GE! Magazin 2016

Page 1

Gondolkodj Egészségesen! Program magazinja 2016

magazin

Kisgyermekek szüleinek barátsággal


TUDTA, HOGY A GYEREKEKEN ÉVENTE AKÁR 112 NAPON ÁT JELENTKEZHETNEK MEGFÁZÁS TÜNETEI? Az új Zewa Softis Protect papír zsebkendo˝ mérsékli a ferto˝zo˝ betegségek terjedésének leheto˝ségét a családban, mert antibakteriális összetételével csökkenti a baktériumok számát a zsebkendo˝ben.

Új

zewa.hu


Kedves Szülők! Kedves Nagyszülők!

J

ó néhányan vagyunk úgy a 2016-os évvel, hogy nagyon sok dolog változott meg körülöttünk. A 11 éves Gondolkodj Egészségesen! (GE!) Program életében és a személyes életemben is az eddigi tapasztalatok összegzésével, a lezárások éve az idei. Ám ezzel egy időben az újrakezdés, az „újjászületés” ideje is elérkezett. Valami elkezdődött… Valami új, valami több, valami más… Hiszem, hogy minden változásban benne rejlik az esély. Esély a fejlődésre, az értékeink mentén való előrehaladásra – felismerve és tudatosítva eredményeinket, erősségeinket. A GE! Program 2006 óta formálódó pedagógiai szemléletmódja a gyermekek egészséges fejlődését meghatározó valamennyi prevenciós területtel egyszerre foglalkozik – úgy, mint a táplálkozás, a mozgás, a testi egészség és a biztonság, a gyermeklélek, a környezettudatosság, a művelődés és a tolerancia. Szemléletmódunkat (a zenére, a táncra, a bábés drámajátékra, a mesére és a képzőművészetre, vagyis) az összművészetekre építő terápiás hatású eszköztárral dolgoztuk ki, mert töretlenül hiszünk abban, hogy minden óvodáskorú gyermek személyisége – a saját útját járva, de egyensúlyban a környezetével – szabadon fejlődhet a legoptimálisabban. Ennek elősegítésére próbálunk segítséget nyújtani nem csak a hivatásos nevelőknek, de a szülőknek is. Éppen ezért a 2016-os GE! magazin valamennyi cikkének szakember a szerzője. Az ő szakmailag hiteles, praktikus tanácsaik a szülőknek igyekeznek gyakorlati megoldásokat ajánlani az egészséges gyereknevelés mindennapi kérdéseinek megoldásához, a gyerekek testi egészségétől a lelki jóllétükig sokféle témában. Nagy örömmel tudok beszámolni a jövőre vonatkozó terveinkről is. Nagykovácsiban, a Kispatak Óvodában elindul az első GE! Programos óvodai csoport, s reméljük, a közeljövőben egyre több csoport integrálja majd nevelési programjába a GE! pedagógiai eszköztárát, és néhány éven belül az első GE! óvoda is megnyithatja kapuit. A Gondolkodj Egészségesen! Program minden munkatársával hiszünk abban, hogy összefogással a mai ovisok kiegyensúlyozott, boldog felnőttek lehetnek! Baráti üdvözlettel:

Bácskai Márta - Alapító

Impresszum A GE! magazin a Gondolkodj Egészségesen Alapítvány lapja. Felelős kiadó: Tischler Tamara Szerkesztőség: 1051 Budapest, József A. u. 1. E-mail: kapcsolat@gondolkodj.hu Szerkesztő: Bitter Noémi Korrektor: dr. Bácskai Mihály Lapterv: Bácskai Dávid, imwhatim@outlook.com Első oldali fotó: Kovács Szilvia Nyomdai előállítás: Ipress Center Central Europe Zrt. • Minden jog fenntartva! • A szerkesztőség köszönettel tartozik dr. Bakonyi Annának, Karczewicz Ágnesnek és Rother Anettnek, akik sokat segítettek a lap létrejöttében!


BÁRÁNYHIMLŐ A BÁRÁNYHIMLŐ AZ EGYIK LEGGYAKORIBB FERTŐZŐ BETEGSÉG. TÉVHIT, HOGY A GYERMEKEKNEK ÁT KELL ESNIÜK RAJTA.

EZ A BETEGSÉG MA MÁR VÉDŐOLTÁSSAL MEGELŐZHETŐ! A BETEGSÉG SZÁMOKBAN, HAZÁNKBAN Legalább 30-40 000 megbetegedés évente

300-400 súlyos, kórházi eset

FERTŐZÉS

TÜNETEK

A BÁRÁNYHIMLŐ RENDKÍVÜL FERTŐZŐ

KÖZVETLEN KONTAKTUS

KÖHÖGÉS, TÜSSZÖGÉS

A BÁRÁNYHIMLŐ KEZDETI TÜNETEI SOKSZOR JELLEGTELENEK, DE MÁR EKKOR IS, A KIÜTÉSEK MEGJELENÉSE ELŐTT FERTŐZ

LÁZ

1.

SZÖVŐDMÉNYEK A BÁRÁNYHIMLŐ SÚLYOS SZÖVŐDMÉNYEKET OKOZHAT, AMI MIATT KÓRHÁZI KEZELÉSRE LEHET SZÜKSÉG

ROSSZ KÖZÉRZET

BŐRFERTŐZÉSEK

ÉTVÁGYTALANSÁG

FEJFÁJÁS

KIÜTÉSEK

2.

IDEGRENDSZERI GYULLADÁS

3.

TÜDŐGYULLADÁS

OTTHONI ÁPOLÁS

HA MEGBETEGEDETT A GYERMEKE, ÉRDEMES ODAFIGYELNI PÁR DOLOGRA

FIGYELJEN A BŐ FOLYADÉKBEVITELRE

A HÓLYAGOKAT NE KENJE BE SEMMIVEL

LANGYOS VIZES ZUHANNYAL CSILLAPÍTANI TUDJA A VISZKETÉST

VÁGJA RÖVIDRE A KÖRMEIT, EZZEL MEGELŐZVE A HÓLYAGOK ELVAKARÁSÁT

SZÜKSÉG ESETÉN CSILLAPÍTSA A LÁZÁT

MEGELŐZÉS

A MEGELŐZÉS HATÉKONY MÓDJA A VÉDŐOLTÁS

MÁR 9 HÓNAPOS KORTÓL BEADHATÓ

2 ADAG VAKCINA KELL A TERMÉSZETES FERTŐZÉSHEZ HASONLÓ VÉDELEMHEZ

A VÉDŐOLTÁSSAL ÉS A BÁRÁNYHIMLŐVEL KAPCSOLATOS TOVÁBBI KÉRDÉSEIVEL FORDULJON BIZALOMMAL HÁZI GYERMEKORVOSÁHOZ!

AZ ANYAG A GLAXOSMITHKLINE KFT. KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL JÖTT LÉTRE. TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT FORDULJON KÉPVISELETÜNKHÖZ! GLAXOSMITHKLINE KFT. 1124 BUDAPEST, CSÖRSZ UTCA 43. AZ ANYAG LEZÁRÁSÁNAK DÁTUMA: 2016. 04. 28. HU/VAR/0007/16

Felhasznált irodalom: Varivax alkalmazási előírás http://www.ogyi.hu/kiseroirat/ah /ah_0000023585_20140131114704.doc Varilrix alkalmazási előírás https://www.ogyei.gov.hu/kiseroirat/ ah/ah_0000021667_20150216165107.doc Mészner Zs. Gyermekgyógyászat 2009; 60. évf. 3. sz Varicella and herpes zoster vaccines: WHO position paper, June 2014. Weekly Epidemiological Report 2014, 89, 265–288 No. 25 European Centre for Disease Prevention and Control. Varicella vaccination in the European Union. Stockholm: ECDC; 2015. http://www.cdc.gov/chickenpox/about/prevention-treatment.html utolsó felkeresés: 2016. 03. 31.


TARTALOM 04

30

GYERMEKLÉLEK

KÖRNYEZETVÉDELEM

20

10

BIZTONSÁG

SOKSZÍNŰSÉG

14

24

MŰVELŐDÉS

TESTI EGÉSZSÉG

Partnereink A program kiemelt támogatója a Generali a Biztonságért Alapítvány

Óvónők lapja Óvodapedagógusok országos szaklapja

38

MOZGÁS

44

TÁPLÁLKOZÁS


gyermeklélek

KELL AZ OVISNAK A KÜLÖNÓRA? szülői dilemmák

A

szülők ma könnyen tájékozódhatnak, hogy mire és hova vigyék gyermekeiket. Természetesen az anyagi helyzettől és a település adta lehetőségektől is függ a döntés, ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy manapság blogokon, hírleveleken vagy a közösségi oldalakon keresztül könnyű tájékozódni a kínálatról.

Szülői dilemmák

1

A kora gyermekkori befektetés valóban megtérül Számos kutatás bizonyítja, hogy a minőségi kisgyermekkori oktatás később, az iskolában, sőt, a munkaerőpiacon is hatékonnyá teszi a gyermek életét. Tudjuk, hogy a kora gyermekkori érzelmek erősen befolyásolják a szocializációs képességet és azt is tapasztaljuk, hogy az értelmi képességek fejlődése is a korai életszakaszhoz kapcsolható közegtől, tehát elsősorban a családtól és a gyermeket nevelő intézménytől, az óvodától függ.

4

GE! 2016

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

2

Különóra, csak hogy ne kelljen otthon babázni Előfordul az is, hogy a szülő éppen azért viszi gyermekét különböző programokra, mert ő maga nem tud mit kezdeni saját gyermekével. Ugyanakkor az is benne van a közhangulatban, hogy akkor válik jó szülővé, ha a kicsit mindenhová beiratja, eljuttatja.

3

Gyereknevelési tanácsok az internetről Egyre több kisgyermekneveléssel foglalkozó internetes újságot is elérhetnek a szülők. Ezeken nem a konkrét prog-


A mai korszellemnek megfelelően általános vélekedés, hogy a baba, később az óvodás kisgyermek fejlesztését minél korábban érdemes elkezdeni, mert ettől válik sikeres felnőtté. Tényleg így van ez? írta: dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértő

gyermekkori fejlesztések preferálására biztatnak. Ilyenek pl.: tudásalapú társadalom, élethosszig tartó tanulás stb. A nyomás hatalmas. Az életpálya felépítése szinte elvárás, és a szülők egy része azt érzi, hogy még a baba születése előtt meg kell ezt terveznie.

5

Délutáni tehetséggondozás az oviban Ezzel egy időben zajlik az a folyamat – aminek egyébként a kiindulópontja igen helyes –, amely szerint a szülőket az egyes gyermekintézményekben partnernek kell tekinteni, így az igényeiket szükségszerű kiszolgálni. Ezért van az, hogy egyes óvodákban pl. majdnem minden napra jut egy külön szolgáltatás, amelyről úgy

ramok találhatók meg, hanem azok a nevelési tényezők, Tudta, hogy a amelyek legjobban a szabad alapján meg játék fejleszt? lehet próbálni eldönteni a gyermeknevelés nagy kérdéseit. És persze sokféle nézet uralkodik, de majdnem mindig tetten érhetők azok a divatirányzatok, amelyek meghatározzák a korszellemet, ezáltal befolyásolják a családokat, leginkább a kisgyermekek fejlődését.

vélik, a gyermekek érdekében szerveződik. Ilyenek pl. úszás, sakk, lovaglás, néptánc, idegen nyelv, hittan, kézművesség, zeneovi stb. Sok helyen, több óvodában manapság tehetséggondozásnak hívják ezeket a foglalkozásokat, és a délutáni időben, külön szervezeti keretek között zajlanak. Ezek önmagukban persze nagyon hasznosak, sőt szépek is lehetnek, csak éppen a fő tevékenységtől, a játéktól veszik el az időt.

Tudta, hogy a legjobban a szabad játék fejleszt? A kisgyermek alaptevékenysége a játék, amely áthatja egész személyiségét, mert a játékot igazán csak mély beleéléssel lehet „megalkotni”. Ehhez azonban idő kell és nyugalmas légkör!

4

A divatos szlogenek nyomása Ösztönzőleg hathat a szülőkre, hogy divattá váltak azok a szlogenek, amelyek a kora www.facebook.com/gondolkodj

5


gyermeklélek

A játék fejlesztően hat a pszichikus funkciókra is. Fejleszti a kitartást, az emlékezetet, a gondolkodást, a problémaérzékenységet, az együttműködést, a finom- és nagymozgást, a beszédkészséget, az esztétikai érzékenységet, és mindenekelőtt: a társas kapcsolatokat. A szabad gyermeki játék tehát mindent fejleszt – persze indirekt formában, nem célzottan, de annál hatékonyabban. A játszani jól tudó gyerek, éppen ezért, nagyon nagy előnyben van a tanulási képességek fejlettsége terén, ahhoz a társához képest, aki nem tud, vagy akit nem hagynak játszani (például amikor a felnőttek nem hagynak elég szabad játékidőt a gyereknek).

Otthon is fejlődik a gyerek Az óvodáskorú gyerek nevelésénél akkor sem követ el hibát a szülő, ha sehova nem járatja gyermekét. Ha sokat játszhat a gyerek otthon, egyedül, a testvéreivel és a szüleivel; sokat kirándulnak, bicikliznek, rajzolnak, gyurmáznak, festenek, zenét hallgatnak; ha a kicsi besegíthet a háztartásba: söpröget kisseprűvel, ronggyal letörli játékait, gombócot gyúr a tésztából. Egyszóval, ha természetes módon él aktív, tevékeny életet, az elég – különösen egy megfelelő6

GE! 2016

en rugalmas, ugyanakkor viszonylag rendszerezett napirend mellett.

Együtt a legjobb Ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy egy-egy helyre, programra tilos elvinni a gyereket. Hogy mikor mire érdemes járni, az mindig az adott család érdeklődési körétől is függ, hiszen csak akkor érzi jól magát a gyerek, ha a program kellemes a szülőnek is. És persze függ a gyerek személyiségétől, az életszükségletektől és a lehetőségektől is. Ha van közel uszoda és mozgékony a gyerek – vagy ellenkezőleg: nagyon nem az –, akkor érdemes az ovis úszásba energiát fektetni, különösen, ha ez illik a napi-

»

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

rendhez ( pl. nem késő este zajlik az esemény). A baba-mama jóga értelme is – ebben a korban még – elsősorban abban rejlik, hogy ott aktívan együtt van a gyermek a mamájával. A zeneovinak is akkor van jelentősége, ha a gyerek az óvodában kimagasló érdeklődést, tehetséget mutat a zene iránt, vagy akkor, ha a zene által javasolják a szocializációs készségeket fejleszteni, mert e téren elmaradást észleltek a pedagógusok. Ezeknek a foglalkozásoknak közösséghez szoktató hatása, kommunikációs készségeket elindító eredménye lehet. Hasonló okokból lehet, mondjuk, drámafoglalkozásra, kézműves terápiára, külön tornára vagy más mozgásos foglalkozásra eljárni.

» »



gyermeklélek

LÉGY SZÍVES, SZELÍDÍTS MEG!

N

„– Mit jelent az, hogy »megszelídíteni«? – kérdezte a kis herceg. – Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka. – Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni. – Kapcsolatokat teremteni? – Úgy bizony – mondta a róka [...] ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból [...]” (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

agyon fontos megérteni minden agresszív hullámnál, hogy az a gyerek számára is félelmetes lehet. Minden erőteljes negatív érzelem gyakorlatilag kontrollvesztéses állapotot hoz létre a gyereknél. Nem tudja megtartani magát, nem hall, nem lát, nem ér el hozzá semmi, teljesen kiszolgáltatott – magyarázza dr. Gőbel Orsolya, pedagógiai szakpszichológus. Az agressziónak pont ez a kritikus pontja, amit a szülők gyakran átugornak, mert nem veszik észre, men�nyire vergődik a gyerek.

A romboló energiát elsősorban önmagunk felé fordítjuk. Minden olyan kisgyerek, aki másokat bánt, az önmagát is bántja. A kirobbanások, a dühkitörések mögött segélykérés rejtőzik, legtöbbször az, hogy enyhítsd azt a szenvedést, ami bennem van, mert most már csak így tudom kifejezni: szelídíts meg!

Az agresszió nem csak kifelé, befelé is hat

Csiribí-csiribá, múlj el harag!

Lényeges tudni azt is, hogy nincs olyan agresszió, ami csak a másik ellen irányul.

Pistike ordít, izmai megfeszülnek, egész lénye tombol, anyukáján kezd eluralkodni

8

GE! 2016

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

a tehetetlenség, szeretne minél előbb túljutni ezen a kínos jeleneten. A szülő képes uralkodni magán, a gyerek tehetetlen. 3-4 éves korban a test kommunikál, ezért rajta keresztül szólíthatjuk meg a lelket. Ezért a figyelmét érdemes ráirányítani a test különböző részeire: „Látom, Pistikém, milyen szorosan ökölbe zártad a kezed! Nézd meg a szívedet, majd kiugrik a póló alól! Hallom, milyen gyorsan veszed a levegőt, látom, teljesen kiizzadtál!” – sorolja Gőbel Orsolya a lehetőségeket, amelyekkel a fixáló szem


Az agresszió a lábujjától a feje búbjáig elementáris erővel ragadja magával a gyereket, ő még nem tud ökölbe szorított kézzel mosolyogni. Minden érzelem egy érzésként járja át legutolsó porcikáját is, ettől olyan ijesztő a felnőttek számára, és ettől érzik magukat olyannyira tehetetlennek. Pedig nem azok! Íme, a gyermeki agresszió kezelésének varázspora! írta: Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány

megmozdulását érhetjük el. Amikor önkéntelenül odanéz a szívére, ami ki akar ugrani a póló alól, ránéz az öklére, meghallja zihálását, érzi izzadását, akkor az agresszióba zárt test megmozdul. Abban a pillanatban, hogy a gyerek oldódik, érinthetővé válik, hallani és látni kezd. Dr. Futó Judit szakpszichológus, a Gondolkodj Egészségesen! Program szakértője úgy véli: a sikeres konfliktuskezelés összefügg azzal is, hogyan működik a gyerek érzelemszabályozása. Ebben nagy szerepe van a szülői magatartásnak. Fontos, hogy a felnőtt megnevezi-e a gyermek érzéseit, hogy visszatükrözi-e azokat számára. Futó Judit szerint az is lényeges a konfliktusok kezelése szempontjából, a gyerek meg-

érti-e, hogy a másik is vágyakkal rendelkező lény, és az övétől eltérő véleménye, gondolatai lehetnek. Kisgyerekekre, főleg óvodásokra jellemző, hogy egocentrikusak; úgy gondolják, ami az ő fejükben van, az van mindenki máséban is. A konfliktushelyzetek átbeszélésével, a másik nézőpontjának bemutatásával segíthetünk a gyereknek abban, hogy a másik szempontjait is egyre inkább képes legyen figyelembe venni.

Ha elfojtódik az agresszió Gyakran a szülők által engedélyezett keretek túl szűkek. Ezekbe aztán túl sok gyermeki próbálkozás nem fér bele, ezért azt tanulja meg a kisgyermek, hogy nem szabad sok mindent megmutatnia magából, mert ellenkező esetben, szigorú következményekkel számolhat. Amikor hosszú időn keresztül magunk ellen fordítjuk

az agressziót, előbb-utóbb utat tör magának ekcéma, allergia, asztma formájában, de gyakoriak a dühkitörések is. Amikor besütjük magunkat székrekedéssel, kisütjük magunkat epilepsziával, meges�szük magunkat – körmeinket, hajunkat – szélsőséges esetben megvágjuk magunkat, netalán neurotikus tikkelés, szituatív hiperaktivitás (nem veleszületett), éjszakai bepisilés jelentkezik, akkor is elsősorban elfojtott agresszióra gyanakodhatunk. Ebben az életkorban a test kommunikál szinte mindent, és ezekkel a tünetekkel kizárólag a szülőknek üzennek a gyerekek. Nagyon jó, ha a felnőtt mellett van valaki, aki ezt az üzenetet le tudja fordítani, ennél többet nem is érdemes tenni, csak extrém esetekben. Ha a gyerek pszichoszomatikus üzeneteket kezd küldeni, rengeteget kell érinteni, dédelgetni és játszani vele, így általában spontán módon feloldódnak a blokkok. www.facebook.com/gondolkodj

9


sokszínűség

SOKSZÍNŰEK VAGYUNK Aprók, gömbölyűk, vékonykák, vörösek, pöszék, érzékenyebbek, bátortalanabbak, szellemi- vagy testi sérüléssel élők, barnák, fogszabályzósak, sápadtabbak, más nyelvűek, máshogy gondolkodók, más vallásúak, és még sorolhatnánk sokszínűségünk mivoltát. Ettől olyan színes és érdekes a világ!

írta: Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány

A

hhoz, hogy a gyerekek közötti különbözőségek ne konfliktushoz vagy kiközösítéshez vezessenek, hanem értékké kovácsolódjanak, fontos gyerekeinket a másság megismerésére és elfogadására nevelni.

Milyen a toleráns ember? A toleráns ember kíváncsi és érdekli mások véleménye. Rugalmas: elfogadja, hogy vannak eltérő vélemények, szokások, emberek. Figyelmes – odafigyel és észreveszi a különbséget. Önbizalommal teli, nem fél a másságtól, és nem hasonlítja magát folyton a többiekhez. 10

GE! 2016

Hogyan neveljünk toleráns gyereket? A tolerancia tanítható, méghozzá úgy, ha szervesen beleivódik ez a felfogás a kisgyerek életvitelébe. Mint sok mindennek, a tolerancia elsajátításának is a legfogékonyabb időszaka a kisgyerekkor. Legfontosabb tanítói a szülők, az óvodapedagógusok és a tanárok. A toleranciára nevelés alapját a családban kell megteremteni, azonban akkor válik igazán hatásossá, ha az óvodai, majd később az iskolai nevelést is áthatja ez a szellemiség. A legfontosabb az, hogy a felnőttek milyen mintát nyújtanak a gyerekeiknek. Persze nem mindegy, hogy az a

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

toleráns minta hiteles-e, tényleg elfogadók vagyunk-e vagy csak szeretnénk azok lenni.

Természetesen más A kisgyerek 3-4 éves korban kezdi érzékelni a többi gyerek jelenlétét. Ismerkedik, barátkozik és elkezdi gyűjteni azt a sok-sok tapasztalatot, amelyek a későbbiekben bizonyos sémák, kategóriák – ha úgy tetszik, előítéletek – kialakításához szükségesek. Egyelőre még természetesnek vesz sok mindent, nem foglalkozik a mássággal. Egy-egy kisgyerek fejlődése azonban egészen eltérő is lehet. Előfordulhat, hogy már ebben a korban is


észreveszik és hangoztatják, hogy valamelyik társuk más.

»

A szerepjátékok is segíthetnek. Mély nyomokat hagyhat, sokszor évekig feldolgozatlanul hurcolhatja Így segíthetünk magával a gyerek a csúfolódás a gyereknek, hogy okozta sérelmeket. Sok esetben elfogadóbb lehessen a serdülőkori, sőt felnőttkori Beszélgessen vele a másgátlások is ide vezethetők ságról és konkrét példán, vissza. Mindenki, aki valamiért ismerősön keresztül szemmás, a gúnyolódások középléltesse, hogy nem vagyunk pontjában állhat. Ha észreveszi, egyformák. Érdemes arra hogy gyereke is csatlakozott a törekednünk, hogy gyerekünk csúfolódók seregéhez, próbálja számára természetes legyen, megértetni vele, hogy társai hogy különbözőek vagyunk! kinevetése rossz dolog. Kiváló Segítségül hívhatjuk a műmódszer erre is a szerepjáték. vészeteket is. A meHiszen itt a gyerekek sék, a képzőművésaját élményeikszet, a zene és a ből merítenek, tánc a toleranciezeket játs�ára való nevelés szák ki, és Ki a más? kiváló eszközei adják át Ki a nem más? lehetnek. Ezeegymásnak ken a művészeti tapasztaágakon keresztül lataikat – csemetéje magába észrevétlenül szívja a különféle is. A játékban emberek történeteit, a minden feloldódik, és különböző országok dallamabármi természetessé válik, ez it, a festményeken megjelenő segíti ezt a mechanizmust. emberek sokszínűségét. Az elfogadás csodákra Ezért is jók az integrált képes. A családon belül csoportok. Nagyon jó, ha elejtett mondatok, a közösséggyereke ovis csoportjában, játben rosszul kezelt agresszió, szótéri barátai között vannak a tolerancia és a másság különböző kinézetű és képesismeretének hiánya miatt ségű gyerekek, mert így kicsi gyakori jelenség az óvodákban korától megszokja a másságot, a gyerekek közötti csúfolódás. és alkalma nyílik megismerni Sajnos ez esetenként még a különféle embereket. A csoszigorú felügyelet mellett sem portba bevont mozgássérült, kerülhető el. Ha egy gyereket értelmi sérüléssel élő, külföldi a másságával együtt fogad el vagy viselkedése miatt eltérő a család, akkor a sérült kisgyegyerekkel való társas érintkerek felvértezve, megerősödve zés feloldja az irántuk érzett megy közösségbe, különösen, idegenkedést, félelmet. ha ott is segítőkre talál.

» »

»

»

Ki a más? Ki a nem más? Dr. Bakonyi Anna a Gondolkodj Egészségesen! Program szakmai vezetője állítja: minden kisgyerek más. Más, hiszen különböző génekkel születik és más-más szociokulturális közegben él. „Mi a Gondolkodj Egészségesen! Alapítványnál azonban azt kérdezzük: ki a nem más? Nézetünk szerint ugyanis minden gyerek más. Éppen ezért hisszük és valljuk, hogy az óvoda az a hely, ahol nagy lehetőség van az esélyteremtésre. Az esélyteremtés azonban nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyenlő feltételeket kell biztosítani, hanem azt, hogy felismerjük: mindenkinek önmagához illeszkedve kell fejlődnie – mindezt persze az óvodai közösségben, óvodai szokások, szabályok és alapértékek mentén.” A Gondolkodj Egészségesen! Program egy olyan pedagógiai szemlélet, amely szerint a komplex művészeti nevelés képes esélyt teremteni. „Meggyőződésünk, hogy az összművészetek eszközeivel – már az óvodában – esély teremtődik arra, hogy az élet kihívásaira rugalmasan reagáló, magabiztos, alkotó és toleráns, vagyis harmonikus felnőtt létünk megalapozódjon” – hangsúlyozta Tischler Tamara, a Gondolkodj Egészségesen! Program kuratóriumi elnöke.

www.facebook.com/gondolkodj

11


sokszínűség

GYÖKEREK ÉS SZÁRNYAK

írta: Karczewicz Ágnes óvodapedagógus

„A gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat. Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják hova tartoznak, de ugyanígy szárnyakat is, amelyek az egyiket a kényszereitől és előítéleteitől szabadítják meg, a másiknak lehetőséget adnak új utakat bejárni vagy inkább repülni.” (Johann Wolfgang von Goethe)

G

yökerek és szárnyak... Valóban ez a legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk. A gyökereket egyrészt a szülői ház jelenti, ahol megértik és feltétel nélkül elfogadják őket, ahova bármikor hazatérhetnek, ahol hisznek bennük, és ahova mindig segítségért fordulhatnak, ha rászorulnak. Másrészt viszont a gyökereket a tágabb környezet is jelenti, ahol felneveljük gyermekeinket, ahová tartozóknak érezhetik magukat, ahol ismerős arcok és egy sehol máshol nem ismételhető atmoszféra veszi körül őket, ahová – ha távol kerülnek – honvágy fogja el őket. A szárnyakra pedig épp akkora szükségük van, mint 12

GE! 2016

a gyökerekre, mert azok segítségével felemelkedhetnek, eltávolodhatnak, erőre kaphatnak, új rejtelmeket fedezhetnek fel, és így fejlődhetnek, teljesedhetnek soha meg nem ismételhető különleges személyiséggé, boldog emberré.

A gyökerek A nevelés – az én értelmezésem szerint – nem más, mint a mindenkiben meglévő, csak az egyénre jellemző lehetőségek kibontakoztatása, a fejlődés, önfejlődés segítése a külső környezet hatásainak szervezésével. De mi minden van ebben a definíciószerű

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

mondatban? Minden, ami lényeges. Hiszen benne van az, hogy mindenki már a fogantatása pillanatában magában hordozza az első gyökereket, melyeket szüleitől örökölt, amelyek ugyanilyen kombinációban soha senkiben nem ismétlődnek meg. Már a születés előtt „egyszeri és megismételhetetlen csoda” minden gyerek.

»


»

Benne van a család, hiszen első pillanattól a szülők (nagyszülők, rokonok, barátok) azok, akik tudásuk és lehetőségeik legjavát adva próbálják meg a fejlődést segíteni. Persze a segítségnyújtás hol sikeres, hol kudarcba fullad, de az ember szülőként újra és újra próbálkozik. Nevel önmagával, a döntéseivel, egész lényével reggel, délben és este. Minden pillanatban, minden gesztusával, reakciójával – és ez bizony nem könnyű feladat. Nem könnyű állandóan követhető modellként élni, pedig ha akarjuk, ha nem, azzá válunk. Amíg kicsik a gyermekeink azért nehéz ez a helyzet, mert tudjuk, hogy akármit és akárhogyan teszünk, azt utánozni, követni fogják. Amikor nagyobbakká válnak, akkor meg azért nehéz, mert a legtöbbször csak ellenállást és kritikát váltunk ki. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy felnőttként mennyi, de mennyi mindenben hasonlí-

tunk egymásra. És ez így van magam, de nem voltam rendjén, hiszen a legfontosabb „otthon”. Aztán egyszer csak gyökereket – melyek segítenek kikötöttem itt és ma már fogtalpon maradni – a családból gal-körömmel ragaszkodom hozzuk. Persze, ahogy csepeehhez a helyhez. Minden neredik a gyerkőcünk, egyre töbhézséget vállalok, azért, hogy ben és többen kapcsolódnak itt élhessek. Sokszor feltettem be a „gyökerek alakításába”: magamnak a kérdést: miért? pedagógusok, barátok, ismeAztán egy baráti beszélgetés rősök és mindenki hozzátesz közben rátaláltam a magyavalamit, ezért nagyon fontos, rázatra: 16 éves koromig hogy amíg tehetjük, szülőminden nyári szünetet a ként azokkal az emberekkel Csíki-hegyek között töltöttem vegyük őket körbe, akikben – Nagykovácsi szépségével, megbízunk, akik a miénkhez természeti értékeivel ezt hasonló értékrendet közvetíhozza vissza nekem – tudat tenek. Tudnunk kell, hogy ha alatt mindenképpen. Ezért az nem is emlékeznek majd rá, érzés, hogy itt, itthon vagyok. de mindenki, minden hatás ott A gyökereim. Idehoztak és itt marad bennük. Ha mástartanak. képp nem, egy Befejezésül „hajszálgyökérbenne van ben”… ebben a monA szárnyakra Benne datban az is, pedig épp akkora van a hogy tudnunk szükségük van, szűkebb és kell: az, hogy mint a gyökerekre. tágabb körmilyen gyönyezet hatása. kerekkel fog a Nem véletlen az, földbe kapaszhogy már az óvokodni, nemcsak dai élet megszervezése rajtunk múlik, mert a során nagy hangsúlyt kap a fejlődés aktív résztvevője maga közvetlen környezet megisme- a gyerek is, aki saját magán rése, megszerettetése, hiszen átszűrve először ösztönösen, amit gyerekkorunkban megmajd tudatosan választja ki a ismerünk, megszeretünk, azt saját gyökereit. felnőttként is szeretni fogjuk. És amit szeretünk, ahhoz raA szárnyak gaszkodunk. Védjük és óvjuk. Otthon érezzük magunkat A szárnyakról csak egyetlen benne. Gyökeret eresztünk. mondat: szárnyalni, felrepülni Személyes példámat hozva csak az képes, akinek biztos fel: jómagam több mint 10 gyökerei vannak és az, akiben éve Nagykovácsiban élek. hisznek, akit biztatnak, akit a Előtte tucatszor költöztem és bukás után felkarolnak és újabb mindenhol jól éreztem ugyan próbálkozásra ösztönöznek.

»

»

www.facebook.com/gondolkodj

13


művelődés

AZ „EGYÜTT REPÜLÉS” FELEMELŐ ÉRZÉS Boldizsár Ildikó (író, szerkesztő, mesekutató) a mesélés fontosságáról, a csodákról és a boldog élet lehetőségéről beszélt.

A

mesehallgatás egyik nagy varázsa, hogy pillanatok alatt összehoz ismeretlen embereket, mert belépteti őket egy közös térbe, amely ismeretlensége ellenére is mindenkinek ismerős. Amikor a szülő esténként egy folytatásos, kitalált történetet mesél, szintén egy közös teret hoz létre a család minden tagja számára, ahol mindenki tevékenykedhet, mégpedig egy közös „gyerek”, a főhős sorsának rendezésében. Ez egyrészt komoly felelősség, másrészt a fantázia közös szárnyalását teszi lehetővé. Az „együtt repülés” olyan felemelő érzés, amely mindenkit magával ragad, és kijátszódik minden rossz, minden hiány. A gyerekek biztonságban érzik magukat ebben a képzeletjátékban, a főhős pedig a barátjuk, testvérük, gyerekük lehet, akiről gondoskodhatnak, akit szerethetnek. Aki mesét mond, annak teljes valójában jelen kell lennie mesélés közben, önmagát kell adnia. És persze a fantáziának is hatalmas felszabadító ereje van, szinte átalakítja az embert. Amikor a szülő mesél, ő is ilyen jótékony hatást gyakorol saját magára is.

Miért marad ki a mese a felnőtt létből? Ha valóban kimarad, az döntés kérdése. Rengeteg olyan felnőttet ismerek, akinek nem marad ki az életéből a mese. Jelenleg épp a hetedik mesekötetet állítottam össze felnőtteknek, mindegyik kötet több kiadást ért meg, sok ezer felnőtt olvasójuk van. A mesékkel kapcsolatos előadások mindenütt telt házzal zajlanak. Azt mondhatnám, hogy a mese évek óta egyfajta reneszánszát éli. De valóban, olyan esték viszonylag ritkák, amikor a felnőttek kizárólag azért jönnének össze, hogy meséket hallgassanak, és ne csináljanak a hallott mesékkel semmit; ne elemezzék, ne gondolkodjanak rajtuk. A mese is „magányos műfaj” lett, pedig valaha közösségeket tartott össze.

14

GE! 2016

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

Balázsy Panna írása alapján szerkesztette: Bitter Noémi

A felnőttek nem hisznek a csodákban? Hogy elveszett-e a hit, a csodavárás… ez megint csak egyénfüggő, és szintén mindenki maga dönthet róla, hogy milyen viszonyt alakít ki a csodákhoz. A csodákban való hit egyébként életszemlélet kérdése. Albert Einstein is azt mondta, hogy kétféleképpen élheted az életed: vagy hiszel a csodákban, vagy nem. Ő maga – hozzám hasonlóan – hitt bennük, mint ahogy hitt a fantázia erejében is, ezért volt képes eredeti módon gondolkodni, szétszedni és összerakni a világot az atomoktól kezdve az univerzumig.

Miért szeretjük a mesehősöket? Sokféle mesehős van, és nem szeretjük mindegyiket. Azok állnak a szívünkhöz közel, akik valamilyen formában kapcsolatba hozhatók az életünkkel. Vagy azért, mert hasonlítani szeretnénk rájuk, vagy mert olyasmiket tudnak, amiket mi nem, és megtesznek olyan


világ titkaiba, miközben az életenergiák folyton megújuló forrásához vezeti őket. Biztonságot, belső nyugalmat sugároz, növeli a meghittséget és a jóra való képességet, sőt a meséken keresztül alternatívákat, megoldási és megküzdési technikákat is mutat. A mesemondó a meséken keresztül konkrét cselekvésre szólít fel, ehhez rengeteg erőt, bátorságot és reményt is ad. A meseterapeutának ugyanez a dolga a terápiában.

Minden napra egy mese dolgokat, amelyekkel nekünk is utat mutatnak. A meseterápiában mindig döntő momentum, hogy a páciens melyik mesehőssel azonosul a legszívesebben.

Mesével a párkapcsolati gubancok kibogozásáért A mesék azt tanítják a pároknak, hogy nagyon meg kell dolgozni egymásért. Sokféle párkapcsolati gubanc létezik és mindegyikre találni olyan mesét, amely segítség lehet a párnak. Van, aki menekül egy kapcsolatból, van, aki fél a másiktól (és persze önmagától), van, aki alárendeli magát, mások félrelépnek és sorolhatnám szinte vég nélkül, hogy mi minden fordulhat elő férfi és nő között. Balatonrendesen, a Meseterápiás Központban mindig a szituációnak megfelelő mesét keressük meg, és ennek segítségével próbáljuk megérteni a másik „szereplő” nézőpontjait. Remek felismerések

keletkeznek a mesék kapcsán mindkét félben, és a terápiában ezeket a felismeréseket váltjuk – közös erővel – gyakorlattá.

Aki mindennap kap mesét, az belenő abba az univerzálisnak tekinthető rendbe, amelyet őseink hagytak ránk. Megis-

JÁTSSZUNK EGYÜTT: MESESZÖVÉS

Bármikor, bárhol játszható játék, amikor fonalak helyett a szavakat, mondatokat szőjük egybe és ebből kerekednek ki a mesék. Valaki elkezdi (apa, anya, testvér vagy a kicsi) és egy ponton átadja „szövetét” a következő mesemondónak, aki a saját kedve szerint csavarintja a mesét, majd vissza – vagy továbbadja a szót. Játszhatjuk ketten, de sokan is. Mesélhetjük rövid vagy hosszabb ideig, de akár napokig is. És ha az egyiknek vége, akkor kezdődhet a következő. Ezek a közösen szövött mesék léleksimogatók, hiszen arról szólhatnak, ami érdekli, foglalkoztatja a gyereket, de segíthetnek abban is, hogy megismerjük esetleges félelmeit, vágyait. A meseterapeuta nem pszichoterepeuta A mesemondás tudásátadás, ami azon áll vagy bukik, hogy kinek, mikor, mit és hogyan mesélünk. A mesemondó beavatja a mese hallgatóit a

meri saját szellemi gyökereit, és fontos információkat kap az élet értelméről, a nemes emberré válás módjairól, a világ működéséről és önmaga helyéről ebben a világban. Vagyis biztos kapaszkodói lesznek nehéz helyzetekben is. www.facebook.com/gondolkodj

15


művelődés

BENNSZÜLÖTTEK ÉS BEVÁNDORLÓK

– gyerekek és szülők a digitális világban írta: Bitter Noémi

M

i még azért emlékszünk rá, hogy volt élet mobiltelefon nélkül, a gyerekeink viszont nem értik, hogy lehetett okostelefon híján életben maradni. A mai nagyszülők emlékeznek még rá, hogy hétfőnként nem volt adás a TV-ben, nekünk természetes, hogy több száz tévécsatorna sugároz napi 24 órában. A mai dédszülőknek pedig gyerekként, nemhogy IKT-eszközeik nem voltak, de még mosógépük sem. Az elmúlt 80-90 év civilizációs eszközei rohamos mértékben formálták át a világot és benne az emberek életét, a ’90-es évek digitális robbanása a technológiák és a média világában pedig újabb 16

GE! 2016

szocializációs közeggé nőtte ki magát. Ahol már mi is csak X-ek (X-generáció) vagyunk Y (Y-generációs) gyerekeink mellett…

Képekből szőtt ernyő gyerekeink felett A világ folyását megállítani nem lehet, ez nyilvánvaló. Azonban nem lehet nem észrevenni a digitális kultúra túlkapásainak gyerekeinkre gyakorolt veszélyes következményeit sem: nem lehet megoldás a 2-3 éves gyerekek kezébe nyomni az iPod-et, ahogy annak sincs re-

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

ális esélye, hogy kitiltsuk a TV-t és az internetet a gyerekeink életéből. A megoldás most is valahol az aranyosan csillogó középúton lesz. Mindenekelőtt tudatosítanunk kell magunkban, hogy gyerekeink először rajtunk keresztül találkoznak az IKT-eszközökkel, a mi eszközhasználatunk lesz számukra a minta, így nekünk van elsődleges felelősségünk abban, hogyan, mire és mennyit használják gyerekeink a médiát. Ugyanakkor nem árt figyelembe vennünk, hogyan működik a gyermeki befogadás és élményfeldolgozás.


Nekünk – annak a szülőgenerációnak, akik az interneten levelezünk, dolgozunk, informálódunk, tartunk kapcsolatot barátainkkal, intézzük pénzügyeinket – már nem az a kérdés, hogy áldás-e vagy átok gyerekeink számára a képernyő, hiszen digitális világban élünk, ahol a mindennapi élet elengedhetetlen része az IKT-eszközök (Információs és Kommunikációs Technikai eszközök, pl.: tévé, számítógép, internet, okostelefon stb.) használata. A kérdéseink inkább onnan erednek, megértjük-e, tudjuk-e terelgetni a digitális világba beleszületett gyerekeinket, miközben mi, akárhogy igyekszünk is, levetkőzhetetlen akcentussal élünk a webkettő (web 2.0) mai világában. Médiafogyasztás 3 éves kor alatt A 0-3 éves kicsiknek még nem elég fejlett a mozgáskoordinációjuk, hogy mondjuk iPod-ot nyomkodjanak (szerencsére) – ezért az ő médiafogyasztásukon a tévénézést értjük. Hihetetlen, de a felmérések alapján (amiket Nagy Krisztina és Vadász Piroska idéznek) már a csecsemők is aktív tévébámulók, sok családban teszik le a legkisebbeket is a villódzó képernyő elé. A tévén edzett babák már 4-5 hónapos koruktól figyelnek a képernyőről áradó mozgásra, hangokra és színekre, 10-11 hónapos korukra pedig már „beszélgetni” kezdenek a mágikus dobozzal, és a belőle megszólaló ritmusra mozognak is. 2 éves korukra pedig már beszélnek is kedvenc médiafiguráikról. És bár a távirányítót nagyon hamar megtanulják használni, a TV-t mint tárgyat csak 3 éves kor után kezdik megérteni.

Mit ért meg a 3 év alatti gyerek a mozgóképekből? Kizárólag különálló képeket és a legrövidebb, legegyszerűbb történetelemeket is csak akkor, ha a saját tapasztalataival össze tudja vetni. Mit gondolsz, mikor fejlődik jobban a babád, ha a már nálunk is megjelenő, kifejezetten a legkisebbeknek gyártott médiatartalmakkal „képzed”, vagy ha apa egyszerűen a magasba emeli és berregve, nevetve repülőzteti a kicsit? Akármilyen meglepő, de a repülőzéssel többre megyünk! Méghozzá azért, mert a csecsemők agyi fejlődéséhez a szülővel való aktív és intenzív kommunikációra van szükség. Neurobiológiai kutatások alapján tudjuk, hogy az emberi agy az első életévekben hatalmas fejlődésen megy keresztül, ilyenkor történik a legnagyobb arányú térfogat-növekedés és struktúrasűrűsödés, vagyis komplex hálózatokká rendeződ-

nek az idegsejt-kapcsolatok. Minél sokszínűbb ingereket kap a kicsi, annál komplexebb struktúrák jönnek létre az agyában. De vigyázat: az ingerek csakis a személyes kapcsolatokon keresztül struktúraépítők, nincs az az IKT-eszköz, ami képes ezt elérni. Előbbi példáinknál maradva, a tévénézés vizuális és auditív ingere, érzelmi kapcsolat híján, nem fejlesztő a gyerek számára, míg a kicsi repülőztetése auditív, mozgásos, érintési, egyensúly-stimuláló és vizuális élményt egyaránt ad, ráadásul személyes interakcióban – ami biztos hatást eredményez: komplex agyi struktúrák kiépülését a baba agyában.

A korai intenzív tévézés a csecsemők agyának idegsejt-kapcsolódásait nehezíti, ami pedig az iskolai tanulási nehézségeknek teremt melegágyat.

www.facebook.com/gondolkodj

17


művelődés

Ovisok a képernyő előtt A 3-6 évesek médiafogyasztásával is ugyanaz a szabály, mint a legkisebbeknél: figyelembe kell venni a gyermeki gondolkodás és élményfeldolgozás – a miénktől – eltérő módját. Az ovisok, de még a kisiskolások is, konkrét képi szimbólumokban gondolkoznak, fogalmi gondolkodásra képtelenek. Így nem tudnak lehetséges és lehetetlen között különbséget tenni, sőt a fizikai törvényszerűségeket sem érzik egyértelműnek (hiszen nincs is róla tapasztalatuk). Az ovis kicsik számára a képernyőn látottak sokszor magát a valóságot jelentik (azt képzelik, a mesehősök bent laknak a TV-ben vagy a számítógépben). Még nem értik a média használta gyors vágási technikákat (szerintük, akit nem látnak a képernyőn, az eltűnt) és a gyors beszédet sem. Csak a 7-9 éves gyerek kezdi megérteni, hogy a

A gyerek felnőtt médiatartalommal való találkozása azért veszélyes, mert nem tudja elválasztani a valóságot a virtualitástól – mondjuk a híradó vagy egy számítógépes játék előtt ülve – és a médiatartalmakból csak töredéktartalmakat képesek felfogni, összefüggéseket nem – pl. csak az ijesztő jeleneteket érzi át, az egész tartalmat nem érti. 18

GE! 2016

képernyő világa kitalált világ, s nem a valóság. Ennek ellenére az ovisok napi 2-3 órát is eltöltenek tévébámulással, plusz játszanak is a tabletjükön.

Tudatos médiafogyasztóvá nevelés Bár mi akcentussal élünk a mai digitális világban, mégis a mi mintáinkon keresztül válnak médiafogyasztóvá a gyerekeink. Ezért fontos a tudatos médianevelés már a családban. Jó, ha a szülő választ olyan médiatartalmat gyerekének, amely igazodik életkori sajátosságaihoz, együtt ül a képernyő elé a csemetével a kiválasztott tartalom elé, és beszélgetnek is a látottakról. Az a legszerencsésebb, ha a képernyő előtt töltött időnek vannak korlátai, és az IKT-eszközök használata csak egy a számtalan programlehetőség közül (nem az egyedüli, vagy nem a bébiszitter). Az IKT-eszközök szellemi táplálékot közvetíthetnek, „De – akárcsak a valódi táplálék esetében – a túlzott

fogyasztás vagy a silány minőség könnyen ártalmassá is válhat. A gyerek, aki a rossz minőségből nagy mennyiséget fogyaszt, lassan mind testileg, mind szellemileg elformátlanodik…” (Ranschburg Jenő). De nem kell ennek törvényszerűen így lennie! Dr. Bakonyi Anna a Gondolkodj Egészségesen! Program pedagógiai szakértője azt mondja: „Ma már számos jó gyakorlatot ismerünk, amelyek az általános tanulási folyamatba kisgyermeki szinten építik be a digitális kultúrát mint felhasználási formát. Azok a jók (ebben az életkorban), amelyek játszva tanítanak, és olyan jó gyakorlatokat is ismerünk, amelyek kifejezetten a fejlesztést, a részfunkciók felzárkóztatását célozzák meg. Mind az internetről letölthető, mind vásárolható formában, ma már számtalan program van jelen a „piacon” (DIOO fejlesztő- és mérőeszköz, „VARÁZSVONAL” Óvodásoknak, DYSLEX 2005 programcsalád, PictoVerb, Niki Talk stb.).

KÖNYVAJÁNLÓ: JIM TAYLOR: A DIGITÁLIS NEMZEDÉK NEVELÉSE A könyv a digitális nemzedék nevelésének, az okostelefonoktól a közösségi média használatáig, valamennyi lényeges témáját érinti, amely szülőként fejtörést okozhat, ha gyermekünket kiegyensúlyozott, egészséges médiahasználatra szeretnénk szoktatni.

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

Az eredeti cikk a Presztízs Style magazin 2016/3. számában jelent meg.


&az Internet

Az óvodás

A M

A téma aktualitása

mai óvodások az Y generáció gyermekei. Ők már beleszülettek az információhordozó és kommunikációs eszközök rendszeres használatába. Ezek az eszközök számukra természetesek, az élet természetes részeként értelmezik és használják is azokat.

Az Internet használatának alapelvei kisgyermekkorban

indenképpen szükséges az előszűrés, ha egy programmal szeretnénk, ha játszana a gyermek, akkor azt előre meg kell nézni, ki kell próbálni. Az időkeretet jó, ha a szülő és az óvodapedagógus végiggondolja, de nem érdemes mereven meghatározni, ahogy egyéb, más játéktevékenység idejét sem határozzuk meg pontosan. A felnőttnek ki kell választani előre, hogy melyek azok a programok ameA Telenor digitális oktatási proglyekkel együtt játszanak a gyerekekkel, melyek azok, amelyeket a kisgyerekre ramja, a Hipersuli keretében már egyedül is rábízhatunk, és melyek azok, több mint 2000 általános és köamelyekben a gyerekek együttesen, zépiskolás diáknak tartott interközösen vesznek részt. Az óvodáskorú netbiztonsági oktatást. A vállalat kisgyermeket nem kell megtanítani gépek kezelésére, éppen elegendő az, most arra keresi a választ, hoha használják azokat, akkor, amikor gyan internetezik a legfiatalabb használatuk többet és jobbat nyújt, mint korosztály. A Telenor szeretné amit bármi más eszköz nyújtani tudna.

A

A felhasználás lehetőségei

gyerekek információkat szerezhetnek az Internet segítségével, játszhatnak is, hallgathatnak meséket, zenéket. Vannak programok, amelyek a kreativitást fejlesztik inkább, és vannak, amelyek kifejezetten képesség- vagy készségfejlesztők. Mindegyik jó, de az a felnőtt feladata, hogy tudja, hogy kinek melyikre van éppen inkább szüksége. dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértő

megismerni az óvodások internetezési szokásait, a szülők véleményét, az otthoni netezés szabályait. Kérjük, segítse kutatásunkat, és töltse ki a www.hipersuli.hu oldalon elérhető kérdőívet 2016. december 15-ig! A kitöltők között kettő darab F-secure internetbiztonsági csomagot sorsolunk ki.


biztonság

A GYEREKJÁTÉKOK VESZÉLYESEK IS LEHETNEK

írta: Gondolkodj Egészségesen Alapítvány

Szülőként gyakran vásárolunk gyerekeinknek játékot. De vajon ilyenkor is tudatos vásárlóként keressük a vágyott termékeket? Tudjuk, mire kell odafigyelnünk, nehogy veszélyes gyerekjátékot vigyünk haza?

K

evés szülő tudja, hogy a játékok sokszor rejtett kockázatokat is hordozhatnak a gyerekek számára, mivel életüket, egészségüket, illetve testük épségét veszélyeztethetik. Emiatt rendkívül fontos, hogy az ajándékok vásárlása során nagy odafigyeléssel, tudatosan járjunk el.

Ezekre figyeljünk, ha játékot vásárolunk

1

Az első és legfontosabb gyakorlati tanács, hogy gondosan válasszuk ki a vásárlás helyét! Célszerű az egyes aluljárók, piacok alkalmi standjait elkerülni. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) tapasztalatai szerint a gyanús hitelességű árusoknál hemzsegő hamisított termékek jelentik a legnagyobb veszélyt a fogyasztók egészségére és biztonságára nézve. Keressük a magyar nyelvű tájékoztató és figyelmeztető feliratokat a termékek csomagolásán! A gyerekjátékok biztonságáról szóló 38/2011. (X.5.) NGM rendelet 3. § (9) bekezdése értelmében már magyar nyelvű használati utasítással és megfelelő tájékoztatóval is szükséges ellátni a játékot, amely ismét segítségünkre van a biztonságos használatban. Ezek meglétéről feltétlenül bizonyosodjunk meg! Amelyik terméken nincs magyar nyelvű tájékoztató, nincsenek magyar feliratok, ott mindenképpen gyanakodnunk kell. Nézzük meg a magyar nyelvű használati utasítást is. Minden Magyarországon forgalomba kerülő terméknek rendelkeznie kell magyar nyelvű használati utasítással, ez alól csak az olyan játékok képeznek kivételt, amelyek használata nagyon egyértelmű (pl. labda, csörgő).

2

3 20

GE! 2016

www.gondolkodjegeszsegesen.hu


4

Legyen a játékon CE jelölés! Az uniós országokban piacra kerülő játékok Veszélyes anyagok a játékokban csomagolásán rajta kell lennie a CE megfelelőségi jelölésnek, Ha a fent felsoroltak hiányoznak a gyerekjáték csomagolásáami biztosítja, hogy a termék ról, esetleg törött, sérült a termék, azt könnyen észrevehetjük. megfelel a játékszerektől A látható problémákon kívül azonban számos kevésbé ismert, elvárható biztonsági előírásokés többnyire láthatatlan veszélyt is tartogathatnak a gyerenak. A játékok eleve már csak keinknek vásárolt játékok. Azt azonban ránézésre lehetetlen ezzel a jelöléssel hozhatóak megállapítani egy termékről, hogy a megengedettnél többet forgalomba, és azt jól láthatartalmaz-e a tiltott anyagokból vagy, hogy milyen a baktetóan, olvashatóan riológiai állapota. Ezért lényeges, hogy megbízható kell feltüntetni. helyről szerezzük be gyerekeink játékait, a hivataAzok a termélos játékgyártók ugyanis külön szakembereket Fontos, hogy kek viszont, alkalmaznak arra, hogy a gyártástechnológia megbízható helyről amelyeken során, veszélyes anyagok ne kerülhessenek a szerezzük be gyemégsem szetermékekbe. repel e jelzés, Amik nagy bajt okozhatnak rekeink játékait! gyerekeink A ftalátok számára komoly Az elmúlt években a játékpiacon betiltott játéveszélyeket horkok kétharmadát a műanyag termékek lágyítására dozhatnak! használt ftalátsavak miatt hívták vissza. Ezek közül néhány Ellenőrizzük a gyártót! rákkeltő hatású lehet, károsan befolyásolhatja a hormonrendNézzük meg, hogy látszert, gyomorirritációt és hasmenést is okozhat. Az anyag haszhatóak-e a következő adatok: nálatát az EU-ban már betiltották gyerekjátékok gyártásakor, típus-, tétel-, sorozat- és momégis jócskán találunk még ftalátsavas játékokat a piacon. dellszám, valamint a gyártó/ Ólom, kadmium, nehézfémek és baktériumok forgalmazó elérhetősége. Ha A játékok ólom, kadmium és nehézfémtartalma is veszélyt ezek hiányoznak, a termék jelenthet, ahogy a helytelen bakteriológiai állapot is. A betiltott nem beazonosítható, így buborékfújók nagy részénél például a tartályban levő folyadék inkább kerüljük el! baktériumtartalma okozott problémát, amely vagy már a gyárFigyeljünk a korhatár-betáskor, vagy a flakon helytelen záródása miatt került a termékbe. sorolásra. Nemcsak a Veszélyes kialakítás megajándékozott életkora száTermészetesen nem szabad elbagatellizálni a szerkezeti mít, gondoljunk a kistestvérre hiányosságokból adódó hibákat sem. A testi épséget veszélyezis, hiszen könnyen előfordultető játékszerek között találunk törékenyeket, hegyes szélűeket, hat, hogy az ő kezében köt ki olyanokat, amelyeknek könnyen leeső, vagy leszerelhető elemei a játék. vannak. Ezek főleg 3 éves kor alatt lehetnek veszélyesek, éppen Ellenőrizzük a játékok ezért szabvány írja elő, hogy figyelmeztetést kell elhelyezni épségét is, mivel a sérült azokon a játékokon, amelyek 36 hónap alatti gyereknek nem termékek, letört darabok adhatók (áthúzott piros körös, 0–3 jelzés). Kiemelten fontos a könnyen okozhatnak sérülést. termék biztonságos kialakítása olyan játékok esetében, melyek Ezért az eltörött játékokat a gyerek súlyát hordozzák, mint például a biciklik, triciklik, nem szabad gyermekeink rollerek, vagy a hinták. közelében hagyni! Gondolkodj Egészségesen! Vásárolj tudatosan!

»

5

»

6

»

7

www.facebook.com/gondolkodj

21


A kis felfedezők biztonságáért „A Gondolkodj Egészségesen! Program kiemelt támogatójaként nagy örömmel tölt el, hogy az idei program középpontjában a biztonság fogalma áll. A biztonság összetett, de mégis a mindennapokat lépten-nyomon átható kérdését dolgozzák fel a gyermekek az óvodapedagógusok segítségével. Magam is négy gyerek édesapja vagyok, és bár már a legkisebb is elballagott az óvodából, gyermekeim meghatározó élményeket szereztek az óvoda falai között. Így különösen fontosnak tartom, hogy a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatja ezt az óvodapedagógiai programot.” – mondja Kalmár László, a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagja. A biztonság számunkra egyaránt jelenti a testi és a lelki biztonságot, alapítványunk is sok pon­ ton kapcsolódik ehhez a témakörhöz, például a gyermekotthonokban nevelkedő gyermekek és fiatalok segítésével, a számukra tartott preven­ tív és önbizalom­építő programokkal.

Kalmár László

Az érzelmi biztonság mellett éppúgy fontos a közlekedésbiztonság, vagy éppen az egész­ ségünk megőrzése és a rendszeres testmoz­ gás nyújtotta biztonság is. Szeretnénk, ha a gyerekek tudnák, hogyan kell biztonságosan közlekedni az utcán, akár gyalogosan, akár kerékpárral. Fontos, hogy megtanulják példá­ ul azt, hogy biciklizéshez kell a bukósisak is, miként kell figyelni a többi gyerekre, vagy mi a teendő csúszós úton. Sok baleset megelőzhe­

tő, ha megfelelően felkészülünk! A nyári Gene­ rali Gyerek Szigeten például arra helyeztük a hangsúlyt, hogy változatos sportprogramokkal megmutassuk, milyen élvezetesek lehetnek a kihívást jelentő mozgásformák is, ha azokat kellő biztonsággal végzik a gyerekek. Alapítványunk emellett országszerte számos óvodában támogat közlekedésbiztonsági prog­ ramokat, az idei évi Szimba pályázatunk is arról szól, hogy támogatásunkkal az óvodák és is­ kolák biztonságosabbá tehessék az udvarukat, játszóterüket. Emellett a gyerekek fantáziáját is sikerült megmozgatnunk: csaknem 2000 gyer­ mekrajz érkezett hozzánk, melyben a kicsik fantasztikusan színes képeket festettek arról, hogyan lehet biztonságosan játszani, és milyen védőfelszereléseket használnak mindehhez. A Gondolkodj Egészségesen! Program össz­ művészeti módszertana, szívvel­lélekkel dol­ gozó megálmodói és óvodapedagógus partne­ rei, olyan értéket jelentenek, melyet a gyerekek és a szülők is magukkal vihetnek majd, hiszen meggyőződésem, hogy a biztonság a kiinduló­ pont minden máshoz az életben. Sok örömet kívánok a biztonságos felfedezés­ hez a kicsiknek és az őket ebben elkísérő szü­ lőknek, pedagógusoknak! Kalmár László a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagja


Gyerekszemmel A Generali a Biztonságért Alapítvány Játék közben is biztonságban! címmel hirdetett rajzpályázatot. A gyerekeket arra kértük, rajzolják le, mikor fontos védőfelszerelést – sisakot, könyök-, kéz- és térdvédőt használni. A Szimba nevet viselő pályázatra csaknem 2000 izgalmas rajz érkezett, most az óvodások díjazott alkotásai közül mutatunk be néhányat. Köszönjük a kicsik munkáját!

Filkóházi Elvi Perrone Dan

Rezessy Ber

iel Patrik , M

ta, Páty

ra, Múcsony

ar tonvásár Sléder K

ristóf M arcell, Ku n s z e ntmárto n


testi egészség

AZ ANTIBIOTIKUMDILEMMA írta: Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány

Kisfiamnak antibiotikumot írt fel az orvos. Egyfelől megnyugodtam, hogy a gyógyszer biztos meggyógyítja őt, másfelől viszont elkezdtem aggódni, hogy az erős gyógyszernek milyen kedvezőtlen hatásai lesznek a kicsi szervezetére. Tulajdonképpen jó az antibiotikum, vagy nem?

A

z antibiotikumok alkalmazása előtt sok gyermek halt meg vérmérgezésben, agyhártyagyulladásban, vagy baktérium okozta tüdőgyulladásban, de akik meggyógyultak, sokszor ők is maradandó károsodással élték le életüket. Az antibiotikumok felfedezése és használata majdnem tíz évvel hosszabbította meg az átlagéletkort, ám indokolatlan használatuk ellenálló (rezisztens) kórokozókat eredményezhet, s akkor az orvostudomány újra fegyvertelenül áll majd egyes betegségekkel szemben.

Versengő gombák A természetben gombák fejlesztenek ki antibiotikumokat, mégpedig azért, mert a talajbaktériumokkal ugyanazon élőhelyért küzdenek, és így próbálják a baktériumokat 24

GE! 2016

legyőzni. A kutatókat egy megpenészedett laboratóriumi kémcső segítette hozzá ehhez a fantasztikus felfedezéshez. Sokféle gombát vizsgáltak, majd egyre többféle mesterséges antibiotikumot tudtak előállítani. Erre nagy szükség is van, mert a baktériumok is kifejlesztik az ellenük bevetett antibiotikum ellenszerét és ellenállóvá válnak, így az adott antibiotikum már nem lesz többé hatásos. Ekkor új szérum után kell nézni…

Az antibiotikum sem jó mindenre Érdekes eredményt hozott az a kutatás, amely az ellenálló baktériumok elszaporodásának kockázati tényezőit vizsgálta. Kiderült, hogy azok a gyerekek a leginkább veszélyeztetettek, akik minden betegségükkel eljutnak az orvoshoz. Sajnos az orvosok egy

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

része nem tudja, vagy nem is akarja elkülöníteni a baktérium okozta betegségeket a vírusfertőzésektől, pedig alapos vizsgálattal és megfelelő módszerekkel jól elkülöníthető a kétféle kórokozó. A kezelés szempontjából egyáltalán nem mindegy a diagnózis, ugyanis az antibiotikum csak a baktériumok ellen hatásos, a vírus okozta megbetegedések ellen nem. Mégis sok szülő – az erre vonatkozó információhiány miatt – csak akkor érzi gyerekét biztonságban, ha „jó erős antibiotikumot” írnak fel neki.

Gyógyító idő Az olyan vírusfertőzésekre, mint például az influenza, a legkiválóbb gyógymód az, hogyha hagyjuk az immunrendszert dolgozni, és kívülről megtámogatjuk azt. Ilyen-


kor a szülő feladata, hogy a gyermek lázát csillapítsa, itassa megfelelően, nyugodt környezetet biztosítson neki, a kellemetlen tüneteket enyhítse és babusgassa a kis beteget. Az egészséges szervezet legyőzi a vírust pár nap alatt és az immunrendszer egy újabb tapasztalattal lesz erősebb.

Segítő baktériumok A baktériumok túlnyomó többsége hasznos, míg a vírusok egytől egyig károsak. Az emberi test nagy részén jelen vannak baktériumok: segítik az emésztést, korlátozzák a számunkra veszélyes baktériumokat, kordában tartják a gombák szaporodását. Sajnos ezeket a jó baktériumokat is pusztítjuk antibiotikumokkal, antibakteriális szappanokkal, kozmetikumokkal.

Vírus ellen hatástalan az antibiotikum A vírusos betegségek többségét szervezetünk saját erői győzik le, ebben semmi segítséget nem jelentenek az antibiotikumok. Ha vírusos betegségek ellen is ezt szedjük, a szervezetünk nagyobb bajba kerülhet, mintha hagytuk volna magától meggyógyulni, hiszen így a hasznos baktériumok egy része elpusztul, ez emésztési zavarokhoz vezethet és a velünk élő baktériumok ellenállóvá válnak az antibiotikumokkal szemben.

Ha lázas a gyerek Felmérések szerint tíz lázas gyerek közül egynek okozza baktérium a betegségét, mégis legalább hatan kapnak antibiotikumot. Nem a szülő dolga, hogy megállapítsa, mi a gyerek baja, de a következő tények segítenek megnyugodni akkor is, ha nem írt fel gyermekorvosuk antibiotikumot: - Ha a gyerek egy-két nap lázas állapot után jól van, élénkebb és van étvágya, szinte biztos, hogy vírusfertőzésen esett át. - A baktériummal fertőzött gyerek nagyon betegnek látszik. Ha a láz csillapodása után sem lesz jobb a közérzete, valószínűleg baktérium támadta meg. Mindenképpen vigyük el orvoshoz, hogy megvizsgálja, van-e szükség antibiotikumra.

Baktérium vagy vírus? A különféle fertőzések nagy részét vírusok okozzák, ezekre – ritka kivételektől eltekintve – nincs orvosság, aggódnunk mégsem kell, a kisgyerek szervezete néhány nap alatt általában leküzdi a betegséget. Ha a fertőzést baktériumok okozzák, antibiotikumot kaphat a kis beteg. A gyakorlatban sajnos nem mindig egyértelmű a tünetek

alapján, hogy vírusos, vagy bakteriális fertőzésről van-e szó, ezért túlzott elővigyázatosságból, sokszor feleslegesen írnak fel gyógyszert. Bizonyos betegségek, például gennyes fülgyulladás, tüdőgyulladás, tüszős mandulagyulladás, skarlát esetén fontos, hogy időben kezdjük meg a hatékony kezelést. Igaz ugyan, hogy ezekkel a betegségekkel is több-kevesebb sikerrel megbirkózik a gyerek szervezete, de a szövődmények veszélyesek lehetnek. Ma már egyszerű vérvizsgálati módszerrel, a CRP-teszttel néhány perc alatt meggyőződhet róla a gyerekorvos, hogy bakteriális fertőzésről van-e szó. A vizsgálathoz az ujjbegyből vett egyetlen csepp vér elegendő, ezt elemzi a készülék. A fertőzés vírusos vagy bakteriális természetéről persze hagyományos vérvizsgálat segítségével is választ kaphatunk. Ez azonban hosszadalmasabb, a helyi orvosi rendelőben rendszerint nem bonyolítható le, és nagyobb mennyiségű vér szükséges hozzá. A CRP-vizsgálat hátránya, hogy különleges készülék szükséges hozzá, használata még nem terjedt el, és a társadalombiztosítás jelenleg nem téríti. A cikk megírását segítő szakmai tanácsokat köszönjük Dr. Kosztya Éva Mária háziorvosnak.

Kutatók által bizonyított tény, hogy az egyik legjobb immunerősítő a feltétel nélküli szeretet és ezzel együtt a sok tiszta víz, a zöldségek, gyümölcsök és a szabadban történő játék. www.facebook.com/gondolkodj

25


testi egészség

ALVÁS KÖZBEN OKOSODIK A GYEREK írta: Bitter Noémi

Akinek könnyen és sokat alszik a gyereke – szerencsés ember. Akinek viszont nehezen és keveset, az valószínűleg, mindent kipróbál, hogy a helyzet megváltozzon. Jól is teszi, hiszen nem csak azért kívánatos a jó alvó gyerek, hogy a szülei pihenni tudjanak (bár ez sem utolsó szempont), hanem leginkább azért, mert alvás közben okosodik a gyerek.

A

felnőtteknek is szükségük van alvásra, hiszen ilyenkor szintetizálódnak a nappali élmények. Agyunk 21 éves korunkig erőteljes fejlődésben van, amely fejlődés a leghangsúlyosabban éppen alvás közben realizálódik. Így nem meglepő, hogy a gyermekkori alvás mennyisége és minősége a kutatók érdeklődését is felkeltette. Megfigyeléseik alapján az alvás a tanulást, az érzelmi stabilitást is befolyásolja, az alváshiány pedig az elhízás, a cukorbetegség és a hiperaktivitás kialakulását is elősegítheti. Az MRI vizsgálatok tanúsága szerint a tartós 26

GE! 2016

alváshiány jelentős károkat okozhat a gyerekek agyi struktúrájában. A kialvatlan gyerek nyűgös és sírós. Óvodás, iskolás korában, a folyamatos fáradtsággal küzdő gyerekek koncentrációs teljesítménye mérhetően csökken. S minél erőteljesebben érvényesül a gyereken a teljesítménykényszer, például a számtalan különóra formájában, annál kevesebb idő jut az alvásra. Ez viszont egyre rosszabb állapotba hozza a gyerekeket. Az alvás tehát, a közvélekedéssel ellentétben, nem elvesztegetett idő!

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

Mi történik az agyban alvás közben? Az agykutatók úgy látják, a plasztikus agyi idegsejtek alvás közben teremtenek új szinaptikus kapcsolatokat. Így keletkeznek az agyban az as�szociációk és a következtetések, új felismerések. Ez azt jelenti, hogy a gyermeki agy, alvás közben rögzíti a napközbeni élményeket és az új információkat, oly módon, hogy a már meglévő ismeretanyagba építi be az újakat. Például a beszélni tanuló kicsik, alvás közben kötik a tárgyak képét a szavakhoz – vagyis így jegyzik meg a napközben hallott szavak értelmét.


Senki sem alussza át az éjszakát! Sem a gyerekek, sem a felnőttek nem alszanak egyfolytában éjszakánként. Az alvásidő alatt többször is felébredünk. Az alvás nem egyenletes folyamat, de részegységei alatt más-más módon dolgozik az agy. Az alvás folyamatának két nagy fázisa (és több alegysége) van. Elalváskor kerülünk a „gyors szemmozgás nélküli”, nem-REM fázisba (Non-Rapid-Eye-Movement), vagyis mélyalvásba, majd ezt követi a „gyors szemmozgásos”, REM fázis (Rapid-Eye-Movement), azaz az álmodó alvás. A mélyalvás az elalvás után kb. 3 órával és a reggeli ébredés előtt alakul ki, míg

anyaméhben és a csecsemő, a születését követő hetekben, ideje nagy részét alvással tölti, majd egyre növekszik az ébren töltött órák száma. Míg egy felnőtt ember átlagosan 7-9 órát alszik egy nap, addig egy óvodásnak minimum 11 óra alvásra van szüksége. Az alváskutatók vizsgálatai alapján, így alakul az átlagos alvási időtartam gyerekkorban: 1-4 hetes baba 1-6 hónapos baba 6-12 hónapos baba 1-3 éves gyerek 3-6 éves óvodás 6-10 éves kisiskolás

20-16 óra 16-14 óra 14-13 óra 13-12 óra 12-11 óra 11-10 óra

Az alvás biológiai folyamata azonban csak annyiban meghatározott, hogy aludni

A mélyalvás alatt: egyenletesen ver a szív, nyugodttá válik a légzés, kevés a mozgás. Ebből a fázisból nehezen vagyunk ébreszthetők. Ám ha mégis felriadunk, hamarjában azt sem tudjuk, hol vagyunk, kell némi idő, míg magunkhoz térünk. Az álmodó alvás alkalmával gyorsan mozog a szemünk, hevesebben ver a szívünk és gyorsul a légzésünk. Az agyunk is dolgozni kezd: álmodunk. Ebből a szakaszból ébredve pontosan el tudjuk mesélni álmunkat.

a köztes időben a mélyalvás és az álmodó alvás váltják egymást (hatszor-hétszer).

Mennyi alvásra van szüksége egy gyereknek? Az alvás mennyisége egyénenként és életkoronként változik. A magzat az

mindenkinek kell, ám az nyilvánvaló, hogy vannak kisebb és nagyobb alvásigényű gyerekek. A szakemberek sokat vitatkoznak azon, vajon honnan tudhatja a szülő, hogy eleget aludt-e a gyereke. Ranschburg Jenő például a szükséges alvási idő kritériumát abban határozza meg, hogy a gyerek kipihenten ébredt-e. Vekerdy Tamás pedig általában szigorúbb alvás tekintetében, szerinte 10-12 órát még a kisiskolásnak is aludnia kell.

Szép álmokat! Az alvással foglalkozó szakemberek szerint, minden gyerek meg tud tanulni aludni. Vagyis az alvást is tanulni kell, s az esetek 90%-ában, a rossz altatási szokások megszűntével, megszűnnek az alvási nehézségek is (kivéve az olyan alvászavarokat, mint az alvajárás vagy az éjszakai félelmek). A jó altatási szokások kialakításához gyakorlati tanácsokat pl. Ranschburg és Vekerdy tanár urak vagy Kast-Zahn – Morgenroth írásaiban biztosan találunk.

A cikk eredetileg a Presztízs Style magazin 2016/1. számában jelent meg.

Óvodáskorban – a felnőttek agyműködésétől eltérően – az élmények, információk, ingerek feldolgozása sokkal intenzívebb a délutáni pihenés folyamán, mint az éjszakai alvás alatt. Ezért is van helye a délutáni pihenésnek minden óvodában, óvodai napirendben. E nélkül bizony az óvodás korú gyerek túlterheltté, feszültté válhat, aki a legapróbb problémára is érzelmi kitörésekkel reagálhat. www.facebook.com/gondolkodj

27


vigyázz a szádra! Mivel a család testápolási és egyéb higiéniai szokásai modellként szolgálnak a gyermek számára, ezért a korai gyermekkorban elsajátított szájápolási szokások meghatározóak lehetnek az egész élet folyamán. A kisgyermek fogai eredendően egészségesek. Amint megjelennek az első fogacskák, meg kell kezdeni azok rendszeres tisztítását, melynek célja a fogszuvasodás és az ínygyulladás megelőzése! Hazánkban népbetegségnek számít a fogszuvasodás, emiatt nagyon fontos, hogy minél korábban kezdjük meg a fogak ápolását, különös hangsúlyt fektetve a példamutatásra. Először játékos formában tanítsuk meg, hogyan kell öblíteni vízzel. A kicsik még nem képesek a hatékony fogmosásra, ezért ez a szülő feladata. Nyugodtan adjuk a gyermek kezébe a fogkefét, gyakoroljon, utánozzon minket, de a játékot mindig kövesse egy alapos fogmosás.

A gyerekek életkorának és igényeinek megfelelően kialakított Lacalut fogkefék elősegítik a fogkrémek hatását. A tej, vegyes és maradó fogazat idejére eltérő nagyságú fogkefék szükségesek. A keskeny fej a gyermekek szájában a nehezen elérhető helyekre is befér. Speciális kialakításának köszönhetően hatékony a foglepedék eltávolításában, még rögzített fogszabályozó viselése esetén is. A hosszabb sörteszálak az első maradó őrlőfogakat is könnyedén elérik. A puha, sűrű szálak kiválóan megtisztítanak minden egyes fogat és még a fogközöket is. Ergonómikus - vaskos gumírozott nyele jól megmarkolható, biztos fogást tesz lehetővé. Csúszásgátló, hüvelykujj-támasz a jó irányíthatóságot adja. Vagány, élénk színeikkel kedvet csinálnak a fogmosáshoz. A fogkefét 3-4 havonként mindenképpen, fertőző betegség után pedig azonnal ajánlatos kicserélni!

Először tisztítsuk meg a fogak elülső, majd hátsó felszínét, fordítsunk kiemelt figyelmet az íny közeli részekre is. Ezután sikáljuk meg a rágófelszíneket. A gyerekek nem szeretik, de tisztítsuk meg a nyelvet is, mert a baktériumok jelentős része ott tanyázik.

A gyermekünkkel eltöltött fogmosási idő nem csak a kicsik fogának tesz jót. Mutassuk ki törődésünket, figyeljünk gyermekünkre, így hosszabb távon biztosítjuk azt, hogy kevesebb szájhigiéniai problémával rendelkezzen a felnövő új nemzedék. Karácsonyi Henrietta dentálhigiénikus


élménnyé varázsolja a fogmosást...


környezetvédelem

KÖRNYEZETÉT ÓVÓ GYEREKBŐL KÖRNYEZETTUDATOS FELNŐTT – történetek Manóföldről –

A

z élet az oviban izgalmas eseményeket produkál. Ezek közül gyűjtöttem össze egy csokorra valót. A történetek mind valódiak, nálunk Nagykovácsiban, a Kispatak Óvoda Cinege csoportjában estek meg. A történetekben keverednek az óvodás gyermek számára legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenységek: fellelhető bennük a játék, a mese és képzelet játéka, a szabad mozgás és persze mindegyikben ott rejlik a környezettudatos gondolkodás óvodai megalapozása is. Mindez pedig ötletet és segítséget adhat az otthoni környezettudatos neveléshez is.

30

GE! 2016

pont ők? Egyszerűen azért, mert valóban bajban voltak, Csoportunkban már hosszú és a nyáron megtaláltuk azt a évek óta hagyomány, hogy év felhívást, melyben segítséget elején érkezik hozzánk egy mekértek ahhoz, hogy méhmeselevél, melyben egy nedékeket tudjanak általunk kitalált létrehozni a történet találhaszámukra. Egy Játékkal és mesétó. Ez a levél a méhecskét mesével – egy 250 forintért vel a környezettuolyan eszközlehet örökbe datos gondolkodás zel segít újra fogadni. Ezt megalapozásáért. ráhangolódni bizony meg is az óvodára, tettük. Így már mely a legközea tanév kezdete lebb áll az óvodás előtt volt 25 méhecskorosztályhoz. kénk. Innentől egyenes volt az Az idei évben a méhecskék út: a nyitójátékunk, a levelünk kerültek bajba és kértek a sem szólhatott másról, mint gyerekektől segítséget. Miért róluk:

A méhek levele

www.gondolkodjegeszsegesen.hu


írta: Karczewicz Ágnes óvodapedagógus

A környezettudatos magatartás megalapozása áthatja az egész óvodai életet. Óvónőként hiszem, hogy a gyerekekben egyszerű, természetes, szinte észrevétlen módon lehet megalapozni azokat az érzelmeket, szokásokat, melyekből a későbbiekben a tudatos, környezetét tisztelő, óvó magatartás alakul ki. Ehhez kell az óvodai nevelés és kell a családi nevelés is.

…Aztán ma reggel tudjátok mire ébredtem? Mézillatra. Nem értettem, mert ugyan van itthon vagy 10 mézesüvegem, ám mind üres (és nem Micimackó dézsmálta meg mindet, hanem én, mert nagyon szeretem). De akkor honnan ez az illat? Elindultam az illat nyomába és az egy szem rózsámig jutottam (mert nekem is van ám egy rózsám, mint A kis hercegnek) és annak a tüskéjén felakadva megláttam egy bóbitát, melyre egy zöld hínárral rá volt kötve egy összetekert, picinyke tündérrózsa levele. Akkor már éreztem, hogy ez biztos, egy újabb manólevél. Azonnal az jutott eszembe, hogy vajon idén milyen galibába kerültek kópé barátaink? (Emlékeztek még arra, amikor kenyeret kellett sütnünk, mert a búzájukat kipergette a szél és nem tudtak lisztet őrölni? Tavalyelőtt meg hajót kellett készítenünk a vízimanóknak, mert nem jutottak haza a nádasba. Előtte meg meséket és betűket kellett keresgélnünk, hogy a kismanók végre valahára el tudjanak aludni.) Kibontottam a levelet, és tudjátok, hogyan kezdődött? Így: „ A teremburáját, hát te aztán már tényleg nagyon felnőtt vagy, mert hiába keresett meg a méhkirálynő, hogy segítséget kérjen… Te csak hessegetted, hessegetted napokon keresztül és nem figyeltél rá. Pedig szükségük lenne a méhecskéknek arra, hogy valaki segítsen rajtuk, és én téged meg a Cinegéket ajánlottam. (Amikor idáig jutottam a levélben, gyorsan megnéztem az aláírást. Igazam volt, tényleg manólevelet kaptam, mert Valdi – ugye emlékeztek még a vízimanónkra? – írta alá, aki ennyire még soha, de soha nem haragudott rám) Nagyon, de nagyon remélem – folytatódott a levél –, hogy a manóírást azért még el tudod olvasni, és tudtok segíteni a számunkra oly kedves aprónépen: a méheken, mert nagy bajban vannak. Kidőlt az az ősöreg hársfa, ahol eddig éltek, ahol a kaptárjuk volt, ahová a virágport hordták, ahol a mézet készítették, és ahol a kicsinyeiket nevelték. Most aztán hova repüljenek haza? Hová hordják a virágokról összegyűjtött virágport? Hova húzódjanak az eső elől? www.facebook.com/gondolkodj

31


környezetvédelem

Segítsetek kérlek, mert ha nem lesz új szállásuk, akkor bizony az egyik legkedvesebb manócsemege sem lesz, mert az nem más, mint a mézes dió, és a kismanók sem fognak tudni elaludni az esti, langyos mézes tejük nélkül. Biztos vagyok abban is, hogy nektek is hiányoznának kedvenc gyümölcseitek, hiszen a méhek nélkül – akik a virágport egyik fáról, virágról a másikra hordják – azok sem lennének. Mi, manók túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy új méhmenedéket készítsünk, ezért kérlek benneteket, hogy ti tegyétek meg ezt: Készítsetek méhszállást, melyet fel lehet akasztani egy fára, és hozzátok el augusztus 28-án délután 5 órakor a Fő térre, ahonnan elindulva keresünk egy fát, ahol a méhecskék nyugodtan élhetik tovább az életüket, és készíthetik a manók és emberek egyik legkedvesebb csemegéjét: a mézet! Segítségeteket előre is köszönöm: Valdi (a vízimanók nemzetségéből) (Részlet a nyitólevelünkből)

Valdi nem más, mint egy Bálint Ágnes által megálmodott mesefigura, aki már évek óta a kitalált meséink, játékaink közvetítőjévé vált, és állandó főszereplője életünknek. Miért pont ő? Nagykovácsi egyik legszebb természeti értéke a Békás-tó. Állandó játszóhelyeink egyike, és ebből természetes módon következett, hogy ezek a vízimanók segítenek abban is, hogy érzelmileg is közel tudjunk hozni a gyerekekhez olyan témákat, helyzeteket, melyek segítik a környezettudatos gondolkodás, magatartás fejlődését. A felhívásra a játszónapon érkeztek is az otthon, közösen elkészített házikók, és az első hetekben a méhecskék körül forgott az életünk. Készítettünk méhecskéket PET-palackból, kindertojás belsejéből, mogyoróból. Kóstoltunk mézet, készítettünk mézes gyümölcssalátát, süteményt, méhviaszgyertyát a Mihály-napi vásárra. Mindenki

32

GE! 2016

elkészítette a saját méhecskéjét, nevet adott neki, és ezek az apró népek a mai napig részesei az életünknek.

és a bogarak között? - Egy kidobásra szánt tárgyból, mennyi minden készíthető!

A méhektől nem kell félni!

Kitört a bogárláz

Felsorolni sem tudom, mi mindent tanultunk meg ezekben a napokban: - A méhektől nem kell félni! - Óvatosan, a lábunk elé nézve sétáljunk! - Ne szedjük le feleslegesen a virágokat! - A méz nem csak finom, hanem egészséges is! - Mi a különbség a rovarok

Ennek a pár hétnek a legnagyobb eredménye az volt, hogy az állatok világnapjára felkínált lehetőségek közül (állatkert, medvepark, vadaspark) a gyerekek a „Bogárles” túrát választották, ahol nagyítóval keresgélték a fűben megbújó apróságokat, magokat szórtak a hangyáknak, és a bokrok alá rejtették a csigákat.

NEKTEK IS VAN EGY TÖRTÉNETETEK? Szeretettel várjuk azokat a történeteket, amelyekben az óvodáskorú gyerekek környezettudatos gondolkodása, vagy ennek megalapozására szolgáló ötlet fogalmazódik meg. Azért is jó lenne megismerni egymás történeteit, mert hiszem, hogy a sok-sok szép gondolat és elv, mely irányt mutat, így válik valósággá. A történeteket a kapcsolat@gondolkodj.hu címre vagy a Gondolkodj Egészségesen! Program Facebook oldalára várjuk!

www.gondolkodjegeszsegesen.hu


A gyermekek egészséges táplálása szülői, illetve közétkeztetői feladat, amiben nélkülözhetetlen az élelmiszeripar szerepvállalása is, hogy a korszerű táplálkozási irányelveknek megfelelő termékpalettát kínáljanak a fogyasztóknak. A Sága Foods Zrt. kifejezetten gyermekek számára fejlesztette Fini Mini termékeit, melyek minőségi alternatívát kínálnak a húskészítmények körében. Az egészséges táplálkozásban a húsok és a felvágottak fontos szerepet töltenek be, amit elsősorban a magas és teljes értékű fehérjetartalmuknak köszönhetnek. Rendszeres fogyasztásukkal nem csak teljes értékű fehérjékhez, hanem számos vitaminhoz és ásványi anyaghoz is hozzájut a szervezet. Egészséges, változatos táplálkozás esetén a napi B12-vitamin szükséglet mintegy 70%-át húsokkal és húskészítményekkel fedezzük, melyek jelentős mennyiségű B6-vitamint, illetve cinket is tartalmaznak. A cink számos enzim, továbbá az inzulin alkotórésze, mely részt vesz a szénhidrát anyagcserében. Kiemelkedő még a húsok, illetve belsőségek vastartalma, melynek felszívódása sokkal hatékonyabb, mint a növényekben előforduló vasé. Ráadásul a zöldségekkel együtt elfogyasztott húsok, felvágottak növelik a zöldségekből történő vasfelszívódást is (például: főzelék sült virsli feltéttel). A Fini Mini termékcsalád tagjai pulyka- és csirkehúsból készülnek. A mini virsli, párizsi és sonka hozzáadott vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, a gyorsfagyasztott Fini Mini Dinosaurus és Nuggets pedig pulykamellhús felhasználásával készül, tengeri sóval, élelmi rostokkal és kalciummal gazdagítva. Termékeink egy vidám hangulatú ebéd elmaradhatatlan fogásai lehetnek. A gyermekek étrendjében hetente 3–4 alkalommal szerepeljen húskészítmény, ebből 1 alkalommal az ebéd részeként (például: virsli, mint főzelék feltét vagy Frankfurti levesben). Ételkészítésnél törekedhetünk a változatosságra, hiszen a felvágottaknak számtalan felhasználási módja létezik. A szendvicsek mellett meleg ételeknél feltétként, leves betétként; rakott-, illetve töltött ételekhez, de akár salátákhoz is remekül illik. Próbáljanak ki új recepteket, és vonják be a gyermekeket is az ételkészítésbe, így játékos formában lehet őket a tudatos táplálkozásra nevelni.

www.saga.hu www.s

www.facebook.com/sagaminoseg


környezetvédelem

TÉLI MADÁRETETÉS

M

ikor etessünk madarat?

Az elmúlt évszázadban kialakult gyakorlat szerint, a madáretetés a fagyos, havas, ónos esős időszak, tehát a késő ősztől kora tavaszig tartó hónapok madárvédelmi tevékenysége. Mára ez az egykor magától értetődően tiszta kép összetettebbé vált. Nyugat-Európa egyes régióinak környezetállapot-romlása, a megfelelő mennyiségű egészséges táplálék szűkös hozzáférhetősége, az énekesmadarak állományának drámai 34

GE! 2016

csökkenését eredményezte. Ezért az ottani állatvédelmi szemlélet a madarak egész éves etetését támogatja. Hazánkban szerencsére továbbra sincs szükség az egész éves etetés gyakorlatának bevezetésére, ezért a költési időszak április elejei kezdetével fejezzük be a kert madarainak etetését. Ennek nemcsak elvi, de madárvédelmi oka is van. Megfigyelések számolnak be arról, hogy a cinegék hajlamosak az etetőben

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad. Az azonban már kevésbé közismert, hogy a tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai számára Magyarország jelenti a telelőterületet. Hazánk környezetállapota ma még lehetővé teszi, hogy a ház körül gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet. Az etetés viszont nagy könnyebbséget jelent a madarak számára, de csak akkor, ha az etetést folyamatosan, egész télen végezzük! írta: Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány maradó napraforgóval etetni a fiókáikat, akik ezt nem tudják megemészteni, és a gyomortól a nyelőcsőig felgyülemlő magoktól elpusztulhatnak. Az a legoptimálisabb, ha a madáretetést már az ősz beköszöntével elkezdjük. Koraősszel elég néhány marék magot kiszórnunk – a boltokban ilyenkor még nem kapható napraforgó, az állatkereskedésekben beszerezhető pintyele-


ség, köles és a tavalyi tört dió is tökéletesen megfelel. Teljesen jó, ha az ágakra egy-két almát felszúrunk, ami a településen áthaladó, vonulóban lévő madarak zsírtartalék-felhasználását is segítheti (különösen ott, ahol hiányoznak a magas cukortartalmú bogyókat tartalmazó bodzások). Amint beköszöntenek az első fagyok vagy leesik az első hó, indul az etetési nagyüzem – vagyis ettől kezdve folyamatosan és teljes kínálattal működtessük az etetőket.

Fontos, hogy a madáretetés folyamatos legyen! A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára. Évről-évre akár messziről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe. Az etetőre járó kistestű, gyakran alig 4,5-10 gramm (!) körüli testtömegű madarak számára, −10 Celsius alatti hőmérsékleten a cél: a túlélés. A kistestű madarak tartalékaik csak arra elegendőek, hogy képesek legyenek átvészelni

egyetlen fagyos éjszakát. Ha másnap nem tudnak eleget táplálkozni az alig 5-6 órányi nappali periódusban – mert nem töltöttük fel az etetőt –, könnyen elpusztulhatnak a következő hideg éjszakán.

napraforgó törött, szemetes, ugyanis sok madár csőre nem elég erős az egész napraforgószemek feltöréséhez (pl. vörösbegy, ökörszem). Ezek a fajok csak a törött szemekből kihulló magtörmeléket, a napraforgóba keveredő gyom Mivel és egyéb apró etessünk A madarakat késő magvakat madarat? ősztől kora tavatudják haszszig, folyamatosan A téli etetőn nosítani. etessük! alkalmazható Állati madáreleségek zsiradék három nagy Az olajos magcsoportba sorolhavakhoz hasonlóan tók, és ezek mindegyikét fontos téli etetőanyag az állati egyszerre kell alkalmazni: zsiradék is: a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú és a Olajos magvak cinkegolyó. Legalább ilyen jó, A legfontosabb téli maha lágy sajtot teszünk például dáreleség a nem sózott, nem az etető sík tetejére, mert ezt is pirított, magas olajtartalmú fenagyon szeretik a madarak – kete (ipari) napraforgó. A szokülönösen a vörösbegyek. tyiba érdemes apró szemű Alma magvakat: kölest, muhart stb. Az olajos magvak és az keverni (de a legegyszerűbb, állati zsiradék mellett gyüha az állatkereskedésekben, mölccsel (pl. olcsó) almával is barkácsáruházakban kapható etessük a madarakat. Ezeket pinty és hullámos papagáj lehetőleg szúrjuk fel bokrok és magkeveréket szerzünk be). fák ágcsonkjaira, de néhány Ne ijedjünk meg, ha a vásárolt szemet a talajra is tehetünk,

2

1

3

www.facebook.com/gondolkodj

35


környezetvédelem

így a madarak hóeséskor és azt követően is hozzáférhetnek. Az almát gyakorlatilag minden lágyevő, tehát rovarokat (is) fogyasztó madár kedveli, így nagy segítséget nyújthat a nálunk áttelelő madaraknak. Adható a madaraknak ezeken kívül főtt rizs, főtt tészta, levesben főtt zöldségek – amiket elsősorban a rigók és rovarevők fogyasztanak.

Kenyeret, morzsát énekesmadaraknak soha! Soha ne adjunk az énekesmadaraknak kenyeret vagy kenyérmorzsát, mert ezek erjedésnek indulva gyomorés bélgyulladást okozhatnak. Ettől a madarak elpusztulhatnak (a vízimadarak: hattyúk, récék, libák számára az alkalmi kenyérfogyasztás nem jelent egészségügyi kockázatot).

Miből etessük a kismadarakat? Etetőből, természetesen. Az etetőknek azonban se szeri, se száma, amelyeket a kihelyezés módja és működési elve szerint különböztethetünk meg. Az etetőre látogató madarak közül több is, például a rigók, a vörösbegyek és a magevők jobban szeretnek a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajszint felett vagy kimondottan az ágak között (például a királykák és az őszapók) érzik jól magukat, ezért az etetőkön lehetőleg több szinten is kínáljuk fel az eleségeket. 36

GE! 2016

» Talajetető

A legegyszerűbb, ha a levelektől megtisztított talajra szórjuk ki a magot. A hó elleni védelem érdekében az etetőhely fölé ágakból, műanyag fóliából és nádszövetből féltetőt is építhetünk. Ez azonban nem feltétlenül szükséges, ha a talajetető (és a szintén fedetlen etetőtálca) a munkahelyünkön vagy a lakóhelyünkön van, ahol akár naponta többször is el tudjuk távolítani a havat. Tálcás etető Hasonlóan egyszerű az etetőtálca, ami sekély faládától a műanyag virágalátétig bármi lehet. A lényeg az, hogy a tálca aljára fúrjunk néhány 2-3 mm átmérőjű lyukat, ahol a hólé és az esővíz kifolyhat. Dúcetetők A rögzített etetők közé tartoznak a különböző dúcetetők. A magtartóval felszerelt dúcetető előnye, hogy egyszerre akár 25 kg napraforgó is elfér benne, így ideális madárvédelmi eszköz olyan helyeken (például hét-

»

»

végi telken, nyaralóban), ahol ritkábban fordulunk meg. Függő etetők A függeszthető etetők is igen sokfélék lehetnek a szépen kidolgozott fa házikótól, a fémhálóból vagy műanyagból készült gyári önetetőkön át a kreatív kézimunkával készülő lopótök, kókuszdió és rögtönzött etetőkig (de a cinkegolyó is függő etetőnek tekinthető). Ablak- és ablakpárkány etetők Ezek az eszközök a társasés panelházak lakóinak madárvédelmi munkájában különösen fontosak, de természetesen kertesházi környezetben is alkalmazhatóak. Ezek mellett az alaptípusok mellett számos különleges alakú és feltöltésű etető is létezik. A különböző etetőtípusok egymással kombinálhatók is, például a tálcás etetőbe állítható fémhálós önetető vagy ugyanez lelógatható a dúcetetőről. Etetőket magunk is készíthetünk, remek szórakozás az egész családnak.

»

»

PRÓBÁLD KI! MADÁRPOGÁCSA RECEPTJE Hozzávalók: Különféle (nem sózott nem pörkölt) olajos magvak (napraforgó, köles, muhar, apróra vágott dió, mogyorófélék). Bogyók (csipkebogyó, kökény, bodza, mazsola). Zsiradék: marhafaggyú vagy kókuszzsír. Elkészítés: A zsiradékot egy lábosban felolvasztjuk. Amint folyékony állagú lesz, le is vesszük a tűzről és belekeverjük a magvakat, bogyókat. Figyeljünk arra, hogy ne tegyünk túl sok magot a zsírba, mivel ez lesz a kötőanyag, bőven kell lennie a magvak között.

www.gondolkodjegeszsegesen.hu


ZSÓFI

IRÉN

KISNYUGDÍJAS

ALSÓ TAGOZATOS

UNIKORNIS-IDOMÁR AKAR LENNI

A FALU KEDVENCE

ÁDÁM

GÉZA

BIZTONSÁGI SZAKEMBER HATALMAS SZÍVVEL

HOBBI-AUTÓSZERELŐ RENDKÍVÜLI TEHETSÉG

BÁRKI LEHETSZ, A KULLANCS NEM VÁLOGAT. ELŐZD MEG A KULLANCS ÁLTAL OKOZOTT VÍRUSOS AGYVELŐGYULLADÁST ENCEPUR VÉDŐOLTÁSSAL! AKCIÓS AJÁNLOTT BRUTTÓ

FOGYASZTÓI ÁR:

4990 FT/ADAG*

1 ÉVES KORTÓL

www.kullancsveszely.hu

*Akciós ajánlott bruttó fogyasztói ár: 4.990 Ft/adag a KÉSZLET EREJÉIG. Az eredeti ajánlott bruttó fogyasztói ár: 6.454 Ft/adag. Figyelem! Az akcióban résztvevő készlet lejárati ideje (Felhasználható): 2016. december 31. A termék közfinanszírozásban nem részesül. Az ár patikánként eltérő lehet, ezért az ajánlott, kedvezményes 4990 Ft/adag bruttó fogyasztói árról kérdezze gyógyszerészét. A kullancsok aktivitása tavasszal kezdődik, ezért a védettség időben történő kialakításához az első és a második oltást télen kell beadatni. További információért forduljon képviseletünkhöz: GlaxoSmithKline Kft., 1124 Budapest, Csörsz u. 43. Telefon: 225-5300 · fax: 225-5302 · www.gsk.hu. Amennyiben mellékhatást észlel, vagy bármely mellékhatás súlyossá válik, illetve a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatásokon kívül egyéb tünetet észlel, azonnal értesítse orvosát! Kérjük, hogy a mellékhatást jelentse a Hungary.PH_Safety@gsk.com e-mail címen, vagy a +36/1-22-55-300 telefonszámon! HU/ENC/0007/15(1) OGYEI eng.szám: OGYEI/1006-4/2016 Az anyag lezárásának dátuma: 2016.09.06. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!


mozgás

ÓVODÁTÓL ISKOLÁIG: A KORAI FEJLESZTÉS JELENTŐSÉGE „Nagyon fontos, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, hogy minden gyermek egyedi, különleges, és nem egyforma tempóban fejlődik.” – kezdi Nádasi Zsófia konduktor, a Pető Intézet főiskolai adjunktusa. A fejlődés különböző területein azonban mindenkinek el kell érnie bizonyos mérföldköveket. De mit tehet a szülő, ha lemaradást tapasztal a gyerekénél? írta: Balázsy Panna Seress Virág

M

it kell már biztosan tudni óvodáskorban?

Egy háromévesnél már elvárható, hogy biztosan járjon, képes legyen futni, próbálkozzon a páros lábbal ugrálással, ami sok gyereknek már sikerül is.

38

GE! 2016

Ekkor már tudnia kell biztosan lépcsőn járni, váltott lábbal. Két lábon lassan elkezdi az ugrálást. Három éves kora körül a kisgyerek már rövid mozgássorokat vissza tud tapsolni, alakulóban vannak az ös�szerendezett célzó mozgások, mint pl. a labdába rúgás, a toronyépítés vagy a háromkerekű biciklizés. A finommozgások területén már megjelenik az alkotás igénye, ceruzát vesz a kezébe, maszatol a papíron. Az első firkarajzokból már szeret színezni –, de ezek ter-

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

mészetesen még nem annyira finom, pontos mozgások, mint amilyet majd a későbbiekben tapasztalunk. Ismernie kell a testét, tudnia, hogy fent a feje, lent a sarka, hány keze és lába van! Alakulóban van a testsémája, mely a továbbiakban óriási befolyással lesz az úgynevezett részképességek fejlődésére. Fontos, hogy bízzon magában: képes-e lehúzni a cipzárt, kinyitni–becsukni a cipője tépőzárát, képes-e kanalat fogni a kezében, eltalálni a szájáig.


Mikor szükséges szakembert felkeresni? » Ha a gyermekünk izomtónusa eltér a normálistól, tehát feszesebb vagy éppen erőtlen. » Ha aszimmetrikus a tartása vagy a mozgása, ha csak az egyik kezével játszik. » Ha nem érdeklődik a játékok és a környezete iránt. » Ha nem kívánja kifejezni az érzelmeit. » Ha nem tartja az egyensúlyát. » Ha nem fut. » Ha nem utánozza a nagyobbakat. » Ha nem mászik fel a mászókára, nem csúszik le a csúszdán, nem élvezi a hintát.

Óvodáskorban megjelenő tanulási zavarokra utaló tünetek: » Gátolt beszédmegértés (sok visszakérdezés, tévesztés). » Szegényes szókincs. » Bizonytalan raghasználat. » Általános pöszeség. » Nem szereti a verset, mesét (nem köti le, nem tud elmélyülni benne). » Nehezen tanul verset. » Rajza nem korának megfelelő. » Vizuomotoros (szem–kéz) koordináció hiányosságai. » Kialakulatlan testséma. » Gyenge téri tájékozódás. » Puzzle kirakásban gyenge. » Gyenge ritmusérzék. Természetesen egy-egy kiragadott tünet miatt még nem feltétlenül kell a gyermeket nevelési tanácsadóba küldeni, de ha már több dolog is megjelenik, akkor érdemes odafigyelni!

Ovisok rossz állapotban? „Kevés olyan óvodás gyerekkel találkozom – mondja Sütő Csaba, a Csodakapu Alapítvány munkatársa –, akire nyugodt szívvel azt tudnám mondani, hogy nem valószínű, hogy problémája lesz az iskolai tanulással. Ha tehetném, a gyerekek 30 százalékát mozgásterápiára, 40 százalékát célzott mozgásfejlesztésre és 20 százalékát intenzív sportra járatnám.” A legtöbb gyermek idegrendszere elmarad attól az életkori átlagtól, amit elvárnánk. Elképzelhető, hogy az életmódváltozás (pl.: vizuális kultúra túltengése, mozgásszegény életmód), amin a világunk most átmegy, átalakítja a gyerekek idegrendszerét. Lehet, hogy ez a jövő útja. Csak az a gond, hogy az intézmények és a világ gyerekek felé támasztott elvárásai nem igazodnak ehhez a nemzedékhez. Ugyanazt várjuk el tőlük, amit tőlünk is megköveteltek, ugyanazokkal a módszerekkel próbáljuk őket tanítani, ahogyan minket is tanítottak. Rengeteg a figyelem- és/vagy magatartásproblémával küzdő gyermek. Érdemes lenne többször feltenni magunknak a kérdést: igazán figyelünk a gyermekeinkre?

A gond az iskolában jelentkezik Amennyiben a korai fejlesztés nem történik meg, nagyobb az esélye annak, hogy ezek a gyerekek az iskolát, a tanulást kudarcként élik meg. „A tapasztalatok szerint – mondja Sütő Csaba – sok gyerek gond nélkül veszi az első pár iskolai évet, mert jó képességeikkel kompenzálják idegrendszerük éretlenségeit. Előfordul, hogy akkor esik szét a teljesítményük, amikor a felső tagozatba lépnek.” Ilyenkor a nagy tananyagmennyiséggel és a megnövekedett elvárásokkal szemben már nem tudják tartani a versenyt. Nem fog számukra örömet és sikert hozni az iskola, nem akarnak majd továbbtanulni, de ami a legfontosabb: nem fognak törekedni az önképzésre. Nem lesz belső szükséglet számukra saját maguk intellektuális képzése. Nem lesz az olvasás örömforrás, a számítówww.facebook.com/gondolkodj

39


mozgás

gép-használat rémálommá válhat, és az idegen nyelvek megtanulása sem lesz sikeres. Az iskolai kudarcok hatására alacsony lesz az önértékelésük. Depresszióra, betegségre hajlamosabbak lehetnek, vagy keresnek maguknak egy olyan kompenzációs területet, amiben jelentősnek érezhetik magukat.

kek számára, ha az óvodákban több lenne a cselekedtető játékos tanulás, a tapasztalati úton történő élményfeldolgozás, a csoportmunka, az együtt dolgozás, a projektek és az önálló feladatok. Mindezzel elősegíthetnénk az óvodából iskolába történő átmenet szelídebb, könnyebb megvalósulását.

Óvodában még nem késő!

Ki segít?

„Ha az óvodai évek alatt Magyarországon a védőnői felismerjük, hogy a gyerek hálózat rendkívül jól szeridegrendszere éretlenséget vezett, ha ők elmaradást mutat, akkor esélyt kap arra, tapasztalnak, gyermekorvos, hogy megfelelő fejlesztő eljágyermekneurológus és rásokkal, még az iskolakezdés konduktor is megvizsgálja a előtt sikeresen behozza ezeket gyermeket. A korai fejlesztő a lemaradásokat” – nyugtat központokban dolgoznak konmeg bennünket Sütő Csaduktorok, fejlesztőpedaba. Sok esetben gógusok, tánc- és csak megkésett zeneterapeuták, fejlődésről van logopédusok, Igazán figyelünk szó, és néhány akik legjobb hónapos tudásukat a gyerekeinkre? fejlesztő jáadják, hogy a Meghallgatjuk tékfoglalkozás kis apróságőket? alatt be is érból boldog és nek a lassabban sikeres óvodás fejlődő területek . váljék. Dr. Bakonyi Anna, a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány pedagógiai szakértője szerint pedig éppen ez az, amiért indokolt lenne, hogy az iskolák, az első néhány évben, közelítsenek az óvodák felé. Hogy az első évfolyamokban finomabban történjen meg az óvoda-iskola átmenet. Bakonyi Anna úgy látja, nagy segítség lenne a gyere40

GE! 2016

Mit tehet a szülő? „Szakemberként azt vallom – mondja Nádasi Zsófia konduktor –, hogy egy normál fejlődésű gyermek tulajdonképpen automatikusan fejlődik, ha megfelelő ingerek és információk érik.” Ez természetesen a családban kezdődik. Ha elég türelmesek tudunk lenni és engedjük

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

játszani, amennyit csak lehet: a játékon keresztül megtaníthatunk mindent, amit csak kell. Játékon keresztül fejlődik a teljes képességstruktúra, tehát minden terület. Fontos, hogy minden tevékenységben örömét lelje, motivált legyen, érdeklődjön, kívánja a megoldást, a sikert. Az egészség mellett a nyugodt, harmonikus családi légkör fontosságára is fel kell hívni a figyelmet. Nem könnyű egy különleges gyerek szülőjének lenni! Sütő Csaba szerint, ha egy gyermek sajátos nevelési igényű, akkor azt tanácsolják a szülőknek, hogy a gyerek fejlesztése mellett ők maguk is keressék meg azt az utat, ahol segítséget kapnak a bennük zajló változások megerősítésére. A családi dinamika sokszor felborul, ha elkezdünk komolyabban foglalkozni a gyerekekkel. „Ilyenkor nagy segítség, ha nem csak a gyerek, hanem a szülő is képlékenyebb, mert akkor jóval közelebb tudnak majd kerülni egymáshoz. Szülőcsoportokat, pszichodrámát, művészetterápiát, családterápiát, autogén tréninget, meditációt szoktunk javasolni a családi folyamatok megsegítésére – mondja Sütő Csaba –, ahol a szülők élnek ezekkel a lehetőségekkel, ott sokkal látványosabb változások mennek végbe.” Változni sohasem késő! Csak a bolond hiszi azt, hogy ha mindent ugyanúgy csinál, akkor más lesz az eredménye.


Vitamin és energia a gyermekkalandokhoz! Gyermekeink egészségének egyik legfontosabb és legmeghatározóbb tényezője a táplálkozás, mely valljuk be néha feladja a leckét nekünk, szülőknek. Mivel a táplálkozási szokások gyermekkorban alakulnak ki és meghatározzák az egész életre szóló táplálkozási magatartást, ezért bizony nagy jelentősége van annak, hogy a kisgyermekek életük első néhány évében milyen ételeket, italokat kapnak, s milyen táplálkozási minta rögzül bennük. Az örökösen mozgásek étrendjében szerepeljen a gyerm ban levő gyermekeknek • Naponta többször mölcslé, gyü y vag a ztv yas fog gyümölcs, nyersen megfelelő mennyiséan. jáb gyümölcspüré formá gű vitaminra, ásványi tozatosan. • Kínáljuk számukra vál lcspürék anyagra, esszenciális mö gyü k, lcsö • A gyümö C-vitamin szükséglet tápanyagra van szüksée már ne Életkor energiát adnak, est t (mg/nap)* zon vis gük ahhoz, hogy a jáek, nkn ekü adjuk gyerm 4-6 év ént, tékhoz, a mozgáshoz, az 50 ák tik • reggelihez, tízóraik k közben prak 7-10 év egészséges fejlődéshez, uzsonnaként vagy játé 50 . nek nte jele t 11-14 év növekedéshez elegendő tökéletes alternatívá 50 15-18 év energiájuk legyen. Álta75 lában kis mennyiségeket * Gyermekek számára java solt, biztonsági tartalékkal megnövelt fogyasztanak egyszerre, ezért jó, ha kis adagokat kapnak, beviteli értékek. forrás: „Új tápanyagtáblázat. Szerk.: Rodler I., de rendszeresen, legalább naponta ötször. Medicina Könyvkiadó, 200 5” alapján; www.oeti.hu; 2013. aug. 28. A gyerekek vonzódnak az édes ízhez, így a gyümölcsök remek megoldást jelentenek, mint nélkülözhetetlen tápanyagforrás.

Gyümölcsöt enni jó! Nem csak azért, mert egészséges, hanem azért is, mert finom. Azon felül, hogy tudjuk, a zöldségek és a gyümölcsök fontos részei a mindennapi táplálkozásunknak, érdemes tisztában lenni azzal is, miben milyen vitamin található, és abból gyermekünknek naponta mekkora mennyiségre van szüksége. A C-vitamin elsődleges szerepet játszik a növekedésben, a csontok, a sejtek, a fogak fejlődésében, erősíti az immunrendszert, véd a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. Vízben oldódó vitamin, tehát nem tárolja a szervezet, ezért folyamatos beviteléről gondoskodni kell. Nagy szerepet játszik a sebgyógyulásban, a játék során szerzett horzsolások mihamarabbi regenerálódásában. A legtöbb friss, hazai gyümölcsnek magas a C-vitamin tartalma, emellett fontos ásványi anyagok is megtalálhatóak bennük, mint például a vas, cink, kalcium, magnézium.

SIÓ Vitatigris Gyümölcspüré

Egy falat gyümölcs a mindennapokra  a banán, eper, körte ízű pürék igazán gyermekbarát gyümölcsökből készülnek  100%-ban természetes összetevőkből  C-vitamint tartalmaznak, viszont  nem tartalmaznak tartósítószert, aromát, színezéket, hozzáadott cukrot  élelmi rostban gazdag  egészséges nassolnivaló  ideális a csomagolása, könnyen elfér táskában, jó kiegészítő kirándulásokhoz; a nagy kupakját a gyerekek is könnyen le tudják csavarni, visszazárni  már egy darab fedezi a napi minimum gyümölcs- és zöldségfogyasztás ötödét  olyan finom, hogy nem csak a gyerekeknek, de sokszor a szülőknek is kedvenc és ízletes csemege.

Király Éva dietetikus, anyuka


mozgás

IRÁNY A SZABADBA! – ŐSSZEL IS! Az ovisok számára a mozgás nagy örömöt jelent. Ebben a korban a kicsik egész nap futnak, ugrálnak és felmásznak mindenre. Egy felnőttnek nézni is fárasztó, de számukra a sok mozgás életkori sajátosság, ami elengedhetetlen egészséges testi-lelki fejlődésükhöz. írta: Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány

F

elnőttként nemhogy korlátoznunk nem szabad ezt a hatalmas gyermeki mozgásigényt, hanem minél több lehetőséget kell biztosítanunk, hogy a gyerekek jó néhány mozgásformával megismerkedhessenek. A cél tehát a mozgásigény kielégítése, a mozgás megszerettetése és a mozgáskedv fenntartása. Óvodáskorban gyermeke fő tevékenysége a játék. Gondolatait, cselekedeteit még érzelmei irányítják, ezért azt a játékot kedveli, amely örömöt szerez neki, amiben 42

GE! 2016

sikerélményei vannak. Emiatt kulcsfontosságú, hogy a mozgás is játékos és örömteli legyen számára.

Így mozgassa meg gyermekét Egyrészt mutasson jó példát! Az a szülő, aki rendszeresen sportol, a gyermekét is erre fogja nevelni, és mindez fordítva is igaz, másrészt: az életkori sajátosságokat és gyermeke egyéni adottságait figyelembe véve, biztosítson számára a mozgáshoz elegendő teret, időt és biztonságos környezetet. Egy óvodás számára napi 2-3 óra aktív mozgás javasolt, amiből legalább 1 órát a friss levegőn tanácsos eltölteni. Nézze meg időnként az

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

óvodai testnevelés-foglalkozásokat, tudakolja meg, hogy mennyit vannak friss levegőn! Kérje meg gyermekét, hogy mutassa meg, mit tanult! Gyakorolják ezeket a mozdulatokat vagy akár a megszokottakat ovi után, hétvégén! Vigye sokat sétálni, lépcsőzzenek, labdázzanak, menjenek játszótérre! Télen korcsolyázzanak, síeljenek, hógolyózzanak, szánkózzanak, építsenek hóembert! Szervezzen családi kirándulós hétvégéket!

A mozgás jótékony hatása a testre A test összes mozgása izommozgás. A rendszeres és megfelelő mennyiségű mozgás az izmok gyarapodá-


sán túl erősíti a szívet, a tüdőt, csökkenti a cukorbetegség és a csontritkulás kialakulásának kockázatát. Az aktív gyermek állóképessége, fizikai és mentális terhelhetősége sokkal nagyobb, mint passzívabb társaié. Jobb étvággyal eszik, nyugodtabban alszik és ritkábban beteg az a gyermek, aki rendszeresen mozog.

A mozgás jótékony hatása a lélekre Minél többet játszik csemetéje más gyermekekkel a játszótereken, játszóházakban, annál magabiztosabban teremt majd kapcsolatokat. Megtanulja játékait megosztani társaival, ráérez a közös játék örömére, az együttműködés fontosságára.

A mozgás jótékony hatása a szellemi fejlődésre A gyerekek értelmi fejlődésének alapja a testmozgás. Egyegy számára bonyolult feladat elvégzéséhez (pl. belerúgni az érkező labdába vagy lépcsőn lehozni tárgyakat) a gyermeknek koncentrálnia kell. Ez fejleszti az idegrendszerét, a mozgáskoordinációját, a pontosságát. Minél mozgékonyabb a gyerek, annál kalandvágyóbb és annál több kreatív ötlete támad. Az intenzív mozgás hatására növekszik az agy vérellátása, ezért sokkal fogékonyabb lesz a tanulásra, több mindent képes elsajátítani.

Friss levegő, szabad tér – ez kell a gyereknek! A friss levegő jótékonyan hat a gyerek hangulatára, arcát pirospozsgássá varázsolja, étvágyát növeli, szervezetét ellenállóbbá teszi a betegségekkel szemben. A megnövekedett tér még nagyobb terület felfedezésére, körbefutására készteti őt, így mozgékonysága növekszik, szervezete erősödik.

sutazás, majorságok. Csak néhány a legérdekesebb úti célok közül, melyeket érdemes gyermekével felfedeznie. Itt érdemes megemlíteni az egyre népszerűbb ún.: meseösvény programjait (Baliavidrum), amely alkalmain mindig más helyszínen elevenedik meg a gyerekek számára egy-egy mese. A meseösvény alkalmai kirándulások, mesék és kalandok egyben.

Piknik a tisztáson

Induljunk el! Az ország egész területén válogathat a kisgyermekes családok számára kialakított túraútvonalak közül. A Magyar Természetbarát Szövetség szívesen ajánl babakocsival is bejárható túraútvonalakat, így akár a kisebb testvért is magukkal vihetik a kirándulásra. Bivalyrezervátum, levendulamező, denevérmúzeum, nemzeti- és natúrparkok, cseppkőbarlang, állatkertek, struccfarm, túzokmegfigyelés, kisva-

A természetjárás, a jó levegő, a szendvics a hátizsákból, de főleg az együtt baktató család élménye maradandó emlékeket jelent a gyerekek számára. Nem kell a Kékestetőt célba vennünk, egy kisebb erdei séta, piknikezés is tökéletes családi program lehet. És nem érdemes aggódni, a gyerekek remekül bírják a gyaloglást – főleg jó társaságban (és egy kis elemózsiával). Néhány szendvics, zöldség, gyümölcs, müzliszelet, víz és már kész is a terülj-terülj asztalkám!

JÁTSSZUNK KINCSKERESŐT Kell hozzá egy tojástartó és egy rá illő lap, 12 négyzettel, rajtuk a keresendő kincsek képével. A tojástartó megfelelő mélyedésébe a képen látható dolgot kell gyűjteni. A legjobb az egészben, hogy bármilyen képre kicserélhetjük a meglévőt, akár a gyerekek maguk dönthetik el, mit szeretnének keresni, vagy akár le is rajzolhatják, amit aztán rá lehet ragasztania a tojástartóra. Lehet téma szerint is csoportosítani – egyik héten bogarakat kell keresni, a másikon különböző leveleket, majd terméseket stb. www.facebook.com/gondolkodj

43


táplálkozás

Egészséges RECEPTEK

írta: Király Éva dietetikus

Király Éva ismert dietetikusként és családanyaként is vallja, hogy az EGÉSZSÉG holisztikusan értendő: a test, a lélek és a szellem harmonikus egészségét jelenti. Éppen ezért, Évi a Gondolkodj Egészségesen! Program keretei között is mindig felhívja a figyelmet arra, mennyi baj származik abból, ha egészségtelen életmódot élünk, egészségtelenül táplálkozunk. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek kiegyensúlyozott növekedéséhez, testi-lelki-szellemi jóllétéhez elengedhetetlen a jó minőségű, vitamindús táplálkozás.

N

e elégedjünk meg a készen kapható ételekkel, vegyük saját kezünkbe családunk, gyermekeink és a magunk egészségét! Ehhez ajánlunk néhány egészséges és finom Király Éva-receptet!

Erdei gomba krémleves kakukkfűvel Hozzávalók 6 személyre: 5 dkg szárított vargánya, 30 dkg barna csiperkegomba szeletelve, 2 gerezd fokhagyma apróra vágva, 3 evőkanál olívaolaj, 1 csokor petrezselyem, 3 ágacska kakukkfű levelei, 1,2 l húsleves alaplé, só, borsikafű, zabtejszín vagy tejszín Elkészítés: A vargányát áztassuk be egy kevés meleg vízbe, hogy megpuhuljon. Ha a darabok túl nagyok, vágjuk ketté, kisebb darabokká. Hevítsük fel az olívaolajat, és pároljuk meg a kétféle gombát és fokhagymát. Ízesítsük sóval, borssal, kakukkfűvel. Pároljuk pár percig, majd öntsük fel a levessel. Főzzük 10 percig , turmixoljuk, majd tejszínnel összekeverve és petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Citrusos sült csirkemell forró sárgarépacsíkokkal, zöld salátaágyon Hozzávalók 4 személyre: 200 g sárgarépa lereszelve, 80 g rukkola, 80 g madársaláta, 1 csokor petrezselyemlevél, 4 db nagy szelet csirkemellfilé, 40 g parmezán sajt, 1 teáskanál mustár, 1 db citrom, 4 evőkanál olívaolaj, 50 g vaj, 1 teáskanál balzsamecet, só, borsikafű, 2 gerezd fokhagyma Elkészítés: A hússzeleteket sózzuk, borsikafűvel meghintjük, vékonyan bekenjük citromos mustárral. Aztán forgassuk meg a reszelt parmezánban. Közepes hőfokon vajon süssük pirosra a húsokat, majd tegyük félre és takarjuk le. A sárgarépa csíkokat olívaolajon futtassuk meg, adjuk hozzá a vékonyra szelt fokhagymát, enyhén pirítsuk, sózzuk. Mikor a tűzről félrehúzzuk, szórjuk meg a frissen aprított petrezselyemlevéllel. Tálaláskor a répát helyezzük a hússzeletek közepére, szórjuk meg reszelt parmezánnal és kínáljuk a balzsamecettel ízesített rukkolához és madársalátához.

44

GE! 2016

www.gondolkodjegeszsegesen.hu


Sajtos zöldségtallér Hozzávalók kb. 10 darabhoz: 20 dkg reszelt zellergumó, 10 dkg apró, kis darabokra vágott brokkolirózsa, 10 dkg reszelt sárgarépa, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 csokor vágott petrezselyemlevél, 10 levél vágott bazsalikom, 4 tojás, 5 dkg hosszú ideig érlelt, kemény sajt reszelve, só, kókuszzsír vagy egyéb zsiradék a sütéshez. Elkészítés: Egy tálban összekeverjük a reszelt zellert a brokkolival, a reszelt sárgarépával, a paprikával, a fokhagymával, a petrezselyemmel, a bazsalikommal, a tojásokkal és a sajttal. Sóval ízesítjük. A választott zsiradékot felhevítjük egy nagy serpenyőben és a keverékből púpozott evőkanálnyi mennyiséget a zsírba teszünk. Lenyomkodjuk és mindkét oldalát szép pirosra sütjük.

Grúz céklasaláta dióval Hozzávalók 4 személyre: 2 hámozott, durvára reszelt cékla, 1 nagy, felkockázott alma, 5 dkg durvára vágott dió, só, bors, 1 evőkanál frissen facsart citromlé, 2 evőkanál, jó minőségű majonéz, 1 evőkanál friss, vágott petrezselyem Elkészítés: A céklát, az almát összekeverjük a citromlével, majonézzel, sóval, borssal. Megszórjuk a dióval és a petrezselyemmel, majd fél óra érlelés után tálaljuk.

Kókuszzsírban sült banán kókusztejjel Hozzávalók 4 személyre: 4 kisebb banán felkarikázva, 2 evőkanál kókuszzsír, 4 evőkanál kókusztej Elkészítés: A banánt meghámozzuk és karikákra felszeleteljük. Serpenyőben a kókuszzsírt felhevítjük, majd kis lángra állítjuk a tűzhelyet, és szépen belehelyezzük a banánszeleteket. Néhány percig pirítjuk őket, aztán megfordítjuk, hogy a másik oldaluk is megpiruljon. A végén hozzáöntjük a kókusztejszínt. Megvárjuk, hogy egy kicsit hűljön és már tálalhatjuk is.

MIBŐL MENNYIT EGYEN A KICSI?

» 4-5 adag gyümölcsöt és zöldséget (pl. egy almát/banánt/répát/ brokkolirózsát)

» 3 adag szénhidrátot (pl. egy szelet barna vagy magos kenyeret/ egy kis tál müzlit/egy kisebb sült vagy főtt krumplit)

» 3 adag tejet, illetve tejterméket (pl. egy pohár tejet/ joghurtot/ egy kis sajtot vagy túrót)

» 1 adag fehérjét (pl. egy szelet csirkehúst vagy halat/egy tojást/

tofut/egy marék diót, mogyorót, mandulát/egy adag hüvelyest: babot vagy lencsét)

www.facebook.com/gondolkodj

45


A frissesség művészete Egészséges konyhakész eisberg saláták Az eisberg konyhakész salátái kompromisszumok nélkül jelentenek alternatív megoldást a tudatosan étkezni vágyók számára, hiszen termékeik frissek, természetesek, ráadásul lerövidítik a konyhában eltöltendő időt! Az eisberg a vitaminpótlást ropogós és finom salátakeverékei révén biztosítja – amikor a természet engedi – hazai forrásból. A legfontosabb cél a frissesség: az alapanyagokat lehetőség szerint a közelből szerzik be, a rövidebb szállítás környezetkímélő, és ezzel eleget tesznek a fenntarthatósággal kapcsolatos célkitűzéseiknek is.

Az eisberg Európa egyik vezető élelmiszeripari vállalatához, a svájci Bell csoporthoz tartozik. A gyáli üzem 1992-ben kezdte meg hazai tevékenységét, a konyhakész saláták termeltetését és csomagolását szigorú minőségbiztosítás mellett.

Cukor, tartósítószer és színezék nélkül A hatszoros Superbrand díjazott cég konyhakész salátái számos minőségi díjat kaptak az elmúlt években. 2015-ben vezették be a hazai gyártású színezék, hozzáadott cukor, tartósítószer-mentes eisberg Tokaj dresszing-családot, mely az Év Dietetikai Terméke díjat, a Sirha innovációs díjat és a párizsi Sial díjat is elnyerte.

Zöldségmesék és Salátamánia dalok „Igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni a felnövekvő nemzedék étkezési- és mozgáskultúrájának kialakításáért. Sportrendezvények mellett számos fizikai és szellemi egészséggel kapcsolatos jó ügyet támogatunk. Szülői, intézményi példamutatással és kreatív ötletekkel a gyerekek könnyen megszeretik az ízletes és vitamindús salátákat. Ezt támogatandó adtuk ki Bakó Eszter dietetikus által írt Zöldségmesék című mese-


könyvet, és a Kiskalász együttessel közösen készítettük el a Salátamánia zenei CD-t, amelyek ingyenes kiadványok, sok ezer családot örvendeztettek már meg.” – mondta Gazsi Zoltán, az eisberg ügyvezető igazgatója. Mit mond a salátáról a táplálkozási szakértő? A jó minőségű, friss salátafogyasztást és annak népszerűsítését Shenker-Horváth Kinga, az eisberg dietetikai szaktanácsadója is kiemelten fontosnak tartja a hivatásán túl családanyaként és sportolóként is. Ne főzd meg! A magyar családok asztalára kerülő kevés menynyiségű zöldség- és főzelékfélét gyakran csak csökkentett vitamintartalommal fogyasztjuk, mert a sütés-főzés során a vitaminok jelentős része lebomlik. Egészségünk megőrzése érdekében nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a friss, nyers zöldségfélék mindennapi fogyasztására.

Az eisberg friss, konyhakész salátái az időhiánnyal küzdő szülők és nagyszülők számára is tökéletes választást jelentenek.

Ha te szereted a salátát, a gyerek is enni fogja A szülők példamutatása meghatározó az egészséges táplálkozás kialakításában. A gyerekek egészségnevelését már bölcsődés-, illetve óvodáskorban meg kell kezdeni. Sokkal egyszerűbb a jó szokásokat kialakítani gyermekkorban, mint a rossz szokásokat kijavítani felnőtt korunkban. „Életünk első pár évében dől el az ízpreferenciánk, hogy milyen ízű ételeket szeretünk legjobban, ekkor rögzülnek a táplálkozási szokások, amelyek egész életünkre kihatnak. Ha a kicsik már ekkor megszokják a kevésbé sós és édes ízeket, akkor a bölcsődei, óvodai, iskolai menzát is szívesebben fogadják. Só helyett érdemes zöldfűszerrel ízesíteni, az édes üdítők és túlcukrozott teák, szörpök helyett pedig szénsavmentes vízzel, cukrozatlan gyümölcsteával, frissen préselt gyümölcs- és zöldséglével kínáljuk gyermekünket“ – javasolja Shenker-Horváth Kinga. Te hány salátafajtát ismersz? „Sokan nem is tudják, hányféle salátatípus létezik! A fejes salátán túl hosszú a sor, a teljesség igénye nélkül néhány példa: jégsaláta, batávia, római saláta, lollo- és tölgylevelű típusok, cikória, radicchio, endívia, frizé, madársaláta, rucola. Ahhoz, hogy kiválasszunk és el is tudjunk készíteni egy jó salátareceptet, ismernünk kell az alapanyagokat és azok jellemzőit. Ebben a színes kavalkádban segít eligazodni az eisberg, hiszen a salatazz.hu oldalán sok hasznos tudnivalóval és finom salátareceptekkel is találkozhatunk.“ – tanácsolja a szakértő.

eisberg

www.eisberg.hu w www.salatazz.hu


Tudtad?

Mentesenkérem!

• Magyarországon a gluténintolerancia 100 ember közül 2-t érint, de csak a betegek egyötöde van tisztában ezzel az érzékenységével. • A laktóz- és tejérzékenység hozzávetőleg minden harmadik embert érint hazánkban. • Ma Magyarországon minden 4. embert veszélyeztet a diabétesz. A cukorbetegek túlnyomó többsége a 2-es típusú diabétesztől szenved, amely jellemzően az egészségtelen életmód miatt alakul ki. Egészséges táplálkozással és rendszeres mozgással a 2-es típusú cukorbetegség 90 százalékban megelőzhető.

Andrejszky Viktória hat éve álmodta meg a paleofutár.hu ételszállító céget és a PaleoManna Cukrászatot, ahol nem használnak gabonát, glutént, tejterméket, cukrot és mesterséges ízesítőket sem. Kínálatukban minden termék „mentes”, mégis isteni! Sokan nem is tudják elképzelni, hogy mandulalisztből, holland kakaóporból, 100% gyümölcslekvárból, kókusztejszínből és természetes édesítőből milyen fantasztikus ízvilágú és alacsony szénhidráttartalmú sütemények készíthetők. Andrejszky Viktóra három gyerek édesanyja, férjével közösen hat gyereket nevelnek. Viki ebben a nagycsaládban látta meg, mennyire fontos a jó példa mutatása az egészséges táplálkozás terén is. ”Már azzal rengeteget tehetünk, ha mesterséges, tartós élelmiszerek helyett mindig van a gyerekek szeme előtt, keze ügyében friss, felszeletelt, nyers zöldség és gyümölcs”- mondja Viki.

„Saját gyerekeink láttatták meg velünk, mennyire fontos odafigyelni a felnövekvő generáció kiegyensúlyozott testi és lelki jólétének segítésére, amit cégünk az e téren nagy tapasztalattal rendelkező, profi csapatokkal működő Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány és a Gyermekeink Mozgásáért Egyesület támogatásán keresztül is kifejez.” De Viki szívesen vesz részt közvetlenül is a gyerekek egészséges életmódra nevelésében, ezért idéntől gyermekjóga tábort is szervez a kicsiknek (érdeklődés: andrejszky.viktoria@gmail.com). „Hiszem és vallom, hogy az az igazán építő környezet gyerekeink számára, ahol a természetes életmóddal, természetes táplálkozással ismerkedhetnek meg. Ebben pedig jó példával, elsősorban, mi szülők járhatunk. Hogyan? Ebben lehet a szülők segítségére a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány.”


Szakértői szolgáltatás. Felelős gondolkodás. A DPD Futárszolgálat számára fontos a közösség, amelyben élünk. Támogató partnerként ezért is segítünk az 55 ezer „Gondolkodj Egészségesen!” csomag összeállításában és kiszállításában, országszerte 1500 óvoda részére. dpd.hu


Gondolkodj Egészségesen!

E

bben az egyre gyorsabban változó világban nem könnyű kisgyereket nevelni. Ehhez olyan egészséges gondolkodás szükséges, amely a gyerekek testi, lelki és szellemi jóllétére egyszerre koncentrál. Hisszük, hogy az élet kihívásaira rugalmasan reagáló felnőtt lét alapjait 7-8 éves korig erősíthetjük meg: szokásaink, mintáink, életfontosságú képességeink kialakulása is ekkor zajlik le – s ezeket aztán egy életen át hordozzuk. Ebbéli hitünk segített létrehozni 2006-ban a Gondolkodj Egészségesen! Alapítványt, hogy ebben a sokszor nehéz, ám annál felemelőbb feladatban támogassuk a szülőket és az óvodapedagógusokat. Meggyőződésünk, hogy a kisgyermekek egészséges fejlődéséhez olyan feltételeket kell teremteni, amelyben minden gyerek önmaga lehet, személyisége szabadon fejlődhet abban a közegben (családban, óvodában), ahol él. A Gondolkodj Egészségesen! Program pedagógiai szemléletével és gyakorlati eszköztárával – együttműködésben a szülőkkel és a pedagógusokkal – a kiegyensúlyozott, egészséges gyermeki világ kiépítését és fenntartását célozza meg. Szakmai anyagokat, előadásokat és továbbképzéseket szervezünk az óvodapedagógusoknak. Mára országszerte 1600 óvoda (minden második budapesti és minden negyedik vidéki intézmény) működik együtt a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvánnyal, hiszen a GE! egészségnevelési és művészeti eszköztára minden óvoda és család életébe beépíthető. Ezáltal pedig a kisgyereket körülvevő felnőttek: a szülők és az óvodapedagógusok közötti kapcsolattartást is erősíti.

K

érjük, segítsen, hogy az ön gyermekének óvodapedagógusa is eljuthasson a GE! képzéseire. Ezáltal tovább épülhessen a GE! ovik hálózata, hogy minél több kisgyerek lehetőséget kaphasson a művészetek általi személyiségfejlesztésre! Gondolkodj Egészségesen Közhasznú Alapítvány Adószámunk: 18126800 -1- 41 Bankszámlaszámunk: CIB 10701094 - 44554804 -51100005


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.