VICTIMÆ AEMMA
VICTIMÆ VARGA EMMA I VOX VICTIMÆ VARGA EMMA I VOX VICTIMÆ VARGA EMMA I VOX VICTIMÆ
VARGA EMMA I VOX
V I V O X V A G R A
Æ
I T C M A
M M E
A fa régóta ott állt.
Nem nőtt magasra.
Nem hozott termést.
Nem adott árnyékot.
Ezért választottuk őt.
Aztán kettőt, hármat, tízet. Végül már nem számoltuk.
A fejek még melegek voltak. Lassan szivárgott belőlük valami sűrű és sötét.
A fa nem tiltakozott.
Csak állt ott némán, mozdulatlanul.
Ágait mereven tartva várta a következőt.
Komótosan, ünnepélyesen díszítettük.
Akárcsak egy májusfát.
De ez nem hozott tavaszt.
A szél néha belekapott a levelekbe, a tollakba, mintha a fejek a fával együtt lélegeztek volna. A fejek elkezdtek hűlni. Békésen lógtak a fán. Mintha álmodnának. Az emberek eljöttek.
Körbeállták, mint egy karácsonyfát. Elismerően bólogattak – „Szép munka!” Aztán valaki megragadta a fa törzsét. Lassan, de határozottan elkezdte rázni.
Hullani kezdtek.
Tompán puffantak a földön, apró nyomokat hagyva a porban.
Amikor az összes fej kihűlt, valaki kiválasztott egyet.
Óvatosan leemelte a fáról.
Az emberek körbeadták.
Kézről kézre járt.
Mindenki kezébe vette, megérintette a hideg fejet.
Nem volt taps, sem ünneplés.
Némán elindult mindenki haza.
Csak a fa állt ott csupaszon.
Nem nőtt tovább. Nem adott gyümölcsöt.
Nem pihenhettünk meg az árnyékában.
De a feladatát elvégezte.
A marhák már régóta figyeltek minket. Bámultak minket a legelőn, a karámban, a vágóhídon.
Mi pedig azt kérdeztük – ha ők figyelhetnek minket, mi miért nem figyelhetjük őket?
Így nyílt meg az első marhaablak.
Az elkészítése pofonegyszerű.
Egy tetszőleges méretű marhát.
Először a szőrt kell eltávolítanunk egy tenyérnyi folton.
Persze nem akárhogy, ha szép ablakot szeretnénk, ügyelni kell, hogy egyenletes legyen.
Aki látott már marhaablakot, tudja, hogy ez milyen fontos.
Majd kinyitjuk a marhát.
Apró bemetszést ejtünk, mintha egy ajtóra készítenénk kitekintőnyílást. Ez betekintőnyílás.
Precízen, a megfelelő szögben vágunk, se nem túl mélyen, se nem túl sekélyen.
Ha túl sekély, nem fér be a kezünk, ha túl mély, szervet érhetünk.
Tenyérnyi nyílást alakítottunk ki. Nem fájt a marhának. Valószínűleg.
Egy ember keze könnyedén befért.
Így végre megfigyelhettük a marhát, testközelből láthattuk a belsejét.
A tehén csak állt némán, bágyadtan, tűrte, hogy egy ember úgy matat benne, mintha csak a kulcsait keresné egy zsebben, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna.
Bizonyos értelemben ez talán így is volt.
VOX VICTIMAE
– avagy hogyan lesz az élőből áldozat
Varga Emma Fotográfia alapszak, alkotói specializáció Témavezető: Pettendi Szabó Péter 2025
„Mert az ember – a legkegyetlenebb állat.” (Friedrich Nietzsche)
I. BEVEZETÉS
A latin animal, azaz állat szó az anima kifejezésből ered, amely lelket – vagy lélegzetet – jelent. Ennek alapja az lehet, hogy létezésük fundamentuma nem pusztán a morfológiai struktúrájuk, hanem a lelkük is, amely lehetővé teszi számukra, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek a világgal. Nemcsak testek, hanem a világra nyitott, eleven létezők. Ma már aligha tekintünk ilyen szemmel rájuk. Az állat – és gyakran az ember is – egy olyan működő test, amely szabadon kisajátítható, felhasználható, eltüntethető, feláldozható.
„Kultúránkban kizárólag metaforikus értelemben esik szó áldozatokról, úgy viszont rendkívül gyakran. Rendszerint nem is az áldozatbemutatás cselekménye, hanem a „feláldozott” tárgy áll a középpontban, azaz nem a sacrificium, hanem a victima. Ilyen értelemben áldozatnak számítanak a szenvedők, akiknek meg kell fizetniük annak árát, hogy mások meghatározott előnyöket élvezhessenek, és áldozatnak számítanak azok, akik bűncselekménynek „esnek áldozatul”.”1
A victima a 21. században, jelen társadalmunkban gyakorta megjelenik, még ha nem is feltétlenül nevezzük ezen a néven. Ma már nem a szakrális térben jelenik meg elsősorban, hanem olyan mechanizmusok következménye képpen, amelyek kijelölik, mi számít értékes életnek, és mi az, ami eldobhatóvá válik. Ezen felvetésekre alapozva célom diskurzust nyitni az áldozat ma is megjelenő formáiról, az ember és az állat társadalomban betöltött szerepei között párhuzamot vonni, a hierarchiáról és a hatalomgyakorlás mechanizmusairól gondolkodni – vizsgálni, hogyan lesz az élőből áldozat. Ez egy rendkívül összetett téma, rengeteg különböző aspektust, szemléletmódot és perspektívát kell figyelembe venni. Szövegemben a terjedelmi korlátok miatt nem fogom teljes egészében kibontani mindet.
II. „(…) ÁLDOZATILLAT SZÁLLT, ÉGIG KANYAROGVA A
FÜSTTEL.”
2
„(…) óriási méretű bábukat készítenek rőzsefonadékból, a belsejét telezsúfolják élő emberekkel, utána az egész alkotmányt meggyújtják, s a benne levők a lobogó lángok martalékává válnak. Azt tartják, kedvesebb isteneik előtt, ha bűnöst, tolvajláson, rabláson vagy egyéb gaztetten rajtakapott embert áldoznak fel nekik: ha azonban ilyen nem akad, attól sem riadnak vissza, hogy ártatlanokat áldozzanak fel.”3
1 SPAEMANN, ROBERT: Megjegyzések az áldozat fogalmáról (Áldozat – Eucharisztia, 2018. 01. 12., 12.o., Ford. GÖRFÖL TIBOR)
2 HOMÉROSZ: Iliász (Ford. Devecseri Gábor, 9.o.)
3 CAESAR, IULIUS: Iulius Caesar feljegyzései a gall háborúról, a polgárháborúról (Magyar Helikon, Budapest, 1974., 70.o., Ford. SZEPESSY TIBOR)
II. 1. AZ ÁLLATÁLDOZAT EREDETE ÉS SZIMBOLIKUS TERE
Az áldozatbemutatás egy ősi folyamat, visszanyúlik egészen a történelem előtti időkig. Már a mezopotámiai templomokban is mutattak be állatáldozatot, de szinte az összes kultúrában jelen van, az amerikai őslakos törzsektől kezdve, az afrikai népcsoportokon át, egészen az európai nemzetekig. A nagy vallási rendszerektől kezdve – akár a Bibliában vagy a Koránban is szó esik róla – az apró, elszigetelt törzsi közösségeken át mindenhol megjelenik.
Alapvetően egy szimbolikus aktus, célja a magasabb erőkkel, az istenekkel való kapcsolatfelvétel, feléjük irányuló könyörgés, engesztelés vagy akár hálaadás is lehet. Változatos formákat ölthet – a véráldozattól kezdve (állatok vagy emberek formájában), az élelmiszerek, italok felajánlásán át az önfeláldozásig. Az önfeláldozásra ritkábban asszociálunk az áldozat szó hallatán, mégis fontos kiemelni, hiszen ez is ide sorolódik. Példaként hozható a keresztény vallásban Jézus Krisztus önfeláldozása, az ókori Egyiptomban az állatáldozatok mellett mumifikált szent állatokat is használtak rituális célokra, a görögök hekatombéval (száz szarvasmarha feláldozásával) ünnepeltek isteneket, míg a rómaiaknál a suovetaurilia (sertés, juh és borjú/ökör feláldozása) volt bevett rítus. Az aztékok gyakran áldozták fel foglyaikat, legyőzött ellenségeiket, akiket általában feldaraboltak, elégettek vagy megfőztek. Az iszlám vallás egyik legnagyobb ünnepe egy áldozati ünnep, Eid-al-Adhá (vagy íd al-Adhá) a neve, ami teljes egészében az áldozatbemutatás rítusa köré szerveződik. Az ünnep szellemisége az állat és a hús tisztelete köré épül, szerintük Allah adott erőt és ‘engedélyezte’ az embernek, hogy az állatokat leöljék, majd a húsukat elfogyasszák, így mielőtt levágnák őket, imát mondanak értük Allahhoz, megemlékezve róla, hogy minden egyes élet szent.4
Ha az áldozatbemutatás folyamata valóban olyan brutális, mint ahogy azt a fent említett idézet is írja, hogyan válhatott mégis egy ünnepélyes, szent aktussá? Azért válhat szakrális, emelkedett tetté, mert a közösség nem a pusztítást, hanem a rend helyreállításának lehetőségét látja benne.
II. 2. A SZENTTŐL A PROFÁNIG – AZ ÁLDOZAT ÚJ FORMÁI A JELENBEN
A hús test, ami valaha élt, lélegzett és mozgott. Minden élőlény egyazon anyagból formálódik – az ember és állat között a húson keresztül nincs különbség, azt a tekintetünk hozza létre a nyelv teremtő erejének segítségével – melyik testet t artjuk elfogyaszthatónak, melyiket tiszteljük, melyiket emeljük szakrális síkra vagy védetté, és melyiket tekintjük pusztán eszköznek, szabadon felhasználható nyersanyagnak, áldozatnak. Ez ma is így van.
Az áldozat a 21. században is jelen van, de már nem csupán a szakrális térben, a felsőbb erők helyét istenségek helyett ideológiai rendszerek és gazdasági/politikai intézmények vették át – ezáltal az áldozat alanya is megváltozott. Az állatok testét ma is feláldozzák, akár vágóhidakon vagy tudományos kísérletek laboratóriumaiban. A tudomány nevében az élőlényeket puszta eszközzé redukálják.
4 Eid al-Adha, (https://www.lidotours.hu/news/eid-al-adha/13)
A társadalom perifériájára szorult csoportok – legyen az ember vagy állat – könnyen a hatalom, a politika, a propaganda áldozataivá válhatnak. Mindezek a gyakorlatok az archaikus rítusok logikáját követik: a „rend és fejlődés” nevében az arra kijelölteknek viselnie kell a számukra elrendelt sorsot az egész közösség nevében. René Girard gondolatai alapján5 a bűnbakképzés fontos lépése ennek a folyamatnak. Ha a társadalom egy adott közösségében feszültségek jelennek meg, amik elviselhetetlenné válnak, akkor azokat egy konkrét egyénre (vagy csoportra) kezdik kivetíteni. Így a projekció révén megszületik egy bűnbak, akinek vállalni kell a következményeket az egész közösség helyett. Az ő kirekesztése, eltávolítása vagy feláldozása lehetővé teszi a közösség számára, hogy felszabaduljon és megtisztuljon.
Ez a mechanizmus azonban nem minden esetben tudatos (bár erre sajnos egyre több példát láthatunk akár jelenleg végbemenni), sokszor a közösség valóban úgy hiszi vagy idő közben elkezd hinni benne, hogy a bűnbak valóban bűnös, így az áldozattá válása jogos és teljes mértékben kiérdemelt. Ezáltal a normalitás illúzióját fenntartó apparátusok részeként működik ez a mechanizmus – látszólag spontán, de valójában előre pontosan megtervezett folyamat.
A bűnbak nemcsak elszenvedi a közösség haragját vagy nem a saját cselekedetei és belső tulajdonságai miatt válik áldozattá, hanem mert kijelölik őt erre a pozícióra. Pozíció, amelyet el lehet foglalni, amelyre rá lehet mutatni – és amely által a közösség újra meghatározza önmagát. Funkciója van: ő a rend megteremtésének eszköze. A bűnbak kifejezés először Mózes harmadik könyvében jelent meg, melyben héberül azazelnek hívták, éppúgy, mint a bukott angyalt.6
A Szókratésztől gyakran idézett „Jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni”7 elvről később több filozófus gondolkodott. A véleményük megoszlik, vannak, akik egyetértenek vele, vannak, akik kritikával illetik (Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című írása éppen ennek a dilemmának a különböző aspektusait dolgozza fel), egy biztos, nem lehet elmenni mellette, különösen, ha az áldozatszerepet vizsgáljuk. Ezzel egy olyan pozíciót jelöl ki az áldozatnak, amelyben a cselekvő etikai integritása fontosabb a későbbi következményeknél. A modern társadalmakban az áldozat figurája nem kizárólag egy passzív elszenvedőként jelenhet csak meg, hanem normatív viszonyítási pontként is. Ez az igazságtalanság strukturális működésére világít rá. Ebben az értelemben az áldozattá válás nem pusztán szenvedés, hanem egyfajta etikai implikációval is bír.
Mivel az áldozatbemutatás célja a rend helyreállítása, ezért az áldozatbemutatónak, valamint az áldozatnak is „ hálával tartozunk”. Így napjainkban adódnak olyan helyzetek, amikor „ megéri” áldozatként azonosulni, sokan próbálják ezt kihasználni, kapcsolódni ehhez a körhöz.8 A veszély abban rejlik, amikor nem önfeláldozásról beszélünk, nem olyan értelemben akarunk áldozattá válni, hogy annak minden következményét magunkra vállaljuk, hanem csak a már áldozattá vált csoporthoz akarunk kapcsolódni, a névvel azonosulni, anélkül, hogy azt „ kiérdemeltük”, amikor a kiválasztottság, a morális igazság birtoklásának hozadékait szeretnénk csak élvezni. Veszélyes ezzel a szereppel visszaélni vagy azt identitásként kisajátítani: az áldozatiság egy trauma, nem rang.
5 GIRARD, RENÉ: A bűnbak (Gondolat Kiadó, Budapest, 2015., Ford. JAKABFFY ÉVA, JAKABFFY IMRE)
6 Azazel (Definition & Facts, Britannica, 2025. 03. 28.), (https://www.britannica.com/topic/Azazel)
7 PLATON: Gorgiasz (474c., Ford. PÉTERFY JENŐ)
8 SPAEMANN, ROBERT: Megjegyzések az áldozat fogalmáról (Áldozat – Eucharisztia, 2018. 01. 12, 12.o., Ford. GÖRFÖL TIBOR)
III. A LÉT ÉS A HATALOM ÖSSZEFONÓDÁSA
„Hogyan lehet a biopolitikát a kultúra – és nem a hatalom felől szemügyre venni?”9
– Ha lehet egyáltalán. A foucault-i biopolitika fogalma az 1900-as évek második felében jelent meg. A hatalmi stratégiákról, a hatalomgyakorlás módszereiről gondolkodik, ahogyan az rendelkezik az emberek élete és teste felett. Röviden az élet és a halál feletti kontroll.10 A kifejezés a görög eredetű πολιτικός (politikosz) szóból ered, amely jelentése „egy ország/nép kormányzásával kapcsolatos”11 . Hozzákapcsolódik a βίος (biosz) előtag, ez az egyik szavuk az életre12. Giorgio Agamben Homo Sacer című írásában bővebben kifejti ezt:
„A görögök nem rendelkeztek egységes elnevezéssel mindarra, amit mi az élet szón értünk. Két, szemantikailag és morfológiailag különböző elnevezéssel éltek, még ha ezek egy közös gyökre voltak is visszavezethetőek: zóé az élet minden élőlény (állatok, emberek vagy istenek) esetében közös, egyszerű tényét fejezte ki, a biosz egy egyed vagy egy csoport életének sajátos formájára vagy módjára utalt.”13
Magával az élettel, a léttel az ontológia foglalkozik, az egyetlen filozófiai tudományág, amely elsősorban nem magával a létezővel, hanem helyette a létezés alapvető kérdéseivel foglalkozik. A kifejezés a görög eredetű ὄντως (ontosz) szóból ered, amely jelentése „lét, létezés”, valamint a λογία (lógia) utótag kapcsolódik hozzá, amely „tan” vagy „tudomány” jelentéssel bír.14 Röviden: a lét vizsgálata.15 Martin Heidegger rengeteget foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, például ahogy a Lét és időben kifejti, a nyugati filozófiában a lét kérdése gyakran háttérbe szorul, inkább a létezőket vizsgálják. Pedig a lét nem azonos a létezőkkel, hanem azoknak alapja, lehetőségei feltétele.16 A lét túl van minden egyes létezőn, ezáltal magán a hatalmon is – melynek így nincs ’hatalma’ a lét felett – pont a fordítottja igaz, a lét „rendelkezik” a létezőkkel.
A hatalom ereje abban rejlik, hogy képes meghatározni, hogy mi számít életnek vagy mi számít valóságnak. Ahogy azt Michel Foucault is felismerte, a hatalomgyakorlás fontos lépése bizonyos csoportok kategorizálása, körülhatárolása és felcímkézése. Amíg nem jön létre a distinkció, addig a hatalom számára nincs meg a lehetőség, hogy irányítson és formáljon. A szétválasztás, felcímkézés tehát nem egy intellektuális gyakorlat, hanem a hatalom lényegi alapja. Ezt a nyelv és annak teremtő ereje teszi lehetővé, a valóság megteremtésének eszköze, ami végső soron meghatározza, hogy mi és ki tekinthető létezőnek, így a társadalmi valóságot formálja.
9 CSÁSZI LAJOS: Biopolitika és kultúra (Új Mandátum, Budapest, 2007., 19.o.)
10 PORTEVIN, CATHERINE: Vivons-nous à l’ère de la biopolitique? (Philosophie magazine, 2020. 10. 28., https://www.philomag.com/articles/vivons-nous-lere-de-la-biopolitique)
11 Βιος (Abarim Publications Theological Dictionary, New Testament Greek, https://www.abarim-publications.com/DictionaryG/b/b-i-o-sfin.html)
12 Politic (Etymonline, https://www.etymonline.com/word/politic)
13 AGAMBEN, GIORGIO: Homo Sacer (Typotex, Budapest, 2023., 7.o., Ford. CSORDÁS GÁBOR)
14 Ontology (Etymonline, https://www.etymonline.com/word/ontology)
15 Ontology: Theory and History (https://www.ontology.co/ )
16 HEIDEGGER, MARTIN: Lét és idő (Osiris, Budapest, 2007., Ford. ANGYALOSI G., BACSÓ B., KARDOS A., OROSZ I., VAJDA M.)
De mi a hatalom? Lehet-e egy egzakt definíciót megfogalmazni? Byung-Chul Han például egy egész könyvet szentelt ennek a kérdésnek, melyet így kezd:
„A hatalom fogalma tekintetében még ma is elméleti káosz uralkodik.”17 „A hatalmat tehát alapfokon olyannak fogjuk tekinteni, mint amely azon a körülményen alapul, hogy nem tudjuk pontosan, voltaképpen miről van szó.”18
A hatalom nemcsak az, ami kívülről ránehezedik az egyénre, hanem az is, ami belülről strukturálja. Nem a korlátozás nyelvén szól, hanem a lehetőségek ígéretén keresztül. A hatalom működésének radikalitása éppen abban rejlik, hogy nem (mindig) érzékelhető támadásként – belsővé válik, megszelídül, és így válik természetessé. Nemcsak parancsol, hanem sugall, nemcsak kényszerít, hanem belátásra ösztönöz. A szabadság nyelvét beszéli, miközben a mozgásterünket fokozatosan szűkíti. Éppen azáltal válik totálissá, hogy már nem tudjuk, hol kezdődik. „A szabad hatalom nem oximoron.”19 Talán ez a legveszélyesebb működési módja: amikor a hatalom többé már nem az, amitől félünk, hanem az, amiben bízunk.
IV. KORTÁRS DISKURZUS
„Egyfelől a poszthumanizmus csupán utal arra az ontológiai állapotra, ahogy sok ember él jelenleg, tehát kémiai, műtéti vagy technológiai úton módosított, átformált testekkel vagy közeli, hálózatos kapcsolatban gépekkel és más organikus formákkal. Másfelől a „poszthumanizmus” főleg annak kritikai megtestesüléseként az ember új konceptualizációjára tesz kísérletet. A poszthumanizmus olyan kulturális reprezentációkat, hatalmi kapcsolatokat és diskurzusokat tanulmányoz, amelyek történetileg az embert a többi életforma fölé, bizonyos központi, irányítói szerepbe helyezték.”20
IV. 1. ANTROPOCENTRIZMUS
Társadalmunk gondolkodásmódját nagyban meghatározza az antropocentrizmus. Az ember saját magát helyezi a lét középpontjába, ehhez viszonyít mindent, ezen összefüggések szerint szemléli az őt körülvevő világot, a környezetét, a többi élőlényt, és önmagát is eszerint pozícionálja.21 Ebből kifolyólag hajlamosak vagyunk mindent antropomorfizálni.
17 BYUNG-CHUL HAN: Mi a hatalom? (Typotex, Budapest, 2023., 7.o., Ford. CSORDÁS GÁBOR)
18 BYUNG-CHUL HAN: Mi a hatalom? (Typotex, Budapest, 2023., 8.o., Ford. CSORDÁS GÁBOR)
19 BYUNG-CHUL HAN: Mi a hatalom? (Typotex, Budapest, 2023., 15.o., Ford. CSORDÁS GÁBOR)
20 NEMES Z. MÁRIÓ: Ember, embertelen és ember utáni: a poszthumanizmus változatai ( Helikon, sz. 64. évf. 4. sz., (2018.), 376.o.)
21 Anthropocentrism - an overview (Science Direct Topics, https://www.sciencedirect.com/topics/social-sciences/anthropocentrism)
Az antropomorfizmus az, amikor egy adott dolgot, tárgyat, állatot emberi minőségekkel, jellemzőkkel, tulajdonságokkal ruházunk fel. Ehhez hasonlóan a zoomorfizmus is elterjedt jelenség.22, 23 Mindkettő gyakori eszköze a művészetnek, a meséktől kezdve a mitológián át egészen a kortárs irányzatokig, mivel jó eszköz az emberi társadalom vagy a hatalmi struktúrák szatirikus, kritikus ábrázolására.
A kortárs gondolkodók körében nagy teret nyer a poszthumanista szemléletmód, amely újraértékeli helyünket a világban, kritikával illeti az eddig bevett antropocentrikus világnézetet, újraértelmezi a humán – nem-humán létformák viszonyrendszerét. Felveti, hogy alapvetően helytelenül értelmezzük a többi élőlény létezését, amit nem lehet a mi kereteink közé szorítani, emberi szűrőinken át értelmezni. Egy specifikus irányzata az animal studies, amely foglalkozik a klasszikus filozófia vakfoltjaként létező állatokkal. Dekonstruálja az általunk felrajzolt választóvonalakat, az ember és állat között feltételezett dichotómiát megkérdőjelezi, kritikával illeti az ember kizárólagos gondolkodását.
A poszthumanizmus nem egy utópisztikus jövőt vázol, nem egy jövőbeli futurisztikus emberről gondolkodik vagy akár az ember nélküli jövőről, nem az ember ’feljavításáról’ (mint a transzhumanizmus) nem klónokról vagy robotokról beszél (van egy spekulatív poszthumanizmus nevű ág, ami valóban erről nyit diskurzust), csupán az ember helyét keresi a tudományos-, és biotechnikai fejlődés miatt jelentősen megváltozott modern világban.24 Sokak szerint már ebben élünk, a poszthumanizmus jelen korunkról gondolkodik.
„(...) sok helyen olyan „poszthumán állapotról” van szó, ami már elkövetkezett, amiben élünk, és amibe azután kerültünk, hogy a világháború, a tömegsírok és a gázkamrák traumái destabilizálták a klasszikus humanizmust.”25
A leglényegesebb gondolata, hogy a többi élőlényt, az állatokat nem szoríthatjuk a saját kereteink közé, nem ítélhetjük meg őket magunkhoz viszonyítva. Nem tarthatjuk fent az antropocentrikus szemléletünket, az embert a teremtés legfelső foka, csúcsa, origója helyett csupán az evolúció egy magas(abb) fokán létezőként értelmezi. Kérdéses, hogy a poszthumanizmus milyen irányba terel bennünket, nem könnyű eldönteni, hogy csak egy újabb filozófiai zsákutca, vagy valóban a társadalom előnyére válhatna megfogadni a gondolatait. Ahogy Darida Veronika is írja, a kérdés az, hogy „Felvehet-e vajon valaha az emberi gondolkodás egy valóban poszthumán, állati nézőpontot? És ha igen, akkor ez nem jelentené-e a végét?”26
22 Anthropomorphism (https://dictionary.cambridge.org/dictionary/english/anthropomorphism)
23 Definition of Zoomorphism ( https://www.merriamwebster.com/dictionary/zoomorphism)
24 FERRANDO, FRANCESCA: Posthumanism, Transhumanism, Antihumanism, Metahumanism and New Materialisms and Relations, (Existenz 8, 2. sz. [2013]: 26–32., Ford. LOVÁSZ ÁDÁM)
25 LOCKER DÁVID: Poszthumanista gyorstalpaló – és a problémáim vele, (Kultagora, 2019. 09. 21., https://kultagora.blog.hu/2019/09/21/poszthumanista_gyorstalpalo_es_ami_a_problemaim_vele)
26 DARIDA VERONIKA: Az állat tekintete, (Magyar Filozófiai Szemle 60 (3), 2016., 105.o.)
IV. 2. A DICHOTÓMIA ALAPJA
„Az állat egy szó, egy elnevezés, amelyet az emberek alkottak, egy olyan név, amelyre ők adtak maguknak jogot és hatalmat, hogy egy másik élőlénynek adjanak.”27
De mi az állat? Számtalan definíció létezik a meghatározására, a biodiverzitás miatt nem is lehet egyetlen kategóriaként kezelni mindet. A Webster’s Dictionary 1828-as kiadásában például úgy írták körül az állatot, mint „Olyan test, amely élettel és az akaratlagos mozgás képességével rendelkezik; eszerint az ember egy intelligens állat.”28 Ha az emberre valóban egy intelligens állatként tekintünk, jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy vajon hol húzható meg a határ ember és állat között? Ezt nem könnyű megítélni, hiszen a választóvonal nem egyértelmű, folyamatosan változó kulturális és társadalmi narratívák mentén formálódik – a párhuzamok feltárása így éppoly indokolt lehet, mint a különbségek keresése. „Biztos vagyok benne, hogy a genomjaink jobban hasonlítanak egymásra, mint kellene.”29 – fogalmazza meg Donna Haraway egyik írásában a kutyákról.
A nyugati világra jellemző az antropocentrikus szemlélet, a társadalmunk tagjai szeretnek egy fejlettebb, a természet és a többi élőlény felett álló entitásként tekinteni önmagukra. Legtöbbször kimagasló intelligenciájával, nyelvhasználatra való képességével vagy öntudatával indokolja ezt az ember – a kortárs filozófiai diskurzus azonban egyre dekonstruálja az éles különbségtételt, amely túlmutat az anatómiai és kognitív aspektusok vizsgálatán, mélyen beágyazódik kulturális, etikai és filozófiai diskurzusokba is. Mindezen indokokat többször megcáfolták már, ezek a képességek nem kizárólagosan az ember sajátosságai, megjelennek valamilyen formában a többi fajnál is. Ami viszont ténylegesen megkülönböztet minket, az a művészetre való igény, a tudatos képalkotás képessége és készsége, ezek valóban a különbségtétel alapjául szolgálhatnak. Csányi Vilmos gondolatait idézve:
„Például az ember az egyetlen olyan állatfaj, amely képes kultúrát és társadalmat létrehozni, pedig génjeink csak körülbelül egy százalékban különböznek a csimpánzokétól.”30
Az ember és állat közötti valódi eltérés tehát az, hogy míg más fajok csak léteznek a világban, mi jelentést is tudunk adni annak. Ez lehetőséget ad az alkotásra, de hatalmat is – a világ feletti uralmat – így válunk egyszerre alkotóvá és pusztítóvá, teremtővé és hóhérrá – ez az, amitől valóban különbözünk minden más élőlénytől.
„Minek teremtettél hát, ha nem pusztítani?
- Én nem teremtettelek, csak mérgemben történt!
- De megtörtént! Én a villám megtörténtem, a világ ereje vagyok!”31
27 DERRIDA, JACQUES: The Animal That Therefore I Am (Fordham University Press, New York, 2008., 23.o.)
28 WEBSTER, NOAH: Webster’s 1828 American Dictionary of the English Language, ’Animal’, (https://webstersdictionary1828.com/Dictionary/animal)
29 HARAWAY, DONNA: When Species Meet (University of Minnesota Press, Minneapolis, 2008., 16.o.)
30 CSÁNYI VILMOS: Az emberi természet biológiai gyökerei, Nemzeti Audiovizuális Archívum, (https://nava.hu/id/me-56/nava.hu/id/me-56/)
31 Kojot négy lelke (2023., rendezte: GAUDER ÁRON, BAUMGARTNER ZSOLT, kb. 48-49. perc)
Hangzik el a Gauder Áron által rendezett Kojot négy lelke című animációs film egy pontján.32
A történetben szépen kirajzolódik a feljebb vázolt ambivalencia, a világot teremtő erő – amely kezdetben életet ad, formálja a világot, élőlényeket és nekik élőhelyeket teremt, rendet hoz létre – a kontroll elvesztésével pusztítóvá válik, káoszt teremt. Ez a jelenet nemcsak egy mitikus mese a pusztítás és a rombolás eredetére, hanem társadalmunk működése tükröződik benne, ahol a teremtés aktusa a hatalom vak és indulatvezérelt gesztusaként jelenik meg. A teremtett létező itt nem a rend, hanem a kontrollt vesztett harag megtestesülése. A teremtő már nem a világ őrzője többé, hanem önnön hatalmának következményeivel szembesülő entitás.
A filmben egy indián teremtéstörténetet ismerhetünk meg, valamint az észak-amerikai őslakosok természettel, állatokkal való kapcsolatát is bemutatja. Az ő világnézetük, életmódjuk a nyugati társadalmaknak is inspiráló lehetne. Ők nem úgy tekintettek magukra, ahogyan azt a mi társadalmunk tagjai teszik, nem rendelkeztek más élőlények életével öncélúan, nem tartották magukat felsőbbrendűnek, ehelyett arra törekedtek, hogy minél közvetlenebb kapcsolatban tudjanak létezni a természettel, minél kevesebbet ártsanak környezetüknek. Hittek benne, hogy minden teremtmény a Földanya gyermeke, így ha egy állat megölésére kényszerültek, akkor bocsánatot kértek érte, de feleslegesen nem is tettek ilyet, csak pont annyit vettek el, amennyi feltétlenül szükséges volt az életben maradáshoz. A nyugati ember gondolkodásmódja merőben eltér ettől.
„Az a tény, hogy földtörténeti korszakunkat „antropocén” néven emlegetjük, hangsúlyozza mind az ‘anthroposz’ által megszerzett, technológiailag közvetített hatalmat, mind pedig annak potenciálisan halálos következményeit mindenki másra nézve.”33
Az antropocén elnevézés egy javaslat a jelen korszakunk, az ember által uralt és irányított földtörténeti kor új megnevezésére. Először az 1920-as években vetődött fel a fogalom Alekszej Petrovics Pavlov által, majd az 1980-as években említette kifejezésként Eugene F. Stoermer.34 Elterjedése csak az ezredfordulón következett be, amikor Paul J. Crutzen írt egy cikket „The Anthropocene” címmel. Ők úgy definiálták a fogalom jelentését, hogy egy olyan korszakot élünk, amelyben a globális környezetet az emberiség alakítja, mi vagyunk rá hatással, nem pedig fordítva.35
„Az antropocén olyan geokronológiai esemény, amely átformálja a világról alkotott alapvető nézeteinket és reprezentációinkat. Az antropocén, mint geológiai határvonal és esemény az ember által felszabadított erők kártékony működéséből származó eltűnés- és katasztófasorozat, amely válaszút elé állítja a természet- és társadalomtudományokat, valamint kihívást jelent a filozófia és az esztétika számára.”36
32 Kojot négy lelke (2023, rendezte: GAUDER ÁRON, BAUMGARTNER ZSOLT, kb. 46:50-50:15 perc)
33 BRAIDOTTI, ROSI: The Posthuman (Polity Press, Cambridge, 2013., 66.o.)
34 HORVÁTH MÁRK: Az antropocén (Prae Kiadó, Budakeszi, 2021., 66.o.)
35 CRUTZEN, P. J., STOERMER, E. F.: The Anthropocene, (Global Change Newsletter 41., 2000.)
36 HORVÁTH MÁRK: Az antropocén (Prae Kiadó, Budakeszi, 2021., 66.o.)
IV. 3. „VISSZA A TERMÉSZETHEZ” -
„Az állatok helyzete, a hozzánk legközelebb állóké is, még mindig kínos erkölcsi, jogi és politikai kérdéseket vet fel, és a lehetséges álláspontok skálája nem sokban különbözik attól, ami a viktoriánusoknak rendelkezésére állt. (…) A legtöbb tudományágban továbbra is marginális marad, és (…) gyakran a tudományágak közötti határterületen helyezkedik el.”37
Az animal turn – amely magyar fordításban állati fordulatként jelenik meg –paradigmaváltás a kortárs diskurzusban, radikálisan újraértelmezi az ember és az állat viszonyát, kritikával illeti az antropocentrikus világnézetet, az ember kivételességét.Olyan gondolatokat fogalmaz meg, miszerint az ember eredendően nem egy privilegizált, a természet fölé emelkedő lény, hanem a többi entitással egyenrangú, a létezése függ a természettől, elválaszthatatlan a többi élőlénytől.
„Az emberi és az állati élet mindig is összefonódott, és az állatok mindenütt jelen vannak az emberi társadalomban, mind metaforikus, mind gyakorlati, anyagi szinten. (...) Még a testünkben is ott vannak barátságos és barátságtalan mikroorganizmusok formájában, vagy sokak számára feldolgozott és elfogyasztott hús formájában.”38
Mind a kulturális reprezentációban, mind a filozófiában markáns változásokat idézett elő ez a paradigmaváltás, amely az állati létet és a humán–nem humán viszony dinamikáját egyaránt új alapokra helyezi. „Így, miközben az állati fordulat új utakat nyit, egyúttal örökké megválaszolatlan kérdéseket is felvet.”39
Kardinális kérdés tehát, hogy az ember hogyan definiálja önmagát, időnként vissza kell térni rá, hiszen az ember nem egy stabil fogalom, hanem folyamatosan változik különböző társadalmi és kulturális mechanizmusok nyomán. A 21. században ez újfent aktuális, a technológia fejlődésével olyan változások mennek végbe, amik szükségszerűvé teszik ezt a gondolatmenetet. Ehhez a többi élőlény, mint például az állatok, jó viszonyítási alapként szolgálhatnak. Ahogy egyre jobban maga alá temet bennünket a betondzsungel, ahogy generációk nőnek fel képernyőkre tapadva, egyre gyakrabban merül fel az emberekben az igény a természet közelségére, a természetbe való „visszatérés” utópisztikus vágya. Azonban, ahogy azt Jean-Jacques Rousseau sugallja, majd később Vilém Flusser is egyetért vele, ez egy egyirányú folyamat, egy zsákutca, már nincs visszaút a természetbe – legalábbis nem olyan módon, ahogy azt alapvetően gondolnánk. A technikai és kulturális fejlődés okán a modern, civilizációban élő, társadalomban szocializálódott ember számára nem létezik már a „természet” úgy, ahogyan valaha volt – csak különböző ember alkotta konstrukciókon, modelleken és apparátusokon keresztüli tapasztalatok a természetről. Ha megpróbálnánk – vagy inkább rákényszerülnénk a visszatérésre, gyorsan rájönnénk, hogy a modern ember ilyen értelemben teljes mértékben életképtelenné vált mára.
37 RITVO, HARRIET: On the Animal Turn (Daedalus 136, sz. 4. (2007.), 122.o.)
38 ANDERSSON, BJÖRCK, JENNBERT, LÖNNGREN: Exploring the Animal Turn (Pufendorfinstitutet, Lund, 2014., 5.o.)
39 RITVO, HARRIET: On the Animal Turn (Daedalus 136, sz. 4., (2007.): 121.o.)
Annyit azonban megtehetünk, hogy újraértékeljük a társadalom hierarchiáját, a viszonyunkat a minket körülvevő élőlényekkel – minden élőlénnyel. Az állatokkal való viszonyunk újragondolása nem szimplán etikai kérdés, hanem politikai is. Talán az emberek többsége nem is a világ ura, az evolúció csúcsa, hanem a többi élőlényhez hasonlóan egy marginalizált csoporttá válik.
Az állatok k izsákmányolása t ükrözi az ember hierarchikus és kizárólagos gondolkodását. Fel kell tennünk magunkank a kérdést: hogyan kezeljük a marginalizált csoportokat, legyen szó kisebbségekről, elnyomottakról vagy társadalmi kirekesztettekről? A hatalom nemcsak az állatvilágot, hanem az emberek nagyrészét is kiszolgáltatottá, áldozattá teszi.
V. AZ ÁLLATI TESTEK ÁLDOZATTÁ, ÁRUCIKKÉ VÁLÁSA
„A vágóhíd az emberi állapot tükre, amelyet engedünk jelen lenni a mindennapi életünkben (…) Hogyan foglalkozhatunk emberi struktúrákkal és hierarchiákkal anélkül, hogy megvizsgálnánk azokat, akiket a legalacsonyabbnak, sőt terméknek tekintünk?”40
V. 1. LEBENSUNWERTES LEBEN – AVAGY AZ ÉLETRE NEM MÉLTÓ ÉLET
Giorgio Agamben Homo Sacer41 című művében egy külön fejezetet szentel a lebensunwertes Leben, azaz „az életre nem méltó élet” fogalmának vizsgálatára. Azokra az életekre vonatkoztatja a fogalmat, amelyek a társadalom számára értéktelenné válnak, így a hatalom dönthet azok elhanyagolásáról, kioltásáról vagy felhasználásáról. A fogalmat eredetileg a náci Németországban végbemenő dehumanizációra használták. Ők kategorizálták az embereket, és azokat a csoportokat, akiket alsóbbrendűnek tituláltak (például a zsidókat, a romákat, a homoszexuálisokat vagy a fogyatékossággal élőket), rendszerszintűen kizárták a társadalomból és megfosztották őket alapvető jogaiktól, emberi méltóságuktól. A nemzetet „terhelő”, „haszontalan” életekként lettek megbélyegezve.
Fontos, hogy Agamben szerint ez a gyakorlat nemcsak egy múltbéli jelenség, hanem ma is ugyanúgy jelen van – csak más formában: az állam létrehozza a homo sacer alakját: azt, aki szabadon megölhető, de fel nem áldozható. Kívül esik a jogi védelem és a vallási közösség hatókörén, kizárják a jogrendből, de élete mégis politikai ellenőrzés alatt marad, ez az állapot – az élet jogon kívülisége – a modern kormányzás paradoxona: a szuverén hatalom egyszerre adja és vonja meg az élethez való jogot.
40 Why the Slaughterhouse Became a Powerful and Enduring Motif in Art (Artnet News, 2024. 02. 20., https://news.artnet.com/art-world/slaughterhouse-art-2436867)
41 AGAMBEN, GIORGIO: Homo Sacer (Stanford, Stanford University Press, 1998.)
A lebensunwertes Leben fogalma tehát nemcsak a múlthoz tartozik, jelen van körülöttünk, különösen ott, ahol a jog alól kivont életek (menekültek, bebörtönzöttek, kirekesztettek) sorsa politikai közöny tárgyává válik. Hasonló a gondolatmenete Timothy Snydernek is, aki több művében foglalkozik a Holokauszttal, Fekete Föld című írásában azonban nemcsak egy múltbéli, lezárult eseményként értelmezi, hanem felhívja rá a figyelmet, hogy ez a – talán nem is olyan távoli – jövőben könnyedén újra megtörténhet, valamint elemzi, hogy ez hogyan mehetne végbe újra.
„A Holokauszt története nem zárult le. A példája örök, és a tanulságait még nem vontuk le kellőképpen.”42 „Kevés az okunk azt hinni, hogy erkölcsileg különbek vagyunk, mint a harmincas-negyvenes évek Európájának lakói, vagy kevésbé leszünk fogékonyak az olyasféle eszmékre, amelyeket Hitler olyan sikeresen terjesztett, és ültetett át a gyakorlatba.”43
Így indokolt elgondolkodnunk ezekről a mintázatokról.
Párhuzam vonható a társadalom perifériáira szorult emberek és a laboratóriumi állatok között, hiszen ők a társadalom számára „használati tárgyként”, „árucikként” léteznek, akiknek életét nem tekintik értékesnek, hanem kizárólag a biotechnikai fejlődés, az orvostudomány, vagy a gazdasági érdekek szolgálatába állítják. Hogyan tekinthetjük az állati életet értéktelennek, miközben a sajátunkat minden áron védeni próbáljuk? Nem óvja őket jogi státusz, hanem puszta tárgyakká redukálódnak, így az elhanyagolásuk vagy az életük kioltása egyes esetekben nemcsak legitimált, hanem elvárt áldozat a tudomány oltárán. Ezek a mechanizmusok erősítik az állatok alárendelt státuszát. Ám nemcsak az állatok, hanem a társadalom peremén rekedt csoportok kizsákmányolására is lehetőséget adnak. Fontos arra is rávilágítani, hogy az állatok nem egy homogén csoport tagjai, közöttük is vannak kedvezményezett és marginalizált egyedek, közösségek. Ahogyan az ismert orwelli mondat is hangzik; „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”44 Nem lehet teljesen egyértelműen egyenlőségjelet tenni bármely két faj közé – feloszlanak különböző alkategóriákba, elkülönülhetnek a haszonállatok, a háziállatok, a társállatok a vadállatok vagy a laboratóriumi állatok. Például a társ-, és a háziállatok védettsége, életének értéke jelentősen magasabb a társadalom szemében. Érdemes lehet megvizsgálni a distinkció okát. Az ő védelmük érzelmi, esztétikai alapú, tükrözi az emberi világ hierarchiáját, nem az „egyenlőség” jegyében alakultak, hanem az emberi dominancia fenntartásának eszközeként, kedvtelésből – tehát nem univerzális, hanem kulturálisan konstruált kritériumok mentén.
Velük szemben a haszon- és laboratóriumi állatok státusza az anyagi és tudományos célok szolgálatán alapul. A vadállatok egy részét egzotikumnak tekintjük, csak egy szűk csoportjuknak van védelme, mely a ritkaságukhoz, a veszélyeztetettségükhöz kötődik, de pont emiatt válnak könnyen trófeagyűjtők célpontjaivá, gyakran védettségük ellenére is. A haszonállatokat a termelés eszközeiként kategorizáluk, így az életük csak addig fontos, amíg gazdaságilag hasznos, például amíg egy tehén tejet ad vagy amíg a tyúk tojást tojik.
42 SNYDER, TIMOTHY: Fekete Föld (XXI. Század Kiadó, Budapest, 2016., 8.o., Ford. SOPRONI ANDRÁS)
43 SNYDER, TIMOTHY: Fekete Föld (XXI. Század Kiadó, Budapest, 2016., 355.o., Ford. SOPRONI ANDRÁS)
44 ORWELL, GEORGE: Állatfarm (Helikon Kiadó, Budapest, 2022., 114.o., Ford. M. NAGY MIKLÓS)
Aki nem felel meg ezeknek, az könnyedén feláldozhatóvá válik – pusztán azért, mert a társadalmi rend nem biztosít számára más szerepet.
Michel Foucault A szavak és a dolgok című írásának előszavában Jorge Luis Borges egy esszéjét idézi. Ebben egy kínai enciklopédia meglehetősen szürreális állat-kategorizálását ismerhetjük meg – bár érdemes szem előtt tartani, hogy Borgestől nem áll távol a fiktív hivatkozások használata:
„a, a Császár birtokát képezők; b, a bebalzsamozottak; c, a megszelídítettek; d, szopós malacok; e, szirének; f, mesebeliek; g, a szabadban futkározó kutyák; h, az ezen osztályozásban foglalt állatok; i, amelyek rohangálnak, mintha csak megvesztek volna; j, a megszámlálhatatlanok; k, amelyeket roppant finom teveszőr ecsettel festettek; l, stb.; m, amelyek az imént törték el a korsót; n, amelyek távolról legyeknek látszanak.”45
– mindenesetre még ha fiktív is, gondolatokat ébreszt arról, hogy az ember miért és hogyan próbál kategorizálni bizonyos dolgokat, sok esetben nem a természet végzi el ezt a distinkciót, hanem kulturális konstrukciók mentén alakul. Gyakran – mint Borges példájában is olvashatjuk – egészen szürreális és mesterséges alapú ez a szétválasztás, ami mindössze a hierarchia, a dominancia fenntartását szolgálja. Általában a hatalom szava a döntő abban a kérdésben, hogy miből vagy kiből lesz „védett” vagy válik „feláldozhatóvá”.
V. 2. ÁLDOZAT A TUDOMÁNY OLTÁRÁN
Hogyan lesz egy élőlényből kísérleti alany, áldozat a tudomány oltárán? Az állatkísérletek és laboratóriumi állatok szerepe a tudományos kutatásban komoly morális és filozófiai kérdéseket vet fel. A tudományos előrelépés érdekében sokan elengedhetetlennek tartják az állati minták használatát, főleg az orvostudomány terén, azonban az állatok jogai nem hagyhatóak figyelmen kívül. Miként kezelhetjük az ő jogaikat, miközben a gyógyszerészet és a tudományos fejlődés előremozdítása érdekében hasznosak lehetnek a kísérletek?
Felvetődhet az a kérdés is, hogy bár az orvosi célú állatkísérletek a tudomány szempontjából indokoltak, vajon a szépségiparban is ugyanolyan elengedhetetlen és morálisan helyes-e a kizsákmányolásuk?
Ezen esetekben csupán a fogyasztói igények kielégítése a cél, nem egészségügyi, hanem szépészeti célokat szolgáló hozadékuk van, ez még kevésbé indokolja az állatok szenvedését, hiszen pusztán kényelmi célokat szolgálnak. Peter Singer Animal Liberation46 című művének Tools for Research című fejezetében külön figyelmet szentel ennek a kérdéskörnek.
45 FOUCAULT, MICHEL: A szavak és a dolgok (Osiris Kiadó, Budapest, 2000., 9.o., Ford. ROMHÁNYI TÖRÖK GÁBOR)
46 SINGER, PETER: Animal Liberation (Harper Perennial, New York, 2009.)
Ő tematizál további, mások figyelmét gyakran elkerülő problémákat. Egyik felvetése, hogy az állatokon kitapasztalt módszerek nem mindig konvertálhatóak az emberben lezajló biológiai folyamatokra, és nem vezetnek eredményekhez. Az állatok kísérleti célú felhasználása ezen esetekben a tudomány szempontjából is kérdéses, – mivel a kutatások nem mindig garantálják a kívánt eredményeket. A tudomány időnként úgy működik, mint egy kifinomult vágóhíd: steril, rendezett és precíz – de a küszöb átlépése után megszűnik a különbség hús és hús között. Ígyhát nemcsak az állatokkal végzett kísérletekről kell gondolkodnunk – az emberi test is volt már a tudomány nevében végrehajtott kegyetlenségek színtere. A náci orvosok – mint Josef Mengele vagy Sigmund Rascher – „kutatásokat”, például sterilizálási és genetikai kísérleteket folytattak a „fajvédelem” nevében. Ezek részletesen dokumentálva vannak, sok esetben szemtanúk kritikai meglátásaival kísérve, például a Doctors from Hell 47 című könyv is részletezi az ott történt borzalmakat, bemutatva, hogy az orvosi eskü és az emberi méltóság semmit sem számít, ha a tudományos előrelépés vagy az ideológiai cél felülírja az etikát. A Nürnbergi Kódex (1947) és a későbbi Helsinki Deklaráció (1964) azért születtek, hogy az emberkísérletek szabályait világosan rögzítsék: elengedhetetlen az önkéntes beleegyezés, az emberi méltóság tisztelete, az arányosság, és a szenvedés minimalizálása. Majd Henry Knowles Beecher amerikai orvos 1966-ban publikálta tanulmányát48, amelyben etikai szempontból aggályos orvosi kutatásokat t aglalt – köztük olyanokat, amelyeket az egyezmények után sem szüntettek meg. Például a Tuskegee-szifiliszkísérlet jó példa erre, ahol afroamerikai férfiaknak szándékosan nem adtak kezelést, hogy a betegség természetes lefolyását tanulmányozzák.
Ezek is mutatják: az emberi jogok védelme nem jár automatikusan mindenkinek, és ha nincs megfelelő kontroll, a haszontalan, eldobható életek könnyen kísérleti tereppé válhatnak. „Mi megtanultuk, hogy minden mulandó, és minden csak relatív értékkel bír! Kivétel ez alól csak egy van: a szabadság.”49 De vajon mit jelent a szabadság abban a világban, ahol egyes élőlények úgy születnek meg, hogy előre ki van jelölve számukra a sors? Egyáltalán létezik-e még szabadság vagy csak az illúziójába kapaszkodunk görcsösen? Az emberkísérletek nyomán a fent említett egyezmények etikai határokat húztak, de ezek átjárhatók maradtak – faj szerint húzták meg őket. Az állat nem beszél, nem lázad, nem kérdez – ideális alany. Az emberi szabadság, ha egyáltalán van ilyen, kiváltság egy olyan világban, amely „tanult” a holokausztból, de nem alkalmazta a tanulságot, csak új nevet adott áldozatnak. A test maradt, a faj és a címke változott. Az állatok esetében nem az a legfájdalmasabb, hogy áldozatok, hanem hogy az ember jelenléte óta nem is élhettek más státuszban, mint amilyet a rendszer rájuk kényszerített – nem tapasztalják meg a szabadság elvesztését, hiszen nem volt hozzá közük. Ez igaz a társadalom bizonyos rétegeire is.
Az irodalomban is tematizálják a kérdéskört. Mihail Bulgakov Kutyaszív című műve remek példa erre, rengeteg kapcsolódó filozófiai és etikai kérdést boncolgat. Egy kutyát orvosok transzplantációkkal antropomorf lénnyé alakítanak. Próbálják ezt kiterjeszteni mind a külső megjelenésére, mind a belső tulajdonságaira, hiszen teljeskörűen szeretnék emberré változtatni.
47 SPITZ, VIVIEN: Doctors from Hell: The horrific account of Nazi experiments on humans (Sentient Publications, Boulder, Colorado, 2005.)
48 BEECHER, HENRY K.: Ethics and Clinical Research (Springer, Boston, 1966., in Humber, J.M., Almeder, R.F. (eds) Biomedical Ethics and the Law, https://doi.org/10.1007/978-1-4615-6561-1_14)
49 DR. NYISZLI MIKLÓS: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban (Magvető, Budapest, 2010., 153.o.)
A kutya-emberen végül felismerhetőek lesznek emberi vonások, de állati lényéből átörökít primitív, alantas ösztönöket és mintázatokat, mint például a macskák gyűlöletét. Nem tud minden téren megfelelni az antropocentrikus társadalomnak és kulturálisan beilleszkedve intellektuális lénnyé válni. Az ő szavait idézve: „Egyáltalán semmi értelme megtanulni olvasni, ha egyszer a hús szagát amúgy is egy versztányiról megérezni.”50 Ahogy halad előre a történet, egyre gyakrabban feltörnek bűnözői hajlamai, polgárpukkasztó akciói megbotránkoztatják az embereket, egyáltalán nem képes morálisan fejlődni. Az „emberi” lélek mélyén még ott rejlenek az állati vonások, a mű előrevetíti, hogy az erkölcsi és az intellektuális fejlődés nélkülözhetetlen, ennek hiányában az ember visszasüllyed a káoszba.
Felveti, hogy az ember nem egy fix, stabil konstrukció, inkább egy folyamatosan változásban lévő létforma. Kérdéseket vet fel arról, hogy mi történik, ha az állati természetet antropomorfizálni próbáljuk, mi tesz valakit igazán emberré? Az emberi lét nem szimplán a biológiai jellemzőkön vagy a morfológiai struktúránkon alapszik, hanem kulturális, intellektuális minőségek is meghatározzák. Lehet-e határátlépés ember és állat között? Ez teljességgel lehetetlen. Morális és intellektuális alapok, fejlődés hiányában pedig kifejezetten káros lehet. Az emberi tulajdonságok, jellemzők átruházása nem garantálja az emberré válást. Az emberré válás a műben egy ontológiai, identitást formáló jelenség. Végül a határok teljesen elmosódnak. „Fel kell fognia, hogy az egészben az a szörnyű, hogy immár nem kutyaszíve van, hanem éppen hogy emberi.”51 Itt már nem csupán morális és morfológiai síkon gondolkozik az emberi létről, hanem ontológiai szempontokra is kitér.
Ha a tudományos kísérletek révén biológiailag manipulálható a test, mi teszi igazából emberré az egyént? Az állat és ember közötti filozófiai határok elmosásán kívül itt már a tudomány etikusságáról és az egyéni méltóságról is gondolkozik. Az állati testek és az élőlények puszta eszközként való kezelése mind tudományos, mind morális és filozófiai dilemmákat is felvet. Az állatok szenvedését nem csupán orvostudományi, hanem erkölcsi szempontból is komolyan mérlegelnünk kell.
Bulgakov műve filozófiai síkon gondolkodik az orvostudomány egy olyan ágáról, olyan operációjáról, amely a történet megírásakor még nem volt képes hasonló műveletek sikeres végrehajtására. Bár a művészetben és a mitológiában gyakran megjelenik a különböző fajok keveredése, elmosódnak az ember és állat közötti határok (gondoljunk akár az egyiptomi istenekre, szfinxekre, a mezopotámiai Lamassura, a hindu Ganésára, vagy Daidalosz és Ikarosz történetére), az orvostudomány ezen irányzata még ma is gyerekcipőben jár.
Bár a vér-xenotranszfúzióval (fajok közötti vérátömlesztéssel) már az 1600-as évek második felében próbáltak kísérletezni (kevés sikerrel), és sokan próbáltak alkalmazni az 1800-as években bőr-xenotranszplantációt (szövetek/szervek fajok közötti átültetése)52, a szervátültetések korai kísérletei csak a 20. század elején kezdődtek.Az első dokumentált próbálkozás 1906-ban történt, egy sertésvesével, amellyel a páciens csupán három napig tudott életben maradni, majd 1964-ben ültettek át szívet először.53 Ezek sikertelenségét az immunrendszer befogadóképessége akadályozta, a szervek előbb-utóbb kilökődtek.
50 BULGAKOV, MIHAIL: Kutyaszív (Helikon Kiadó, Budapest, 2023., 17.o., Ford. HETÉNYIZSUZSANNA)
51 BULGAKOV, MIHAIL: Kutyaszív (Helikon Kiadó, Budapest, 2023., 127.o., Ford. HETÉNYIZSUZSANNA)
52 Xenotransplantation - an overview, (Science Direct Topics, https://www.sciencedirect.com/topics/medicine-and-dentistry/xenotransplantation)
53 HUDDLESTON, JOHN és SIEMS: A Brief History of Xenotransplantation (The Annals of Thoracic Surgery 113, sz. 3. (2022. 03. 01.), 706–10., https://doi.org/10.1016/j.athoracsur.2022.01.005)
Ennek orvoslására felvetődött megoldásként a génmódosítás, olyan állatok „létrehozása”, „átalakítása”, amelyek alkalmasabbak xenotranszplantációra, amelyek kizárják a zoonózis (állatról emberre terjedő fertőzések) veszélyeit. Itt már nem csupán a technikai ágenseket kell vizsgálni, hanem etikai és biopolitikai kérdéseket is szükséges mérlegelni. Kinek van joga átírni a természet törvényeit, és milyen mértékben vagy milyen indokkal? Mikor szűnik meg egy élőlény identitása, mikor beszélünk természetes és mikor mesterséges identitásról? Ha más fajok szövetei tartanak minket életben, hol kezdődik és hol ér véget az emberi lét? Az orvostudomány álláspontja is ambivalens a témában, egyfelől valahogy pótolni kell az emberi szervhiányt, másfelől ezen kísérletek nem hoztak még teljeskörű sikert, egyfajta végső segélykiáltások ezek az operációk, egyedül olyan pácienseken végzik, akiknek ez az utolsó esélyük, hiszen általában csak pár napig sikerül az új szerv segítségével életben maradniuk. Az biztos, hogy ilyen szempontból is újra kell gondolnunk az állatokhoz fűződő viszonyunkat, hiszen a xenotranszplantációk átírják a határvonalakat a fajok között, mind morfológiai, mind filozófiai értelemben.
V. 3. „(…) EZT ÉRDEMLED, AZÉRT, MERT ÉTEL VAGY.” 54
Szintén analógia rajzolódik ki az állati és a női test társadalmi szerepe között, hiszen a történelem során mindkettő a birtoklásvágy, a hatalom és a fogyasztói társadalom kiemelt célpontjává válik. Ez a párhuzam nem csupán metaforikus, hanem társadalmi mechanizmusokra is rávilágít: a női testet gyakran az állati testhez hasonlóan kezelik, alárendeltsége és tárgyiasítása pedig szorosan összefügg a felette gyakorolt hatalmi struktúrákkal.
„A biopolitika kifejezés gyűjtőfogalom, (...) megtalálható benne a feminista mozgalmak emancipatorikus törekvése, hogy a női testet ne a biológiai reprodukciós ciklus részeként kezeljék, (...) hanem társadalmilag konstruált és történelmileg változó fogalomnak.”55
Ezt mutatja be például Margaret Atwood is Az ehető nő című regényén keresztül, amely rengeteg kapcsolódó filozófiai kérdést vet fel a női test és identitás konstrukciójáról és szerepéről. Művében központi motívumként jelenik meg a szimbolikus kannibalizmus, amely a női test társadalom által való kontrollálásának, kizsákmányolásának és „elfogyasztásának” analógiájaként jelenik meg: „(…) ezt érdemled, azért, mert étel vagy.”56
A műben a főszereplő, Marian fokozatosan elhagyja az állati eredetű termékek fogyasztását, mivel a saját testével, valamint általánosságban a női testtel kezdi azonosítani az állati testet, a húst. Ennek következményeképpen számára az evés nem pusztán biológiai szükséglet. A nem-evés számára társadalmi aktussá válik. A folyamatot nemcsak egy egyéni mentális diszfunkció eredményezi. Reflexióként értelmezhető társadalmi jelenségekre; mind arra, ahogy a patriarchális társadalom birtoklási vágya metaforikusan felfalja és elnyomja a nőket, mind arra, ahogy a kapitalista társadalom hatalmi struktúrái a testet és identitást puszta árucikké vagy eszközzé redukálják.
54 ATWOOD, MARGARET: Az ehető nő (Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020., 449.o., Ford. CSONKA ÁGNES)
55 CSÁSZI LAJOS: Biopolitika és kultúra (Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2007., 9.o.)
56 ATWOOD, MARGARET: Az ehető nő (Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020., 449.o. Ford., CSONKA ÁGNES)
Így nemcsak individuális, hanem kollektív társadalmi mechanizmusokra világít rá, melyek nem biológiai entitásként kategorizálják az embert, hanem kulturális és gazdasági jelentésekkel felruházott termékként, amely felett különböző hatalmi rendszerek biopolitikai hatalmat gyakorolnak, amit kontrollálnak.
A női és az állati test árucikké, eszközzé válásának párhuzama rávilágít arra, hogy a társadalmi alávetettség és kizsákmányolás mechanizmusai mélyen gyökerező, egymást erősítő struktúrák, amelyek az élet feletti hatalom gyakorlásán alapulnak.
VI. GONDOLATOK
Írásom célja nem az, hogy megoldásokat kínáljak, sem hogy olyan szabályokat ismertessek, amelyeket betartva megtisztulhatna a lelkiismeretünk vagy felmenthetnénk magunkat. Hiszen nem minden kérdéshez tartozik egy egzakt válasz vagy általános igazság, amit mindenki alkalmazni tud. Célom ehelyett filozófiai dilemmák megfogalmazása, egy diskurzust kezdeményezni, mert bár konkrét vagy általánosan igaz válaszok nem mindig léteznek, ezekkel a kérdésekkel elkerülhetetlen szembesülni. Meg kell értenünk azokat a mechanizmusokat és összefüggéseket, amelyeknek ma bizonyos csoportok a célpontjai, mert ha nem ismerjük fel őket időben vagy ha nem törődünk velük, könnyen válhatunk mi magunk a következő célpontjaikká.
Hogyan válik az élőből áldozat? Mikor távolodtunk el azáltal az élettől, hogy rendszereket építettünk köré, amelyek eldöntik, ki érdemes rá? Mi történik azokkal, akik nem érdemesek rá? Mi történik, ha egyszer mi nem leszünk érdemesek rá? Ki az, aki kijelöl, osztályoz vagy dönt – és ki hatalmazta fel erre? Az áldozatbemutatás kezdetben egy szakrális rítus volt, azonban ma istenek helyett a hatalom, a politikai ideológiák és a tudományos előrehaladás oltárán áldozunk vagy válunk mi magunk áldozattá. Melyik test válik eszközzé, melyik áldozattá és melyik maradhat védett? Mi történik akkor, ha már nem az életet, hanem a rendszert védjük? Vajon ki mondja meg, hogy mi számít életnek, és mi nem?
„Mert az ember – a legkegyetlenebb állat.”57 – írja Nietzsche. De valóban az állat volna kegyetlen vagy az ember az, aki képes rendszert építeni a kegyetlenség köré? A fogalmak, amelyekkel operálunk – ember, állat, test, hús – meddig védenek minket, és mikor kezdenek elpusztítani? Hol kezdődik a tekintet, amely nem lát, csak kategorizál? A hús tényleg csupán egy anyag?
Nem adok választ – hiszen talán nincs is, ehelyett Örkény István vonatkozó sorait idézem:
„Figyelem! Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.” (Örkény István)
Köszönöm mindazoknak, akik segítették a könyv létrejöttét.
DR. RÁTKY JÓZSEFNEK
és DR. SZILASI ANNÁNAK , akik hozzáférést biztosítottak a metszetekhez, és lehetővé tették részvételemet a boncoláson .
DR. KERÉNYI ZOLTÁNNAK
és DR. BÁNÁTI FERENCNEK , akik támogatást nyújtottak szakmai tudásukkal és segítettek a HeLa sejtvonal apoptózisát illusztráló képek létrejöttében.
VOX VICTIMAE
Varga Emma Magánkiadás © 2022 - 2025
Fényképek, szövegek, tördelés: © Varga Emma Metszetek: © Állatorvostudományi Egyetem Budapest
Témavezető: Pettendi Szabó Péter