Bemutatjuk
A szőlő volt a játszóterem Borbély Tamással, a 2020. Év Bortermelőjével Darin Sándor beszélgetett
T
amással bő egy évtizede ismerjük egymást. Többször is megfordultam náluk, borikat is igen kedvelem, ezért is nagy öröm volt számomra, hogy a Debreceni Borozó nyári számában vele készíthettem riportot. Egyik meghatározó területükön a Bács hegyen találkoztunk. Üde zöld ültetvény, gondosan kezelt sorok, lágy szellő és a mindig vidám Tamás fogadott minket. Rövid terroir ismerkedés után közösen tértünk vissza a badacsonytomaji birtok központ pincéjének hűvösébe egy hűsítő pohár bor melletti beszélgetésre.
10
Honnan indult számodra a borkészítés?
Kiktől lested el a szakma fortélyait?
Szüleink 1981 tavaszán telepítették az első saját ültetvényüket, ami most a birtok központ magja. Itt a pince előtti fél hektár volt az első szőlőnk. 1981 azért is fontos a család életében, mert én is ebben az évben születtem. Gyakorlatilag ez volt az én játszóterem, szinte itt nőttem fel a szőlőben. A szőlő- és borkultúra szeretetére és tiszteletére neveltek. Ezek után nem is volt kérdés, hogy én majd apa nyomdokaiba szeretnék lépni. Borrendi avatásomon a nagymester mondta, „anyatej helyett lopószáron nevelkedett”.
Apa somlói származású, anya helyi kötődésű és mind a két családban volt szőlőtermesztés és borkészítés generációkon keresztül. Így a gyakorlati hátteret apa és a nagyszülők mellett már gyerekként tanulgattam. Ahhoz, hogy ezt a tudást komplexként tudjam kezelni, ehhez kellettek az egyetemi tanulmányok is.
Debreceni BOROZÓ
Említetted fent a hegyen, hogy tulajdonképpen sorsszerűen jött az első szüreted is.
2010-ben apa hirtelen betegsége miatt teljes egészében én vezényeltem le a szüretet. Nehéz szüret volt, elsőnek meg különösen, de nagy volt bennem a bizonyítási vágy. Egy csapadékos őszből kellett kihozni a fajtákból a maximumot. Az olasz rizlinggel, kéknyelűvel, rajnaival és szürkebaráttal sikerült elég komoly, nagy fehér borokat készíteni. Ezekkel a borokkal elég sok helyre sikerült bejutnunk, és sok pozitív visszajelzést kaptunk mind a fogyasztók, mind a gasztronómia és a kereskedelem felől. Hogyan tudtok összedolgozni? Nagyon jó közöttünk az összhang. Én hozok egy új ötletet, hogy próbáljuk meg és az ő tapasztalata, rutinja pedig kisegít benne, hogy azt hogyan tudjuk a legkönnyebben, legbiztosabban elérni. A szakmai irányítást apával közösen visszük. Én közben jövök-megyek az országban rendezvényről-kóstolókra. Ez