Apák és fiúk - műsorfüzet a Katona József Színház előadásához

Turgenyev regénye nyomán

Brian Friel: ________________________ ____________________________ Apák és fiúk

Turgenyev regénye nyomán írta: Brian Friel

Apák ____________ _____ és _________ fiúk

RENDEZŐ

Ascher Tamás

BEMUTATÓ

2021. 12. 18.

BRIAN FRIEL ÖRÖKÖSEINEK AZ ENGEDÉLYÉT THE AGENCY (LONDON) LIMITED (24 POTTERY LANE, LONDON W11 4LZ E-MAIL: INFO@THEAGENCY.CO.UK) ÉS A HOFRA KFT. KÖZVETÍTETTE.

SZEREPLŐK Jevgenyij Bazarov, nihilista

Katyerina, Anna húga

Arkagyij Kirszanov, nihilista

Olga hercegnő, Anna nagynénje

Nyikolaj Kirszanov, Arkagyij apja

Fenyicska, házvezetőnő Kirszanovéknál

Pavel Kirszanov, Nyikolaj öccse

Dunyasa, szolgálólány Kirszanovéknál

Vaszilij Bazarov, Jevgenyij apja

Prokofjics, inas Kirszanovéknál

Arina, Jevgenyij anyja

Pjotr, szolgáló Kirszanovéknál

Anna Ogyincova, özveny földbirtokosnő

Tyimofejics, szolgáló Bazarovéknál

Vizi Dávid

Tasnádi Bence Máté Gábor

Fekete Ernő

Kocsis Gergely Szirtes Ági

Jordán Adél

Veszelovszki Janka m.v.

Csoma Judit m.v.

Borbély Alexandra Pálmai Anna

Szacsvay László

Lengyel Benjámin Ujlaki Dénes

ALKOTÓK Fordította: Perczel Enikő, díszlet: Balázs Juli, jelmez: Szakács Györgyi, fény: Bányai Tamás, dramaturg: Enyedi Éva, zene: Kovács Márton, zenei dramaturg: Vajdai Vilmos, súgó: Schaefer Andrea, ügyelő: Héricz Anna, asszisztens: Tóth Judit

Turgenyev 1860-ban kezdte el írni az Apák és fiúkat és1861 júliusában fejezte be. A cselekmény 1859 nyarán játszódik a vereséggel végződött krími háború (1853–1856) után érdelődő – történelmi változások idején. Új eszmék, új társadalmi erők csírái jelentek meg, és 1861-ben hivatalosan megszűnt a jobbágyság.1 1862 telén jelent meg a regény a Russzkij Vesztnyik (Orosz Hírmondó) című folyóiratban, melynek Katkov volt a főszerkesztője, aki a cárközeli, „nyugatos”, liberális arisztokrácia képviselőjeként úgy látta, hogy Turgenyev túlságosan pozitív figuraként, elfogultan ír Bazarov alakjáról és ezzel kapcsolatban változtatásokat kért, amelyeknek Turgenyev eleget tett ugyan, de később megbánt. Hiszen a fiatal nemzedék képviselői, köztük például Csernisevszkij, a Szovremennyik (Kortárs) című folyóirat főszerkesztője többek között épp a felerősített negatívumok miatt utasította el a regényt, bántó karikatúrának látva a két „nihilista” fiatal alakját.2 Katkov a nihilizmustól félt, Csernyisevszkij pedig a cári megtorlásrtól, mely a nihilista jelzővel bélyegezte meg, és ítélte el a veszélyesnek talált forradalmárokat.

1 A reform rövid távon nem volt sikeresnek mondható. A parasztok tiltakoztak az ellen, hogy fizetniük kellett a nekik jutott földért, a földbirtokosok (bár ők jól jártak, mert a piaci árnál jóval magasabban adhatták el telkeiket) pedig úgy gondolták, hogy az ő érdekeiket senki nem vette figyelembe. Ráadásul az egyszerű parasztok társadalmi szempontból még mindig a többiek alatt álltak, és ugyanúgy faluközösségekhez tartoztak, mint azelőtt, és az elégedetlenkedések 1861 tavaszán zavargásokba csaptak át.

A folyamatos reform-rendeletek ellenére Sándor cárt többször is megpróbálták meggyilkolni. 1879 és 1880 között három merényletet is elkövettek ellene: először egy orvos lőtt rá, majd fel akarták robbantani a cári különvonatot, végül 1880. február 5-én egy narodnyik terrorista bombát rejtett el a Téli Palota dísztermében. A robbanás 11 személyt megölt, a késve érkező cár sértetlen maradt.

1881. március 13-án – alig 2 héttel a jobbágy-felszabadítási rendelet kihirdetésének 20. évfordulója után – a cár végighajtatott Szentpéterváron, és a Katalin-csatorna mentén haladva egy narodnyik terrorista bombát dobott a hintója alá, amely felrobbant ugyan, de az uralkodó sértetlenül szállt ki. Ekkor azonban egy másik terrorista a cár lába elé dobott egy újabb bombát, amelynek felrobbanása összeroncsolta a cár altestét, és 1881 március 13-án belehalt sérüléseibe.

2 A regény ötletének a megszületése egybeesik a Szovremennyik körével való szakítással. Csernisevszkij így ír erről: „Gondolkodásunk olyannyira világossá vált Turgenyev úr számára, hogy felhagyott a helyeslésével. Korábban az ő irányvonala nem volt világos nekünk, a mii nézeteink pedig neki. Elváltunk.” Salitkov-Scsedrin szerint a regény a Szovremennyikkel való kapcsolat gyümölcse volt: „Kellemetlen alakok voltak ott, de azok gondolkodni, haragudni, és önmagunkat formálni kényszerítettek.”

Kétféle NIHILIZMUS A tagadás szellemének uralomra jutása. „Ismerem sorsom. Nevemhez egykoron valamiféle szörnyűség emléke fog tapadni – egy krízisé, melyhez hasonlót nem ismert a Föld, a legsúlyosabb lelkiismeretkollízióé és szakításé mindazzal, amit eddig hittek, követeltek és szentesítettek. Én nem ember vagyok. Én dinamit vagyok.” (F. Nietzsche: Ecce homo) Az Apák és fiúk főszereplőjének, Bazarovnak a figurájában egyszerre jelenik meg az orosz forradalmi demokrata, aki mindent kritikával szemlél, mégis hisz benne, hogy a cári önkényuralom eltörlésével, a jobbágyfelszabadítással megteremthető a parasztság földi boldogsága, ugyanakkor felismerhető benne a „nyugati”, mindent tagadó, Nietzsche-i értelemben vett nihilista is, a dinamit, ami mindent elpuszít maga körül.

A szó latin eredetű, a „nihil”- semmi szótőből ered. Az elnevezés megalkotója Friedrich Heinrich Jacobi (1743–1818) német teológus, de elterjedése főként Turgenyev regényének köszönhető.

A nihilisták eredetileg keresztény hittételek, vallási tanok tagadói voltak, azonban azóta a nihilizmus jelentésköre bővült, kiterjeszthető a totális tagadásra.

A nihilizmust leggyakrabban Friedrich Nietzsche nevével hozzák összefüggésbe. Úgy vélte, az Istenbe és az erkölcsi rendbe vetett hit többé nem tartható fönn, nincs szerkezet vagy cél e világon, csak amit mi adunk meg.

Az 1860-as években bontakoztak ki Oroszországban olyan irányzatok, melyek megvetettek minden kormányt és irányítást. A cári elnyomó rendszer, az orosz gazdaságot kézben tartó arisztokrácia és az egyház erőszakos természete ellen lázadók eleinte titkos csoportokba gyűltek, majd elindult a Narodnik mozgalom, ami már több eszmét ötvözött magában. Az orosz állam igyekezett elnyomni a politikai nihilistákat, akik végül II. Sándor cár meggyilkolásával híresültek el Európa szerte.

A 19. században több politikai és ideológiai irányzatot is nihilizmus néven illettek. Elsősorban a különféle materialista irányzatokat és az anarchizmust sorolták ide, áttételesen valamennyi forradalmi és radikális nézetet. Csernisevszkij Sto gyelaty? (Mit tegyünk?) című regénye arra késztette Dosztojevszkijt, hogy több szépirodalmi művön keresztül (Feljegyzések az egérlyukból, Ördögök, A Karamazov testvérek) szálljon vitába az általa nihilistáknak nevezett szerzőkkel és közéleti szereplőkkel. És bár Dosztojevszkij azon kevesek közé tartozott, akik elismerték Turgenyev művét, az Ördögök című regényének egyik figurájában Turgenyev alakjának kíméletlen karikatúrájára ismerhetünk.

Bazarov „korának hőse” – mégis mintha túl korán érkezett volna, nincs még itt az ő ideje, ezért is fordul sorsa tragikusra.

Amikor belátja, hogy nem ura maradéktalanul természetének, amikor rájön, hogy a szépség és az élet emocionális oldala iránti érzékenység nem eredendően hiányzik belőle, hanem ő maga fojtotta el, önmaga ellen fordul. „Mikor Anna Szergejevnával beszélgetett, az eddiginél is élesebben kimondta, hogy megvet minden romanticizmust, de ha magára maradt, felháborodva látta meg magában a romantikust.

Olyankor kiment az erdőbe, s járt benne nagy lépésekkel, tördelte az útjába kerülő gallyakat[...] csendesen toppantott, fogát csikorgatta és megfenyegette magát az öklével.” Maximalizmusával túl nagy terhet kényszerít magára, amikor rájön, hogy „nihilista” elveinek nem tud megfelelni, elveszti erejét, meghasonlik magával.

Turgenyev regényét az elfogulatlan, kritikus szemlélet, az elvek, ideológiák súlya alatt kínlódó, gyarló ember pontos lélektani rajza, Bazarov figurájának tragikuma teszi ma is átélhetővé, időtállóvá.

Részletek Turgenyev naplójából és leveleiből Az Apák és fiúkkal kapcsolatban némelyek szememre vetik, hogy vérig sértem a fiatal nemzedéket, elmaradottsággal, obskurantizmussal vádolnak, s közlik velem, hogy „megvető hahotával fogják darabokra tépni fényképeimet”; mások épp ellenkezőleg, felháborodottan hányják szememre, hogy hajbókolok ugyanazon fiatal nemzedék előtt. …

Sok hozzám közel álló, szimpatikus emberben elhidegülést, sőt felháborodást észleltem, az ellentábor tagjai pedig, ellenségeim szerencsekívánatokkal halmoztak el, szinte keblükre öleltek. …

Kritikusaim pamfletnek nevezték regényemet, ingerültséget, sértett önérzetet emlegettek… …

A kritikus urak általában nemigen tudják elképzelni, mi megy végbe a szerző lelkében, minek örül, mi szomorítja. Nem is sejtik azt az élvezetet, amiről Gogol is beszél egyhelyütt, s amely abban áll, hogy az ember elképzelt, kitalált hősei személyében önmagát bünteti, tulajdon fogyatékosságait állítja pellengérre; általában meg vannak győződve, hogy az író mindig csak „eszméit fejti ki”, s nem hajlandók elhinni, hogy az író legnagyobb boldogsága az élet realitásának, a valóságnak a pontos és színes ábrázolása, még akkor is, ha e a valóság nem esik egybe egyéni szimpátiájával.

… „Sem apák, sem fiúk – mondotta nekem egy szellemes hölgy, könyvem elolvasása után. – Ez lenne regénye igazi címe; és maga is nihilista!” …

Amikor Bazarov alakját megrajzoltam, a művészeteket mindenestül kirekesztettem érdeklődési köréből, élesen, gorombán beszéltettem, – mindezt nem azért, mert oktalanul sértegetni akartam a fiatal nemzedéket, hanem csupán azért, mert ilyenfajta vonásokat figyeltem meg ismerősömön, a megboldogult D. doktoron, meg a hozzá hasonlókon… …

Sok olvasóm meglepődik, ha kijelentem: a művészetről való nézetei kivételével Bazarovnak csaknem valamennyi meggyőződésében osztozom. …

Ha az olvasó nem szereti meg Bazarovot minden gorombaságával, szívtelenségével és élességével együtt, akkor ebben én vagyok a hibás, nem értem el célomat. …

Komor, szertelen, óriás alakot álmodtam, aki erőteljes, dühös, becsületes, mégis bukásra van ítélve. Fiatal kortársaim pedig fejcsóválva ezt mondják nekem: „Bakot lőttél öregem, és ráadásul megsértettél bennünket; lám, Arkagyij mennyivel jobban sikerült, pedig nem is fáradoztál vele annyit.” Mit tehetnék? „Lekapom a sapkám és meghajlok mélyen” – mint a cigány a nótában.

Bazarovot, azazhogy írói szándékomat mindeddig csak ketten értették meg egészen: Dosztojevszkij és Botkin. …

Regényem teljes egészében a nemesség ellen, mint uralkodó osztály ellen irányul. Vizsgálja meg alaposabban Nyikolaj Petrovics, Pavel Petrovics, Arkagyij alakját. Gyengeség, petyhüdtség, korlátoltság. Esztétikai érzékem megkívánta, hogy a nemesség éppenséggel jófajta képviselőit mutassam be, hogy annál meggyőzőbben bizonyíthassam tézisemet: ha a tejszín is rossz, milyen lehet a tej?

A „tagadók” tetteit nem személyes ingerültség, felháborodás diktálja, azért haladnak útjukon, mert érzékenyebbek, jobban felfogják a népi élet követeléseit.

A Kirszanovok nem a nagyapáink, hanem kortársaink, Nyikolaj Petrovics én vagyok, ők a nemesség színe java. S éppen azért választottam őket, hogy bebizonyítsam elégtelenségüket. Az egyik oldalra odamázolni a korrupciót, a másikra az eszményített ifjút? – ezt a képet ám fessék meg mások! Én ennél többet akartam.

Impresszum

Apák és fiúk Szerkesztette: Enyedi Éva Előadásfotók: Horváth Judit Tördelés: Báthori Róbert

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 6. www.katonajozsefszinhaz.hu

A KATONA KIEMELT PARTNERE: A KATONA BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA FENNTARTÁSÁBAN MŰKÖDIK

A FELBECSÜLHETETLEN PILLANATOK TÁMOGATÓJA