8 minute read

Önszabotázs III.

Búza Judit

Önszabotázs III.

Nos, folytatom a felderítést, hogy hogyan és mi módon varázsoljuk magunkat boldogtalanná, tartjuk magunkat a 3. csakránk terében, az egonk bűvkörében az önszabotázzsal. Ehhez változatlanul az Enneagram-ot a régi, szufik által leírt karakter tudományt hívom segítségül, ami tűpontosan rávilágít az alvó változatainkra és persze természetesen a megoldást is megvilágítja számunkra.

A következő a második csoport az érzelem-, vagy Imázs pontosoké és a közös vonás az „érzelmileg semmi nem elég”, ezt itt is másképp éli meg mindhárom karakter.

Az előző részben leírt zsigerből vagy ösztönből működőkhöz hasonlóan, a 8-as A Harcos, a 9-es A Szent és az 1-es Az Uralkodónő karakterek, ahol Igazság kérdése volt a közös vonás.

Mit is jelent az imázs? Jelen esetben egy olyan összetett, kedvező kép önmagáról, amit védekezésként, vagy, hogy mások számára elfogadható legyen, az egy-én kialakít és amivel azonosul.

Az érzelem pontosok csoportjának csúcsán áll A 3- as karakter A Varázsló

Ő remekül működteti a kifelé és befelé fordulás készségét is, épp mikor mit kíván meg az adott helyzet. Ő a mai sikerorientált világ menedzser típusa, alvó változatában a varázslóinas.

Amit elkerül az a kudarc érzése, számára nem is létezik, az is csak fél siker lehet.

Szenvedélye a fortélyosság, a hamisság se áll távol tőle, ő az örökké nyüzsgő szervezkedő.

Több vasat is tart a tűzben, legyen az munka vagy kapcsolat, teljesít, de elsőként távozik a süllyedő hajó fedélzetéről és máris egy újat keres.

Hogy mi az oka, amiért ilyenné vált?

A szülei a nevelése során a teljesítményei alapján jutalmazták, vagy büntették, függetlenül az egyéni adottságaitól és valós értékeitől.

Védekezésének módja, egyben az önszabotázsa, hogy teljesen azonosul a választott szereppel, hogy mindig sikeres lehessen.

Feladata az életben: az igazmondó, megbízhatóan kitartó apa-anya, férj-feleség, társ, főnök, akivé válhat, igazi Varázslóvá, ha felismeri és meri felvállalni, hogy a kudarcokból tanulni is lehet.

A tarsolyában ugyanis azt a 6. érzéket hozta, hogy tévedhetetlenül felismeri „mi a legjobb megoldás”.

A Varázsló jobbján áll

A 2 –es karakter Az Istennő

Kifelé forduló típus.

Amit elkerül, az a saját szükségletei.

Szenvedélye a Kevélység, Büszkeség (ahogy én adok, úgy nem tud adni senki).

A probléma ebben az, hogy azért ad, hogy szeressék és függjenek tőle.

Gyerekkorában ő volt apa kedvence és versengett anyával, az apa szeretetéért, amiben nyilvánvalóan alulmaradt.

Ezért a védekezési stratégiája, hogy elfojtja saját szükségleteit, mindenki mást előtérbe helyez és szolgál, egyfajta kizárólagos hatalmat szerezve és gyakorolva ezzel mások felett, a háttérből irányít.

Ez az ő önszabotázsa, hogy végül már fogalma sincs róla, neki magának mire lenne igazán szüksége, hogy boldog és kiteljesedett lehessen.

Ismerjük a főnök minden szokását ismerő titkárt, titkárnőt, akinek az aláírását jobban ismerik a bankban is, mint a főnökét. A „lelki szemetesláda” szerep is megvan? És a tüzet okádó sárkány változat, ha nem fogadod el a segítségét, okos tanácsait?

A feladata pedig elsősorban ahhoz, hogy eszményi anya-apa, feleség-férj, társ legyen, felismerni és tudni kielégíteni a saját szükségleteit, bármiről legyen szó. És hogy elfogadja, önmagáért is szerethető.

A 6. érzéke megsúgja, „kinek mire van igazán szüksége.”

A Varázsló balján foglal helyet

A 4 –es karakter A Művész

Befelé forduló, introvertált típus.

Amit elkerül az az elveszettség érzése.

Szenvedélye az irigység (mert másoknak jobb, mint neki).

A gyerekkorát úgy élte meg, hogy ő volt a mellőzött, félretett gyerek, aki szenvedett ettől.

Extra érzékenysége, kreativitása van, azonban ezt védekezésre, így önszabotázsra használja, oly módon, hogy a környezete problémáit, negatív érzelmeit magába szívja, mint a szivacs, azonosul, s ha jómagának oka nem lenne, hát ettől azután szenvedhet bőséggel, temérdek az ok az önsajnálatra.

Törekszik egyfajta különlegességre, amitől más, mint mások, pedig e nélkül is az.

Ugyanis az érzékenysége révén egy valódi Művész él benne, akit fel kell ébresztenie magában, akinek az a feladata, hogy láthatóvá tegye, láttassa velünk a még láthatatlan szépséget. A képet, a vászon és a festék halmazában, a kőben alvó szobrot, az Univerzum hangjait a zenében, vagy akár egy varázslatossá rendezett belső teret, de ehhez meg kell találnia a kapcsolatot belső isteni részével.

A 6. érzéke ugyanis a rendkívüli intuíciója

És végül a harmadik, a Félelem pontosok csoportja következik. Bennük a közös vonás az elme vezérelt gondolat központúság, ahol a gondolat ébreszti fel a félelmet és természetesen mindhárom karakternél másképp.

Középen a kifelé és befelé fordulásra is kész, aki a lojalitásáról híres

A 6-os karakter A Hős Apa

Amit elkerül az a deviancia, a normáktól való eltérés, a hatalommal szemben.

Hatalom és tekintély tisztelők, közülük kerül ki a legtöbb rendőr, katona, rendfenntartó.

Lojális amíg vele is az a környezete, (néha még azon is túl), de egy ponton túl lázadóvá válik.

A férfi 6-osok a tipikus macsók, domináns személyiségek, a 6-os nők is tekintélyt követelők.

Szenvedélye a kétely. Shakespeare Hamlet-je a „Lenni, vagy nem lenni” kérdéssel példázza az örök kétségek közt vergődő típust, ami persze kifelé nem látszik. Ugyanakkor igyekszik felkészülni a „veszélyre”, ”a dolgok mögé látni”, forgatókönyveket készít a dolgok lehetséges kimenetelét illetően, a védekezése és önszabotázsa ezekben a kivetítéseiben rejlik, ugyanis semmi közük a valósághoz.

A nevelése során, gyerekkorában feltehetően, ha átmenetileg is, de apa szerepbe kényszerült, ami hősies vállalás egy gyerek részéről.

A feladata, hogy bízva magában megerősítse a bátorságát és magasabb szinten a családról, a közösségéről való - de paranoia mentesgondoskodás.

A 6. érzéke ekkor tévedhetetlenül jelzi, honnan várható valós veszély.

A Hős Apa jobbján

Az 5 –ös karakter A Misztikus Filozófus

Befelé forduló introvertált személyiség.

Amit elkerül, az üresség, mégpedig úgy, hogy mindent is gyűjt, különleges tárgyakat, tudást, információkat.

Ez a szenvedélye, ugyanakkor fösvény, mert a megszerzett tudást nem osztja meg másokkal.

A fiókja teli különféle tanfolyamok, képzések okleveleivel, de a tudást megtartja magának. Ahogy az értékes tárgyait is. A szobája tabu a család számára is, beenged, de nem lát szívesen. És szüksége is van az időnkénti barlanglakásra, mert ott gyűjt energiát az egyedüllétéből.

Gyerekkorában az anyja túlzott jelenlététől szenvedett, nem lehetett titka, magánszférája sem, mivel feltehetően túlféltésből, de mindenét kikutatták.

A védekezése és önszabotázsa az elszigetelődés, ő a barlanglakó szobatudós.

A feladata pedig épp az, hogy lépjen ki a fényre, kiállítsa a gyűjteményét, hogy megossza a különlegességeit másokkal, megosztva a tudását, szerepeljen, tanítson.

A 6.érzéke abban rejlik, hogy mindig megleli a legújabb információk csatornáit és képes újabb tudás megszerzésére.

A bal oldalán

A 7-es karakter A Mágikus Gyermek

Extrovertált, kifelé forduló személyiség. Amit elkerül az a fájdalom, legyen az fizikai vagy lelki eredetű.

Szenvedélye a falánkság, ami nem korlátozódik pusztán az ételre, italra, inkább a mindent kipróbálni-ra összpontosul, a semmiből nem kimaradni gondolata hajtja.

Ő mindenhol otthon tud lenni, percek alatt családtaggá avanzsál a vidám kellemességével, aztán persze nem látod 100 évig, ha szükséged lenne rá sem. Örökké úton jár, van valahol, lehetőleg kötöttségektől mentesen, mert az a fixa ideája Istennek terve van vele, ahhoz pedig szabadnak kell lennie.

Gyerekkorában keményen korlátozták, kényszerítették a normáknak való megfelelésre. (A lányok esetében ez nagyobb problémákhoz vezethet.).

A védekezése, önszabotálása a racionalizálás, ami azt jelenti számára, hogy „minden a magasabb Terv része, csak ússzunk az árral”.

A feladata, hogy vállaljon felelősséget az életben, maradjon helyben (kapcsolatban, munkában), vagyis nőjön fel a feladathoz, mert csodás szervező képessége van, rálátása a magasabb összefüggésekre, ami szellemi vezetővé teszi.

Született 6. érzéke ahhoz van, hogy tudja, mivel lehet az embereket boldoggá tenni.

Mind a 9 karakter vonásaiból válogattunk magunknak és ezért egyik sem ismeretlen a számunkra, de van közöttük egy, amit életfeladatunk tükrében, annak beteljesítése érdekében választottunk és amihez a legtöbb feladatunk társul.

Ráadásul pozitív és negatív stresszben is elmozdulunk egy másik csoportba, homlokegyenest más működési mintát felvéve, de figyelem(!), nem tudunk hosszú távon benne is maradni, mert ha igen, annak komoly következményei lehetnek.

Példázom:

Adott egy 8-as Harcos, aki óriási maflást kap az élettől, mert ugye a karma dolgozik és hiába tud mindent is és hiába törte össze a Jóisten az öntőformát, amivel őt mintázta, van az a helyzet, amikor alul marad.

Negatív stressz ez, nem is kicsi, ekkor a 8 as, tudtán kívül átsétál a gondolkodó, félelempontos 5 –ös Misztikus filozófus szerepkörébe. Be- és elzárkózik a barlangjába, amit legalizál mondjuk tanulással, munkának álcázva, pl. számítógépes programozással, persze ezt is túlzásba hajló módon.

Ellentétben azonban az 5–el, őt nem a barlangba való visszavonulás tölti fel energiákkal, hanem a nyílt harc, mivel extrovertált típus. Ideig-óráig elmegy a becsukódás, de hosszú távon veszélyes.

Az életfeladata- ha emlékszel az előző részben róla írtakra -, a gyengébbek és az Egyetemes Igazság védelmezése, valamint a vezetővé válás. Ezt barlangból, befordulva nem lehet megvalósítani, ellenben ez egyenes út a depresszióhoz, az erővesztéshez, egy ördögi kör nyitásához, ami betegséghez vezethet.

Szóval ilyenkor az orákulum, nem tartva a nem ritkán goromba el- és kiutasítástól, állhatatos módon, a „talpra Harcos, nem hiszem el, hogy pont Te ne tudnád megcsinálni” jelmondatot, vagy hasonlót mantrázva kisegíti őt az önkéntes bezártságából.

Pozitív stresszben viszont, ha mondjuk szerelmes lesz, az érzelempontos 2-es Istennő szerepébe sétál, ad, ad, ad, önzetlenül szolgál, de persze ezt is túlzásba viszi. Szerelme tárgya pedig nem mondhat ellent semmiben, mert akkor ugye jön az égszakadás-földindulás.

Az Enneagram az egyetlen olyan rend-szer, ami leírja ezeket a mozgásokat, lehetőséget adva a rálátásra, ezzel a tudatos választásra is. És megadja az orákulumot, a segítés bölcs módozatait is, ha biztosan felismerted önmagad és másokat is a környezetedben.

Mindezek ismeretében, a legjobb jó szándékkal csak bíztatni tudok mindenkit, tegye a magáévá ezt a tudást mélységeiben, önmaga és mindenki más javára.

Ébredjünk, emlékezzünk és használjuk, mert nagy segítség a fejlődéshez az Isten tervrajza rólunk, nekünk embereknek.

Mindannyian boldognak lenni jöttünk ide és egy magasabb, magasztosabb feladat megvalósítását hoztuk magunkkal célként, amit a szívünkben hordozunk.

És ha tehetjük, miért ne lássunk rá és miért is ne fejezzük be az önszabotálást, csak jobb lesz ettől az életünk és jobb lesz tőle a világ is.

Jó egészséget és derűs napokat kívánok minden kedves Olvasómnak.

This article is from: