Youth2Youth

Page 1

YOUTH2YOUTH


? TE MIT TENNÉL A VESZÉLYEZTETETT

FIATALOKÉRT?


2014 tavaszán közel 100 egyetemista fiatal tette fel magának ezt a kérdést, hogy ezt követően hónapokon át dolgozzon saját válasza megtalálásáért. Megmérettetés, kihívás, tanulás, fejlődés, kreativitás, csapatjáték, közösség, tennivágyás és szolidaritás, erről szólt a

YOUTH2YOUTH egy verseny, ahol a kreativitás és innováció találkozik a társadalmi valósággal

!


MEGOLDÁSI TERVEK

FIATALOKTÓL FIATALOKNAK A Youth2Youth egy társadalmi innovációs verseny: egy kihívás arra, hogyan lehet a hátrányos helyzetű, nehézségekkel küzdő, sérülékeny csoportokba tartozó fiatalok életét jobbá tenni. Olyan innovatív megoldási terveket kerestünk, amelyek valódi válaszokat adnak azokra a problémákra, amelyekkel a veszélyeztetett fiatalok nap mint nap küzdenek.



VERSENYBEN

A JÖVŐ VÁLTOZÁSHOZÓI


17 Összesen ennyi megoldási terv mutatkozott be Youth2Youth döntőjében. A csapatok négy kategóriában fogalmazhattak meg megoldási javaslatokat: társadalmi vállalkozást, szektorok együttműködésére építő holisztikus terveket, újszerű megoldást tartalmazó innovatív ötleteket, vagy társadalmi változást szorgalmazó közpolitikai programot dolgozhattak ki.

, l o z o p a l b b á v o t t s ha mo d e t e h r e megism őket…


HA RÖVIDEN ÖSSZE K VERSENYEN TANULTAK ÍGY HANGZANA: LEGY LEGYÉL PIMASZ, LEGYÉL


KELLENE FOGLALNOM A KAT EGY JELMONDATBAN, YÉL BÁTOR, LEGYÉL MÁS, L TE A VÁLTOZÁS!


PED4U TABUVADÁSZ

kategória a probléma

Ilyen még nem volt

A PED 4U csapatának tagjai pedagógia tanulmányokat folytatnak, így az sem véletlen, hogy egy iskolai problémát szerettek volna megoldani: a bullying, vagyis az iskolai erőszak jelenségére kerestek megoldást. A kortársak közti bántalmazás, szekálás más országokhoz hasonlóan hazánkban is tabunak számít, ami egyaránt nehezíti a megoldáskeresést, az áldozatok segítését illetve a prevenciót.

ELSŐ HELYEZETT


Bárkiből lehet áldozat, szemtanú vagy elkövőtő - ez a gondolat a csapat megoldásának alapja, melynek középpontjában egy újszerű iskolai képzéssorozat megvalósítása áll. A tréning során a diákok megtanulják felismerni a bullying-helyzeteket, és eszközöket kapnak a megoldásra. A későbbiekben pedig ők maguk lehetnek a fiatalabb korosztály segítői a szekálás ellen. A képzéssorozatot a csapat ötvözi a kötelező iskolai közösségi szolgálattal, ezzel is megmutatva a középiskolások számára, hogyan lesz élhetőbb egy közösség, ha a problémák kibeszélhetők, és csökken a bántalmazások száma.

a megoldás

az érték


MÁSODIK HELYEZETT OTP KÜLÖNDÍJ


Ilyen még nem volt A hátrányos helyzetű, kistelepülésen élő fiatalok csak nagyon kevés lehetőséget látnak maguk előtt, ha pályaválasztásról van szó, hiszen sokszor magukkal a szakmákkal és foglalkozásokkal sincsenek tisztában. A csapat tervének célja, hogy bővítse a gyermekek látókörét a szakmák és továbbtanulás terén. Mindezt a játékos tanulás eszközével teszik: egy saját fejlesztésű társasjáték segítségével - ez a Go Do! A Kiáltójel megoldási terve kiegészül a Van mit mesélnem! programmal, amelyben fiatal önkéntesek tartanak foglalkozásokat, és beszélnek saját munkájukról hátrányos helyzetű településeken élő gyermekeknek. Így a személyes történeteken keresztül inspirációt kaphatnak saját jövőbeli terveikhez.

KIÁLTÓJEL GO!DO!

kategória a probléma a megoldás az érték


MAGYAR ALAP CSÚZLI

kategória

Holisztikus megoldási terv

a probléma Az állami gondozott gyermekek egy olyan védett környezetben nőnek fel, amelyben nem tanulják meg, hogyan bánjanak a pénzzel. A pénzügyi ismeretek terén szerzett hiányosságok megnehezítik, hogy ezek a gyermekek felnőve saját lábukra álljanak.

a megoldás

A csapat megoldása három pillérre épül: az állami szabályozás megváltoztatására, a fiatalok számára nyújtott pénzgazdálkodási képzésekre és egy társadalmi vállalkozás beindítására.

az érték

A terv legizgalmasabb része egy társadalmi vállalkozás, melynek működtetésében állami gondozott gyermekek vennének részt, ezzel tapasztalati úton szerezve ismeretet a munka és pénzkeresés kapcsolatáról.


HARMADIK HELYEZETT


NEGYEDIK HELYEZETT


READY2ACT MOZGÓ MÚZEUM Ilyen még nem volt A kisvaszari zsáktelepülés fiataljainak kevés lehetőségük van arra, hogy izgalmas és fejlesztő tevékenységekkel töltsék el a szabadidejüket. Számukra még a szomszéd falu is elérhetetlenül távol van. A terv lényege egy mozgó múzeum létrehozása, ahol a gyerekek foglalkozásokon vehetnek részt, saját alkotásokat hozhatnak létre, megismerhetik a cigány kultúrát, és útra kelhetnek saját falujuk határain túlra, hogy bemutassák a kiállítást más településen élők körében. A terv magába foglalja egy társadalm vállalkozás létrehozásának lehetőségét is: múzeumi belépőjegyek és a Kisvaszaron élők termékeinek értékesítését.

kategória a probléma a megoldás az érték


MIBEN VÁLTOZTAM A AMIRŐL HOSSZÚ ÉVEK VERSENYNEK KÖSZÖNH ÖLTENI. ELKEZDETT KIRA SZÁRNYAKAT, KAPCSOLA


LEGTÖBBET? ABBAN, HOGY KIG CSAK ÁLMODOZTAM, A HETŐEN ELKEZDETT FORMÁT AJZOLÓDNI. MEGVALÓSULNI. ATOKAT KAPTAM.


UGRÓDESZKA

kategória Társadalmi vállalkozás

a probléma A terv középpontjában az a tanult tehetetlenség áll, amellyel egy budapesti nevelőintézetben élő lányoknak meg kell küzdeniük: az intézmény minden ellátást biztosít számukra, azonban ők maguk semmilyen döntést nem hozhatnak, így környezetük megfosztja őket azoktól a tapasztalatoktól és lehetőségektől, amelyek a sikeres és önálló élethez elengedhetetlenek.


SZITA

a megoldás

Az Ugródeszka csapat egy társadalmi vállalkozást álmodott meg, amelyben az intézetben élő lányok egyik kedvenc foglalatosságuknak hódolhatnak: süteményeket készíthetnek, majd termékeiket értékesítik. A sütikészítés mellett a tervnek része a lányok fejlesztése. A cél, hogy a vállalkozásnak és képzésnek köszönhetően a lányok önállóbbakká váljanak, felkészüljenek a munkaerőpiac kihívásaira.

az érték

A csapat egy olyan célcsoporton próbál segíteni egy üzletileg is fenntartható megoldással, amely a többségi társadalom számára szinte láthatatlan.


kategória Holisztikus megoldási terv

a probléma Bár azt gondolnánk, hogy az akadálymentesítés ma már általánosan elfogadott alapelv, a valóságban a mozgáskorlátozott emberek nap mint nap nehézségekkel és kihívásokkal szembesülnek az akadálymentes közelekedés terén. Sok épületben nem érvényesülnek a mozgáskorlátozottak szempontjai, és maguk az érintettek sem tájékozottak igazán arról, melyek az akadálymentes intézmények.

LATI ELÉRHETŐ


a megoldás

A LATI terve egy online adatbázis létrehozása, amely mozgáskorlátozott gyermekek szülei számára nyújt információt elsősorban az akadálymentes iskolákról. Az oldal célja, hogy segítse az iskolaválasztást, és egyúttal felhívja a figyelmet azokra az iskolákra, amely példaként járnak elöl az akadálymentesítésben.

az érték

Az adatgyűjtést a weboldalhoz önkéntesek végeznék, akik egy érzékenyítő képzésen vennének részt. Ezzel a projekt közelebb hozza egymáshoz az ép és mozgássérült fiatalokat.



kategória Ilyen még nem volt

a probléma

Az állami gondozott fiatalokkal beszélgetve a csapat arra a következtetésre jutott, hogy e fiatalok életébe pozitív változást hozhatna az, ha rendelkeznének saját privát térrel: mindennapjaikat megnehezíti a privát szféra és intimitás hiánya.

a megoldás

A csapat terve szerint egy speciális függöny segítségével a nevelőotthonokban élő fiatalok megteremthetik saját világukat. Az Um-Zug függönyök mintavilága egyénre szabott. A pénzügyi fenntarthatóságot a csapat más, a problémában érintett csoportok (pl. kollégiumokban élő egyetemi hallgatók) bevonásával, az 1-et fizet 2őt vihet rendszerével tervezik megoldani.

az érték

A csapat nem egyszerűen függényként tekintenek a termékre, hanem úgy, mint “életminőség javítóra”.

NOMEN EST OMEN UM-ZUG


kategória a probléma a megoldás az érték

ÉLETVEZETÉ


Ilyen még nem volt Az enyhe értelmi fogyatékos fiatalok megfelelő feltételek biztosítása mellett képesek lennének az önálló, produktív és aktív életre, mégis, az életvezetési ismeretek terén megfigyelhető hiányosságok ebben hátráltatják őket. A csapat egy olyan mobialpplikáció létrehozását tervezte meg, amely a fogyatékkal élő fiatalok mindennapjait segíti: a nap megtervezésétől a bevásárló-lista összeállításán át az időjáráshoz megfelelő öltözet kiválasztásáig. Az alkalmazás olyan hétköznapi tevékenységeket ölel fel, mint a főzés, közlekedés, beváslárás, pénzügyek - így lehetővé téve az önálló életvitelt. A terv összekapcsolja az életvezetésre való felkészítést az okostelefonokkal, utóbbiakat a fogyatékkal élő fiatalok maguk is szívesen használják.

INTERKULTI

ÉST SEGÍTŐ APPLIKÁCIÓ


kategória Ilyen még nem volt

a probléma A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek rengeteg iskolai nehézséggel küzdenek. Számukra a naponta megtapasztalt negatív iskolai élmények, a tanulásban megélt kudarcok inkább tortúrává teszik az iskolát, semmint a hátrányok leküzdésének és a szegénységből való kitörés egyik eszközévé.

SZEGEDI SEGÍTŐK FORTÉLY-SÁTOR


a megoldás A terv célja, hogy valódi sikerélményt nyújtson a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek a tanulás terén. Ezért a csapat megtervezett egy szabadulósátort, amely a népszerű szabadulószobák mobil verziója. Az üzleti koncepció szerint a sátor fesztiválokra és rendezvényekre bérelhető, az így érkező bevételekből a csapat olyan helyekre is elviheti a rejtvényekre és fejtörőkre épülő szabaduló játékot, ahol ez az élmény elérhetlen a fiatalok számára.

az érték

A csapat már együttműködik egy szegedi tanodával, 2015 nyarán elkészítik a sátor 1.0-ás verzióját.


kategória a probléma

Ilyen még nem volt

A csapat azon szeretne változtatni, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok csak korlátozottan férnek hozzá a kultúrához.

a megoldás Egy színházjáró blog létrehozása, amelynek tartalmát a Burattino Iskola tanulói alkotják majd: a közösen megnézett színdarabokról video-ajánlókat készítenek.

az érték

A terv bevonja a színházlátogatókat is a programba: jegyvásárláskor hozzájárulhatnak egy hátrányos helyzetű gyermek jegyéhez is.

3D KULTURBLOG


Ilyen még nem volt

kategória a probléma

A csapat az állami gondozásban élő gyermekek pénzgazdálkodási ismereteit szeretné kiszélesíteni új és alkalmazható tudással.

a megoldás

Tervük egy négy alkotóelemből álló képzéssorozat megvalósítása: pénzügyi ismeretek, életvezetés, önismeret és karrier témákban. A programot részvételi költséges tréningek formájában hirdetnék meg, az így keletkező bevételből finanszíroznák a hátrányos helyzetű fiatalok képzését.

az érték

A terv része egy társasjáték elkészítése, melynek célja a pénz világának élmény-alapú megismertetése.

TEAR TUDD+



JÓLLÉT HANGOLÓDJ RÁ!

kategória a probléma

Ilyen még nem volt Budapest peremkerületeiben élő, hátrányos helyzetű fiatalok számára az iskola nem nyújt valódi sikerélményeket. Gyakori körükben a lógás, bandákba verődés. Emellett a gyerekek nem ismerik a stressz-szel való megküzdés és az önkifejezés legitim formáit.

a megoldás

A csapat terve egy zenei műhely létrehozása, amely a zene és a közösség erejével szeretné a gyerekek szociális és kognitív készségeit fejleszteni. A műhelymunka során nem drága hangszereket használnak majd, hanem alternatív hangkeltő eszközöket a vödörtől az alufóliáig. A cél egy megtartó közösség létrehozása, amely pozitív megerősítést és sikerélményt ad a tagjainak.

az érték

A terv sikeresen összekapcsolja a kamaszok bandázási szokásait, az alternatív önkifejezést kereső szubkultúrákat és a közösségi tanulást, kompetencia-fejlesztést.


SORSFORDÍTÓK

kategória Ilyen még nem volt

a probléma A lakhatási szegénységnek, mélyszegénységnek kitett általános iskolás korú gyerekeket egy olyan közeg veszi körbe, ami az iskolai sikerek ellen dolgozik: a gyerekek alapvető szükségeltei nem kielégítettek, nem látnak pozitív mintákat maguk előtt, n e m m o ti vá l t a k a vá l to zá s r a , tanulásra, fejlődésre.


VARÁZSKECÓ

a megoldás A csapat egy különleges kollégiumot szeretne létrehozni halmozottan hátrányos helyzetű, általános iskolás gyerekeknek. Ezzel megteremtenék azt a támogató közeget, amely a tanuláshoz szükséges. Ebbe beletartozik a lelki támogatás, mentorálás, segítségnyújtás a tanulásban, a demokratikus értékek átadása. A cél az, hogy az itt lakó gyerekek sikeresen elvégezzék az általános iskolát, felnőve pedig tudatos, felelős állampolgárokká váljanak.

az érték

A kollégium ötlete egyszerre képes egy integrációs helyzetben tartani a gyerekeket, miközben biztosítani tudja a szükséges speciális szolgáltatásokat.



kategória Holisztikus megoldási terv

a probléma A csapat egy olyan projekt megtervezését tűzte ki célul, amelynek középpontjában a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek kompetenciafejlesztése áll.

a megoldás

Egy közösség létrehozásával, változatos programokkal, önismereti és művészeti foglalkozásokkal szeretnék elérni, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok együttműködési és szociális készségei fejlődjenek.

az érték

A koncepció fontos eleme egy mentori rendszer kialakítása annak érdekében, hogy biztosítsák a közösséghez tartozás élményét, és folyamatos a pozitív megerősítést a fiatalok számára.

BE THE CHANGE VÁLTOZTAT6SZ



Ilyen még nem volt

kategória a probléma

Egy gyermekkórház mindig szomorú hely: barátságtalan, nem a gyerekek igényeihez igazodó terek; túlterhelt dolgozók; és hosszú órák, vagy akár napok, amelyeket az ápolt gyerekek értelmes tevékenység nélkül töltenek el.

a megoldás A csapat közösségi szolgálatot végző középiskolások segítségével vinne új színt a kórházak gyermekosztályára. Az ápolt gyermekek számára játékszabadidő-eltöltési lehetőségeket nyújtanak, és emellett a diákok segítenek a tanulásban is - így a beteg gyerekek nem maradnak le az iskolai tananyaggal.

az érték

A csapat a krónikusan beteg gyermekek mellett egy másik csoportnak is segít: azoknak a középiskolásoknak, akik a kötelező közösségi szolgálat keretében valóban értékes tevékenységeket szeretnének végezni.

SOULBIRDS PLAY COREHÁZ



TANDEM

“UTAZÁS A FOGYATÉKKAL ÉLŐK VILÁGÁBAN”

kategória a probléma

Holisztikus megoldási terv

A fogyatékos személyek társadalmi exklúziója: a többségi társadalom még mindig inkább elutasító módon viszonyul hozzájuk, kevés ismerettel rendelkeznek a fogyatékosság világáról, gyakran a félelem vagy információhiány miatt nem mernek segítséget nyújtani, vagy interakcióba lépni velük.

a megoldás A csapat terve egy mobilalkalmazással támogatott iskolai érzékenyítő program, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fogyatékkal élő és ép fiatalokat. Az ötlet a személyességre és informativitásra épít: élő könyvtárral, tájékoztatással igyekeznek érzékenyíteni a fiatalok a fogyatékos személyek iránt.

az érték

A mobilapplikáció beépítésével a csapat egy olyan platformot alkalmazna ebben a tervben, amely a korábbi, integrációs programokban mindezidáig nem jelent meg a gyakorlatban.


ÉRDEKELTEK LÁTÓHATÁR Ilyen még nem volt A látássérült fiatalok társadalmi elszigeteltsége: az akadálymentesség az esetükben még gyerekcipőben jár, hiszen sem az iskolák, sem a közintézmények, sem a szórakozóhelyek nincsenek felkészülve a látássérültek fogadására. A terv lényege egy közösségi akció megszervezése, amelynek keretében önkéntesek segítségével a látássérültek feltérképezik az elérhető szolgáltatások akadálymentességét, majd a tapasztalataikat egy online portálon nyilvánosságra hozzák. Ezt követően tanácsadással, visszajelzésekkel segítik a szolgáltatásokat abban, hogyan tudnának befogadóbbá válni. A weboldal ötlete érdekeltté teszi a szolgáltatókat abban, akadálymentessé váljanak, hiszen közösségi visszajelzést kapnak egy olyan témában, amelyre talán eddig nem is gondoltak…

kategória a probléma a megoldás az érték



NAGYON TISZTELEM BE CÉLOTOK, HOGY A FIA SETEK BE. SZERINTEM AZONBAN HA SIKERES, JELENT, MINT NAGYO VILÁGON.


ENNETEK AZT, HOGY AZ A ATALOK ÉLETÉBE FEKTESM EZ SOK RIZIKÓVAL JÁR, S, SOKKAL TÖBB HASZNOT ON SOK MÁS DOLOG A


TÖBB MINT EGY

VERSENY

1 2 3 4 5 6 7 8

HÓNAP

A VERSENYT KÍSÉRŐ TOVÁBBI

ESEMÉNYEK

felkészítő, négynapos nyári tábor

TRÉNINGEK témák: kreatív tervezés, prezentáció

KONZULTÁCIÓK 30 VERSENYZŐ CSAPAT 17 TERV

találkozók szakértőkkel a társadalmi innováció, vállalkozás, pénzügy témáiban.

MEET-UPOK

közösségépítés és networking…


FELADATOK

A VERSENYZŐK VISSZAJELZÉSEI:

AMELYEKET A CSAPATOKNAK TELJESÍTENIÜK KELLETT

Mennyire igazak rád az alábbi állítások? JOBBAN ÉRDEKELNEK A KÖZÖSSÉGI PROBLÉMÁK

blogírás

egyáltalán nem 8%

kicsit

jellemző

12%

jellemző

36%

közösségi akció

teljes mértékben

JOBBAN KÉPES VAGYOK KREATÍV ÖTLETEKET KIDOLGOZNI

filmkészítés

egyáltalán nem 48%

8%

kicsit

4%

jellemző

jellemző

szakmai konzultáció

teljes mértékben

TÖBBET TUDOK A VESZÉLYEZTETETT FIATALOKRÓL

problématérkép

egyáltalán nem 48% 4%

16%

jellemző

megoldásiterv-írás prezentálás & plakát

kicsit jellemző teljes mértékben

100%

AJÁNLANÁD-E A VERSENYT AZ ISMERŐSEIDNEK?



KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálásak vagyunk azoknak a szakembereknek, akik nélkülözhetetlen munkájukkal, hozzájárultak ahhoz, hogy a Youth2Youth valódi tanulási élményt jelentsen a versenyzőknek. Külön köszönettel tartozunk a megoldási tervek bírálóinak és a döntőn résztvevő zsűritagoknak: Barbay Orsolya (OTP), Csongor Anna (ELTETÁTK), Fekete Szilárd (OTP), Galambos Rita (DIA), Jámbor Kornél (H13), Kalmár Elvira (TSystems), Kovách Eszter (ELTE-TÁTK), László Móni (Personal Branding), Lencse Máté (Igazgyöngy Toldi Tanoda), Lisszauer György (OSI), Matolay Réka (BCE-GTK), Rét Zsófia (Kreater), Szefcsik Dóra (H13), Szegedi Eszter (Tempus Közalapítvány).


YOUTH2YOUTH A verseny megvalósítója a DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY TOVÁBBI INFORMÁCIÓK www.youth2youth.hu hello@youth2youth.hu A VERSENY TÁMOGATÓI Fiatalok Lendületben Program, OTP 
 Junior, Open Society Institute

A projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg. A projekt tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság vagy a Magyar Nemzeti Iro-da véleményét, mely intézmények felelőssége a projektre nem terjed ki.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.