kelet_20191114

Page 11

2019. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK

Séta 11

MAGYARORSZÁG

Mi áll a self-care mögött?

Versek Barna szín keveredett a vörössel, S tenyeremet elnyelte a színkavar, Éreztem, ahogy az ősz lassan átölel, Majd újra meleg kabátként eltakar.

Másvilág

Arcomon piros pozsga szaladt át, Siess, kapd el, még nem vész el! S tenyered megpihent tapintását Úgy éreztem, sosem engedem el.

Ködös az este, kihalt a város, Narancs lámpafénytől csillog a hó. Síri csend van, az ég fátyolos, Bús dallamot fütyül a feketerigó.

Újra fáztam, amikor a rózsaszín Beborította az őszi ködöt, S mint egy meleg kabát, ím Már körém öltözködött.

A parkban egy magányos alak Tűnik fel, s mint elveszett lélek, Bolyong az éj leple alatt, Egyes egymagában lépked.

Mint egy meleg kabát, olyan Vagy te nekem az őszben, Az esőből telített hűvös folyam Ellen is a kabátomat őrizem.

Talpa alatt fagyott hó ropog, Miközben lágy melódia szól fejében. Egy fa törzsén madár kopog, Dértől csipkés bogyót tart csőrében.

Őrizem, hogy meleget adjon Majd a téli éjszakákon át, S a szívem soha ne fagyjon Meg, ha velem van a kabát.

Ez egy jobb világ, szebb, csendesebb, Ahol nem létezik bánat és fájdalom, Nincsenek mindent megrontó emberek, Kiknek vérében van az ártalom.

Meleg kabát, olyan vagy te nekem, Hallgatom a mellkasodon, Ahogy megpihen a türelem, Kis idővel én is elalszom.

Mindenki eldöntheti, mi jelent számára olyan felüdülést, ami felér egy minivakációval. Tényleg megoldódik minden problémám egy habfürdőtől? Miért nem található kifejező magyar szó az angol self-care kifejezésre? A self-care a közösségi média által ismertté tett újabb társadalmi nyomás az embereken, vagy inkább egy alapvető dolog, ami mindenki életébe be kellett volna, hogy épüljön – mindenféle #selfcare nélkül? Bár alaposan utánajártam, az „öngondoskodás” kifejezésen kívül nem találtam lényegre törőbb magyar fordításra, ami pedig nem teljesen fedi a valóságot. Az öngondoskodás azt jelenti, hogy gondoskodok magamról, kielégítem az alapvető szükségleteimet: eszem, iszom, alszom. A self-care valami pluszt jelent, egyfajta jutalomként épült be az emberek tudatába. Motiváció: „Ha túlélem a hétfőt, este betolok egy nutellás palacsintát”, vagy „Ha sikerül a vizsgám, veszek egy habfürdőt és a kedvenc zenéimet hallgatom uborkás pakolással az arcomon”. Állandóan ott van az a „ha”, ami nagy frusztrációt kelt az emberben, hiszen mi történik, ha nem valósul meg a feltétel? Semmi. Akkor egy szörnyeteg vagyok, és már nem is érdemKISVÁRDA.

Már nem fázok, ha itt vagy, És átölel a forró pillantásod, S ha szívem egyszer megfagy, Magamra vetem meleg kabátod.

Itt az örök magány honol, Békés, nyugodt magány… az kell! Felszáll az éji füst fodor, Száll messze az égbe fel.

Ahogy szemeid játszanak a faggyal, Úgy altatom el lassan a fényt, Örök biztonságban, mint egy angyal, Vigyázol rám meleg kabátként.

Ballag tovább a magányos alak, Halk léptei betöltik a park csendjét, Mígnem csak a rigó éneke marad. Az alak köddé vált, elnyelte testét.

S hogy ilyen kabát más vállán pihenjen, Akkor sem gyógyítja az őszirózsa sebeket, Nem talál meg, sem fagyban, sem hidegben, Hisz csak egy kabát tud adni igazán meleget.

Hadászi Dóra, Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Meleg kabát Fáztam, amikor halkan Zuhantak le a falevelek, A nagy fűzfa alatt talpam Nyomai reszketve remegtek.

mindennapokba beleépíteni. Mielőtt még a test jelez, hogy a lélek elfáradt. Ennek természetesen számos módja van: sport, jóga, meditáció, olvasás, keresztrejtvényfejtés, naplóírás, hosszas beszélgetés egy baráttal, pszichológussal. Mindenki maga dönti el, tapasztalja meg, hogy mi okoz számára felüdülést, ami a mindennapi stressz mellett szinte egy minivakációként értelmezhető. ESZTERHAI ANNA EMESE (12. C),

Gönczi Dorina, Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

KISVÁRDAI BESSENYEI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM, FELKÉSZÍTŐ TANÁR: DEÁK-TAKÁCS SZILVIA

Hol a hiba? Eszterhai Anna Emese

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

lem meg a törődést? Nem erről van szó. És mégis… Tea és habfürdő Ha bepötyögjük a YouTube-ra ezt a két szócskát: self-care, rengeteg olyan videót dob fel, ahol kozmetikai termékekkel, fürdővel, teával és még sorolhatnám, mennyi mindennel próbálják elérni azt a bizonyos érzést, amire annyira vágyunk. Olyan tartalmat is felfedeztem, ami olcsóbb termékeket ajánl

„csóró” lányoknak. Szerencsére, vannak már olyan bejegyzések is, ahol őszintén nyilatkoznak mindezekről, megemlítve akár a komolyabb témákat is, mint a depresszió, vagy pedzegetve, hogy mi áll self-care mögött valójában. Mielőtt a test jelez Nem kérdés, hogy a lélekkel foglalkozni kell, de nem csak ráadásként, dicséretként, valamilyen módon érdemes a

A médiafogyasztóba nem csupán az épült be, hogy valamiért meg kell érdemelni egy self-care napot (esetleg annyira kiégni, hogy már muszáj ezt megtenni), hanem az is pontosan elé lett tárva, hogy mivel és hogyan kell véghez vinni, s ha ez nincs meg, akkor lehet, hogy addig fokozódik a szorongása, hogy úgy érzi, nem is valósulhat meg ezek nélkül. Neki pontosan ugyanannak a márkának a habfürdőjét kell beszereznie, hiszen a lány a videóban annyira gondtalannak és boldognak tűnt tőle! És felbukkan a kérdés: ha mindenem megvan, de az érzés elmarad, velem van a hiba?

Szálljunk ki a mókuskerékből! Mindenki gyászol valakit Az öröm és szeretet valóságos doppingszer a lelkünknek.

lisztikus szemléletmódot alapul véve (miszerint az orvos nem a betegséget, hanem magát a beteget gyógyítja), ami az alapvető egyensúlyi helyzet megőrzésére törekszik, igenis ez lehetséges.

NYÍREGYHÁZA. „Fáradt vagyok, pedig aludtam nyolc órát”; „Gyengének érzem magam, de nincs lázam”; „Hasogat a fejem, nem értem…”; „Miért nem tudok jól aludni napok óta?” Sokszor halljuk ezeket a szavakat a mindennapokban. Szedhetünk rá ezer gyógyszert, végigjárhatunk megannyi kivizsgálást is, azonban ha semmi nem hat, érdemes más irányból megközelíteni a problémát. Mi van, ha nem a testünk, hanem a lelkünk beteg? A ho-

Visít, ha nem bírja Mitől merülhet ki a lélek? Elsősorban a folyamatos vagy fel nem dolgozott stressztől, de okozhatja a túlvállalás és a megfelelési kényszer is. A lelkünk ettől folyamatosan visít, ha nem bírja. Eleinte gyengébbek a tünetek, de más betegségekkel is társulhat (Chron-betegség, pajzsmirigy-túltengés) és akár de-

presszióhoz is vezethet. Ha már a testünk figyelmeztetett, szálljunk ki a mókuskerékből minél hamarabb! Lazítsunk, hallgassunk zenét, menjünk ki a természetbe, vágjunk bele olyan dolgokba, amelyek örömet szereznek, töltsünk több időt a szeretteinkkel! Az öröm és szeretet valóságos hajtóanyag a lelkünknek, de a feltöltődés nem egyik napról a másikra történik. A mi felelősségünk, hogy ne hanyagoljuk el magunkat, csak így válhatunk teljesen egészséges emberré. SOMOS ZSUZSANNA, NYÍREGYHÁZI ZRÍNYI ILONA GIMNÁZIUM

Mindennap gondoljunk az elhunytjainkra, emlékezzünk rájuk, éljenek bennünk tovább. A mindenszentek vagy mindenszentek napja a keresztények ünnepe, az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén tart. Míg a mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az ös�szes üdvözült lélek emléknapja, nálunk, reformátusoknál nem egyházi ünnep sem a halottak napja, sem a mindenszentek, mert helytelenNYÍREGYHÁZA.

nek ítéljük a katolikus halotti kultuszt. A mindenszentek számomra inkább személyes ünnep. Sok ember hagyott itt minket. Valakik hirtelen, valakik hosszú küzdelmek után. A halál természetes dolog, az élet körforgása, mégis fájdalmas elveszíteni valakit. Fájdalmasan szép látvány Nekem ugyanaz a véleményem a mindenszentekről, mint a Valentin-napról. Mindennap szeressük a párunkat, és fejezzük ki az iránta érzett szerelmünket. Ugyanígy, mindennap gondoljunk az elhunytjainkra, emlékez-

zünk rájuk, éljenek bennünk tovább. Mindenki másképp, máshogyan dolgozza fel a veszteségét, viszont ezen a napon egy valami közös bennünk: a gyász. Talán valamilyen módon még is ez a szép benne: elmenni a temetőbe az elhunytjainkhoz, személyesen emlékezni egy mécsessel a velük eltölthetett időkre. Mérhetetlenül gyönyörű látvány november elsején este, ahogyan a sok emlékláng megvilágítja a temetkezések helyét. MAROSI DITTA (8/12.), NYÍREGYHÁZI EVANGÉLIKUS KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM

Kegyes hazugságok helyett í­me, az őszinteség tükre A Harminc év napsütés akár kötelező olvasmány is lehetne, mert elgondolkodtat és tanít.

ám ahogy belelapoztam a könyvbe, megnyugodtam.

tudok hozzájutni. Végül inkább megvettem a kötetet. Az egyszerű borítón feltűnt, hogy nincs sem ajánlás, sem részletes tartalomleírás, csupán néhány idézet, és nagy vonalakban összefoglalt mondanivaló. Féltem, hogy unalmasnak fogom találni. Lehetséges, hogy fásult, szürke felnőtteknek való könyv? Miért nem vettem inkább ebédet? – merült fel bennem,

A könyvtárban Grecsó Krisztián Harminc év napsütés című könyvét kerestem a polcokon, de hiába. A könyvtáros hölgy felvilágosított, hogy a mű nincs bent, leghamarabb 3 hét múlva NYÍREGYHÁZA.

Nemes egyszerűséggel A szöveget Grecsó Krisztián hat nagyobb és azokon belül több kisebb fejezetre tagolta, ezek egy-egy emlékről szólnak, hozzájuk illő, találó címmel. Tetszik a szerkesztés nemes egyszerűsége, sem egy képet, sem egy cifrább betűtípust nem találtam a könyv-

A szerző nem a külsőségekre, inkább a tartalmi értékekre törekedett

C

Y

M

100

90

80

70

60

ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET

50

40

30

20

10

5

ben. A szerző nem a külsőségekre, inkább a tartalmi értékekre törekedett. Engedi, hogy az olvasó az írása alapján színesként, „mintásként” emlékezzen könyvére. Szabadjára engedhettem a képzeletemet olvasás közben. Megfogott az író személyes hangvétele. Gondolatait, kételkedéseit is leírta. Nosztalgikus emlékeit nem időrendben építette fel, hanem olyan módon, mint ahogy egy-egy mozzanatról beugranak életünk eltérő eseményei. A mű a szerző gyerekkori karácsonyával indul, rendszertelenül, de fokozatosan bepillantást enged felnőtté válásának folyamatába. Megosztja az olvasóval gyerekkori csíntalanságait, de családja fontosságát is hangsúlyozza. A történet haladtával megismerkedhetünk Grecsó Krisztián kollégista és főiskolás éveivel, az első szerelmi hódításaival és munkáival. A társadalomról nyersen beszél. Kegyes hazugságok helyett

–­ amelyeket az átlagember lelke megnyugtatására szívesebben olvas – könyvét egy őszinte tükörnek használja, melybe belepillantva az olvasó saját problémáit, hibáit fedezheti fel. Amellett, hogy a mű az író személyes története, naplója, társadalomkritika is. Mesél megcsalásokról, nehéz életkörülményekről, alkoholizmusról, és érezhető a mai társadalomra jellemző reménytelen mentalitás. Ezeknek ellenére egy-egy pozitív hangvételű emléke szemünk elé tárja szüleink fiatalkorát, miközben néhány történelmi utalást csempész az írásába. Párhuzam vonható A kötet magával ragadó, stílusa karakteres. Ajánlani tudom mind a felnőtt-, mind a fiatalkorosztálynak, mert mindannyian azonosulni tudnak a szerző életének egy-egy szakaszával.

Amellett, hogy a mű az író személyes története, naplója, egyben társadalomkritika is. SZIKSZAI LILI

Az idősebbek párhuzamot vonhatnak az író és saját életük között, akár nosztalgiázhatnak, míg a fiatalabbak tanulhatnak a hibáiból. Ezt a művet Grecsó Krisztián egyik legjobb könyvének tartom. Iskolai kötelező olvasmánynak is javasolnám, mert elgondolkodtat és tanít, megragadja a lelket, és jobbá formálja azt. SZIKSZAI LILI, NYÍREGYHÁZI

KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM

KELET

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.