
3 minute read
Fenntarthatóság
Aki kicsit is nyitott a környezettudatosságra, már biztosan hallott már a zöld esküvő vagy green wedding fogalmával, amelyet azonban nem lehet egyetlen mondattal körülírni, hiszen mint egy hagyományos esküvőnél, itt is igen sok összetevőből áll össze a nagy nap.

Advertisement
Aki számára pedig ez a jelzős szerkezet egy olyan esküvőt idéz fel, amelynek minden dekorációs elemét a zöld szín uralja, remélem, a most következő összeállítás segít tisztába tenni ezt a tévképzetet. Vegyük sorra, mire értjük, hogy zöld esküvő, és mi értelme van mindennek!
MITŐL ZÖLD EGY ESKÜVŐ?


Környezetvédelmi szempontok: egy esküvő, főleg minél több a résztvevője, annál nagyobb ökológiai terheléssel jár. Mondhatjuk úgy is, hogy annál nagyobb az ökológiai lábnyoma. Hogy minél kevesebb nem kívánatos nyomot hagyjunk magunk után, az energia-felhasználástól kezdve az ételek, virágok, köszönetajándékok okozta környezeti károkat figyelembe véve (szállítással járó károsanyag kibocsátás, vegyszerek stb.), a ruha és a gyűrű, a nászajándékkal kapcsolatos szokások mind, mind felülvizsgáltra szorulnak. Mindennek van öko, környezetbarátabb alternatívája.

MITŐL ZÖLD EGY ESKÜVŐ?
MITŐL ZÖLD EGY ESKÜVŐ?
Pazarlás, felesleges pénzkidobás, tudatosság kérdése: a nagy nap sok esetben úgy van a fejekben, hogy itt az alkalom prezentálni a rokonságnak, mennyire boldogok vagyunk, és sokszor azt is, hogy mennyire megengedhetünk magunknak egy pazar, már-már luxus ünneplést. Még akkor is, ha nem így van. Nem kérdés, hogy egy pár életének egyik legfontosabb napja az esküvő és a lakodalom, de ha nem azt nézzük, hogy mindenből a legdrágábbak és a legtöbbet reklámozott, ránk sózott felesleges kiegészítőt vásároljuk, hanem tudatosan, átgondoltan, akkor költséghatékonyabbak leszünk, megkíméljük magunkat sok csalódástól és az esküvő utáni feleslegessé vált kacatoktól.
Etikus szempontok: egy menüsor, telis-tele olyan ételkülönlegességekkel, amelyek több ezer kilométert utaztak, míg végül luxus áruként kerülnek az asztalokra, nem biztos, hogy jobbak, finomabbak, egészségesebbek, mint egy hazai, környékbeli, vegyszermentes termelőtől előállított, szezonális termék.
Alapanyagok tekintetében válasszunk helyi szezonálist, amivel hazai gazdaságokat támogatunk. Továbbá ma már nagyon sokan foglalkoznak vega, vegán vagy bio étel cateringgel, amelyek egészségesek, állatvédelmi szempontból is etikusak, és nagyon finomak. Próbáljunk meg túllépni korlátainkon, és nézzünk utána ennek a lehetőségnek, hiszen így is lehet különlegességeket is készíteni.

Az etikusság, társadalmi érzékenység abban is megnyilvánulhat, hogy olyan dekorációs elemeket, köszönetajándékot választunk, amelyeket hátrányos helyzetűek készítenek, ezzel is támogatva őket. De a jegygyűrű választásnál figyelembe vehetjük, hogy etikus aranyból, ezüstből készüljön, vagyis olyan bányából származzon, ahol az emberi jogokra, munkakörülményekre fokozottan figyelnek.
A zöld esküvők megszervezéséhez komoly előkészületek szükségesek, hiszen ahhoz, hogy ezen elvek mentén szervezzünk le egy minőségi, örömteli napot, időre, utánajárásra van szükség.
Ha érdekel ez a téma, akkor csatlakozz a
Zöld esküvő/green wedding Facebook csoporthoz, ahol zöld esküvő témában van lehetőség beszélgetni, ismereteket, tapasztalatokat megosztani!


K Rnyezetbar T Vir Gz Esk V I Kell Kek
Az esküvő tervezésekor eljön az a pont, amikor elkezdjük megálmodni a meghívó, az ültetőkártyák, az asztali dekorációs papírtermékek és a köszönetajándék stílusát, és próbáljuk összhangba hozni az esküvő többi kellékével. Lehet tematikus, klasszikus, elegáns, természet közeli a stílus, a virágmagok egy teljesen új szerepben tűnhetnek fel ebben a fejezetben. Ma már itthon is találni olyan papírokat, amelyek rostjai virágmagokat vagy éppen fűszernövények magjait rejtik magukban.
A kézműves eljárással készülő merített papírra leginkább hasonlító, látványos textúrájú magpapírokat éppúgy lehet használni, mint a klasszikus papírtermékeket, csak az a különbség, hogy apró darabokra tépkedve, ha földbe tesszük őket, élő növények kelnek ki belőlük. Kedves és emlékezetes pillanatokat idézhetünk elő azzal, ha ilyen papírokat használunk az esküvői dekorációnál, ráadásul környezetbarát is, mert nem keletkezik papírhulladék, hiszen az az elültetéskor lebomlik a földben.

Magpap R Megh V
A magpapírokból készülhet névre szóló ültetőkártya, asztalszám, menükártya, melyek egyedi dizájnnal, szép felirattal nemcsak, hogy méltó díszei az ünnepi asztaloknak, hanem ajándékként el is vihetik a vendégek, akik színpompás virágokat csalogatnak ki belőlük. Gondoljunk csak bele, milyen kedves és emlékezetes pillanat, amikor az ifjú párra gondolva csodálják a pár hét múlva virágzó növényeket! A magpapírhoz hasonló elven működnek az ültethető magbonbonok is, melyek változatos formában készülnek egy hazai kézműves manufaktúrában. Az irodai papírhulladékból készülő formákat minden stílus kedvelője be tudja illeszteni az általa megálmodott esküvő stílusába: a csomagolás színe, anyaga, textúrája adja a megjelenési formáját. Népszerű az elegáns organzába burkolt maggolyó, de a színes, bohém papírba csomagolt magbonbonok is megállják a helyüket számos stílusban.

Használhatjuk egyedi feliratos köszönetkártyára applikálva, ez esetben a magbonbont csak le kell választani a kártyáról, melyet eltehetnek emlékbe, és a magbonbont el lehet ültetni.

De ha egyszerűen csak virágmagokkal szeretnénk meglepni a vendégeinket, köszönetajándéknak jó választás lehet, ha egy kis csomag vetőmagot kapnak, egyedi papírtasakot mi magunk is készíthetünk, ha van hozzá némi grafikai ismeretünk és kézügyességünk. Az egyedi dizájnnal készült virágmagtasak biztosan sok vendégünknek megdobogtatja a szívét.
Ezt a témát lehet még fokozni, ha például kémcsövekbe teszünk virágmagokat, és egyedi feliratos kísérőkártyával tesszük személyessé. A virágmagos ajándékok egyre népszerűbbek, hiszen valódi értéket képviselnek, a legtöbben szívesen foglalkoznak vele, ha ajándékba kapják, és nem valószínű, hogy felesleges holmiként kallódna vagy netán fájó szívvel, de kidobnák, mint ahogy sok más, elcsépelt esküvői köszönetajándék esetében történik.