Felebarát 2014 június

Page 41

Azok az emberek, történetek és események, amelyek egy segélyszervezetnek munkát adnak, gyakran megihletik a kultúra különböző frontjain alkotó művészeket is. Míg a segélymunkás a megoldást keresi, a művész létrehoz valamit: mondatokat, képeket, hangokat, az együttműködésből pedig valami nagyszerű születik. Szerencsére az elmúlt időszakban is sokszor találkozott a két halmaz, én pedig szeretettel ajánlom a következő könyveket, filmeket, zenéket a segélymunka és a kultúra „metszetéből”!

Zene

Gál Dávid, ügyeletes kultúrafogyasztó, nemzetközi igazgató

Könyv Életrevaló: Bibliaismereti munkatankönyv és tanári kézikönyv első és ötödik osztályosoknak A baptista iskolahálózat növekedése lehetővé és szükségessé tette, hogy megszülessen egy olyan bibliaismereti tananyag, amely az általános iskolások számára érthetően, változatos és korszerű pedagógiai módszerekkel teszi közelivé a Biblia igazságait. A Baptista Szeretetszolgálat, a Baptista Oktatási Központ és a Harmat Kiadó közös munkájának eredménye a bibliai történeteket kreatív módon, a korosztály nyelvén mutatja be, ráadásul gyönyörűen illusztrált foglalkoztató feladatokkal. Az “Életrevaló” bibliaismereti tankönyvek nem csak hittanórára valók, ezt erősítik Halász Tímea, a Fiatalok Krisztusért Alapítvány igazgatójának sorai is: „A gyerekek egyszerűen odáig vannak érte. Tele van képekkel és olyan illusztrációkkal, amik nekik szólnak, és segítik őket, hogy könnyebben megértsék a bibliai történeteket is… Szülőktől érkezett olyan visszajelzés, hogy bárcsak újra gyerekek lehetnének és ebből a könyvből tanulhatnának. A tankönyvcsalád használatával gyerekjáték a felkészülés egy-egy órára. Ifjúsági referensként évek óta tinédzserekkel foglalkozom és látom, hogy szükség van új módszerekre a fiatalok elérésében. Ehhez nyújt nagyszerű segítséget az Életrevalók!”

80

Felebarát Magazin 2014.

Barbara Coloroso - Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak Akár óvodás, akár középiskolás a gyermekünk, felmerülhet a kérdés: hogyan szakíthatjuk meg az iskolai erőszak körforgását? A társait terrorizáló gyerek, a kiszemelt áldozat, aki nem mer segítséget kérni, a tétlen szemlélők, valamint a felnőttek, akik a gyermekkor velejárójának tekintik az erőszakot – sajnos egyik sem ismeretlen jelenség a számunkra. Barbara Coloroso kiváló könyve az internetes zaklatásról szóló fejezettel kiegészülve kerül a magyar olvasók kezébe a Harmat kiadó jóvoltából. A gyermeknevelés világszerte elismert szaktekintélye remekül használható eszközt ad a szülők, pedagógusok - és mindenekelőtt a gyerekek - kezébe. Ha tanácsait megfogadjuk, megszakíthatjuk az erőszak körforgását. - www.harmat.hu

Magna Cum Laude Nem csak Mező Misit szeretjük (vele interjú készült itt a lapban) hanem az általa vezetett zenekart, a Magna Cum Laudét is! Az idén 15 éves formációt országszerte ismerik: a Vidéki Sanzon, a Sirató, a Pálinka dal előadói legtöbbször az emberi lélek mélységét világítják meg dalaikkal. A jubileum kapcsán nem csak új lemez készül – a Köszönet és a Nem, nem, nem című dalokat már meg lehet hallgatni – hanem egy könyvvel, és egy decemberi Arénakoncerttel is készülnek a Magnás fiúk. www.soundcloud.com/magnacumlaudezenekar/ Michael W. Smith: SOVEREIGN

A három Grammy és negyven Dove díjas Michael W. Smith-t már régi barátként üdvözölhetjük. Három alkalommal zenélt Magyarországon, többek között a Szeretetszolgálat meghívására is. Az elkötelezett karitatív munkájáról is ismert zongorista-dalszerző most hat év után lepte meg hallgatóságát egy Istent dícsérő dalokat tartalmazó albummal. A május 13-án megjelent „Sovereign” generációkon átívelő zenei kollaborációkat és a mennyet ostromló dallamokat tartalmaz, többek között Kari Jobe és Leeland Mooring közreműködésével. www.youtube.com/user/MichaelWSmithVEVO/

Felebarát Magazin 2014.

81


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.