Ügyfelünk a Grundfos [HU]

Page 1

Ügyfelünk a Grundfos

Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások



Összefoglalás A Grundfos globális viszonylatban vezető szerepet tölt be a szivattyúágazatban. A dán vállalat jelenléte Magyarországon különösen meghatározó – 2000 óta négy üzem épült az országban, amelyekben szivattyúkat és elektromos motorokat gyártanak. Mindegyik gyár egyénileg szervezte meg a szállítási útvonalait, ami magas adminisztrációs kiadásokat és jelentős költségeket eredményezett. 2013 nyarán indult a negyedik gyáregységben, Székesfehérváron. A termelés, az üzemépítések és bővítések révén az utóbbi néhány évben olyan komplikált szállítási helyzet alakult ki, ami egyértelművé tette, hogy a gyárak alapanyag-ellátási és a késztermékek kiszállítási folyamatait optimalizálni szükséges. Az átfogó tervezési és ajánlattételi fázist követően nyilvánvalóvá vált, hogy a Gebrüder Weiss az ideális partner a jövőbeni átszervezéshez – a feladatot mind gazdasági, mind szakmai szempontból a lehető legtesthezállóbb módon oldja meg, ráadásul sikeres teljesítés esetén a Grundfos vállalatcsoport az új koncepciót más gyártóhelyeknél is alkalmazhatja regionális partnerével, a Gebrüder Weiss vállalattal közösen.


„Teljes mértékben megbízunk szolgáltatónk nemzetközi tapasztalatában. Már a kezdetek óta élvezzük a szabványosított folyamatok előnyeit.” www.grundfos.hu

„ Sok előnyünk származik a GW által biztosított szabványosított folyamatokból.” Major Lajos, a Grundfos disztribúciós központjának vezetője


Feladat



Feladat A Grundfos Magyarország növekedése folyamatos és tervezett, a gyártási tevékenységet négy gyáregység és egy disztribúciós központ szolgálja ki. Ez utóbbi regionális szerepet tölt be: késztermékkel látja el a Grundfos közép-kelet európai kereskedelmi hálózatát. A termékek döntő többsége azonban egy cross docking rendszerű raktárból indulnak útnak a Grundfos európai és tengerentúli disztribúciós központjaiba. Az alapanyagok szállítása, az egyes gyárak közötti belső anyagáramlás és a kész termékek szállítása miatt sokrétű supply chain folyamat alakult ki. Korábban a szállítmányokat nem hangolták össze egymással, ami nagy adminisztrációs kiadásokhoz és magas költségekhez vezetett. A Grundfos Magyarország a Gebrüder Weiss vállalatot egy komplex megoldás kidolgozásával kereste meg. A tender három feladatcsoportra vonatkozott: az alapanyagok raktározása illetve a gyárak kiszolgálása alapanyaggal, a magyarországi gyárak külföldi elosztóközpontjaiba küldött késztermékek cross dock tárolása és a kiszállítások centralizálása, valamint a gyárak és a központi raktár közötti, menetrend szerinti körfuvarok szervezése és optimalizált lebonyolítása.

Grundfos – Szivattyútechnológia Dániából A Grundfos szivattyúi világhírűek. A 70 éves múltra visszatekintő dán vállalat különböző alkalmazási területeken használt ipari és lakossági szivattyúkat, elektromos motorokat gyárt, de a nemzetközi termék-, illetve technológiai kutatásban, fejlesztésben is jelentős szerepet vállal. A cégcsoportnak világviszonylatban 50%-os piaci részesedése van, és a tíz legnagyobb forgalmú dán vállalat között tartják számon, 57 országban folytat üzleti tevékenységet. A magyarországi Grundfos a cégcsoport második legnagyobb és kiemelt jelentőségű gyártó egységévé vált az elmúlt években.


Megoldรกs



Megoldás Központi raktár és centralizált szállítások A koncepciónak megfelelően a Gebrüder Weiss 2000 m2 cross docking területet alakított ki, az alapanyagok tárolására pedig egy 33 sorból álló, 15 000 raklaphelyes raktárat épített. Mindezt egy olyan lokációban, amely szinte azonos távolságra van a Grundfos magyarországi gyáregységeitől. Nem sokkal a közös indulás után – a Grundfos rendkívül sikeres piaci pozíciójának köszönhetően – a raktárat további 2000 m2-rel bővítették, illetve az alapanyag-ellátás területén előrejelzett 15 000 raklap mennyiség rövid időn belül meghaladta a 18 000 raklapot, így ma már több késztermék kiszállítása valósul meg a Grundfos 22 országban található 48 regionális disztribúciós központjába. Egyből minden irányba Az új raktárban több, mint 100 beszállító Grundfos-alapanyagát fogadják és tárolják, ahonnan a kiszállításokat az egyes gyárakba körfuvarokkal oldják meg. A gyártáshoz szükséges alapanyagokat szállító, reggel 6 órától este 10 óráig szolgálatot teljesítő 23 járattal a gyárakban felveszik a késztermékeket és beszállítják a raktárba, innen konszolidációt követően indulnak útnak a megrendelések szerint. A megnövekedett gyártási volumen miatt a Gebrüder Weiss a raktár indítása után nem sokkal 2,5–3-ra növelte a műszakok számát.

Összehangolt kezelési rendszer Amióta a négy magyar üzem szállítási, raktározási és disz­ tribúciós feladatai a Gebrüder Weiss kezébe kerültek, illetve a megrendeléseket és kiszállításokat kezelő vállalatirányítási rendszerek együttműködésének összehangolása megtörtént, csökkent a Grundfos adminisztrációs terhe. Az információk most a raktárban, egy felületen futnak össze, így gyorsan, precízen feldolgozhatók.


Eredmény



Eredmény Az egy helyre összpontosított erőforrások segítségével idő és pénz takarítható meg A legnagyobb előny, hogy a Grundfos kiszállítások tekintetében mintegy 10%-os, a raktározás esetében pedig 1-3%os költségmegtakarítást ért el éves szinten. A költséges üres menetek és az egyes gyárak raktározási költsége a múlté – a pont időben történő szállítás miatt mindez feleslegessé vált. Az adminisztrációs terhek könnyítése Az egyes gyárak adminisztrációs költségei jelentősen csökkentek. A Gebrüder Weiss átvállalja az alapanyagszállítmányok kezelését, illetve a késztermékek raktározását és elosztását – pontosan az adott követelményeknek és szállítási időknek megfelelően. Pontos szállítás – elégedett ügyfelek Az összehangolt irányítás a gyártást és az elosztást kiszámíthatóvá, megbízhatóvá és hatékonnyá teszi. Az előre nem látható problémákra közös munkával gyorsan található megoldás, ami rövidebb reakcióidőt és elégedett ügyfeleket eredményez.

Minőségbiztosítás összehasonlítható adatokkal A közös vállalatirányítási rendszernek köszönhetően a legfontosabb adatokat össze lehet hasonlítani, ami a minőségbiztosítás szempontjából elengedhetetlen. Ennek köszönhetően a munkavégzés hatékony, és bármikor javaslatok születhetnek a folyamatok javítására.


Folyamat



Folyamat A Grundfos Magyarország és a Gebrüder Weiss már sok éve dolgozik együtt – a logisztikai szolgáltató mindig megbízható és kompetens partnernek bizonyult. A Gebrüder Weiss vállalat elsősorban azért kapott teljes körű megbízást a logisztikai feladatok elvégzésére, mert csapata meggyőző és rendkívül jól képzett, másodsorban pedig azért, mert a Grundfos megbízott a Gebrüder Weiss nemzetközi tapasztalatában és szabványosított folyamataiban. Ezenkívül közös cél volt a hosszú távú együttműködés. A Gebrüder Weiss világszerte több, mint 150 telephellyel rendelkezik, határokon átívelő szolgáltatásaival pedig bárhol a világon segítséget tud nyújtani a Grundfos vállalatcsoport támogatásában. A magyarországi eredmények magukért beszélnek: jelentős költségmegtakarítás, a folyamatok összehangolása és racionalizálása, illetve az adminisztrációs terhek csökkenése. Egy hasonlóan sikeres mintaprojekt szakmailag előmutató megoldásokat és elégedett ügyfeleket eredményez.


www.gw-world.com

02/2015 DO_ 03_06_03_046_ZEN_Grundfos_HU


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.