Művészet és környezetünk

MIT TEHET A MŰVÉSZET A KÖRNYEZETVÉDELEMÉRT?

BACSEK JÚLIA GONDOLATAI

A művészet sokak szerint valódi erő, egy hagyományosan az esztétikumra épülő formája a kommunikációnak. Hogyan hathat ránk egy műalkotás üzenete? Vajon hozzájárulhat a művészet a szemléletformálás folyamatához? A fenntarthatóság és művészet kapcsolatáról dr. Bacsek Júlia, művészettörténész, kurátor, jogász gondolatait olvashatjuk, aki a Transcendence Contemporary Art 2021 művészeti katalógus szerzője, illetve a 2022-es Tiszta Balaton, tiszta művészet projekt BalaTones rezidenciaprogramjának művészeti vezetője.

Kurátorként kiemelkedően fontosnak tartom azokat a művészeti programokat, kiállításokat, ahol az esztétikai élmény- és örömszerzésen túlmutatva a társadalom számára fontos üzeneteket tudunk közvetíteni. Manapság, mikor a 21. századi ember a mérhető tudományok és a jól körülírható, digitálisan megjelenő kódok bűvöletében él, addig természet pulzál, cirkulál és kommunikál. Az emberiség viszont annyira a saját maga által épített környezetbe menekül, hogy ezt a fajta kommunikációt már nem képes befogadni. Hiába a sok kutatás, tudományos cikk, konferencia, melyek mind a globális problémákról és a klímakatasztrófáról szólnak.

Még mindig nehezen fogadjuk el, hogy baj van és változtatni kell életvitelünkön, életfelfogásunkon, mert ez lehet az utolsó évtized, ami még hasonlít a magunk mögött hagyott „aranykorra”.

Hogy a művészet lehet-e katalizátora a fenntarthatósági törekvéseknek?

Azt gondolom, hogy lehet Egy katalizátora. Amennyiben hiszünk abban, hogy a művészet nem csak önmagáért létezik, akkor minden ilyen törekvés építi a környezettudatos gondolkodásmódot. A művész „ecsettel a kezében” ugyanúgy eljuttathatja az emberek számára a fontos üzeneteket, iránymutatásokat, mint egy kutató, tudós, tanár vagy aktivista. A kortárs művész pedig saját korának a krónikása. Reflektál a külvilágra és annak változásaira. Így a klímaszorongás, bizonytalanság és stressz érzéseinek lenyomatai ugyanúgy megjelennek a kortárs műveken, mint ahogy a 20. századi művészetben az expresszionista stílusjegyekben megmutatkoztak a világháború okozta traumák. A HybridCycle csapatával közösen olyan művészekkel és olyan kiállításokkal foglalkozunk, ahol az esztétikai élmény- és örömszerzés mellett az értékközvetítés, érzékenyítés, gondolatébresztés és érvényes párbeszédek kezdeményezése a cél. Hisszük, hogy a globális fenntarthatóság kérdése világszinten nemcsak gazdasági és környezetvédelmi, hanem kulturális probléma is egyben. Fontosnak tartjuk, hogy a művészet egy segítő eszköze legyen olyan kezdeményezéseknek, melyek közvetve vagy közvetlenül progresszív tartalmi vagy formai megoldásokkal járulnak hozzá a fenntartható művészet bemutatásához, megvitatásához és közvetítéséhez.”

Úszócipős lábak kandikálnak ki a nagy kékségből, víztől ázott Balaton-zöld hajkorona tapad az arcra, citromsárga matrac repül a tó felett. Fényképbe zárt pillanatok ezek, egyszerre hétköznapiak és művésziek, hiszen épp így működik a Balaton: kiapadhatatlan ihletforrás.

Ráadásul immáron jó két évszázada az. A fenti képek ugyan nagyon is maiak: Pályi Zsófia Balatonról szóló fotósorozatának jól elkapott pillanatai, melyek bejárták a világot – többek között a National Geographic közölte képeit –, majd idén nyáron a balatonfüredi Villa Gyetvai falai között állították ki őket. Az analóg kamerával készült képekhez a fotóművész több szezonon át gyűjtötte a strandon az életképeket, megragadva a magyar ember néha önérzetes, néha önironikus lelkét, a „magyar tengerhez” fűződő viszonyát. De a Balaton nem csak a fotóművészetben köszön vissza. Mélyen beleivódott az irodalomba is. Csokonai Vitéz Mihály 1803-ban, A tihanyi ekhóhoz című versében egyszerre ragadta meg a mítoszt, a mindig is polgári Füred vidám mulatozását és a szent hegyek csendjét, valamint saját magányosságát, amely oly jól rezonál a tájjal. Eötvös Károly bő egy évszázaddal később egy egész anekdotafüzérben mesél erről a különös világról, amely egyszerre ábránd és valóság: az északi part szelíd lankáiról, a borospincék hűséről, a csárdák szokatlan figuráiról, a hajnalig tartó mulatozásról, a tavat átszelő gőzhajókról. Az Utazás a Balaton körül nem egyszerű regény: anekdotagyűjtemény, történelemkönyv és útikönyv is. Ahogy 20. századi nagy költőink, íróink balatoni nyaralásai sem csak egyszerű nyaralások voltak. A gulyáskommunizmus alatt a Balaton még valóban a Riviérát jelentette, ahol az időnként csak megtűrt irodalmárok szabadon mozoghattak és alkothattak. Örkény István, Ottlik Géza, Illyés Gyula, Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Szabó Magda, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János mind megfordultak a Szigligeti Alkotóházban, mely nyugodt körülményeket biztosított az íráshoz. Ám a Balaton nem csak idill – a költeményekben nehezebb témák is megjelennek. „Ki hinné, hogy a Balaton / szine alatt, szine felett / halottak, roncsok, repülők, / alapító oklevelek?” – írja például Nemes Nagy Ágnes. De Térey János színpadra is adaptált regénye, a Káli holtak sem könnyű olvasmány. Mégis, a Balaton reményeivel és sóhajaival együtt is ihletet ad a mai napig.