KezdeteK
Kevés olyan Európaszerte ismert – és ami még fontosabb: elismert – alakja van a magyar históriának, mint a rettegett törökverő Corvinus János – ahogy a humanista krónikás, Antonio Bonfini nevezte hősünket.
oha Hunyadi János karrierjét már I. (Luxemburgi) Zsigmond király (1387–1437) országlása idején – akinek udvari vitézei közé tartozott – építeni kezdte, életének 1437-ig ívelő szakaszát főként tapasztalatszerzésként értékelhetjük. Pályájának kezdete I. (Habsburg) Albert (1438–1439), de még inkább I. (Jagelló) Ulászló (1440–1444) uralkodása alatt indult. Amikor az ország erejét az oszmánok támadásai, majd pedig a véres polgárháború tették próbára, akkor vált Hunyadi sikeres hadvezérré, egyre jelentősebb politikai tényezővé, és mindezzel párhuzamosan a Kárpátok övezte terület egyik legtehetősebb nagybirtokosává. „Szült ez az idő egy férfit, Corvinus Jánost. …Ha őt e szörnyű felfordulásban nélkülözni kellett volna, bizony rég befellegzett volna a pannonoknak, a noricusoknak, a germánoknak, de az egész keresztény világnak is. Ő volt az ország és az igaz hit legelszántabb védelmezője, aki nemcsak a határokon belül fékezte meg a törököt” – olvashatjuk 4 Nagy Magyarország
KezdeteK
„Századunk háborúinak rettegett villáma” Hunyadi hadvezéri pályafutásának hajnala Antonio Bonfini művében Hunyadi méltatását. A következőkben tehát e nagyformátumú férfiú felemelkedésének kezdeteihez kalauzolom a Tisztelt Olvasót, akit Petrus Ransanus nemes egyszerűséggel „századunk háborúinak rettegett villámaként” jellemzett. A nAgy császár hAlálA után
uxemburgi Zsigmond fél évszázados uralkodást követően 1437 decemberében elhunyt. A magyar mellett a német (1414), a cseh (1436), valamint német– római császári (1433) koronát viselő, s ebből következően európai dimenziókban gondolkodó, uralkodótársai között nagy tekintélynek örvendő politikusnak nem született fia, így a magyar trón örökléséről még életében előrelátóan gondoskodott. Régi szövetségesének, Habsburg Albertnek (†1404) azonos nevű fiát szemelte ki utódjául, aki leányát, Luxemburgi Erzsébetet vezette oltár elé. Azonban Albert rövid uralkodása a rendek erősödésével, valamint az oszmánok fokozódó fenyegetésével párosult. 1439 májusában Hunyadi Jánost Albert király és Erzsébet királyné a déli végek vé-
delmére rendelték. Ekkor Szörény és néhány szomszédos erősség irányítását bízták rá, majd néhány hónap elteltével megkapta szörényi báni kinevezését. Ez volt az első általa betöltött fontosabb hivatal, amellyel immár a bárók közé emelkedett; kétségtelen azonban, hogy ez még csak a kezdeti lépést jelentette, hiszen nem párosult számottevő politikai-kormányzati hatalommal. A történelmi hűség kedvéért azt sem hallgathatjuk el, hogy korábbi támogatója, Tallóci Frank bizonyosan önként mondott le Hunyadi javára a báni tisztségről. Ugyanazon év nyarán Szerbia volt az oszmán támadás célpontja, mely során augusztus végén elesett Szendrő vára, aminek következtében a szerb despota, Brankovics György Magyarországra volt kénytelen menekülni. „tábort vertek cikádor kolostornál”
királyi párnak két leánya született korábban, ám a koronás fő halálakor Erzsébet királyné ismét áldott állapotban volt, így megvolt a remény arra, hogy egészséges fiúgyermeket hoz világra, aki az ország trónját is örökölni fogja. Végül 1440-
Nagy Magyarország 5
A várnAi csAtA
A hosszú hadjárat és a várnai csata I. Ulászló a várnai csatában
Hunyadi János az 1440-es évekre az ország egyik leghatalmasabb urává vált, miközben Magyarország haderejének jelentős részét az irányítása alatt tartotta. Törökellenes győzelmei miatt egész Európában felfigyeltek a magyar hadvezérre. Ezek a sikerek sarkallták arra I. Ulászlót, hogy hadvezére tanácsát követve elindítsa a „hosszú hadjáratnak” is nevezett háborút a Balkánon. Minden jel arra mutatott, hogy a keresztény csapatok soha nem látott győzelmet aratnak a törökök felett, ám Várnánál tragikus fordulatot vettek az események.
10 Nagy Magyarország
A várnAi csAtA
A
z Albert király halála utáni polgárháborús helyzet jelentősen rontotta hazánk katonai pozícióit az Oszmán Birodalommal szemben a Balkánon, ami kihatott a védelmi helyzetre is. A történelem színpadán nem sokkal korábban feltűnt Hunyadi Jánosnak köszönhetően Nándorfehérvár 1440-es sikertelen török ostroma után újabb komoly változások következtek be. Miután az 1441. januári bátaszéki csatában legyőzte az Erzsébet-párti főurakat, az általa pártolt I. Ulászló király hatalma megszi-
Giuliano Cesarini bíboros
lárdult az ország nagy részén. Az 1442-es év hadi eseményei pedig megteremtették a lehetőségét egy addiginál jóval komolyabb oszmánellenes katonai vállalkozásnak. A vaskapui és a jalomiţai győzelmek eloszlatták az Oszmán Birodalom legyőzhetetlenségének mítoszát. Ennek komoly lélektani hatása volt az európai és a magyar politikai
vezetőkre, amit felismert IV. Jenő pápa, és 1442-ben Magyarországra küldte legátusát, Giuliano Cesarini bíborost, hogy elősegítse hazánk belső ellentéteinek megoldását és az előkészületeket egy eljövendő balkáni hadjáratra. A belpolitikai helyzet normalizálódását hozta el az 1442. december 13-án Győrben tető alá hozott szerződés Erzsébet királynéval, aki elismerte I. Ulászlót magyar királynak. Ezzel részben helyreállt az ország nyugalma, és az udvar megkezdhette az előkészületeket egy komolyabb hadjárathoz. A katonai helyzet különösen kedvező volt, ugyanis Karamánia uralkodója, II. Ibrahim szembekerült II. Murád szultánnal, s lázadása tovább javította a Magyar Királyság esélyeit. Az is egyre bizonyosabb volt, hogy IV. Jenő pápa, Velence és Genova, a szerbek és a balkáni népek várható támogatása mellett a magyar politikai körök a háború pártjára állnak. (Állítólag 1443 elején a karamánok szövetséget ajánlottak I. Ulászlónak, hiszen ellenségünk közös volt, ám a földrajzi távolság miatt nehéz lett volna a katonai együttműködés megvalósítása.) A hadjárattal kapcsolatban a királyi tanács 1443. márciusi ülésén született a kedvező döntés, miután I. Ulászló meghallgatta Újlaki Miklóst és Hunyadit – aki már március 19-én táborita hadi szekereket rendelt Brassó városától teljes felszereléssel (ágyú, puska, hadi gép), majd áprilisban 40 db kis öblű ágyút is kért –, végül a június 9-i országgyűlés elhatározta a hadjárat megindítását. Az előkészületek ekkor már javában folytak. Hunyadi is szervezte a sereget, aminek felállításánál komoly segítség volt a minden telekre és házra kivetett egyforintos adó, amelynek egy részét a király átengedte egyes főuraknak, köztük Hunyadinak, aki Brankovics Györgytől is kapott pénzt, s saját vagyonából is 32 ezer aranyat használt fel (egyéb jövedelmek mellett) a katonai kiadásokra (amelyek állítólag 500 ezer aranyra rúgtak). A király lengyel csapatokat is verbuvált a hadjáratra, de érkeztek moldvai egységek, s a pápai támogatás terhére cseh zsoldosokat fogadtak fel a hadjáratra. A magyar király
Nagy Magyarország 11
Rigómező
A rigómezei
hAdjárAt
A várnai tragédiával végződő 1444. évi hadjárat világossá tette az érintettek számára, hogy az Oszmán Birodalom elleni támadó fellépés a Magyar Királyság számára nagyon kockázatos vállalkozás. A háborút megelőző ügyetlen diplomáciai manőverezés, a tengeri flottával rendelkező szövetségesek elbizonytalanítása, vagy éppenséggel a király, I. Ulászló állítólagos meggondolatlansága olyan tanulságokkal szolgáltak, amelyek szerint a jobb előkészítés és egyértelmű vezetési struktúra esetén mégis lehetséges volna saját területén súlyos csapást mérni a szultán birodalmára.
18 Nagy Magyarország
Rigómező
V
árna után Hunyadi János, kényszerből, a meglévő erőforrások mozgósítása sem lesz átmenetileg feladta ugyan az offenzív problémamentes. Ehhez járult, hogy Hunyadi stratégiát, de amint sikerült megszilár- a Brankovics György szerb despotához fűződő dítania belpolitikai helyzetét, vagyis 1447 tava- viszonyát sem rendezte, márpedig Szerbiának szától, ismét minden erejével egy széleskörű mindenféle hadicél esetén központi szerepet nemzetközi összefogáson alapuló oszmánelle- kellett kapnia. nes hadjárat megszervezésén dolgozott. Ennek Bizonyos változások ugyanakkor, a Balkánon feltételei azonban, ha lehet, még annyira sem és Dél-Itáliában, némileg kedvezőbb körülmévoltak kedvezőek, sem kül-, sem belpolitikai- nyeket látszottak biztosítani. Az egyik ilyen lag, mint 1444-ben. Akkor a sikeres hosszú Aragóniai Alfonz uralmának megszilárdulása hadjárat keltette felbuzdulás, a pápaság aktív volt a Nápolyi Királyságban. Ennek ugyan első támogatása, valamint az oszmán állam átme- ránézésre nem sok köze volt Hunyadi János oszneti sebezhetősége megkönnyítette a szervező- mánellenes küzdelméhez, de ez csak a látszat. munkát. Három évvel később a súlyos vereség Alfonz király ugyanis már 1443-tól, de főleg még eleven emléke, az új pápa, V. Miklós előd- 1446-tól mint az itáliai félsziget egyik vezető hajénél visszafogottabb hozzáállása, valamint II. talma lépett fel, amelynek egyik fő célja Velence Murád szultán visszatérése az oszmán állam befolyásának gyöngítése volt. A két itáliai hataélére eleve nem kecsegtetett sikerrel. Ráadásul lom érdekütközésének egyik színtere értelemmás nehézségekkel is számolni kellett. szerűen maga Itália, azon belül pedig a Milánói Bár a lengyel országnagyok 1444-ben sem Hercegség volt, amely a Viscontiak kihalásával lelkesedtek az oszmánellenes háborúért, azért vált „szabad prédává”. Ezzel párhuzamosan kézzelfogható segítség érkezett Lengyelország- ugyanakkor Alfonz igyekezett aláásni riválisából, mind pénzben, mind katonában. Ez a forrás nak pozícióit a Balkánon is, és ezzel egy új poliI. Ulászló halálával értetikai tényező jelent meg lemszerűen megszűnt, a az amúgy is igen tarka gyermek V. László pedig balkáni mezőn. nem volt abban a helyA Nápolyi Királyság zetben, hogy öröklött orbalkáni behatolásának szágai – Csehország és egyik kapuja a Szkander Ausztria – erőforrásait bég néven elhíresült a Magyar Királyság akalbán Kasztrióta György tív védelmének szolgáuralmi területe volt. latába állítsa. Mi több, György gyermekkorát Hunyadi mint kormányaz oszmán udvarban zó Magyarország teljes töltötte túszként, ahol területének sem volt iszlamizált. Az ún. hoszura, és éppen a leggazszú hadjáratban még dagabb vidékek estek az oszmánok oldalán ki ellenőrzése alól. Márvett részt, majd, éppen pedig a kormányzó elea keresztény fegyverek ve kisebb hatalommal sikereinek láttán, 1443 bírt, mint egy király, decemberében visszaígy feltehető volt, hogy Kasztrióta György (Szkander bég) tért ősei földjére, a mai
Nagy Magyarország 19
Hunyadi és itália
rancesco Sforza 1450 márciusában – III. Frigyes német király, valamint Velence és Nápoly nem kis ellenérzésétől kísérve – vonult be Milánóba, és foglalta el a hercegi trónt, amely Filippo Maria Visconti halálával 1447 augusztusában üresedett meg. Mivel III. Frigyes családjának szerette volna megszerezni Milánót, és ennek előmozdítása érdekében római koronázása után Nápollyal és Velencével is tárgyalt, nem iktatta be Sforzát a hercegség birtokába. Sforza a császárt úgy akarta jobb belátásra bírni, hogy kapcsolatot keresett Ausztriával, illetve Magyarországgal, ahol nagy volt az elégedetlenség amiatt, hogy III. Frigyes fogva tartotta az ország törvényes uralkodóját, V. Lászlót. 1452 februárjában a po-
zsonyi országgyűlés Hunyadi János kormányzó vezetésével küldöttséget indított Bécsbe, hogy az osztrák–cseh–morva rendek képviselőivel, valamint a király rokonaival, Cillei Frigyes és Ulrik grófokkal tárgyaljanak V. László kiszabadításáról. Sforza követe, Antonio de Magnis itt lépett kapcsolatba Hunyadival. Kettőjük tárgyalásáról Hunyadi március elsején kelt, Sforzának küldött leveléből értesülünk. Az udvarias hangú dokumentumból csak annyi derül ki, hogy Hunyadi a választ Cillei Ulrik gróffal egyetértésben adta meg, és azt szóban kellett a követnek Sforza tudomására hozni. Néhány nappal később Bécsben szövetség jött létre III. Frigyes ellen, hogy V. László kiadására kényszerítsék. Első lépésként követeket küldtek a pápához, közbenjárását kérve, de az egyházfő a kérelmet elutasította. A rendek végül is el-
Egy szok atlan külpolitik ai manővEr Hunyadi és az itáliai államok
Hunyadi és itália
érték céljukat, mert követelésüknek engedve III. Frigyes még az év szeptemberében kiadta a gyermek királyt rokonának, Cillei Ulriknak. Így Sforza sem számíthatott a rendek segítségére a császár ellenében, próbálkozása tehát eredménytelen volt. Figyelmét ekkor már különben is a Velencével való háborúja kötötte le, a császárral való konfliktusa ideiglenesen háttérbe szorult. Velence 1452 májusában üzent hadat a hercegnek, a Velencével ligát alkotó Nápoly pedig szövetségesét, Firenzét támadta meg. A hadi helyzet az első időkben az ellenfeleknek kedvezett, ezért Firenze katonai segítség után nézett. Sforzával egyetértésben Franciaországgal kezdett tárgyalásokat, megnyerve az ügynek Anjou Renét, a nápolyi király, Alfonz esküdt ellenségét. René ugyanis a nápolyi trón meg-
szerzését élete fő céljának tekintette. Firenze követe, Acciaioli 1453 áprilisában kötötte meg a szerződést Renével, amelynek értelmében a herceg 2400 lovassal jön Firenze és szövetségese segítségére. Firenze azonban a katonai segítség ügyében nemcsak Renével tárgyalt, hanem ezzel egy időben kapcsolatot keresett a Magyar Királysággal is. Erre az adott alapot, hogy a köztársaság és a Magyar Királyság között a század első évtizedeiben mind a diplomácia, mind a gazdaság terén állandó összeköttetés alakult ki. Habár ezek a kapcsolatok ebben az időben már sokat vesztettek jelentőségükből, nem szűntek meg teljesen. V. László immár magyar királyként 1452 szeptemberében értesítette Firenzét szabadulásáról és trónjának elfoglalásáról. Firenze egyelőre nem méltatta különösebb figyelemre a királyt, a háború ese-
Firenze a XV. században
Velence ellenében Milánóval és Firenzével kötött katonai együttműködést Hunyadi János. Mindmáig nehéz megmagyarázni, mi indította Hunyadit arra, hogy tevőlegesen beavatkozzék az itáliai politikába, és a vele barátságos viszonyban lévő, a török elleni küzdelmében sokszor együttműködő Velence ellen lépjen fel.
NáNdorfehérvár
NáNdorfehérvár
Várostrom a Bellifortisban
1456
NáNdorfehérvár
A nándorfehérvári diadal a magyar hadtörténelem egyik legjelentősebb eseménye. 1456. július 4–21. között II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben a keresztények sikeresen védték a várat, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével az erődrendszer melletti csatában legyőzték a törököket. A diadal megteremtette a lehetőséget 1458 után a Mátyás királyhoz köthető magyar reneszánsz kibontakozásához és virágzásához. II. Mehmed szultán
A
raguzaiak 1455 szeptemberében értesítették a budai udvart, hogy II. Mehmed szultán két és három evezősoros hajókat (64 gályát és kb. 150 kisebb hajót) készített egy Magyar Királyság elleni támadáshoz. Majd az év vége felé a szultán megkezdte a felkészülést a hadjáratra. Erről így írt Kritobulosz: „…a császár Drinápolyban tartózkodván, még azon a télen nagy sereget szede, és a meglévőkhöz még igen sok és igen erős ágyukat készíttete, fegyvert gyűjte és mindent beszerze, a mi
háborúhoz szükséges.” Az ágyúkat (300 db) külföldi mesterek Krusevácott vagy Szkopjéban készítették el, míg II. Mehmed kötelezte vazallusait (Havasalföld, Bosznia, Szerbia), hogy pénzzel, katonákkal és élelmiszerekkel támogassák a hadjáratát, hogy a Drinápolyban összegyűlt 70 ezer fős (20 ezer fő lehetett a kisegítő személyzet) oszmán hadsereg támadása zökkenőmentes legyen. 1456 márciusában összeült az országgyűlés Budán, s egy törökellenes hadjárat terve
Nagy Magyarország 49
A HunyAdi csAlád eredete
Pró és kontra
A HunyAdi csAlád eredete A Hunyadiakkal foglalkozó modern történeti művek szinte állandó szereplője a család eredetével foglalkozó fejezet. Jelenléte tartalmi követelménnyé vált, a téma iránti érdeklődés pedig mit sem veszített jelentőségéből.
A HunyAdi csAlád eredete
E
lelkes érdeklődés mögött Hunyadi János látványos felemelkedése és hadvezéri képessége, illetve fiának, Mátyásnak az európai koronás fők sorába való szokatlan emelkedése állt. Noha ma már mindössze a krónikások művei tanúskodnak erről az érdeklődésről, a sokszor megrendelésre írt történeti munkák valójában az európai politikai elit kíváncsiságát igyekeztek kielégíteni, sok esetben erősen szubjektív megfogalmazásban. Az eredet nemcsak érdekelte a kortársakat, de alkalomadtán politikai eszköznek használták fel. A Hunyadi-ellenes tábor képviselői a szerény származást olvasták ki az eredet körül lebegő szóbeszédből, és a család lejáratására használták fel. A Hunyadi-párti krónikások ellenben a család eredetének nagyszerűségét domborították ki, és nyomon követték a Hunyadiak töretlen felemelkedését. Ezzel magyarázható, hogy már a 15. században a család eredetének több változata látott napvilágot. Mivel a történeti kutatás módszerei akkoriban még igen kezdetlegesek voltak, a krónikások játszi könnyedséggel kapaszkodtak a szóbeszédbe és rögzítettek különféle történeteket, műveik pedig évszázadokon keresztül befolyásolták a későbbi történelmi irodalmat és a közvéleményt. A Hunyadiak eredete körül évszázadokon keresztül felgyülemlett értelmezéseket végül a modern történeti kutatás csak igen nagy erőfeszítéssel tudta letisztítani a 19-20. század folyamán. Számos részletkérdés azonban továbbra sem tisztázott, és a 15. századi kezdetekhez hasonlóan az eredetkérdés tárgyalását ma is különféle érdekek befolyásolják. Míg a középkorban a vita lényegében a család előkelősége mentén haladt, a jelenkorban a kérdés nemzeti jelleget öltött, és a magyarok, románok, szerbek úgy tekintettek Mátyás őseire, mint saját nemzetük szülötteire.
Okleveles adatOk
A család eredetére nézve a legkorábbi és egyúttal a legmegbízhatóbb információkkal a középkori hivatalos ügyintézés dokumentumai, az oklevelek szolgálnak. A Hunyadi család ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, ugyanis megannyi magyar családi levéltárral ellentétben a Hunyadiaké nem
pusztult el, hanem mondhatni teljes egészében megmaradt. Beházasodás révén György, Brandenburg őrgrófja örökölte meg és vitte ki magával Németországba. A 18. század végétől a levéltár több részletben került vissza Magyarországra, és ma már a teljes anyag itt található. Az oklevelek jól tükrözik egy nemesi család oklevél-gyarapodását, kezdve az első birtokadománnyal egészen a család kihalásáig. A Hunyadiakra vonatkozó legkorábbi oklevelek a vajdahunyadi birtok adományozásával kapcsolatosak. Ezt a birtokot Zsigmond magyar király adományozta Vajknak, Hunyadi János apjának és családjának 1409. október 18-án. Noha a család már korábban itt tartózkodott, lényegében ez az adomány képezi a Hunyadiak magyarországi keresztlevelét. A következő két évtizedben alig néhány oklevéllel gazdagodott a családi levéltár, azonban ezek a korai iratok nagyon fontosak úgy az eredetkérdés, mint a család felemelkedése szempontjából. A korai oklevelekből először is az derül ki, hogy 1409-ben a család igen népes volt. A családfő szerepét betöltő Vajk mellett az adománylevélben találjuk testvéreit, Magast és Radult, illetve apai nagybátyját, akit szintén Radulnak hívtak. A kedvezményezettek között Vajk fia, Hunyadi János is szerepel, aki az adományozás pillanatában alig néhány éves lehetett. Zsigmond adományleveléből az is kiderül, hogy a család Magyarországon nem rendelkezett mélyebb gyökerekkel, ugyanis nem köti Vajkot egyetlen birtokhoz sem, ahogyan ez a nemesi családoknál lenni szokott. Lényegében Vajdahunyad képezte a család első magyarországi birtokát, és ezt követően nevezték őket Hunyadiaknak. A korábbi történeti irodalom látványos birtokot sejtett Zsigmond 1409-es adománya mögött, amely akár 30-40 faluból is állhatott. Zsigmond azonban bármennyire is állt lelkes adományozó hírében, több tucat faluból álló királyi birtok magántulajdonba juttatása egy udvari lovag javára szokatlan lett volna. Valójában csak Vajdahunyadot kapta meg a család, amely akkoriban talán mezővárosnak sem számított. A Hunyadiak emblematikus vára is csak a következő évtizedekben épült a birtok központjába. Tény, hogy a birtokszerzés következtében Vajk családja a magyar nemesség sorába emel-
Nagy Magyarország 71