Page 1

INGYENES

CSALÁDI ÚJSÁG • 2015. JÚNIUS • XI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM

VARRÓ DÁNIEL ÉS LACKFI JÁNOS VERSE

,

J,Un apA ius: k na pja MIT ESZIK EZ A GYEREK? SZ. KONCZ ISTVÁN: ÉLTEK ITTEN NAGYAPÁK

AZ A FONTOS, MIT LÁTNAK A GYEREKEK INTERJÚ SZENTGYÖRGYVÁRY PÉTERREL NÉGY GYERMEKRŐL ÉS AZ EGYIK SZAKMAI GYERMEKRŐL BESZÉLGETÉS JORDÁN TAMÁSSAL PROGRAMOK, SZOLGÁLTATÁSOK PÉCSI CSALÁDOKNAK

BUJDOSÓ ISTVÁN: FÉLELEM FÉSZEK ROVAT KÁNIKULA, AVAGY ZÖLDFELÜLETEK, ZÖLDTETŐK CÍMLAPON: CSERKUTI ANDRÁS, FANNI ÉS TAMÁS


tartal om

ta r ta lom 4 | Négy gyermekről és az egyik szakmai

gyermekről - beszélgetés Jordán Tamással

5 | Varró Dániel: Altató apukáknak 6 | Bujdosó István: Félelem 7 | Lackfi János: Ágnes Óriási

Kedves Olvasó!

8 | Az a fontos, mit látnak a

A tavasztündér ujjával megérintette a csupasz ágakat, azt motyogta csendes félmosollyal, hogy abrakadabra, és a varázslat megtörtént. Ez után, más dolga nem lévén, szivárványosan áttetsző tündérszárnyán tovaszállt, maga mögött hagyva üde zöldet és színpompás virágokat. Illékony élmény, hiszen az utóbbi években egyre rövidebb ez az évszak, és utána jön a nyári rekkenő hőség vagy hirtelen esőzések – a globálisan felmelegedett Föld gyötrődése. Ezt a drámai nagy természeti színdarabot vezeti fel a szelíd június. Például a POSZT, amitől néhány napra a belváros tereit, utcáit belakja a színház. Még a fesztivál első éveiben, az egyetemi évek alatt az utolsó, üresen maradt helyekre pályázva minden este ott álltam a színház bejáratánál várva, lesz-e beengedés. A legképtelenebb helyekről: lépcsőn ülve, korláton félig kihajolva, előadást végigállva, volt, hogy csak fél színpadot látva néztem végig hatalmas alakításokat. Nem láttam rossz darabot. Napokig tartó kulturális mámor volt, aminek a végére rettenetesen elfáradtam, és utána hetekig színdarabokat álmodtam. Aztán sok évvel később megismertem a másik júniusi ünnepet, az apák napját. Ahogy májusban az édesanya, könnyét a szemek sarkában elmorzsolva, fülig érő mosollyal veszi át kicsiny magzata ajándékát, mert bármekkora is, ilyenkor mindig olyan kicsinyke, és hallgatja az Orgona ága című dalocskát gyermekhangon… Szóval ehhez képest az apák napja más igényekre épül. Ebben a lapban, a csodálatos férfiak, apák kerülnek a középpontba. Olyan férfiak, akiket mindannyian szívesen elhallgatunk napestig, és akik mögött nagyszerű asszonyok teremtik meg a hátteret, hogy apaként és hivatásukban egyaránt kiteljesedjenek. Egyúttal búcsúzunk a tanévtől, mert mi, a Zsebi is nyári szünetre megy: találkozunk augusztusban. Addig is elő a naptejet, a napszemüveget és a szalmakalapot! Jó nyaralást kíván a szerkesztőség nevében: Kováts Andrea

gyerekek - interjú Szentgyörgyváry Péterrel

10 | Győrffy Zoltán: Mit eszik ez a gyerek? 23 | Programok 34 | Varjú Kata: 1kávé, azaz egy kérdés egy válasz 34 | Sz. Koncz István: Éltek itten nagyapák 36 | Patika ügyelet, közérdekű telefonszámok, szolgáltatások 38 | Schmeller Dalma-Hajnal Klára:

Kánikula, avagy zöldfelületek, zöldtetők

k a p c s ol at Egyesületi ügyek, szülésfelkészítés, dúla, tanácsadás:

Maróy Ditta (20)593-94-27 ditta@kangaegyesulet.hu Szerkesztés, programok:

Kováts Andrea (30)450-07-99 zsebibabafuzet@kangaegyesulet.hu Olvasói levelek: zsebimagazin@gmail.com Hirdetésszervezés:

Molnár Anett (20)314-04-46 zsebibabahirdetes@gmail.com

i m p re s s z u m Zsebi magazin | családi újság | 2015. június | XI. évfolyam 9. szám Főszerkesztő, felelős szerkesztő: Kováts Andrea | Tördelő-szerkesztő: Szentendrei Antal Kiadja: KANGA Közhasznú Egyesület - 7627 Pécs, Zsigmond utca 32. | Felnőttképzési szám: 02-0099-05 Felelős kiadó: Maróy Ditta ditta@kangaegyesulet.hu (20)593-94-27 | Címlapfotó: szentendreifoto.hu Nyomda: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. | Megjelenik: Minden hónap első hetében 10.000 példányban Szerzőink: Bujdosó István, Győrffy Zoltán, Kováts Andrea, Lackfi János, Sz. Koncz István, Varju Kata, Varró Dániel A programok változásáért vagy elmaradásáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. A hirdetésekben megjelenő adatok valóságtartalmáért, valamint a bennük elhelyezett képek, szövegek, grafikák jogtisztaságáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Olvasói leveleket és fotókat a zsebibabafüzet@kangaegyesulet.hu e-mail címre várunk. A beküldött anyagokat a szerkesztőség nem archiválja.

w w w.zsebi babafuzet.hu

3


4

Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

poszt

Négy gyermekről és az egyik szakmai gyermekről Jordán Tamás neve, személyisége, munkássága legenda. A POSZT és az Apák napja apropóján beszélgettünk egy esős, májusi délutánon.

- Hogy látja, mit örökítettek az apai szerepről az Önök családjában? - Én deviánsnak számítok a családunkban, mert négy gyerekem van három anyától. Nem követtem a családi hagyományt, hiszen a szüleimnek most volt a 73-dik házassági évfordulójuk. Nálunk nagy a családi összetartás. Ha együtt van a nagycsalád, mint ezen az évfordulón is, akkor 16 unoka, 26 dédunoka jön el. A legszűkebb családi közel 60 főből áll. A mesterségemből kifolyólag elég zaklatott időbeosztással éltem, de lett 4 gyermekem és már van 6 unokám is. Legidősebb fiam 47, a kettes számú 45 lesz, Adél, akiről talán a legtöbbet hallani 35 és van egy 18 éves fiam. Mindegyikükkel nagyon bensőséges kapcsolatban vagyunk.

- Mit jelent ez a szó: apa? Milyen volt az ön édesapaja, nagyapja? - Én magam sem vagyok már fiatal. Az édesapám 97 éves lett nemrég, 21 éves voltam, amikor az apai nagyapám meghalt. Az apám nagyon szigorú ember volt, de az előbb említett nagyapámmal olyan jóban voltunk, mintha a barátom lett volna. A családunkban mindig nagyon jó és erős kapcsolatok működtek, és vele különösen közel voltunk egymáshoz. Őrzök egy fotót, ahol másfél éves vagyok, egy posztamensen ülök, az apám, a nagyapám mellettem áll, a dédapám pedig egy karosszékben ül. Ez a kép az ő születésétől a mai napig, azaz1865-től 2015-ig köti össze a generációkat. Sokat jelent nekem ez a fotó.

- Elég nagy az életkori különbség a gyerekek között, mennyit tudott velük együtt lenni? - Van négy gyermekem, három anyától. A két idősebbikkel tíz éves korukig éltem együtt, utána a kaposvári Csiky Gergely Színház szerződése miatt elköltöztem és bár látszólag távol éltünk egymástól, de szoros volt a kapcsolat. Adél érettségizett, amikor külön költöztünk. Velük kapcsolatban bujkál bennem egy kis negatív érzés. A negyedikkel együtt élünk Szombathelyen, és sokkal többet tudok vele foglalkozni. Azt lehet mondani, hogy 1968tól 2014-ig megszakítás nélkül volt kiskorú gyermekem. Sokat voltunk együtt, például játszottunk, meseolvasás mindegyik gyereknél volt, de sajnos az estéim ritkán tölthettem velük.


Nem nagyon szoktam gyerekszájat idézni, de ezt elmesélem. Adél 3-4 éves lehetett, és sétáltunk a gyulai strandon, ahol nyári játékon játszottunk, és megkérdezte, hogy min veszekedtünk össze az édesanyjával. Mondtam neki, hogy: „Valamiben nem értettünk egyet”. Mire megkérdezte: „Ha nem értettetek egyet, akkor miért nem feleztétek el?” - Mennyire lehet összetartani egy ilyen nagy családot? - Tényleg nagy. A nagyobbik fiamnál 3 lány van, 18 éves volt most a legnagyobbik, és mindenhol kimondottan jók a viszonyok. A kettes számú fiamnál 2 fiú van. Mesélek erre is egy történetet: amikor Adél lányom Sopronban játszott és vitte magával a négy éves kisfiát, akkor az én legkisebbik fiam elment az unokaöccsére vigyázni, amíg Adél játszott, pedig csak féltestvérek. Együtt vagyunk, összetartunk. - Hogyan szoktak találkozni? - Nehéz megoldani a találkozásokat, de minden karácsony másnapján december 26-dikán együtt vagyunk. És bizony egy hatalmas 5 szobás lakás kell hozzá, hogy elférjünk. Május 24-dikén lesz a kettesszámú fiam születésnapja, ez lesz a legközelebbi alkalom, ahol mind ott leszünk, valamennyi gyerekem és unokám eljön. Ha már apa-gyermek viszonyról kérdez, nem tudom, tudja-e, hogy a

Poszt is az én gyermekem? Az egyik szakmai gyermekem. 2000-ben találtam ki, és 2001-ben rendeztük meg az elsőt. Négy város, Debrecen, Miskolc, Szeged és Pécs versenyzett azért, hogy övé legyen egy olyan színházi fesztivál, ahol állandó helyen, egy időben, rengeteg esemény kerül a közönség elé. - Kik voltak jelen a születésénél? - Amikor eldöntöttük, és megnyílt a lehetőség egy nagyon jó színházi találkozó létrehozására, nagyon jó személyes kapcsolatokkal indult. Balikó Tamással, a Pécsi Színház akkori igazgatójával baráti kapcsolatban voltunk, Toller Lászlónak, Pécs akkori polgármesterének is sokat köszönhettünk. Pécs remek város, jó játszóhely és nagyon sokan szeretik. - Hogyan éli meg a Poszt körüli viharokat? - Kamasz korba lépett, és nehéz a kamaszokkal. Én ott vagyok, és később is ott leszek mellette. Lesz egy önálló estem: előadom a Szabad ötletek jegyzékét, és részt veszek egy szakmai vitán. Találkozom a POSZT-tal, ahogy a gyermekeimmel. Meglátogatom és megkérdezem tőle, hogy van. Én azt hiszem, rossz társaságba keveredett. Nagyon nehéz időszakot él át, sokkal jobban kéne vigyázni rá.

Varró Dániel: Altató apukáknak /ezt egyre kétségbeesettebben kell mondogatni/ Ej, kicsi fiam, te pöttöm, aludj el most már, de rögtön. Ajj, kicsi fiam, te nudli, hagyd az anyádat aludni. Fejezd be már a rinyádat, hagyjad aludni anyádat. Itt van apád, ki karon visz, hogy nem ejt le, abban nagyon bizz, és ne bömbölj már, na ne bömbizz. Meg kéne téged böfögtetni, vagy a bölcsődbe lefektetni?

Kováts Andrea

Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

Borús és deprimált apádnak egyetlen drága csillaga, ne akarjad, hogy énekeljek, aludj el szépen, kisbaba. Alszik a ciciben a tej, a farpofán a friss kaka most nem pelenkáz át apa, aludj el szépen, kisbaba. Ordítasz, adta kölke, mi? Nem hagyod apádat költeni? Megírta Ady Endre is, mi van: aludj, mikor az apád altat. Most apád altat, kisfiam. (A szerző közlési engedélyével)

www.zsebi babafuzet.hu

5


i r o da l o m

6

Félelem – Kit tetszik keresni? – kérdezi gyanakodva a délutános nővér, amint meglátja sötét sziluettemet az ajtó előtt. Mögöttem orgonaillat bámulja a csillagokat. Elmondom neki, hogy a hétéves lányomnak hoztam pizsamát, mesekönyveket és még néhány holmit. (Ma vették fel a fertőző osztályra, jóllehet a betegsége nem fertőző, de valamilyen oknál fogva úgy alakult, hogy itt tartják megfigyelés alatt, amíg ki nem derül, valójában mekkora is a baj.) Sejtem, hogy a neve úgysem mondana semmit, szobaszámot meg nem tudok, ezért inkább a tünetek felvázolásával segítek beazonosítani az osztály új lakóját. – Ja, igen, erre tessék! A pillangós szoba lesz az, ott balra. A nővér emléke elporlad egy fehér ajtó mögött, egyedül maradok a folyosón. A falakról barátságosnak rajzolt állatfigurák, megannyi rémisztő kísértet, közömbösen hallgatják lépteimet a homályban. Vírusok és sötét árnyak szorongatják a torkomat. Belépek az ajtón, ez még csak a rövid átjáróra nyílik. Zsiliprendszer. A második üvegajtó mögül viszont máris kíváncsi szempár tekintetét érzem magamon. A lányom szobatársa az. Mellette az infúziós állvány, riasztó felkiáltójelként juttatja eszembe, hol is vagyok. A buksi fej fáradtan zuhan vis�sza a párnára. Tudom, ő is ma került ide, magas láza van. Valamilyen vesebetegség. Belépek a kórterembe. Az én kis

tündérem mintha először meg sem ismerne, de aztán megjelenik a számomra oly kedves mosoly és szeméből eltűnik az egykedvű beletörődés. – Apa! – kiáltja lelkesen, és a nyakamba ugrik. Talán nincs is olyan nagy baj. A betegségről persze az elmúlt néhány órában mindenfélét összeolvastam, azt mondják, nagyon ritka, az okáról még vitatkoznak a szakemberek, akárcsak a megfelelő gyógymódról. Van, ami felett nincs hatalmunk... Persze. Csak ha az embernek a gyereke beteg, ezt valahogy sokkal nehezebb elfogadni. De a toporzékolás nem segít. Remény és csüggedés hullámai futnak végig a lelkemen, ahogy átölelem a kicsi testet, melyben ott tombol a titokzatos kór. „Miért pont velünk történik mindez?” – kérdi ilyenkor mindenki. Én már nem kérdezem. Tudom, hogy a sors mindig akkora pofont ad, amelyből még éppen fel tudok állni. És hiába unom, hogy újra és újra a padlóra küldenek, attól ez még nem fog megváltozni. De mielőtt igazán belemerülhetnék az önsajnálatba, felhangzik a legfontosabb kérdés: – A kisegeremet behoztad? Persze, hogy behoztam. És hoztam mindent, ami kell. Pizsamát, törölközőt, fogkefét, papucsot. Gépies mozdulatokkal pakolom a táska tartalmát egy ütött-kopott polcra az ágy mellett. Akárcsak az orvosok, kitérő válaszokat adok, amikor azt firtatja, miért nem jöhet haza, meddig kell itt maradnia, majd felajánlom, hogy gyorsan lefürdetem, pizsamába bújik, és olvasom tovább a könyvét. Kicsi még, könnyű elterelni a figyelmét. Kivonulunk a lehangoló fürdőszobába. Nagy nehezen beállítom a víz hőfokát, és kérem, számoljon vissza húsztól, s ígérem, mire ő végez, már készen is leszünk. És ő számol. Most, amikor látom, milyen ártatlan valójában, milyen védtelen, milyen sebezhető, vakon bízik bennem, elhisz nekem mindent, szégyellem magam, hogy valaha is dühös voltam rá, hogy mérgesen kiabáltam vele, amikor elfogyott a türelmem. Talán ezért jött ez a betegség, hogy kicsit


magamba szálljak? Hogy eszembe juttassa, mennyire szeretem? Mintha a sors azt mondaná: „Azt hitted, nehéz az életed, mert van három lányod, akik nap mint nap nyúznak, kikészítenek, elszívják az életedből a maradék időt és elmédből a béketűrést, azt hitted, nehéz? Hát, akkor jól figyelj, mert most megmutatom neked, mi az a nehéz!” Hiába unom, hogy a sors folyton orrba vág. Az élet iskolájában nincs tanulói érdekvédelem. Más is szereti a gyerekét, másnak is fáj, ha beteg. Vagy ha meghal. Próbálom elhessegetni lelkemből ezt a gondolatot, hiszen semmi okom a „legrosszabbra felkészülni”, de az aggodalom elveszi az eszemet. Erősen magamhoz szorítom, vacogva bújik a pizsamájába. Ha nem tudják meggyógyítani, majd ott állok a sírjánál, és tudni fogom, hogy fent a végtelen égből mosolyogva néz le rám, és nem fog haragudni... Tiszta hülye vagyok! Bebújik az ágyába. A kis szobatársát megkérdem, nem zavarja-e, ha felolvasok. S bár ő idősebb, egyáltalán nem zavarja. Figyelmesen hallgatják a bátor kisegér történetét, akit elraboltak a kalózok, s most egy sötét, földalatti labirintusban tartják fogva. De közben odafent, a bazár zegzugos utcáin már közeledik a segítség... Két fejezet után látom, elfáradtak mindketten. Becsukom a könyvet. Majd holnap folytatjuk. Betakarom, puszit adok. Nem sír, nem hisztizik, hogy maradjak. Odakinn a fekete égen a csillagok

közönyösen bámulnak a képembe. Nem értik, mi bánt. Hiszen ezerszer olvastam már, hogy nem okos dolog a ragaszkodás. Semmi nem örök. Az életünk egy gyertyaláng, s lágy fuvallat a halál... Elmúlik minden. Vagy mondott valaki olyat, hogy csak az öregek halnak meg? Mondott valaki olyat, hogy csak más veszítheti el a gyermekét? Dermedten állok. Megbénít a tehetetlen rettegés. A lányom, akit tegnap még falmászásra kísértem, és büszkén mutatta meg, hogy fel tud mászni a fal tetejéig, most ott fekszik a sötétben, sok apró beteggel együtt, akik mint elrabolt kisegerek várják, hogy odakintről jön majd a segítség. Értetlenül nézem, ahogy a sorsba vetett bizalmam, az a rengeteg bölcsesség, amit eddig összeolvastam, az életről vallott nagy nézeteim… akár a por, semmivé lesznek a gyermekkórház kapuja előtt... Tompa szívvel indulok haza. Otthon vár a feleségem és még két kicsi lány. Nekik is szükségük van rám. Nem borulhatok ki ennyire azért, mert az orvosok úgy döntöttek, a biztonság kedvéért megfigyelésre bent tartják a lányomat néhány napig. Mondják, akinek nincs gyermeke, el sem tudja képzelni, hogy ennyire lehet szeretni valakit. De az ellentétek ebben a világban kéz a kézben járnak. És az eszemmel már régóta tudtam, hogy a szeretet ellentéte a félelem. De a szívem csak ma érezte meg, mit is jelent ez igazán. Bujdosó István

LACKFI JÁNOS: ÁGNES ÓRIÁSI Nagyon türelmes velem Ágnes, mint törpével az óriás: – Versenyló vagyok, herélt kanca, gyorsabb vagyok, mint bárki más. Most adjál nekem zabot enni, a hátsó lábamhoz ne állj, mert véletlenül úgy megrúglak, s csak ordibálsz, hogy jaj, de fáj! – Apa, nem tudsz egy csomó mindent, van egy border collie kutyám tudod, az egy skót pásztorfajta, profin terel, nem harap ám! A kutya én vagyok különben, kekszet kérek, Max a nevem, autózom és kosárlabdázom, s egy kőbányám is van nekem. – Ágnes, ezt nem tudom követni, saját munkám is eltemet, nemhogy ennyi sokféle élet! Na jó, kicsit leszek gyerek! Leülök hozzá, és kitágul rögtön velem a nagyvilág. Minden lehetek, nem csak író, hempergünk, mint a kiskutyák. Aztán pegazus-módra szállunk, van egy ezüst propellerünk, csapra verjük a Hold hordóját, ezüst müzlit reggelizünk. Rajzolunk egy csomó krikszkrakszot, ki is vágjuk, és a papírt nem szedjük össze, ott marad majd, lássák, hogy itt valaki írt. A sósmogyorót feldobáljuk, szájjal kapdossuk, mint legyet, mert most meg békák lettünk gyorsan, és a földről is ehetek. Ami ott marad, széttapossuk, rakunk hajunkba száz csatot, átöltözünk fényes ruhákba, mert mi vagyunk az angyalok. Vizet akarunk, nagy lavórral, s ha megvan, hát pancsolni szét, beáztatunk vécépapírt, és ápolgatjuk egymás sebét. Elő ezernyi vattagombóc, most más leszek majd és nem én, az arcunkat összesminkeljük, virítunk piros-feketén. De jaj, ahogy árvíz tetőzik, úgy nőtt bennem a túlnyomás, mert ezer alakot öltöttem, és mégse lettem senki más. Körülnézek, s a szégyenérzet lecsap fejemre, szinte fáj, felpattanok, és felkiáltok: „Megint mi ez a kupleráj?”

(A szerző közlési engedélyével)

www.zsebi babafuzet.hu

7


k i n cs e s tá r

Az a fontos, mit látnak a gyerekek Botond (12), Blanka (10), Benjamin (5), Boróka (2 hónap) – ők Szentgyörgyváry Péter gyermekei. Bence, Bertalan, Balázs, Boldizsár… néhány név az unokatestvérek közül a korábbi B-betűsökhöz, a kiterjedt és Pécs életében meghatározó szerepeket vállaló „Szentgyörgyváry-klán” legifjabb generációjából. Péter zenész, szövegíró, a Vivat Bacchus Énekegyüttes vezetője, a pécsi Vasutas Művelődési Ház irányítója, az öt dunántúli vasutas művelődési ház régióigazgatója és az Europa Cantat produkciós vezetője. A dédapám első Károly, a nagyapám második, az apukám a harmadik Károly és így tovább, megvan a negyedik, ötödik is. Anyukámék tízen voltak testvérek, apukámék négyen. Apukám egyik testvérének kilenc, másiknak három, harmadiknak öt (lány)gyermeke van, mi öten vagyunk fiútestvérek. Nagy családból jöttek mindketten, és nagyot is szerettek volna.

8

Milyen a kapcsolat a testvéreiddel? Mi vagyunk a legjobb barátok. Azt adjuk tovább, amit kaptunk a szülőktől. Minden második-harmadik vasárnap ös�szejön a kis család anyukámnál, ami 25 főt jelent, ebből 14 unoka, amúgy 43 unokatestvérem van. Olaszosan élünk. Apukám volt a „don”, ő adta a példát, hogy milyenek legyünk, milyen testvéri kapcsolatokban éljünk. Aki egyke, az általában vagy egy gyermeket szeretne, vagy nagycsaládot. Akinek nagyon elege van a testvéreiből, csak egyet. Nálunk úgy jött a testvéreimmel, hogy 25 év alatt házasodott mindenki, és azonnal jött a baba. Mi is a feleségemmel lediplomáztunk és nem vártunk semmire, pedig semmink nem volt. A szülőktől mindent megkaptunk, ami nem pénz, mert az nem volt sok, erkölcsileg minden támogatást megadtak. De soha nem féltünk, úgy éreztük, valamit kell bízni a Gondviselésre is. És érkeztek a babák… Az első kettő után kis szünetet tartottunk, a felségem vis�szament dolgozni. A harmadiknál meg akartunk állni, ezért is lett a neve Benjamin, de akkor anya kezdte pedzegetni, hogy ő a családban látja a karrierjét, és ki vagyok én, hogy ennek ellenálljak? Ennyi B-betűs gyereknevet, hogy találtatok? Teljesen tudatos döntés, meg aztán poén is, aztán a poénból családi hagyomány lett. Gyűjtjük a B-betűs gyerekeket. Mi a kulcsa a jól működő nagycsaládi, családi összetartásnak? Mindent megbeszélünk, és sokat segítünk egymásnak. A bajokat együtt éljük meg, a problémákat együtt oldjuk meg. Így mindent könnyebb feldolgozni, mint két éve apukám halálát is. A jó nagycsalád áldás, és nagy segítség az életben. Akinek nincs, de vágyik rá, az baráti csoportosulásban keresi, és abban él. Nekünk, hála Istennek, megvan a szoros családunk. Szerintem az élet egyik legfontosabb lényege a család és a gyerek. A feleségem nagyon jó háttérember. Amennyi munkát vállalok, azt nem lehet úgy, hogy valaki nem áll mögöttem.


Nálunk a családban tipikus, hogy minden férfi mögött áll egy erős nő. A feladatokat összeegyeztetni nehéz dolog, csak úgy lehet, ha el vannak osztva a szerepek és mindenki boldog a saját szerepében. Otthon minimális az elvárás felém. Én viszem a gyerekeket az óvodába, és anya szedi össze őket. Porszívózást, állatok etetését vállalom, és besegítek amibe kell, de például a napját nem tudom, hogy mikor pakoltam be mosogatógépet utoljára. Az a fontos, hogy mit látnak a gyerekek, és hogy nekik mindent megadjak, ami nem pénzben értendő, és azt szeretném, hogy olyan boldog gyerekkoruk legyen, mint nekem volt. Ez mit jelent? Hogy minél tovább gyerekek maradhassanak. A nevelés utánzáson alapul, és a gyerek ne veszekedést és gondot lásson és a félelmet, hogy holnap mi lesz. Mi nem éltünk túl jól. Apukám mentő főápolóként dolgozott, anyukám szociális otthonban volt ápoló, többen voltunk testvérek, de boldogok voltunk. A kulcs nagyon egyszerű. Gyakorló katolikus család vagyunk, és nálunk ez az összetartó erő. Például amikor látom a Pálos templom miséjén, hogy sokan 4-5 kiegyensúlyozott gyermekkel érkeznek… akkor talán lehet párhuzam. Mi nem szégyelljük, és nem akarjuk senkire ráerőltetni a hitünket, de nekünk így jó, és igyekszünk így is élni. És nézetem szerint ez nem csak a mi vallásunkra igaz. A gyerekek a református iskolába járnak, az egyik munkatársam Hit-gyülekezetes. Ezekben a hívő közösségekben is vannak nagy családok, és nagyon rendes gyerekek. Úgy gondolom, a vallás és a család között lehet valami kapcsolat…

A zenélésnek is lehet ilyen ereje? Mi otthon annyira nem zenélünk. Botond fiam elég jól gitározik, de nem szólok bele, mindig hagyom, amit szeretnének. Blanka lányom nem jár zeneiskolába, mert ő az aerobic-ban és rocky-ban találta meg magát, bár énekel, ordibál, néptáncol, de nem zenél. Benjámin még nem választott. A Bacchus-ban előny, hogy a hatból hárman testvérek vagyunk. Sokat utazunk, évi 70 ezer km-t, évente 80-90 fellépésünk van, és úgy össze vagyunk zárva, hogy már a másik három tag is testvérré avanzsálódott. 14 év azért elég meghatározó... Apukám már úgy mondta, hogy nyolc fia van. Miért kezdtétek el a Bacchust? Kezdetben örömtöltés volt, aztán lassan életformává vált. Kezdtünk egy olyan üzenetet hordozni, hogy látjuk, nem mindenki látja pozitívan az életet, még az egészséges emberek sem, és az élet persze nehéz, de áldás, örömforrás. Próbálunk az együttessel pozitív életlátást sugározni. Az egyik nézőnk mondta, hogy minket receptre kéne felírni.

A koncertjeinkre rengeteg család hozza el a kisgyerekét, náluk az egri bikavér története, az acapella zene ragad meg. Gondoltuk is, hogy egyszer jó lenne egy gyereklemezt kiadni. A kórusban hatból öten emberekkel és gyerekekkel foglalkozunk, szakmailag biztos, hogy össze tudnánk hozni egy ilyen anyagot. Még nem meséltem el azt a történetet, hogy az óvópedagógiai záróvizsgámon azt a kritikát kaptam, hogy a gyerekeket nem fejlesztem, hanem együtt játszok velük. Én ezt dicséretnek vettem. Gondolom, a saját gyermekeiddel is ilyen lehetsz. Nagyon szeretek apuka lenni, és a sok munka mellett ez az egyik fő sikerélményem, hogy szép, egészséges, aranyos gyermekeim vannak, és ha a család sikeres, ha a családban béke és egyensúly van, akkor biztos, hogy az élet más területein is sikert ér el az ember. Mindenkinek az élete másképp alakul, különböző élethelyzetek vannak, de én mindenkinek azt mondanám, hogy szeresse a gyermekeit, és a többi jön magától. Az élet nem fenékig tejfel. Hoz haza beírást, van amikor otthon is elszakad a cérna, de sokkal több a pozitív dolog, amit kapsz. Az életemben az egyik legrosszabb élmény az volt, amikor korcsolyázni vittem a fiamat – ennek már 3-4 éve –, követőztünk, két nagy gyerek ráesett, és egy maradandó foga kitört. Ott álltam és nem tudtam rajta segíteni. Most nem látszik rajta semmi, ki lett pótolva a fog, de maga az élmény, hogy sír, és nem tehetek semmit... Ezek a nehézségek, meg amikor kamaszodik, és hülyeséget hülyeségre halmoz, és akkor is a te gyereked, és nagyon szereted! Kováts Andrea

www.zsebi babafuzet.hu

9


ga s z tr o

Mit eszik ez a gyerek?

10

Vajon a szülő mintája a meghatározó, a szociális környezet lesz a követendő példa vagy a génjeinkben hordozzuk, mit és hogyan eszünk? Erre a kérdésre valószínűleg az írás végére sem kapunk választ, de néhány személyes tapasztalatot megosztok azért, hiszen sztori nélkül gyorsabban lapoz az olvasó. Valahol onnan indultunk el e magazin főszerkesztőjével, hogy hogyan is lehet egy gyermekekről szóló magazinba írnom, hiszen mégiscsak bor és gasztronómiai újságíró volnék elsősorban, a bor nem feltétlen ide való téma. De az étel igen, mert az evés élménye végigkíséri életünket. És biztos nem mindegy, gyerekként hogyan alapozzuk meg későbbi étkezési szokásainkat. Aztán persze a bor sem maradhat ki, de arról később. A fiam úgy másfél éves lehetett, amikor az Adrián nyaralva egy vrbniki étteremben polipsalátát rendeltem, több más tengeri finomsággal együtt, a nagy melegben ezek a hideg előételek estek jól igazán, még egy pohár jól behűtött žlahtina is belefért a koraestébe. Megkóstoltattam a gyermekkel is az ételeket és legnagyobb megrökönyödésemre a polipsalátát az utolsó falatig ő ette meg. Onnan kezdve gondolom egyre komolyabban, hogy az alapelv a mindent kóstolni, és azt enni, ami tetszik. Azt tudjuk, hogy mint sok más nevelési kérdésben, a példamutatás a leghatásosabb, annak van a legnagyobb ereje. Jómagam nagyon sok élelmiszert azért

nem ettem meg, mert mondjuk édesanyám nem szerette őket, eszembe se jutott, hogy azok finomak lennének. Aztán ahogy egyre inkább nyílt a világ, egyre bátrabban kóstoltam is bele. De akkor már eltelt majdnem két évtized, jó lenne ezt lerövidíteni és hagyni a szabad felfedezés örömét. Mindent meg kell kóstolni! Látatlanban elég kevés ehető van, amit legalább egyszer meg nem próbálnék. Aztán sok van, amit utána már nem igazán, de tudom, tapasztaltam, hogy miért nem. Így van ez a gyerekkel is, ha azt látja, hogy a szülő fintorog, előre utálkozik, sose fogja megkóstolni. Egy esélyt adjunk mindennek. Nálunk is a rántott csirkemell a gyermeki toplista örök helyezettje, de szerencsére sok más is ott van mellette: a halak, a gyakran közösen nevelt zöldségek és gyümölcsök - rövidebb a „nem eszem meg” lista, mint a belefér vagy szeretem rangsora. Hacsak nem kelbimbó, mert az azért mégsem… És valahogy azt látom, hogy nincs csokirajongás,: a tortát bármikor elcseréli eperre, nincs chips-ropogtatás, a pattogatott kukorica is csak fiús-estéken kerül elő, amikor anya nincs itthon és mi fiúk moziestet tartunk. Mindenki azt károgta, hogy majd az ovi, majd az iskola elrontja, de ha van az étkezésnek rítusa, ha együtt reggelizünk, lehetőség szerint együtt vacsorázunk, hétvégén közösen főzünk, ha elég változatosan rakjuk össze az étkezéseket, ami egyáltalán nem vagy nem csak pénztárca kérdése, akkor úgy tűnik, ezt legalább nyolc évig ki

w w w. z s e b i b a ba fuze t.h u

lehetett húzni. Megőrizni a nyitottságot, azt az eredendő érdeklődést, ami bennük van, csak mi a magunk formájára akarjuk őket nevelni és ezzel bizony néha nem csak adunk, hanem el is veszünk. Az érdeklődés természetes, majd kicsit később az alkoholok irányába is. Jómagam azt vallom, előzzük meg a fájdalmasabb tapasztalatokat és ne titkoljunk, inkább beszéljünk meg mindent. És vallom azt is, hogy a bor több mint alkohol, ha nem csak alkoholként akarjuk használni. Mert ha igen, akkor tudok egyszerűbb módot is az alkoholbevitelre. Én nem alkoholként tekintek rá és a mértékletesség érdekében szólok mindig. És abban is hiszek, hogy h egy gyermek úgy nevelkedik, hogy megtanulja, mi a jó és a rossz bor közti különbség, már tinédzserként is lesz ízlése és nem feltétlen esik a mi korosztályunk elsőborosboroskólás csapdáiba. A nevelés nem az alkoholizmusra biztat, bár sokan majd nem értenek egyet ezzel a módszerrel, de én például mindig adok egy kis kortyot egy jó ebéd vagy vacsora mellé nyitott borból a gyereknek is. Már ha kér. Tanulja az illatokat, tanulja az ízeket és hogy a bor étel mellé jó igazán. Kevés nemzet iszik magában, a Balkánon meze, a spanyoloknál tapas, a legtöbb helyen mindig kerül az asztalra legalább sonka, sajt, olajbogyó, savanyúság, ezer más borkorcsolya és persze kenyér. Nem a mennyiség, a minőség, nem teletömni, teleinni magunkat, hanem mértéket tartani mindenben és élvezetet találni abban, ami finom, ami jó, ami szép. Valahogy ez a létezés rövid és leegyszerűsített értelmezése, sosincs elég korán ezt a tudást nem elveszíteni, nem kinevelni, hanem megerősíteni a gyerekekben is, hiszen ne felejtsük el sosem: mindegyikükben benne van a nyitottság, a tudásvágy. A megengedett karakterszámot túl is léptem már és még mindig számtalan kérdés és ötlet van a fejemben, hogyan is érdemes tudatosan, jól és változatosan táplálkozó gyermekeket nevelni. Biztos számtalan módszer van, az enyém kétségtelen nem a dietetikai pontosságú, inkább esztétikai megközelítésű, de annyi kétségtelen, ez is olyan téma, amiről beszélni kell. Győrffy Zoltán


WÓJCIK GYERMEKDIVAT MINŐSÉGI GYERMEKRUHÁZAT 68-158-AS MÉRETIG NYITVA: H-P:10:00-18:00 SZO:10:00-14:00 7622 PÉCS, FORRÁS ÜZLETHÁZ FÖLDSZINTJE (BAJCSY ZS. U. 9.) TEL.: 72/215-125 WWW.WOJCIK.HU


Ribizli bohóc zenés-verses műsora fesztiválokra, falunapokra, céges és családi rendezvényekre. Nagyiknak külön meglepi műsor.

www.ribizlibohoc.hu Tel: 30-206-63-55 Jelölj be a Facebookon!


ajánló

13 Magnézium Hűségprogram! Ha most vásárolsz Magnesium 300+ étrend-kiegészítőt, és regisztrálsz a www.magneziumklub.hu oldalon, garantált ajándékokhoz juthatsz! 1. Philips AVENT Natural cumisüveg! 2. 30.000 Ft értékű őssejt levétel VOUCHER! 3. babamamatudakozo KISMAMA KUPONFÜZET! De a Játék nem ért véget! Részt veszel a FŐNYEREMÉNYEK sorsolásán is! A beérkezett MAGNESIUM 300+ blokkok beküldői között értékes, közel1.000.000 Ft összértékű FŐNYEREMÉNYEKET SORSOLUNK ki közjegyző jelenlétében! Fődíj: Családi nyaralás a **** Hotel Sonnenparkban. Küldöndíj 1. Prémium + Szövet őssejt levétel a Cord Blood Center felajánlásával. Küldöndíj 2. Tutek Inspire Fashion Babacentrumtól.

babakocsi

a

Minimanó

Miért van szükség várandósság és szoptatás alatt több magnéziumra? A terhességet szokták un. „fiziológiás magnézium-hiánynak” nevezni. Sok tanulmány igazolja, hogy a terhesség és szoptatás alatt a magzat egészséges fejlődéséhez és a terhesség problémamentes lefolyásához szükség van a magnézium pótlására. Mai táplálkozási szokásaink mellett a magnézium bevitel sajnos nem elégséges. A zöldségek helytelen elkészítési gyakorlata, túl-főzése is komoly gond, mivel az élelmiszerekben található magnézium mennyisége így tovább csökken. A várandós édesanyák magnéziumpótlása a vizsgálatok alapján csökkenti a spontán vetélés és koraszülés gyakoriságát, megelőzi az idő előtti fájásokat, a has keményedését, a görcsöket, és fedezi a kisbaba fejlődéshez szükséges magnéziumigényét is. A terhességi magas vérnyomást is kedvezően befolyásolja.

www.zsebi babafuzet.hu


14

w w w. z s e b i b a ba fuze t.h u


FÉNYPARÁDÉ

az Apáczai ÁMK PONT TE tehetségcsoportjának programsorozata A 30 Y dalának köszönhetően országosan is, szó szerint közszájon forgó „Nevkó” név igen komoly intézménycsaládot takar. Alapvetően az Apáczai Nevelési Központ „becézésére” használták, ugyanakkor a KLIKK-esedés az igen komplex tartalmat és intézményrendszert, sajnálatos módon, ketté osztotta: az ANK Iskolaközpontra (két általános iskolájával, gimnáziumával és kollégiumával, alapfokú művészeti iskolájával) és az Apáczai Óvoda és ÁMK-ra, amelynek új, hivatalos neve immár Apáczai Óvoda, Művelődési Ház, Könyvtár és Sportegység. Kapcsolatunk az oktatási egységgel töretlen, intenzív, hisz az együttműködés több mint 30 éve alatt kidolgozott oktatási-művelődési program, szervezeti kultúra, fizikai egymásrautaltság, évtizedekre mértékadó integrációt valósított meg. A közös programokat együtt visszük tovább. Ilyen közös ügy a tehetségfejlesztés. Az ANK Tehetségpont a térség első tehetségpontjaként alakult meg 2008ban, majd a térségben azóta létrejött tehetségpontok részvételével megalakította a Pécs Baranyai Tehetségsegítő Tanácsot 2009-ben. Jelenleg logikai-matematikai, természeti, testi kinesztetikus és térbeli-vizuális területeken végzünk tehetségazonosítással, tehetséggondozással, tehetség tanácsadással és tehetségkutatással

járó feladatokat. Az ANK Tehetségpont 2011. február 5. óta a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által Akkreditált Kiváló Tehetségpont. Idén májusban ért az az örömhír, hogy egy pályázati forrás segítségével intézményünk, az Apáczai Óvoda és ÁMK Művelődési Háza az ANK Iskolaközponttal közös fenntartású PONT TE Tehetségcsoportja számára egy különleges programsorozatot valósíthat meg. A Fény nemzetközi éve apropójára fűztük fel a tehetségműhely tematikáját: a gyerekek a tanórán kívüli csoportfoglalkozások alkalmával a fény tematika legkülönfélébb vetületeivel ismerkedhettek meg. Az ÁMK könyvtárában Bertalan Jánostól, a „nevkós” Irodalmi Kávéház sorozat előadójától József Attila költészetét ismerhették meg, Botanikus Kertben járva fotózási gyakorlaton vettek részt, Smelka Sándorral az írói ihletről, Sramó Gábor bábművésszel az árnyékszínházról beszélgettek, interaktív Varázsórán jártak a Zsolnay Negyedben, a Planetáriumban kutatták a Naprendszer „fényes tagjait”, városjáró és városismereti játékos foglalkozáson vettek részt a KultúrAktív Egyesülettel. A projekt hozzáadott értékeként májusban megvalósult a Társasjátékok éjszakája, ahol a tehetség csoport tagjainak és családtagjaik mellett további érdeklődők,

15 művház-látogatók életkortól függetlenül játszhattak: játékmoderátori segítséggel. A projekt zárásaként ugyancsak egy díjmentes rendezvényt valósítottunk meg a az Apáczai ÁMK Művelődési („Nevkó”) Háza az érdeklődőket: május 22-én, este a Fényparádé Nyílt Családi Esten táncbemutatókkal, nyílt, helybe hozott Varázsórával, a PTE Brass Quintet fúvóskoncertjével, látástréninggel, a Total Art Művészeti Egyesület rajzfilmes foglalkozásával és tűzzsonglőr-bemutatóval. A programsorozat az Nemzeti Tehetség Program keretében az Apáczai Óvoda és ÁMK pályázati forrásából és szervezésében valósult meg. Támogató: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Nemzeti Tehetség Program. Rátkai Andrea

www.zsebi babafuzet.hu


PELENKA DISZKONT

Pelenka közvetlenül a gyártótól többféle minőségben és árban! Viszonteladókat is kiszolgálunk. Üzleteinkben megtalálhatók még: rövidáru, kötő és horgoló fonalak, óvodai jelek, bébi és gyermekjátékok. Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig: 8.00-12.00, 12.30-17.30 Szombat: 8.00-12.00 Pécs, Berek utca 10. | Pécs, Ybl Miklós utca 7/1. +36/20/49-202-93

16

w w w. z s e b i b a ba fuze t.h u


Évzáró családi program a Pécsimamival A Pécsimami idén június 14-én a Tudásközpontban és annak parkolójában tartja hagyománnyá vált családi rendezvényét, a részletekről beszélgettünk Gellén Nórával, a Pécsimami Egyesület elnökével. Új a helyszín és az időpont: miért változtattatok? A Tudásközpont akadálymentes, kön�nyű parkolni, az igényes belső tér mellett jut hely a szabadtéri játékoknak és elég nagy ahhoz, hogy akár több száz család is kényelmesen szórakozzon. Az időpont sem véletlen: a (tan)év végén és a hosszú nyár előtt a gyerekek jól kitombolhatják magukat, a szülők pedig hasznos információkkal, kedvezményekkel, nyereményekkel térhetnek haza. Mi minden várja a gyerekeket? Tavaly nagy sikere volt a mini vidámparknak: idén a kisvasút és a körhinta mellett a Légvárvilág játszóház játékait is ingyen használhatják az Expó

látogatói. A legkisebbeket biztonságos babasarok és dühöngő ketrec várja, a nagyobbakat pedig óriáscsúszda, ugráló vár, élő csocsó és pedálos gokart. A Csillagok háborújából ismert robot, R2-D2 is felbukkan majd, a gyerekek (és az apukák) nagy örömére… Ha jó meleg lesz, akkor napsapka mellett váltóruhát is érdemes hozni, mert vizes játékokkal is készülünk. Hogy zajlik majd a kiállítás? A Tudásközpont földszintjén és első emeletén várják a kiállítók a látogatókat, náluk lehet pecséteket gyűjteni, amit a látogatók a mini vidámparkban és a játszóházban válthatnak be ingyenes körökre. A legszorgalmasabbak részt vesznek a kiállítók által felajánlott ajándékok sorsolásán. Mit javasolsz, hogy szervezzék a családok a részvételt? Változás, hogy idén akár egyszerre is lehet pecsétet gyűjteni és a parkolóban játszani: tavaly erre nem volt lehetőség, mert mindkettőhöz szükség volt a pecsétgyűjtő füzetre. Tehát ha több felnőtt jön a gyerekekkel, akkor egyikük végigjárhatja a kiállítókat, miközben a másik szülő kíséri a gyerekeket a játékokhoz. Az is opció, hogy valaki picit

előbb érkezik, mint a család többi tagja, így van ideje nyugodtan beszerezni a kiállítóktól a kincset érő információkat (és a pecséteket). A konferenciatermet is megtöltitek programokkal. Így van: bemutató órákkal és interaktív előadásokkal készülünk. Hogy váltsuk valóra a család lakásálmát, hogyan könnyítsünk hitel terheinken? Miként enyhítsük légúti beteg gyermekünk panaszait? Mire jó a babajelbeszéd-tanfolyam? Milyen egy Muzsikás Babusforgató, vagy Dúdolda foglalkozás? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kapunk választ a konferenciateremben. Hogy sikerült ilyen gazdag programot összehozni? Idén nem volt olyan pályázati kiírás, amiből a rendezvényt finanszíroztuk volna, így kiemelt partnereink – a CIB Bank és az Indiso Sóklinika – álltak a rendezvényünk mellé. Szeretettel és sok meglepetéssel várunk mindenkit június 14-én 13.00 és 19.00 óra között a Tudásközpontban. (Esőnap: szeptember 6.) Bővebb információ: www.pecsimami.hu

www.zsebi babafuzet.hu

17


ajánló

Krémesen szép az élet!

A pécsi kisgyerekes anyukák közösségének kovácsolója, a természetes kozmetikumok boszorkánya, három gyermek anyukája: Hudson Szandra mesél arról, mivel volt kikövezve a hosszú út, amin a tolmácsolástól és az idegenvezetéstől mára kence készítő műhelyéig jutott.

18

Mikor, hogyan kerültél közel a természetes kozmetikumokhoz? A shea-kaland az én életemben – vagyis a természetes alapanyagokkal való ismerkedés – a sheavajjal kezdődött 2011 tájékán. Tagja vagyok a Hurcibaba klubnak, és egyszer rám került a sor, hogy szerezzek be sheavajat. Én, ahogy kell, elmélyedtem az interneten a fair traid kereskedelemmel és a különböző gyártási eljárásokkal kapcsolatos leírások rengetegében, végül eljutottam az egyik legjobb magyarországi forgalmazóhoz, és felhívtam telefonon. A beszélgetés kapcsán derült ki számomra, hogy az igazi sheavaj bizony nem egy lágy kenőcs állagú dolog, amit kis tégelyben megveszek, odateszem a pelenkázóasztal mellé, és vidáman kenegetem vele a gyermekem popóját. Kati, a forgalmazó segített, javasolta, hogy nézzem meg a honlapján lévő recepteket, amik között találtam egy nagyon egyszerűen elkészíthető popsikrém receptet. És innen nem volt megállás. Kimentél a konyhába és szabadidődben elkezdtél kencéket készíteni? A földmegosztás kérdése mindig is foglalkoztatott, de soha nem volt földem. Ezért aztán arra gondoltam, én a konyhámat osztom meg kedves babahordozós barátaimmal, és Habparty néven rendszeres időközönként

összegyűltünk, hogy együtt készítsünk az amúgy is együtt, nagy mennyiségben rendelt sheavajból különböző kozmetikumokat. Kedvencünk lett a popókrém, gyerekeink nagy favoritja pedig a fürdőbomba. Kilószámra habosítottuk a sheavajat, engem pedig időközben teljesen elvarázsolt a kozmetikum készítő világ. Kis idő elteltével úgy gondoltam, hogy érdemes lenne többet megtudni, új recepteket kipróbálni. Nagyszerű kezdeményezés! Közösségi kotyvasztás! Igazi boszorkánykonyha… De hogyan tettél szert új receptekre? Merre indultál tovább? Megint az internetet bújtad? A neten rengeteg receptet lehet találni, sajnos sok van köztük, ami nem jó. Én is belefutottam olyan krémreceptbe, ami megromlott két nap után, mert kihagytak belőle egy fontos alkotóelemet, ezért ki kellett dobni az egészet. A tudásvágy hajtott 2012-ben a Házikence Tanodába, ahol hat nap alatt közel hetven receptet készítettünk végig, alapos elméleti tudást is kaptam ezalatt a képzés alatt. Közben a gyerekeink lassan mind ovisok lettek, de én még otthon voltam a két kisebbel, Kence-ovi néven rendeztem hát további krémkeveréseket a hordozó klubos barátaimmal. Évek óta tartó szenvedély, ami nem csillapodik, inkább elhatalmasodik, közben másokat is megfertőzöl vele… Hogyan érett meg benned, hogyan született a Natura Con Te? Bevallom őszintén, nem gondoltam arra, hogy nekem ez a tevékenység legyen a hivatásom. Nagyon szeretem a tanítást, a tolmácsolást, az idegenvezetést. De 2013-ban egy olyan lehetőség

w w w. z s e b i b a ba fuze t.h u

előtt találtam magam, amit nem tudtam visszautasítani. Ekkor készült el sógornőm gazdasági épülete Bükkösdön, ami alkalmas volt arra, hogy egy részét kozmetikum készítő műhellyé alakítsuk. Hosszú és fárasztó munka volt, amíg 2014-ben az első kozmetikumunkat bejegyezték az Európai Unió hivatalos kozmetikumai közé. De végtelenül boldog voltam, hogy elindulhattam ezen az új úton, a családom valamennyi tagja és különösen vegyész férjem végig segített. Visszatekintve be kell lássam, egyedül biztosan nem ment volna. Tehát egy adag szerencse és jó sok munka. Közös rendelésből hivatalosan is saját kozmetikum. Csodálatra méltó siker alig pár év alatt… Már csak egy kérdés marad: mik a terveid a közeljövőre? Ma már van öt bejegyzett kozmetikumunk, júniusban pedig önálló vállalkozást indítok. Nagy segítség, hogy részt vehetek az Önindító 2014 elnevezésű programban. Fél éves komplex vállalkozóvá válást elősegítő képzés áll mögöttem. A vállalkozást kozmetikumaim körének bővítésével kezdem. Sheahabokon és dezodorokon kívül hidratáló krémek, testvajak lesznek hamarosan a webáruházam polcain. Pécsett már egy éve forgalmazza termékeimet a Bio Patika (Szabadság u. 44.), nemsokára ott is kapható lesz minden újdonság. Elérhetőség: natura@naturaconte.hu www.naturaconte.hu www.facebook.com/naturaconte Ingyenes átvételi pont: Bio Patika Pécs, Szabadság u. 44.


programok

MOZGÁS VÁRANDÓSOKNAK FITBALL TORNA

Légzéssel összekapcsolt nyújtó, lazító gyakorlatokkal készülünk a könnyebb szülésre. Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy utca 37-39. hétfő 16.45–17.35 csütörtök 15.25 1000 Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismama jóga oktató 30/757-55-22 aszilvia9@gmail.com

KISMAMA HASTÁNC

Ringatózz együtt pocaklakóddal és/vagy babáddal. Ismerd meg nőiességed esszenciáját. Harmonizáld magadban új anyai minőségedet eddigi nőiességeddel. Oszd meg gondolataidat, érzelmeidet, kétségeidet NŐI KÖRBEN. JÓGAART stúdió (Jókai u.34.) hétfő 10.00-11.30 Farkas Jánosné Márti, hastánc oktató tancontul.blogspot.hu, vilagvirag@gmail.com, 06(20)619-50-70

KISMAMA JÓGA

Biztonságos a jógában nem jártas kismamák számára is. Bejelentkezés szükséges. Gyógypont - Pécs, Garay u. 13. szerda 10.00-11.30 1400 Ft/alkalom Sifter Ági, kismama jóga oktató, masszőz, kineziológus 70/624-50-44 sifi@pro.hu

KISMAMA JÓGA

Légzéssel összekapcsolt nyújtó, lazító gyakorlatokkal készülünk a könnyebb szülésre. Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy utca 37-39. kedd 17.45–19.00, csütörtök 9.30–10.45, 1000 Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismama jóga oktató 30/757-55-22 aszilvia9@gmail.com

KISMAMA JÓGA

Hangolódj babádra a Mandala Jógastúdióban! Jó közérzetet biztosít a babának és a mamának. Tudatosabbá tesz a baba jelzéseire. Felkészít a szülésre. Az első alkalom ingyenes, bejelentezés nem szükséges! Pécs, Petőfi u. 56. kedd 16.00-17.30 csütörtök 10.00-11.30 1300 Ft, 1100 Ft/bérlet 70/311-11-90, www.mandalajogapecs.hu

VÁRANDÓS TORNA

Beutaló szükséges! PTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Pécs, Édesanyák útja 17., Új épület hétfő 13.15-14.00, szerda 13.15-14.00 Ingyenes! Füge Istvánné Kati, gyógytornász (72)536-001/5110

SZÜLÉSFELKÉSZÍTÉS Babaváró

Szülésfelkészítő tanfolyam. Várunk folyamatosan induló, öt alkalmas szülésfelkészítő tanfolyamunkra! Készülj velünk életed legnagyobb eseményére! Az első alkalomról érdeklődj telefonon! Pécs, Budai Nagy A. u. 1. Részvételi díj: 500 Ft adomány a Pécsi Életmód Egyesület javára. Iveszics Tünde 30/491-02-30 www.eletmodpecs.hu www.babatippek.hu

Család születik

június 1. Egészséges életmód a várandóság idején. Táplálkozás, testmozgás (dietetikus, gyógytornász), GYES és szociális juttatások (szociálismunkás), Tabuk nélkül (intimtorna tréner), Őssejt levétel június 8. Mi történik a szülőszobán (szülész), Őssejt levétel június 15. Személyre szabott segítség szülésben, gyerekágyban (dúla), Hordozni mindenkinek jó! (hordozási tanácsadó), Őssejt levétel június 22. Miért fáj a szülés? Milyen lehetőségek vannak a szülési fájdalomcsillapításra? (aneszteziológus) június 29. Beszélő Babakezek. Korai kommunukáció a babával. Homeopátia a szülészetben, Őssejt levétel július 6. A „rooming in” és a szoptatás szerepe a korai kötődés kialakulásába, mit jelent a „bababarát” kórház a gyakorlatban (szülésznő) július 13. A várva-várt jövevény megérkezett! Elsődleges ellátás, az első órák jelentősége az újszülött életében (újszülött gyógyász, csecsemőgondozó) július 20. Sürgősségi esetek csecsemő és gyermekkorban (gyermekorvos) Az első napok otthon (klinikai védőnő) Édesanyák útja 17., Régi épület tanterme hétfő 17.00 Részvételi díj nincs. 72/536-376

23

„Együtt szülni” szülésfelkészítő pároknak

Gyakorlatorientált tréning a várandósság, szülés, szoptatás idejét felölelve. Kiscsoportos és egyéni felkészítés! Egyedülállóan páros csoportvezetéssel, veletek egyeztetett időpontban. Pécs, Endresz György utca 13. csoportban 10.000 ft/pár, egyénileg 12.000 Ft Bodor Andrea Lili pszichológus, dúla, szülésfelkészítő és Boldizsár Imre szociális munkás 70/360 86 07, baranyai.liliom@gmail.com

Segítő beszélgetés

GYÓGYNÖVÉNY BOLT, DROGÉRIA

Nyugodt körülmények között beszélgetés szülésznővel, védőnővel várandóságról, szülésről, szoptatásról és az újszülött ellátásáról. Beszéljen bátran, ne maradjon megválaszolatlan, nyugtalanító kérdés. Várjuk Önöket, ha kívánják, hozzátartozóikkal együtt! PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Pécs, Édesanyák útja 17. kedd, péntek (72)536-376

Gyógyteák szoptatáshoz, köhögés-, hasfájás ellen, nyugtalanságra. Vitaminok minden korosztálynak. Egészséges táplálkozáshoz magvak, pelyhek, hidegen sajtolt olajak, italok. Környezetbarát mosószerek, tisztítószerek,szappanok.

pécs, ybl Miklós u. 7/2. +36/72/259-301 H-p: 8:30-17:00 Szo: 8:30-12:00

www.zsebi babafuzet.hu


p r o g r a mo k Szülőszoba látogatás

PTE Szülészeti Klinika Édesanyák útja 17. Találkozó a Vénusz szobornál. szerda 16.00; ingyenes! 72/536-376

Szoptatós könyv

A szoptatás női művészete című könyvet az LLL adta ki, melynek internet oldaláról sok hasznos információt olvashattok a babák anyatejes táplálásáról. Jó szívvel ajánljuk, alapmű. A könyv 3500 Ft-os áron megvásárolható Pécsett, a Melinda Gyógyszertárban (www. melindagyogyszertar.hu).

BABA-MAMA klub Baba-Mama Klub

PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tornaterem Édesanyák u. 17. június 5., 16.00-18.00 Ingyenes! 72/536-376

CsászárMorzsák Klub

24

Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged a császármetszés feldolgozásához, és a következő szüléshez, hogy jó lenne olyan anyákkal találkozni, akik hasonló helyzetben vannak,várunk szeretettel! ingyenes Pepita Kultúrtér, Zsolnay út 12., Pécs, 7622 kéthetente péntek délután dr. Varga Eszter orvos és Izsák Mónika 20/918-14-02, izsak.monika@gmail.com, csaszarmorzsak.blogspot.com

Hurcibaba

Babahordozó klub Civil Közösségek Háza június 4., 10.00 Ingyenes! http://hurcibaba.wordpress.com/

„Kerti” Baba-Mama Klub

Melegebb időben a kertben, hűvösebb időben a Közösségi Házban. A picikkel mondókázunk, énekelünk, csörgő-zörgő hangszerekkel, gitárral zenélünk és beszélgetünk. Apáczai ÁMK Közösségi Háza (Régi Kertváros, Tolsztoj u. 10., a Tom Market mögött) június 2., 9. kedd, 9.30-11.00 ​Ingyenes! Horváthné Antos Ágnes 20/541-73-95 www.educentrum.hu/muvhaz facebook: Kerti Baba-Mama Klub​

Siklós LLL

La Leche Liga siklósi szoptatást támogató baba-mama csoport. PiheNő- Siklós, Mária u. 12. Ingyenes! Pálné Gudmon Erika 30/211 69 52

Zöldike Baba-Mama Klub

Zenélünk, énekelünk, mondókázunk, zöldülünk: ökopraktikák kisgyermekeseknek. Pécs, Melinda Park épülete: Melinda u. 10. június 1., 8., 9.30-11.00 Ingyenes! Horváthné Antos Ágnes (20)541-73-95 KÉK Egyesület (72)526-566 www.kekzold.hu​, facebook: Zöldike BabaMama Klub​

w w w. z s e b i b a ba fuze t.h u

Babasport BABA-MAMA HASTÁNC

Harmonizáld magadban új anyai minőségedet eddigi nőiességeddel. Oszd meg gondolataidat, érzelmeidet, kétségeidet NŐI KÖRBEN. Kismamák számára - gyógytornászok által összeállított - bemelegítő-, nyújtó- és erősítő gyakorlatokkal várlak benneteket. JÓGAART stúdió (Jókai u.34.) hétfő 10.00-11.30 Farkas Jánosné Márti, hastánc oktató tancontul.blogspot.hu, vilagvirag@gmail.com, 06(20)619-50-70

Babaúszás

A belvárostól pár percre családias légkörben, max. 5 baba, pelenkázósarok, ingyenes parkolási lehetőség. Gyere, hozd a szüleidet, barátkozzunk! Az első alkalom ingyenes! Millennium Hotel - szerda 10.00 haladók, 10.30 középhaladók, 11.00 kezdők 2.200 Ft/alk., 10.000/5 alk., 18.000 Ft/10 alk. Tunyoghy Kinga 30/279-68-27

Babygym

Hozd magad formába babáddal kismama mozgásterápiában jártas gyógytornásszal. Ingyenes ergonómiai babahordozók. Pécsi Sasok Mozgásközpont (Pécs, Búza tér 6/b.) minden kedden 10.00 70/414-5133, www.fb.com/babygympecs

Léleksimogató babamasszázs

Hagyományos és keleti masszázs, gyógymasszázs babáknak. Az első alkalomról érdeklődjön telefonon! Bejelentkezés szükséges! Részvételi díj 500 Ft adomány a Pécsi Életmód Egyesület javára. Iveszics Tünde gyógymasszőr, babamasszázs oktató 30/491-02-30 www.babatippek.hu

BABA-MAMA TORNA BABA-MAMA JÓGA

3-8 hónapos korig. Babamasszázs, babatorna és együtt jógázás a babával. Pécs, Hajnóczy utca 37-39. kedd 10.30–11.30 1000 Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismama jóga oktató 30/757-55-22, aszilvia9@gmail.com

BABA-MAMA JÓGA

8 hónapos kortól 24 hónapos korig. Babamasszázs, babatorna és együtt jógázás a babával. Hotel Laterum Wellness részleg Pécs, Hajnóczy utca 37-39. kedd 9.30–10.30 1000 Ft/alk. Alatyányi Szilvia, kismama jóga oktató 30/757-55-22 aszilvia9@gmail.com

BABA-MAMA TORNA

PTE ÁOK Szül. és Nőgyógyászati Klinika Pécs, Édesanyák útja 17., Új épület hétfő 12.30-13.15, szerda 12.30-13.15 Ingyenes, beutaló szükséges! Füge Istvánné Kati gyógytornász 72/536-001/5110 fugekati@freemail.hu


programok MAMINBABA Hordozós Latin Fitness

Mozogj együtt a babáddal és csinosodj! Fitnexx Prémium Fitness Club Pécs, Jászai Mari u. 2-4. hétfő és péntek 9.35 1000 Ft/alk Pólya-Varga Judit, 30/835-57-10, polya.varga.judit@gmail.com

TORNA ÉS TÁNC PICIKNEK Babatorna

Játékos mozgásfejlesztő foglalkozások mondókákkal, énekekkel, mozgásfejlesztő eszközökkel 3 hónapostól másfél éves korig. Varju Katalin, mozgásfejlesztő varjukata78@gmail.com 30/319-13-22

Bukfenc baba-mamapapa torna

A torna minden sport alapja, vallja „Valika”, aki szeretettel várja a legkisebbeket Bukfenc-tornájára a Pécsi Kulturális Központ megújult balettermébe. PKK, Pécs, Dr. Veress E. u. 6. Két korcsoportban, hétfő, csütörtök 9.30-10.30, 10.30-11.30. Erdeiné Békési Valéria, a Pécsi Torna Egyesület elnöke 20/345-30-62, www.pecstorna.hu

Fitness

Mozgásprogramok a család legkisebb tagjainak is: ovis torna 4 éves kortól és gyermek fitness 6 éves kortól a Mecsek Fitness-ben! Pécs, Ybl Miklós út 10. (Mecsek Áruház, IV. emelet) ovis torna: kedd, csütörtök 16.00 fitness: kedd, csütörtök 17.00 700 Ft/alkalom 72/257-258

Fordan Táncklub

Pécs város legrégebbi aktív táncklubja. A legkisebbeket manó torna, apro(c)k mini rock ’n’ roll és fashion dance várja 4–8 éves korig. Fordan Tánccentrum Pécs, Batthyány u. 9/a 14.00–20.00 3900–4400 Ft/hó Papp Viktor 30/969-42-55, www.fordantanccentrum.hu

Mecsek- Gólyahírek

Népi mondókázós-játszós-éneklős foglalkozás 0-3 éves korig. Pécsi Kulturális Központ kedd 16.00–16.30 200 Ft/alk. Dénes Anett 20/250-39-99

Misina Aprók óvodások

Mecsekaljai Iskola, Bánki Donát Utcai Általános Iskola, Misina „Értéktár” terem kedd 17.00–18.00 3.000 Ft/fő/hó v. 4.000 Ft/család/hó Gálber Attila, Kozmáné Schneider Mónika 20/913-73-70 (de), 20/259-04-94 (du, este), info@misinadance.hu

Misina Kiscsikók kisiskolások

Mecsekaljai Iskola, Bánki Donát Utcai Általános Iskola, tornaterem (uszoda felől) szerda 16.30–18.00 3.000 Ft/fő/hó v. 4.000 Ft/család/hó Gálber Attila, Kozmáné Schneider Mónika 20/913-73-70 (de), 20/259-04-94 (du, este) www.misinadance.hu

Megjelent a Nyaralás különszámunk!

iDanceStudio „Törpe” csoport

(4-5 éves kortól) Játékos mozgás, ritmikát, egyensúlyt, jó alaptartást fejlesztő táncfoglalkozások, társastánc irányzattal. Foglalkozások: K: 16.15, Cs: 16.45. Ár: 4000 Ft/hó iDS, Nagy Lajos Király út 9. Timer Péter 30/228-67-07 www.idancestudio.eu

Mini balett

Kovács Zsuzsi néni táncpedagógus balettórái. Pécs, Veress Endre u. 6. Pécsi Kulturális Központ hétfő 16.00-16.30 mini csoport - picik, teljesen újak, 16.30-17.30 „középső” csoport, csatlakozó újak, 17.30-18.30 nagycsoport Kisebbek 3200 Ft /fő/hó; testvérkezdvezménnyel 2500 Ft/fő/hó, azaz testvérpár 5000 Ft/2 fő haladók 3200/fő, testvérpár 8000Ft. Mini csoport testvérkezdvezménnyel: 2500 Ft/fő. 72/253-477

MINDEN, AMI NYARALÁS ... MINDEN, AMI TÁBOR ... MÁR MEGJELENT! KERESSÉTEK TERJESZTÉSI PONTJAINKON!

25

Örökmozgó Tipegőtorna

Játékos mozgásfejlesztő foglalkozások mondókákkal, énekekkel, mozgásfejlesztő eszközökkel, másfél évestől 3 éves korig. Borostyán Egészségközpont Pécs, Keszüi út 76. szerda 10.30 Varju Katalin, mozgásfejlesztő varjukata78@gmail.com, 30/319-13-22

Szivárványos aprók tánca és kézműves foglalkozás

Szervezett csoportos foglalkozás óvodás-, iskolás csoportoknak Pécsi Kulturális Központ (volt Szivárvány Gyermekház) Pécs, Dr. Veress E. u. 6. 72/253-477, www.facebook.com/pecsikult

SPORT ÉS TÁNC NAGYOBBAKNAK Fordan táncklub

Pécs város legrégebbi aktív táncklubja. Akrobatikus rock ’n’ roll és fashion dance - divat és tánc várja a fiatalokat minden korosztályban. Fordan Tánccentrum, Pécs, Batthyány u. 9/a 14.00–20.00 4400 Ft/hó Papp Viktor 30/969-42-55, www.fordantancentrum.hu

www.zsebi babafuzet.hu


p r o g r a mo k

BABAÚSZÁS

A MILLENNIUM HOTELBEN (7625 Pécs, Kálvária utca 58.)

iDanceStudio „Versenytánc előkészítő” csoport

(8 éves kortól) Versenytánchoz kapcsolódó mozgáskultúra fejlesztése, zenei képzés, jó alaptartást és állóképességet fejlesztő táncfoglalkozások, cél a versenysport. Edzések: Sz-P: 16.00 6000Ft/hó iDS, Nagy Lajos Király út 9. Timer Péter 30/228-67-07, www.idancestudio.eu

Ifi sportklub

Az első alkalom ingyenes! - A belvárostól pár perc sétára - családias légkör, max. 5 baba - pelenkázósarok - ingyenes parkolási lehetőség Gyere el, hozd a szüleidet, barátkozzunk, ismerkedjünk meg egymással minden kötelezettség nélkül! Szerdánként: 10.00 haladók 10.30 középhaladók 11.00 kezdők

Tunyoghy Kinga +36-30-279-68-27

26

10 %-os kedvezményt biztosító kupon

Szeretsz sportolni? Lennél egy aktív közösség tagja? Gyere, mozogj velünk! Beszélgessünk, sportoljunk, érezzük jól magunkat! Pepita Kultúrtér, Zsolnay út 12. csütörtök 15.00–17.00 meszdaniel@tetthely.net, facebook.com/pepita.kulturter

Mecsek- Morzsák

Népi játékok, népdalok, néptánc 4–7 éveseknek. A foglalkozást vezeti: Dénes Anett–Tóth Márton. PKK (Szivárvány) kedd 16.30–17.15 és 17.15–18.00 1500 Ft/hó Dénes Anett 20/250-39-99

Misina Csikók, felsősök

Mecsekaljai Iskola, Bánki Donát Utcai Általános Iskola, tornaterem (uszoda felől) hétfő 16.30–18.00 szerda 18.00-19.00 3.000 Ft/fő/hó v. 4.000 Ft/család/hó Gálber Attila, Kozmáné Schneider Mónika 20/913-73-70 (de), 20/259-0494 (du, este) info@misinadance.hu

Misina Junior, középiskolások

Angol nyelv gyerekeknek kreatív módszerrel • Uránváros szívében • családias környezetben • 5-10 éveseknek • max. 4 fős csoportokban • 90 perces foglalkozások • H-K-Sz-Cs-P 15:00 -16:30 • heti 1 alkalom / csoport • folyamatos jelentkezés • előképzettség nem szükséges • testvérpároknak kedvezmény • játékosan, kizárólag angol nyelven • szituációs gyakorlatokkal

Péterffyné Háry Eszter 06(70)525-38-39

Mecsekaljai Iskola, Bánki Donát Utcai Általános Iskola, tornaterem (uszoda felől) hétfő 18.00–20.00 péntek 16.00–18.30 3.000 Ft/fő/hó v. 4.000 Ft/család/hó Gálber Attila, Bánfi Rita, 20/913-73-70, 72/240-280, www.misinadance.hu

Shotokan karate

A Shotokan Karate Klub pécsi csoportja. Edzések két korcsoportban, heti három alkalommal. PKK (volt Szivárvány Gyerekház) hétfő, péntek 18.00-20.00 Regényi Zoltán (20)921-6127, shotokansempai@freemail.hu http://egysze.freeweb.hu

ZENE kicsiknek és nagyoknak Dúdolda zene-műhely

Interaktív, sok-hangszeres dalos-játék 3 hónapos kortól 4-5 éves korig Civil Közösségek Háza Két hetente hétfőnként 10 órától www.dudolda.blogspot.com, korneliahorvath@gmail.com, 70/575-0174

w w w. z s e b i b a ba fuze t.h u

Dúdolda

Zenebona a legkisebbeknek. Daloszenés játék pár hónapos csöppségek és nagyobbacska testvéreik számára 4-5 éves korig. Foglalkozásvezető: Bende Kornélia. Herkules Műhely, Zsolnay Negyed Bébi Dúdolda (0–16 hó): csütörtök 9.15–10.00. Dúdolda muzsika (0–4 év): csütörtök 10.00–11.00. 800Ft/alkalom, testvéreknek 500 Ft www.zskn.hu

KEREKÍTŐ

Mondókás Móka 0-3 éveseknek. Fél óra höcögés, göcögés, kacagás. Ismerkedés népi hangszerekkel. kedd 10.00 Körbirodalom (Tudásközpont) páros hétfő 10.00 Szeretetsziget Családi Napközi (Surányi út 38.) 850 Ft/alk., 4200Ft/6 alk. bérlet Dr. Harmatné Horesnyi Mária óvónő, zenepedagógus és pedagógia tanár www.kerekito.hu 70/297-64-33

Mackó Mocorgó

Gyermekfoglalkozások Pécs és környékén több helyszínen. Délelőtt babáknak: zenés, komplex-fejlesztő (babatorna, gyerekdal, mese, báb, mondóka, hangszerek) foglalkozás,délután ovisoknak zeneovi. ÚJ: Pécs, Fordan Tánccentrum, Szivárvány Gyermekház, Melinda park Részvétel: 800 Ft-1000 Ft/gyermek Térné Somogyi Ivett, óvónő 30/514-96-44, www.mackomocorgo.hu

Művészeti előkészítő óvodásoknak

Sajátos szemléletű zenei és vizuális művészeti előkészítő csoport óvodáskorúaknak (heti 1 rajz és 1 zene). Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola Pécs, Cserző köz 2. 72/315-355 isismartyn@gmail.com

Ringató

Szeretettel várlak a Ringatón, ha nem tudsz elég mondókát vagy újat tanulnál, ha neked is fontos a zene, a közös játék, éneklés öröme. hétfő 10.15-10.45 Nagykozár, Közösségi Ház kedd 9.30-10.00, 10.15-10.45 Jógaart Stúdió, Jókai u. 34. 700 Ft/család, 5000Ft/8 alk. László Virág 70/285-38-39 www.facebook.com/Ringató Pécsett www.ringato.hu

TESZ-VESZ ZENEKUCKÓ BABÁKNAK

Hangulatos foglalkozás közös énekléssel, mondókázással, szeretetteljes légkörben szülőkkel és korabeliekkel. Tesz-Vesz Kuckó Játszóház Pécs, Szent Mór utca 5. (bejárat a József utca felől) szerda 10.00-10.30 850 Ft/alk. 7000 Ft/10alk. (könyvtárakkal átjárható) Villuth András 20/349-75-67 www.teszveszkucko.hu


programok TESZ-VESZ ZENEKUCKÓ

„BABÁK, DALLAMOK, KÖNYVTÁRAK...” Zenéljünk, énekeljünk a könyvtárak varázslatos légkörében együtt! (A bérletek átjárhatóak más helyszínnel.) Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár Pécs, Nagy Jenő utca 24. kedd 10.00-10.30 850 Ft/alk., 7000 Ft/10alk. Villuth András 20/349-75-67 www.teszveszkucko.hu

IDEGEN NYELV PICIKNEK FirSTeps baba angol

Mesecentrikus, játékos és módszeresen felépített angol tanfolyam 1-3 éveseknek. Díja fizetési kedvezményktől függően egyedi. Pécsvárad, Gesztenyés úti óvoda péntek 9.00 Czirokné Higi Réka 70/775-70-32, czireka@gmail.com Pécs, Ybl Miklós út szerda 10.00 Zirkelbach Kinga 20/805-41-80, zirkinga@gmail.com

FirSTeps ovis angol

Mesecentrikus, játékos és módszeresen felépített angol tanfolyam 3-6 éveseknek. Díja fizetési kedvezményktől függően egyedi. Pécsvárad, Vár utca hétfő 14.45, péntek 15.00 Pécsvárad, Gesztenyés út péntek Zengővárkonyi óvoda szerda 15.00 Komló, Közösségek Háza szinteknek megfelelően: children 1. 16.00, children 2. 16.50 Czirokné Higi Réka 70/775-70-32, czireka@gmail.com Mecseknádasdi óvoda kedd 15.45 Künsztlerné Bodnár Judit 30/474-30-11, bodjud@citromail.hu Pécs, Őz utca 5. péntek 17.00 Zirkelbach Kinga 20/805-41-80, zirkinga@gmail.com

FirSTeps kisiskolás angol

Teddy English for Kids

Sok-sok énekkel, játékkal, bábozással és közös feladatokkal. COME AND JOIN TEDDY! (2,5-6 éves korig) Tesz-Vesz Kuckó Játszóház Pécs, Szent Mór utca 5. (bej. a József u. felől) szerda 17.00-17.45 900 Ft/alk., 4000 Ft/5alk. Jordán Orsolya angoltanár 20/349-75-67 www.teszveszkucko.hu

Kreatív ANGOL óvodásoknak

Alice KAPKA, amerikai művész és angoltanár programjában a művészeti nevelés szorosan összekapcsolódik az angoltanulással: agyagozás, festés, rajzolás közben sajátítják el a gyermekek az angol nyelvet. American Corner Pécs | Zsolnay Kulturális Negyed Regisztráció: pecs@ americancorner.hu vagy 0672/500-386

Varázsórák gyerekeknek Magas hangok, alacsony hőmérsékletek

A hétéves kortól ajánlott, 45 perces, részben interaktív bemutató során az érdeklődők többek között hangokkal és folyékony nitrogénnel zajló kísérletek tanúi lehetnek. Zsolnay Negyed, Látogatóközpont – 24-es terem június 6., 14.30 600 Ft www.zsolnaynegyed.hu

KidsTalk

Legkedvesebb kísérleteim

Angol nyelv piciknek 6 hónapos kortól, 24 hetes turnusokban, rugalmas időbeosztással, nagyon kedvező áron! Pécs, Maléter P. u. 80. 20/962-71-62, info@playnyelviskola.hu, www.facebook.com/play.nyelviskola

Jó posztolást, jó posztoffolást, jó szórakozást kívánunk!

Megrázó kísérletek

Sok érdekes, egyszerű kísérlet alapanyagai és eszközei hevernek környezetünkben: pillepalack, seprűnyél, alufólia, tejesdoboz, kiégett izzó, vasaló, alupalack stb. Zsolnay Negyed – Látogatóközpont, 24-es terem június 20., 14.30 600 Ft www.zskn.hu

Play Nyelviskola, Kertváros

A Pécsi Országos Színházi Találkozó családi programjainak aktuális, részletes és friss programját megtaláljátok internetes felületünkön és facebook oldalunkon.

27

A közönség szemtanúja lehet vidám és hajmeresztő kísérleteknek az elektromosság és a mágnesség témaköréből, az ártalmatlan szikráktól a „maguktól” világító fénycsövekig. Garantáltan megrázó élmény! Zsolnay Negyed, Látogatóközpont – 24es terem június 13., 14.30 600 Ft www.zsolnaynegyed.hu

Kiscsoportos kommunikáció centrikus angol órák 6-14 éveseknek. Díja fizetési kedvezményktől függően egyedi. Pécsvárad, Kodolányi Általános iskola Órarendhez igazított foglalkozások Zengővárkonyi Általános Iskola kedd 14.00 Komló, Közösségek Háza kedd 17.45 Czirokné Higi Réka 70/775-70-32, czireka@gmail.com

Angol nyelvű foglalkozások Uránváros szívében 5-10 éveseknek. Minden csak angolul - kreatív játékok, mesék, kép- és hanganyagok felhasználásával. Max 4 fős csoportok hétfőtől péntekig 15.00-16.30 heti 1 alk./csoport Péterffyné Háry Eszter 70/525-38-39

POSZT 2015. OFF-PROGRAMOK

Filléres kísérletek

A hétéves kortól ajánlott 45 perces, részben interaktív előadás válogatás az eddigi Varázsórák legkedveltebb és leglátványosabb fizikai kísérleteiből, más-más meglepetés kísérlettel! Zsolnay Negyed – Látogatóközpont, 24-es terem június 27., 14.30 600 Ft www.zsolnaynegyed.hu

Elektronikai Bütykölde

Mozgó, villogó, zörgő, kapcsolgatható kütyüket, hang- és fénykeltő eszközöket próbálhatnak ki a gyerekek. A foglalkozást a Ludwig Múzeum éves Múzeumpedagógia Évadnyitójára is meghívták tavaly. (6–13 év) Zsolnay Negyed, Herkules Műhely Június 6., 15.00-17.00 400 Ft www.zsolnaynegyed.hu

www.zsebi babafuzet.hu


p r o g r a mo k „Közös Ég – közösség” rajzműhely Tematikája: a növény és állatábrázolás különböző technikákkal való megismertetése. A szakkört vezeti: Pál Rita illusztrátor-grafikus. 7-14 éveseknek. szerdánként 17.00 JPM Természettudományi Osztály Részvételi díj: 3000 Ft/hó termtud@jpm.hu, www.jpm.hu

Kisvasutas foglalkozások

A Pécsi Kulturális Központhoz tartozó kisvasút kisvasutasait várjuk szombatonként! Pécsi Kulturális Központ (volt Szivárvány Gyermekház) Pécs, Dr. Veress E. u. 6. Andróczi István 20/355-46-41, mecsekikisvasut@extra.hu

Vasútmodellező szakkör

Építés, modellezés…, a klub a mindenkori Vasútmodell Parádé szervezője. Pécsi Kulturális Központ (volt Szivárvány Gyermekház) Pécs, Dr. Veress E. u. 6. csütörtök 15.30-17.30 1200Ft/hó, 3000 Ft/félév Gayer Tibor 72/253-477

Irány a természet! Június 2. 28

Telihold-túra a Zengőre

A Mecsek Zöldút és Mecsekerdő Zrt. közös esti túrája a Mecsek legmagasabb pontjára. 2000 Találkozó: Hosszúhetény, Fő út 166. A program időtartama: 5 óra. Szálláslehetőség a Kövestető Vendégházban: turizmus@mecsekerdo.hu. kovesteto.recepcio@mecsekerdo.hu, +36 72 481 058, +36 30 663 0923

Június 6. Sasrét kincsei biciklitúra a Cigányforráshoz

Üdítő 3 kilométernyi kerekezés a Sasrét Vendégháztól a Cigány-forrásig, majd vissza. 1000 Indulás kisvonattal Almamellékről Sasrétre. A túra időtartama 3 óra. 1600 Ebédlehetőség a Sasrét Vendégházban. 500 Ft/fő plusz kisvasúti jegy ára oda-vissza: felnőtt 1400 Ft, gyermek, nyugdíjas 800 Ft. A programra előzetes jelentkezés szükséges. Gerlecz Edit tura@mecsekerdo.hu, +36 70 2967477, +36 30 4599326

Kalandozások Ida nénivel a Természettudományi Múzeumban

Program: A mezők vadvilága. Korosztály: 5-10 éveseknek javasoljuk 10.00 Helyszín: JPM Természettudományi Osztály Részvételi díj: gyerekeknek 500 Ft, kísérőknek ingyenes termtud@jpm.hu, www.jpm.hu

w w w. z s e b i b a ba fuze t.h u

Június 6., 13., 20., 27. Kalandra fel! a Mecsextrém Parkban

Térképes ügyességi verseny gyerekeknek a park játékelemeinek bevonásával (8 éves kortól) 10.00-14.00 óra között. 1900 Ft/fő/program ebéd nélkül, 2900 Ft/fő/program ebéddel Mecsextrém Park, Pécs-Árpádtető info@mecsextrem.hu, www.mecsextrem.hu, +36 72 244 440

Június 15. A hét minden napján nyitva a Mecsextrém Park!

Nyitva: minden nap 10.00-19.00 óra között Több mint húsz játékelem korlátlan használata a belépőjeggyel! Mecsextrém Park, Pécs-Árpádtető mecsextrem@mecsekerdo.hu, www.mecsextrem.hu, +36 72 515 927

Június 20. Szent Iván-éji vonatozás Sasrétre - Csillagos égbolt túra

A túra során lehetőség nyílik a csillagos égbolt, az állatövi jegyek távcsöves megfigyelésére Európa egyik legkisebb fényszennyezettségű területén. Éjszakai szakvezetés csillagász kíséretével. 1730 Indulás Almamellékről kisvasúttal Sasrétre, 2300 várható visszaindulás Almamellékre. Vacsoralehetőség a Sasrét Vendégházban. Felnőtt 800 Ft/fő, 18 éves korig 600 Ft/ fő, kisvasúti jegy ára oda-vissza: felnőtt 1400 Ft, gyermek, nyugdíjas 800 Ft. A programra előzetes jelentkezés szükséges. Gerlecz Edit tura@mecsekerdo.hu, +36 30 4599326

Június 24. szerda Szent Iván-éj a Mecsextrém Parkban

Fáklyákkal megvilágított esti bobozás (20.00-23.00 óra között) a kalandparkban – felejthetetlen élmény gyermekeknek, szüleiknek, nagyszüleiknek, nevelőiknek, barátaiknak… Az est része továbbá: tűzgyújtás, jelképes boszorkányégetés, és tűz show! 2300 Ft/fő Mecsextrém Park, Pécs-Árpádtető info@mecsextrem.hu www.mecsextrem.hu, +36 72 244 440

Pályázat Fényfürkészet

Rajz- és kreatív alkotói pályázat a Fény Nemzetközi Éve alkalmából Éltető fény – rajzpályázat a természetes és/ vagy mesterséges fényforrások szerepéről életünkben. (max. A/3-as lapméret, technikája: szabadon választott) Doboznyi fény – kreatív alkotó pályázat Hogyan jeleníthető meg a fény a térbeliség lehetőségeit kihasználva, egy cipős dobozban vagy akár egy dunsztos üvegben? Korosztályok: alsó- és felsőtagozatos, középiskolás A beadás határideje, helye: 2015. június 10. JPM Természettudományi Múzeum, Pécs, Szabadság utca 2. varga.agnes@jpm.hu, www.tudatosan.eu


programok

Természet és kiállítás június 6-8. Madárpók kiállítás

A kiállításon kígyókat, ragadozó gyíkokat, madárpókokat, teknősöket vehet kézbe a közönség. Az élő állatok mellett terráriumi fotók, természetfotók, illetve egzotikus állat-fotók színesítik a tárlatot, többek között Czékmány Veronika keramikus művész és Szalánczi Judit festőművész munkái. Apáczai ÁMK Művelődési Háza, galéria www.educentrum.hu/muvhaz

„Páratlan élvezet járni a Mecseket”

Újra látható a JPM és a Mecsek Egyesület közös, interaktív kiállítása a Mecsek természeti szépségeiről és túra-hagyományairól május 26.-augusztus 20-ig. JPM Természettudományi Múzeum, Szabadság utca 2. Nyitva tartás: K-Szo 10-16.00 Búza-kenyér-élet Interaktív mezőgazdaságtörténeti vendégkiállítás. JPM Néprajzi Osztálya 2015. október 1-jéig látogatható. 72/315-629 www.jpm.hu

Böngésző: egyszeri gyermekpogramok június 10. Baba-Mama Akadémia - kezdőknek és haladóknak

4 védőnő 8 témában Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre utca 6. szerda 10.00-12.00 ingyenes Nemes Krisztina 72/253-477 pecsikult.hu info@pecsikult.hu

június 11. Viaszfestő klub

Kreatív szakkör rajztudás nélkül. Foglalkozást vezeti: Matisz Ilona. Várunk 6 éven felül bárkit! Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre utca 6. csütörtök 16.30 1000-2500Ft/fő (anyaghasználattól függően) Nemes Krisztina 72/253-477 pecsikult.hu facebook.com/viaszfestesgaleria

június 13. Kreátor klub

minden ami lego... Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre utca 6. szombat 10.00-12.00 500 Ft/fő Marksz Levente 72/253-477 pecsikult.hu info@pecsikult.hu

Flowers Táncstúdió – évzáró vizsgaelőadása

Az addigra a Magyar Látványtánc Szövetség Országos Bajnokságát is megjárt belvárosi (Ferencesek utcája 27.) tánciskola nagy, évadzáró produkciója, amely Papp Anita edző csoportjai adnak elő. Apáczai ÁMK Művelődési Háza – nagyterem 16.00 belépő: 800 Ft / fő FB: Flowers Táncstúdió, flowerstanc@gmail.com

június 20. Gyermekjátszó a Belvárosban

Gyermekjátékok, daltanulás, mese, régi magyar zenével a Pécsi Reneszánsz Zenei Egyesület rendezésében. Muzsikál a Híres Pannónia Régizenei Együttes. 3-9 éveseknek javasoljuk! A foglalkozás 90 perces. Művészetek és Irodalom háza, emeleti kisterem 2015. június 20. szombat, 10.00 A belépés díjtalan. Kapcsolattartó: Békési-Marton Csaba (PRZE) bekesi.marton.csaba@gmail.com és Gergely Éva (MIH) gergely.eva@zsn.hu

www.zsebi babafuzet.hu

31


p r o g r a mo k Múzeumok Éjszakája a Fény Éve jegyében

A Fény-fürkészet pályázat eredményhirdetése, a Fényfürkészek témahetének projekt-záró kiállítása, játékos feladatok családoknak a szentjánosbogárról, a fényről és a növények fény-igényéről, zseblámpás kincskereső természetes tárgyakkal; alkotóműhelyek színekkel, fényekkel; Öko-csali kóstolója; Zenés-táncos gyermekjátszó Dénes Anettel (befejezésül altatódalok, csillagokkal) Az esti órákban: Fény, te csodás! Látványos és fényes kísérletek Szász János fizikussal. Az Univerzum fényei – Gyenizse Péter csillagász előadása és távcsöves bemutatója Éjfélkor: tűzugrás Információ: www.jpm.hu, termtud@jpm.hu A JPM további Múzeumok Éjszakájára tervezett programjairól: www.jpm.hu

Térzenék az Uránvárosban

Augusztus végéig havonta egyszer, hétvégén délután a Szilárd Leó parkban. Közreműködik az Ércbányász Koncert Fúvószenekar. Karnagy: Szabó Ferenc Támogató: NKA Szilárd Leó park szombat 18.00 ingyenes Gerdei Katalin 72/253-477 pecsikult.hu info@pecsikult.hu

június 20-21. Zene Ünnepe

32

Rendhagyó helyszíneken, a legváratlanabb időpontokban zene mindenkinek! Támogató: NKA Uránváros szombat-vasárnap ingyenes Gerdei Katalin 72/253-477 pecsikult.hu info@pecsikult.hu

Június 26. Öko-Kuckó Ingyenes Családi Nap

Júniusi családi napunkon hulladékokból készítünk játékokat és használati tárgyakat, illetve környezetvédelmi társasainkat is kipróbálhatják látogatóink. Az alkalmat közös uzsonnakészítés és falatozás zárja. Öko-Kuckó Ingyenes Családi Nap júliusban és augusztusban is! A nyári szünet ideje alatt sem tartunk zárva, júliusban és augusztusban is lesz családi nap, kézműves alkotással, környezetvédelmi játékokkal, közös uzsonnakészítéssel és falatozással. Pécs Széchenyi tér 2. (Öko-Kuckó) 15.30-18.30 www.facebook.com/pages/Öko Kuckó Pécsi Zöld Játszóház

TÁNC, TORNA FELNŐTTEKNEK AVIVA TORNA TANFOLYAM

Hatásos meddőség, petevezeték letapadása, rendszertelen ciklus rendezésére. Pécs, Gulyás István Városi Tenisz Centrum Veress Endre u. 4. 8.000 Ft/fő Bejelentkezés szükséges! Hajzer Erzsébet, Aviva módszer oktató 20/938-11-18, avivatorna.hu

GERINCJÓGA, HATHA JÓGA

Változtass azon, hogy fáj a hátad, feszült vagy, nem érzed jól magad a bőrödben! Órák minden nap, bejelentkezés nem szükséges. Az első alkalom ingyenes! Gerincjóga®, Hatha jóga, Stresszoldó jóga, Astanga. Mandala Jógastúdiók Pécs, Petőfi u. 56. 1300 Ft, 1100 Ft/bérlet 70/311-11-90, www.mandalajogapecs.hu

IZOMKONTROLL, SZÓMA TORNA

8 alkalmas izomkontroll tanfolyam. Bejelentkezés szükséges! Pécs, Gulyás István Városi Tenisz Centrum Veress Endre u. 4. 12.800Ft/8alk, 2000Ft/alk. Hajzer Erzsébet, izomkontroll terapeuta 20/938-11-18 info@avivatorna.hu

Klasszikus jóga a ma emberének

Több, mint 20 éves jógagyakorlói múlttal, 9 éves oktatói tapasztalattal, képzett jógaoktató, rekreációs sportoktató heti 3 alkalommal vár kezdőket, haladókat, párokat. Céges jóga munkahelyi csoportoknak. Köztársaság-téri Ált. Isk. jógaterme: hétfő, szerda 18.00 Új Forrás Üzletház 3. emelet (Candado tánciskola) péntek 18.00 Hild Mária 70-945-4239, hildmaria@gmail.com

Misina Felnőttek, egyetemisták, 20+

Mecsekaljai Iskola, Bánki Donát Utcai Általános Iskola, tornaterem csütörtök 18.00–21.00 péntek 18.30–21.00 3.000 Ft/fő/hó v. 4.000 Ft/család/hó Gálber Attila, Bánfi Rita, 20/913-73-70, 72/240-280 www.misinadance.hu

Misina Szenior 30+

Mecsekaljai Iskola - Bánki Donát Utcai Általános Iskola, tornaterem (uszoda felől) szerda 19.00–21.00 3.000 Ft/fő/hó v. 4.000 Ft/család/hó Gálber Attila, Kozmáné Schneider Mónika 20/913-73-70 (de), 20/259-04-94 (du, este) info@misinadance.hu

Misina „Talpaló” Pedagógus Műhely

Mecsekaljai Iskola, Bánki Donát Utcai Általános Iskola, Misina „Értéktár” terem (óvodapedagógusok, pedagógusok, csoportvezetők) kedd 18.00–19.30 3.000 Ft/fő/hó (TÁMOP partnereinknek díjmentes) Gálber Attila, Kozmáné Schneider Mónika 20/913-73-70 (de), 20/259-04-94 (du, este) www.misinadance.hu

Zumba Yvettel!

Bulizós edzés, latin ritmus és tánchangulat! Egészséges mozgás és fogyókúra szórakoztató egyvelege! Szeretettel várjuk a hölgyeket egyedül vagy baráti körrel! Pécsi Kulturális Központ (volt Szivárvány Gyermekház) Pécs, Dr. Veress E. u. 6. kedd 18.00 800 Ft/alkalom Kovács Ibolya 30/377-95-09 kovacs.ibolya@pecsikult.hu

w w w. z s e b i b a ba fuze t.h u

Minden más Angol nyelvű társalgási klub

Amerikai vendégek irányításával fejlesztheti szókincsét és angol nyelvi kommunikációs készségét. Ajánljuk középiskolásoknak, egyetemistáknak, valamint felnőtteknek. Moderátor: Jon E. Marquette American Corner | Zsolnay Kulturális Negyed minden szerdán 16.30 Regisztráció:pecs@americancorner.hu vagy 0672/500-386

Asztma, allergia

Asztmás és allergiás gyermekek szülői klubja Minden hónap második keddjén. Pécsi Kulturális Központ , Pécs, Dr. Veress E. u. 6. Tölgyfa Margit 72/253-477

CSALÁDI PÉNZÜGYEINK MINI-TANFOLYAM

Tervezés, bevételek, kiadások, ésszerű változtatások. Gyakorlati tanácsok. Kismamakluboknak, egyéb kiscsoportoknak (5-10 fő). Nébli Mária független pénzügyi tanácsadó +36 30 380 0571

Éjszakai Tárlatjárat

Fedezze fel velünk az ősi sírkamrák sejtelmes világát, pillantson be a múltba más megvilágításban! Egyeztetett időpontban, különleges kaland a pécsi világörökség helyszínén! (A séta időtartama: 1 óra.) Cella Septichora Látogatóközpont péntek 17.00 1000 Ft 72/224-755, info@pecsorokseg.hu

Önéletrajzírás angolul

Tanácsadásunkon sajátítsd el, hogyan mutasd legjobb arcod az amerikai típusú CV összeállítása során. A tanácsadást tartja: NAGY Zsuzsanna, EducationUSA tanácsadó. American Corner Pécs | Zsolnay Kulturális Negyed a tavaszi szemeszterben: csütörtök 15.00 Regisztráció: pecs@americancorner.hu vagy 0672/500-386

Egyszeri felnőtt programok június 4. Pannon Filharmonikusok: Jeanne d’Arc

A francia muzsika kedvelőinek különleges élményben lesz részük, hiszen három gall komponista műveit élvezhetik. César Franck: Az elátkozott vadász, Henri Tomasi: Fagottverseny, Honegger: Jeanne d’Arc a máglyán. Közreműködik Bogányi Bence – fagott, és a Mecsek Kórus (karig.: Kertész Attila); vezényel Bogányi Tibor. Kodály Központ 19.00 www.pfz.hu


programok

június 11. Tudósklub

Ismeretterjesztő előadássorozat természettudományon innen és túl. Dr. Konrád Gyula: Ötezres csúcsok Baranyában PKK, Pécs, Dr. Veress Endre utca 6. csütörtök 18.00 400 Ft/fő Nemes Krisztina 72/253-477 pecsikult.hu info@pecsikult.hu

június 12. Magyar Táncház és Játszóház a Szent Mihály Házban

Amíg a nagyok a táncot ropják, a kicsik kézműves foglalkozáson múlatják az időt. PKK Szent Mihály Ház, Pécs-Szabolcs, Szabadságharc u. 1. péntek 18.00 300 Ft/fő Szorrené Matkovits Nóra 72/551-055 pecsikult.hu info@pecsikult.hu

június 19. Pyrgos Görög Táncház

Minden hónap harmadik péntekén. Tánctanító: Takács Katalin. Pyrgos zenekar: Pletser István és Pletser Hrisztosz. Támogató: Pécs Megyei Jogú Város Görög Önkormányzata Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre utca 6. péntek 19.00 300 Ft/fő Gerdei Katalin 72/253-477 pecsikult.hu info@pecsikult.hu

Június 20. RIDIKÜL SZALON PÉCS

klub-beszélgetés nemcsak nőknek JÚNIUSI TÉMÁNK: A SPIRITUALITÁS Holisztikus Életvezetési Tanácsadó Központ (7623 Pécs, Rét u. 39/1) szombat 10.00-11.30 1000 Ft / fő jegyrendelés: ridikulszalonpecs@gmail.com

június 25. Film-Virage Kulturális Egyesület szervezésében Őrült filmek filmőrülteknek Filmklub

Szentivánéji álom-mozi a Szivárvány-kertben. (Rossz idő esetén az épületben.) Pécsi Kulturális Központ, Pécs, Dr. Veress Endre utca 6. csütörtök 21.00 ingyenes Marksz Levente 72/253-477 pecsikult.hu info@pecsikult.hu

június 30. Tüke Akadémia

A hely- és várostörténeti előadás-sorozat aktuális alcíme: A pedagógia pécsi jelesei III. Előadó: Kalász Gyula, nyugalmazott gimnáziumi igazgatóhelyettes Művészetek és Irodalom Háza – Breuer Marcell terem 17.00 A részvétel ingyenes! www.zskn.hu

33

planetáriumi programok június hónapban június 2. kedd 16.00 űrhajónk a Föld 6–14, 45 perc június 9., 16., 23., 30. kedd 16.00 Két kis üvegdarab – az univerzum felfedezése távcsövön keresztül film, 6+, 25 perc június 3., 10., 17., 24. szerda 15.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc június 4., 11., 18., 25. csütörtök 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc június 5., 12., 19., 26. péntek 16.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc június 6., 20. szombat 11.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc 15.00 utazás a Marsra 12+, 50 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc

június 13., 27. szombat 11.00 Helyünk a világegyetemben 6+, 50 perc 15.00 A világűr felfedezése: érdekességek az űrutazás és űrkutatás történetéből 6+, 50 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc június 7., 14. vasárnap 11.00 Mesék a csillagokról 5–8, 30 perc 15.00 Csillagképek, legendák: a nyári égbolt 12+, 50 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6 +, 50 perc

június 21., 28. vasárnap 11.00 Mesék a csillagokról 5–8, 30 perc 15.00 A magyarok ősi csillagos égboltja 12+, 50 perc 16.00 Kalandozás a csillagos égbolton 6+, 50 perc

A címek után a programok ajánlott korosztályi besorolása és időtartama olvasható. A programok tartalmáról a http://www.zsolnaynegyed.hu/planetarium oldalon tájékozódhatnak. Jegyárak: 1100 Ft diák, nyugdíjas, pedagógus: 700 Ft

www.zsebi babafuzet.hu


kinc sestár

1 kérdés 1 válasz

Kedves Kata!

3 éves kisfiam imád motorozni, de már a legnagyobb méretű motor is kicsi neki. Az lenne a kérdésem, hogy mit tanácsolsz, mi legyen a következő járgánya: tricikli, futóbicikli vagy pótkerékkel ellátott kétkerekű bicikli. Üdvözlettel: V. Andrea

Kedves Andrea!

34

A tricikli mellett szóló érv, hogy itt nem lábbal löki magát a gyermek, hanem a pedálokat hajtva tud csak haladni, ami már bonyolultabb mozgáskoordinációt igényel. Stabilabb a futóbiciklinél, hiszen 3 keréken gurul, így azoknak is biztonságérzetet ad, akik tartanak a két keréktől. A pótkerekes biciklinél annyiban hasonló a helyzet, hogy pedállal kell hajtani, és a két pótkerék jelenti a „biztonságot”, hiszen akkor sem tud vele elesni, amikor még nem tud rajta megfelelően egyensúlyozni. A probléma akkor jelentkezik, amikor lekerül a kitámasztó kerék, és a gyermek az eddig stabilnak tűnő kerekezés helyett esik-kel. A kerékpározás megtanulása során a két legnehezebb fázis az elindulás és a megállás. Mivel a pótkerék épp ekkor nyújtja a legnagyobb segítséget, a gyermek nehezen tanulja meg azt a fajta egyensúlyi helyzetet megtalálni, amikor két keréken lendületet tud venni és meg tudja tartani magát anélkül, hogy lerakná a lábát, illetve azt, hogy miként tudja megtartani az egyensúlyát, amikor meg szeretne állni. A pedál nélküli bicikli remek lehetőséget nyújt ezen egyensúlyi helyzetek gyakorlására, megtanulására. Eleinte még gyakran lerakja a lábát, de minél többet megy vele, annál bátrabb lesz: egyre hosszabb időre fogja felhúzni a lábát és fog kanyarodni annak lerakása nélkül. Innen pedig egyenes út vezet a pedálos kétkerekűzés megtanulásáig. Mindezt saját gyermekeimnél is tapasztaltam, akik a futóbicikliről minden nehézség nélkül ültek át egyik napról a másikra a „nagy” bicklire. Varju Kata

Sz. Koncz István: Éltek itten nagyapák Kádár János a nagyapám volt. Bár gyanítom, ezt csak kevesen tudták a faluban. Fontos embernek számított ugyanis, talán a legfontosabbak egyikének: molnár volt a villanymalomban. Mindig jókedvű, mosolygó és tetőtőltalpig lisztes. Gyakran ott lábatlankodtam nála. Kukoricát is darált, mázsáját tizenkét forintért, azt mi is hozzá szoktuk hordani. De később racionalizálták a téeszt, a villanymalmot fölszámolták — iroda került a helyére —, Kádár Jánost nyugdíjba küldték, mi pedig mehettünk a kukoricánkkal, ahova akartunk. Annak idején, amikor a malmot becsukták, Kádár János, a nagyapám, még egyszer szépen föltakaríttatott, édesdajkámmal kenyereket süttetett, disznót ölt, csapra vert egy kishordót, megterített egy nagy asztalt, és minden arra járót behívott néhány falatra. Mikorra minden elfogyott, és ő is berúgott hatalmasan, állt a nyitott malomajtóban, és a lebukó nyári nap különös fénnyel világította meg szomorú arcát. Legvégül is az volna itt a kérdés: vajon igaz-e, hogy a világ végén élő emberek a semmibe lógatják a lábukat és csillaghúst vacsoráznak, ahogyan a nagyapám mesélte mindig? Néha

w w w. z s e b i b a ba fuze t.h u

ugyanazt akartam gondolni, mint ő, ilyenkor vele szidtam a borbélyt, aki addig húzkodta ki a fogakat a szájából, míg végre megtalálta a rosszat. Attól fogva nagyapám alig evett, inkább csak szivarozott. Nem tudom, elbírt-e még a csillaghússal? Márpedig, ha valaki, úgy ő tényleg tudhatta, mi van a világ végén. Többször megfordult ott. Folyton Európában csavargott. Megkapta a svájci állampolgárságot is, de két nap után vis�szaadta, mert csalódott bennük. Úgy tudott nagyvonalú lenni, ahogy csak kevesen: a pénz akkor sem érdekelte, ha épp egy fillérje sem akadt. Ha otthon volt, az kivételes ünnepnek számított. Általában bejelentés nélkül érkezett, és nem sokkal azután, hogy megjött, rohant is tovább. Bevalcerezett az életünkbe, dagadt hasú, jókedvű történeteket mesélt, és a gondolatai hétmérföldes csizmákban ugráltak az utoljára látott vagy éppen sohasem látott városokon. Ezekre a tűzijátékos, csillagszórós napokra nagyon jól emlékszem, annak ellenére, hogy fényévnyi távolságokban vannak már, akár az egész, vigyázzatok édesapátokra gyermekkorom. Nemrégiben, amikor kantáros önmagamat sétáltattam az emlékeim között, elterveztem, hogy láblógatás és csillaghús ügyben, ha kell, a világ végéig is elzarándokolok. Ottfogom a nagyapámat, kósza füstöket pöfékelünk majd, mint ősszel, a város fölött a kertek, és végre egyszer jól bevacsorázunk. Persze meglehet, hogy addigra a tulajdon unokám is én lesz már.


Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár pinokkió Gyermekkönyvtár Újra Idővonat Olvasónapközi június 22-26. Irodalmi, művelődési, történelmi ismeretek és olvasásfejlesztő játékok, az iskolában tanultak kiegészítése. Mindez nagyon játékosan, életszerűen, a résztvevők ötleteinek és kreatív gondolkodásának felhasználásával, a gyerekek életkorának megfelelően. Tematikus foglalkozások, ajándékkészítés, sportolás, kirándulás és csapatversenyek. Képzett pedagógusok, napi háromszori étkezés, hétfőtől péntekig 8-17 óráig. Jelentkezési határidő: május 31. Részvételi díj: 10 000 Ft.

Laufer Péter 70/7337-030, laufer@t-online.hu Szabolcsi Marcell 20/801-7896 , szabolcsimarcell@gmail.com Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár Pinokkió Gyermekkönyvtár Pécs, Nagy Jenő u. 24.

POSZT OFF POROND 2015 - JÓKAI TÉR JÚNIUS 6.

16.00 Az égigérő fa 19.00 MárkusZínház - Grand Hotel

(A Márkus Színben: Pécs ,Perczel Miklós u. 23.) Ez az előadás az irodalom, a képzőművészet és a színház sajátos találkozási pontja kíván lenni. Megidézzük azt a kávéházi hangulatot, ahol P. Howard vetette papírra a regényeit. Mire a néző észbe kap, már egy szingapúri hotel nappalijában találja magát, ahol egy rejtelmes kór ütötte fel a fejét. ……

JÚNIUS 10.

19.00 MárkusZínház - Grand Hotel

(A Márkus Színben: Pécs, Perczel Miklós u. 23.)

JÚNIUS 12.

16.00 MárkusZínház: A Hős Miklós

Hogyha egyszer találkozunk 1. Mi történik, ha valaki kedvet kap ahhoz, hogy a cikkeimben olvasottakat továbbgondolja, átbeszélje velem, vagyis felhív a lenti telefonszámon? Általában csak röviden beszélünk telefonon keresztül, és megbeszélünk egy időpontot személyes találkozóra. Ez az időpont lehet napközben vagy akár az esti órákban is. A helyszín lehet az irodám, de más /vidéki helyszín/ is, ha a körülmények /pl. kisgyerekek érdeke/ azt indokolják. Mivel leggyakrabban gyermekmegtakarítás miatt keresnek, célszerű a beszélgetésen részt venni mindkét szülőnek /ha van/, hiszen legtöbbször közös a döntés. De előfordul, hogy a nagyszülők szeretnének megtakarítást az unokának. Ilyenkor természetesen ők is jelen vannak. Gyakran megkérdezik, mennyi időbe telik egy megbeszélés. Ez soha nem elsősorban rajtam múlik. Szeretek nem nyitva hagyni kérdéseket, szeretem, ha tisztában van a szülő minden lényeges dologgal, ami a gyermeke jövőjét meghatározhatja. Hosszú távú megtakarításokat tervezünk, gyakran 18-20 évre szólókat. Ezt nem lehet fél óra alatt felelősséggel átbeszélni. Időt kell szánni rá. Hogy mennyit? Attól függ, van-e már elképzelés, mennyire tájékozott a szülő, mennyire vannak különleges igények. Ne feledjük: a gyermek jövőjéről kell dönteni egy ilyen találkozón. Szánjunk rá időt! Ha nem elegendő egy beszélgetés, akkor következik a folytatás. A kínálat bőséges gyermekmegtakarításokból. Akkor lesz jó a választás, ha az egyéni igényeknek megfelelően sikerül kiválasztani a legtestreszabottabb megoldást. Mielőtt találkozunk, érdemes átgondolni: • Hány év múlva kell a gyermeknek anyagi segítséget adni célja eléréséhez? • Mi a valóra váltandó legfőbb cél /lakás, tanulás, stb./? • Mennyi pénzt lehet rendszeresen félretenni ennek érdekében? • Van-e más családtag, aki hozzájárulhat a megvalósításhoz? • Milyen típusú megtakarítás tetszene? Persze még sok más egyéb kérdés is felmerülhet, de ezek biztosan szóba fognak kerülni. /folyt. következő számban/ Ha úgy gondolja, érdemes találkoznunk, hívjon most! Nébli Mária független p.ü.tanácsadó +36 30 380 0571 Iroda: Pécs, Siklósi úti Interspar üzletsorán

Megszületni és hősnek lenni nem egyszerű e földi közegben. Még az istenek szférájában is ezer botlás, veszély, szeszély, hát még az emberi lélek számára mennyi kihívás, lehetőség, győzelem vagy veszteség. A kalandos földi létre most magyar hős születik: a szájhagyományban, krónikákban megrajzolt, legenda övezte, testében-lelkében is erős: Toldi Miklós.

www.markuszinhaz.hu markuszinhaz.jegy@gmail.com

+36 20 929 2527

www.zsebi babafuzet.hu

35


s z o l gá ltatá s ok Gabi terápiaszalon

KidsTalk

Bemer terápia a megelőzésben és a gyógyításban. Masszázsterápia minden korosztálynak. Starlife vitaminok, étrendkiegészítők bemutatója. HBS állapotfelmérés. Ajándékutalványok minden alkalomra. Schmidt Gabriella gyógymasszőr, fizioterápiás asszisztens, Bemer szaktanácsadó schmidt.gabriella@bemer.hu Pécs, Szigeti út 61. (70)866-41-72

Angol nyelv gyerekeknek kreatív módszerrel Angol nyelvű 90 perces foglalkozások Uránváros szívében 5-10 éveseknek. Játékos, kreatív foglalkozások szituációs gyakorlatokkal, szerepjátékokkal; társasjátékok, mesék, kép- és hanganyagok felhasználásával. Folyamatos jelentkezés. Testvérpárok számára fizetési kedvezmény! Max 4 fős csoportok indulnak H-K-Sz-Cs-P 15:00-16:30 heti 1 alkalom/csoport Péterffyné Háry Eszter (70)525-38-39

Tánc piciknek és nagyobbaknak

GYERMEK-MEGTAKARÍTÁS AJÁNLÁS, TERVEZÉS, EGYÉNI MEGOLDÁSOK

iDanceStudio „Törpe” és „Versenytánc előkészítő” csoportok (4 és 8 éves kortól) Játékos formájú mozgás, ritmikát, egyensúlyt, jó alaptartást fejlesztő táncfoglalkozások, társastánc irányzattal. (K:16.15, Cs:16.45, 4000 Ft/hó) (Sz-P: 16.00, 6000Ft/hó) iDS, Nagy Lajos Király út 9. Timer Péter (30)228-67-07 www.idancestudio.eu

23 cég kínálatából objektíven. Nébli Mária független p.ü. tanácsadó Pécs, Siklósi út 37. /Temető melletti Interspar üzletsor/ (30)380 0571

TESZ-VESZ KUCKÓ KISGYERMEKES CSALÁDI NAPKÖZI ÉS JÁTSZÓHÁZ

BABAMÉRLEG KÖLCSÖNZÉS

Digitális csecsemő-, babamérleg kölcsönzés. Pammer és Szemerédi Mérleg Bt. Pécs-Málom, Felső út. 76. Telefon: (72)450-339 (30)927-9128

1,5-3-4 éves korig fogadunk gyermeket, barátságos légkörű napközinkbe, ahol a kicsik étkezését helyben főzött egészséges ételekkel oldjuk meg. További információ a honlapunkon, ill. személyesen: Pécs, Szent Mór utca 5. H-P: 8.00-16.00 Farkas Judit kapcsolat tartó +36-72-211-258 www.teszveszkucko.hu teszveszkucko@gmail.com

36

Cseperedő Családi Napközi

GYEREKÁGYAS ÁPOLÁS

Gyerekágyas dúlaként, Németországban szerzett szülésznői, gyerekápolási gyakorlattal segítek a szülés utáni időkben eligazodni minden kérdésben. A szolgáltatás egészségpénztári számlára elszámolható. Maróy Ditta (20)593-94-27 ditta@kangaegyesulet.hu ditta.maroy.hu

EGÉSZSÉGÜGY

Sürgősségi telefonszámok: Segélyhívó - 112, Mentők - 104 Rendőrség - 107, Tűzoltóság - 105

HÁZIORVOSI ÜGYELET

Gyermek ügyelet: 15:00-07:00 - Gyermekklinika József Attila u. 7. +36/72/535-999 Felnőtt ügyelet: 7623 Pécs, Rákóczi út 2. (PTE - Klinikai Központ) 06-72/515-104

KÓRHÁZI ÜGYELET

Gyermekbelgyógyászat (Pécs): Gyermekklinika József Attila u. 7. +36/72/535-999 Gyermekbelgyógyászat (Pécs környéke, Siklós, Sellye és környéke): Gyermek Egészségügyi Központ Nyár u. 8. +36/72/518-500 Gyermeksebészet: Gyermek Egészségügyi Központ Nyár u. 8. +36/72/518-500 Égési sérülés: Gyermekklinika József Attila u. 7. +36/72/535-999

GYERMEK EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK Gyermekgyógyászati Klinika 7623 Pécs, József A. u. 7. +36/72/535-999 Gyermekonkológia Pécs, Nagyvárad u. 1. +36/72/535-900 Gyermekpszichiátria 7633 Pécs, Veress E. u. 2 +36/72 523-510 Nőgyógyászat 7633 Pécs, Dr. Veress E. u. 2. +36/72/255-833

NŐGYÓGYÁSZAT, TERHESGONDOZÁS, SZÜLÉSZET ÉS SÜRGŐSSÉGI FOGAMZÁSGÁTLÁS

Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 7624 Pécs, Édesanyák útja 17. +36/72/536-370 Ügyeletes pécsi patikák: Ügyeleti rend: Hétfőtől hétfőig (hétköznap és hétvégén is) egységesen 17 órától másnap reggel nyitásig, illetve 8 óráig.

w w w. z s e b i b a b afuze t.h u

A Cseperedők 1 éves kortól meghitt, családias környezetben várják Patacson a kisebbeket és nagyobbakat. Szolgáltatásaink: fejlesztő torna, bibliai - és kézműves foglalkozások, „Dudoló” zenei foglalkozás, játékos német. NYITVA TARTÁS EGÉSZ NYÁRON, H-P 7-17-ig Pécs, Kovács Béla u. 14. Telefon: 20/379-6193 (Csernák Rita) E-mail:cseperedo.pecs@gmail.com Web: www.cseperedo-pecs.hu

június 1- 8. Pannon Pécs, Ifjúság útja 2. (72/332-819) június 8- 15. Arany Sas Pécs, Széchenyi tér 2. (72/532-504) június 15- 22. SIPO Zsolnay Pécs, Zsolnay V. u. 8. (72/516-760) június 22-29. BENU Arany Kehely Pécs, Citrom u. 10. (72/510-185) június 29.- július 6. Schulek Pécs, Dr. Veress E. u. 2. (72/255-920)

ANYATEJ

Pécsi Anyatejgyűjtő Állomás Eperjesiné Édelmann Ágnes védőnő Pécs, Lánc utca 12. Rendelőintézet H-P 7.00-15.00 Szo 7.00-12.00 +36/72/523-722 Telefonos szoptatási tanácsadók Maninger Katalin IBCLC laktációs szaktanácsadó +36/30/322-8371 Dr. Budai Péterné, Gerber Ilona védőnők +36/72/255833/ 304,421,491-es mellék

SEGÉLYVONALAK

NOE-FON (Nagycsaládosok Országos Egyesületének segélyvonala) Jogszabályokkal, ügyintézéssel kapcsolatos segítségnyújtás +36/40/200-943 +36/70/771-6565 Hétköznapokon 8-16 óráig Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécs, Janus P. u. 6. +36/72/310-048 Kék Vonal - gyermek és ifjúsági telefonszolgálat 0-24 óráig +36/80/505-000 NANE Egyesület - segélyvonal bántalmazott nőknek és gyermekeknek www.nane.hu - 18-22 óráig (ingyenes) +36/80/505-101 Alfa Szövetség - válság és eltitkolt terheseknek +36/80/630-333 éjjel-nappal Bölcső Alapítvány - válságterhességek, örökbeadás, örökbefogadás +36/20/944-3566 vagy (1) 215-60-50 Otthon Segítünk Alapítvány kisgyermekes családok otthoni segítése Buzás Márta: +36/30/312-3989 Herczeg Zsuzsanna +36/20/56-56-037 (16 óra után) www.otthonsegitunk.hu


szol gáltatások ORGONÁCSKA CSALÁDI NAPKÖZI, ÓVODA ÉS JÁTSZÓHÁZ

KACAGÓ CSALÁDI NAPKÖZI

1 éves kortól várjuk a gyerekek jelentkezését egy családias hangulatú közösségbe ahol a szülő mindig tudja mi történik a gyermekével. Fejlesztő torna és zenebölcsivel várjuk a gyerekeket. Hölbling P. Krisztina (20)341-03-34 Ferencesek u. 27. www.kacagonapkozi.hu

Családi napközinkbe (1-3 éves korig) magánóvodánkba(3-7 éves korig) kis létszámú csoportokba, vidám családias légkörbe, szakképzett pedagógusokkal, várjuk gyermekét. - angol - zene - mozgásfejlesztés - kézműves foglalkozás- - dráma - néptánc- logopédia - tehetséggondozás- iskola előkészítő - játszóház - szülinapi zsúrok Pécs, Orgona utca 1. H-P: 7.00-16.30 Balázs Ibolya működtető (20)380-51-34 www.orgonacska.hu

A szoptatás női művészete

DÉVÉNY MÓDSZER, GYÓGYTORNA

A szoptatás női művészete a La Leche Liga legfontosabb könyve, számtalan szoptatási tanács, történet, tudnivaló található benne. A könyv Pécsett a Melinda Gyógyszertárban (Nagy Imre út 30., www.melindagyogyszertar.hu) vásárolható meg 3500 Ft-ért.

Születési oxigénhiány, koraszülöttség, megkésett mozgásfejlődés, gyenge/feszes izomzat, ferdenyak,”C”-tartás, dongaláb, lúdtalp, egyéb neurológiai, ortopédiai, traumatológiai problémák estén. Kutas Réka (20)444-85-90 DSGM szakgyógytornász, gyógytornász 7634 Pécs, Nefelejcs u. 2. www.activus.hu

ÖRÖKMOZGÓ MOZGÁSFEJLESZTÉS

Hogyan legyünk túl a nehezén?

Mozgásfejlesztő babatorna 3 hónapos kortól másfél éves korig. Időpont: szerdánként 9.30-10.15. Mozgásfejlesztő torna tipegőknek másfél évestől 3 éves korig. Időpont: szerda 10.30-11.15 Borostyán Egészségközpont Pécs, Keszüi út 76. Varju Katalin (komplex mozgásterápia) varjukata78@gmail.com (30)319-13-22

Egy könyv a császár utáni gyorsabb felépülésért a fájdalmas mozdulatok elkerüléséért a hétköznapok megkönnyítéséért Földiné Szőke Sarolta császáros anyuka, dúla, Földi Gyula, gyógytornász www.csaszarosanyuka.hu

Pszichológiai konzultáció

ÖNISMERET

- Ha elakadtál egy élethelyzetben - ha eleged van belőle, hogy csak rovod a köröket az életedben, - ha szeretnél használható eszközöket a mindennapjaidban, hogy könnyedén vedd az akadályokat. Legyen az életed a legjobb dolog, ami megtörténik veled! Valkai Anita Tudatos életvezetés tanácsadó, Coach, író 70/369- 30- 68

Egyéni, pár és szülőkonzultáció. Önismereti igény esetén; nehéz, vagy új élethelyzetekben, ha összegubancolódtak a szálak pl. párkapcsolati konfliktusok, gyereknevelési nehézségek esetén stb. várom hívását! Bodor Andrea Lili pszichológus (integratív hipnoterapia módszereivel), dúla, szülésfelkészítő. (70)360- 86-07

HIVATALI ÜGYINTÉZÉS

Pécsi Önkormányzat Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. +36/72/533-800 Gyámügyi Hivatal Kossuth tér 1-3 +36/72/534-111 H: 13:00–17:00 Sz: 8:00-17:00 Anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás Nyomtatványok kiadása, segítség a kitöltésben, kérelmek leadása, tájékoztatás. Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Kormányablak 7633 Pécs, Szántó Kovács János utca 1. Telefon: +36/72/795-325 E-mail: pecs.kormanyablak. uranvaros@bamkh.gov.hu H-P: 8:00-20:00 Terhességi-gyermekágyi segély (tgyás), gyermekgondozási díj (gyed), gyermekápolási táppénz Baranya Megyei Kormányhivatal

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve, központi ügyfélszolgálata (OEP) - 7623 Pécs, Nagy Lajos király u.3. +36/72/508-300 H-K-Sz-Cs 8-15, P 8-12 Munkaügyi Központ - BMMK Pécsi Kirendeltség és Szolgáltató Központ 7621 Pécs, Zrínyi u. 11. +36/72/512812 baranyammkpecs@lab.hu Családsegítő központok - Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Pécs, Anikó u. 5. +36/72/441-677, +36/72/444-877 esztergar.kertvaros@gmail.com Védőnői központok: 7626 Pécs, Lánc u. 12. +36/72/222-695 7629 Pécs, Dobó I. u. 89. +36/72/239-261 7633 Pécs, Dr. Veress E. u.2. +36/72/255-833/ 398 7632 Pécs, ANK Várkonyi u. +36/72/228-901 A védőnői körzetekről érdeklődjön a fenti telefonszámok valamelyikén!

KULTÚRA

Dél- dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont - Körbirodalom - Gyermekkönyvtár H: 10-18; K-Sz-Cs-P: 8-18; Szo: 10-18; V: 10-18 7622 Pécs, Universitas u. 2/A. +36/72/501-650 Csipkefa Gyermekkönyvtár 7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 10. H 9.00-12.00 és 13.00-18.00 K-Cs-P 9.00-12.00 és 13.00-17.00 Sz 13.0017.00 Szo-V: zárva http://csipkefakvt. wordpress.com +36/72/324-385 Pinokkió Gyermekkönyvtár (Várkony Nándor Fiókkönyvtár) H: zárva K-Cs-P: 10.00-18.00 Szo: 9.0013.00 V: zárva 7624 Pécs, Nagy Jenő utca 24. http://varkonyifiok.wordpress. com +36/72/324-001 Zsolnay Kulturális Negyed Zsolnay Vilmos út 37. www.zsolnaynegyed.hu +36/72/500-300 Bóbita Bábszínház 7626 Pécs, Felsővámház u. 50. www.bobita.hu +36/72/201-301

Pécsi Kulturális Központ (volt Szivárvány Gyermekház) 7633 Pécs, Dr. Veress E. u. 6. +36/72/253-477 info@pecsikult.hu szivarvanypecs@dravanet.hu Állatkert - ideiglenesen zárva tart Pécs, Ángyán J. u. +36/72/312-788 www.pecszoo.hu Akvárium-Terrárium Pécs, Munkácsy Mihály utca 31. H-V 9.00-17.00 +36/72/532-151 www.pecszoo.hu Pécsi Harmadik Színház 7633 Pécs, Hajnóczy utca 41. +36/72/252-478 +36/72/251-340 www.pecsiharmadikszinhaz.hu Pannon Filharmonikusok Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4. +36/72/500-300 www.pfz.hu Filharmónia 7621 Pécs, Király u. 18. +36/72/310-539 www.filharmonia.hu

w w w.zsebi babafuzet.hu

37


FÉSZEK

Kánikula avagy zöldfelületek, zöldtetők az élhető város életében

38

Mérési adatok bizonyítják, hogy Pécs átlaghőmérséklete - ugyan hullámzóan - de folyamatosan emelkedik. Az elmúlt években nyáron hetekig tartó hőség volt, a városi beton átforrósodott. Ennek egyik legsúlyosabb következménye, hogy éjjel nem képes már lehűlni a levegő, a Mecsekről is alig van légáramlás, nem tud átszellőzni a város. Az egészséges alváshoz 18-20 C fok szükséges, ezért a forró éjszakákon alig lehet pihenni. Az alváshiány komoly egészségi és mentális problémákat eredményez, többek között csökkenti a koncentráció képességet, a munkahelyi teljesítményt. A zöldfelület mérsékli a nyári forróságot, felfogja a csapadék egy részét, szén-dioxidot köt meg és nagyon szép környezetet biztosít. Javítja a közérzetünket, otthonosabbá teszi a városunkat. Igaz, hogy több munkát igényel, mint egy klímaberendezés, nem lehet gombnyomással ki-be kapcsolni, de a növények gondozása sok örömet okoz. Kezdjük kicsiben! Ha még nincs zöldtetőnk, és nem tudunk napelemmel működtetni klímagépet, addig is számos lehetőségünk van a természetes árnyékolásra. Adottságainktól, anyagi lehetőségeinktől függően lehet zöldíteni lakásunk ablakait, házunk falait és közvetlen környezetét. Jól megválasztott lombos fák árnyékot adnak tavasztól őszig, télen pedig átengedik a napsugarakat.

Virágládában egynyári futó növényeket (sarkantyúvirág, hajnalka, futóbab), de vadszőlőt, borostyánt is felfuttathatunk, amely mérhetően csökkenti a lakás belső hőmérsékletét. Ha félünk a rovatoktól, akkor helyezzünk el szúnyoghálókat, baldachinokat. Rácsokat és kisebb-nagyobb pergolákat építhetünk, amelyre dísznövényeket (pl. lila akác) vagy szőlőt, de akár kiwit is futtathatunk. Sőt, hangulatos elemei lehetnek a városnak is a szőlőlugassal árnyékolt vendéglátóhelyek, teraszok, utcák, közösségi terek. Az a csodálatos zöldtető A hagyományos tetővel ellátott épületek napi hőingadozása a téli és a nyári hónapokban is nagymértékű, ezzel szemben a zöldtetővel rendelkezőké mindössze 10°C. A nyári időszakban a növények jobban párologtatnak, a talajréteg alsóbb részei nem forrósodnak fel és ez által a tetőszerkezet sem. Nyáron egy hagyományos tető akár 80–90°Cra is felhevülhet, zöldtető esetén ez az érték csak 25–30°C, így a belső terek se melegednek fel túlzottan. Ennek köszönhetően a légkondicionáló berendezések használatának mértékét jelentősen vissza lehet szorítani. Ez az érték télen a hagyományos tetőn -30°C körül van, míg zöldtetőn ez mindössze -10°C. Közterek, társasházi és magánudvarok A városi ökoszisztémának elengedhetetlen részei a zöld felületek, melyek manapság egyre jobban fogynak, helyette burkolt tereket, parkolókat,

w w w. z s e b i b a ba fuze t.h u

új útsávokat hoznak létre, azonban ott hőszigetek jönnek létre, megreked a meleg levegő, így egyfajta “hőcsapda” keletkezik, ami fokozza a légszennyezés mértékét is. Nyári éjszakákon ezek a felületek sugározzák a hőt. Ha egy lebetonozott, használaton kívüli, szürke felületet növényekkel borítunk, máris hasznos élettérként funkcionál. Talán bele sem gondolunk, mennyivel kellemesebb ilyen körülmények között egy ebéd- vagy kávészünet, tárgyalás, vagy egyszerűen csak a pihenés, ami oldja a feszültséget, nyugtató hatással van az emberi lélekre. További pozitívuma, hogy a növekvő zöld területek hatására a városlakók környezettudatossága növekszik: megváltozik a társadalom és a természet viszonya. Németországi kutatások igazolják, hogy egy zöldtetővel rendelkező munkahely dolgozói átlagosan 10%-kal kevesebbszer hiányoznak a munkából, illetve betegednek meg. A zöldtető továbbá csökkenti a fejfájást 45%-kal, 20%-kal a fáradtságot, 40%-kal a köhögési rohamokat és 30%-kal segíti a betegségekből való gyógyulást. A zöld felületek jelenléte 12%- kal emeli a teljesítményt: az emberek kiegyensúlyozottabbak, kreatívabbak és jobban tudnak koncentrálni. Kis közvéleménykutatás Néhány hónapja 146 pécsi lakót kérdeztünk meg arról, támogatnák-e, tennének-e azért, hogy a városban zöldtetők épüljenek. A megkérdezettek 90 %-a gondolja úgy, hogy építtetne zöldtetőt a lakóépületére, ami arra utal, hogy a hajlandóság vagy nyitottság megvan, de úgy vélik, anyagilag nem engedhetik meg maguknak. Arra lehet tehát következtetni, hogy ha kialakításuk állami, önkormányzati vagy más pályázati forrás támogatását élvezné, akkor nagy valószínűséggel több ilyen épület lehetne a városban. Pécs tervezi, hogy újra pályázik az Európa Zöld Fővárosa címre. A várostervezők és városüzemeltetők mellett a városlakók személyes felelőssége, cselekvése is zöld utat, azaz zöld teret teremthet. Gondolkodjunk el, ki mit tehet saját “háza táján”! Zöld nyarat, kellemes hűsölést! Schmeller Dalma geográfus BSc hallgató, dr. Hajnal Klára, egyetemi adjunktus


Zsebi Magazin, 2015. június  

A pécsi és Pécs környéki családok újsága, programok, szolgáltatások kisgyermekeseknek.