Keresztyén hit 1 20

A keresztyĂŠn hit alapigazsĂĄgai

R. C. SPROUL

A keresztyén hit alapigazságai

Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány

A mű eredeti címe: Essential Truths of the Christian Faith © 1992 by R. C. Sproul Originally published by Tyndale House Publishers, INC. U. S. A. All rights reserved.

Magyarországon kiadja a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány A Member of BEE International 1135 Budapest, Béke utca 35/A Tel./Fax: 350-7201 Felelős kiadó: Monty Taylor Felelő szerkesztő: Ferenczi Péter Fordította: Kisházy Mária Borító: M. Carpenter A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt.

Minden jog fenntartva.

A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben.

ISBN 963 9390 09 7

Budapest, 2002

Tartalomjegyzék Előszó a magyar kiadáshoz 7 Előszó 9 Bevezetés 11 I. A kijelentés 29 Isteni kijelentés 31 A paradoxon, a titok és az ellentmondás 35 Isten közvetlen és közvetett általános kijelentése 39 A speciális (különleges) kijelentés és a Biblia 43 Isten törvénye 47 Isten prófétái 49 A bibliai kánon 51 Bibliamagyarázat 55 Egyéni igemagyarázat 59 II. Isten természete és tulajdonságai 61 Isten felfoghatatlansága 63 Isten hármas egysége 67 Isten önmagától való létezése 71 A mindenható Isten 73 A mindenütt jelenvaló Isten 77 Isten mindentudása 79 Isten szentsége 83 Isten jósága 85 Isten igazsága 89 III. Isten munkája és rendelkezései 93 A teremtés 95 A gondviselés 101 A csodák 105 Isten akarata 109 A szövetség 113

A cselekedetek szövetsége 117 IV. Jézus Krisztus 121 Krisztus istensége 123 Krisztus alárendeltsége 125 Krisztus, az ember 129 Krisztus bűntelensége 133 Szűztől való születés 137 Jézus Krisztus, az egyszülött Fiú 139 Krisztus keresztsége 143 Krisztus dicsősége 145 Krisztus mennybemenetele 147 Jézus Krisztus, a közbenjáró 151 Krisztus hármas tisztsége 153 Jézus címei 155 V. A Szentlélek 161 A Szentlélek istensége 163 A Szentlélek személy volta 167 A Szentlélek belső bizonyságtétele 169 A Szentlélek megvilágosító munkája 173 A Szentlélek keresztsége 177 Vigasztalónk, a Szentlélek 181 A megszentelő Szentlélek 183 VI. Az emberek és a bűneset 187 Önmagunk ismerete és Isten ismerete 189 Az Isten képére teremtett ember 193 Az ember: test és lélek 197 Az ember: a bűn teste és a szellem 201 A Sátán 205

A démonok 209 A bűn 211 Az eredendő bűn 215 Az ember gonoszsága 219 Az emberi lelkiismeret 223 A megbocsáthatatlan bűn 225 Szinkretizmus 229 VII. Az üdvösség 231 Az üdvösség 233 Eleve elrendelés 237 Eleve elrendelés és elvettetés 241 Hatékony elhívás – hatékony kegyelem 245 Újjászületés 249 Engesztelés 253 Végleges engesztelés 255 A szabad akarat 259 A hit 263 Üdvözítő hit 267 A hitből való megigazulás 271 Hit és cselekedetek 273 A megtérés 277 Érdem és kegyelem 279 A szentek megtartása 281 Az üdvbizonyosság 285 A köztes állapot 289 A végső feltámadás 293 A megdicsőülés 295 VIII. Az egyház és a sákramentumok 297 Az apostolok 299 Az egyház 301 Az igazi gyülekezet jelei 303 A kizárás 307 A sákramentumok 311 A keresztség 313 A gyermekkeresztség 315 Az úrvacsora 319

Átlényegülés 323 A szombatnap 327 Eskük és fogadalmak 329 IX. A hívő élet és korunk 333 A Lélek gyümölcse 335 Szeretet 339 Reménység 343 Az imádság 345 Törvény nélkül (antinomizmus) 349 Törvényeskedés 353 A törvény hármas haszna 357 Perfekcionizmus 359 Polgári kormányzat 361 A házasság 365 A válás 367 X. Az utolsó idők 371 Az antikrisztus 373 Krisztus visszajövetele 375 Isten országa 377 A mennyország 381 Boldog reménységünk 385 A pokol 389

Előszó a magyar kiadáshoz Nagy öröm számunkra, hogy ismét egy rendszeres teológiát tárgyaló művet tehetünk a magyar olvasók asztalára.

R. C. Sproul, a neves teológus könyvét a laikus olvasók igényeinek figyelembevételével írta. Keresztyén hitünk alapvető tanításait rövid, közérthető formában foglalja össze. Az adott témához kapcsolódó bibliai utalások felsorolásával a további tanulmányozásra, elmélkedésre is lehetőséged ad.

Bár a szerző református szemszögből közelíti meg a témát (az angolszász hagyományokat követve), könyvének egyik erőssége az, hogy a felekezetileg eltérő nézeteket is rendre ismerteti. Így mindazoknak bátran ajánljuk-e könyvet, akik nem riadnak vissza attól, hogy saját felekezetük álláspontjától esetleg eltérő értelmezéseket is megvizsgáljanak.

Reméljük, hogy könyvünk sokakat segít majd abban, hogy az Úr Jézus Krisztus ismeretében növekedjenek és gazdagodjanak.

A kiadó

7

Előszó Minden keresztyén teológus. Mindig arra törekszünk, hogy Istent műveiből megismerjük. Bár hivatásunk szerint vagy a szó elméleti értelmében nem vagyunk mindnyájan teológusok, mégis azok vagyunk, jobbak vagy rosszabbak.

A „rosszabbak” komoly dolog. Péter második levelében arra figyelmeztet, hogy a tévtanítás megrontja Isten népét és káromolja az Urat. Nagy károkat okozhat, mert a teológia életünk minden területére kihat.

A Biblia kijelenti, hogy az ember olyan, ahogyan szívében gondolkozik. Ez a megállapítás furcsán hangzik.

Már-már úgy tűnik, mintha a bibliai szerző nagyot tévedne. Mintha összetévesztené az értelmet a szívvel. Mi a gondolkozást általában az aggyal kapcsoljuk össze, az érzéseket pedig a szívvel. Akkor mit jelent, ha azt mondjuk, hogy az ember gondolkozik szívében? Ez a kifejezés komoly elmélkedésre utal. Az elme sok gondolattal csak futólag foglalkozik, anélkül hogy bármelyik is a szívig hatolna. Az életünket azonban azok a gondolatok alakítják, amelyek a legbelső lényünket is megragadják. Azok vagyunk, amit gondolunk. Ha gondolataink romlottak, az életünk is követi a romlott gondolkozást.

Mindnyájan tudjuk, hogy az emberek hibátlanul felmondhatják az Apostoli hitvallást, és kitűnőre vizsgázhatnak teológiából, miközben bűnben élnek.

Egyszerre helyeselhetjük a tiszta teológiai tanítást, és élhetünk szennyes életet. A tiszta teológia nem elég ahhoz, hogy Istennek tetsző életet éljünk, mégis előfeltétele a hívő életnek. Hogyan tehetjük az igazságot, amíg nem értettük meg, mi az igazság?

Egyetlen keresztyén sem kerülheti ki a teológiát, hiszen minden keresztyénnek van valamilyen teológiája. A kérdés tehát nem az, hogy szeretnénk-e valamilyen teológiát, mert 9

az már adott. Az igazi kérdés az, hogy tiszta-e a teológiánk. Helyes vagy téves tanokat követünk?

Ez a könyv nem hivatalos teológiai szakkönyv, hanem a hétköznapi keresztyént vezeti be a keresztyénség legfontosabb hitelveibe. Ha meg akarjuk érteni a Biblia üzenetét, először azokat az elveket kell megértenünk, amelyekre a Szentírás mondanivalója épül. A könyv célja ezért az, hogy az olvasóval megismertesse a legfontosabb elveket, amelyek együtt alkotják a Biblia üzenetét.

Minden igazságot rövid, falatnyi részben foglaltunk össze. Mindegyikhez igehelyeket javasoltunk, amelyek az egyes igazságok vázlatos elemzését töltik ki tartalommal.

A könyv alapokat rak le, és közben megismertet a leglényegesebb fogalmakkal. Szándékunk az volt, hogy egyszerű legyen, de mégsem túlságosan leegyszerűsített.

Megpróbáltam olyan teológiai fogalmakat néhány oldalon összesűríteni, amelyek mindegyike egy egész kötetet érdemelne, ha fel akarnánk mérni a mélységeit.

Akik olvassák és tanulmányozzák könyvemet, nem válnak tőle szakavatottá a teológiában. Megismerkednek viszont néhány olyan alapfogalommal, amelyek a teológia teljes palettájának megadják a keretét. Remélem, hogy azok, akik elolvassák ezt a könyvet, kedvet kapnak a teológia alaposabb tanulmányozásához, amely egész életre szóló vállalkozás.

Köszönettel tartozom Wendell Hawleynek, a Tyndale House kiadó munkatársának, aki a könyv megírását javasolta, Donna Macknek a kézirat elkészítéséért, valamint David Freelandnek az ábrakészítésben nyújtott segítségéért és fiamnak, R. C.-nek szerkesztői szakértelméért.

Orlando 1992. július

10

Bevezetés A Gallup Intézet az 1980-as években széles körű, átfogó tanulmányt készített Amerika vallási életéről. Bár a tanulmányban feltárt legjelentősebb irányzatokat és mutatókat különböző folyóiratok közzétették és kiértékelték, az összegyűjtött adatok tömegét általában nem hozták nyilvánosságra. Később az adatokat Mr. Gallup eljuttatta a Christianity Today folyóirathoz, akik felkértek néhány teológust, hogy vizsgálják meg és értékeljék ki őket. Én is a csoport tagjai közé tartoztam, akiknek lehetőségük nyílt az összes adat elemzésére.

Az elemzés ijesztő, ugyanakkor meglepő felfedezéssel szolgált. A jelentősebb elemek között az alábbiakat találjuk: (1) több mint hatvan millió amerikai vallja, hogy megtért, és (2) az ország lakosságának rendkívül nagy százaléka azt vallotta, hogy hite szerint a Biblia Isten igéje.

Ezekkel a kijelentésekkel szemben azonban az adatokból nyilvánvalóvá vált az a szomorú valóság, hogy az amerikaiak mennyire nem ismerik a Szentírást, még az evangéliumi keresztyének sem, és még ennél is tájékozatlanabbak a keresztyénség történetében és a klasszikus keresztyén teológiában. A legfélelmetesebb talán az a felismerés volt, hogy a bibliai hitet vallók nagy tömegei kicsi vagy egyáltalán semmilyen hatást sem gyakorolnak az amerikai kultúrára, sem annak értékeire. A szexuális etikáról és az abortusz kérdéséről készített néhány mai tanulmány például arra utal, hogy az evangéliumi keresztyének és a világi népesség viselkedése közötti különbség elhanyagolható. Más szóval a tanulmány világos üzenete a következő: a keresztyén „hit” alig vagy sehogy sem hat sem az emberek életére, sem az amerikai kultúrára. Természetesen vita kérdése, hogy ezek a tanulmányok mennyire pontosak.

11

Hogyan lehetséges ez? Az egyik lehetőség gyorsan eszébe jut az embernek. Talán sokan tévednek azok közül, akik azt vallják, hogy megtértek, esetleg nem mondanak igazat. Ha azonban csak a fele azoknak, akik újonnan született keresztyénnek vallják magukat, valóban megtért, azt a következtetést kell levonnunk, hogy Amerikában napjainkban nagyobb ébredésnek kellett lennie, mint a XVIII. század végi úgynevezett „nagy ébredés” idején.

Ha ilyen ébredés végbement, akkor azt kell vizsgálnunk, miért látjuk olyan kevés jelét kultúránkra gyakorolt hatásának. Úgy tűnik, óriási ébredés volt hazánkban, amely az erkölcsök kis vagy semmilyen javulásával sem járt. Az ébredés és az erkölcsök változása közötti különbség olyan nagy lenne, amilyet tulajdonképpen még sohasem láttunk a keresztyénség története során. Az ilyen ébredés merő illúzió. Hamisítvány. Nem az igazi bibliai hit „ébredt fel”.

Ennek az anomáliának a következő optimistább magyarázata lehetne: Főleg azért látjuk az ébredés életre és kultúrára gyakorolt hatásának olyan kevés jelét, mert még túl korai lenne felmérni. Az újonnan született milliók még lelki csecsemőkorukat élik. Ha elérik a lelki nagykorúságot, az országra gyakorolt hatásuk biztosan érződni fog.

A világi kultúrában a serdülőknek általában nagy befolyásuk van az értékek alakulására, de mégsem olyan nagy, mint azoknak a felnőtteknek, akik hatalommal és befolyással járó tisztségeket töltenek be. A csecsemők azonban gyakorlatilag semmilyen befolyást sem gyakorolnak a kulturális értékek alakulására. Mások nem hallják meg a hangjukat, csak akkor, ha tejért ordítanak.

Gondolkozásuk és szakértelmük még nem fejlődött olyan szintre, hogy tanácsukat kikérnék a családban vagy környezetükben. Érettebbé kell válniuk, fel kell nőniük, mielőtt otthon vagy a közéletben vezető szerepet tölthetnek be.

12

Reméljük, hogy azok, akik lelki csecsemőkorban vannak, végül felnőnek, és nagy hatást fognak gyakorolni mind a családra, mind a városra, mind az országra, mind a világra. Hatásuk még nem érződik, és talán sohasem fog.

De ahhoz, hogy a lelki életben igazi ébredés és javulás álljon be, több akadályt kell legyőzni. A keresztyén ember számára rendkívül fontos, hogy megértse ezeket az akadályokat.

Az alábbiakban tíz olyan ok rövid áttekintése következik, amelyek gátolják a lelki nagykorúság elérését a keresztyén életben. Külön-külön sorolom fel ezeket, és mindegyiknek rövid meghatározását is megadom.

1. ok: A tévesen értelmezett gyermeki hit

13

Egyes keresztyén körökben a gyermeki hitre való bibliai felhívást olyan lelki ideál szintjére emelték, amely teljesen meghamisítja a hit bibliai jelentését. Az Újszövetség erényként ír egyfajta gyermeki hitről. „Ha valaki nem úgy fogadja az Isten országát, mint a kisgyermek, nem megy be oda” – figyelmeztetett Jézus (Márk 10:15).

De mi ez a gyermeki hit? A „mint” szó bizonyos fajta analógiára utal. Az analógia nyilvánvaló. Nekünk is hasonlóan kell bíznunk Istenben, mint ahogyan a kisgyermekek bíznak szüleikben, és minden szavukat elhiszik. A csecsemő élete függ attól, hogy szülei gondjaira bízza magát. Amikor egy kíváncsi tipegő a kályha lángja felé nyúl, a szülő rákiált: – Nem szabad! – Nincs idő megmagyarázni a hőátadás bonyolult részleteit, és különben is az ilyen tudományos magyarázat fölösleges lenne a kicsinek.

Amint azonban a gyerekeknél megindul a növekedés, tűnni kezd a szüleik vezetésébe vetett bizalmuk.

Nemsokára a miértet kezdik firtatni, és nem telik bele sok idő, hogy nyíltan dacoljanak.

Az ilyen dacnak nincs helye Isten országában.

Gyermekeinek örökre a gyermeki csodálat állapotában kell maradniuk, és bízniuk kell mennyei Atyjukban. Itt

helyénvaló a belülről jövő hit gyakorlása. Isten megérdemli, hogy szívből bízzunk benne. Nem vall bölcsességre, sőt, őrültséget teszünk, ha nem bízunk benne szívből. Az Úr valóban megérdemli a bizalmunkat. Az érett keresztyén sohasem növi ki ezt a gyermeki hitet. Óriási a különbség azonban a gyermeki hit és a gyerekes hit között, bár gyakran összetévesztik a kettőt. A gyerekes hit elmulasztja Isten dolgainak igazi mély megismerését. Visszautasítja az evangélium kemény eledelét, és ragaszkodik a tejhez. Ezért a gyerekes keresztyén intésben részesül: „Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére” (Zsid 5:12-14).

Az Újszövetség nagykorúságra hív el. Pál apostol mondja: „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat” (1Kor 13:11). Pál máshogy is megkülönbözteti azt, amiben csecsemőknek kell maradnunk, és azt, amiben az Úr felnőttkorra hív el. „Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek” (1Korinthus 14:20).

14

2. ok: A teológiai kételyektől való félelem

A keresztyén szubkultúrában mélyen gyökerező bizalmatlanság él a teológia iránt. Ez a teológia iránti ellenszenv sok esetben a teológusok iránti bizalmatlanságból fakad.

J. V. Langmead Casserley, a neves anglikán apologéta Apologetika és evangélizáció című könyvében egy egész 1 fejezetet szentelt „Az értelmiségiek árulása” témának.

Casserley megfigyelte, hogy a keresztyén közvélemény teológusok iránti növekvő bizalmatlanságát a magasabb kritikát gyakorló modern bibliatudósok váltották ki, akik nagyban hangoztatták erős kételyeiket a Bibliával és a történelmi keresztyénséggel szemben. Teológusok jelentették ki az egyházban, hogy Isten halott. A Szentírás megbízhatóságát a teológiaprofesszorok és a keresztyén egyetemi tanárok támadják leghangosabban. A századfordulón Abraham Kuyper németalföldi teológus megjegyezte: „A bibliakritikából bibliai vandalizmus lett”.

Amerikában számos teológiai szeminárium kétségkívül a hitetlenség erődítménye lett. A keresztyén szülők gyakran megrendülnek, sőt kétségbeesnek, amikor gyerekeik a „keresztyén” főiskolákról kételyekkel és hitetlenséggel telve térnek haza, amit tanáraiktól tanultak el. Az ilyen teológiai árulásra gyakran hangzik el az alábbi válasz: „Ha ide vezetnek a teológiai tanulmányok, akkor én nagy ívben elkerülöm a teológiát”.

Természetesen van rossz teológia. Az sem kétséges, hogy a komoly teológiai tanulmányok a diákot kételkedésnek és kritikának teszik ki. Amit keresztyén teológiának neveznek, az gyakran kétségtelenül a teológus kísérlete saját hitetlenségének igazolására.

Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy bár intézményeinkben jelenleg eluralkodik a kételkedés teológiája, jelenléte nem új. Jézus földi szolgálata alatt 1

15

J. V. Langmead Casserley, Apologetics and Evangelism (Liusville: Westminster, 1970)

legfőbb ellenfelei a papok voltak. Korának teológusai gyűlölték az Úr teológiáját. Lelki öngyilkosságot követünk el azonban, ha a rossz tanítás elkerülése érdekében a teológiát és a teológia oktatását egészében elvetjük. Ez újabb árulás lenne. Ha elvetjük a teológiát, Isten ismeretét vetjük el. A keresztyén számára nincs ilyen választási lehetőség.

3. ok: Az olcsó hit téveszméje

16

Az olcsó hit a törvénynélküliség régi eretnek tanítása modern alakban. Azt hirdeti, hogy ha valaki egyszer dönt Krisztus mellett vagy imádságban befogadja az Úr Jézust, a Megváltót, akkor többé nem kell elfogadnia Urának. A keresztyén számára nincsenek kötelező törvényi követelmények.

Talán nincs is olyan keresztyén tanító, aki azt állítja, hogy aki Megváltójának fogadja el Krisztust, annak nem kell Urának is elfogadnia. Sőt, a „testi keresztyén” inkább arra kap biztatást, hogy váljon lelki keresztyénné és legyen engedelmesebb.

Annak kimondásától azonban visszariadnak, hogy az üdvösséghez Krisztust Urunknak kell elfogadnunk. Sőt, azt állítják, hogy nincs rá szükség az üdvösség elnyeréséhez, és ezzel helyt adnak a testi keresztyénség jogosságának.

A törvénytelenségnek ez a fajtája annyira elterjedt az amerikai evangéliumi keresztyének között, hogy a többségük talán már ezt a felfogást vallja. Ezzel a kérdéssel foglalkozik a jelenlegi „Úr kontra üdvösség” vita.

Egy lelkész nemrégiben elmondta, hogy gyülekezetében egy fiatal férfi kábítószert fogyasztott, és barátnőjével megengedhetetlen kapcsolatban élt. A lelkész megpróbálta lebeszélni a fiút erről az életmódról. A fiú kedélyesen megjegyezte: – Nem baj, nagytiszteletű úr. Én testi keresztyén vagyok.

A szó bibliai értelmében vett keresztyén Krisztus tanítványa. A tanítvány pedig „tanul”. Krisztus iskolájába

iratkozik be. A tanítványt, amint a neve is mutatja, az Úr Isten dolgainak fegyelmezett tanulására hívta el.

4. ok: Kivonulás a világból

Az egyháztörténelemben a szerzetesi mozgalom a világból való kivonulást dicsőítette. Akik kolostorba menekültek, menedéket kerestek a bűnös társadalom szennyes befolyása elől. A kolostor védelmet nyújtott a lelki tisztaságot keresőknek.

Sokan azért választották a kolostori életet, hogy az imádságnak és az áhítatnak szenteljék napjaikat. Mások számára lehetőséget nyújtott arra, hogy zavartalan, nyugodt körülmények között folytathassanak tanulmányokat. A klasszikus szerzetesi életnek ez az eleme, a teológiai tudományok iránti odaadás, hiányzik az újkori világból való kivonulásból.

Amikor a világból való kivonulásról beszélek, az evangéliumi keresztyének között tapasztalható irányzatra utalok, amellyel el akarnak zárkózni a világtól. Egy gondolkodásmódot és egy életmódot jelölök vele, a világnak olyan tagadását, amely sokkal több a világiasság puszta elvetésénél. A világot nem tekinti többé a keresztyén szolgálat elsődleges színterének, a keresztyének tevékenységét egy lelki gettóra korlátozza, és együtt jár minden olyan tanulmány tudatos elutasításával, ami nem egyértelműen „evangéliumi”.

Keresztyén életem második évére kell gondolnom.

Másodéves voltam az egyetemen, amikor nagyon felkavart a nyugati filozófiáról hallott tanítás. A professzor Augustinus egyik írását elemezte. Az előadás teljesen új távlatot nyitott meg előttem Isten ismeretében. Én, az új keresztyén sokkal mélyebbre akartam jutni a hit útján, és Augustinus, valamint más, hozzá hasonló egyházatyák műveit óriási segítségnek találtam célom megvalósításában.

Elhatároztam, hogy fő szakomnak a Biblia helyett a filozófiát választom. Amikor változtattam, majdnem kidobtak az egyetem evangéliumi csoportjaiból. A 17

barátaim felháborodtak nyilvánvaló hitehagyásom miatt. Állandóan a Kolossé 2:8 versét vágták a fejemhez: „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket bölcselkedéssel és üres megvesztegetéssel”.

Barátaim viselkedése elbizonytalanított és bántott. Nem azért fordultam a filozófiához, hogy visszavessen Isten ismeretében, hanem hogy előrevigyen. Bár nem a Biblia volt a fő tárgyam, egyáltalán nem fordítottam hátat a Szentírásnak, és tanulmányaimat sem hagytam abba. El sem tudtam képzelni, hogyan „őrizkedhetem” valamitől, mielőtt még „tudatára ébredtem volna” létezésének. A világi filozófia tanulmányozása csak növelte a Szentírás igazságainak mélysége és gazdagsága iránti csodálatomat.

Azokban a kérdésekben is segített ismereteket szerezni, amelyek elengedhetetlenül fontosak a keresztyén apologetikához. Fel sem merült bennem, hogy a világot át kellene engednünk a pogányoknak.

A világtól való elzárkózás tudatlanságot szül – nemcsak a kultúrát és a kultúrát alakító eszméket, hanem a teológiát sem fogjuk ismerni. Inkább a hit hiányának, mint erejének a jele.

A világtól való elzárkózás hatásai katasztrofálisak. Saját hibánkból szenvedtünk vereséget, amikor visszavonultunk a világból. Most pedig a kezünket tördeljük az amerikai kultúra elvilágiasodása miatt, és azon csodálkozunk, hazánk hogy juthatott idáig.

Nem is kérdés, hogy a teológia vitákat kavar. Amikor 5. ok: A vitáktól való valahol teológiával foglalkoznak, a viták elkerülhetetlenül felmerülnek. Mindnyájan olyan kapcsolatokra vágyunk, félelem amelyekre a béke és az egység a jellemző. Azt is tudjuk, hogy a Biblia tilt a versengéstől, a szakadásoktól, a vitatkozásoktól és az ítélkezéstől. Nyilvánvalóvá kell bennünk válnia a Lélek gyümölcsének, amely magában foglalja a szelídséget, a jóságot, a türelmet és a szívességet.

18

Ekkor így gondolkozunk: Ha el akarjuk kerülni a veszekedést és meg akarjuk teremni a Lélek gyümölcsét, akkor kerülnünk kell a teológiát. Egy bölcs amerikai tanács így figyelmeztet: „Sohase folytass vallási vagy politikai vitát!” A fenti mondás azért emelkedhetett bölcsesség szintjére, mert a vallásról vagy politikáról folytatott viták gyakran nagyobb hőt gerjesztenek, mint világosságot. Belefáradtunk már a teológiai vitákból támadt boszorkányüldözésekbe, gáncsoskodásokba, üldözésekbe, sőt háborúkba.

A teológiában az elkötelezettséget azonban mindig viták kísérik. John Stott Christ the Controversialist (Krisztus, a vitázó)2 című könyvében leírja, mit kellene világosan látnia mindenkinek, aki a Bibliát olvassa – Jézus élete viharos viták sorából állt. Az apostoloknak, akárcsak előttük a prófétáknak, alig volt olyan napjuk, amikor ne kellett volna vitába bocsátkozniuk valakivel. Pál elmondta, hogy naponta vitázott a piacon. Ha elkerüljük a vitákat, Krisztust kerüljük el. Lehet békességünk, de ez szolgai és test szerinti békesség, ahol az igazságot agyonverik az utcán.

Isten arra hívott el, hogy kerüljük a meddő vitákat.

Termékeny vitákra hívott el. A keresztyének közötti vita egyik jó oldala az, hogy a keresztyének azért vitatkoznak egymással a teológiáról, mert úgy látják, hogy az igazság, különösen a teológiai igazság örökkévaló következményekkel jár. A vita azért lesz egyre szenvedélyesebb, mert nagyon sok forog kockán.

Gyakran nem azért támadnak áldatlan viták, mert a küzdő felek túl sok teológiai ismerettel rendelkeznek, hanem mert túl keveset tudnak. Nem tudják megítélni, mi a különbség a súlyos kérdések és a mellékes szempontok között, amelyeknek sohasem szabadna megosztaniuk 2

19

John Stott: Christ the Controversialist (Downers Grove, Ill.: Inter Versity Press, 1970)

minket. Létezik egy másik alapelv is: „A csekély tudás veszélyes”. Mindig az éretlen teológus gáncsoskodik, és keres a kákán is csomót. A félig felkészült teológus vitatkozik és kötekedik. Minél nagyobb teológiai tudás birtokában van valaki, annál jobban meg tudja ítélni, mely kérdésekben lehet megegyezni, mi tűrhető el, és milyen kérdések kívánják meg, hogy minden erőnkkel harcoljunk értük.

6. ok: A kor irracionális szelleme

20

Hiszem, hogy a keresztyénség történetének eddig ismert leginkább anti-intellektuális korát éljük. Nem azt mondom, hogy korunk tudás, technológia vagy tudomány ellenes lenne. Az anti-intellektuálison azt értem, hogy szembefordult az értelemmel.

Olyan időket élünk, amely allergiás az ésszerűségre. Az egzisztencialista filozófia befolyása mindenhová elért. Érzékeny nemzet lettünk. Még a nyelvünk is erről tanúskodik. Teológus diákjaim gyakran írnak ilyen mondatokat a dolgozataikban: „Hibának érzem, hogy…” vagy „Úgy érzem, igaz, hogy...” Én pedig következetesen kihúzom az érzem szót, és helyébe a gondolom szót írom, mert más az érzés és más a gondolkozás.

A keresztyén hitben elsődleges szerep jut az elmének, de a szívnek is. Ez a paradox megfogalmazás ellentmondásnak tűnik. Hogyan lehet két dolog elsődleges? Végső soron valaminek az első helyen kell állnia. Két dolog ugyanolyan vonatkozásban természetesen nem állhat egyszerre az első helyen. Amikor két különböző elsődleges kérdésről beszélek, két különböző ügyben értem az elsőbbséget.

A fontosság elsődlegességének vonatkozásában a szív az első. Ha az eszemmel elsajátítottam a helyes tant, de szívemben nem él szeretet Krisztus iránt, nem értem el Isten országát. Végtelenül fontosabb, hogy szívem megállhasson Isten előtt, mint hogy teológiám kifogástalan legyen.