__MAIN_TEXT__

Page 1

Leon Morris AZ ÚJSZÖVETSÉG TEOLÓGIÁJA


Leon Morris

Az Újszövetség teológiája

Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány


Copyright  1986, 1990 by Leon Morris Originally published under the title NEW TESTAMENT THEOLOGY Published by Zondervan Publishing House All rights reserved Magyarországi felelős kiadó: Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány A Member of BEE International 1135 Budapest, Béke utca 35/a. A kiadásért felelős: Monty Taylor Felelős szerkesztő: Ferenczi Péter Fordította: Szirtes András Szaklektor: Dr. Almási Tibor Borítóterv: Boltos Péter A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt Minden jog fenntartva. A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben.

ISBN 963-86148-1-1 Budapest, 2001.


Tartalomjegyzék ELŐSZÓ / 7 BEVEZETÉS / 9 Első rész – A páli levelek / 23 1. Isten a középpontban / 29 2. Jézus Krisztus, a mi Urunk / 50 3. Isten megmentő munkája Krisztusban / 73 4. Élet a Lélekben / 105 Második rész – A szinoptikus evangéliumok és az Apostolok Cselekedetei / 129 5. Márk evangéliuma / 135 6. Máté evangéliuma / 160 7. Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei: Teológia / 209 8. Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei: Krisztológia / 230 9. Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei: Isten megváltó munkája / 253 10. Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei: Pneumatológia / 283 11. Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei: Tanítványság / 290 Harmadik rész – A jánosi iratok / 331 12. János evangéliuma: Krisztológia / 333 13. János evangéliuma: Isten, az Atya / 369 14. János evangéliuma: A Szentlélek Isten / 382 15. János evangéliuma: A keresztyén élet / 386 16. János levelei / 417 17. Jelenések könyve / 424 Negyedik rész – A katolikus levelek / 433 18. A Zsidókhoz írt levél / 435 19. Jakab levele / 450 20. Péter első levele / 456 21. Péter második levele / 464 22. Júdás levele / 468 ÖSSZEFOGLALÁS / 471 NÉVMUTATÓ / 483 TÁRGYMUTATÓ / 487 BIBLIAI HELYEK JEGYZÉKE / 497


Rövidítések BAGD

Walter Bauer, A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature, ed. William F. Arndt and F. Wilbur Gingrich, 2nd ed., rev. F. Wilbur Gingrich and Frederick W. Danker (Chicago, 1979) CBQ Catholic Bible Quarterly Chmn The Churchman ExpT The Expository Times HTR The Harvard TheologicaL Review IB The Interpreter’s Bible, ed. George A. Buttrick, 12 vols. (Nashville, 195257) IBD The Illustrated Bible Dictionary, 3 vols. (Leicester, 1980) IBNTG C. F. D. Moule, An Idiom Book of New Testament Greek (Cambridge, 1953) IDB The Interpreter’s Dictionary of the Bible, ed. George A. Buttrick and Keith R: Crim, 6 vols (Nashville, 1976) Int Interpretation MM James Hope Moulton and George Milligan: The Vocabulary of the Greek Testament (London, 1914-29) NIDNTT The New International Dictionary of New Testament Theology, ed. Colin Brown, 3 vols. (Grand Rapids, 1975-78) NTS New Testament Studies RTR The Reformed Theological Review SBK Hermann L. Strack und Paul Billerbeck: Kommentar zum Neuen Testament aus Talmud und Midrasch, 4 vols. (München, 1922-28) SJT The Scottish Journal of Theology TDNT Gerhard Kittel and Gerhard Friedrich, eds., Theological Dictionary of the New Testament, 10 vols. (Grand Rapids, 1964-76) Theol Theology TynBul Tyndale Bulletin WTJ The Westminster Theological Journal Bibliafordítások: KJV King James Version NIV New International Version NEB New English Bible RSV Revised Standard Version LXX Septuaginta Károli Károli Gáspár bibliafordításának átdolgozott kiadása Újf. A Magyar Bibliatársulat által 1992-ben készített bibliafordítás Békés-Dalos Békés Gellért és Dalos Patrik: Újszövetségi Szentírás (Róma, 1985) Csia A puszta létnél többet. Az Új Testamentum Csia Lajon fordítása szerint (Univerzális Bibliaiskola, Palos Verdes Estates, CA, 1978)


Előszó Könyvem célja, hogy tömören összefoglalja az Újszövetség teológiáját. A téma hatalmas, ahogy erről számos vaskos kötetekből álló mű tanúskodik. Nem állt szándékomban még egy hatalmas könyv megírása, inkább megpróbáltam megtalálni a középutat a használhatatlanul rövid, valamint a diákok illetve az érdeklődő laikusok számára túlzottan hosszú és szakmai jellegű írás között. Ha ezen olvasóim ösztönzést nyernek, hogy megbirkózzanak a nagyobb munkákkal, akkor fáradozásom elérte célját. Hogy célkitűzésemnek eleget tegyek, nem foglalkoztam mélyebben a tudományos világot érdeklő vitákkal, bár remélem, sikerült az egyes tudósok véleményét szem előtt tartva írnom. Szándékom egyszerűen csak annyi volt, hogy kifejtsem a kanonikus újszövetségi könyvek fő teológiai tanításait, ahogy én látom azokat, anélkül, hogy párbeszédbe elegyedtem volna a különböző tudományos elméletekkel. Gondolataimat szerettem volna megfelelőbb bizonyítékokkal alátámasztani, de ez túlságosan megnövelte volna könyvem terjedelmét. Hacsak más jelzés nincs, az ószövetségi idézetek a New International Version bibliafordításából származnak. (A magyar kiadásban az 1975. évi Újfordítású Biblia javított kíadását vettük alapul. Ahol ettől eltértünk, ott azt külön jeleztük.) Az újszövetségi idézetek az én fordításaim; ennek az az előnye, hogy az olvasó megláthatja, mit gondolok én az adott görög szöveg jelentéséről, hátránya pedig mindaz, ami bármely egyéni fordításé. Bátorítom az Olvasót, hogy olvasatomat vesse össze a hagyományosan elfogadott fordításokkal. Szeretnék köszönetet mondani az ANZEA kiadónak, amely lehetővé tette, hogy felhasználhassam a D. Broughton Knox tiszteletére hamarosan megjelenő Festsschriftbe leadott munkámat, melynek címe „Pál apostol és az ő Istene”. Leon Morris

7


Bevezetés Bár sok könyv viseli az Újszövetség teológiája címet, e cím pontos jelentése korántsem magától értetődő. A probléma egyik része abból fakad, hogy különböző jelentéssel használják a teológia kifejezést. Figyelmet érdemel például Rudolf Bultmann kétkötetes munkája, amely az Újszövetség teológiája címet viseli, és amelyben az Újszövetség jelentős részét áttekinti. A könyv fejezetei közül kettőnek a címe: „Pál teológiája” ill. „A János evangéliuma és a jánosi levelek teológiája”, de további fontos részek az „Az Újszövetség teológiájának előfeltevései és motívumai” című (amely olyan fejezeteket tartalmaz, mint „Jézus igehirdetése” „A korai egyház kérügmája” és „A nem páli hellenisztikus egyház kérügmája”) és „Az óegyház előtörténete” című. Bár a könyv címe arra utal, hogy az „Újszövetség” teológiájáról szól, a felosztás alapján úgy tűnik, mintha a szerző csak két helyen, a páli és jánosi írásokban találna teológiát. Bevezető mondataiban Jézus tanítását kifejezetten el is különíti a teológiától: „Jézus üzenete inkább az Újszövetség teológiájának előfeltevései közé tartozik, mintsem magához annak a teológiájához”1. Ennek az osztályozásnak az alapján úgy tűnik, hogy az Újszövetség legnagyobb része nem teológia, vagy legalábbis, hogy nem egy, hanem két teológia létezik. W.G. Kümmel könyvének teljes címe: Az Újszövetség teológiája a főbb tanúságtevők – Jézus, Pál és János – szerint. Ez alapján úgy tűnik, hogy létezik „az” Újszövetség teológiája, bár marad bizonyos kétségünk, mivel van egy fejezet, amelyik a „Pál teológiája” címet viseli, míg a többi címéből hiányzik ez a kulcsszó („Jézus igehirdetése az első három evangélium szerint”, „Az ősgyülekezet hite” stb.). Mindenesetre Kümmel

1

Rudolf Bultmann: Theology of the New Testament (New York, 1951. 3.o.), Ellentétben ezzel, S. Neill szerint „Bármely Újszövetségi teológiának Jézus teológiájának kell lennie – vagy nem ér semmit”. (Jesus Through Many Eyes (Philadelpia, 1976, 10.o.). Bultmannal szöges ellentétben J. Jeremias Újszövetségi teológiájának (London, 1971) első kötetét teljes egészében „Jézus igehirdetésének” szentelte.

9


10

Bevezetés

a legtöbb szerzőt jogfosztottá teszi. Nem állíthatjuk tehát, hogy Kümmel témája „az Újszövetség” teológiája. Hasonlóképpen nyilatkozhatunk Hans Conzelmann Az Újszövetség teológiájának alapjai című könyvéről. A tartalomjegyzék szerint öt fejezet van: Az ősgyülekezet és a hellenisztikus közösség kérügmája; A szinoptikus kérügma; Pál teológiája; A Pál utáni fejlődés; János. Ha komolyan vesszük ezt a vázlatot, csak egyetlen rész foglalkozik kifejezetten teológiával. Donald Guthrie tematikusan tárgyalja az anyagot. Sorra veszi az Újszövetségben megjelenő nagy témákat, és minden egyes témánál megvizsgálja az ezeket tárgyaló egyes szerzők írásait2. Ezt az áttekintést még sokáig folytathatnánk. Úgy tűnik, hogy majdnem mindegyik újszövetségi teológus mást tekint feladatának, mint a témával foglalkozó többi szerző. Gerhard Hasel kimutatta, hogy az 1967 és 1976 között megjelent tizenegy Újszövetségi teológia közül nem volt kettő, amely egyetértett volna az Újszövetség teológiájának természetét, feladatát, módszerét és tárgyát illetően3. Egyértelmű, hogy „teológiáról” többféle értelemben is beszélhetünk. Geoffrey W. Bromiley a következő rövid definíciót adja: „Szigorúan véve, teológia mindaz, amit Istenről gondolunk és mondunk” 4. A The Shorter Oxford English Dictionary szerint „az a tudomány, amely Istennel foglalkozik, természetével és tulajdonságaival, az emberhez és a világegyetemhez való viszonyával”. Nyilvánvalóan az Istenről való érett gondolkodásról van itt szó, és talán a következő értelemben használhatjuk: „Olyan összefüggő gondolatrendszer, amely logikus módon értelmezi az Istennel kapcsolatos dolgokat”. Lehet, hogy jobb lenne azt mondani, hogy „..., amely elvben képes értelmezni...”, mivel teológiáink nem mindig olyan összefüggőek és hatékonyak, mint ahogy szeretnénk. Ugyanakkor mégis bemutatják azt a próbálkozásunkat, hogy rendezett módon fejezzük 2

New Testament Theology (London, 1981) New Testament Theology (Grand Rapids, 1978, 9-10.o.). Leonhard Goppelt könyvében, Theology of the New Testament (Grand Rapids, 1981, I, 251-281.o.) van egy hasznos összefoglalás az Újszövetség teológiájának történetéről és problémáiról. Érdekes módon sem ebben, sem a második kötetben nem foglalkozik Márkkal, sem az Efezusi levéllel, a pásztori levelekkel, vagy a kisebb katolikus levelekkel. 4 Everett F. Harrison, Geoffrey W. Bromiley, Carl F. H. Henry (szerk.): Baker’s Dictionary of Theology (Grand Rapids, 1960, 518.o.) 3


Bevezetés

11

ki Istennel és a Krisztusban történt kinyilatkoztatásával kapcsolatos tudásunkat, és azt, hogy mindez mit jelent a hívők számára. Az „Újszövetség teológiája” ily módon az Istennel kapcsolatos dolgokról való olyan tudás, amelyet az Újszövetség fejez ki, vagy amely azon alapul, vagy amelyre abból következtetünk. Nem szükséges, hogy az Újszövetség íróinál ez mindig rögzült kifejezésekben megjelenjen, de abban, amit mondtak mégis benne van, hiszen írásaik arra építenek, amit Isten útjai felől megértettek. Ha az „Újszövetség” terminust komolyan vesszük, ellen tudunk állni a csábításnak, hogy kihagyjunk olyan szakaszokat vagy könyveket, amelyeket másodrendűnek, esetleg hitelt nem érdemlőnek tartunk. Az egész Újszövetség beletartozik a korai egyház gondolkodásába, akár magához Jézushoz nyúl vissza, akár követőihez. Szükségszerűen felvetődik a kérdés: mennyiben kell megismételnünk azt, amit az Újszövetség írói mondtak, és mennyiben értelmeznünk azt? Elsődlegesen az érdekel minket, hogy „mit jelentett” vagy, hogy „mit jelent”? Az első kérdést nem kerülhetjük meg. Őszintén törekednünk kell arra, hogy meg találjuk azt, amit a szerzők könyveik által, saját történelmi korukban tovább akartak adni. Természetesen, amikor ezt tesszük, elkerülhetetlen bizonyos fokú értelmezés. Sok évszázad távlatából és egy teljesen más kultúra nézőpontjából olvassuk ezeket az írásokat. Mindent megteszünk, hogy figyelembe vegyük ezt, de ez soha sem sikerülhet tökéletesen. Ebben a könyvben arra törekszem, hogy megfejtsem, mit is gondoltak az Újszövetség írói, és ezt nem azért teszem, mert ez egy tudományos munka, hanem mert ez szükséges előfeltétele annak, hogy megértsük, mit jelentenek írásaik a számunkra ma. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Újszövetség írói nem teológiai műveket írtak. Azoknak a gyülekezeteknek a szükségeivel foglalkoztak, amelyeknek írtak. Ezeknek a gyülekezeteknek az Ószövetség már rendelkezésére állt, de idővel ezek az új írások lettek a hívő közösség számára az Írás legfontosabb részei. Ennélfogva, saját joguk alapján kell őket tanulmányozni, és a következő kérdéseket kell feltenni: Mi a jelentősége ezeknek az írásoknak? Mi az a teológia, amelyet kifejeznek vagy magukban foglalnak? Mi az, ami maradandóan érvényes bennük?5 Hendrikus Boers a „Biblia teológiai, azaz rendszeres formában tárgyalt nem változó vallásos tanításáról” beszél. (What is New Testament Theology? Philadelphia, 1979. 32.o.) Charles C. Ryrie a bibliai teológiát elkülöníti a rendszeres teológiától és az exegézistől: „Ez egy kombináció, amely 5


12

Bevezetés

Ezek azok a kérdések, amelyekkel ez a könyv is foglalkozik. Ez a munka nem az újszövetségi idők története, és nem is az Újszövetség vallásának bemutatása. Nem abból indul ki, hogy az Újszövetség teológiaként íródott. Ahogy fentebb megjegyeztem, az újszövetségi szerzők azért írtak, hogy kielégítsék a korabeli gyülekezetek általuk észlelt szükségeit. De írásaikat nem szabad csupán véletlenszerű reflexiók sorozatának tekinteni. Mindegyik könyv mögött az a mély meggyőződés, az a mély teológiai meggyőződés áll, hogy Isten cselekedett Krisztusban. Más szavakkal, minden újszövetségi írás mögött teológia áll. Nem írhatunk Péter, Jakab, sőt Pál teológiájáról sem, mivel egyik esetben sincs elegendő anyagunk ehhez, és nincsenek utalásaink arra vonatkozóan sem, hogy a szerző azt rögzítette volna számunkra, amit a keresztyén teológia szempontjából a legfontosabbnak tartott. Mindegyik könyv alkalmi írás. Mivel azonban teológiailag megalapozottak, jól tesszük ha komolyan vesszük az azokban explicit vagy implicit módon kifejezett gondolatokat. Egy másik probléma magából a téma természetéből fakad. William Wrede sok idővel ezelőtt úgy vélte, hogy „az Újszövetség teológiája meghatározás mindkét kifejezést tekintve rossz”6, és sok tudós azóta is egyetért ezzel. Wrede azzal érvel, hogy az egész korai keresztény irodalmat figyelembe kellene vennünk, nem csupán a kánon könyveit, továbbá, hogy az Újszövetség inkább vallással foglalkozik, mint teológiával. Úgy véli, jobb lenne „korai keresztény vallástörténetről” vagy „a korai kereszténység vallás- és teológiatörténetéről” beszélni.7 De valóban minden szempontból rossz ez a cím? Természetesen meg lehet úgy is írni a korai egyház teológiáját, hogy az összes rendelkezésre álló irodalmat tekintetbe vesszük. Ugyanakkor azonban az egyház a kanonikus írásokra mindig is megkülönböztetett figyelmet fordított8, és úgy tűnik, nincs komoly érv az ellen, hogy ezeket együttesen

részben történelmi, részben exegetikai, részben kritikai, részben teológiai és ezáltal teljesen egyedülálló” (Biblical Theology of the New Testament. Chicago, 1982. 11.o.) 6 Idézet a „The Task and Methods of New Testament Theology” című írásából, újranyomva: Robert Morgan: The Nature of New Testament Theology (London, 1973. 116.o.) 7 uo. 8 Vö. F. F. Bruce: „Az Újszövetség magában foglal minden olyan írást, amely bármilyen módon a keresztény hit alapvető dokumentumának vagy elsődleges forrásának tartható”.(The Message of the New Testament. Grand Rapids, 1983. 11.o.)


Bevezetés

13

tanulmányozzuk9, és eközben a többi korabeli írásra csak futólag utaljunk. Az egyház a kanonikus könyveket mindig is „inspiráltnak” tartotta (akárhogy is értelmezték a fogalmat). Ezek azok a könyvek, és nem a többi, amelyre a keresztények utalnak, amikor a hiteles keresztény tanítást akarják megalapozni10. Wrede csekély különbséget tesz a kanonikus iratok és a többi korai keresztény írás között: „Keletkezésekor egyetlen újszövetségi írás sem viselte a »kanonikus« jelzőt. Az az állítás, hogy egy irat kanonikus elsősorban csak azt jelzi, hogy később, a II-IV. század egyházának felsőbbsége kanonikusnak nyilvánította azt, néha csak jókora habozás és egyet nem értés után... Bárki, aki kérdés nélkül elfogadja a kánon gondolatát, az említett századok püspökeinek és teológusainak a tekintélye előtt hódol meg.”11 De ez túl egyszerű. Ez a megközelítés egyértelműen eltekint attól, hogy egyetlen püspök, teológus (sőt zsinat) sem volt felhatalmazva azzal a joggal, hogy egy könyvet kanonikusnak vagy nem a kánonba tartozónak ítéljen. A dolog nagyjából a következőképp történhetett: Néhány hívő elbizonytalanodott. Úgy tapasztalták, hogy bizonyos gyülekezetekben nem tekintenek szent iratoknak olyan könyveket, mint János 2. és 3. levele. Voltak, akik olyan könyveket is olvastak, mint az 1Kelemen. Mi legyen a helyes gyakorlat? Mit kellene tenni? A kérdést valamelyik tekintélyes személy, püspök, teológus vagy zsinat elé terjesztették. A határozatokban azután ehhez hasonló megfogalmazásokat találunk: „Ezek Vö. Norman Perrin: „A tény továbbra is az, hogy az Újszövetség egy olyan entitás, amely entitásként hatalmas szerepet játszott és játszik a kereszténység történelemében, és én nem vagyok hajlandó ezt valami mással felváltani anélkül, hogy a kánon kialakulásának történelmi kétértelműségénél sokkal komolyabb indokokat ne vonultatnék föl”.(idézi: Hasel: New Testament Theology. 135-136.o.) 10 James D. G. Dunn nagymértékű sokféleséget talál az Újszövetségben, a kánont azonban fontosnak tartja. Ez „jelöli ki az elfogadható sokféleség határát”.(Unity and Diversity in the New Testament. Philadelphia, 1977. 378.o.); „Az Újszövetség hagyományainak normatív tekintélye van, amelyet a későbbi egyházi tradíciókra már nem lehet érvényesnek tartani” (383.o.); „Az Újszövetség kanonikus... mivel a sok alkotórész összetartozó jellege tartja az egészet együtt egy olyan sokféleség egységében, amely ismer egy közös hűséget” (387.o.). 11 Morgan: Nature of New Testament Theology, 70-71.o. A gondolat, hogy egyetlen újszövetségi iratot sem kanonikusnak szántak, nem olyan egyértelmű, ahogy azt Wrede állítja. A Jelenések könyve egy áldással kezdődik, amely annak szól, aki olvassa vagy hallja azt (1:3) Hol lehetett volna máshol hallani a felolvasást, ha nem az istentiszteletre összegyűlt keresztények körében? Lehet, hogy ezt a könyvet eleve a gyülekezetben történő, kanonikus írásként való felolvasásra szánták. H.B. Swete szerint az író „azzal az igénnyel lépett fel, hogy könyvét az ÓSz prófétai könyveivel egyenrangúnak tekintsék”.(The Apocalypse of St. John. London, 1906. 1.o. továbbá Robert H. Mounce: The Book of Revelation. Grand Rapids, 1977. 66.o.) 9


14

Bevezetés

azok a könyvek, amelyeket az egyház elismert”. Például, amikor Athanasius elkészítette jól ismert listáját az Újszövetség könyveiről (ez volt az első hivatalos lista, amelyen éppen a mi 27 könyvünk szerepelt), úgy hivatkozott a mértékadó könyvekre, mint amelyek „az atyáknak adattak”, és azután úgy sorolta fel őket, mint amelyeket „továbbadtak és isteninek tekintettek”.12 Nem jelentette ki, hogy ezáltal azok kanonikusak, csak azt állította, hogy ilyenként fogadták már el, és a megfogalmazás mindig ehhez hasonló volt. Egyetlen keresztény személy vagy csoport sem érezte magát soha felhatalmazva arra, hogy egyetlen könyvet is hozzátegyen az elfogadott listához vagy, hogy töröljön abból.13 Ha komolyan vesszük, hogy Isten vezeti egyházát, akkor ez arra utal, hogy ezek azok a könyvek, amelyekről úgy gondolja, hogy népének szüksége van rá. Megdöbbentő, hogy akkor, amikor nem volt semmilyen eszköz arra, hogy egy döntést az egész egyházban kötelezővé tegyenek, gyakorlatilag mindenütt ugyanazt a 27 könyvet fogadták el.14 Semmiképp sem tekinthetjük a kánont néhány püspök vagy teológus önkényes összeállításának. Ma is kitüntetett helye van a kereszténységben15, és a 12

Nicene and Post-Nicene Fathers. Second Series, IV. (Grand Rapids, 1957. 551-552.o.) Ez nem jelenti azt, hogy egyes egyházi vezetők (pl. Irenaeus) ne játszottak volna jelentős szerepet a kánonról folyó vitákban vagy, hogy olyan kritériumokat, mint az „apostolicitás”, ne használtak volna mérceként. A bizonyítékok azonban nem egy szándékos „kánonkészítésre” utalnak, hanem arra, hogy az egész egyház különböző sebességgel és eltérő időben ugyan, de hasonló döntésekre jutott. Denis M. Farkasfalvy a Jelenések kanonicitásával kapcsolatban a következőt írja: „Úgy tűnik, az egyház tudta, hogyan azonosítsa »apostoli könyvekként« azokat, amelyekre szüksége volt, és természetesen mindezt azon meggyőződésük alapján tették, hogy az apostoli alapok révén birtokukban volt minden, amire építeniük kellett”. (William R. Farmer, Denis M. Farkasfalvy: The Formation of the New Testament Canon. New York, 1983. 156.o.) Erre a többé-kevésbé tudat alatti folyamatra utalok. 14 A Pesitta az Újszövetség szír változata, amely körülbelül az V. században keletkezett nem tartalmazza a 2Pétert, 2-3Jánost, Júdást, és a Jelenéseket. Alfred Wikenhauser szerint a szír egyház keleti fele ma is ehhez a kánonhoz, a nyugati fele (a jakobiták) a 27 könyvhöz tartja magát, de „amennyire tudjuk, ezt az öt írást liturgiájukban nem használják”.(New Testament Introduction. New York, 1958. 57.o.) Ennek ellenére a kereszténység túlnyomó része egyetértett a 27 könyvből álló kánonnal. Természetesen olyan könyvekről, mint a Zsidók és a Jelenések sokat vitatkoztak, és egyes helyeken bizonytalan volt helyzetük. Végül azonban ezt a 27 könyvet ismerték el, nem azért, mert néhány püspök vagy teológus kanonikus státuszt adott nekik, hanem, mert maga az egyház jutott arra a felismerésre, hogy azok Isten kinyilatkoztatásának részei. 15 Vö. B.F. Westcott: „Az újszövetségi szerzőkhöz legközelebb álló tanítók mindegyike, írásait összevetve azokéval, magát ösztönösen is alacsonyabb szintre helyezte. Ez a tény igen fontos, mivel megmutatja, milyen módon volt a kánon kialakítása az egyházi intézmény cselekedete, nem érvelés alapján, hanem a természetes növekedés velejárójaként”.(A General Survey of the History of the Canon of the New Testament. Cambridge, 1855. 65-66.o.) 13


Bevezetés

15

legcsekélyebb indok sincs arra, miért ne lehetne önmagában tanulmányozni. Wrede második állítása, hogy a „teológia” rossz kifejezés, és erősen ragaszkodik a történeti megközelítéshez (vö. Morgan utalását a hagyomány történeti módszerekkel történő teológiai értelmezésére)16. Természetesen lehet az Újszövetséget ily módon tanulmányozni, de nem értek egyet azzal, hogy ez az egyetlen lehetséges út. Egyszerűen nem ismerem annyira az ősgyülekezet történetét, hogy ezt megpróbáljam17, és csodálkozom azon a magabiztosságon, amivel egyesek a témát megközelítik. A történeti megközelítés nagyon bizonytalan dolog, mivel az ősgyülekezet történetére vonatkozó ismereteink (nem úgy, mint feltevéseink és következtetéseink) rendkívül csekélyek. Az evangéliumoknak nem céljuk, hogy bemutassák nekünk a Názáreti Jézus életének és korának történetét. Azt mondják el, ami üdvösségünk szempontjából fontos, és a történelem többé-kevésbé mellékes.18 A jelenleg rendelkezésünkre álló információk alapján egyszerűen lehetetlen pontos történelmi beszámolót adni a Názáreti Jézus életéről és a gyülekezetnek Jézus életéhez, halálához és feltámadásához közvetlenül kötődő első időszakáról. A tudósok vitatkoznak azon, hogy az evangéliumok mekkora része vezethető vissza Jézusig; vég nélküli viták folynak egyik vagy másik mondás hitelességéről, egyik vagy másik

Morgan: Nature of New Testament Theology, 59.o. Morgan egy cikkében – „A Staussian Question to »New Testament Theology«.(NTS 23. 1976-77. 243-265) a történeti és a teológiai tudományok elválasztása mellett érvel. Többekkel együtt rámutatott arra, hogy „pontosan a történelem menete és annak metafizikai-teológiai értelmezésének megbonthatatlan egysége Baurnál az, ami a teológiát különösen támadhatóvá, és történelem-ábrázolásának korrekciója révén végül is elvethetővé tette” (256.o.); „Úgy tűnik, a történészek és a teológusok különböző szabályokat követnek.”(259.o.) Természetesen nem érvel amellett, hogy a két tudományágat teljesen elkülönülve lehetne művelni: „Ami történelmileg téves, teológiailag sem lehet igaz” (265.o.). Wrede álláspontja azonban mégsem tartható fenn. 17 Vigasztaló, hogy Hans Conzelmann könyvében – Theology of the New Testament – nem foglalkozik a „történeti Jézus problémájával”, és hogy azt mondja: „Érthetetlennek találom ezt a kérdést”. Máshol pedig: „Mindemellett ragaszkodom ahhoz, hogy a »történeti Jézus« nem tárgya az Újszövetség teológiájának”. (An Outline of the Theology of the New Testament. London, 1969. xvii. 18 Vö. J. Bonsirven: „Mivel ez egy teológiai könyv, nem feladatom, hogy – a rendelkezésre álló dokumentumok hiányosságaiból keletkező problémák megoldása érdekében – visszanyúljak a korai kereszténység történetéhez”.(Theology of the New Testament. London, 1963. 157.o.) 16


16

Bevezetés

történetről. Rossz úton járunk, ha ragaszkodni akarunk a pontos történelemhez mielőtt a teológiáról beszélhetnénk.19 Ez tehát Wrede történelmi érdeklődése azon törekvésében, hogy „ha minden kötél szakad, legalább azt akarjuk tudni, mit hittek, gondoltak, tanítottak, reméltek, írtak elő és mire törekedtek a kereszténység legkorábbi időszakában, és nem azt, hogy bizonyos írások mit mondanak a hitről, a tantételekről, reményről stb”.20 Én is osztom Wrede vágyát, hogy megtudjuk, mit hittek, gondoltak stb. (bár nem látom, hogyan lehet ezt a vágyat kielégíteni meglepetésszerűen új információk felbukkanása nélkül), de egyáltalán nem tudok egyetérteni azzal, hogy elutasítja az az iránti érdeklődést, hogy mit mond az Újszövetség a hitről, a tantételekről és a reményről. Én nagyon szeretném megtudni, hogy mit mond ezekről a dolgokról. Akiknek a történelem a szakterületük, szabadon foglalkozhatnak ezzel. De a teológia egy önálló tudomány, és akkor is művelhető, ha nem vagyunk meggyőződve az általunk vizsgált dokumentumokat körülvevő történelmi részletekről.21 Érdekes lenne azokkal az időkkel foglalkozni, amelyben a különböző tanok felbukkantak, és azokkal az őskeresztényekkel, akik ezeket először kifejtették, de mindez nem tartozik bele abba, amit én bibliai teológiának tartok. Ahogy Bernard Weiss sok évvel ezelőtt megállapította: „a bibliai teológia nem foglalkozhat az újszövetségi iratok keletkezésének speciális kritikai vizsgálatával, mivel csak történelmi-leíró és nem történet-kritikai tudomány”.22 A teológia inkább a hittel, reménnyel és szeretettel foglalkozik, a bűnnel és a megváltással, mostani életünkkel és a jövőre vonatkozó reményeinkkel, és mindenekelőtt Istennel, és azzal amit Ő tett 19

Rudolf Schnackenburg három elvi okból ellenzi a történeti megközelítést: (1) a kronológia bizonytalan és a „fejlődés” nagyon vitatható; (2) úgy tűnik, ezt a fajta teológiát „nem lehet megkülönböztetni az összehasonlító vallástudománytól”; (3) megszünteti az „Újszövetségi teológia egységét” (New Testament Theology Today. New York, 1963. 24.o.) 20 Morgan: Nature of New Testament Theology, 84-85.o. (Wrede kiemelése) 21 Az Újszövetségi teológia Adolf Schlatter szerint is „nélkülözhetetlen segédeszköz, amelyet a kritikai bevezetések saját munkájukban állandóan felhasználnak” (Morgan: Nature of New Testament Theology, 159.o.) Hendrikus Boers szerint a vallástörténeti [Religions-geschichtliche] iskola munkájának eredménye „az lett, hogy egy ilyesfajta történelemírás (azaz az élő vallás, nem pedig a tanok története), nemcsak eltávolodott az újszövetségi kánontól, de a mai kereszténység sem tudja felhasználni”.(What Is New Testament Theology? Philadelphia, 1979. 66.o.) Kárt okozunk a gyülekezetnek, ha nem ismerjük fel, hogy a teológiának megvan a saját helye, amely egészen elkülönül ettől a fajta történelemtől. 22 idézi Hasel: New Testament Theology, 36.o.


Bevezetés

17

Krisztusban.23 Nem megfelelő tehát az a megközelítés, amely ragaszkodik az újszövetségi iratok keletkezésének szigorúan történelmi tanulmányozásához. Nem lehet ugyanakkor letagadni, hogy van bizonyos gondolkodásbeli fejlődés az Újszövetségben. Természetesen fejlődésről akkor is beszélhetünk, ha nem vagyunk abban a helyzetben, hogy teljes pontossággal feltárjuk ezt a fejlődést. Bárhogyan áll is a dolog, a teológia feladata inkább leíró, mintsem történeti. Azzal foglalkozik, hogy a különböző iratoknak milyen teológiai tanításai vannak, és nem azzal, hogy megmagyarázza, a különböző szerzők mikor és hogyan készítették el őket. A keresztények az iratgyűjteménnyel elsősorban annak kanonizált formájában foglalkoznak, és kevésbé azzal, hogy hogyan kanonizálták őket.24 A teológusnak természetesen bizonyos mértékig a történelemmel is kell foglalkoznia. Az újszövetségi iratok egy a miénktől eltérő korban és kultúrában keletkeztek. Vissza kell mennünk ebbe a korba, és az adott kultúra fényében kell feltennünk kérdéseinket, ha meg akarjuk érteni ezeket az iratokat. Én csak azt szeretném elkerülni, hogy megkíséreljük részletesen kinyomozni az ősegyház eseményeit és azt, ahogyan ezek az iratok mai formájukat elnyerték, mintha ez lenne a teológia szükséges előfeltétele. Mivel az Újszövetségi teológia alapvetően a végtermékkel foglalkozik, nem az ide vezető lépcsőkkel, azt kutatja, hogy miben különböznek a korai keresztények attól, amit a zsidóság, a hellenizmus vagy az első Nem szabad eltekintenünk Floyd V. Filson egyik cikkének – „How I Interpret the Bible” – megjegyzésétől: „Azzal a meggyőződéssel dolgozom, hogy a kutatás egyetlen valóban objektív módszere az, amely számításba veszi Isten valóságát és munkáját, és hogy minden más nézőpont olyan feltevésekhez vezet, amelyek – még ha nagyon elmések is – valójában a teljes keresztyén hit hallgatólagos tagadását foglalják magukban. (Int 4. 1950, 186.o.) 24 Hans Conzelmann tekintetbe veszi ezt a lukácsi iratok vizsgálatában: „Szent Lukács teológiájának tanulmányozása, a problémákhoz való közelítésén keresztül, nagyobb részt nem függ semmilyen sajátos, a Lukács evangéliumára és az Apostolok Cselekedeteire vonatkozó irodalmi elmélettől, mivel úgy foglalkozik az egész lukácsi művel, ahogy van. Ha ezek önmagukban teljesek, akkor az irodalmi kritikai elemzés csak másodlagos fontosságú”. A továbbiakban egyetért azzal, hogy ez a másodlagos fontosság nem megvetendő, majd így folytatja: „Fontos tisztázni, hogy célunk Lukács írásainak jelenlegi formájukban vett magyarázata, és nem az, hogy a lehetséges forrásokat vagy az anyagot szolgáltató történelmi tényeket vizsgáljuk”.(The Theology of St. Luke. London, 1961. 9.o.) Hasonlóan nyilatkozik Joseph A. Fitzmyer is: „A végtermék teológiája az, amit szintetizálni kell. Ez végeredményben sokkal fontosabb, mint az, amit a XX. században a »Q« teológiájaként vagy Jézus tanításaként felfedhetünk”.(The Gospel According to Luke. I-IX. New York, 1983. 144.o.) 23


18

Bevezetés

század társadalma általában hitt. Ésszerű feltételeznünk, hogy a keresztény közösség némely dologban egyezett másokkal, bizonyos dolgok pedig csak rá voltak jellemzőek. Az egyes keresztényeknek biztosan megvoltak a személyes hangsúlyaik (ahogy ma is megvannak). Fontos meglátnunk azokat a sajátságokat, amelyek a keresztyéneket – mind csoportként mind egyénileg – jellemezték. Ebben a tanulmányban megpróbálom mindkettőt áttekinteni, és azt is megtudni, miben különböznek és mi az, amiben közösek. Wrede munkásságából jobban el tudom fogadni ragaszkodását ahhoz, hogy az Újszövetség írói a vallással törődtek. De szerintem a vallás és a teológia összetartozik, vagy össze kellene tartoznia. Bármelyik szegény a másik nélkül. Egy pusztán gyakorlati vallás, amelyik nem veszi tekintetbe a teológiát, nem kielégítő. És fordítva: egy olyan teológia, amelyiknek valójában már semmi köze a vallásos gyakorlathoz, nem ér sokat. A teológia, ahogy azt az Újszövetség írói látták, szükséges a helyes attitűdökhöz és a helyes gyakorlatokhoz, mind az Isten, mind a többi ember vonatkozásában. De ahol a teológiát és a vallást, amely az előbbivel oly szorosan összefügg, el lehet egymástól különíteni, ott ez a könyv a teológiával foglalkozik. Ennek megfelelően a keresztény teológus elkötelezett tárgya iránt. Morgan szerint „egy teológusnak nincs olyan szabadsága, mint egy történésznek. Nem mondhatja, hogy a hagyomány így és így fogta fel a keresztyénséget, de ez az ő számára nem egy valós alternatíva. Ha arra törekszik, hogy keresztyén teológus maradjon, képesnek kell lennie arra, hogy igényelje a folytonosságot a hagyománnyal, és ez azt jelenti, hogy saját álláspontjának mintázatába bele kell szőnie a múlt szálait”.25 Bizonyos mértékben minden keresztény azonosítja az Újszövetség szálait, és megpróbálja azokat egy mintává összerendezni. Valószínűleg egyikünknek sem sikerül ez teljesen; nincs meg az a felfogó képességünk, hogy megbirkózzunk a feladattal. Egyesek talán úgy látják, hogy a feladat az összeegyeztethetetlenek összeegyeztetése.26 De egy ilyen 25

Morgan: Nature of New Testament Theology, 41.o. Ezen túlmenően napjainkban sokan preferálják a „kánonon belüli kánon” elvét; bizonyos kanonikus könyveket alapvetően megbízhatónak tartanak, míg másoknak csak másodlagos szerepet tulajdonítanak, esetleg teljesen figyelmen kívül hagyják őket. Hans Küng szerint „ez nem mást kíván meg, csak azt, hogy biblikusabbak legyünk a Bibliánál”.(Structures of the Church. New York, 1964. 164.o.) Minden ilyen megközelítés reménytelenül szubjektív; semmilyen kényszerítő oka nincs arra, 26


Bevezetés

19

tanulmányban legalább is meg kell próbálkoznunk megbirkózni a teljes Újszövetség tanításával. Megpróbálunk nem pauliánusok, János tanítványai vagy szinoptikus teológusok lenni, hanem az Újszövetség teológusai. Ez egy következő problémát eredményez, amivel bárki szembekerül, aki manapság Újszövetségi teológiát ír – nevezetesen ahhoz az általános felismeréshez, hogy az újszövetségi könyvek írói között jelentős különbségek vannak. Némelyek amellett érvelnek, hogy nincs olyan, hogy az „Újszövetség” teológiája; ők inkább „teológiákban” szeretnek gondolkodni.27 Olyan jelentősnek találják az egyes írók közötti különbséget, hogy csak ellentétekről tudnak beszélni, ha pedig ellentétek vannak, nem érdemes egy közös teológiára törekedni. Miközben elismerjük a különbségeket, azt is el kell ismernünk, hogy bizonyos egység is van az írások között. Ha nem lett volna közöttük valamiféle egység, a számos könyv közül nem mindegyik került volna be az egy kánonba. Minden különbözőségük ellenére, az Újszövetség szerzőit mindenki kereszténynek tartotta, ahogyan sok más hívőt is, aki nem írt könyveket. Volt valami, ami a keresztényeket megkülönböztette a többi embertől, és ezt mind a keresztények, mind az őket figyelő kívül állók felismerték. A keresztények elfogadták, hogy a Názáreti Jézusban, különösképpen halálában és feltámadásában, Isten cselekedett. Elfogadták, hogy amit Isten tett, az válaszképp bizalmat (az ő kifejezésükkel: hitet) kíván tőlük, és szolgáló életet eredményezszolgálatot Istennek és a többi embernek. Sok múlik azon, hogy mit keresünk. A. M. Hunter az Újszövetség sokféleségében meglevő egységről írott fejtegetéseiben ráirányítja a figyelmet bizonyos szókapcsolatok használatára: a szinoptikus evangéliumokban az „Isten királyságára”; Pálnál a „Krisztusban lenni”; Jánosnál „az Ige testet öltött” kifejezésekre. Azután így folytatja: „Most különítsd el az egyes szókapcsolatot, és figyeld meg, mi fog történni. Isten királyságára vonatkozó tanulmányaid valószínűleg a judaizmuson hogy az Újszövetség valamely részét kiemeljük a többi közül. Minden az egyén személyes választásától függ, és bármilyen is a kiválasztás, az Írás fontos részeinek kihagyásával szükségszerű elszegényítést eredményez. Haselnek van egy hasznos írása „a kánonon belüli kánonról”, amelyben bibliográfiai utalásokat is találunk (New Testament Theology, 164-170.o.). 27 Vö. Schlatter: „Az Újszövetségi teológiát annyi teológiára kell osztani, ahány újszövetségi szerző van”. (Morgan: Nature of New Testament Theology, 140.o.)


20

Bevezetés

keresztül visszavezetnek az Ószövetséghez, és talán (ahogy Otto is tette) a primitív indoeurópai valláshoz. A páli „Krisztusban lenni” formula a hellén miszticizmushoz vezethet el (ahogy Deissmannt). A „Logosz”-szal kapcsolatos kutatások Philónon keresztül Platónig és a sztoikusokig”.28 A primitív indoeurópai vallás, a hellén miszticizmus és Philón, Platón valamint a sztoikusok között nincs semmiféle kapcsolat, és ezután könnyű arra a következtetésre jutni, hogy a három idézett kifejezésnek semmi közük egymáshoz. Ez azonban elhamarkodott következtetés lenne. Ahogy Hunter is folytatja: „Amikor Jézus így szól: »Elközelített az Isten országa« (Lk 10:9), Pál pedig: »Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az« (2Kor 5:17), és János: »Az Ige testté lett, közöttünk lakott...« (Jn 1:14) állításaik nem voltak teljesen különbözőek és kapcsolat nélküliek; épp ellenkezőleg, különböző szókapcsolatokat és gondolati kategóriákat használtak, hogy közös meggyőződésüket, vagyis, hogy a Messiáson keresztül Isten szólt és cselekedett népének megváltásáért, kifejezzék”.29 Mindez azt jelenti, hogy nem kell elhamarkodottan azt feltételezni, hogy különböző kifejezések szükségszerűen feloldhatatlan ellentéteket jelentenek. Létezik egy olyan valami is, hogy „egység a különbözőségben”, és ahol ez jelen van meg kell találnunk. Természetesen nem gondolom, hogy Hunter példái azt bizonyítanák, hogy az Újszövetségben minden különbség, végül is megnyugtató egységben oldódik fel. Még csak vállalkozásunk elején tartunk. Nem tudjuk, hova fog vezetni. Amit mondani szeretnék csak annyi, hogy Hunter munkája világosan megmutatja, hogyan lehet egy alapvető egységről beszélni, miközben némely újszövetségi szerző saját természetes gondolkodásmódja szerinti kifejezéseket használ, amelyek első látásra nincsenek szoros kapcsolatban egymással. Nem szabad tehát átsiklanunk a különbözőségeken, de az is fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül az egységet sem. Saját tapasztalataink is jól példázzák mindezt, hiszen egy hasonló gondolkodású keresztényekből álló közösségben is találunk különbségeket. Némelyek jobban informáltak, és mélyebb 28

The Unity of the New Testament. (London, 1943, 14.o.) uo. 14-15.o. Hunter alapvető egységet lát az Újszövetségnek a kerügmáról, Jézusról mint Úrról, a gyülekezetről és a megváltásról szóló tanításban. 29

Profile for KIA

Újszöv teológiája  

Újszöv teológiája  

Profile for kia35
Advertisement