kiverték a szemét. Olyat ugrott a ténsasszony ijedtében, mint egy bakkecske. - Gombócok, gombócok, ne olyan gyorsan, mert kiesik a töltelék belőletek. Nem én vagyok a szolgálólány! ... Várjatok meg! De a békák beugráltak a patakba. A ténsasszony meg le-föl járt a patakparton, sehogy nem tudott megnyugodni. Így járt túl az okos szolgáló a zsugori ténsasszony eszén.

Kedves Gyerekek! Ma

nem használjuk a „ténsasszony” kifejezést. Ténsasszonynak hívták a kisebb rangú, tanult ember feleségét, de lehet a tekintetes asszony elnevezés köznapibb változata is. A fenti népmesére cím nélkül találtam rá. Így támadt az az ötletem, hogy mi (ti és én) adjunk neki címet, címeket. Az általam adott cím: „...... ténsasszony”. A pontok helyére kerülő részt a következő módon kapjátok meg: a képek mellé nagy nyomtatott betűvel írjátok oda, milyen állat rajza látható a képen (minden vonalkára írjatok egy és csakis egy betűt), majd felülről lefele haladva olvassátok össze azokat a betűket, amelyeket a színes négyzetekbe írtatok.

Az általatok adott címeket megjelentetjük nevetekkel együtt, a Krisztus világa következő számában! (Ha időben, azaz május végéig, elkülditek nekem vagy a szerkesztőség címére, azt is feltüntetve, hányadikosok vagytok.) Várom leveleiteket! Katóca Email-cím: lorinczevakatalin@yahoo.com Postacím: Lőrincz Éva-Katalin, Márton Áron Főgimnázium, Márton Áron u. 80., 530211, Csíkszereda, Hargita megye 13

Húsvéti koncerte k

Az Agora Alapítv ány szervezésében január 20-án indult certsorozat Csíksze el egy konredában ZeneSzered a címmel, melynek célja, hogy a sok-so kimondott k elmaradt esemén nyel járó 2020-as év a koncertek – min után, ezek den törvényes előírá s betartásával – újra zenei, kulturális pe indítsák a zsgést a városban. Lehetőséget adva íg nak, alkotóknak a y előadókmegmutatkozásra, nézőknek pedig a A ZeneSzereda azót tö lte kezésre. a minden hónapban egy-két koncerttel ahol elsősorban a kö je le nt kezik, rnyékbeli zenekaro k, előadók lépnek fe Április hetediké l. n a keresztény ifjús ági könnyűzene is kozhatott a ZeneSz m egmutateredán. A szervezők úgy vélték, húsvét ör támadt Jézus Krisz öme, a feltus ünneplése hely et kíván ezen a soro A csíkszeredai Ps za ton. allite együttes saját sz erzeményekkel állt és ünnepelte a Feltá színpadra madottat. Botár M árta, az együttes ve emlékszik vissza a zetője így készülődésre: „Minden túlzás né lkül csodálatos idősza k volt az idei húsvét folyamat, amíg a konc meg az egész ertekre készültünk. [A ZeneSzeredát meg két húsvéti koncertet előzően még adott az együttes Csík szeredában és Csíkcs szerk.] Tele volt különl icsóban. – eges pillanatokkal, m ár a legelejétől kezdve ötletünk sem volt, ho , amikor még gy mit fogunk énekeln i, de már olyan lelke hogy most tényleg re se k voltunk, ndes színpadon konc ertezünk, profi felszer dalokkal... eléssel, saját Hála Istennek, ha nem is töretlenül, de végig megmaradt ez Hisz jöttek a nehézség a lelkesedés. ek is szép sorjában... Időközben döbbentem próbákon kívül menny rá, hogy a i háttérmunkát feltét elez egy ilyen koncer éjszakázás, sok vitatk t. Volt bőven ozás, program-újrate rvezés a koncert előtt szinte minden este sú egy nappal, roltuk a kijárási tilal mat, de épp ez adta a szépségét. Furcsán hangzik, de rengeteg erőt és len dületet kaptam a prób fizikailag nagyon fára ák alatt, pedig sztó volt az a pár hét. A legnagyobb hajtó erőnek azt éreztem, ho gy láttam, nem vagy olyan fiatalokkal vagy ok egyedül, ok együtt a Psallitében , akik fontosnak tartjá én is, és az idejüket k azt, amit és energiájukat nem sajnálva tesznek is ér tanultam tőlük, és ne te. Rengeteget m csak zeneileg. És amikor végre elé rkeztünk a koncertek ig, újabb nagy élmén momra érezni, hogy y volt száa munkánk gyümölcs e be ért. A harmadik konc már megtapasztalhat ert során tuk a szabadságot, ne m kellett görcsölni, m már a fejünkben és a in den ott volt szívünkben. Akkor m ár tényleg szabadok vo Istennek zenéljünk.” ltunk, hogy Szabó István

keresztrejtvény „ A reményben legyetek derűsek, …“. (Róm 12,12) A bibliai idézet befejező része a rejtvény vízszintes és függőleges 1. számú soraiban van elrejtve. Vízszintes: 12. Hosszasan vagy ismételten zengő. 13. … ungar (egy magyar – németül) – Széchenyi István álneve. 14. Hal szaporodási tevékenység, folyamat első mozzanatát megteszi. 15. Silbak. 16. Veréssel kitölté a haragját, a közelebbi. 18. Eme vonalzóféle. 20. Keresztül. 21. Fás növény törzséből vagy tövéből kinőtt erősebb hajtás. 22. Lámpamúzeumáról híres Pest megyei helység. 24. Nyaktekercs (elől fölös D). 26. Kemény, törhető, nem nyújtható, nem égethető ásványi anyaga. 27. Egyetemes érvényű, alapvető természetű törvénye. 28. Kényelmes járás, gyaloglás, bizalmasan. 29. Körülbelül 20 cm hosszú, karcsú, rövid lábú, vörösesbarna szőrű ragadozó emlős (ék h.). 30. …

- bogas, bonyolult, szövevényes. 31. Norvég és argentin gkj. 33. Két szó: „Ki vagyok? Sehonnai/ … országom, … hazám“- Petőfi Sándor: Bolond Istók, és: kezd dühös lenni! 34. Kovászna megyei nagyközség. 36. Gaboni és kambodzsai gkj. 37. A vérkeringést vezető csőrendszer egy szakasza vagy ága. 38. Belga, svéd és osztrák gkj. 39. A törzsnek a hasi résszel ellentétes, a nyaktőtől a gerincoszlop végéig terjedő részére zuhanó. 42. Kiütés a ringben. 43. Kevés haszon, nyereség. 44. Új – románul. 46. Az eshetőségeken töpreng. Függőleges: 2. Furcsaságával gúnyos nevetésre ingerlő. 3. Jemeni, norvég és nigériai (domain) gkj. 4. Vajon csúcsíves? 5. Kecske szaggatott, remegő hangot hallat. 6. Az Odera német neve. 7. Rézzel díszítő. 8. Két szó: … Bence – Nyírő József műve, és: ám teljesen egyenletes felületű. 9. Véső vége! 10. Széna, szalma egybegyűjtésére való, fésűszerűen fogazott, nyeles eszköz. 11. Előtagként kettősséget jelöli. 17. Zár része! 19. Hibáik. 23. Két szó. … sana in corpore sano (ép testben ép lélek) – latinul, és: karfával ellátott (pl. szék). 25. Külső formájában megváltozik. 26. Ló nőstényeit. 32. Görög, utcai étel (ék f.). 40. Földet forgattat. 41. A germán népek mitológiai tárgyú hőskölteménye. 45. Kutrica. 46. Kettőzve: a vizek városa. 47. Kecskefej! Készítette: Korodi Zoltán, Tusnádfürdő

az áprilisi megfejtés Vízszintes 1: Örökké él. A kenyér, amelyet adok, Függőleges 14: A testem a világ életéért.

Támogatónk

Megfejtők: András Erzsébet - Lövéte, Balázs Ferenc - Csíkszereda, Csákány Margit - Csíkszereda, Darvas Veronika - Csíkszereda, György Ferenc - Csíkszereda, György Ilona - Csíkszereda, Kedves Piroska Csíkszereda, Madaras Vilma - Csíkszereda, Magyari László - Zilah, Márton Erzsébet - Csíkszereda, Molnár Margit - Madéfalva, Pál Éva-Mária - Csíkszereda, Részegh Gizella - Göröcsfalva, Róth Ágnes Csíkszereda, Róth Zoltán Vilmos - Csíkszereda, Szabó Gabriella - Csíkszereda, Szőcs I. József - Madéfalva. A szerencsés megfejtő: Darvas Veronika Az ehavi megfejtéseket május 25-ig várjuk! Szent Kereszt Plébánia, 530230 Csíkszereda, Kossuth Lajos u. 38., Hargita megye. A megfejtők között könyveket sorsolunk ki! 15

Sík Sándor

Áldott az asszonyok között (részlet) Mentél, magad, És nem sejtette senki A titkot, amely A mindent belengi. Erzsébet sem, A meghitt asszonytestvér, Még az sem, aki Árva tűzhelyednél Virrasztja jöttöd, Az Elgyűrűzött: Hogy áldott vagy Az asszonyok között.