12 steps-12lépcső by Livia Hasenstaub

12 LÉPCSŐ Szubjektív történetek a Moméról

– 6.old –

NYÍLT NAP Avagy nulladik nap a szanatóriumban [benne: kreálmányok, indulók] – 12.old –

FELVÉTELI A MOMÉN

Fekete-fehér, igen-nem (az első nagy napok) [benne: a legendás hajszál teszt] – 22.old –

GÓLYATÁBOR Ahol mély barátságok nem szövődnek [benne: hideg víz] – 28.old –

ELSŐ NAPOK Végre már hivatalosan is megkaptuk a beutalót a szanatóriumba [benne: ETR előtti idők] – 34.old –

KONZULTÁCIÓK Avagy mit viszünk holnapra [benne: VV örökzöldje] – 40.old –

ELMÉLETI ÓRÁK Hasonló motivációk [benne: a srác aki nem értett semmit]

– 46.old –

KOLISOK MINDENNAPJAI Avagy mit eszik egy kolis? [benne: huncorgott kenyér] – 52.old –

KÉSÉS Miért? [benne: egy időkapu] – 58.old –

KIPAKOLÁS Az a második bizonyos nap [benne: maciméz] – 64.old –

ELMÉLETI VIZSGÁK Avagy a elmélet mint mostohagyerek [benne: vizsgatitkok] –70.old –

DIPLOMA A harmadik fajta nagy nap [benne: a Microsoftos előadásmód] –74.old –

PAPI-BULI Így mulat a Momés [benne: kicsi a rakás]

A könyvet tervezte és szerkesztette: Hasenstaub Lívia MOME Budapest 2012

ELŐSZÓ Szubjektív történetek a Moméról, vagyis az itt töltött idő hogyan/mivel/kivel telt el. A gondolat megszületésétől (Nyílt Nap), az utolsó megmérettetésig (Diploma) kérdezem végig diáktársaimat és a már végzett diákokat, arról, hogy milyen emlékeket, érzéseket hagyott bennük a MOME. Sok minden ismerősen cseng vissza, és bizonyos dolgokat is hasonlóan éltünk meg mind, ugyanakkor az interjúkban egy személyes hangvétel jön felszínre. Sokan megírják őszintén, milyen nehézségeik, szerelmeik, sikereik voltak, vagy hogy mivel nem értenek egyet az egyetemen. Kiderülnek vizsgatitkok és például az, hogy van akinek a legnagyobb feladat a bejutás volt ide, és hogy egy diploma hány kipakolással ér fel. Az interjúalanyok nagy része saját szakomról (tervezőgrafika) került ki, ezért ez a könyv talán nekik lesz leginkább humorforrás. Nevek csak elvétve bukkannak fel, de kérem senki ne vegyen magára semmit! Jó szórakozást! H.L.

lépcső_01

NYÍLT NAP Avagy nulladik nap a szanatóriumban [benne: kreálmányok, indulók]

Kérdéseim: Milyen volt elsőre a MOME? Milyen érzéseket, várakozásokat váltott ki a nyílt nap? Segített a döntésben, amikor ide felvételiztél?

{

„Sosem voltam nyílt napon, sőt a

Momén se nagyon a felvételi előtt. Véletlenszerűen keveredtem ide. ”

„A nyílt napokon, felvételin mindig az volt az érzésem, hogy a látogatók egy része azon versenyzik, ki tud a legmomésabban kinézni (sárga gumicsizma, sál, kendő kötelező akkor is, ha 30 fok van). Az egyetemen pedig onnan lehetett legjobban megtippelni, hogy egy hallgató hanyadéves, hogy hol helyezkedik el a sárga gumicsizma és a visszafogott hétköznapi öltözködés skáláján, a végzős hallgatók nagyrészt már lenyugodtak ezen a téren.”

} „Befogadható, sőt szimpatikus volt elsőre, akartam is ide jönni, így ez a nyiltnapozás az elhatározás része volt.”

„Nem emlékszem arra a nyílt napra, amire eljöttem külsősként, de arra emlékszem, amikor már ide jártam, és dolgoznunk kellett, miközben nyílt nap volt. Bábanimációt készítettünk, és folyton jöttek be az emberek, különféle fura kérdéseket tettek fel. Annyira lefáradtam, mintha egy hétig tartott volna pihenés nélkül. Volt két lány, akik megmaradtak az emlékezetemben. Az egyik tetőtől talpig rózsaszínben volt, teli piercingekkel, a másik ugyanez kékben.”

„Már a vége felé tartott a nyílt nap,

amikor odaértünk, már csak egy terem volt nyitva a B épületben. A teremben különböző »kreálmányok« voltak, többnyire kísérleti jellegűek. Volt ami világított, mozgott, kivetült. Ami mély nyomott hagyott bennem, az egy képsorozat volt: állatfejben félmeztelen lányok, ami kimondottan taszító volt, nem tudtam hová tenni, mert a grafika tanszéken voltunk és őszintén szólva csak pislogtam és próbáltam kiszedni a »teremőr« lányból, hogy ez mégis mi? De csak valami homályos információ jutott el hozzánk. Azt mondanom sem kell, hogy anyukám is pislogott, de szerencsére nem mondta, hogy ide aztán ne menjek, hogy pucéran kelljen rohangálni állatfejekkel. Így utólag beazonosítva, egy vizuális stúdiumok bemutató termet sikerült megtekinteni, ahol később jó magam is nagy élvezettel gyártottam a kreálmányokat.” „Voltál nyílt napon? Nem. Miért nem? Mert paráztam a Mométól.”

„Nagyon tetszett a suli! Emlék: Gyuri mondott valami vicceset, de már nem emlékszem pontosan mit.”

„Nem maradt meg bennem olyan említésre méltó dolog, ami kimondottan nyílt naphoz kapcsolódna. Voltam néhányszor, tetszett, a szüleimet is elvittem, ennyi. Meg egy pasis történet. Egy hónapig együtt voltam egy képzős sráccal (harmadévesen, 5 évvel ezelőtt), aki otthagyott mikor pont beleestem, és szörnyen ki voltam borulva hetekig, de sikerült újra összejönnöm vele egy bulin, és annak az estének a másnapján volt egy nyílt nap. Ki volt állítva az a nagy piros világító szív, amit hátulról duzzasztott egy ventillátor, ezt őmiatta csináltam a Szirtes órájára. Ezt az órát is a szeremli bánat vettem fel. Aznap a nyílt napon nekem kellett őrködnöm a teremben ahol ki voltak állítva a művek. Nem aludtam előtte szinte semmit és picit másnapos is voltam, viszont rendkívül boldog. Ilyen állapotban ücsörögtem egy faszéken a folyosón, gondolataimba merülve. A srác amúgy bekísért, de már nem volt ideje körbenézni (így szerencsére a szívet se tudtam megmutatni neki, még csak az kellett volna). Rá egy hétre otthagyott megint. Na ez jut eszembe a nyílt napról.”

„A Momés nyílt nap előtt csak olyan

nyílt napon voltam, amire azért mentem el, mert igazoltan lehetett hiányozni az iskolából. (Ki kellett használni.) De hatalmas különbség volt, hogy míg a többi nyílt napon az ég világon semmi nem történt – jó, jó, volt sodró tömeg, diáktársak, barátságtalan épület és még egy kicsi unalmas beszéd is a végén – addig a Momén legalább volt valami. És még ha nem is volt olyan izgalmas program, mintha színházba menne az ember, legalább azt láttam, hogy igyekeznek.”

{ „A hely maga nagyon nyitott és ami fontosabb: hatalmas. Rengeteg zegzug van, amit egy projekt során fel is derítettünk. A padlásokon kincsek lakoznak. Ha az ember kicsit körbesétál a telken és benyit egy-egy helyen, nagyon izgalmas dolgokat talál. Kicsit olyan mint Harry Potter egyeteme, elneveztük az egyik kertészt Hagridnak.”

}

„Arra emlékszem, hogy csapatostul ér-

keztünk és indulók szóltak az előtérben, vagy a Star Wars zenéje?”

lépcső_02

FELVÉTELI A MOMÉN

Fekete-fehér, igen-nem (az első nagy napok) [benne: a legendás hajszál teszt]

Kérdéseim: Milyen volt a felvételi beszélgetés? Miket kérdeztek tőled? Miket válaszoltál? Hogyan viselkedtél (ájulás közelitől a vicsorgásig)? Mesélj, hogy zajlott minden?

an 010 ép 087 gr 113

for 010 méd 010

tex 154 fot 021

ép 021

„Mindig érdekes kérdés, hogy ki

hogyan viselkedik bizonyos teljesítési helyzetekben. Velem az szokott történni, ha szóbeli vizsga van vagy adott esetben a felvételi beszélgetésre kerül sor, hogy iszonyatosan elkezdek vigyorogni. Ez valami tudat alatti meggyőzési mód lehet, mert így talán pozitívabb nyomot hagyok az emberekben. Érdemes volt ezt tenni, mert elsőre fel is vettek.”

„Azóta is töprengek néha, hogy vajon

rajtam kívül valakinek volt-e olyan kellemes felvételije, mint nekem. A harmadik forduló egy hetében őrült meleg volt, és én úgy sütkéreztem a napon, mint egy gyík. Persze volt némi cipekedés faktor a dologban, túl nehéz mappák túl éles szélekkel, de a nyár miatt kitörölhetetlen szabadságérzésem volt. A felvételinek – mivel az első alkalom volt – nem volt semmi tétje. Szóval a forró napsütésről belibbentem a hűvös zugligeti termekbe, nagyjából 5 perc alatt kitaláltam, hogy melyik feladatra mit csinálok, aztán már csak hipergyorsan meg kellett csinálnom őket. (Járt a kezem, mint a motolla, de legalább nem volt tanácstalanul az ablakon kibambulás, ideges ceruzarágás, és szorongás.) Aztán a szünetekben piknikeztem a bejárati lépcsőn, mint mindenki más. És felvettek.”

„...majd végül megköszönték a jelenlétet és szó szerint visszaküldtek Szegedre napozni a laposra (Újszegeden a szabad strand) és felhívták a figyelmemet, hogy mindenképp kenjem be magam, meg vegyek fel kalapot vagy kendőt: »tudod mostanában lehet kapni ezeket a nagyon jó kis géz anyagú kendőket…és esetleg vigyél napernyőt, nehogy napszúrást kapj.« Ekkor villant át az agyamon a kérdés „mi van???”. Ezzel elköszöntünk és ennyi volt. Amikor kiértem a B elé és már léptem volna le a teljes kudarc élményével mert nem tudtam az egészet hova tenni, amikor egy lány kedvesen megkérdezte, hogy hogy sikerült? De addigra már eléggé antiszociális szintre süllyedtem és menekülhetnékem volt arról a helyről, így egy „nemtom” választ sikerült csak kierőltetni magamból. Végül felvettek.”

„Az interjún kedvesek voltak, főleg Molnár Gyula. Túlságosan kedves volt mindenki. Nem is értettem miért, aztán kiderült valószínű azért, mert nagyon látszódott, hogy zavarban vagyok (nem tudtam, hogy en�nyire lerí).”

„A negyedik felvételin jutottam el odáig, hogy összevesztem a bizottsággal közel kiabálás szintig. Úgy tűnik bevált, mert ötödjére majdnem max. pontszámmal és kérdés nélkül felvettek.”

„Felvételizni jó volt, ment a dolog, jól sikerült az interjú is, örömmel jöttem ki, de aztán persze izgultam, hogy meglesz-e. Demonstrátor nem voltam, de szigorú lettem volna.”

„Amikor felvételiztem eljutottam a

harmadik fordulóba a textilen és a design elméleten is. Igen ám, de éppen amikor a textilen tanulmányrajzot kellett készíteni, abban az időpontban volt a szóbeli interjú a design elméleten, én pedig nem vacakoltam, megbeszéltem a demonstrátorral, hogy el kell mennem a másik helyre szóbelizni. Menet közben otthagytam a rajzot, és elmentem az interjúra. Amikor odaértem, nem találtam a termet, mert akkor még nem volt rendesen feltüntetve a szám és nagyon megijedtem, hogy lecsúszok a szigorúan beosztott időpontról. Ekkor egy idősebb úr arra járt és megkérdeztem nem tudja-e véletlenül, hogy vannak számozva itt a termek, mire ő közölte hogy sajnos ő sem tudja, de épp itt jönnek a folyosón a kolléganők, kérdezzük meg őket! Akik nem mások voltak mint a textiles felvételiztető tanárok. Nem volt mit tenni... Megkérdeztük őket, akik segítettek is, majd Harmati Hedvig felismert, és megkérdezte, hogy neked nem épp rajzolnod kéne? Természetesen nem hazudhattam... Megmondtam hogy kellene, de most egyszerre itt is kell lennem. Bementem az interjúra, ami nagyon jól ment, és igyekeztem vissza rajzolni, amikor Ferkai tanár úr megállított és azt mondta: Ő már csak azt az egyet szeretné tudni, hogy hova sietek ennyire...Megint lebuktam... Végül mind a két szakon maximális pontszámot kaptam....”

„Két dolog vállt nyilvánvalóvá de-

monstrátorként: a felvételi és az orosz rulett között rengeteg a hasonlóság, és hogy messze nincs annyi protekció/korrupció a felvételin mint azt a felvételizők/fel nem vettek gondolják. Egyszerűen csak akkora a túljelentkezés, hogy ha az első fordulón csukott szemmel kidobálom a jelentkezők felét még akkor is bőven marad 15 joggal felvehető ember az adott szakra. A mappaválogatás fordulón valóban volt pár random döntés pl.: »A következő 5 ember, akinek van koponya a mappájában továbbjutott.«, »Őt tegyük be, mert annyira szar, hogy vicces lesz majd a második fordulóban is«”

„Demonstrátorként jobban élveztem

a felvételit, mint felvételizőként. Elég ráparázós vagyok. Az én  felvételi beszélgetésemen nem volt semmi extra, de demonstrátorként hallottam vicceseket. Például (felvételiző mondja): »Szívesen beszélgetek még, mert csak négykor megy a vonatom és addig ráérek.« Sírás viszonylag ritkán van, de előfordul.   A demonstrátorok mindig segítenek ha tudnak. Például, ha emlékszünk, hogy a felvételiző mappája baromi jó volt, csak a második fordulóban rossz napja volt, na ilyenkor szólunk, hogy: »Tanár úr, neki ilyen meg olyan mappája van egyébként...«. A legjobban utált kérdés a demonstrátor felé: »Szerinted ez így tetszeni fog nekik?«.”

„A beszélgetés könnyed és barátságos volt. Az oktatók türelmesek és segítőkészek. Keveset kérdeztek, inkább a karaktert nézték és a megfelelő mentalitást keresték.”

„Belepirulok ha eszembe jut, milyen kis bénaságokat csináltam a felvételin, és hogy azokat archiválták... ”

„Jártál előkészítőre, szakos iskolába vagy OKJ-s iskolába? Négy különböző helyre is kérlek. És hanyadszorra vettek fel? Ötödszörre és büszke vagyok rá.”

„Az esélytelenek nyugalmával felvételiztem.”

„A felvételi maga elég stresszes, a folyóson ülve várod, hogy szólítsanak, mint a fogászaton.”

„Elsőre nem vettek fel. Nagy csalódás

volt, de megértem miért nem. Szerencsére egy évig jó kezekbe kerültem, nagyon jó tanárok tanítottak a Budai rajziskolában. A második próbálkozáskor jól ment minden, mert tudtam, hogy ha nem is vesznek fel, visszamehetek a Budaiba. Jól éreztem magam a felvételin is. Az interjún meg sokat nevettünk a tanárokkal. Amikor demonstrátor voltam, rengeteg mappát kellett cipelnünk. Izomlázam lett másnapra. A textil felvételin voltam benn az első fordulón, és láttunk vicces mappákat is barbikkal, de voltak olyanok, amiket nem értettem miért nem mehetnek tovább. A második fordulón a barátomat felvételiztettem, de az még nem szóbeli volt, hanem portfólió, videó szakon. Előtte éjjel segítettem neki még paszpartúzni, aztán másnap viszont láthattam a munkákat. A szívem majd kiugrott, mikor az ő sorszáma jött. Aztán persze tovább jutott, és előbb elmondhattam neki a hírt mint, hogy azt hivatalosan kiírták volna.”

„Egy felvételi legenda szerint, ha átfűzöl

egy hajszálat a mappádon, ott ahol nyílik, és az az első forduló után ugyanúgy ott van, el sem mozdult, akkor bizony azt a mappát meg se nézték. Ezt már persze a felvételizőkből lett diákok és azokból lett demonstrátorok több ízben megcáfolták és megerősítették, hogy a szórásnak más módszerei vannak..."

„Kétszer felvételiztem a

Moméra. Az elsőnél még csak “Iparnak” hívták. Friss voltam és ártatlan, és nagyjából azt sem tudtam, hogy a ceruzát melyik végénél kell fogni - na jó, ez azért elég nagy túlzás -, de azért messze voltam attól, akit ügyes és technikás rajzolónak neveznek. Nem emlékszem sok dologra, de arra igen, hogy valamelyik műhelyben kellett rajzolni egy portrét. Kb. 30-40 felvételiző tömörült egy pindurka kis terembe, és csak úgy vágni lehetett a pánikkal vegyes izgalom szagát. A tőlem jobbra ülő srác hatalmas zajjal és teátrális mozdulatokkal rajzolt, ha jól emlékszem szénnel. Nagyjából 5 perc alatt végzett is, és ezt büszkén és jó hangosan a tudtunkra is adta: »Nah, én mára végeztem. Tali a kövi fordulóban!«, majd szintén teátrális léptekkel

kiviharzott a teremből. A rajzát azért sikerült még idejében meglesnem. Óriási fekete maszatnak látszott. Akkor nagyon bátornak és eredetinek tűnt számomra. Az ajtó csapódásra a tőlem balra ülő lány, aki végig szótlan volt, egyszer csak ráborult a rajzdeszkájára és sírva fakadt. Zokogott. Erre kínos csend támadt, páran gyorsan a walkmenjükhöz nyúltak, és eldugaszolták a fülüket zenével. Én is tök zavarban voltam, de azért átnyújtottam a lánynak egy papírzsepit, és próbáltam megvigasztalni, hogy »ez csak egy felvételi«, legalábbis valami ilyesmit motyoghattam neki. Aztán persze később megtudtam, hogy nem vettek föl. Meglepődtem volna, ha más eredményt kapok, de azért titkon reménykedtem. Még egy olyan képre emlékszem, hogy legalább ezer, hanem százezer diák tömörült egy hodályban a rajzmappájával és valamire vártak. Azt hiszem nevekre vártak, hátha szólítják. Elég furcsa volt.

A másik felvételi már az MA-

ra történt. Ekkor már javából MOME volt a neve a Moménak. Ezt a felvételit elég lazán vettem. Azt hiszem, hogy csak szóbelim volt, amire a portfólió alapján válogattak a jelentkezőkből. Forró nyári nap volt, a levegő nehéz és mozdulatlan. A lemenő nap aranyló sugarai lágyan simogatták a fák lombjait. A grafika terem előtt kellett várnom, ezért hát ültem és vártam. Aztán kis idő elteltével megérkezett két srác, látszott, hogy jó barátok, de picit idegesnek tűntek. Vagy én voltam túlságosan punnyadt a melegtől, és valahogy nem tudtam kellőképpen idegeskedni. Kicsit beszélgettünk, megtudtam, hogy Sopronból jöttek. Aztán már lassan egy órája vártam, és úgy éreztem itt valami nem stimmel. Ezért felálltam és odamentem és kinyitottam azt a nagy zöld ajtót. Láttam, hogy négy vagy öt idősebb férfi elég jól elbeszélget egymással, és valamelyikük egy az asztalon lévő

komputerbe pont akkor rakta be a DVD-met, amin a portfólióm volt. Vissza csuktam az ajtót, de le sem kellett ülnöm, már szólítottak is. Molnár Gyula elég beszédes, de kedves volt. Azt számoltam magamban, hogy hányszor veszi fel és le a szemüvegét, és a szemüveg zsinórján is elméláztam egy picit. Igazából semmi extrát nem kérdeztek. De, hogy legyen valami szakmai látszata a dolognak, feltettek egy kérdést: »ha valamit egy színnel szeretnél kinyomtatni, azt hogy hívod?« Erre azt válaszoltam, hogy »azt úgy hívom, hogy egy színnel szeretnék valamit kinyomtatni. Vagy arra tetszenek gondolni, amit ‘ direkt színnek’ neveznek?« Bólogattak.”

„A saját felvételimen nem izgultam,

talán ezért is sikerült jól (ekkor jártam itt először). Valójában azt szerettem volna, hogy egy évvel később vegyenek fel, mivel a Budaiban volt még egy évem és azt be akartam fejezni, de nem így történt. Az értesítőben megkaptam, hogy nem sikerült a felvételi, 1 vagy 2 ponttal lecsúsztam, aztán augusztus végén újabb levél érkezett, mégis felvettek, mert valaki visszamondta a helyét (külföldre ment) és én következtem, tehát sikerült! A gólyatáborról így lecsúsztam. Demonstrátor is voltam, elég nagy csalódás volt… Pofára is szórták az embereket, nincs értelme a kapott kódoknak. Amikor a mappákat válogatták volt egy rövid beszélgetés a tanárok között, egy srácról, aki acélbetétes bakancsban, fekete ruhában, hosszú hajjal jelent meg. Az egyik tanárnak nem volt szimpatikus a megjelenése, így megjegyezte a sorszámát, és az alapján kiszórták a mappaválogatásnál. Szánalmas, de ezt még a fülünk hallatára előttünk beszélték meg, hogy neki itt nincs helye. Szomorú, és ez nem egyszer történt meg.”

„Az első felvételin emlékszem volt egy olyan feladat, amit temperafestékkel szerettem volna megoldani. Vizesedény egyáltalán nem volt nálam, pedig aznap egy nagy hátizsákkál érkeztem, mindenre fel voltam készülve: fényképezőgép, festékek, papírok.. Irány a kávéautomata, a műanyag pohár igencsak alkalmas az ecsetmártogatásra. De mint azt a mellettem ülő lelkes felvételizővel megállapítottuk kifejezettem borulékony. Csoda, hogy nem vert meg.” „Az egyik felvételim (a négyből) óraátállításra esett, amire aznap reggel jöttem rá. Taxival, rohanva egy órás késéssel érkeztem meg. Akkor nem is vettek fel.”

„Az első olyan dolog volt az életemben, amit nem készen kaptam, hanem kitűztem célul magam elé és elértem. Szóval eléggé büszke voltam rá, hogy felvettek. Első felvételimkor a modellrajzolásra elfelejtettem papírt vinni, és olyat kaptam kölcsön, amin nem maradt meg a szén, egyszerűen leperegett róla és nem hagyott nyomot…”

„Nekem felvételizőként kétszer is sike-

rült átélnem a folyamatot. Az elsőn a »hungarikum« szót kaptuk, mint feldolgozandó fogalom. Ezzel a szóval – bármily furcsa – akkor találkoztam életemben először. Bár kaptunk definíciót, mégsem sikerült úgy megértenem a lényegét, hogy ne rontsam el a feladatmegoldást. Hülyeséget rajzoltam ebből adódóan, eléggé bonyolult és kicsavart gondolatmenettel, viszont értelme sem sok volt: Öreg néni népi ruhában pulikutyával egy plázában áll tanácstalanul. Nem is nagyon tudta értelmezni a bizottság. Ezért került elő mindez a szóbelin, és hát nem volt túl meg�győző a magyarázat, amit a rajz mögé gondoltam. Így kerülhetett elő a »mi a véleményed erről az országról?« kérdés is. Szörnyen ideges voltam és bizonytalan, amire rátett egy lapáttal az érzés, hogy szanaszét szednek. De talán a portfólióm és az ott készült munkáim se voltak még meggyőzőek, de azért viszonylag kevés ponttal maradtam le. Egy évvel később, a kiemelkedő pontszámomnak köszönhetően a szóbeli szinte csak ennyi volt: »Gratulálunk a pontszámához, valószínűleg ebből sikeres felvételi lesz. Ne is húzzuk tovább az időt, hívja be a következőt. Viszontlátásra!« Akkor fel is vettek. Úgy érzem, ezt leginkább a Pálfi Gyuris előkészítőnek köszönhetem (ami a tervezőgrafikai feladatokat illeti).”

lépcső_03

GÓLYATÁBOR Ahol mély barátságok nem szövődnek [benne: hideg víz]

Kérdéseim: Itt általában történnek a dolgok. Mesélj! Milyennek láttad elsőre az embereket? Azokkal vagy ma is jóban, akikkel ott kezdtél el barátkozni?

„Itt általában történnek a dolgok. Hát velem nem történt semmi említendő, említhető. De azért az rendkívül gyanús, hogy mindenki más is ezt állítja. Hol vannak a szép legendák? Mielőtt elmentem volna gólyatáborba, számos horrorsztorit kellett végighallgatnom a gólyatáborokról. Szóval némi félelemmel és kétellyel indultam neki, de nem volt mit tenni: kíváncsi voltam, és ezért csak az volt a megoldás, hogy megnézzem magamnak. (Extrém adalék, hogy egy nappal a gólyatábor előtt, még Athénban próbáltam lekésni a gépet. Majdnem sikerült. De a kíváncsiságom olyan erős volt a gólyatábort illetően, hogy inkább megrövidítettem a nyaralást semhogy lemaradjak róla. Szóval érezhető a félelmek ellenére az elhatározás kőkeménysége. A majdnem-géplekésési-trükk pedig csak a szokásos balfácánkodás volt.) Szóval az extrém körülmények ellenére ott voltam gond nélkül. Szerencsére a távolságtól vagy a programok sűrűségétől még nem lehet keszonbetegséget (a légembólia egyik típusa) kapni. Kellemesen felengedett a félelmem a tábort illetően: nem volt semmi gonoszkodás, semmi diktatúra, elsősök megfélemlítése. Az volt az egészben a leglenyűgözőbb, hogy a szervezők milyen elhivatottsággal vettették bele magukat az »érezzük jól magunkat« dologba. Sokkal nagyobb szakértelemmel érezték-jól-magukat, mint a gólyák, és ezért nem volt sem kedvük, sem idejük kegyetlenkedni. Persze én szokás szerint elmulasztottam a helyezkedjünk-jól időpontot, ezért én kiszorultam a szép, kedves és biztos nagyon meleg faházakból. Meg a megismerendő emberek hatalmas létszámából is. Ezért én sátorban vacogtam, magányoskodtam. Na jó, azért nem kell túldramatizálni a dolgot – legalább a sátor szörnyű hidege rákényszerített arra, hogy ne aludjak túl sokat, és mindig ott legyek, ahol sok ember van, mert ott termelődik a meleg, sőt a jó hangulat is. Mégis… összeszámolva nem sok gólyatáboros ismerkedésből lett mélyebb kapcsolat: pár emberrel köszönőviszonyban maradtam, néhánnyal beszélgető viszonyban, némelyeknek az arcára sem emlékszem, a legjobb Momés barátaimmal meg csak később derült ki, hogy legjobb barátok leszünk. De még mindig fenn tartom, hogy semmi érdekes nem történt.”

„Á, nem azokkal vagyok jóban, akik-

kel ott találkoztam. Vagyis egy valakivel igen. De nem emlékszem rá, mikor találkoztunk, pedig megkínáltam a boromból. Nem segít az emlékezésben, hogy az üveg nagyobbik része akkor már a hasamban volt. A programok, hát nem voltak nagyon megmozgatóak. A spontán dolgok annál inkább. Volt egy srác, akivel reggelig táncoltam az utolsó este. Nagyon fel voltam dobva.”

„Gólyatáborban mindenki nagyon kedves volt és barátságos, de amint elkezdődött a suli, elvétve köszöntek csak néhányan, éppen hogy. Nagy része, mintha teljesen idegen volna. Látszathaverságok zajlottak csak a táborban.”

„Nagyon sok embert ismertem meg, és

olyanok köszönnek rám a suliban akikről nem tudom, hogy kik és honnan ismerem őket.”

„Volt egy nagyon jó játék: a karunkat

feltartva az ég felé mutatunk, majd a mutatóujjunkat nézve pörgünk körbe-körbe, ezután megpróbálunk visszafutni a csapatunkhoz...elég vicces volt. ”

„Művésznek láttam őket, magamat meg nem, de nem zavart egyáltalán, jóban vagyok ezekkel az emberekkel a gólyatáborból azóta is, de legtöbbjükkel nem találkozunk már rendszeresen.”

„Ez egy érdekes történet, ma már nem

így viselkednék. Tehát akkoriban sokkal kényesebb voltam, vagyis kényelem függő. Ez azt jelenti, hogy csak akkor érzem jól magam, ha minden kényelmi faktor megvan, olyanok mint szép szoba, kevés és csendes emberekkel, ahol akkor aludhatok amikor én akarok, ahol lábujjhegyen jár mindenki amikor én alszom, továbbá az étkezési rendemhez méltó ételek, ahol nem hangzanak el ezek a mondatok: »Adjunk köretet a vegának!«, »Belsőséget sem eszel, de hát az nem hús?« Legyen mindig melegvíz, ne hallatszódon fel a buli a faházba, minden program legyen fakultatív. Szóval nem voltam az a táborozós fajta, bulizós még kevésbé, és a nem alvást sem bírom (utóbbi kettő továbbra is igaz), mimózaság ez kérem. Tehát a gólyatábor egy lélegzetelállítóan szép környezetben volt, a Zemplénben, a programok is szuperek voltak, lazák, jó kedélyűek...csak hát a nem alvás meg a mimózaság betett és hazamentem két nap után, amit azóta is bánok egy kicsit, de az akkori antiszociális, zéró alkalmazkodó képesség énem semmit nem tolerált. Azóta egyébként már voltam szolidabb táborokban, és megtanultam, hogy egy csoporthoz tartozni más igényeket követel.”

„A gólyatáborban folyamatos alváshi-

ánnyal küszködtem, mert minden nap hajnalig ment a dizsi, de reggel felébreszettek mindenkit, mert kötelező volt részt venni a vicces/kreatív feladatokban, amit csapatokba állva kellett megoldani. Egyébként érdekesek voltak, de jónéhányan igyekeztek meglógni, amikor épp csak szerettek volna félrevonulva iszogatni, beszélgetni vagy pihenni. Én egy olyan játékra emlékszem a legélesebben, amikor a dombon kifeszítettek egy nagy fóliát, amit folyamatosan habfürdős vízzel locsoltak, hogy csússzon, és a csapatoknak azon kellett feltolni 1-1 tagjukat. Én már akkor meg voltam fázva, de mivel akkor igen vékonyka voltam, én lettem a kiválasztott. Miközben toltak fel a fólián, akkora erővel toccsantak a nagy vödör jéghideg vizek az arcomba, hogy azt hittem, megfulladok. Természetesen az eset után mégszarabbul voltam, nagyon fájt a torkom. Melegvíz nem volt amúgy, úgyhogy napokig nem is zuhanyoztam, jól esett otthon. Mindezzel együtt jól éreztem magam. Az emberek szimpik voltak. Nem azokkal maradtam kimondottan jóban, akikkel ott kezdtem barátkozni, de egyiküknek nemrég voltam az esküvőjén.”

lépcső_04

ELSŐ NAPOK Végre már hivatalosan is megkaptuk a beutalót a szanatóriumba [benne: ETR előtti idők]

Kérdéseim: Hogy élted meg az első napokat? Kényelmesen, elégedetten vagy tele megfelelési vággyal? Mi volt a legmeglepőbb dolog, amivel találkoztál (lehet ember is)?

„Egyszerűen csak zsongás, imádok új iskolába menni, félévente új órarendet kapni.” „Nekem ilyen »na végre itt vagyok« érzés volt.”

„A sikeres felvételi okozta erős önbi-

zalommal éltem meg az első napokat (hónapokat), nagy lelkesedéssel, gátlások nélkül. Kellemetlen csalódások nem értek (egy kettes osztályzattól eltekintve Szirteséktől), jól éreztem magam abban a közegben.”

„Mielőtt a Papi megnyílt volna, és az

átalakítás megtörtént, akkor a büfésnő teljesen úgy nézett ki mint Kiszel Tünde, a szemöldökéről nem tudtam levenni a szemem, és ugyan olyan bárgyú mosolya volt.”

„Nem értettem mit keresek itt. Féltem nagyon Dórától, Balázstól meg az osztálytársaimtól. Ők mind tudták, miért vannak itt. Aztán egy idő után már én is tudtam. Egyre több embert ismertem meg, segítettek és a barátaim lettek. Örök hála érte.”

„Így elsőre csak a Szirtesféle boot-camp (kiképző tábor) ugrik be. Első rajzóra, mappákat kicsapni, és mindenki megkapta a személyes, helyretevős »jónak képzeled magad de akkora szar vagy« fikáját. A többi tanár 5 év felvételi, előkészítő után már annyira ismerős volt, hogy igazából már inkább csak a helyszín változott.”

„Lányos osztály. Megfelelésvágy. Teljesen eltekintettem a saját feltételeimtől kezdetben.” „Bejáratott volt már az első időszak, az előkészítő és a sok barát miatt.”

{ Mi vagy ki volt a legmeglepőbb amivel/akivel találkoztál? „Huszár András” „Maczó nevetése. David Lynch is megirigyelné valamelyik pszicho-thrillerjéhez, komolyan.” „Az, hogy átépítették a papit, meg hogy nem lehetett többé a folyosón cigizni.”

„Az egyik, amit szeretek a Moméban,

}

és rendkívül feltűnő, mikor hemzsegnek körülötte a diákok, hogy ez azon kevés egyetemek egyike, ahol a diákokat élőben válogatják, nem pedig látatlanul, pontok alapján. Ezt úgy szoktam nevezni, hogy a Momén face-control van. Sehol máshol nem ilyen koncentrált a szép, érdekes karakterek aránya. Az embereket nem csak képességeik, hanem az első benyomások, a kisugárzás, a megjelenés és a személyiségük alapján válogatják. Mindenki döntse el maga, hogy ez rossz-e vagy jó. Nehéz olykor, az biztos. A tervezési folyamatok minden pillanatában a személyiség is mérlegtányérra kerül: és könnyebbnek kell találtatnia a tollnál. Ezért valahogy hatalmas szikla-teher, lelki válság stb., ha a tervezés nem megy jól. Ezzel a felfedezéssel kellett szembenézni az első napokban. Ehhez kellett extra gyorsan felnőni. És elfogadni. De még így is minden évben, minden kipakoláskor kicsit remeg a lelkem a nagy megmérettetés előtt…”

„Amikor még nem volt ETR: Aki

először jutott oda a kredites papírhoz, az tudta beírni magát. AZ ETR EGY CSODA, BECSÜLJE MEG MINDENKI! Mindkettőre egyébként az jellemző, hogy nagyon agresszív módon kell érvényesíteni magad, különben lecsúszol. Először emiatt panaszt tettem Ferkainál. Aki azt válaszolta, az élet is ilyen. Onnantól kezdve én voltam a legpofátlanabb beíró/ETR camper, mindehova beírtam magam, majd osztagattam a krediteket, mint egy keresztapa.”

„Első nap, egyértelműen káosz. Nagyobb káoszról nem is álmodhattam volna. De a magyar oktatási rendszert nem kell félteni, mert megmutatta nekem, hogy de bizony, van még itt is meglepetés bőven, és ekkor ismerkedtem meg az ETR-rel. EZ ETR ÚTJAI KIFÜRKÉSZHETETLENEK. Szerintem egy teljesen önálló entitás, amelyet még a mai napig nem sikerült megértenem. Kedvencem az »ösvény« kifejezés, amely valószínűleg a »path« angol szó sikertelen magyar megfelelője. Közben a Gyalog galopp (The holy grail) című Monty Python film egyik jelenetét is mindig felidézi. »Bring me a shrubbery«, magyar fordításban »Hozz nekem egy ösvényt«.”

„Nem ismertem senkit, nem hogy a su-

„Első napok… Alig emlékszem. Vizuális stúdiumok volt, és együtt volt a vizkomos évfolyam. Jó intenzív kezdés volt. Nagyon élveztem, kicsit féltem a tanároktól. AZ ETR AZ EGY KISEBB TORTÚRA VOLT, de valahogy együtt kitaláltuk. De ez csak második félévben kellett, elsőre megcsináltak nekünk mindent. Emlékszem a rektorra is, ahogy évnyitót mondott. Legmeglepőbb azt hiszem a MOME himnusz volt. Meg, hogy átépítették a papit.”

liban de Pesten sem, és ez csak tetőzte az alaphangon is elég rossz időszakot. Minden bizonytalan volt, minden hiányzott, minden rossznak tűnt, minden sok volt, nem ismertem semmit, minden új volt és kb. úgy értem haza, mint akin átment egy úthenger. Sokat voltam egyedül, lyukasórákban általában kint voltam, sétáltam a játszótéren a suli közelében, meg a suliban a szabadban ültem kint a padokon és barátommal beszéltem telefonon. Egyszer az egyik tanár egy BA-s csoportot vezetett körbe meg beszélték meg a feladatokat és pont a közelembe vezényelte a társaságot, aminek az lett a vége, hogy úgy tűnt mintha én is a csoporthoz tartoznék, ami egész addig nem is volt kellemetlen amíg nem kezdett el max. hangerőn csörögni a telefonom és mindenki villámokat szóró szemmel fordult felém. Jobbnak láttam elhagyni a terepet…”

lépcső_05

KONZULTÁCIÓK Avagy mit viszünk holnapra? [benne: VV örökzöldje]

Kérdéseim: Nem mindegy, hogy lapítva üres kézzel vagy tele ötlettel, tervekkel… Te milyen vagy? Mindig ott vagy? Hogyan lapítasz ha kell? Mi inspirált? Vagy mi a véleményed a konzultálási rendszerről?

„Ötletek, talán túl sok is. Mindig annyi ötlettel és variációval jövök, hogy a végén már nem tudok dönteni és csak megnehezítem a saját helyzetem. Skizofrén hozzáállás ez egy kicsit.”

„Passzolni nem nehéz, inkább azt kell

elkerülni, hogy túlmagyarázd. »Nem hoztam semmit, de arra gondoltam, hogy azt csinálnám.« Ez gyakori hiba és a tanárok utálják. A konzultáció úgy jó ahogy van. Az egyetem senkinek nem segít, ha maga nem áll hozzá a megfelelő módon. A konzultáció a hallgatón múlik, neki kell kinyerni az értékes információkat a tanároktól. Aki ezt nem látja meg az elején, az nagyon nehezen érvényesül. Annak is nehéz lesz, aki nehezen fogadja el a kritikákat. Az igazságtalan kritikát is fel kell dolgozni valahogy.”

„Nem szeretek órán konzultálni, de a

jelenléti ív miatt muszáj ott lenni és ha már ott vagyok... Mindig viszek valamit, ha nem tenném akkor rosszul érezném magam. Gyuri egyszer közel járt ahhoz, hogy megríkasson, nem emlékszem, hogy mivel, de közel volt.”

„Igyekeztem nagyon, mert hatalmas hátrányban voltam. Persze lassan megy (még mindig) mire kialakul a koncepció egy tervezés feladatra. De én igyekeztem nagyon. Az eszméletlen jó volt, mikor az első félév végén Balázs azt mondta, szép munka volt, Dóra meg a második félév végén, hogy büszke rám. Óriásit löknek az ilyesmik az emberen.”

„Elegáns passzolás: »Most én inkább nem szeretnék mutatni.« De ez mindig kellemetlen.”

{ „Best opening line ever from Varga Viktor: Viktor pár percet késve érkezett az órára, amit Pálfi »morálkiigazító« aránytalanul telített bazdmegolással honorált, mert a csapat éppen szar passzban volt. Viktor reakciója: »De Gyuri, én szeretettel jöttem közétek...«”

}

„Én kérlek igyekeztem minden konzultáción ott lenni, de nem mindig sikerült. Főleg azoknál a tárgyaknál nem, amelyek egy héten belül 2-szer voltak. Elsődleges oka ennek az, hogy minek menjek be, ha igazából egy héten belül kétszer nem tudok érdemleges dolgot bemutatni. Fordítva, igazából csak azért mentem be, hogy ne utáljanak meg a tanárok, és hogy ne legyen sok a hiányzásom. De amikor csak a tanár sztorizgat, hogy ne legyen ciki csönd, amiből szerintem Guinness rekord men�nyiséget sikerült ezeken az alkalmakon megtapasztalnom, ráadásul mindezért 1 órát utaztam, akkor nem mindig értettem, hogy mi is ennek az egésznek a célja, ha mindenki hasznosabban is tölthetné az időt. De túléltem, persze, igaz, gyakran korgó hassal.”

„Bizonyos tanárokkal alig vártam, hogy találkozhassak, és rengeteget dolgoztam az óráikra. Másoknál nem volt mit tenni, bevallottam, hogy nincs miről beszélnünk. De ha nem vagyok halálomon, akkor mindig ott vagyok. Amikor még videó szakra jártam, volt egy konzultáció, ahova az egész osztály hivatalos lett volna, de csak én voltam ott, meg a két tanárom. Jól elvoltunk ismét, sokat nevettünk, mégis ez volt az egyik ok, amiért animációra átmentem (hogy együttműködőbb osztályközösségben lehessek). Jól éreztem magam, ha olyan konzultációnk volt, ahol egymásnak is adtunk tippeket. Ez inspirált. Meg az is, amikor láttam, hogy mások már milyen jól haladnak. ”

„Szerettem konzultációkra járni, hasolnóan álltam hozzá, mint az egész egyetemhez. Lelkes voltam, bátor, kicsit szemtelen és szorgalmas. A sikeres felvételi adta lendület ezt váltotta ki belőlem, és sokáig tartott. Rossz élményre nem emlékszem. Egy megszokottól eltérő konzultációt még megemlítek. A Pálfi Gyurival volt tervezés óra, és egy pár hetes kölyökkutyával a kezében jelent meg. Ő volt Muri (de akkor még nem találta ki a nevét) és iszonyúan cuki volt.”

Mikor érezted nagyon jól magad? Mitől? „Ez változó, feladat, személy, és pillanatnyi – mindenféle állapot függvénye. Van, hogy tök jól sikerül, van, hogy bénázás van. De a jó feladat, a korrekt körülmények és a rész-sikerek nagyon inspirálóan tudnak hatni.”

„Grafika konzultációk: Vajon melyiket ki mondhatta? »Ez jó, ez szar, ez jó, ez szar. Ez is szar. Jó – szar. Értitek? Köszönöm.«, »Baromi laza legyen.«, »Legyen benne meszidzs.«, »Ez nagyon mai.«”

„Hozzá voltam szokva a korábbi sulikban, hogy ha valaki munkában odateszi magát az csak jó lehet és nem is aggódtam olyanon, hogy valami nem sikerül…pontosabban nem volt olyan, hogy valami nem sikerült, vagy hogy hátba támadva éreztem volna magam. ITT NEM ÍGY VOLT! Itt azt vettem észre, (mondjuk inkább a médiásokra igaz,) de ha valami elméleti szinten alá van támasztva és meg van magyarázva, tök mindegy, hogy mennyire szar ötlet és szinte semmi háttérmunka nincs benne, az már kiváló. Mivel én sem és szerintem még sokan nem ilyenek, ezért nehéz. Még első félévben rosszul esett az értékelés, mert a félév során azt éreztem, hogy lökdöstek ide oda az ötletekkel és megvalósíthatatlannak éreztem, aminek az lett a vége, hogy kifutottam az időből és utáltam azt is, amit csináltam. De levontam belőle a következtetést, hogy a legjobb talán az, ha a portfóliójának dolgozik az ember és kiválogatja azokat az embereket akiknek érdemes a véleményére adni. Persze meg kell csinálni olyan dolgokat is, amit nem akarunk és ezért nem lesz minden munka egy szintű és kiváló, de ha már párat szeret az ember abból, amit csinált és azokat úgy oldja meg, hogy saját magában nem lel kétséget, és utólag nem agyal rajta, hogy hol rontotta el, akkor már nyert ügye van. Avagy időben meg kell enni a LESZAROM tablettát, mert mindennek és mindenkinek nem lehet megfelelni. Azt hiszem első félévben én ott követtem el a hibát, hogy ezt próbáltam…”

lépcső_06

ELMÉLETI ÓRÁK Hasonló motivációk [benne: a srác aki nem értett semmit]

Kérdéseim: A besötétített auditórium egy hátsó székén alszol, vagy a következő órára gyártasz anyagot? Milyen egy ideális óra? Mit nem értettél soha? Mikor, miért nem jössz be?

„Ez a félév olyan volt, hogy az elmé-

leti órák alatt folyamatosan dolgoztam valamin, nem feltétlenül a következő órára.  Aludni nem tudok, mert félek, hogy leesek a székről vagy valami ilyesmi történik velem. Az ideális óra: hülyének fogtok nézni, de én Horváth Gyöngyvér óráit nagyon szerettem, leadja, jegyzetelsz mint egy gép, megtanulod, vizsgázol, nincs meglepi.  Nagyon ritkán hiányzok, jelenléti ív mindig van és nem szeretem ha más ír be és melózni az órán is lehet.”

„Az első művtöri, az megpróbáltatás

volt. Halkan surrogó projektor, félhomály, este hat után. Egy egész évfolyam bepréselve az auditóriumba. Sokszor mélyen aludtam itt, vagy facebookoztam, vagy rajzolgattam. Nekem az ideális óra max. 30 fős, és interaktív. Az is jó volt, amikor nekünk kellett megtartani egy órát. Annak az anyagára még mindig emlékszem. Nem megyek be, ha tervezésre kell készülni, vagy ha fontos találkozóm van.”

„Előre kell ülni, és akkor az órára fogsz figyelni nem másra. Ha ezt teszed, még a leggyengébbnek tűnő előadásnak is lehet haszna, hiszen azzal töltöd az időd, amiért végül is ide jöttél. Az ideális óra szerintem az, amikor a hallgatóság nem csak „hallgat”, hanem be van vonva, ezáltal a sajátjának tekinti az egészet, nem pedig valami szolgáltatásnak. Nem szerettem hiányozni soha, talán csak betegség miatt nem mentem be, ha volt ilyen.”

„Az ideális óra, amit jó tanár tart és te direkt vetted fel. A MOME szerencsére sok izgalmas elméleti órát biztosít, érdemes válogatni.” z auditóriumos órákon általában hátsó sorok egyikében ültem és neteztem vagy munka ment.”

„A

„Voltak órák amik érdekeltek, akkor jegyzeteltem, de ezt azért is tettem, hogy ne aludjak el. Nem mondanám, hogy jól éreztem magam az elméleti órákon, azt vártam mikor lesz már vége. A filozófia egyébként tetszett. Az összes hiányzásomat persze mindig kihasználtam, volt hogy nem volt kedvem bemenni, akkor elmentünk valahova és beültünk egy kakaóra vagy fröccsre, az időtől függően.”

„Jó 75%-ban az elméleti órák szerepe

a gyakorlati órákra való vázlatolás kellemes, nyugodt, intellektuális közegben. A maradék 25% önmagában is érdekes tudott lenni.” „Soha nem értettem az iskola szervezését, adminisztrációs marhaságokat, néha a tanszékek közötti kommunikáció teljes hiányát vélem felfedezni. Hogy van az, hogy máshol gördülékenyen tudják 15 000 hallgató problémáját megoldani, ügyeit koordinálni itt meg ennél jóval kevesebben nem boldogulnak? Jó érzés mikor valami működik, mikor felgyullad az a bizonyos villanykörte és lehet haladni a dolgokkal, vagy mikor az ember úgy érzi a bolygók együtt állnak és minden gördülékenyen halad.”

„Nem sűrűn járok be. A leadott anya-

gok nagy részét már tanultam a másik egyetemen. A másik, hogy képtelen vagyok egy idő után odafigyelni az előadásokon. Hasznosabbnak érzem ha ez idő alatt mással foglalkozom.”

„Ezzel kapcsolatban már nem mindig

voltam ennyire lelkes. A kronologikus művtörit megszenvedtem, és így voltam még néhánnyal, főleg amire fél 9-re kellett bemenni. De azért viszonylag rendesen bejártam, emlékeim szerint csak akkor lógtam el, ha tényleg valami okom volt rá. Az hogy inspirálóak voltak-e vagy unalmasak, teljesen vegyes, és nemcsak az adott témától, hanem az előadótól is függött. A gazdaságtudomány tanár szórakoztató jelenség volt, de a kurzus témájára egyszerűen teljesen immunis vagyok, képtelen voltam bármit elsajátítani, mert be se jutott az agyamba, mintha visszapattant volna a fejemről, pedig én próbáltam megtanulni, de végül jobbnak láttam pici, részletes, minikönyvszerű puskákat készíteni, és abból levizsgázni. Ez sikerült, pedig a tanár a barátnőjét küldte be őrködni maga helyett, aki elég erősen odafigyelt ilyenekre, és alig ültünk a teremben. Témáját tekintve a kommunikációelmélet volt talán a legérdekesebb, az előadókat illetően meg Szalai András órái voltak a legszórakoztatóbbak az előadásmódja miatt.”

Hasznosnak tartod az elméleti órák 70%-t? „70%-ot talán nem, de volt közte jó pár olyan ami a javunkra vált, főleg ami nem tartozott szorosan a szakos anyaghoz, mint pl. filozófia, gazdaság.”

„Általában relaxálok ezeken az órákon.”

„Következő órára készülök, illetve figyelek, ha lebilincsel a téma. A filozófia, média és filmes órák jók. Ha nem megyek be, el vagyok maradva. Spórolok a hiányzásokkal.”

„Volt egy kissé éretlen 19 éves srác, akivel egy elméleti órára jártam. Nem értett semmit, viszont cserébe gátlástalan volt. Előttem ült és mindig azt kérdezte tőlem felháborodva hátrafordulva: »Miről beszél ez, bazmeg? Ki a f*szomat érdekli ez? Nem magamtól jöttem, muszáj volt valami elméleti szart felvenni, és tudod miér', bazmeg? Mert a normális tárgyakra felírják magukat meg az összes barátjukat a buzgók, mielőtt én sora kerülnék, ezért kell bazmeg ilyen szar órákra járnom.« Vicces volt, valami velencei arany kegytárgyakról volt szó. A tanár aztán elkezdett direktbe B-nak magyarázni, aki meg a pad alatt beintett kézzel ült, és bólogatott veszettül.”

{

„A Babarczy-s órákat szerettem, hogy

kötetlen beszélgetések voltak. Nála egyedül a vizsgáztatással voltak gondok. Egyszerűen elfelejtette, hogy vizsgáztatnia kellene, azt hitte egy másik nap van. Mi meg hárman elmentünk és hősiesen vártunk rá, hogy hátha…Na nem baj, gondoltam, de legközelebb megközelítőleg 30 embert csak nem felejt el?! Hát nem így történt, de ha jól emlékszem, akkor még viszonylag közel volt a sulihoz, mikor utána telefonáltak, így nem csúszott sokat a vizsga.”

}

lépcső_07

KOLISOK MINDENNAPJAI Avagy mit eszik egy kolis? [benne: huncorgott kenyér]

Kérdéseim: Milyen egy tipikus kolis? Mit eszik? Kondizik? Hányszor takarít? Mennyi a leghos�szabb idő ami folyamatosan ott tölt? Mit kell tudni rólatok és mi az amit érdemes megosztani másokkal?

„Tipikus ismertetőjel talán, hogy

egy kolis nem vesz a papiban kávét, (290 HUF) inkább megfőzi. Sokan bérletet sem vesznek, mert a Moszkva-MOME táv a 22-esen elég utasbarát járat. Ha messzebb megy, akkor pedig kér kölcsön bérletet (nekem van azért).”

„E

gy kolis leleményes. Azt eszi, ami van és amit a legegyszerűbben elő tud állítani, vagy hoz otthonról. Az átlag ritkán takarít, de én nem tartom magam átlagos kolisnak és ebből már ellentétem is volt a környezetemmel. Hetente járnak haza, kevesebben vannak akik ott élnek huzamosabb ideig. Mindenki kialakítja a saját környezetét, saját képére. Sok szobában hideg van, sokban a fürdővel vannak vizesedési problémák, penészes, stb. Néha zaj van, néha kajaszag. Közös az öröm és a bánat.”

„Én nem vagyok kolis, de sokat voltam

kolisokkal, mert az osztály 80%-a kolis volt…Egy kolis 20 perccel az óra kezdete után kel, az egyik osztálytársa hívására, miszerint már csak rá várnak. Smack levest eszik, havonta egyszer takarít. Kondi az kedvtől függ. Kb. havonta jár haza, de az a távolságtól is függ. A fürdőszobatársakkal is jóban van, meg a szomszéddal is, a papírfalak miatt a kapcsolat elkerülhetetlen.”

Mi volt a legfurább kaja amit csináltatok? „Sok ilyen van. De inkább hétköznapi kaják, amik furán sikerülnek...” „Gulyásleves, 1 cm zsírral a tetején.” „Smack leves tojással.” „Instant kakaó spagetti tésztával.” „Huncorgott kenyér: olyan pirítós ami radiátoron készül 1-2 nap alatt.” „Egyszer sütöttek nekem almás-békönös rántottát. Nem volt jó.” „Ha sósat kívánsz, a mézes-vajas pirítós enyhén megsózva baromi jó!” „Az egyik kolistársam parizer, ketchup és tészta segítségével csinált spagettit, nekem ez elég bizarr volt, bár azután már nem, hogy tortamázat ebédelt.”

„Én régen elég rendetlen voltam, olyan

szempontból, hogy rengeteg cuccom van én nem tudom őket hová rakni. Így ha elkezdek alkotni, nagy kupit csinálok. De igénytelenség nincs benne: szóval romlott kaja, ilyesmi nem volt. Eddig mindig olyan lányokkal kerültem össze, akiknek kevés cuccuk volt, és tolerálták a rendetlenségem. De tavaly összeköltöztem egy lánnyal, aki igénytelenül volt kupis, (azóta szerencsére nem olyan rossz a helyzet) ő mindent tárolt együtt mindennel, és a cuccaink folyton összefolytak. Azóta folyton rendet rakok, és mivel a földön szeretek rajzolni, minden nap felseprek és felmosok.” „Még 2 évvel ezelőtt, elsős voltam, szinte minden éjjel fent voltam, általában nem zavart a hangzavar. De egy srácnak az volt a hobbija, hogy üvöltött a folyosón, néha éjszakánként. Egyszer, hajnali fél háromkor, amikor épp le akartam feküdni, elkezdett torkaszakadtából üvölteni, és dübörögni belülről a saját ajtaján. Bekopogtam, de az ajtó zárva volt. Kis idő múlva újrakezdte, és én írtam egy nagy üzenetet a szobaajtójukra: »Aki nem bír magával, az verje. De ne az ajtót.«” „Életemben kétszer jártam a koliban. Egyszer egy évfolyamtársnőmet fotózgatni egy feladathoz, egyszer meg egy sapkát kaptam kölcsön.”

„Az tudja csak igazán, mi-

lyen felbecsülhetetlen érték a saját, és zavartalan lakótér, aki már lassan 10 éve él kollégiumban. Négy kollégiumot, kb. hat szobát, és kb. 15 szobatársat fogyasztottam el ez idő alatt. Egy idő után hozzá lehet szokni a talajtalansághoz. Szobatársak jönnek-mennek, konfliktusok adódnak, és barátságok szövődnek, magánéleted nincs, csak megpróbálhatod elkerülni a legpletykásabb lakókat, de hiába. Eljön az ember »vidékről« a nagy fővárosba, hogy itt tanuljon, és belecsöppen egy kis közösségbe, ami leginkább egy falura emlékezteti. Sokszor nem választhatom meg, kivel lakjak

együtt, és ha mégis én választok, sokszor akkor is adódnak veszekedések. Nem egészséges sok embernek néhány négyzetméteren élnie együtt. Régebben mindenkinek a jóbarátja akartam lenni, ma már nincsenek hiú ábrándjaim. Meghúzzuk a határvonalakat, felállítjuk a szabályokat, és akkor beszélgetünk, ha szükséges. Az erkély most épp a Momére néz. Két éve választottam ezt a szobát, mert talán innen a legszebb a kilátás, az összes eddigi közül. Száradó ruhasor takarja be enyhén a látványt, de még így is tetszik. Hihetetlen, hogy hány hét telt el úgy, hogy a MOME vonzáskörzetéből ki sem léptem.

„Nem voltam kolis, háromszor mentem fel az elmeletre az öt év alatt. Két szobát láttam, baromi zsúfoltak voltak, tele kajamaradékokkal. Az jellemző volt rájuk, hogy papucsban mászkáltak a suli teljes területén, volt, hogy köntösben is láttam valakit az egyik elméleti órára késve, álmosan bejönni.”

Vége volt a sulinak, átsétáltam a kollégiumba, ha éhes voltam, beugrottam a helyi közértbe egy kis kajáért. Szimbiózisban éltem az iskolával, és ez az állapot hol börtönre, hol otthonra emlékeztetett. Mielőtt idejöttem valami másra számítottam. Úgy képzeltem el egyetemistának lenni hihetetlen emelkedett állapot, úgy szellemileg mint szakmailag. Öt év után inkább csak annyit mondanék - küzdelmes. Mikor bekerülsz, hirtelen megzavarodsz. Az egyetem addig cél volt, aztán meg eszköz. Rendben, eszköz, de mihez? Mit is akarok én itt igazán? Indulhat az agyalás, és az útkeresés.

„Nem vagyok kolis, soha nem is voltam. Túl sok instant kaja, macerás a piszkos konyhában az ebédkészítés, mosogatás. Hangos szobatársak, szomszédok, nem lehet pihenni.”

Felötlenek a kipakolások emlékei. Elsőben még volt rá lehetőség, hogy a méregdrága Macintosh gépek között éjszakázhassunk bennmaradási engedéllyel. Prezentációk előtt majdnem, hogy a takarítók ébresztettek, mert nem bírtam ki alvás nélkül. A szobában éjszakázni veszélyes, mert megutál a lakótársad, aki aludni szeretne. Egy idő után szinte beköltöztem a műhelybe, ahol folytatódhatott a non-stop meló. Mindig más a stratégia. Ez az utolsó évem mint kollégista, örülnöm kéne. Mégis tartok attól, hogy hiányérzetem lesz, amikor elmegyek innen.”

lépcső_08

KÉSÉS Miért? [benne: egy időkapu]

Kérdéseim: Szerintetek miért késünk el? Mivel magyarázzuk? Vagy van-e ennek filozófiája?

„A legprofibbak úgy szoktak megérkezni, jelentős késéssel, hogy már a folyosón levették a kabátjukat, a pillanat ezredrésze alatt leültek, és onnantól fogva úgy ültek ott, mintha mindig is ott ültek volna, sőt oda születtek volna.”

„Hát ugye én Nagykovácsiból bejárva,

a buszok terén szűkös választási lehetőségekkel rendelkezünk. Fél óránként jár a busz, és úgy jött ki sokszor, hogy vagy 20 perccel előbb érek, vagy 10-zel később. Te melyiket választanád? Na a legtöbb óra meg olyan volt, hogy lehetetlen volt onnan elkésni. A kedvencem az volt, amikor nagyon késésben voltam ezért stoppoltam és aki felvett, arról kiderült, hogy a Momén dolgozott régen, beszállító volt és a kapcsolatot tartotta a Tölgyfa Galériával. Annyira megörült nekem, hogy házig felhozott.”

„Tömegközlekedés, elaludtam, melóztam, stb. (sokszor elnézőek velem, mert ritkán történik ilyen, néha meg is lepődnek,hogy késtem.” „Hat év alatt sokat változtam. Mostanában kések kb. 5-10 percet. Az elején nem késtem.” „Nem zavar, ha kések, mert néha belefér. Ha rendszeres, az már lehet ciki, biztos megjegyeznék, ha sokat késnék, én is megjegyzem, ha valaki sokat/sokszor késik.” „Szerintem nem szép dolog késni, több tanár már reggel 8-tól ott van és csak azért, hogy a hallgató konzultálhasson. Ha ezt az ember megbecsüli, nem fog késni. Ha pedig közlekedés miatt késik, azt úgyis el kell fogadnia az oktatónak (nem mindig megy nekik).” „Késhetsz bármennyit, de ne te legyél az utolsó.”

„Kolis vagyok, ezért kések. A tanárok szerintem már megedzőttek az évek alatt. De persze igyekszem erről leszokni, mert ez mindig kellemetlen.”

„Vannak tanárok, azaz csak egyet

tudok, aki országos hisztériát csinál a késésből. Ami azt eredményezi, hogy már a buszon behúzott nyakkal surransz és azért szurkolsz, hogy legyen még egy szerencsétlen aki már előtted megbűnhődött...”

„Van egy időkapu a lakhelyünk és a suli között, és ellenünk dolgozik. Szerintem ez elég egyértelmű.”

„Én gyakran késem el bárhonnan, minden különösebb indok nélkül, csak elhúzódik a készülődés. Ez az egyetemen sem volt másként. Mindig rosszul éreztem magam emiatt, de kirívó reakciókra, esetekre nem emlékszem.”

„Rövid leszek: nem érdekel az idő általunk erőszakkal felosztott értelmezése. Próbálom persze tiszteletben tartani, de a fontosabb dolgokra koncentrálok inkább.”

}

„Nem nagyon szoktak ügyet csinálni a késésből. Van hogy a tanárok is késnek. Szerintem néhány perc mindenkinek belefér.”

{

Miért szoktál késni? „Ilyen vagyok, még az érettségimről is késtem. Nem tehetek róla, komolyan, ez ilyen.”

A késés személyes filozófiája Van aki azt számolja, hányszor késett el, hát én azt, hogy hányszor nem. Az érzés amikor belépek az egyetemre, egyfajta veszteség érzés, a szó mindkét értelmében. Az egyik, hogy vesztettem az idő elleni harcban, a másik, hogy valamiről lemaradtam, azaz információ veszteség ért. Az előbbit az utóbbi időben már analizáltam. És azt hiszem, kezdem érteni a késés filozófiáját, azaz ez inkább pszichológia vagy ki tudja mi, de a lényeg, hogy kezd feltárulni, mi a háttere. Erre készítettem három esettanulmányt, súlyosbodó sorrendben, természetesen saját példán okulva.

01. Esti bezuhanás az

ágyba, tervezés, elhatározás, ambíciók nélkül, majd a reggeli ébredés egy körülbelüli időpontban. Amire az ember tudatában rendszereződnek a feladatok, már túl késő. Ilyenkor akár 1 órára is tevődhet a késés. Kár is róla beszélni, mert nem túl kedvező állapot. Háttér és gyógymód: ha gyakori ez az állapot akkor ez egy több réteg mélyen gyökeredző rendezetlenség, ha csak alkalmi akkor gyógymódként lépjünk a kettes tanulmányba.

02. Előző nap este

nagyjából el van tervezve a reggel, ám amikor csörög az óra, hirtelen ezt a nagyjából tervet lecsapjuk. Ezzel borul minden. Hiába bíráljuk felül az időmennyiséget, nem igazán lehet már behozni, holott mindig visszacsúszunk abba naivitásba, hogy de igen ma minden más lesz, ma gyorsabb leszek... A tapasztalat és a statisztikáim azt mutatják, hogy pont annyival kések többet amennyivel később keltem. A háttér és gyógymód: a nagyjából terv. Ez az amit könnyű más dimenzióban látni fél hétkor. Tehát legyen konkrét a terv, legyen mihez tartani magunkat. Én mostanában belekalkulálom a visszaalvást is, ezzel egyben csökkentve a felülbírálás lehetőségét. Ha ez megvan, jöhet a 3-as lépés.

03.

Előtte való nap felkészül az ember a reggelre, kiszámolja mire mennyi idő szükséges (és nem idealizál), felkel időben, mindent elvégez, amit tervezett. Ekkor jön az elégedettség és persze annyira jól áll idővel, bár korábban semmiképp nem akar odaérni, mert az micsoda időpocsékolás lenne, tehát még belekezd a valamibe. És ez a buktató. A háttér és gyógymód: Ha próbálunk maximalizálni mindent, az felesleges. Helyette töltsük fel ezeket a szüneteket kellemes dolgokkal (egy kávé, egy kis beszélgetés a többiekkel), de mindenek előtt: induljunk el. Ha hosszabb idő van az odaútra, sokkal nyugodtabban lehet közlekedni, pl.: nem préseljük fel magunkat egy teli villamosra, bámészkodhatunk, nem izzadunk le a loholásban, és egyszerűen tudunk másra is gondolni az időn kívül.

lépés_09

KIPAKOLÁS Az a második bizonyos nap [benne: maciméz]

Kérdéseim: Erről mindenkinek van pár sztorija. Hajnali nyomtatástól addig, hogy a saját nevünket sem tudjuk leírni aznap. Ki hogy csinálja?

„Nekem a legemlékezetesebb ide

kapcsolódó esemény egy olyan kipakoláson történt, amikor reggeltől estig bent kellett maradni, mert szörnyen elhúzódott. Délelőtt vártuk, hogy az előző csoporté lemenjen és leszedjék, volt aki még nyomtatgatott, aztán felraktuk, újabb várakozás, aztán hosszan végigmentünk mindenkin, majd újabb várakozás az eredméynre... Este volt már és éhes voltam. Elindultam a büfébe, ami valószínűleg bezárt, de hátha mégsem, és hátha fonnyadozik ott még valami hatszáz forintos szendvics, bármi… Mindenre számítottam, csak az elém táruló látványra nem. Rengeteg ember, zene, és ingyen halászlé. Az egyik kedvenc kajám. A folytatást gondolom sejted... Ami a feladatokat illeti, hajnali nyomtatás nem történt, de volt részem csúszásban, pl. a legelső feladatnál, mikor túlvállaltam magam az akkori technikai tudásomhoz képest, és 1-2 héttel kipakolás előtt jöttem rá, hogy nem tudom megvalósítani az ötletem, így inkább összecsaptam egy egyszerű füzetkét, ami elég gagyi lett, bár szándékosan. Kirívó igazságtalanságra nem emlékszem, de olyanra volt példa, mikor egy olyan kritika hangzott el, aminek konzultáción kellett volna elhangzania, de akkor anekdotázás volt helyette.”

„Mindig vágytam rá, hogy ne zombiként prezentáljak, ez kevésszer jött csak össze, de utána, eredménytől függetlenül mindig nagyon jó már. Az esett rosszul csak, amikor szembesülnünk kellett tanáraink hiányosságaival, és emiatt csak nekünk lett rosszabb.”

„Idegesítően önbizalom hiányos leszek, "szar vagyok, nem vagyok kész, nem fog nekik tetszeni". Van olyan, hogy egy héttel előbb kész vagyok.”

„Akkor is szoktam éjszakázni előtte, ha időben elkészültem, mert fáradtan sokkal lazábban meg tudtam védeni a munkát, nem volt energiám feszülni rajta.”

„Gondolom tudod, milyen az, amikor kipakolás előtt egész héten ki sem mozdulsz... Na hát mi is dolgoztunk megállás nélkül a koliszobában, és közben azzal szórakoztattuk egymást a szobatársammal, hogy a legostobább és legbénább nézhetetlen és hallgathatatlan 80-as évek beli slágereket küldözgettük egymásnak a neten keresztül. Ekkor akadtunk rá a Modern Talking klipekre. Nyár volt, nyitott teraszajtónál dolgoztunk és ahogy ott ültem és dolgozgattam, egyszer csak észre vettem, hogy egy madár kint a fán egy Modern Talking dalt fütyörészik... Én teljesen megijedtem magamtól, hogy biztos becsavarodtam a sok munkától, ilyen nem lehet! Másfél nap szenvedés után elmondtam a szobatársamnak, hogy lehet, hogy most kinevet, vagy megőrültem de szerintem a madár az erkélyünk előtti fán Modern Talking-ot csiripel, mire ő rám nézett, és közölte, hogy ő két napja azon gondolkodik, hogy hogyan merje nekem ezt elmondani, hogy ő is úgy hallja mintha az a madár azt a dalt csiripelné.”

„Igyekszem előző estére azért mindent

befejezni. Nem volt rossz élményem, mindig törekedtem a kevésbé érdekes feladatokat korrektül megoldani, az érdekeseket pedig maximális erőbedobással. Szerintem sikerült általában a tőlem telhető legjobbat nyújtani, ezt értékelték. Az osztályzás nálunk eléggé személyre szabott volt, ami jó. Mások jobbak voltak, tapasztaltabbak, és volt hogy rosszabb jegyet kaptak. Nálam gondolom azt osztályozták, hogy egy félév alatt a 0-tól meddig jutottam, másoknál mást. Ezt sokan igazságtalannak találták – pedig náluk ez általában csak azt jelentette, hogy az akkori termésnél ők tudnak sokkal jobbat is.”

„Egy térbeli kockajátékra kellett felü-

letet tervezni, és sokan lefóliáztatták a nyomtatott képet, úgy ragasztották fel, hogy bírja a fogdosást. Gábor szokásos last minute man módon, pont beesik, de a kockájának a nyomtatott felületén átütött a ragasztó a fóliázás alatt, elég ronda volt. Pálfi Gyuri szakértő módon szemügyre veszi, és felém fordulva ilyet szól: »Ezt a Gábor ma reggel ragasztotta macimézzel.« Volt amúgy olyan is, hogy valaki nem lett volna kész és egy másik szakra járó ismerőstől kölcsönzött illusztrációkat egy feladathoz.”

„Amikor aznap nyomtattunk, és késve

hozta el a nyomdász a Moméra az anyagot (mert ott felejtette, de már elindult, vissza kellett fordulnia), és ez akkor történt, amikor már bígelni és hajtogatni kellett volna az anyagot, hogy bemutassuk, na az ciki volt... Meg mikor már hozzászoktam, hogy mindig a névsor végén kerül rám sor, és a tanár közli, hogy hátulról kezdjük a sort, az sem kellemes. Ja, és amikor a tanár a félév folyamán bólogat mindenre, és a félév végén kezd el kötözködni azon aminek ő volt a konzulense, az nagyon gáz. Ha valami teljesen vakvágányra fut, úgy gondolom az részben az oktató felelőssége is.”

„A kipakolás... Hát, ez nem egy élménybeszámoló. Ez annál érdekesebb. Egy barátomnak meséltem egyszer a kipakolásról. Ez a barátom nagyjából semmit sem tud a Moméról, és úgy általában semmit a hazai művészeti képzésről. Ezért aztán őszinte tekintettel rám nézett, és megkérdezte, hogy miért használom ezt a nőgyógyászati kifejezést olyan gyakran, amikor az egyetemről mesélek.”

„Nem jó visszaemlékezni ezekre, általában rohanás volt, enni nem volt időm, rázott a hideg. Kész leszek egyáltalán? Volt, hogy nem és nem tudom milyen égi segítség jött, nem kötöttek bele, konkrétan egy kis könyvecskét kellett csinálni illusztrációkkal, szöveg nélkül, annyira bonyult lett a történet, hogy észre se vették, oldalak hiányoznak belőle, ja és ráadásul nem is fűztem össze, csak a papírlapok hevertek az asztalon.”

„A kipakolásnak alapvetően nem értem a menetét. Szerintem nehéz végig hallgatni x embert, akiknek már amúgy is végigkövettük a munkáját fél évig. Érdekesebb lenne szerintem inkább egy pár hetes nyilvános kiállítást csinálni a munkákból egy külső helyszínen.”

„Kipakolás, szerintem az egyik legijesz-

tőbb szó, ami egyetemi körökben elhangozhat. Voltak egész éjszakák, amiket előtte a suliban töltöttünk a gép előtt ülve, akkor láttam életemben először másfél literes Kobra energiaitalt, meg az élettani hatását.. De a legemlékezetesebb az volt, amikor Lillával egész éjjel dolgoztunk, reggelre kész lett a film, és ahogy az emberek elkezdtek ébredezni, és fellépkedni a Facebook chatre, mi is kinéztünk az ablakon és láttuk, hogy elkezdett esni a hó. Minden fehér lett reggelre… A kipakolás maga: na az nagyon sok stressz. Sok ember előtt beszélni, azt még meg is lehet szokni, csak sok a követelmény. És ahány tanár, annyi vélemény, aztán nehéz eldönteni, hogy a végén kire is hallgassak. ”

lépcső_10

ELMÉLETI VIZSGÁK Avagy az elmélet mint mostohagyerek [benne: vizsgatitkok]

Kérdéseim: Neked mennyire fontos egy elméleti tárgy? Van aki csak az ösztöndíjra hajt? Miért vált ki olyan sok emberből közönyt? Mennyit tanulsz? Mennyit ügyeskedsz vizsgán?

„Volt már pechem (elsőben, Végh

Jánosnál), mikor pont azt az egyetlen kérdést kaptam, amire nem tudtam a választ. Részesültem Tatai Erzsébet intelmeiben, miszerint, ha valaki en�nyire jól tudja az anyagot mint én, de ennek ellenére így izgul, az akkor úgy is visszatetsző, mert azt az érzetet kelti a tanárban, hogy nem készültem, szóval próbáljak erről leszokni. Dramaturgia írásbeli vizsgára nem sokat készültem. Járogattam egy sráccal aki rokkegyüttesben zenélt. Vidéken kocerteztek én meg a vonaton olvasgattam az anyagot, a vizsga előtti nap meg az apjánál aludtunk, aki drámaíró. Én ezt tudtam be készülésnek. Megírtam értelmesen, ahogy tőlem telt. Pár nap múlva ez hangott el: »Hát kedves évfolyam. Igen vegyesek lettek a vizsgaeredmények. Vannak köztük kimondottan rosszak, érdekes módon főleg a videósoké. A legjobbakat pont a grafikusok írták, azon belül pedig Zsófit emelném ki. Az ő dolgozata mutatja azt a szintet, amit másoknak is meg lehetett volna ütni.« A szintet a következő vizsgán én sem tudtam megütni a tripla szigorlaton, amikor a tervezésmódszertan miatt annyira izgultam, hogy 1-2 sört megittam vizsga előtt, amitől piros lehetett a fejem, mert Farkas Csaba megkérdezte, nincsenek-e vérnyomás problémáim, amúgy négyest ad, de tőlem többet várt.

Szoktál puskázni? „Minden vizsgára készült back up, de nagyon ritkán volt rá szükség.” „Próbáltam, de nem találtam a puskámat.”

Mennyit tanulsz egy átlag vizsgára? „Amennyire keveset csak lehet, hál istennek a tananyagok nagy része még a gimis témazárók nehézségi szintjét sem érte el.”

„Mindig jegyzetelek, mert jellemző, hogy a tanárok a saját gondolataikat akarják visszahallani, illetve az akarják, hogy az ő szempontjaik szerint tanuljunk meg sok mindent.”

„Nem igazán fontos, hogy hányast kapok. Ha érdekel az anyag, elolvasom, ha nem, akkor belenézek, és ügyeskedem a vizsgán.”

„Egyszer nagyon furmányosan sikerült csalnom. Nem volt energiám megtanulni, és az volt a terv az írásbeli vizsgára, hogy előre megírom az összes tételre a választ, bekészítem egy mappába, és a végén azt adom be, addigis kamuból írogatok valami hülyeséget egy papírra a látszat kedvéért. (A papír alatt ott figyelt a megfelelő papír.) A tanár (Szalai András) kiment a teremből vizsga közben. Lehet, hogy ezt sokan lehetőségnek érezték, de nekem bizony ott volt letéve magam elé a napszemüvegem az asztalra. Abban tükröződött ugyanis a sziluettje, ahogy a mögöttünk lévő ablakból figyel. Szóval sikerült a terv.”

„Sok elméleti óra volt, de hasznos tu-

dást nem tudom, melyik adott. Általában figyeltem, tanultam néhány napot, aztán a biztonság kedvéért puskáztam is ha lehetett. Az ösztöndíj nem érdekelt, nem mindig éreztem úgy, hogy rajtam múlik, hányast kapok, tehát jobb volt nem számítani rá. A Textilesek, direkt nagy betűvel kezdtem, hát ők a stréberek, mindenki utálta őket. Fontoskodóak, okoskodóak, kioktatóak, ennyi.”

„Én kihúztam egyszer egy filmes té-

telt, amit nem tudtam. De eldöntöttem előre, bármit húzok grafikás tételt fogok felmondani. Ezért leültem a grafikás tanárhoz és mondtam neki, hányas tételt húztam és az a grafikás tételek közül egyébként melyik. A tanár rámnézett és mondta, hogy nem ez áll a papíron, a filmeshez másik tanárhoz kéne ülnöm. Mondtam neki, hogy azt nem tudom, nem is nagyon érdekel szóval, ha lehet inkább ezt. Nevetett és én felmondtam a grafikás tételt. Ez csalás. De a filmes tételhez semi közöm nem volt és lett azóta sem. Az oktatás releváns, de érdemes utána nézni, hogy melyik tanár mivel foglalkozik. Ugyanis ezek a tevékenységeik átsütnek az óráikon. Szalay András pl. kurzustól függetlenül a legutóbb általa olvasott könyvből szokott felolvasni, sokszor elég random témában.”

„Nem viszem túlzásba, de szoktam

rá tanulni. Nálam a szóbeli vizsgákkal van a para, rágörcsölök. Semmi nem vált be eddig.  Jó jegy meg ösztöndíj:  nagyon sok mindent meg lehet tanulni a Momén, csak figyelni kell és nyitottnak lenni a tanárok felé (sokkal több mindent átadnak maguktól kérdezés nélkül, ha nyitsz feléjük és nem csak a kötelező dolgokat teszed) . Fontos az elmélet csak nem feltétlenül annyira, amennyire azt az Elméleti intézet gondolja és néha olyan makacsok (elméleti vizsga a szorgalmi időszakban, szigorlat leadása egy héttel kipakolás előtt.)”

„Már nagyon régen volt igazi elméleti

vizsgám. Arra emlékszem, hogy mindig tanultam. Meg többnyire ott szoktam lenni az órákon, aztán emlékszem arra, amit hallottam. Általában az elmélet a második helyre szorult a gyakorlati órák mellett… Pedig egy igazi jó kis filmtöri de jó lett volna.”

„Még az is van, hogy kit mennyire ér-

dekel éppen az adott tárgy, ez is sokban tudja befolyásolni a teljesítményt. Ez múlik persze az előadón is, hiszen ő a kapcsolat a téma és a hallgatóság közt. Ennek függvényében az abszolút tanulás és a színtiszta puskázás közti minden variáció előfordulhat.”

„Furcsa mód azon égtem le, amiből a legtöbbet tanultam, egy egész hetet egy választható tantárgyra: egész MOME alatt erre tanultam legtöbbet, minden templomot meg követ tudtam már Firenzében, és úgy gondoltam, mindent tudok, nem is vizsga lesz, hanem eszmecsere két egyenrangú tudású ember között… Hehe, hát ott jött a pofára esés. Momés pályafutásom egyetlen kettesét megkaptam, miközben a többiek négyesekkel és ötösökkel jöttek ki másfél nap tanulás után.”

„Egyszerre vizsgáztunk három szakelméleti tárgyból. A grafikusoknak lövésük nem volt a videós szaktöris tételekhez, fotóshoz se nagyon, és viszont. Mindenki egy tételt kellett húzzon a három szak anyagából. Hogy, hogy nem, az összes grafikus grafikai tételt húzott, mivel addig húzogattak a kupacból, amíg kedvükre való nem akadt.… Így húztam én is a síknyomtatást, de úgy éreztem, nekem a papír történetét kell elmondanom. El is mondtam, a tanár nyájasan bólogatott, (egy kicsit túl nyájasan is) aztán derült csak ki, hogy ez a tétel nem is volt a tételsorban, mindegy. Másnap lelkesen tárgyaljuk chaten az eseményeket, a következő alkalommal vizsgázó Zsófinak leírtam ezt az egészet, hogy lehet válogatni a tételek közt, meg egyébként is bemondásra megy, hogy mit húztál. Igen ám, de azon a gmailes levelezőlistán leveleztünk, amin néhány tanár és tanulmányi osztályon dolgozó is fent szokott lenni. Két nap múlva ezt a levelet kaptam: »Tisztelt Hallgató! Tudomásunkra jutott, hogy a szakelmélet szigorlati vizsgán nem megengedett eszközökkel élt, így szigorlata érvénytelen, Ön ellen pedig fegyelmi eljárás indul. Lépjen kapcsolatba a szaktanárokkal a következő vizsgaidőponttal kapcsolatban és a HÖK-ös X.Y-nal az eljárással kapcsolatos tudnivalókról. Üdvözlettel: MOME-Tiok« Őszülés, zsibbadás, szív kihagy... Így telt el két nap, aztán próbáltam tenni valamit… Ám a nevezett X.Y, akihez fordulnom kellett, tőlem értesült arról, hogy HÖK-ös lenne, és ekkor kezdett felszakadozni a fátyol, amely egy hatalmas átverést leplezett. Szívbéli jóbarátom leckéztetett meg így, hogy nyilvános felületen nem teregethetünk szennyest. Azóta is keresem az alkalmat, hogyan vághatnék vissza neki…”

lépcső_11

DIPLOMA A harmadik fajta nagy nap [benne: a Microsoftos előadásmód]

Kérdéseim: Tükrözi a diploma az öt évedet? Milyen benyomást hagyott a diploma? Hogy telt a diploma félév? Hogy szerepeltél? Értek-e nagy meglepetések? Elégedett vagy-e? Neked a diploma súlya hány kipakolással egyenlő? Szerinted hogyan kell jól diplomázni? Hogyan kell hozzáállni?

„Jó, hogy vége lett, azt a gyakorlati tudást nem kaptam meg, ami az élethez kell, sajnos ilyen feladatokat nem kaptunk. Még egy előző korszak szellemében tanítottak minket, hiányzott a frissesség. Most nekünk kell boldogulnunk, az járt a legjobban aki közben dolgozott valahol. A diplomára épp, hogy kész lettem, a prezentációban nem volt gyakorlatom, az nem is sikerült jól, többet vártam el magamtól.”

„Én büszke voltam arra, hogy normáli-

san tudtam beszélni, pedig azelőtt nemigen prezentáltam semmit, csak egyszer, amikor meg is kaptam, hogy botrányosan szar volt. Az egészét tekintve nagyon emlékezetes és grandiózus pillanatként éltem meg, ezért is sajnáltam a kudarcot, és hogy nem volt a szívügyem a diplomamunka.”

„Meddig bizonytalankodtál amíg nekiálltál a diplomának? Fél évet a koncepción, aztán fél év aktív munka után közel befejezett diplomamunka ment a kukába, és újra kezdtem az egészet.”

„A Momén töltött idő hamar elment. A diploma nem hagyott mély nyomokat bennem. Megvolt. A diploma félév rövid volt, persze a vége a legrövidebb. Kevesen voltak, akik úgy szerepeltek, ahogy számítottak rá, volt aki jobban, de többen akik rosszabb visszajelzéseket kaptak a vártnál. Összességében útravalóul „realizmust” kaptunk Egyetemünktől. Igen, az öt évemet azt tükrözi a diploma, de a tudásomat, azt nem sikerült tükröznie. Ezt mondjuk sajnálom, de összességében nem sajnálok semmit, sőt tök örülök az egésznek!”

„Ez az amit nem lehet megúszósra

csinálni, itt dől el fejben, hogy ki merre folytatja majd, és a diploma feladat sokat tükrözhet ebből. 100%-ot érdemes beleadni, minden mást félretenni. Kb 3-4 hónapot töltöttem azzal, hogy bejárjam a várost és keressek témát. Érdemes úgy tervezni, hogy a munkának utóélete is legyen.”

„Jó volt, csak nagyon izgultam. Nem is tudtam végigülni a többiek diplomavédését. Nekem kb. három kipakolással ért fel. Nem tudom, hogy kell jól diplomázni, de sikerült.”

„Még csak BA diplomám van. Az első három év nagyon intenzív volt. Ki is fárasztott rendesen. Fél évig egyszerre csináltam a média designt meg az animáció szakot. Aztán másfél év alatt kellett behozni a hármat az animáción, a még hátralevőt, és amit a többiek már megcsináltak. Kell egy kis idő, hogy az egész leülepedjen. Talán most már kicsit sikerült. És nagyon jó volt a MOME, sok tapasztalatot adott, meg felkészített bizonyos dolgokra.” „A reakció a bizottság részéről sokkal jobb volt mint amire számítottam, egész idő alatt arra készültem, hogy foggal körömmel kell majd megvédeni a koncepciót.”

„A diploma félév nagyon intenzív, jó élmény volt, különösen az utolsó pár hét a gyakori bejárásokkal. Sajnáltam, hogy nem dolgoztunk bent rendszeresen mint az előző évfolyam. Diploma után post diplomás depres�szió egész nyáron, simán lenne kedvem még egyet diplomázni. A felvételit a diploma sem űberelte stresszben, kihívásban.”

„Na azt az előző években nézőként

megjegyeztem, hogy nem szabad a szónoki emelvény mögött maradni, mert eltakarja az embert, és eleve olyan, mintha védekező állásban lennék, pedig. Ki kell állni eléje, meg mászkálni, úgy magyarázni. Nem volt mit szégyellnem a diplomamunkán, tisztességgel megcsináltam, és sikerült a néhány emberrel előttem védő Tomitól ellesni pár dolgot, amit ő meg a Microsoftos laza-dinamikus-pörgős-magyarázós businessman előadóktól tanult be a Youtube-on. Le se lehetett lőni, úgy nyomta, rektori dicséretet is kapott, de menő is volt.”

lépcső_12

PAPI-BULI Így mulat a Momés [benne: kicsi a rakás]

Kérdéseim: Miért mész? Hogy egy jót dumálj valakivel? Hogy csajozz/pasizz? Hogy táncolj vagy feledj? Miért nem mész el?

„Elsős-másodévesként még eljártunk,

meg főleg, mikor még nem jártunk, csak vágytunk a Moméra. Jó volt együtt inni, ugrálni bármire, örülni egymásnak, meg nagyokat beszélgettünk. Később már nagyon zavart, hogy elviselhetetlenül szar a zene, és akármennyit iszom, még mindig szar… Onnantól nem jártunk.”

„Elsőben ismerkedni mentem, aztán volt, hogy pasizni, de a legjobb része az volt, amikor táncolni mentünk. Volt olyan, amikor az animációsokkal reggel 6-ig ott voltunk. Azt hiszem már öreg vagyok, mert el sem megyek, vagy ha igen, akkor főleg dumálni...”

„Nem rosszak a papis bulik, bár egy idő után biztos unalmas, ha mindig ugyanaz megy. Minél inkább ismerkedni akar az ember, annál inkább érdemes ott lenni. Bár én bírom azt az elektro zenét, amit adnak mindig. Az összművészeti bulik jobbak. Jobb, nyitottabbak az emberek, ha nem csak momésok vannak.”

„Amikor idegennekkel kicsi-a-

rakásozol részegen a Papipban… na akkor vagy otthon igazán. Ezekre el kell menni és ami fontosabb: ott kel maradni. A Papi bulikat mindig az ölte meg, hogy a banda szétoszlott valahol a belvárosban és onnantól már nem az igazi.”

„Úúú… Nekem ezeknek a buliknak elég meghatározó szerepe volt a magánéletem alakulásában. Az első 2 évben még nem létezett a Papi büfé, a bulik a B épület előtt voltak. Nagy lelkesedéssel mentem el mindig, mert szinte mindig volt valami helyzet. Nem egy volt pasimmal jöttem össze anno 1-1 mome-bulin. Így 2 évvel a diploma után is volt szerepük. Egy papi bulin viselkedtem elég inkorrektül az akkori barátommal (egy haverja jóvoltából, akivel régóta bejöttünk egymásnak), majd onnan hazafele menet szakítottam vele közel 4 év után… (persze nem emiatt, de az időzítés így jött ki). Szintén Papi bulin sikerült látszólag összeszedni valakit, aki évek óta tetszett, és sikerült hazavinni hozzám.. de abból nem lett semmi. (Ezt egy ideig nem bírtam elfogadni, de csak egy ideig.) Maga a buli általában euforikus hangulatba hoz, ez sokszor az akkor épp adódó helyzeteknek köszönhető.” „Nem igazán vannak célok, amikor elindulok. De mindig alakul valahogy. Meglepő, mi? ” „Nem egyszerű úgy bulizni, hogy aluszékony vagy és épp nincs mit kitombolni, ezt csak az tetőzni, ha van pasid...akkor zéró motiváció. Persze ha nagyon jó lenne a zene és beöltözős buli lenne, na akkor tuti ott csörögnék az első sorban.”

„A suli elején sokkal jobb bulik vol-

tak a B épületben, mindig volt valami téma, pl. gengszter party, farsang… és mindenki beöltözött, a kolisok hozták a zenét, a videósok fényt, animációkat vetítettek a falra, azokat nagyon szerettem, sokat ittunk/táncoltunk. Most teljesen más… nem jön be a Papi Buli, vagy csak eltelt egy pár év.”

Ha a Téged nem kérdeztelek meg, itt gyűtheted saját Momés emlékeid: