A rovat támogatója a KARL ÉKSZER

A gyűrű már ősidők óta a szerelem szimbóluma. Rómában aranyból, Afrikában pedig elefántcsontból készítették. A római korban a gyűrűk formája gyakran egy kis kulcshoz hasonlított (talán jogkörére céloztak ezzel).

A

jegygyűrűről először a római

Plautusz drámaíró tesz említést műveiben, az i.e. II. században.

Az i.sz. VII. században a sevillai Izidor egyházi krónikás írásaiban a gyűrűről, mint a házasulandó szívek közötti kapocsról ír.

Az ősi Egyiptomban is a negyedik ujj volt a szerelem ujja. A gyűrűt azért húzzák a negyedik ujjra, mert azon át fut a szívhez a vezető ér.

A gyűrűt, mint a házasság szimbólumát a XII. század környékén III. Innocentius pápa iktatta az egyházi esküvő hivatalos részébe.

A XV-XVI. században tűntek fel az első ikergyűrűk. Ezek egymásba tolható gyűrűk voltak, melyeket az esküvő előtt a menyasszony és a vőlegény külön-külön viselt, a házasságban viszont már a feleség kezét díszítette.

A babonák, népszokások gazdag fantáziája persze a gyűrűvel kapcsolatban is látni vélt előjeleket. E szerint ha a gyűrűhúzás ünnepélyes pillanatában a gyűrű megakad a menyasszony első ujjpercén, a feleség fogja a „nadrágot viselni”. Szemfüles lányok ezért begörbítették ujjukat kínálták oda jövendőbelieknek. Biztos, ami biztos!

Házassági gyűrű Krisztus életének jeleneteivel, VI. század

Viking esküvői gyűrű (850-1050 körüli)

XVIII. századi esküvői gyűrű

A gyöngy szerves eredetű drágakövek közé tartozik, ezért különleges bánásmódot igényel. A gyöngyök hajlamosak az elöregedésre, először megmattulnak, megrepedeznek, majd rétegesen hámlani kezdenek, de ha jól bánunk velük sokáig gyönyörködhetünk bennük. A gyöngy a legértékesebb drágakövek közé tartozik, a természetben csak minden 30., 40. kagyló hoz gyöngyöt, a tenyészetekben csak az össztermés 10 százaléka alkalmas ékszernek.

Természetesen minél nagyobb, illetve szabályosabb a gyöngy annál értékesebb, azonban meghatározó tényező lehet még a színe és a fénye is. A gyöngy gombostűfejnyitől a galambtojás méretűig létezhet.

Színe kagyló fajtánként és a „felségvizektől” függően lehet más és más.

Fehér, rózsaszín, ezüst vagy arany, sőt kék, zöld és fekete színben is találkozhatunk vele.

Bármilyen legyen is, a legfőbb jellegzetessége a gyöngyházfény, amit belső szerkezetének köszönhet, mely fényelhajlási jelenséget okozván adja a jellegzetes látvány. A gyöngyök „karbantartásáról” csak anynyit, hogy érdemes néha enyhén sós vízben leöblíteni, majd puha ruhával szárazra törölni. Külön dobozban tárolni, illetve a gyöngyöket csak legvégül, öltözködés, parfümözés után, mintegy koronaként öltsék magukra.