3 minute read

A Holdon gurul a Csandraján-3 misszió holdjárója

Czeczon

A Holdon gurul a Csandraján-3 misszió holdjárója

India Csandraján-3 küldetésének holdjárója megtette első útját a Hold felszínén 24-én, csütörtökön, egy nappal azután, hogy az ország történelmet írt azzal, hogy űrjárműve elsőként szállt le a déli pólus közelében.

A holdjáró legördült a Vikram leszállóegységről, és "India sétát tett a Holdon!" - fogalmazott az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) a BBC News jelentése szerint.

A Csandraján-3 Vikram leszállóegysége a terveknek megfelelően 23-án, szerdán landolt a Föld kísérőbolygójának déli pólusánál.

Korábban csupán három ország - az Egyesült Államok, a korábbi Szovjetunió és Kína - hajtott végre sikeres holdra szállást.

A 26 kilogramm súlyú Pragján rover (amelynek neve bölcsességet jelent szanszkritül), a Vikram leszállóegység gyomrában érkezett a Holdra.

Miután a landolás miatt keletkezett por elült, a Vikram kinyitotta a rámpáját, hogy a Pragján legördülhessen rajta a Hold felszínére.

A holdjáró a következő napokban a sziklák és a kráterek között haladva gyűjt adatokat és készít képeket, amelyeket visszaküld a Földre, ahol elemzik majd azokat.

A Pragján két műszerrel deríti fel, hogy milyen ásványi anyagok találhatók a Hold felszínén, és tanulmányozza a talaj kémiai összetételét.

A holdjáró a leszállóegységgel kommunikál, amely a Csandraján-2 küldetés még mindig a Hold körül keringő egységére továbbítja az adatokat, és az anyag onnan érkezik a Földre.

Az ISRO tájékoztatása szerint a rover másodpercenként egy centimétert tesz meg, a Hold porában hagyott nyomán látható az űrhivatal logója, amit a jármű kerekeibe ágyaztak.

A holdra szállás napja egybeesett a holdi nap kezdetével. A Holdon egy nap 28 földi napig tart, a leszállóegységnek és a rovernek 14 nap áll rendelkezésére, hogy akkumulátorait a napfényből feltöltse. Amint a holdi este leszáll, az egységek kikapcsolnak, és befejezik a munkát. Egyelőre nem világos, hogy a következő holdi napon újraélednek-e.

A Csandraján-3 misszió július 14-én indult útnak a dél-indiai Szriharikotából.

A szerdai sikeres landolás különösen jelentős annak fényében, hogy India második, 140 millió dollárba kerülő Hold-missziója kudarcba fulladt 2019-ben, miután a leszállóegység és a holdjáró landolás közben - vélhetőleg szoftverhiba miatt - megsemmisült. A Csandraján-1, India első Hold-missziója 2008-ban indult útnak.

A Holdon fontos ásványi anyagok lehetnek, de a Csandraján-3 fő célja, hogy vizet keressen.

A tudósok szerint a déli sarki régió óriási krátereinek mélyén, ahová sohasem jut el a napfény, jég lehet, ami kulcsfontosságú lenne a jövőben egy emberlakta holdbázis fenntartásához. Emellett a Marsra és más távoli célállomásokra tartó űrhajók hajtóanyag-ellátására is használhatnák.

Újságírók élő televíziós közvetítést forgatnak, ahogy a Chandrayaan-3 űrhajó landol a Holdon az ISRO telemetriai, nyomkövetési és parancsnoki hálózatának bengalurui (India) létesítményében. (Aijaz Rahi / Associated Press)

2025-26-ban indulhat újra orosz szonda a Holdra

A Roszkozmosz mérlegeli annak lehetőségét, hogy a Luna-25 lezuhanása után 20252026-ban újabb kísérletet tegyen egy automata állomás sikeres landoltatására a Hold déli pólusán - közölte az orosz állami űrvállalat.

"A program folytatásának egyik opciójaként mérlegelni lehet a Hold déli pólusára történő leszállásra irányuló küldetés megismétlésének lehetőségét 2025-2026-ban".

A Roszkozmosz vezérigazgatója, Jurij Boriszov pénteken munkamegbeszélést tartott a Luna-25 automata állomás vezető fejlesztőjénél, a Lavocskin Kutató- és Ipari Társaságnál. Boriszov azt mondta, hogy az orosz tervezők és tudósok "égnek a Hold-projekt folytatásának gondolatától".

A Luna-25 holdállomásnak a tervek szerint hétfőn kellett volna landolnia a Hold déli pólusánál, ám ehelyett a bolygó felszínébe csapódott. Boriszov később közölte, hogy a lezuhanás fő oka hajtóműhiba volt.

A Roszkozmosz-vezér hangsúlyozta, hogy Oroszországnak nem szabad megszakítania a holdprogramját és részt kell vennie a űrversenyben a technológiai szuverenitása fenntartása érdekében.

Boriszov augusztus 11-én még azt mondta, hogy a Luna-26-ot 2027-ben, a Luna-27-et 2028ban, a Luna-28-at pedig 2030-ban vagy később tervezik elindítani.

This article is from: