7 nap, amely megosztja a világot

„Micsoda remek könyv! Lennox professzor kétségkívül tisztában van azzal, miről beszél; rendelkezik azzal az irigylésre méltó tulajdonsággal, hogy a nehéz témákat is teljesen érthetővé tudja tenni az olvasó számára. Ez az egyik legjobb könyv, amelyet vallás és tudomány kapcsolatáról írtak.

Alvin Plantinga, a filozófia John A. O’Brien professor emeritusa, University of Notre Dame

„Öröm olvasni ezt a könyvet: átgondolt, éles szemű, barátságos, és ha kell, merész. Dr. Lennox közvetlenül a lényeget ragadja meg, amikor ismerteti a Mózes első könyvével és a Föld korával, valamint azzal kapcsolatos nézeteit, hogy mindez miben tér el a céltalan evolúció kérdésétől. Ezzel az érdemi tanulságokat közérthető módon megfogalmazó, kiválóan megírt könyvvel dr. Lennox segít abban, hogy világosan gondolkodjunk ezekről a kérdésekről. Alig várom, hogy minél több emberrel megismertethessem e művet. Köszönjük, dr. Lennox!”

C. John Collins, Ószövetség-kutató, Covenant Theological Seminary

„John Lennox e figyelemre méltó műve pontosan az, amit mindig is kerestem, hogy mások kezébe adhassam! Mózes első könyvét az újkori tudománnyal és az ókori közel-keleti kultúrákkal összefüggésben vizsgálja közérthetően, átfogó módon és elfogulatlanul, és a világnézetek összeegyeztetésére törekszik. Lennox bölcs, elmélyült kutatáson alapuló könyvet írt, amely a lehető legszélesebb olvasóközönség figyelmére érdemes.”

Paul Copan, a filozófia és etika egyetemi tanára és a Pledger Family elnöke, Palm Beach Atlantic University, West Palm Beach, Florida

„Dr. Lennox megfelelő útmutatást nyújt mind a Biblia, mind a tudomány vizsgálatához. Nagyszerű módon érvel amellett, hogy mindkettő ugyanannak a Teremtőnek és Tervezőnek a létét igazolja. E körültekintő és jól dokumentált tanulmányban Lennox kitér a Mózes első könyvében található teremtéstörténet jelentésével kapcsolatos valamennyi lényeges kérdésre. Minden figyelmes olvasó tanul majd belőle valamit, bölcsebbé válik és eredményesebben tud érvelni a Biblia igazsága mellett a kételkedő világ előtt.”

Doug Groothuis, a Denver Seminary filozófiaprofesszora és a Christian Apologetics című könyv szerzője

„A Hét nap, amely megosztja a világot egyértelműen vitatott mű lesz, mégis érdemes mindazoknak elolvasnia, akik érdeklődnek a tudomány és a vallás szembenállásáról napjainkban folytatott vita iránt.”

Dr. Henry F. Schaefer III, a kémia Graham Perdue professzora és a Számítógépes Kvantumkémiai Központ elnöke, University of Georgia

„Utánozhatatlan stílusával John Lennox jóindulatúan, humorral és alázattal ismertet egy szenvedélyes vitát. Szigorú tudományos érveket tárgyal, ugyanakkor olvasmányos és érdekfeszítő szöveg formájában tárja elénk a tudományos és bibliai anyagot. Sokat tanultam Lennox professzortól arról, hogyan bilincselhetjük le eleganciával és közvetlenséggel a legszigorúbb kritikusokat is, és meggyőződésem, hogy az olvasók is ugyanilyen magával ragadónak találják majd e művet. Lelkesen ajánlom ezt a különleges és éleslátó könyvet mindenkinek.”

Ravi Zacharias író és előadó

John C. Lennox HÉT NAP, AMELY MEGOSZTJA A VILÁGOT

John C. Lennox

7

nap, amely megosztja a világot A világ kezdete Mózes első könyve és a tudomány szerint

HARMAT Budapest, 2016

Originally published under the title: SEVEN DAYS THAT DIVIDED THE WORLD Copyright © Published by arrangement with The Zondervan Corporation L.L.C., a division of HarperCollins Christian Publishing, Inc. All rights reserved.

Hungarian edition © 2016 by Harmat Kiadó All rights reserved. Minden jog fenntartva.

Fordította: Farkas Ildikó Felelős szerkesztő: dr. Ferenczi Andrea ISBN 978-963-288-310-6

Tartalom Bevezetés | 9 Első fejezet És mégis mozog?

Történelmi tanulság | 13 Második És mégis mozog? fejezet Lecke a Szentírásról | 19 Harmadik De idős-e? fejezet A teremtés napjai | 37 Negyedik Az emberek fejezet – különleges teremtmények? | 65 Ötödik Az 1Mózes 1 üzenete | 89 fejezet Függelékek „A” függelék Mózes első könyvének rövid háttérmagyarázata | 117 „B” függelék A kozmikus templom elmélete | 127 „C” függelék A világ kezdete Mózes első könyve és a tudomány szerint | 149 „D” függelék Kétféle teremtéstörténet? | 155 „E” függelék Teista evolúció és a hézagok istene | 159 Köszönetnyilvánítás | 189 Általános név- és tárgymutató | 191

Larry Tauntonnak, az รถtletgazdรกnak

BEVEZETÉS

A KEZDET KEZDETE „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.”

E méltóságteljes szavakkal kezdődik minden idők legtöbb nyelvre lefordított, legnagyobb példányszámban kiadott és legtöbbet olvasott könyve. Jól emlékszem, hogy milyen mély hatást gyakorolt rám 1968 karácsonyának szentestéjén, amikor a Cambridge-i Egyetem diákjaként hallottam, amint a Hold körül keringve az Apollo–8 legénysége élő televízióadásban olvasta a közvetítést világszerte figyelemmel kísérő nézők számára. Az adás körülményei a tudomány és a technológia terén elért diadalmas sikert fémjelezték, ami több millió néző fantáziáját ragadta meg. E siker megünnepléséhez az űrhajósok egy olyan szöveget választottak, amely annak ellenére, hogy több mint ezer évvel korábban született, nem szorult további magyarázatra, és megértése nem igényelt különösebb iskolai végzettséget. A teremtés tényének bibliai bejelentése egyszerre időtlenül egyértelmű és csodásan találó volt.

Ugyanakkor a teremtés tényével szemben a teremtés idejét és módját – különösen a Biblia elején ismertetett, egymást követő nevezetes napok értelmezését – illetően az emberek az elmúlt évszázadok során nehezebben értették meg a Genezis könyvének tartalmát. E kérdés ma még élesebb ellentéteket vált ki, mint valaha, hiszen elég, ha az Egyesült Államok iskoláiban a kreacionizmus és az evolúció tanításával kapcsolatos vitára, az angliai vallási iskolák1 kérdésére, és talán leginkább a keresz1. Ezek a zsidó, keresztény, muzulmán vagy más hívő közösségek vallási alapú iskolái.

9

HÉ T N A P, A ME LY MEG O S Z TJ A A V IL Á G OT

ténységről alkotott azon elterjedt nézetre gondolunk, miszerint az a Mózes első könyvében olvasható teremtéstörténet miatt tudománytalan (vagy akár tudományellenes) – az új ateisták nyíltan vallják ezt a megközelítést.

Egy alkalommal találkoztam egy olyan ország híres egyetemének kiváló irodalomprofesszorával, ahol nehéz volt nyilvánosan beszélni a Bibliáról. Amikor megtudta, hogy tudós vagyok, aki hisz a Bibliában, közölte, hogy szeretne feltenni nekem egy kérdést, amelyre régóta kíváncsi, de eddig sosem mert vele előhozakodni. Jellemzően keleti érzékenységgel hozzátette, hogy azért is óvakodik a kérdéstől, mert esetleg megbánthat vele: „Az iskolában azt tanultuk, hogy a Biblia egy igen buta, tudománytalan történettel kezdődik arról, hogyan jött létre a világ hét nap alatt. Ön tudósként mit szól ehhez?”

Ezt a könyvet az említett professzorhoz hasonló embereknek írtam, akik hasonló okokból még csak el sem gondolkodtak a keresztény hit kérdésén. Továbbá számos olyan elkötelezett kereszténynek is szól a könyv, akiknek problémát okoz nem csupán a vita, hanem az a tény is, hogy még azok sem értenek egyet a teremtéstörténet értelmezésében, akik komolyan veszik a Bibliát.

Vannak, akik szerint a Szentírás egyetlen autentikus olvasata az, ha a Mózes első könyvében található napokat szó szerint értelmezzük, tehát egy „fiatal Föld” létezése mellett tesszük le a voksunkat. Ez a megközelítés az észak-írországi Armagh városából származó Ussher püspök (1581–1656) révén vált ismertté – tizennyolc éves koromig én is ebben a városban éltem. Ussher szerint a Föld Kr. e. 4004-ben keletkezett. Számítása, amelyhez az 1Mózes 1-ben szereplő napokat a világegyetem kezdetén egyetlen földi hét huszonnégy órás napjaiként vette figyelembe, hat nagyságrenddel tér el a tudomány által jelenleg négymilliárd évre becsült adattól.

Mások úgy vélik, hogy a szöveg értelmezése összeegyeztethető 10

BE V E Z E T É S

a kortárs tudománnyal. Ezen „idős Föld” kreacionisták véleménye továbbá megoszlik Darwin evolúciós elméletének érvényességéről, míg másoknak ez nem okoz problémát. Végül megint mások azzal érvelnek, hogy a Mózes első könyvében szereplő teremtéstörténetet azzal a céllal írták meg, hogy egy örök érvényű teológiai igazságot közöljenek, és hogy tévesek azok a kísérletek, amelyek a tudománnyal igyekeznek összehangolni azt.

Ez a kérdéskör egyértelműen egy potenciális aknamező.

Mégsem gondolom, hogy reménytelen volna a helyzet. Kezdetnek számos olyan keresztényről tudok, akik hozzám hasonlóan meggyőződéssel vallják a Szentírás ihletett voltát és hatalmát, és életüket a tudomány tevékeny szolgálatába állították. Mi úgy véljük, hogy mivel saját igéjének, a Bibliának, és a világegyetemnek is Isten a szerzője és alkotója, a bibliai adatok és a tudományos adatok helyes értelmezésének végső soron összhangban kell állniuk egymással. Való igaz, hogy egy olyan teremtő intelligenciát feltételeztek a világegyetem és a természeti törvények hátterében, amely a tizenhatodik és tizenhetedik században életre hívta és leginkább ösztönözte a természet és a természeti törvények megértésére törekvő, újkori tudományos kutatást. Továbbá a tudomány, szemben az ateisták által vallott nézettel, miszerint feleslegessé teszi és érvényteleníti Istent, valójában megerősíti Isten létezését.

Ez A tudomány valóban eltemette Istent?2 című könyvem témája.

A KÖNYV FELÉPÍTÉSE E könyvben öt fejezet és öt függelék található. A vita és a vitával kapcsolatos megközelítés bevezetéseként az első fejezetben ismertetem, hogy a Föld űrbeli mozgását hirdető tudományos 2. John C. Lennox, A tudomány valóban eltemette Istent? (Budapest: Evangéliumi Kiadó, 2008).

11

HÉ T N A P, A ME LY MEG O S Z TJ A A V IL Á G OT

elmélet a tizenhatodik században milyen kihívást állított az általánosan elfogadott bibliaértelmezés elé. A második fejezetben rátérünk a bibliaértelmezés elveire és az érintett vitával kapcsolatos összefüggéseire. A harmadik fejezet a könyv lelke, amely a Mózes első könyvében szereplő napok értelmezését tárgyalja.

A negyedik fejezetet az emberiség eredetéről és múltjáról szóló bibliai elbeszélésnek, valamint az ezzel összefüggő, halállal kapcsolatos teológiai kérdéseknek szenteljük. Végül az ötödik fejezetben az Újszövetség alapján is megvizsgáljuk a teremtés hetét, hogy megtudjuk, az Újszövetség az 1Mózes 1-ben olvasható teremtéstörténet mely szempontjait hangsúlyozza, és azok miért érvényesek ma számunkra.

A függelékekben számos olyan kérdésre kitérünk, amelyek bár fontosak, a könyv végére kerültek azért, hogy az olvasó kitérők nélkül ismerhesse meg a fő bibliai szövegeket. Az „A” függelék Mózes első könyvének kulturális és irodalmi hátterét ismerteti.

A „B” függeléket az 1Mózes 1 sajátos értelmezésének, az úgynevezett kozmikus templom elméletének szenteltük. A „C” fejezet Mózes első könyve és a tudomány közelítését ismerteti, amely azon a tényen alapul, hogy a téridőnek volt kezdete. A „D” függelékben azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy van-e ellentmondás Mózes első könyve 1. és 2. része között. Végül az „E” függelékben a teista evolúciót tárgyaljuk, és különös figyelmet szentelünk az úgynevezett Hézagok Istenével kapcsolatos érveknek.

Hangsúlyozni szeretném, hogy nem kívánom azt a látszatot kelteni, mintha ez a kis könyv mindenre kiterjedne. Azért írtam, hogy választ adjak az elmúlt években rendszeresen visszatérő kérdésekre. Terjedelmének rövidségét szem előtt tartva kiválasztottam azokat, amelyeket korábban a leggyakrabban tettek fel nekem.

Számos további érdekes kérdésre azonban nem tudtam kitérni.

12

EL SŐ FE JEZET

És mégis mozog?

Történelmi tanulság E kötet témája egy rendkívül vitatott kérdés. Az ezzel kapcsolatos nézeteltérések időnként meglehetősen elmérgesedtek.

Mindazonáltal, jóllehet ír vagyok, nem állítom, hogy a vita rendezésének legmegfelelőbb módja egy jó kis verekedés. Ahhoz, hogy a vita kezelésével kapcsolatban némi rálátásra tegyünk szert, menjünk vissza egy másik jelentős vitához, amely a tizenhatodik században merült fel. Ha akkoriban írtam volna könyvet, akár azzal a kérdéssel is foglalkozhattam volna, hogy mit gondoljunk Nikolausz Kopernikusz csillagász feltevéséről, miszerint a Föld mozog, miközben a Szentírás tanítása szerint a Föld mozdulatlanul, egy helyben áll az űrben.

Manapság ez már nem tűnik jelentős problémának, abban az időben azonban nagyon fontos kérdésnek számított. Hogy mi ennek az oka? A Kr. e.-i tizennegyedik században a híres görög filozófus, Arisztotelész azt tanította, hogy a Föld a világegyetem középpontjában áll, és a Nap, a csillagok és a bolygók körülötte forognak.1 Ez a mozdulatlan Földet feltételező nézet évszázadokon keresztül tartotta magát, annak ellenére, hogy Szamoszi Arisztarkhosz már Kr. e. 250-ben felvetette a heliocentrikus2 1. Gyakran ptolemaioszi rendszerként hivatkoznak erre.

2. A heliocentrikus szó jelentése „középpontban a nap”, és a görög héliosz, vagyis „nap” szóból származik.

13

HÉ T N A P, A ME LY MEG O S Z TJ A A V IL Á G OT

rendszer gondolatát. A hétköznapi emberek számára végső soron nagyon is érthetőnek tűnt ez, hiszen látszólag a Nap forog a Föld körül; és ha a Föld mozog, miért nem repülünk ki mindannyian az űrbe? Miért esik egyenesen vissza a levegőbe feldobott kő, ha a Föld sebesen forog? Miért nem érzünk a mozgásunkkal ellentétes irányú, erős szelet az arcunkon? A mozgó Földről alkotott elképzelés egyértelműen képtelenség.

Arisztotelész művét lefordították latinra, és a középkorban a tekintélyes intellektusú Aquinói Szent Tamás (1225–1274) segítségével igen befolyásossá vált a római katolikus egyházban.

Futólag megjegyzem, hogy Arisztotelész nem csupán azt vallotta, hogy a világegyetem idős, hanem szerinte mindig is létezett.

Számára nem jelentett problémát filozófiai értelemben összeegyeztetni a végtelen világegyetemet a teremtő Isten létezésével, azt azonban elismerte, hogy a Bibliával nehezen egyeztethető össze, mivel a Biblia egyértelműen kimondja a kezdet létezését.

A mozdulatlan Föld kérdése eltért ettől: a jelek szerint jól illeszkedett a Biblia tanításaihoz. Lásd például: Reszkessen előtte az egész föld! A földkerekség is szilárdan áll, hogy ne ingadozzék. (1Krónikák 16,30) Megerősítette a mindenséget is, hogy meg ne inogjon. (Zsoltárok 93,1) Biztos alapra helyezte a földet, nem mozdul az meg soha. (Zsoltárok 104,5) Mert az Úréi a föld oszlopai, és rájuk helyezte a földkerekséget.

(1Sámuel 2,8)

Továbbá úgy tűnt, hogy a Biblia nem csupán a Föld mozdulatlanságát tanítja; ugyanilyen egyértelműen állította, hogy a Nap mozog: 14

É S MÉGI S M OZO G ? TÖR T É NE L MI TA NUL S Á G

Sátrat készített ott a napnak, amely olyan, mint egy vőlegény, aki a szobájából jön ki. Örvend, mint egy hős, hogy pályáját futhatja. Elindul az ég egyik széléről, s fordulása a másik széléig tart.

Nincs semmi, ami elrejtőzhetne heve elől. (Zsoltárok 19,5–7) Fölkel a nap, és lenyugszik, a helyére siet, ahonnan majd ismét fölkel. (Prédikátor 1,5)

Így azután nem meglepő, hogy amikor Kopernikusz 1543-ban közzétette Az égi pályák körforgásairól című híres művét, amelyben felvetette, hogy a Föld és a bolygók keringenek a Nap körül, mind a protestánsok, mind a katolikusok kétségbe vonták ezt a meghökkentő, új tudományos elméletet. Úgy tudjuk, hogy még mielőtt Kopernikusz megjelentette könyvét, Luther Márton Asztali beszélgetések (1539) című művében meglehetősen éles hangon elutasította a heliocentrikus világképet: Szó volt egy mostanság támadt asztrológusról, aki bizonyítani próbálta, hogy nem az égbolt, vagyis a firmamentum, a nap és a hold mozognak és fordulnak, hanem csak a föld; mintha valaki kocsiban, avagy hajóban ülve haladna, s azt hinné, hogy nyugszik és egy helyben áll, s a mezők és a fák futnak mellette hátrafelé. – De hát mostanság az járja, hogy aki túl okosnak hiszi magát, annak nincs ínyére, amit a többiek csinálnak; azt hiszi, hogy az a legjobb, amit ő talál ki, s ez a bolond a csillagászat egész tudományát kiforgatná, pedig a Szentírásból is kiderül, hogy Józsué nem a földet, hanem a napot állította meg.3

Az Asztali beszélgetésekben Luther számos ironikus észrevételt fogalmazott meg, és jelentős vita alakult ki a fenti idézet eredetiségével kapcsolatban. John Hedley Brooke történész a következőt írja: „Azt ugyan kétségbe vonják, hogy Luther valóban bolondnak 3. Martin Luther, Asztali beszélgetések (Budapest: Helikon, 1983), 204. o.

15

HÉ T N A P, A ME LY MEG O S Z TJ A A V IL Á G OT

nevezte-e Kopernikuszt, de egy rögtönzött, visszautasító megnyilatkozásában úgy emlékezett, hogy Józsué a Napnak parancsolta, hogy álljon meg, nem pedig a Földnek.”4 Kálvin János azonban egyértelműen azt vallotta, hogy a Föld mozdulatlan: „Miféle eszközökkel maradhat maga [a Föld] mozdulatlan, miközben az egek felette állandó és gyors mozgásban vannak, ha nem az isteni Alkotó rögzítené és szilárdítaná meg?”5 Kopernikusz után néhány évvel, 1632-ben Galilei Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról című híres könyvében megkérdőjelezte az arisztotelészi megközelítést. Ez az eset a vallás tudományellenességének ikonikus példájaként maradt fenn a történelem során. Galileit azonban, aki távolról sem volt ateista, az a mély, belső meggyőződés vezette, hogy a Teremtő, aki „érzékszerveket, elmét és értelmet adott nekünk, nem kívánhatja, hogy feladjuk használatukat, és másféle módon szerezzünk tudást olyasmiről, amit általuk ismerhetünk meg”.6 Galilei úgy tartotta, hogy a természet törvényeit Isten keze írja a „matematika nyelvén”,7 és hogy „az emberi elme Isten műve, méghozzá az egyik legnagyszerűbb”.8 Galileit elsőként az arisztotelészi filozófusok, később pedig a római katolikus egyház részéről is támadás érte a mozgó Földről alkotott elmélete miatt. Egyértelmű volt, mi forog kockán: Galilei 4. John Hedley Brooke, Tudomány és vallás: történelmi áttekintés (Pozsony: Kalligram, 2011), 121. o.

5. Kálvin János, Kommentár a Zsoltárok könyvéhez, http://hu.scribd.com/doc/69770710/ Kalvin-Janos-Kommentar-a-Zsoltarok-konyvehez#scribd, 899–900. o.

6. Levél Krisztina Nagyhercegnőnek, 1615, idézi Lennox, A tudomány valóban eltemette Istent?, 22. o.

7. Stillman Drake, Discoveries and Opinions of Galileo (New York: Doubleday, 1957), 237. o.

8. Galileo Galilei, Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról, idézi Lennox, A tudomány valóban eltemette Istent?, 25. o.

16

É S MÉGI S M OZO G ? TÖR T É NE L MI TA NUL S Á G

tudománya veszélyeztette a tudomány területén és az egyházban egyaránt mindent átható arisztotelizmust. Az ellentmondás sokkal inkább két „tudományos” világkép, semmint a tudomány és a vallás között alakult ki. Mivel nyomást gyakoroltak rá, Galilei végül „megtagadta” tanait, ám (a legenda szerint) inkvizítorainak azt suttogta: „És mégis mozog.”

A római katolikus egyház természetesen semmilyen kifogással nem élhet, amely indokolhatná a Galileit elhallgattatni kívánó inkvizíció alkalmazását, és azt, hogy csupán sok évszázaddal később rehabilitálták a tudóst. A közhiedelemmel ellentétben Galileit soha nem kínozták meg, és későbbi házi őrizetének jelentős részét a barátai tulajdonában lévő luxus magánrezidencián töltötte. Továbbá problémái egy részét tapintatlansága miatt saját magának köszönhette.

Számos tudománytörténész megállapította, hogy a Galilei-ügy valójában semmilyen módon nem erősíti meg a tudomány valláshoz fűződő kapcsolatának leegyszerűsített konfliktusát.9 Ezt követően évszázadokra volt szükség ahhoz, hogy megalapozottá váljon a heliocentrikus világkép, amelyet olvasóim – úgy hiszem – ma elfogadnak, és meglehetősen könnyen elhiszik, hogy a Föld nem csupán a saját tengelye körül forog, de egy ellipszis alakú pályán átlagosan 30 km/sec (kb. 108 000 km/h) sebességgel kering a Nap körül, és egy év alatt tesz meg egy teljes kört.

Most azonban egy fontos kérdéssel kell szembenéznünk: miért fogadják el a keresztények ezt az „új” értelmezést, miközben továbbra is ragaszkodnak a „föld oszlopainak” „szó szerinti” olvasatához? Miért nem létezik ma már a Föld mozdulatlanságát és mozgását hirdető két csoport? Valóban azért van ez így, mert mindannyian kompromisszumot kötöttünk, és a Szentírást alárendeltük a tudománynak?

9. Lásd Lennox, A tudomány valóban eltemette Istent?, 24–27. o.

17

MÁ SODIK FE JEZET

És mégis mozog?

Lecke a Szentírásról

HOGYAN KELLENE ÉRTELMEZNÜNK A BIBLIÁT? A Galileivel kapcsolatos vita központi kérdése természetesen az, hogyan kellene értelmeznünk a Bibliát. Vegyük hát számba az értelmezés néhány általános szabályát, mielőtt azokat a mozgó Földdel kapcsolatos vitában alkalmazzuk.

Az első nyilvánvaló, mégis fontos részlet a Bibliával kapcsolatban az, hogy egy irodalmi műről van szó. Ami azt illeti, a Biblia egy egész könyvtárat tartalmaz: a könyvek némelyike történelmi jellegű, mások verseskötetek, bizonyos könyvek levelek formájában íródtak, és így tovább – tartalmukat és stílusukat tekintve is jelentősen eltérők. Az irodalmi művek vizsgálata során elsőként általában azt a kérdést kell feltennünk, hogy a mű szerzője hogyan szeretné, ha értelmeznék azt. A matematika-tankönyvek szerzőinek szándéka szerint azok nem költészetként értelmezendők; Shakespeare nem kívánja, hogy színdarabjait pontos történelmi krónikaként olvassuk, és így tovább.

Ezen túlmenően először is a történelmi, kulturális és nyelvi környezetükbe illeszkedő szövegrészek, mondatok, szavak vagy kifejezések természetes értelmezésére kell törekednünk. A reformerek ezt hangsúlyozták, amikor kifogásolták az olyan jellegű olvasatot, 19

HÉ T N A P, A ME LY MEG O S Z TJ A A V IL Á G OT

amely szerint (egy ókori példával élve) az 1Mózes 2-ben szereplő négy folyó – a Písón, a Gíhón, a Hiddekel és az Eufrátesz – különkülön a testet, a lelket, a szellemet és az elmét képviseli. Az ilyen „allegorikus” értelmezéssel szemben a reformerek olyan szó szerinti megközelítést alkalmaztak, amely megfelel a kifejezés Oxford English Dictionary-ben található meghatározásának: „(a szöveg) olyan értelme vagy értelmezése, amely a szövegben szereplő szavak természetes vagy szokásos jelentésének figyelembevételéből, valamint a hagyományos nyelvtani szabályok alkalmazásából fakad; ellentéte a rejtélyes, allegorikus stb.”, és „így tágabb értelemben… egy szó elsődleges értelme vagy… egy szövegrész tényleges megszövegezéséből fakadó értelme, amely megkülönböztetendő bármely metaforikus vagy pusztán sugallt jelentéstől.”1 Az irodalmi művek ilyen jellegű értelmezése természetesen nem újdonság: anélkül, hogy tudatosulna bennünk, nap mint nap ezt alkalmazzuk, amikor elolvasunk valamit vagy beszélgetünk.

A keresztény hit alapvető tanításainak esetében egyértelmű, hogy miért fontos a szövegrészek természetes értelmezését figyelembe venni. Az alapvető keresztény doktrínákkal kapcsolatban az a leglényegesebb, hogy azok elsősorban természetes, elsődleges jelentésükben értelmezendők. Krisztus keresztje elsősorban nem metafora – egy valós haláleset kötődik hozzá. A feltámadás elsősorban nem allegória, hanem valódi esemény: egy korábban meghalt test „ismételt talpra állása”.2 Ez az alapelv azonban kiegészítésre szorul. Amikor például olyan szöveget vizsgálunk, amely a saját kultúránktól mind időben, mind térben távoli kultúrában keletkezett, annak természetes 1. Ezt gyakran „szó szerinti módszernek” nevezik. A szó szerinti kifejezés jelentését alább kifejtem.

2. Ez a görög anasztaszisz szó jelentése, amelyet az Újszövetségben a „feltámadásra” használnak.

20

É S MÉGI S M OZO G ? L ECK E A S Z E N T ÍR Á S R ÓL

jelentéséről alkotott elképzelésünk eltérhet a szöveg eredeti célközönségének értelmezésétől. Később kitérünk majd erre a kérdésre.

Ezen a ponton néhány általános megjegyzést teszünk arról, hogyan használjuk a nyelvet. Vannak, akik számára ismerős, amit mondani készülök, sokan azonban nem töprengtek még el azon, hogyan használjuk a nyelvet – túlságosan leköt bennünket a nyelv használata ahhoz, hogy ezzel foglalkozzunk. Rendkívül sokat segít azonban, ha egy rövid időre fontolóra vesszük ezt a kérdést.

Először is, egy szónak vagy kifejezésnek több természetes olvasata lehet. Többek között az 1Mózes 1-ben számos példát találunk erre. A „föld” szó jelenti a bolygót, majd nem sokkal később a tengertől elkülönülő szárazföldre utal. A föld szó mindkét alkalommal egyértelműen szó szerinti jelentésében szerepel, a két jelentés azonban eltérő, amint az a szövegkörnyezetből kiderül.

Továbbá a szó szerinti értelmezés számos esetben nem alkalmazható. Nézzünk elsőként egy példát a hétköznapi beszédből.

Mindannyian értjük, ha valaki azt mondja: „Az autó repült lefelé az úton.” Az autó és az út szó szerint értendő, a „repülés” azonban egy metafora. Mindazonáltal azzal is tisztában vagyunk, hogy a „repülés” metaforája egy nagyon is valós jelenségre utal, amelyet szó szerint a „gyors vezetés” szókapcsolattal fejezhetünk ki.

Pusztán az, hogy egy mondat metaforát tartalmaz, nem jelenti azt, hogy nem valós jelenségre utal.

A bibliai példákat illetően vegyük Jézus következő kijelentését: „Én vagyok az ajtó” (János 10,9). Ezen egyértelműen nem a fából készült ajtó elsődleges, szó szerinti jelentését kell értenünk – itt metaforikus jelentésre törekedtek. Vegyük azonban észre ismét, hogy a metafora valós dolgot jelöl: Jézus valódi kapu a megváltás és az örök élet tényleges és ezáltal nagyon is szó szerinti élményéhez.

Megjegyzendő továbbá, hogy e kijelentés nem szó szerinti értelmezése a világgal kapcsolatos tapasztalatainkból fakad. Ismerjük 21

HÉ T N A P, A ME LY MEG O S Z TJ A A V IL Á G OT

az ajtókat, és a velük kapcsolatos tapasztalatunk segít eldönteni, hogy Jézus metaforát használ. Erre később még visszatérünk.

Ezen túlmenően – amint arra C. S. Lewis rámutatott – lehetetlen metaforák nélkül beszélni a közvetlen érzékelésünkön túlmutató jelenségekről. A tudósok ezért rendszeresen alkalmaznak metaforákat. Fényrészecskékről és az energia hullámcsomagjairól beszélnek, mégsem kívánják, hogy a fényt szó szerint apró labdákként, az energiát pedig a tenger hullámaiként képzeljük el. Mégis, a metafora minden esetben valami magasabb szinten létező valós – ha úgy tetszik, szó szerinti – jelenségre utal.

Hogy tovább bonyolítsuk, de egyúttal érdekesebbé is tegyük a kérdést, olykor mind az elsődleges, mind a metaforikus jelentés egyszerre érvényes. Vegyük például Krisztus mennybemenetelét.

Elsődleges jelentésében ez Jézus szó szerinti égbe emelkedésére utal, aminek tanítványai ténylegesen tanúi voltak.3 Mindez azonban többet jelent. A szó szerinti felfelé irányuló mozgás mélyebb értelmet hordoz – Jézus Isten trónjára emelkedett. Amikor például azt mondjuk, hogy II. Erzsébet királynő 1952-ben Anglia trónjára emelkedett, nem pusztán arra gondolunk, hogy felült a Westminster-apátság díszes székére. Természetesen így tett; ez a (szó szerinti) trónra ülés azonban egyúttal annak a metaforája is volt, hogy (szó szerint) hatalmat szerzett népe fölött. Hasonlóképpen Krisztus (szó szerinti) mennybemenetele is az ő (szó szerinti) mindenhatóvá válásának metaforája.

E példák mindegyikében látjuk, hogy a szó szerinti kifejezés nem megfelelő, és akár félrevezető lehet, mivel a szószerintiség3. Lásd az Apostolok cselekedetei 1-et. Megjegyzendő, hogy szerzője Lukács evangélista, aki orvosi végzettsége révén a legközelebb állt a tudományos képesítéshez az újszövetségi szerzők közül. Lukács megközelítését a tudománnyal és a csodákkal kapcsolatos kérdésekről lásd: David W. Gooding, Az evangélium Lukács szerint (Budapest: Evangéliumi Kiadó, 1993). A tudományos nézőpont kifejtését lásd: Lennox, A tudomány valóban eltemette Istent?, 12. fejezet.

22

É S MÉGI S M OZO G ? L ECK E A S Z E N T ÍR Á S R ÓL

nek különböző szintjei létezhetnek. Ezért napjainkban megszokott, hogy a szó vagy kifejezés alapvető, elsődleges jelentésére az elsődleges jelentés szerinti kifejezéssel utalunk, a szó szerinti kifejezés pedig a szerző vagy a beszélő szándékának megfelelő, természetes olvasatot jelöli. Így „az autó repült lefelé az úton” kifejezés elsődleges jelentése szerinti olvasat értelmében arra gondolnánk, hogy az autó valóban repül. Szó szerinti értelmezésben – azaz a természetes értelmében – ez azt jelentené, hogy az autó nagyon gyorsan haladt.

A szó szerinti ilyen meghatározásával azonban nem mindenki ért egyet, ami gyakran félreértéshez vezet, ezért körültekintőnek kell lennünk a szó szerinti kifejezés használatát illetően.

Emlékszem, hogy egyszer a Mózes első könyvében olvasható teremtéstörténetről beszélgettem egy közismert asztrofizikussal, aki azt állította, hogy primitív gondolkodásra vall, ha hiszünk a Bibliában. Hogy szemléltessem véleményemet, a következőt írtam a táblára: „Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.” Ő így szólt: „Ez rendkívül primitíven hangzik.

Valójában nem hiszel benne, ugye? Ez a mondat azt feltételezi, hogy Istennek a miénkhez hasonló hangképző szerve van, és úgy beszél, mint mi.” Másként fogalmazva, a kollégám a „mondta” szót elsődleges, természetes, emberi értelmében – tehát elsődleges jelentése szerint – értelmezte. Elnevettem magam, és azt mondtam neki, hogy most ő viselkedik primitív módon. Természetesen Isten, aki lélek, nem rendelkezik hangképző szervvel, de képes kommunikálni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az „akkor ezt mondta Isten” kifejezés valódi, szó szerinti kommunikációt jelöl, annak módjáról azonban elképzelésünk sincs.

A mondta szó Isten számára mást jelent, mint számunkra,4 az 4. Amikor Isten a Bibliában egyes emberekhez beszél, emberi nyelven szólal meg, azt azonban nem tudjuk, hogy miként teszi ezt. Akár tovább is mehetünk, és kijelenthetjük, hogy Isten szava az elsődleges forma, az emberi beszéd pedig ebből származik – csakúgy, ahogyan Isten a saját képére teremtette az embert.

23

HÉ T N A P, A ME LY MEG O S Z TJ A A V IL Á G OT

eltérő használat azonban kellően szoros kapcsolatban áll ahhoz, hogy mindkettőt ki lehessen fejezni egyetlen szóval. Azért találtam mulatságosnak asztrofizikus barátom megjegyzését, mert – amint arra emlékeztettem őt – a tudósok rendszeresen, szemrebbenés nélkül használnak metaforákat. Ha valakinek, hát nekik nem lenne szabad panaszkodniuk amiatt, hogy a Bibliában is megtaláljuk azokat. Általános észrevételként érdemes felidézni Henri Blocher éles szemű megfigyelését: „Az emberi párbeszéd ritkán követi a stílus nulla fokát, amelyet a legdísztelenebb próza képvisel, amikor a legegyszerűbben és legközvetlenebbül, a szavakat hétköznapi jelentésükben használva közli mondanivalóját.”5 Blocher arra utal, hogy mindannyian használunk metaforákat mindennapi párbeszédeink során. Milyen szürke is lenne az élet nélkülük.

Többet is beszélhetnénk a nyelvhasználatról, mostanra azonban feltehetően eleget tudunk ahhoz, hogy értsük annak alapvető lényegét. Továbbá biztos vagyok benne, hogy az olvasó a legkevésbé sem szeretné, ha e könyv hosszadalmas nyelvleckévé válna.

Sajnálatos volna, ha abbéli (jogos) törekvésünk nyomán, hogy a Bibliát többnek tekintsük egy könyvnél, végül kevesebbnek értelmeznénk azáltal, hogy figyelmen kívül hagyjuk a nyelv, a szórend és a költői képek azon sokféleségét, és megtagadjuk alkalmazásukat, noha ismerősen csengenek (vagy ismerősen kellene csengeniük) hétköznapi beszélgetéseinkből és olvasmányainkból.

Ha ezt figyelembe vesszük, gyakran egyértelmű a válasz arra a kérdésre, hogy milyen szinten kellene olvasni ezt a szöveget. Veszszük a természetes, elsődleges jelentést; ha ez nem értelmezhető, továbblépünk a következő szintre – például Jézus két mondata esetében: „Én vagyok az ajtó” (János 10,9) és „Én vagyok az élet 5. Henri Blocher, Kezdetben (Budapest: Harmat, 1998), 13. o.

24