Kurucok a Mátrában Kéklő koszorú a déli sík felől közelítve, égbe szökkenő tornyok nyugat felől megpillantva: a Mátra uralja a tájat. Déli lankáin terül el legnagyobb területű hegyvidéki bor-régiónk, vagyis az Alföld után itt terem hazánkban a legtöbb szőlő. Az első számú természeti adottság a nagyszerű klíma: meleg és napos, hála az északról és nyugatról védő magas hegykoszorúnak. A borvidéktől nyugatra, a Zagyva völgyében rendszerint sokkal hidegebb légtömegek gyűlnek össze, de a nyugati Mátra hirtelen felszökkenő vonulata távol tartja azokat a szőlőültetvényektől. Rekkenő hőség sem jellemző a vidékre, erről szintén a Mátra „tehet”, hiszen a hatalmas erdőrengetegeknek van klimatizáló hatása is. Másik kincsünk a talaj, és az azt formáló kőzetek színessége, ami sok helyen óriási változatosságot eredményez, vagy eredményezhetne a borokban. A Mátra jellemző alapkőzete az andezit, amiről sokaknak egy meglehetősen homogén, szürkés, kemény anyag jut eszébe, pedig megjelenési formái, változatai az egyes vulkánkitörések szerint igencsak eltérőek lehetnek, Gyöngyöspata környékén például számos helyen kifejezetten vörös tónusú (vasban gazdag) és aprózódásra hajlamos az andezit alapkőzet. Néhány kicsi foltban (a gyöngyössolymosi Kis-hegyen, illetve a Kisnána feletti hegyoldalon) riolit, illetve riolittufa is előfordul, de Pata határában találtam már piros színű zeolitdarabkákat is. Ez utóbbinak tömeges előfordulása például a kitűnő borairól ismert Mádon jellemző. A vulkanikus eredetű talajformáló kőzeteken kívül kevéssé ismert, de óriási jelentőségű a meszes lerakódások szerepe. Ez főleg a borvidék nyugati részén jellemző, porlékony tengeri meszes üledék formájában, ami sokszor a felszínen is látható. Délceg savakat, vibráló szerkezetet kölcsönöznek a boroknak, a vulkanikus és meszes összetevők keveredése pedig egyedi és izgalmas borkaraktert hoz létre. De van itt puhaságot, könnyű, elegáns gyümölcsösséget adó lösz is, például a Gyöngyös felett a látképet uraló Sár-hegy lankáin. Az eddigieket összegezve elmondható, hogy a borvidék közös jellemzője lehet a mezoklímából adódó jó érettségi fok, amit mégis harmonikus érési folyamatok kísérnek a szőlőben. Túl nagy hőségben megakadnak, illetve féloldalassá válnak bizonyos érési folyamatok, például a cukor gyors felhalmozódása mellett a csersavak érése leáll, így magas alkoholú, de ugyanakkor zöld ízű, húzós tanninú borok születnek. A Mátra előterében a legtöbb helyen ma-
24
DEBRECENI BOROZÓ
gasabb agyagtartalmú talajok jöttek létre, és ez is segíti a kiegyensúlyozott érési folyamatokat a szőlőben, mert sokkal kevéssé tud fellépni szárazság-stressz a gyökereknél. A különböző talajok, kőzetek viszont markánsan eltérő stílusú borokat adnak, így elmondhatjuk, hogy ez egy ezerarcú borvidék: Nagygombos homokos lankái egészen mást adnak, mint például Szücsi kötött vörösagyagos, meszes Tavaszföldje, de az Abasár fölötti löszös meredélyen is teljesen más ízű nedű fog születni, mint például Nagyréde agyagos dombhátain, még ha a készítési mód és a fajta meg is egyezne. A sokszínűség mellett azért arról is szót kell ejteni, hogy azért az egyes termőhelyek kvalitásai messze nem egyeznek meg: míg vannak bőven helyek, ahol egy kellemes, gyümölcsös, mindennapi fogyasztásra való bor elkészítése lehet a cél, addig, főleg a közvetlen a hegyek lábainál, azok oldalában fekvő termőhelyeken sokkal karakteresebb, tömörebb szerkezetű, ásványos borok születhetnek. Mindig tökéletesen jelzi egy-egy borvidék termelői kultúrájának kiforrottságát, hogy az egyes területeken a talajban-klímában rejlő kvalitásoknak megfelelően gazdálkodnak-e. Az is ésszerűtlen, ha egy kivételes adottságú, vékony termőrétegű, kőmorzsalékos helyen megpróbálnak mennyiségi termelést folytatni: bármennyi „pótszer” (trágya, különböző műtrágyák) bevetése révén sem lesz hatékony az ilyen termelés, sosem tudnak annyit termeszteni ilyen helyeken, mint egy vastag termőrétegű, humuszosabb talajú területen. De legalább ekkora botorság, ha egy dús talajú termőhelyen akar valaki extrém kis hozamok mellett csúcsbort készíteni: ez egyszerűen lehetetlen, egy bizonyos szintnél ilyen helyeken nem tud tömörebb szerkezetű lenni a bor. Ha pedig egy ilyen helyen megpróbálkozunk fából vaskarikát hajlítva mégis radikálisan kevés szőlőt hagyva gazdálkodni, akkor csak azt érjük el, hogy sokszoros lesz a szőlő hajtásainak növekedése, nagyságrendileg megnövelve a ráfordítandó munkamennyiséget, hogy szabályozzuk azt. Nos, sajnos, ha a szőlőültetvényeket nézzük a Mátra előterében, látszik, hogy itt a magas borminőséget megcélzó termelés még roppant csekély arányú, hiszen a legizgalmasabb, magasabban fekvő, meredekebb termőhelyek nagyrészt nincsenek betelepítve, illetve rajta az előbb részletezett módon kevéssé hatékony tömegtermelést folytatnak. Főleg a borvidék keleti, a Gyöngyös és Abasár közt magasodó Sár-hegytől Eger irányába lévő részén szembetűnő ez, ahol nagyon kevés kivételtől eltekintve a prémium fekvések egyáltalán
