Page 1

Magyar Ă llami OperahĂĄz

R i c h a r d S t r a u ss


Vér és vér, önmagáért a vérért. Vér, a modern technika minden kényelmével. A vízvezetékekből, a zuhanyokból patakzik, a csapokból ömlik, megtelnek a kádak... [Kosztolányi Dezső kritikája Hofmannsthal Elektrájának nemzeti színházi előadásáról, 1910. december 18.]


Magyar állami operaház Bemutató | 2007. november 24. és december 8.

Richard Strauss | Elektra Egyfelvonásos tragédia | Szöveg: Hugo von Hofmannsthal Magyar feliratok: Mesterházi Máté

Karmester: Kovács János, Oberfrank Péter Díszlettervező: Antal Csaba | Jelmeztervező: Benedek Mari Rendező: Kovalik Balázs

Klytaemnestra: Agnes Baltsa, Kovács Annamária Elektra: Nadine Secunde, Rálik Szilvia Chrysothemis: Bátori Éva, Bazsinka Zsuzsanna Aegisthus: Gulyás Dénes, Wendler Attila | Orestes: Perencz Béla, Szvétek László Orestes nevelője: Cser Krisztián, Geiger Lajos | Bizalmas: Balogh Tímea, Polyák Valéria Uszályhordozó: Polyák Valéria, Balogh Tímea | Fiatal szolga: Megyesi Zoltán, Vadász Dániel Öreg szolga: Szegedi Csaba | Felvigyázó: Kukely Júlia, Pelle Erzsébet 1. szolgáló: Balatoni Éva, Schöck Atala | 2. szolgáló: Érsek Dóra, Yang Li 3. szolgáló: Mester Viktória, Várhelyi Éva | 4. szolgáló: Fodor Beatrix, Mitilineou Cleo 5. szolgáló: Wierdl Eszter, Fodor Gabriella

Játékmester: Merczel Mária | Rendezőasszisztens: Kováts Andrea Karigazgató: Szabó Sipos Máté | Vezető korrepetitor: Bartinai Gábor Zenei munkatársak: Bartal László, Dallos Erika, Doman Katalin, Fajger Orsolya, Harazdy Miklós, Kaposi Gergely, Petheő Zsolt, Salgó Tamás Jelmezkivitelező: Beda Jutka | Szcenika: Juhász Zoltán, Resz Miklós


Cselekmény Rég nem használt fürdő kiszáradt csempéi sírbolt hűvösét árasztják. Itt halt meg a nagy király, Agamemnon. Épp a vízből lépett ki, amikor hitvese almával kínálta; ám alig harapott bele, hálót vetettek rá, és baltával ejtettek halálos sebet minden görögök legnagyobb fejedelmén. A vízbe vér keveredett, a fürdő áldozati rítus színterévé vált: egy lábbal még a vízben, a másikkal már a szárazon, sem éhesen, sem jóllakottan, ruhátlanul, de mégsem meztelen – meghalt a király. Kizökkent a világ sarkaiból, s a bosszulatlan gyilkosság súlya most az életben maradottakra nehezedik. A férjgyilkos Klytaemnestra és szeretője, a tettestárs Aegisthus álmának nyugalmát a túlvilág árnyai rabolják el. Rettegve féltik erőszakkal szerzett uralmukat, a legkisebb lázadást is a terror minden eszközével igyekeznek elfojtani. Orestest, a fiúgyermeket még öntudatra ébredése előtt eltávolították a palotából, s most Mykene minden aranyával munkálkodnak elveszejtésén. A halott király szelleme azonban nem csak az ő álmaikat lopja meg. Elektra – nevének jelentése: „borostyánragyogás” – örökre eljegyezte magát a gyászban apja emlékével, aki nászajándékképpen a Gyűlöletet küldte neki. A lelkiismeret prófétanőjeként éli aszkétikus életét, megtagadva mindent, amivel a bűnös palota a hallgatását igyekeznék megvenni. Nem hajlandó felejteni: nap mint nap apját hívja, kiáltásait a falak visszhangozzák. Lemondva a királylányhoz illő élet minden kényelméről, boldogságáról, a szenvedést, az ínséget vállalva, egyedül a bosszúnak szenteli magát. Nem így testvérhúga, Chrysothemis – nevének jelentése: „aranyszabály” –, akinek minden vágya, hogy megélhesse a nők sorsát, gyereket szülhessen, még akár egy földműves parasztnak is. Vőlegényre várva álmodik a külvilágról: kitörni bármi áron az elzárt palotaudvar fullasztó börtönéből! Élni, életet adni! Nővérét okolja, mert ha Elektra sugárzó gyűlölete anyjukat nem tartaná rettegésben, mindnyájan szabadon élhetnének. E három nőt bonyolult érzelmi kapcsolat fűzi össze. Az anya egyesíti magában egymással teljesen ellentétes habitusú lányai törekvéseit. A hajdan férje ellen lázadó asszony most minden kompromisszumon keresztül a lelki megnyugvást keresi. Ébrenlét és álomvilág között állandó révületben botorkál, éppúgy rettegve a valóság kellemetlen igazságaitól, mint az álmok fenyegetésétől. Mint a betegek, gyógyulást remél mindenben, ami pillanatnyi enyhülést ad: nem törődve azzal, mi igaz s mi nem,


örömét leli abban, ha valaki kellemes szavakat duruzsol fülébe, legyen az akár a vele eddig ellenségesen viselkedő lánya is. Hisz a simulékony Chrysothemis nem adhat választ rá, mely démon zavarja meg nyugodt álmait. Hogy megtudja, lelki nyugalma visszaszerzéséhez mely áldozati állat vérének kell kifolynia, Elektra tudására van szüksége; még akkor is, ha ezért szóba kell állnia vele. Annyi év eltelte után nem könnyű bizalmas beszélgetésbe kezdeni. Pedig annyi év eltelte után anya és lánya sok mindenről beszélgethetne. Mindketten tudják, csupán egyetlen közös témájuk van: Orestes hazatérése. Míg Elektra a bosszúálló testvér visszatértének vízióját próbálja hatalmas szenvedéllyel és hittel valósággá szuggerálni, addig Klytaemnestra a hatalom minden lehetőségével és cinikus eszközével igyekszik magát védeni. Fantazmagóriákba kapaszkodva küzd az egyik, míg falat emel, fegyvert ragad a másik. Egymást marcangoló keringőjüket – a kegyetlen racionalitás és a még könyörtelenebb lelkiismeret örvényének peremén – Orestes halálhíre állítja meg. Az anya örülhet: fia meghalt. Chrysothemis bátyja halott: immáron örökre zárva maradnak a kapuk. Elektra előássa a baltát; ha más nem, ők ketten állnak bosszút apjuk haláláért. „Nővéred leszek, mint ahogy még sohasem voltam az!“ – ígéri húgának, s szerető, gyengéd karokkal fogja át a lány karcsú derekát, hogy gyökereket eresszen belé és megfertőzze akaratával: gyilkolniuk kell! Chrysothemis végül háromszor tagadja meg a reményt, mely azzal kecsegtetné: a véres ruhából egy pillantás alatt öltözhet majd át menyasszonyi ruhába. A túlélést ő az erősebbik oldalán keresi... Akkor hát egyedül? Két idegen férfi jelenik meg. Orestes halálhíréthozzák, bizonyítani is tudván azt; hiszen szemtanúi voltak, ahogy a nagy Agamemnon fiát saját lovai tiporták agyon. Elektra zavarodottan próbálja távol tartani magát a hírtől s a hozzá közeledő hírhozótól, de láthatóan gyengévé tették már a nap eseményei, avagy bizonytalanná a férfi jelenléte. Hosszan néznek egymás szemébe némán. A nő, aki rég elnyomta magában a vágyat, hogy egyszer megpihenjen egy férfi karjai közt, s a férfi, aki hosszú távollét után tért haza, hogy elvégezze küldetését. Agamemnon kutyául kiontott véréből valók: testvérek. Valóban Orestes tért haza? Elektra az egyetlen, aki igazolhatja: megjött a bosszúálló. Ő az egyetlen, aki a testvért, az új királyt üdvözölheti… Elektra felismeri Orestest.


Nem kétséges, mely feladat vár a fivérre. Bosszút kell állnia az apa haláláért, a család fennmaradásáért, a királyi trónért, de talán leginkább Elektra megszenvedett éveiért. Mert minden emberi érzéstől, asszonyi örömtől megfosztotta őt a hűséges emlékezés, a kompromisszumot nem ismerő ragaszkodás. Feláldozta önmagát, egykor tündöklő szépségét, férfiakat ámulatba ejtő nőiességét az apa sírján, hiszen „féltékenyek a holtak!” Az anya velőtrázó sikolya, halálhörgése rázza meg a palotát. Elektra egyetlen szomorúsága, hogy nem a balta, nem az a balta végzett az asszonnyal: a nagy sietségben elfelejtette öccsének átadni. De nem késik a másik ellenség sem: Aegisthus érkezik, akit Elektra még csak férfinak sem tart, csupán emlőnek nevez. Vele osztotta meg Agamemnon trónját Klytaemnestra, ő váltotta fel a Férfi helyét az ágyban, ő volt az orvgyilkos, aki egykor fejénél fogva vonszolta ki levágott áldozatát a házból, a fürdő kövezetén. Orestes halálhírét hallva óvatlanul lép a palotába, hogy beteljesülhessen a bosszú s a vért vér mossa le. Chrysothemis hozza euforikus örömmel a hírt: Orestes hazatért, és lemészárolta ellenségeit. A termekben holttestek hevernek, ám hívei, akik hűségesen vártak rá, örömmel ünneplik az új királyt. A nővérek helye immár fivérük oldalán van. Elektra mostantól végre maga is a palotában élhet, anarchistából tiszta szívvel válhat royalistává. A kapuk megnyílnak, s nyugodt életet kínálnak a jogos örökösöknek. Zene szól. Örömzene. A túlvilág zenéjét csak azok hallják, akik e földi létet elhagyni készülnek. Elektra életének egyetlen értelme volt, s az beteljesült. Chrysothemis előtt új élet tárul fel. A hatalomátvétel megtörtént. Az új uralkodó: Orestes – nevének jelentése: „hegymászó”. [Kovalik Balázs, 2007]

ORESZTESZ Érted, Elektra? Ha néhány könnyet hullatsz, megkaphatod Klütaimnesztra szoknyáit és ingeit. Azokat a büdös-mocskos hálóingeket, amelyeket tizenöt éven át te mostál. És az ő szerepe vár rád, bújj bele! az illúzió tökéletes lesz. Mindenki azt hiszi majd, az anyánkat látja. [Jean-Paul Sartre: A legyek, 1943] [Hofmannsthal: Elektra, 1903]


„Az élet egyszerű és roppant problémájáról van szó: a hűségről. Kapaszkodni abba, örökre ragaszkodni ahhoz, ami már elveszett – avagy élni, tovább élni, megúszni, megváltozni, a lélek egységét feladni, de a változásban mégis megmaradni, embernek maradni, nem pedig emlékezet nélküli állattá süllyedni. Ez az Elektra alaptémája…” [Hofmannsthal Straussnak, 1911. július 18.]

Hofmannsthal Elektrájának Max Reinhardt rendezte – Richard Strausst is megihlető – előadása a berlini Deutsches Theaterben.

„Nem tagadom, hogy ez ravasz és ügyes művészet. Semmi esetre sem rokon Szophoklész elemi művészetével. De kell nekem, hogy megértsem a görögöket. Hofmannsthal az antik iszonyatot lefordította. Nem németre, hanem a XX. század univerzális nyelvére.” [Kosztolányi Dezső kritikája Hofmannsthal Elektrájának nemzeti színházi előadásáról A Hét, 1910. december 18.]


TANTALOSZ (Szipülosz és Lűdia királya)

PELOPSZ (Písza királya)

ÁTREUSZ

Elektratext

(Mükéne királya)

AEROPÉ

Tantalosz, Phrűgia királya elrabolja az istenek eledelét, lemészárolja fiát, Pelopszot, és föltálalja az isteneknek. Az istenek rájönnek, mi van az ételben, csak Démétér eszik Pelopsz egyik vállából. A rablást így büntetik: Tantalosz egy gyümölcsfán lóg – amely egy lebegő szikla alatt nő ki egy tóból, a Hádész háromszoros fallal körülvett közepében –, örökkön éhezve a gyümölcsök között. Szomjazva a víz felett, rettegve a kő alatt. Az istenek megátkozzák a nemzetségét. Niobénak, Tantalosz lányának tizenkét gyermeke van. Termékenységével kérkedik az istenek előtt. Apollón és Artemisz megöli a tizenkét gyereket tizenkét nyíllal. Zeusz a jajgató anyát szoborrá változtatja. Kora nyaranta könnyezik a kőszobor. Thüesztész, Pelopsz fia házasságtörést követ el fivére, Átreusz feleségével. Átreusz agyonveri Thüesztész fiait, és megvendégeli őt a vérükkel és húsukkal. Thüesztész megerőszakolja a saját lányát. Fiúk, Aigiszthosz megöli Átreuszt. Agamemnón, Átreusz fia nőül veszi Klütaimnésztrát, Agamemnón fivére, Meneláosz Klütaimnésztra testvérét, Helenét. Parisz elcsábítja Helenét, aki követi Trójába, elkezdődik a trójai háború. Egy látnoki szózat a háború első áldozatául Agamemnón és Klütaimnésztra lányát, Íphigeneiát jelöli ki. Klütaimnésztra ellenszegül, Agamemnón engedelmeskedik, Íphigeneia bárd alá hajtja a nyakát. Klütaimnésztra megosztja hatalmát és ágyát Aigiszthosszal, Thüesztész fiával és Átreusz gyilkosával. A háborúból tíz év után hazatérő Agamemnónt Klütaimnésztra és Aigiszthosz megöli a fürdőben hálóval, karddal és bárddal. Élektra, Agamemnón második lánya megmenti fivérét, Oresztészt Aigiszthosz kardjától, és elküldi Phókiszba. Húsz évig várja hazatértét ő, aki cselédek közt cseléd az anyja palotájában. Húsz évig álmodja Klütaimnésztra ugyanazt az álmot: melléből egy kígyó tejet és vért szív. A huszadik évben Oresztész hazatér Mükénébe, agyoncsapja Aigiszthoszt az áldozati bárddal, utána anyját, aki fedetlen mellel áll előtte s az életéért sikolt. AGAMEMNÓN [Heiner Müller, 1967] (Mükéne királya) MENELÁOSZ (Spárta királya)

ANAXIBIA

HELENÉ SZTROPHIOSZ

PÜLADÉSZ

HERMIONÉ


HippodAmEia THÜESZTÉSZ

Az anyajog Az Agamemnónban, az Oreszteia első darabjában Aiszkhülosz fontos adalékot szolgáltat az emberi társadalom ugyanezen ősjogának [az anyajognak] megismeréséhez, s felfogásához e tekintetben Szophoklész Élektrája is csatlakozik. Az Erinnüszök csak Oresztészt, az anyagyilkost üldözik, Klütaimnésztra tette nem ösztönzi bosszúra őket. „A férfival, kit ölt, nem volt a vére egy.” Ahogy az Erinnüszök megtagadják a büntetést, éppúgy Klütaimnésztra is elhárítja a felelősséget önmagáról. Mindketten egyazon alaptörvényből indulnak ki, mindketten egyazon talajon állnak, az anyajog talaján. Eszerint Klütaimnésztra jogosan ölte meg hazatérő férjét. Kasszandra belépése Agamemnón ősi palotájába, befekvése az idegen hitvesi ágyba ugyanazon törvény sérelme, mint amelyet a fiú véres tette másodszor is megszeg. Kétszeres bűn terheli a Pelopidák férfiágát. Ha idegen ágyasának hazahozatalával Agamemnón lábbal tapodja az asszonyjogot, a sértett anya megölésével Oresztész betetézi apja bűntettét. Ha Agamemnón jogtalanul mészárolta le asszonya lányát, akkor Oresztész ismételt bűntett közepette látja anyja vérét földre ömleni, s Átreusz szörnytettét Thüesztész fiai ellen a család démona a ius talionis [a hasonlót hasonlóval vagyis „szemet szemért, fogat fogért” jogelv] alapján bünteti. Íphigeneia megölése igazolja Klütaimnésztra tettét. Aki gyermek vérét ontja, az anya bosszújának esik áldozatául. A leánygyermekben a női természetprincípiumot, magát a földanyát éri sérelem. Ahogy az Erinnüsz Klütaimnésztra mellett, úgy áll Nemeszisz Íphigeneia mellett. Az Erinnüszök törvénye szerint Oresztész, Nemeszisz törvénye szerint Agamemnón vérbűnnel szennyezett; az egyik is, a másik is a föld anyasága ellen elkövetett bűnben vétkes… PELOPIA

[Johann Jakob Bachofen, 1861]

TANTALOSZ AIGISZTHOSZ

KlÜtaImnÉSZtra

ÍPHIGENEIA KHRŰSZOTHEMISZ ÉLEKTRA ORESZTÉSZ


: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :


Az Elektra-komplexus múltja és jelene „Minden újszülött előtt az a feladat áll, hogy úrrá legyen az Ödipusz-komplexuson, akinek ez nem sikerül, neurotikussá válik” – jelentette ki Három értekezés a szexualitás elméletéről című munkájában Sigmund Freud. S ugyanő metapszichológiai írásaiban azt állította: a tudattalan tartalmát egy pszichikus ősnépességhez hasonlíthatjuk, ez képezi a tudattalan magját. Mi vonzotta a pszichoanalízist a mítoszok világához és egyéb társadalomtudományokhoz? A pszichoanalízis szerint minél jobban elmélyedünk az analizált személy múltjában, annál inkább megértjük jelenét. Ezzel a módszerrel jutott el Freud a gyermekek korai életszakaszában zajló nagy konfliktushoz, amelyet Szophoklész tragédiájának hőséről Ödipusz-komplexusnak nevezett el. Freud érdeklődése kutatásai közben a totemizmus felé fordult, s így fedezte fel a totemizmus két tabu-törvénye és az Ödipusz-komplexus kettős tartalma közötti megegyezést. A tabu-törvény így szól: a totemet (az apát) megölni és ugyanazon totemklánhoz tartozó nővel nemileg egyesülni nem szabad. Az Ödipusz-komplexus tartalma pedig úgy szól: az apát az útból eltenni és az anyát feleségül venni tilos. A XIX. század második felében jelent meg az ókorkutató J. J. Bachofen tanulmánya Az anyajog. Tanulmány a régi világ nőuralmáról, vallási és jogi természete alapján címmel. Bachofen szerint a mitológiai hagyomány az ősi korok léttörvényeinek hű tükre, az ősi eredetű gondolkodásmód megnyilatkozása. De vajon milyen ősi eredetű léttörvényekre utal Elektra története? Számos mítoszban és kultikus cselekményben jelenik meg a matriarchális vagyis anyasági társadalom két foka közötti különbség, illetve harcuk egymással. A hetairizmus őrzi legtisztábban a természeti-anyagi törvényeket, leráz magáról minden korlátozást, amelyet isteni lénye elleni véteknek tart. Az utókor szemében rendezetlennek tűnő szexuális magatartásformáját azután lassan felváltja a rendezettebb déméteri állapot és vele együtt a házasság intézménye s a házasság tisztaságának normája. A déméteri elv így a vele ellenkező, ősibb elv megcsorbítása, maga a házasság pedig egy korábbi törvény megszegése. Az idők során folyton alakuló vallási törvények és misztériumok, a női engesztelő áldozatok őrzik a házasság tisztaságát, megakadályozzák a hetairikus állapotba való visszalépést, és egyúttal társadalmi szervező erőkké is válnak. Ebben a korban minden szülőanya mint „nagy-természetanya” egyesíti magában az anyaság mindkét fokát: az alacsonyabb rendű, „tisztán természeti”-t és a magasabb rendű, „házassággal rendezett”et. A házasság intézményének korai megjelenése tehát a déméteri elv győzelmét jelenti, a fejlődés további fokozata lesz majd az apajogúság elismerése.


Hogyan tükröződik mindez Szophoklész Élektrájában, mely fő ihletője volt Hofmannsthal Elektra-drámájának is? Élektra egész életét a gyásznak szenteli, siratja apját, a meggyilkolt Agamemnónt, miközben visszavárja öccsét, Oresztészt, hogy az bosszút álljon a gyilkosokon. Itt is két tiltó állítás fogalmazódik meg, és egy kérdés: az apát megölni bűn, és az anyát megölni szintén bűn, s vajon az anya megölését indokolja-e az apa korábbi megölése. Élektra az anyjában, Klütaimnésztrában apagyilkost lát, és nem veszi tekintetbe az anyajog alapján álló védekezését: „Annak megölni lányomat nem volt joga”. Agamemnón a trójai háborúba indulás előtt feláldozta lányukat, Íphigeneiát, és ezzel súlyos bűnt követett el az anyajog ellen: a leánygyermek megölésével a női természet-princípiumot érte durva sérelem. Az anyai vérbosszú az anyai szülés jogához tartozik, így Klütaimnésztra bosszúja ezen az alapon jogos tett volt. Oresztesz Mondd, nővérem, nem hasonlít hozzád anyánk? Elektra (vadul) Hasonlít? Nem. Ne nézz az arcába, nem akarom. Ha meghalt, együtt megyünk majd megnézni az arcát. [Hofmannsthal: Elektra, 1903]

Amikor Klütaimnésztra véghez viszi véres tettét, az Erinnüszök, a legöregebb s legősibb istennők, akik az anyai jogokat képviselik a mitológiában, nem mozdulnak; ezzel szemben – a mítosz más ókori irodalmi feldolgozásaiban –az anyagyilkos Oresztészt üldözőbe veszik. „A férfival, kit ölt, nem volt a vére egy” – mondják Klütaimnésztrát védve Aiszkhülosz Eumeniszekében. A férjgyilkosság nem tartozik az ő „hatáskörükbe”, az anyajog legősibb, legerősebb isteni képviselőinek természeti törvényei nem sérültek meg. Az Erinnüszök és Klütaimnésztra egyazon alaptörvényből, a föld, a szülés jogából, az anyajogból indulnak ki, így nyer igazolást − a maga természeti-anyai törvényeinek engedelmeskedve − az anyai vérbosszú. A hazatérő Agamemnón a matriarchátus másik uralkodó princípiumát, a házasság tisztaságának déméteri elvét is megsértette azzal, hogy ágyasául házába hozta Kasszandrát. Élektrában is munkál a vérbosszú, de ő más szempontok szerint ítél. Élektra szemében már többet ér az apai leszármazási jog, mint a természeti törvényeknek engedelmeskedő anyajog. Ezen az alapon válik számára az apa megölése nagyobb bűnné, mint az anyáé. Élektra azonban passzív, a megoldást a férfitól várja; amíg Oresztész nem lép színre, bosszút kívánón átkozódik s ítéli el az apa- és férjgyilkosságot, a házasság szentségének a meggyalázását. Csupán öccse megérkezésekor bátorodik fel, mintegy maga elé tolva a cselekvő Oresztészt, aki az apollói törvények képviselője. A mítoszban Oresztész Apollóntól kap „felhatalmazást” az apagyilkosság megtorlására, és a tőle kapott nyilakkal próbál védekezni „anyja bosszúszomjas szelindekjei”-vel, az Erinnüszökkel szemben.


Élektra már Oresztész megérkezése előtt az anya jogai elé helyezi az apa uralmi jogait s hatalmi jelképeit, ezeket tiszteli, őket képviseli. Cselekvést katalizáló személyével, illetve a tettet végrehajtó Oresztésszel együtt az anyajogot felváltó apollói törvények és elvek, az apajog normái kerülnek be a kultúrába. Apollón egyik ragadványneve, a „Phoibosz”, fényeset, ragyogót jelent. Isteni hatásköre kiterjed a művészetekre, ugyanakkor a nyers anyagisághoz képest a szellemi-metafizikai világot, a rendet, a törvényt (és nem a korábbi véres törvénykezést), valamint a kiengesztelődés elveit képviseli. Az Olümposz több más istenével együtt a fejlődés újabb fokozatának, az apauralomnak a képviselője. Élektra szellemi közelségét Apollónhoz mi sem bizonyítja jobban, mint a neve: élektron ragyogót jelent. A mitológiai történetek és ókori művészi megfogalmazásaik az emberi létezés legősibb mozzanataihoz és társadalmi modelljeihez vezetnek vissza. Az Oidipúsz- és Élektra-mítosz, illetve ókori művészi feldolgozásaik hűen őrzik az őstörténet nagy társadalmi-kulturális fordulatát - az átmenetet a matriarchátusból a patriarchátusba -, a véresen tragikus események pedig a változásokat kísérő nagy konfliktusokat. Valahol erre található az „Elektra-komplexus” forrásvidéke is. Mondhatnánk úgy is: így élt és gondolkodott a „pszichikus ősnépesség”. De míg az emberiségnek sok ezer éve volt rá, hogy ezeken a konfliktusokon keresztüljusson és feldolgozza azokat, addig az egyes embernek „csak” röpke egy-két évtized áll rendelkezésre. Elektra (Klütaimnésztrához) Semmiben sem hasonlítok hozzád. Már régóta csak azért nézek a tükörbe, hogy erről a szerencsémről újra meg újra megbizonyosodjam. [Jean Giraudoux: Électre, 1937]

Mi is hát Élektra komplexusa? Élektra „mitológiai elemektől megfosztott” személyiségének alakulását a szeretett apa hiánya s anyjához fűződő ellenséges viszonya határozza meg. Klütaimnésztra nem volt „elég jó anya”; hogy miért alakult ez így, arra magyarázatot kapunk a kapcsolódó mitológiai történetekből: Agamemnón rablás útján, erőszakkal hozta őt a házába, miután megölte első férjét és csecsemőjét. Élektra elmondja, ő gondozta anyja helyett a kisgyermek Oresztészt, ugyanakkor mindig is úgy érezte, anyja gyűlöli őt. Az anya korábban tragikus körülmények között veszítette el legkedvesebb leánygyermekét, Íphigeneiát, aminek kettős hatása lehetett rá: egyrészt nem tudta szeretni az élőket, mintha rájuk haragudott volna az elveszettért, másrészt gyűlöletét a gyilkos apáról áttolta annak megmaradt gyermekeire (kivéve a behódoló Khrűszothemiszt). Élektra tehát azért ellenséges Klütaimnésztrával, mert rossz anyának tartja, apa- és férjgyilkost lát benne, aki a házasság tisztaságát is beszennyezte, a királyi hatalomra is tör, és végül azért, mert irigyli anyjától terhességét, amely neki nem adatik


meg. Elhunyt apját viszont gyermeki módon idealizálja. Elhúzódó gyászába szadisztikus elemek is vegyülnek: „gyötröm őket, mert a haltat ennyire tisztelem” – mondja. Ellenséges viszonyuk megakadályozza őt az anyjával való azonosulásban, így a megfelelő női szerepmodellt nem képes elsajátítani. Élektra menekül a nőiség elől, személyisége nélkülöz minden nőiességet, magát csökkent értékűnek, cselekvésre alkalmatlannak tartja, ezért passzívan alárendeli magát a férfierőnek, maga elé helyezve Oresztészt, tőle várva a megoldást. Elhúzódó gyásza és ellenséges női magatartása mögé rejti a férfierő és aktivitás iránti irigységét is. Mindez infantilis rögzítettségben tartja megölt apjával, így nincs mód az „Elektra-komplexus” feloldására. Élektra tehát − lélektani értelmezés szerint − mintegy sűrítve magában hordozza a lányok előtt álló feladatot, a komplex női szerepmodell és a saját értékek megtalálását. ELEKTRA ...ugye nem igaz, nem hasonlítok hozzá? Oresztesz Mit mondhatnék? Az ő arcának barázdáit elverte a villám és a jég. A tieden ott a vihar ígérete: egy szép napon a te orcádat is csontig égeti majd a lecsapó szenvedély. [Jean-Paul Sartre: A legyek, 1943]

Freud elsősorban a férfinemre vonatkoztatta az Ödipusz-komplexust, a női fejlődés ebbe a koncepcióba elnagyoltan és leértékelő módon épült be. Jung megkísérelte az Elektra-komplexus fogalmának analóg alkalmazását, utalva rá, hogy az azonosságokon túl más, csak a női nemre vonatkozó pszichikus folyamatról van szó; ezt azonban a szakmai nyelv nem fogadta be. Hogy mennyire rosszul tette, arra vonatkozóan elég Klütaimnésztrát idézni Euripidész Élektrájából: „Apádon csüngött mindig is szived, leány. / Van így is ez: van gyermek, apjához szitó, / más gyermekek meg inkább csüngnek anyjukon.” Freud írja az Álomfejtésben: „Talán mindannyiunknak az volt megírva a sors könyvében, hogy első nemi eszmélésünk az anyára, első gyűlöletünk és erőszakos kívánságunk az apára irányuljon; legalább is álmaink erről győznek meg.” Az egyedfejlődés e két nagy alapkonfliktusa, amelyeket már az antik drámák felmutatnak, nem csupán tudattalan fantáziák és vágyak megjelenési formái – ahogy a pszichoanalízis tartja −, hanem az emberiség fejlődéstörténetének történelmi-társadalmi-kulturális „emlékmaradványai” is. A Szophoklész-dráma Élektrája nagy fejlődéstörténeti fordulatot hajtott végre azzal, hogy elköteleződött az apollói elvek, az apai értékek és normák mellett, amelyeket az apajog megjelenése hozott a kultúrába. De ha Élektrára, a nőre tekintünk, láthatjuk, hogy személyisége esszenciálisan hordozza magában mindazokat a sajátosságokat, amelyeket a modern pszichológia tud a nőiség alakulásáról és buktatóiról. [Agárdiné Malek Zsuzsanna pszichológus, 2007]


Főpap Bosszantani akarod talán a holtakat? Az ő ünnepük ez a mai, tudod te jól. Gyászruhában kell neked is megjelenned. Elektra Gyászruhában? Miért gyászruhában? Az én halottaim nekem nem félelmetesek, a ti halottaitokkal pedig semmi dolgom. […] Aigiszthosz Itt kacarászik, amikor jelen van boldogult szülőapja, arcán megalvadt önvére… Elektra Hogy jön hozzá maga, hogy Agamemnont emlegesse? Honnan tudja maga, hogy nem szokott-e meglátogatni engem az apám éjszakánként, hogy a fülembe suttogjon valamit? Ó, ha tudná maga, hogy milyen fájdalmas, gyöngéd szavakat suttog nekem, szerelmes lányának, azon a megtört, rekedtes hangján! Igen, én most kacagok, először életemben kacagok most, mert boldog vagyok. És maga azt hiszi talán, hogy a boldogságom nem ér el apám szívéhez, és nem vidámítja meg azt is? Ó, ha most itt van, és látja fehér ruhában a lányát, akit maguk hiába próbáltak rabszolgasorban tartani, ha lát most az én jó apám engem, emelt homlokkal, töretlen büszkeséggel, bizonyára nem jut eszébe, hogy átkozzon engem. Felragyognak most a szemei kínhalálba dermedt arcából, és mosolyogni próbál véres ajkával. [Jean-Paul Sartre: A legyek, 1943]


„Mert számomra sokkal inkább tudás, mint pusztán vélekedés: arra vagyunk rendelve, hogy együtt még sok szépet, különöset alkossunk.” [Hofmannsthal Straussnak, 1906. október] „Ön született librettista, és ez az én szememben a legnagyobb bók, mivel szerintem sokkal nehezebb jó operaszöveget, mint szép színházi darabot írni.” [Strauss Hofmannsthalnak, 1908. július 6.] „Szívből örülök, hogy jól halad és meg van elégedve a munkával. Most erőt és örömet kívánok a befejezéshez is, amely az Ön művében persze sokkal jelentőségteljesebb és fontosabb lesz, mint a színműben volt.” [Hofmannsthal Straussnak, 1908. augusztus 16.] „Ha Straussnak ária nélküli, dialógusos operaszövegkönyvet írok, ő (anélkül, hogy sokat kritizálná) könyörtelenül megkomponálja – és létrejön, mint az Elektránál (most nagyon világosan látom ezeket a dolgokat), egy önmagában komplett darab, amelyre ráönt egy – nélkülözhető – szimfóniát, mint valami szószt a sültre… Bárcsak volna egy kifinomultabb, művészibb zeneszerzőm… Amit mond, amit akar, amire törekszik, az mind meglehetősen degusztál.” [Hofmannsthal Henry Kessler grófnak, 1909. május 30.]

„Ezek a színpad számára készült dolgok tényleg megállják a helyüket; imitt-amott a szöveg elhomályosul, mert ő nem mindig értett meg engem, itt-ott eldurvította a finomat, nem vette észre a szellemit, lealacsonyította a szellemeset – de sokat hozzá is adott: zenéje nagyon sokszor nagyon szép és találó, és örökre megmarad…” [Hofmannsthal Straussról]

„Nem csak ahhoz volt tehetsége, hogy megzenésíthető szüzséket találjon ki; hogy adott esetben melyik téma felelt meg az igényemnek, ahhoz is olyan érzékkel bírt – habár ő maga alig volt «muzikális» (akárcsak Goethe, a zenében élesen látó intuícióval rendelkezett) –, amely egyszerűen bámulatos…” [Strauss Hofmannsthalról]


Az opera anarchiája Miként a szimfóniákban az egytételeset, az operákban Strauss az egyfelvonásosat szereti. Vére gyorsan lüktet, hajlik a szenvedélyes kitörések tömör formában történő koncentrálására; szinte önkéntelenül föl kellett figyelnie a hofmannsthali Elektrára, amely őrölt tempóban és feltartóztathatatlan erővel igézte s rázta meg a nézők szellemét és idegeit. Amint megismerte, izgatottá vált tőle. Izgatta őt, hogy tudását új, immáron nem tarkán kolorisztikus, hanem ércesebb és súlyosabb világon próbálhatja ki. Operai palettáját a Saloméval már megteremtette, így most ott foghatott hozzá, ahol előzőleg abbahagyta. A színeknek már birtokában volt, azokon túlléphetett. A stílus született meg, amelyet az Elektrában önmaga számára már nem forradalmi, de nagyon érett, biztos és szakavatott nyelven alkalmazott. A Salome volt a nagy dobás, a kockázat, az áttörés; az Elektra lett az első állomás az új úton. A Salome bensőleg közelebb áll hozzá, és bizonyára sokak számára még sokáig ez lesz legsajátabb műve; az Elektra a próbatétel, s így ez is hódította meg ténylegesen azt a közönséget, amely a Salomén keresztül még nem találta meg őt. A Saloménak csábos és anyagszerű drámaisága van, az Elektra valóságosabb, színpadi drámaisággal rendelkezik. A Salome volt a szín és a táj, az Elektra a nyelv és a stílus. Az Elektra zenei stílusát immáron nem lehet technikai kedvteléssel magyarázni. Ez a stílus öntudatos. A szimfonikus tabló önállóvá válik. Kíméletlenül ábrázolja a lelki folyamatokat a fennkölt lírától a primitív szenvedélyek irtóztató szakadékáig. Úgy tűnik, e zene őseredetében egyesül Hofmannsthal költeményének küklópszi világával, ahol a végső dolgok még romlatlanul nyugszanak. Strauss sajátos nyelvén a lobogó szándékok tépettsége a belső magaslatok széles ívével, az ordító drámaiság a lágyan hömpölygő lírával találkozik. Strauss dúskál a zenekarban. Minden hangszerek szellemét szólítja, hogy általa tárja föl a legmélyebb aknákat; szétszórja e hangszereket, hogy zűrzavart okozzanak, összefogja őket, hogy kipróbálja démoni szuggesztiójukat, megvágja őket, hogy élvezze a legvéresebb fájdalom kéjét, távlatokká tágítja és szúrásokra élesíti őket; és forrong és rohan és kiált és jajong velük; azzal a felgyorsult szenvedéllyel, amelyből a tempója, és azokkal a jól kimért kontrasztokkal, amelyekből az okossága adódik. Strauss nyelve szokatlan; nem megörökölt, magukba zárt szavakat mond, hanem a teremtő fantázia új alakzatait, nem az elhasznált hatások rutinjával beszél, hanem egy eltökélt igazság mélyről jövő s a felindult szellemtől reszkető formáiban. A színpadi hangok mind e fölött ugyanezzel az új, izgatott pátosszal szólalnak meg, túlságosan együtt élve


a rettenettel ahhoz, hogy dalolhassanak – végpontján ama technikai lehetőségeknek, amelyeket a torok mint hangszer nyújt az emberi kifejezés számára. Motívumok szövődnek össze anélkül, hogy természetellenesen alakulnának; emlékek fonódnak össze anélkül, hogy elnémulnának. A kontrasztok világában imitt-amott felbukkannak a tökéletes kedvesség frázisai, egy darabka duett, egy gyöngéden elhalkuló dal, olykor szinte az emberi mivoltából kivetkezett ember megpihenésének szükségleteként. Ám ezek az alakzatok sem önmagukért léteznek, hanem mint asszociatív nyelv, akárcsak az átkozódás és a nevetés, az ordítás és a kacsintás. Mindezek lelki kapcsolatok motívumai egy olyan zeneműben, amelynek közvetlen és közvetett kifejezési formáit valószínűleg senki sem tudja szétválasztani. Az Elektra-zenekar sajátosságát a hegedűk megháromszorozása adja, hisz eddig ezek többnyire csak két csoportot alkottak. Ugyancsak három csoportot képeznek a brácsák, kettőt a csellók. A másik sajátosság a mély rezek fokozott használatából adódik: a négy tuba, a (hat magas trombitához társított) basszus trombita, a kontrabasszus harsona, kontrabasszus tuba nibelungi hangulatot idéz elő. Mindebben a miliő mélységes, érces komolysága, valamint a női szerepekben való sajátos kiéleződése tükröződik. Ezekben a dolgokban Strauss párját ritkító mester, s zenekara oly roppant módon és mégis oly édesen telt, oly egységesen erős és mégis, minden gazdagságával együtt is oly visszafogott, hogy e hangzás mindenképpen összemérhető magával a zenei nyelvvel. Még egyszer: senki nem fog az Elektrában egyetlen helyet is fölfedezni, amely a hangzásból született. A stílus maga alá gyűrte a hangzást, a nyelv szolgálójává tette a hangszereket. Ez az Elektra becsületessége. Ez, ha úgy tetszik, az Elektra haladó vonása. Mintha sújtólég nyomása alatt állnának, úgy peregnek le az éles vágásokkal egymáshoz illesztett jelenetek, amelyekhez a szöveg költője keveset fűzött hozzá, de amelyekből keveset is vett el. A szolgálók nyugtalansága a bevezetésben még némileg bizonytalan. Elektra nagymonológja az Agamemnonnak szóló fohászokkal az első stabil bizonyosság: széles ívű, nagylélegzetű, félelmetesen fenséges. Az első Chrysothemis-jelenet: Elektra kemény, erős lényével a lágyabb testvér lép szembe, az Esz-dúrban és háromnegyedben lejtő, kedves leány, aki – az életet szólítva, az életet a lelki tánceksztázisig kizengetve – hamar a Chrysothemis-keringő névvel ruházta föl e derűs, egyszerű ütemeket. A Klytaemnestra-jelenet következik: kongó, borzongató, kísérteties rémképek, bénult harmóniák, rekedtes szépség, fásult töprengés, az állati mohóság sunyi kéje, egy démon tévelygése, a félelem és a gyávaság, s a kegyetlen, ironikus bosszú, amelyet Elektra véres bacchanáliaként fest le anyja előtt. Második Chrysothemis-jelenet: átlendülve az élő életbe, Elektra az üdeségét megőrző testvérből


szívja magába a tetterőt; a merészség erotikája ez, a megtorlás dühének szerelmi jelenete, megpezsdülése a várakozás napjaiban szunnyadó nedveknek – valóban erotikus színt hoz e darabba, amelyben annyi a tett és oly kevés a szerelmi öröm. Most megjelenik Orestes. Súlyos várakozás, aggodalom, sejtelem, a fölismerés, a kitörés, az egész darab legerősebb kitörése, a zenekar égnek emelt keze, égbe kiáltása, majd elcsöndesülése, lenyugvása a gyöngéd Asz-dúrban, lejjebb és lejjebb, önmagát simogatva, ringatva, a fivér hálával telt megszólításának csodálatos, lágy, szívmelengető dalában. Ajtók zárva, semmi, sikoly, sikoly – megtörtént, és az ujjongó diadalének, az áldozati tánc, az önmaga áldozatává váló Elektra engesztelő tánca győzedelmi záró szimfóniává kever össze mindent, ami erős (mint Elektra), érzelmes (mint Chrysothemis) és boldogító (mint Orestes): a Sors csillogó koronával ékesíti önmagát. Bámulatos mű marad ez, amely az abszolút zenei nyelv nagy német erejében fogant. A három női főszerep veszélyeit kikerüli elrendezésük. Minél közelebb jut a befejezéséhez, a zene annál jobban kiszélesedik, és annál szolgálatkészebben is hatol a szívünkbe. Az újszerűség párája, ahogyan a Saloméban Heródest, úgy itt Klytaemnestrát üli meg. A komponálási folyamatban Strauss ehelyütt megakadt. Várta az idegenszerűt. Most itt van, nem sejtett impressziókban. Barna szakadékokat látunk, érezzük az állatias uralkodó emberek szagát, amint egykoron ott lent jártak-keltek. Köztes világok jönnek itt létre, Hofmannsthalnál isten és állat között, Straussnál a boldogult, régi Wagner-operák, valamint korunknak a medúzaszerű ókorról szerzett utolsó ismeretei közt. E világok egyszerre taszítják és hatják át egymást. Alkalmasint szilánkok és meteorok röpködnek. De történik valami: a szellem a legszélsőségesebb feszültségekben teremt. Hová vezet ez? Leteszem a Strauss-művek kötetét. Mialatt én visszatekintek, ő tovább dolgozik. [Oskar Bie, 1913]


„Mert számomra sokkal inkább tudás, mint pusztán vélekedés: arra vagyunk rendelve, hogy együtt még sok szépet, különöset alkossunk.” [Hofmannsthal Straussnak, 1906. október]

„Ön született librettista, és ez az én szememben a legnagyobb bók, mivel szerintem sokkal nehezebb jó operaszöveget, mint szép színházi darabot írni.” [Strauss Hofmannsthalnak, 1908. július 6.]

„Szívből örülök, hogy jól halad és meg van elégedve a munkával. Most erőt és örömet kívánok a befejezéshez is, amely az Ön művében persze sokkal jelentőségteljesebb és fontosabb lesz, mint a színműben volt.” [Hofmannsthal Straussnak, 1908. augusztus 16.]

„Ha Straussnak ária nélküli, dialógusos operaszövegkönyvet írok, ő (anélkül, hogy sokat kritizálná) könyörtelenül megkomponálja – és létrejön, mint az Elektránál (most nagyon világosan látom ezeket a dolgokat), egy önmagában komplett darab, amelyre ráönt egy – nélkülözhető – szimfóniát, mint valami sültre a szószt… Bárcsak volna egy kifinomultabb, művészibb zeneszerzőm… Amit mond, amit akar, amire törekszik, az mind meglehetősen degusztál.” [Hofmannsthal Henry Kessler grófnak, 1909. május 30.]

RICHARD STRAUSS [1864 - 1949]

Hugo von Hofmannsthal [1874 - 1929]


KLÜTAIMNESZTRA Nem vitatkozom veled, Elektra. Látom, hogy a pusztulásunkra törsz, de a magadéra is. De hogyan is tudnék jótanáccsal melletted lenni én, aki egy reggelen szintén romba döntöttem egész életemet? Gyűlölsz engem, gyermekem, de sokkal inkább nyugtalanít az, hogy hasonlítsz hozzám: nekem is ilyen hegyes volt az állam valamikor, nyugtalan a vérem, baljós tekintetem, és nem sok jó született belőle. [Jean-Paul Sartre: A legyek, 1943]


Strauss Elektrájának Klytaemnestra–Elektra-jelenete Fodor Arankával és Krammer Terézzel. A fotó a budapesti bemutató főpróbája után, 1910. március 9-én készült.


KLÜTAIMNESZTRA Te még fiatal vagy, Elektra. Könnyű dolog ítélkeznie annak, aki fiatal és még bűnbe nem esett, hisz ideje se volt rá. De türelem: egy napon a te nyomodba is odaszegődik majd egy jóvá nem tehető bűnnek az emléke. Minden lépteddel szabadulni szeretnél attól a kölönctől, de akármennyire is vonszolod, mindig érzed a súlyát. És ha hátratekintesz, látod majd magad mögött, kézzel meg nem érinthetően, sötéten és tisztán, mint egy fekete kristályt. És ésszel fel sem éred, csak motyogod: „Nem én voltam, én nem voltam, aki tette”. Mégis, az csak ott marad, százszor megtagadva, mindig ott, hogy megrokkansz belé. Így majd aztán megvilágosul előtted, hogy egyetlen kockán eljátszottad az életed, egyszer s mindenkorra, és nincs más hátra, mint kiszikkadva cipelni bűnödet a sírig. Íme, ez a töredelemnek törvénye, a helyes és igazságtalan törvény. Majd meglátjuk akkor, mi lesz belőled és a te gőgös ifjúságodból. [Jean-Paul Sartre: A legyek, 1943]


„Nem vagyok barom, nem tudok feledni” 1

Strauss Elektrájának magyar fogadtatása Strauss Elektrájának magyar premierje alig több mint egy évvel a drezdai ősbemutató (1909. január 25.) után zajlott le. Az előadás körülményeit vizsgálva figyelmünk a korabeli budapesti kulturális zsurnalisztikára is ráirányul, amelynek gazdagsága és magas színvonala joggal ébreszthet bámulatot, sőt irigységet a mai olvasóban. Mint a Pesti Hírlap beszámolt, „a m. kir. Operaházban csaknem két hónap óta, határtalan gonddal és dicséretes lelkiismeretességgel” készültek „Strauss Richárd hatalmas művének bemutatására. Rékai Nándor és Lichtenberg Emil, majd pedig Kerner István vezetése alatt tanulták az énekesek szerepeiket. A díszlet: a mykenei királyi palotának, a híres oroszlánkapuval díszített homlokzata mögötti hátsó udvara, a bécsi Roller tanár tervezetének felhasználásával, de itthon készült. Aminthogy máskülönben is minden itthon készült; saját énekeseivel és kizárólag hazai erőkkel adja elő a m. kir. Operaház ezt a horribilis nehézségű művet, melynek bemutatására még a jóval nagyobb személyzettel bíró bécsi udv. Operaház is kénytelen volt egy párizsi énekesnőt, Marcell Lucille-t szerződtetni. Csak az operaházi zenekart bővítették ki néhány, az itteni katonai zenekaroktól kölcsönkért fafúvókkal.” A bemutatót megelőző rendkívüli érdeklődésről tanúskodnak azok a híradások is, 1 Hofmannsthal: Elektra. Egyike a címszerep Strauss által törölt mondatainak.


amelyek a főpróba körüli anomáliákat taglalják: „Az igazgatóság előzőleg hivatalos kommünikében tudatta, hogy a főpróba nem lesz nyilvános és arra csakis a kritikusokat hívják meg. A nézőtér mégis egészen megtelt. Ott volt – igen helyesen – a zeneakadémia egész tanári kara (a zeneakadémián ezalatt alighanem szüneteltek az előadások), de ott volt sok balerina, kardalosnő, külvárosi komikus, sőt a helybeli szabó- és cipésztestületnek néhány érdemes tagja is. Elvárjuk, hogy az igazgatóság kideríti, hogyan került ez a sok oda nem való elem, mely zsibongásával zavarta a főpróbát, a tilalom dacára a nézőtérre. Mert különben igazán nem lehetne többé komolyan venni az igazgató úr intézkedéseit” (Esti Hírlap).2 Jóllehet a Salomét (1905) „perverz szövege és zenei fajtalansága” miatt csak 1912ben mutatta be a budapesti Opera, a helybeli sajtó tökéletesen tájékozva volt róla,3 s így meg tudta tenni a két mű közötti szükséges összehasonlítást.4 Sőt, már az új mű, a „Rózsagavallér” [!] készültéről is értesültek egyesek, pl. Kálmán Jenő, a Pesti Napló cikkírója5 vagy éppen Beer Ágost, aki az Elektra legalaposabb értékelését adta meg – németül – a Pester Lloyd tárcarovatában6. Általában nem állítható, hogy a pesti német lapok tájékozottabb és jobban megírt cikkekben számoltak volna be az Elektra magyar bemutatójáról; ítéletük, megállapításaik 2 A Független Magyarország ezt a kifogást azzal a megjegyzéssel árnyalta, hogy a főpróbán ingyenjeggyel ülő és ezért magát „a színház lekötelezettjének” érző közönség nem feltétlenül az, „amelynek ítéletére van oka adnia a színháznak”… 3 „«Salome» című zenedrámája nálunk is színre került egy idegen, német színtársulattal a Király-színházban – a Magyar Kir. Opera nem merte előadni perverz szövege és zenei fajtalansága miatt –, de a mi közönségünk nemigen érdeklődött akkoriban Strauss iránt, úgyhogy az előadások majdnem üres ház előtt folytak le” (Vavrinecz Mór cikke, Alkotmány). Csáth Géza szerint ugyanakkor a „boroszlói operatársulat” produkciója „mámoros, forró” sikert aratott (Világ). Egyébként – mint annyi mindenben, úgy – prüdéria dolgában is csak halvány mása lehettünk Bécsnek: a Hofoper egészen 1918-ig ellen tudott állni Salome csábításának… 4 „Még a Salome is, az Elektrához képest, olyan mint egy Clementi-féle sonatina; egyszerűnek, naivnak, szinte primitívnek tetszik” (Pesti Hírlap). „Nach der lusttollen «Salome», deren vertonte Hysterie uns heute freilich wie sanftes Taubengirren anmuthete, dieses Rachthier, «Elektra» genannt, die ein junger, wortbrünstiger Dichter aus der sophokleischen Antike gezogen, um sie in den neurasthenischen Lärm von heute zu zerren (Politisches Volksblatt). 5 „Az, hogy most az Elektra után vígoperát ír az eszközök redukálásával, melódiákat a mostani fel nem oldott disszonanciák helyett, ezt könnyen lehetne a straussi ultramodernség tetőzésének hinni, annak, hogy ami az Elektra után következnék, azt már maga Strauss sem merné zenének nevezni…” 6 „Inzwischen hat Strauss selbst ein anderes Gebiet, die musikalische Komödie aufgesucht… fühlt er, dass es im Salome-Elektra-Stil für ihn – vorläufig, wenigstens – keine Steigerung, kein Überbieten gibt?”


„Amint ott ült a szögletben anyjára meresztve szemét, amint félénken húzódott össze a legkisebb neszre, amint vadmacska módjára ugrott föl a legkisebb zajra, amint kiegyenesedett, hőssé, naggyá lett, amikor vérszagot érzett: mindezt Krammer asszony úgy játszta és énekelte, amint azt régóta ismert, nagy talentumától és művészetétől vártuk.” [Erdős Armand kritikája, Egyetértés, 1910. márczius 12.]


többsége nagyon is hasonlatos a magyar nyelvű sajtóéhoz. Ám föltűnik, hogy egy árnyalattal mégis csak nyitottabbak, toleránsabbak az újjal szemben. A Politisches Volksblatt újságírója („–dó”) például vitába szállt a kiszámítottság, a rafinéria, a „több kalkuláczió, mint ispiráczió” (Magyar Nemzet) sok helyütt olvasható megállapításával, kijelentve, hogy „ahhoz ez az ember [Strauss] túlságosan nagy, túlságosan zseniális”.7 Kemény Aladár, a Budapester Tagblatt cikkírója pedig az egzaltáltság, a túlzottság, a szertelenség, a „rútban való kéjelgés”8 és legfőként a „kakofónia”9 minduntalan hangoztatott vádjával szemben merte leszögezni: „A Strauss-dráma rettenetes ösztönei az emberi lélekben gyökereznek, még ha annak legmélyebb szakadékaiba is rejtetten. Ezek a szakadékok pedig sötétek, mivel a mindenbe beletörődő gyávaság mindig is irtózott attól, hogy e mélyedéseket bevilágítsa. Csakhogy a zseninek ehhez is természetes menlevele van: e jogot Richard Strausstól senkinek sem szabad elvitatnia.” De még a konzervatív és nacionalista Budapesti Hírlap is – amelyik olyannyira „magyar”, hogy csakis „Strausz Rikárd”-ot, meg „Egisztosz”-t stb. képes leírni –, még ez az újság is elismeri, hogy „akármilyen hidegen, józanul is ítéljük meg a darabot, az kétségtelen, hogy a hallgatót lebilincseli, izgatja, szinte fárasztja. Az érzések komplexumát persze nehéz elemeire bontani. Nehéz megkülönböztetni a fiziológiai hatást az esztétikai hatástól…” A cikk szerzője, Kern Aurél most sem tagadja meg önmagát, midőn fölfedezi, hogy „Strausz Rikárd… az anarkia embere. Jövedelmezőnek látja a forradalmat, és forradalmat csinál. A partenkircheni villa verandáján havannaszivar mellett leírja fülhasogató akkordjait, a közönség borzongva hallgatja, de tapsol. Közben Strausz becsületszavára kijelenti, hogy 7 „Im Besonderen möchte man der im gegenerischen Lager vielfach geäusserten Auffassung entgegentreten, dass bei Strauss, dem Neueren, nur spekulative Tendenzen vorherrschen, dass bei Zurechtlegung seines Opernstils ein verdächtig merkantiler Nebengedanke mitgewirkt haben mochte. Dazu ist der Mann wirklich zu gross, zu genial… [Seine seltenen Gaben stellt Strauss] in den Dienst seiner kümstlerischen Überzeugung, seines künstlerischen Willens. Nur über Ethik und Aesthetik dieses Willens und dieser Überzeugung kann mit recht gestritten werden. Und auch darüber nur bedingt, seitdem die Moderne das Wort von einer «Kunst des Hässlichen» gezeitigt hat.” 8 Dr. Béldi Izor (alias Goldstein József ügyvéd) háromrészes cikksorozatban foglalkozott az Elektrával és szerzőjével a Pesti Hírlapban. Mint a széplelkű (Bartók-ellenes cikkeiről elhíresült) tollnok Strauss otthonáról írja: „A szép, virágos kertben tömérdek dalos madár tanyázik, buja azaleák és kövérszirmú Marechal Nielek tejesztik bódító illatukat, a napsugár pedig tarka színpompával szűrődik át a színes bucni-ablaktáblákon a mester dolgozószobájába, hol ő naponta, reggeltől délig a múzsával enyeleg… Ebben a poétikus milieuben, a természet elbájoló szépségeinek bűvös hatása alatt alkotta ezt a két zenei Calibant [ti. a Salomét és az Elektrát]!” 9 Az egyik legmulattatóbb (ha nem is föltétlen legtalálóbb) jellemzést Strauss zenéjéről a később tragikus sorsot szenvedett Szomory Emil adta: „Hát persze, egész különös zenei lelkesedés és művészi rajongás kell hozzá, hogy Strauss Richárdot megérthessük és valóban élvezni tudjuk. És rendkívüli intelligenczia. Azt, hogy egy igen nagy ember nyilatkozik meg az Elektrában, a laikus is érzi és nem tudja kivonni magát Straussnak, ha úgy tetszik, súlyos hatása alól. Az ördöngős muzsikáján át is meleg poézist érzünk és amint melodikusan szólal meg, a szívünket éri. De melódiából nem ad sokat, pedig adhatna. Nem akar. Elrontja a százezrek közönséges mulatságát. Emlékeztet az angol konyhára. Folkestoneban a Carlton-Hotelben szervírozták a legpompásabb ételeket. Az ember jóízűen eszik egy darab csirkét és mikor folytatná, látja, hogy a másik darabra gondosan valamiféle penész van kenve. Vagy a kitűnő csokoládétorta, melybe, hogy a gyomor túlságosan el ne kényeztessék, figyelmesen elhelyeznek egy vöröshagymát!” (Az Újság)


mindezeket a disszonanciákat belső ösztönből, szándék nélkül írja. Kriminális mellékíze van az olyan művészetnek, melynek védekeznie kell a mala fides vádja ellen…” A budapesti lapok többsége mindazonáltal nem volt elutasító az Elektrával szemben. A mű megszólaltatásáról pedig szinte egyöntetűen jó a vélemény. „A legnagyobb siker volt, melyet újdonság a Trisztán óta az Operaházban aratott”,10 írta a Neues Pester Journal, hozzátéve: „Hogy ez művészeti jelenségként örvendetes-e, azt ne bolygassuk. Az Operaház mindenesetre derekasan rászolgált.” A bemutató napján (1910. március 11.) a budapesti lapok leközölték Strauss Mészáros Imréhez intézett levelét, amelyben – egyidejű londoni Elektra-vezénylése okán – a zeneszerző kimentette magát a Magyar Királyi Operaház igazgatójánál, és egyben „teljes és nagyon szép sikert” kíván a premierhez. A mulasztás bepótlására nyolc hónappal később került sor, amikor Strauss maga vezényelte az Elektrát a pesti Operában két estén (1910. november 3. és 5.). „Most, ma, hogy Strauss interpretációjában hallottuk az Elektrát, tudjuk már, hogy a tavaszi premieren nem az Elektrát hallottuk, amit Strauss gondolt”, írta Csáth Géza. „Nem. Kerner István az egészet nyersebb, vadabb tónusban tartotta. Romantikusra és mese-ízűre dolgozta ki. Strauss dirigálásában klasszikusnak láttuk az Elektrát… Az egész kevésbé fortissimo, kevésbé őrült, kevésbé rettenetes… Az egész tagoltabb, zeneibb, értelmesebb, szolidabb lett. Korántsem adta meg azt az izgalmat, amit az első előadás «choc»-ja megadott. De érteni sokkal inkább megértettük. Strauss pálcája rendkívüli szépséggel és ökonómiával emelte ki a zenekarból és mutatta föl azt a mellékmotívumot és ritmusmintát, amit egy-egy pillanatra közvetlenül és külön a fülünkbe akart juttatni. Megmagyarázta: «íme, így konstruálok én, ezek az én machinációim, ez az én bűvészetem»” (Világ). Strauss előző napi nyilatkozata (ugyancsak a Világnak) ugyanakkor részben ellentmond e jellemzésnek: „A zenekar elsőrangú, és egytől-egyig a legjobb muzsikusok… Persze vannak egyes dolgok, amelyeket mindenütt egyformán tapasztalok az operáim előadásánál: a fortékat nem hozzák elég erősen és a pianókat nem elég szélesen… Mikor én dirigálok, ezt megkívánom, mert ebben fejeződik ki leginkább az én zenei egyéniségem. De hát ez persze egészen egyéni dolog, és aztán meg olyan merészségekkel is jár, amelyeket csakis a szerző maga mer megkockáztatni…” A délelőtti próbáról érzékletes megfigyelésekkel beszámoló cikk mindazonáltal leszögezi, hogy Strauss „a fortéktól eltekintve… ahol csak lehet, tompítja a zenekart…” Ha nem is maga Strauss vezényelte, de dicséretével ő hitelesítette azt a berlini 10 A Wagnerrel való párhuzam obligát megvonása egyébként is „emlékeztető motívumuk” a kritikáknak. A Magyarországban Merkler Andor csak „II. Richárd”-ként emlegeti Straussot, a Neues Pester Journalban „–y” pedig így ír: „Aus der düstermatten Lavagluth einer kakophonen Schallorgie steigt vorübergehend der reinere Feuerzauber auf, der auf dem Brünnhildenfelsen loht. Wenn Richard der Fürchterliche unsere Seele erheben will, muss er auf die Schultern des noch Grösseren steigen.”


előadást, amelyben az Elektrát „a szerző 76. születésnapján szólaltatták meg”, s amelyet „az ünnepelt maga grandiózusnak minősített” (Magyar Nemzet). Egyes híradások 25, mások 30 év kihagyásról írtak, amikor ugyanez a produkció 1941. április 21-én a Berlini Staastoper budapesti vendégjátékának keretében a Magyar Királyi Operaházban szerepelt. Utóbbiaknak volt igazuk, hisz az Elektra utoljára 1911. január 31-én hangzott el a pesti Operában.11 Mint a „gondos előrelátással” (Esti Kurír) még Berlinben nyomatott műsorfüzet beköszöntőjében Hóman Bálint kultuszminiszter fogalmazott, „amidőn a zeneművészet terén elöljáró két nagy nemzet12 kultúrájának legnagyobb teljesítményeivel ismerteti és ajándékozza meg egymást és harmadikul ebbe a szellemi vendégségbe bennünket, magyarokat hívott meg, úgy érezzük, hogy a fegyveres küzdelemben velök vállvetve harcoló bajtársukat ismerik el méltó bajtársuknak a szellemi élet küzdőterén is”. Erich von Prittwich und Gaffron dr., „a nagyhírű s a napokban az angolok otromba bombatámadásának áldozatul esett operaház művészi tanácsadója… a budapesti német tudományos intézetben a sajtó képviselői előtt” ugyancsak hangsúlyozta, hogy „a két tengelyállam egymás kulturális kapcsolatait minden más nemzetet megelőzve, azonnal kiterjeszti a baráti Magyarországra, amelynek hősies kiállását a délszláv rendbontók ellen együtt ünnepli most az erős és egységes Európáért aggódó emberiség” (Új Magyarország). Több sem kellett a Magyarság cikkírójának, aki nem mulasztott el rámutatni, hogy „nagy szövetségesünk négyszer tette már lehetővé magyar területek visszaszerzését s természetes, hogy most, a Délvidék elfoglalásának örömnapjaiban13 fokozott szeretettel és melegséggel köszöntjük körünkben a német művészeket”. Ezt a fokozott szeretetet és melegséget még továbbfokozni pedig már csak a Nemzetőr tudta, amely szerint „a magyar 11 A magyarországi bemutató produkciója mindössze 15 előadást ért meg. 12 Ti. a német és az olasz, merthogy ezalatt Berlinben a Római Operaház vendégszerepelt. 13 Három hét sem telt el Teleki Pál miniszterelnök – vélt vagy valós – öngyilkossága óta! (1941. április 3.)


keresztény operalátogatók tüntető ünnepléssel fogadják az angol légitámadás által otthonukból kiűzött operaegyüttes tagjait és örülnek annak, hogy vándorútjukon éppen Budapest az első állomás, hogy éppen a baráti magyar nép legszebb művészi hajlékában találják meg az első otthonukat. A budapesti fogadtatás annál melegebb, mert itt sokan tudják, hogy ez a berlini operaegyüttes mennyire kedvence a Németbirodalom [!] vezérének, Hitler Adolfnak, sokan tudják, hány estén talált a Németbirodalom feje nagy munkája közben igazi felüdülést a most Pestre érkezett együttes játékában.” És amikor a kedvencek élén „megjelent fiatal karnagyuk, Herbert von Karajan, a közönség zúgó tapsviharral üdvözölte a nálunk ezúttal bemutatkozó, de hírből már jól ismert zenei kiválóságot.14 A zenekar bevezetésül a magyar Himnuszt, a Rákóczi-indulót, a német himnuszt, valamint a Horst Wessel Lied-et játszotta el. A közönség állva hallgatta végig valamennyit” (Újság). Az előadásról, amelyen megjelent a kultuszminiszteren kívül Bárdossy László miniszterelnök és – mint többek közt a Pest beszámolt – „Wagner Winifred asszony, Wagner Siegfried özvegye” is,15 a legszínvonalasabb magyar nyelvű kritikát Lányi Viktor írta a Pesti Hírlapban: „az Elektra élő, életképes alkotás, semmivel sem elvontabb vagy szélsőségesebb a Saloménál, amely minálunk meg tudott gyökerezni. Sőt most, hogy három évtized múltán nagyszerű előadásban újra láthattuk, úgy érezzük: elődjénél érettebb, nemesebb, egységesebb stílusú és zártabb építkezésű. Külön méltatás illeti az előadás fiatal karmesterét. Neve – jól jegyezzük meg – Herbert von Karajan. Rendkívüli tehetség. Dirigálása friss, tüzes, sugallatos. A tévedhetetlen zenészösztön és a zene mélységeiben elmerülni képes tudatosság szerencsés találkozása. Remek keze és finom füle van, tökéletes érzéke az arányok, a színfokozatok, a szerkezeti elemek belső sztatikája iránt…” A berliniek Elektrájáról szóló legkomolyabb elemzést mindazonáltal ezúttal is – akár az 1910-es budapesti bemutatóról – németül olvashatjuk, és ezúttal is a Pester Lloydban. A cikkíró most viszont már nem – mint akkor – a kiváló Beer Ágost, hanem a (zenetudományból épp a berlini egyetemen doktorált) fiatal Bartha Dénes, aki szerint „ennek a kivételes műnek minden előadása a stílus már-már konok egységére és az expresszivitás kiemelésére kell, hogy összpontosítson. Ez pedig a berlini előadásban – amelyet most hálával telve láthattunk és hallhattunk Budapesten – a legnagyobb mértékben megtörtént. A zenei irányítás (Herbert v. Karajan), a rendezés (Barbara Kemp v. Schillings16), a szcenika (Emil Preetorius) és a színpadi technika (Rudolf Klein) kivétel nélkül, egyaránt arra ügyelt, hogy zene és cselekmény e 14 Két nappal később, április 23-án Karajan a Staatsoper zenekara – a Berlini Staatskapelle – élén szimfonikus koncertet is vezényelt; ez volt második és egyben utolsó budapesti fellépése. 15 A vendégjáték műsorán a Walkür bayreuthi produkciója is szerepelt. 16 Max von Schillings zeneszerző özvegye, akit a budapesti Operaház közönsége évekkel korábban „Salome szerepében ünnepelt” (Új Magyarország).


példátlan (s ilyen mértékben azóta újra talán Richard Strauss által sem elért) egységét hangsúlyozza… Herbert v. Karajan, az alig 32 éves zseniális karmester keze alatt a zenekar olyan expresszíven festi alá a színpadi eseményeket, hogy azt hatásosabbnak és tökéletesebbnek aligha lehet elképzelni. Hogy a zenekari orgiában (ezt a kifejezést egy ízben maga Strauss használta) az énekhangok mintegy elvesznek, annak nagyon is kézenfekvő veszélye itt a leghatározottabban elhárult, olyannyira, hogy a szereplők majd minden szavát érteni lehet.17 Ehhez persze olyan tökéletes énekesek is kellenek, amilyeneket ezúttal hallhattunk…” „Felújítás-e egyáltalán?”, tette föl kérdését Kovács János, a Magyar Nemzet operakritikusa az 1976. január 18-adiki premiert követően. „Hatvanhat év után inkább újabb magyarországi bemutatóval ér fel.18 Talán most itt is hozzá a szerencsés pillanat: többé-kevésbé megvannak rá a jó szereposztási feltételek. Operaházunk vezetőségét alighanem ez befolyásolhatta elhatározásában…19 A Salome repertoárdarab maradt, az Elektra utáni időkből származó Rózsalovag szintén – maga az Elektra nem. «Megbukott» talán egyszer s mindenkorra?”, teszi fel másik kérdését Kovács, és válasza: „Ma úgy látjuk, igazában nem is volt alkalma, hogy megbukjék: azzal, hogy hosszú éveken át egyszerűen lekerült a napirendről, még nem dőlt el Richard Strauss egyik főművének sorsa, a mi közönségünk színe előtt sem.” S ehhez a megállapításhoz csatlakozott a Magyar Rádió Új Zenei Újságjában Kroó György is, rámutatva, hogy „az Elektra-per… már réges-rég eldőlt, a 17 Hasonló megállapítást az Elektra magyar előadásairól szóló kritikákban csak elvétve olvashatni… 18 A Berlini Staatsoper 1941-es vendégjátékát 1976-ban egyedül Várnai Péter említette meg, a Magyar Hírlapban. 19 A szereposztási feltételek meglétének mint műsorpolitikai irányelvnek az emlegetése visszatérő motívum a Kádár-korszak – s benne az önellátásra kényszerült repertoárműködés – operakritikájában.


darab fönnmaradt, s a világon mindig, folyamatosan legalább fél tucat helyen játsszák egyszerre”. Kroó szerint „Richard Strauss egész életművének két legnagyobb pillanatát ebben az operában éljük át: a Klytaemnestra megjelenését megelőző közjátékzenében, amely egész a Csodálatos mandarinig érvényes marad az európai zene számára, másrészt az Orestes által saját halálát bejelentő jelenetben, ahol Strauss érzelemvilága minden illusztrációtól, külsőségtől szabadon, megindító humánumával ragad el”. A felújítást vezénylő Erdélyi Miklós teljesítményét is talán Kroó méltatta legszebben: „keze alatt a partitúra óriási tömbjei, az alaptónusok válnak jellegzetessé, nagyszerűen érzékelteti éppen azt, ami az Elektrát a Salométól megkülönbözteti, a méltóságát, a monumentalitását, és néhány feledhetetlen csúcspontot teremt. Operaházi pályájának egyik legjelentősebb produkciója…” Békés András rendezését és Forray Gábor díszletét – a kor sokak szerint legemlékezetesebb színpadi trouvaille-át (amelyen egyébként csak a Muzsika kritikusa talált kivetnivalót) – viszont megint Kovács János jellemezte a legpontosabban: „A mykenei palota szimbóluma az Operaház színpadán egyetlen hatalmas fal. Egyetlen függőleges sík – jelképes méhkas fala, sejtszerű elemekből összerakva. A színpadi játék, minden dinamizmusa ellenére, alig szóródik szét a térben: szinte az az érzésünk, egy síkban reliefszerűen zajlik. Elektra műve rést nyit ezen a falon: nyílások, mély üregek támadnak rajta, még ha véres áldozatok kedvéért is. Bosszúja és ítélkezése, úgy rémlik, megnyitja egy felszabadultabb élet lehetőségét. De Strauss bosszúangyalának, ellentétben a görög drámák és mítoszok Elektrájával, küldetése beteljesülése után el kell pusztulnia. Önmaga elől nincs szabadulás – a fal áthatolhatatlan, merev statikussággal újból bezárul előtte…” Egy elmúlt kor lepréselt zsurnalisztikai virágait nézegetve úgy érezzük: Richard Strauss Elektrájának budapesti előadás- és recepciótörténete legjobb hagyományaira emlékeztetheti a magyar operakultúrát. [Mesterházi Máté, 2007]


Tisztelt Igazgató Úr! Természetesen a Fürstnerrel [kiadóval] megbeszélt honoráriumnál maradunk. Én tévedtem! Budapestre érkezem: november 1-én, kedden, este 6.20-kor. Lenne olyan kedves, és foglalna nekem egy csöndes szobát? A legszívélyesebb üdvözlettel és kiváló tisztelettel Az Ön Dr. Strauss Richárdja [Strauss levele a berlini Hotel Adlonból Mészáros Imréhez, a Magyar Királyi Operaház igazgatójához, 1910. október]


Törvényszéki elnök Ha a bűnösök nem felejtik el a vétkeiket, a legyőzöttek a vereségüket, a győztesek a diadalaikat, ha átok, viszály és gyűlölet uralkodik, az sosem az emberiség lelkiismeretén múlik, hiszen az másra se hajlik, mint megalkuvásra és feledésre – mindössze tíz-tizenöt ilyen izgága nőszemélyen. Idegen (Oresztész) Teljesen egyetértek veled. Tíz vagy tizenöt ilyen izgága nőszemély váltotta meg a világot az önzéstől. Elnök Vagy inkább a boldogságtól! Én csak ismerem Elektrát. Tegyük fel, hogy valóban olyan, amilyennek te állítod: maga az igazság, nagylelkűség és kötelességtudás. De az államot, az egyént és a legjobb családokat egyaránt az igazság, nagylelkűség és kötelességtudás teszi tönkre, nem az önzés és a léhaság… Mert ez a három erény tartalmazza azt az egyedüli dolgot, ami valóban végzetes az emberiségre nézve: a szenvedélyt. A boldogság sosem azoknak adatott, akik szenvedélyesen lázadoztak. Minden boldog család egy-egy helyileg feladott csata. Minden boldog kor – egy általános fegyverletétel. Idegen Te talán az első intésre megadtad magad? Elnök Sajnos, nem. Volt valaki, aki megelőzött. Ezért is lettem csak másodelnök. [Jean Giraudoux: Électre, 1937]


„Az átváltozás az élet élése, a teremtő természet tulajdonképpeni misztériuma; a ragaszkodás megdermedés és halál. Aki élni akar, annak túl kell lépnie önmagán, át kell alakulnia: felejtenie kell. És mégis a ragaszkodás, a nem-felejtés, a hűség minden emberi méltóság föltétele. Ez egyike azon legmélységesebb ellentmondásoknak, amelyekre a lét fölépül, akár a delphoi templom a feneketlen földhasadékra.” [Hofmannsthal Straussnak, 1911. július]


: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :


AIGISZTHOSZ …kíméletlen harcot folytatok a városban mindazok ellen, akik jelzést adnak az isteneknek… Jelzést csak egyféleképpen lehet adni... úgy, hogy kiválunk a tömegből, felkapaszkodunk valami magaslatra, és lámpást himbálunk vagy zász lót lengetünk. A földet ugyanúgy árulják el, mint egy ostromlott erődöt, jeladással. A filozófus a tera száról ad jelet, a költő vagy az életunt az erkélyéről vagy a hídkarfáról. A mi életünkbe tíz esztendő óta azért nem avatkoznak az istenek, mert én váltig ügyeltem arra, hogy a hegyfokok néptelenek legyenek és a vásárterek zsúfoltak, mert elrendeltem, hogy az álmodozóknak, festőknek és vegyészeknek meg kell házasodniuk, mert amaz erkölcsi különbségeket elkerülendő, amelyek az embereket különböző színben tüntetnék fel az istenek előtt, mindig óriás jelentőséget tulajdonítottam a kis vétségeknek és elenyészően csekélyet a nagy bűnöknek. Semmi se biztosítja jobban az isteni állandóságot, mintha ugyanaz a légkör veszi körül a gyilkosságot és a kenyérlopást. Készséggel elismerem, hogy e téren a törvényszékek működése nagymértékben segítségemre volt. És odafönt egyszer se vették észre, amikor szigorúan kellett büntetnem. Egyetlen eljárásom sem volt olyan feltűnő, hogy módot nyújtott volna az isteneknek bosszújuk foganatosítására. Én soha senkit sem száműzök. Mindenkit megöletek. A száműzöttek hajlamosak minden meredekre felkapaszkodni, mint a katicabogarak. Meg aztán én nem teszem közszemlére a kivégzéseket. Azok a szerencsétlen szomszéd városok mindig elárulják magukat a hegyormokon felállított bitóikkal, én a völgyekben akasztatok. És ezzel mindent elmondtam Elektráról... Argoszban pillanatnyilag egy valaki él, aki jelet adhat az isteneknek, és ez Elektra…

[JEAN GIRAUDOUX: Électre, 1937]


Synopsis The scene of the drama is the inner court of the palace in Mycenae. Since Clytemnestra and her paramour, Aegisthus, have compassed the murder of her husband, Agamemnon, her daughter Elektra lives only with the thought of vengeance. She exists like a wild beast, banished from the society of human beings, a butt of ridicule to the servants, a horror to all, only desirous of the blood of her mother and Aegisthus in atonement for that of her father. The murderers have no rest, either. Fear haunts them. Elektra’s sister, Chrysothemis, is entirely unlike her. She craves marriage and children, but this desire becomes an obsession. Clytemnestra has lost her peace of mind and has completely surrendered herself to her accomplice, the unworthy Aegisthus. Having been tormented by her frightful dreams she even comes to seek help from the hated Elektra in the inner court. It is the daughter’s first triumph in all her years of suffering. But it is short-lived, for Clytemnestra mocks her with the news that Orestes has died in a distant land. It is a terrible blow for Elektra, who had hoped that Orestes would return and wreak revenge on the queen and Aegisthus. Now the daughters must be the instruments of vengeance. And as the shocked Chrysothemis recoils from the task, Elektra determines to complete it alone. In the courtyard she digs up the very axe with which her father was slain and which she had buried in order to give it to her brother on his return. But the message regarding the death of Orestes was false. It was disseminated by her brother in order to allay the fears of the murderers of his father and put them off their guard. The stranger, who now enters the court, and at first cannot believe that the half-demented woman is his sister, is finally recognized by her as Orestes. He enters the palace, first slays Clytemnestra then kills Aegisthus. Elektra, her thirst for vengeance satisfied, starts dancing with increasing frenzy until she drops down dead.


Handlung Der innere Hof des Palastes in Mykene. Seitdem Klytämnestra ihren Ehemann Agamemnon mit Hilfe ihres Liebhabers Aegisth ermordete, weiht sich ihre Tochter Elektra einzig und allein dem Gedanken der Rache. Verbannt, wie ein wildes Tier, aus der menschlichen Gesellschaft, ist sie zum Spott der Dienerschaft und zum Schreck für alle geworden und dürstet nur noch nach dem Blut der Täter, um sie für das vergossene Blut sühnen zu lassen. Aber die Mörder finden auch keine Ruhe – sie werden von ständiger Angst geplagt. Anders als Elektra, ist ihre Schwester Chrysothemis. Sie sehnt sich nach Ehe und Kind, aber auch sie ist von ihrem Wunsch besessen. Und auch Klytämnestra verlor ihre Seelesruhe. Die mit Aegisth gemeinsam begangene Missetat hat sie volkommen diesem wertlosen Mann ausgeliefert. Ihre Träume quälen sie so sehr, dass sie sogar bei der gehassten Tochter im inneren Hof Hilfe sucht. Nach den Jahren des Leidens ist das ein erster Triumph für Elektra. Doch er dauert nicht lange, denn Klytämnestra – aufgrund einer aus fernem Land gemeldeten Nachricht von Orests Tod – mit Elektra ihr Gespött zu treiben weiss. Ein schrecklicher Schlag für Elektra, die ja ihre ganze Hoffnung in Orests Rückkehr und seine Rache an den Mördern gesetzt hatte. Nun müssen die Königstöchter den Racheakt selbst ausführen. Da aber Chrysothemis von diesem zurückschreckt, beschliesst Elektra, die Tat allein zu begehen. Sie gräbt aus der Erde das für Orest aufbewahrte Beil aus, mit welchem ihr Vater ermordet worden war. Doch die Todesnachricht war falsch. Sie wurde von Orest selbst verbreitet, damit die Angst und Wachsamkeit der Mörder zerstreut werde. Der Fremde, der den Palasthof betritt, kann zuerst nicht glauben, dass die halb wahnsininge Frau seine Schwester ist. Nachdem sie einander doch wieder erkennen, geht Orest in den Palast und erschlägt zuerst seine Mutter, dann Aegisth. Nun beginnt Elektra, deren Durst nach Rache damit gestillt wurde, zu tanzen: immer rasender, bis sie tot zusammenbricht.


Táncolj csöndben! Jöjjete csatlakozzatok. Én hordo öröm terhét és elöl tánco Ki boldog, mint mi, ahho nem illik, csupán a csönd Még néhány emberfelettien feszült, diadalmas Elektra mereven fekszik. Khrüszotemisz a ház

Öcsém! Oresztesz!

::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::: :::::::::::::::::::::::

: : : :

: : : :

: : : :

: : : :

: : : :

: : : :

: : : :

: : : :

: : : :

: : : :

: : : : :

: : : : :

: : : : :

: : : : :

: : : : :

: : : : :

:::::: :::::: :::::: :::::: : C: s :ö :n :d :.

[HOFMANNSTHAL: Elektra, 1903]

Felelős kiadó | A Magyar Állami Operaház Főigazgatója A műsorfüzetet szerkesztette | Mesterházi Máté Tipográfiai és grafikai terv | René Margit Fordítás | A drámarészleteket Eörsi István (Hofmannsthal), Somlyó György (Giraudoux) és Hubay Miklós (Sartre) fordította: Az örök Elektra. Magyar Helikon 1966 | A feliratozás Eörsi István drámafordításának felhasználásával készült. | A görög nevek írásában a drámarészleteknél a mindenkori fordító gyakorlatát, az opera vonatkozásában Hofmannsthal-Strauss latin-német vegyes írásmódját vettük alapul. Irodalom | Elektratext: A Bécsi Staatsoper műsorfüzete, 1989 | Az anyajog: J. J. Bachofen: A mítosz és az ősi társadalom. Gondolat, 1978 | Az opera anarchiája: Oskar Bie: Die Oper. Piper · Schott, 1988. Fotók | Jelenet Hofmannsthal Elektrájának Max Reinhardt rendezte előadásában: OSZK Színháztörténeti Tár | Strauss Elektrájának jelenete az 1910-es budapesti produkcióban: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet | Budapesti plakátok (a bemutatóé a rendező Alszeghy Kálmán autogramjával), címlapok, Krammer Teréz fotója, Békés-Forray színpadi látványa, Strauss-levél: Magyar Állami Operaház Archívuma | Női portrék: The Face of Madness. Hugh W. Diamond and the Origin of PsychiatricPhotography. Edited by Sander L. Gilman. Brunner / Mazel, New York 1976 (a Royal Society of Medicine, London szíves engedélyével); Szondi-teszt. Nyomdai előkészítés | Gráfium Grafikai Stúdió Nyomdai kivitelezés | Grafit Pencil Kft. Ára | 550 Ft

: : : : :

: : : : :

: : : : :


::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: lépést : : : : : : : tesz, : : : : : :és : : összeesik. :::::::::::::::::::: ajtajához : : : : : : : : : : :szalad : : : : : : : és : : : megdöngeti. :::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::: :::::::::::::::::::::::::::::::::::

ek, itt om az olok. oz más d s a tánc.

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :


: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

: : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : : :

ELEKTRA | Operaház  

Richard Strauss: ELEKTRA | Szöveg: Hugo von Hofmannsthal | Magyar Állami Operaház (2007) | Rendező: Kovalik Balázs | Szerkesztő: Mesterházi...

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you