Nyelvi kincseink 3. rész - Nyelvrövidülés

Gyurkovics Eszter

Nyelvi kincseink 3. rész - Nyelvrövidülés

Előre kell jeleznem, hogy ilyen szakkifejezés nem létezik. A viszont nagyon is létező szórövidülés párhuzamba hozásával találtam ki, amely jelenség alatt tudatosan vagy tudattalanul megrövidítünk bizonyos szavakat az egyszerűség érdekében. Ez a szóalkotási mód a praktikum jegyében történik, és nem jár feltétlenül jelentés –és értékmegvonással. Viszont, ha azt írnám, hogy nyelvcsonkulás vagy nyelvcsonkítás, az sokkal érzékletesebben lefedné azt a valóságot, amiről ez a cikk szól: ha a nyelv rövidül, elveszik belőle valami értékes. Ennek ellenére azért nem ezt a drámaian hangzó címet választottam, mert két alakja van, és nem egyértelmű a tettes: mi csonkítjuk a nyelvet, vagy ő maga farag le önmagából? Így, a békesség kedvéért a kevésbé perverz címnél maradva ezt a témát járom körül.

Ahogy említettem, a szórövidülés jelensége, a negatív jelentéstartalom ellenére nem kifejezetten rossz, inkább praktikus. A mai rohanó világban kinek van ideje kimondani a mozgóképszínház szót, amikor a mozi sokkal egyszerűbb? (Ha valaki mozgóképszínházba hívna el randira, eléggé ódzkodnék elmenni vele.) Ugyanis az, hogy a szónak egy részét elhagyja a nyelv, magán a szó jelentésén, a szófaján nem változtat. (Ami igen, azt elvonásnak hívják.) Éppen ezért a szórövidülés nem lehet tettestársa egy nyelv kihalásának, amire a cikksorozat első részében utaltam. Egy nyelv akkor hal ki, ha azt egy generáció már nem beszéli tovább, ám a szórövidülés során a szavak nem halnak ki, csak egy kicsit elkopnak, átalakulnak, és megújult formában élnek tovább.

Szakterminusokkal élve a szórövidülésnek három formáját különböztetjük meg. A szóösszevonás során összetett vagy mozaikszavak nagyobb egységeit, pl. szótagokat kiragadva vonja össze azt a nyelv egy szóvá, az így létrehozott szó pedig teljes mértékben alkalmazkodik a nyelvhez, tehát alapszóként funkcionál, toldalékolható, ragozható. Például a Gyermekgondozást Segítő Ellátást csak GYES-nek hívjuk, és mondatba illesztjük: Ági nemrég tért vissza a gyesről. De bizonyos köszönési formák is áldozatul estek a szóösszevonásnak, a viszontlátásra elköszönésből viszlát lett, a kezét csókolom meg kézcsók formában él tovább. (A csókolom verziónál az első szó egyszerűen kikopott, eltűnt.)

A szóösszerántás egy tudatosabb folyamat, amely során egy, jelentésében különböző összetett szó első tagját az utolsó szó utolsó tagjával rántunk össze, eltüntetve így a köztes részt. A csőr szavunk pl. a cső + orr szavak összerántásából keletkezett, a talaj meg a talp + alj szavak fúziójából, és a Csalagút kifejezés is ebbe a kategóriába tartozik (csatorna + alagút). De hogy egy mai, modern példát is hozzak, a tévénézési szokásaink megváltozásával megjelent a „szitkom” szó is, ami nemcsak az angol „situation comedy” filmkategória-megjelölés összevonása, hanem rögtön magyarosítása is, hiszen magyar helyesírás szerint alkalmazzuk.

A harmadik kategória, a szóalakvegyülés vagy szókeveredés módszerileg hasonló az előzőhöz, azzal a különbséggel, hogy itt rokon értelmű szavak vonódnak össze. A legtöbb ilyen szó a véletlennek vagy egy nyelvbotlásnak köszönhető, amikor a beszélő hirtelen nem tudja eldönteni, hogy két hasonló jelentésű szóból melyiket válassza, és kimondáskor ez a két szó összekeveredik egymással. Pl.: ordít + kiabál = ordibál, zavar + kerget = zargat, de a csupasz szavunk is így keletkezett, mikor valaki érzékletesen le akarta írni, hogy egy levedlett állat csupa kopasz, vagyis mindenhol kopasz.

A szórövidülés tehát egy ma is létező, nem feltétlenül nyelvellenes folyamat, ami minden nyelvben fellelhető. Az általam kitalált nyelvrövidülés viszont egy szomorúbb jelenség, mert itt már valóban nyelvi értékek elkopásáról, kikopásáról, eltűnéséről van szó. És erről nemcsak a rohanó világ, hanem a mindennapjainkat is teljesen átalakító internet és közösségi média is tehet.

Feltűnt már valakinek, hogy a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években, tehát a digitális robbanás előtti korban leforgatott, jövőbelátó és utópisztikus filmek hogyan ábrázolták a jövőt? Repülő autók, önmagától bekötődő cipők, időutazás, rántott hús kapszula formájában. A technológia fejlődését jól megérezték a rendezők, csak az irányát, a világháló uralmát nem saccolták meg jól. Pedig már a világháborúk idején is léteztek távközlési eszközök, vagyis olyan kétirányú információközvetítő közeg, ahol az adó és a vevő is aktív. A távíró, a Morse-kód alkalmazása, később meg a telefon mind ezeket a célokat szolgálták, hogy a lehető leggyorsabban jusson el egy fontos üzenet a megfelelő helyre. Nem így működik ma az internet? Sőt, az iparosodás előtt is kommunikáltak az egymástól távol levő emberek egymással, fényjelek, jelzőtüzek vagy füst segítségével. A régebbi kor gyermeke hogyhogy nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a telekommunikációnak, amikor az emberi kapcsolatok mindig is prioritást élveztek?

Ezért történhetett az, hogy az internet megjelenése megtestesítette azt, amire az embernek mindig is szüksége volt. Először csak egyirányú, hírközlési formában, majd a mobiltelefon, illetve a közösségi média berobbanásával megjelent a vevő is, vagyis a felhasználó a képernyő másik végén. Az élet egyszerűbbé, kényelmesebbé, ugyanakkor önkifejezőbbé is vált. Kinek kell egy műanyag ízű rántott hús a kapszulában, amikor én sokkal finomabbat főzök egy YouTube-videó segítségével? Minek nekem önbefűző cipő, amikor a TikTokon ezernyi tippet látok arra, milyen színű fűzővel és milyen kötési technikával tehetném egyedivé a sportcipőmet?

Fölösleges feltenni a kérdést, hogy a rohanó világ vagy az internet volt-e előbb, mindenesetre ezekre a változásokra a nyelv is reagált. Az SMS, majd a chatprogramok megjelenésével együtt ő is rohanni kezdett, ő is egyre több mindent akart elmondani egyszerre, ő is egyre több tartalmat akart belezsúfolni egyre rövidebb szövegekbe. A nyelv beszélőjének meg sem türelme, sem ideje nem volt hosszú mondatokat bepötyögni a barátnőjének, hol és mikor találkozzanak este.

Mindennek a következménye az lett, hogy a nyelv elkezdett megcsonkulni. A „találkozó” helyett talit írunk, a „nem tudom” helyett elég egy nemtom, és a kötőszavakat már csak egy-egy karakterrel jelöljük: a „hogy”-ból h lett, a „vagy”-ból meg csupán egy v betű maradt. A sztem, asszem, lécci, itt vok verziókról nem is beszélve. Odaillő ragok kopnak le (Melyik boltba vagy?), szóközök tűnnek el (jóéjt), és sokszor írásjelek meg ékezetek is (delben csorgok pusz). Egy kérdőjel elhagyása félreértésekhez vezethet, pl. nem mindegy, hogy jó lesz, vagy jó lesz?

A 20p esott vok siess pls XD chatüzenethez némelyeknek már kódfejtőre van szüksége. Ez sztenderd átírásban így nézne ki: „20 perc, és ott vagyok, siess kérlek! :)” A pls az angol please szóból ered, és sok angol szóval együtt magyarként is alkalmazzuk ezeket, chatverzióban. Ami azért nem meglepő, mert eleve az angol a nyelve az internetes szakzsargonnak (cloud, e-mail, stream). A probléma az, hogy betűk helyett már számok is felbukkantak. A 4you és a 2me a for you, számodra és a to me, nekem kódátiratos megfelelője, az x a puszi (kiss), a g9-cel pedig jó éjszakát kívánunk angolul (good night). A magyarban egyelőre nem általános ez a tendencia, inkább reklámokban, cégértáblákban látható figyelemfelkeltő célzattal az, hogy egy betűt kicserélnek egy rá hasonlító számra, pl. a B betűt egy 8-ra.

További jó hír, hogy amíg a chates kódnyelvnek közszájon kering a sztenderd verziója, és amíg mindkettő használatos és érthető, addig nem kell attól tartani, hogy a mátrix átveszi felettünk az irányítást. Amíg az írott médiában még mindig a szerintem, légy szíves és a nem tudom verziók lelhetők fel, addig elkönyvelhetjük a chatnyelvet egyfajta rétegnyelvnek.

Az is reménykedésre az okot, hogy általában csak a gyakran használt, rövid kifejezéseket kódoljuk máshogyan. Sokszor búcsúzunk el úgy egymástól, hogy jó éjt, míg azt ritkábban írjuk, hogy hazafelé vegyél egy kenyeret. Bár ez is jellemző lehet, mégis kiírjuk a kenyér szót, és nem zsúfoljuk bele egy k betűbe. Az meg egyenesen tény, hogy a chatnyelvet eleve a gyors és hatékony kommunikációra találták ki, az élet mély dolgait nem a messengeren fogjuk megbeszélni a legjobb barátnőnkkel.

Felvetődhet a jogos kérdés, hogy ha ebben a túlegyszerűsödött közegben az írásjelek is megszűnnek, hogyan lehet az informatív tartalmon kívül bármi érzelmet, hangulati árnyalatot kifejezni? Hogyan lehet humorizálni, dühöngeni, a szándékunkat egyértelműsíteni? Erre találták ki nekünk az emojikat, amelyek nemes szándéka mögött rejtőzik az igazi veszély.

Eme piktogramok eredetijét, a szmájlit egy amerikai reklámszakember, Harvey Ball alkotta meg egy biztosítócég számára. Ha rákérdeznék az évszámra, a legtöbb válasz a kilencvenes és kétezres évek körülre datálódna, mert ekkorra asszociáljuk a számítógépek és az elektromos úton terjedő nyelv használatának kezdetét. (Kipróbáltam.) Nos, sokkal korábbra kell visszanyúlnunk, egész pontosan 1963-ra, amikor ezeknek az eszközöknek még a közelében sem jártunk.

A mosolygós fejecskére előbb egy egész iparág épült, majd aztán, a számítógépes nyelvezet elterjedésével véletlenül fedezték fel, hogy ez az érzelmet kifejező ikon megjeleníthető egy kettősponttal meg egy zárójellel. Ezt követte a kísérletezés a lefelé néző zárójellel, a ferde vonallal, és nemhogy új iparág, de egy egész tudományág épült az emotikonokra. Azért nem hívják már szmájliknak őket, mert rég túlnőtték a hangulatleírás témakörét. Ma már állatok, ételek, kézjelek (ebből több, mint 40 db!), épületek, égitestek és zászlók is elérhetők abból a kb. 1200 darabból, ami hivatalosan be van jegyezve.

Valójában meg a végtelenségig lehet variálni őket, és játszani velük, pl. olyat, hogy csak képecskék segítségével kell elmesélni egy ismert mesét vagy történetet, vagy elmondani az aznapi napunkat. Olyan vetület is létezik, mely során az öt leggyakrabban használt emoji segítségével kaphatunk egy elemzést magunkról. Statisztikák is készülnek évente a legtöbbet megjelenített hangulatjelekről (tavaly a sírva nevetős nyert), és a fejecskék is reagálnak a világ történéseire, pl. a covid idején a maszkot viselő szmájli volt a legnépszerűbb.

Az emotikonoknak tökéletes helye és a legmegfelelőbb funkciója van a chatnyelvezetben. Gyors, egyértelmű, hatékony, de egyénivé is teszi és árnyalja a mondanivalót. És amíg a kis képecskék ezen a közegen belül maradnak, addig nincs baj. Akkor van baj, ha a hétköznapi, emberi interakcióinkba is befészkelik magukat. A szemem előtt zajlott le egy jelenet, mikor egy napszemüveges szmájli-pólót viselő, nyolc év körüli fiúcska anyukája megkérdezte tőle, milyen napja volt a suliban. A fiú arcán látszott, hogy semmi kedve nem volt beszámolni a valószínűleg nem túl sikeres napjáról, mégis úgy válaszolt, hogy odabökött a pólójának a mintájára, majd elfordult az anyukájától. Tehát nemcsak személytelen, már-már udvariatlan módon rázta le az anyukáját, még hazudott is. De olyat is gyakran látni, hogy a fiatalok ráteszik a mutatóujjukat az arcukra, a szemük alá, és enyhén lefelé húzzák ott a bőrt, hogy látszódjon a szemhéjuk. Ez a könnyek utánzata a sírva nevető szmájli után szabadon, hiszen igazi (öröm)könnyeket hullatni gáz.

A leggázabb az lenne, ha már írásban is csak a kis képecskékkel kommunikálnánk. Ha nemcsak a betűkódok, de a betűk is megszűnnének létezni, így az írás is, ami egy nyelvet fenntarthatna. Bár az emotikonokhoz nem kell fordítóprogram, de nem is tudunk velük annyi mindent kifejezni, mint betűk kombinációjával. És azt se feledjük, hogy az arcmimika és a kézjelek kultúrafüggőek, egy angolt például súlyosan megsérthetünk egy ujjainkkal mutatott V betűvel.

Óvjuk tehát az írott karaktereinket, vigyázzunk rájuk, mert már az olvasási szokásaink megváltozása is afelé billenti a mérleget, hogy a betűk jelentősége elhalványodik. Nem mi leszünk az a generáció, akinek meg kell tapasztalnia a teljes kihalást, de az attól még érdekes, hogy a nyelvi jelenségek kikopására, elkopására, elévülésére nincsen szakterminus. Ugyanis ez is egy létező jelenség, amikor bizonyos szavakat és kifejezéseket egyszerűen nem használunk többé. Főleg a nyelvtörténet foglalkozik ezzel a fenoménnel, pl. ez a tudományág állapította meg, hogy a régmúlt szerkezetünk elveszett (vala), és hogy az ikes igés rendszere is kopik, de amire utalni akarok, ahhoz egyáltalán nem kell száz meg ezer éveket ugrani az időben.

Meglepő, nem meglepő, de a digitális robbanás a szókészletünket is felülírta, a nyelv jelenlegi változását leginkább a technológia fejlődésével lehetne párhuzamba hozni. Új szavak jelentek meg, régiek koptak ki. A mai generáció nem tudja, mi az a tárcsázós internet és a tárcsázós telefon, egyáltalán mi az a vezetékes telefon, és sokan nem értik, mit ábrázol a Mentés ikon. Ha csak a telefon példájánál maradunk, ma már nem letesszük azt, hanem kinyomjuk, legalábbis a mobilt. A vezetékes telefonoknak sincs már olyan nagy egysége, ahova vissza lehetne tenni a kagylót a hívás befejeztével, nem mellesleg vezetékes telefon sem jellemző minden háztartásra, nekem például nincs is. Vezeték híján már a nevük sem ez, átkeresztelték őket házi telefonra. És akinek van, annak is digitális, vagyis azokat is először kinyomjuk, mielőtt visszahelyezzük az öt centi átmérőjű, diszkrét kis helyükre. Az már szinte nem is „letevés”.

Sikeresen megállapítottuk tehát, hogy a technológia nagy befolyással bír a nyelvünkre, és hogy az ilyen jellegű fejlődés az utópisztikus filmekben és víziókban is jelentős szerepet kapott. Ám a nyelv jövőbeli változására alig reagált valaki. Itt kiemelném a Romhányi-Nepp alkotópáros kiemelkedő munkáját, a Mézga családot az 1960as évekből, amely rajzfilmsorozatban egy mesterségesen kitalált nyelv, az ún. újmagyar szerepel, amit Mézga Géza köb-ükunokája, MZ/X (beszédes, hogy kódnév!) beszél a 30. században. Nem használ ragokat és névelőket, igekötőket is csak ritkán, és a szavaknak csak az első szótagját alkalmazza.

Szerintem a küld fény post mindenkinek megvan (küldöm fénypostán), de ezt vajon hogyan kódolnák a rajongók: átkapcs besz ford gondolv? (Hatásszünet, gondolkodási idő megadva.) Ez annyit tesz, átkapcsolok beszédfordításról gondolatolvasásra (Köbüki felvesz egy olyan szerkezetet, hogy értse az ezer évvel a múltban beszélő rokonát!) Aki meg a párját sarkallná takarításra újmagyarul: szőny felcs (csavard fel a szőnyeget), abl puc (pucolj ablakot), ajt mos (mosd le az ajtót), in kony ed mos (indulj a konyhába, és mosogasd el az edényeket). És aki azt hinné, hogy a marha barom és a te kerge birka sértegetések: maradéktalanul hallom, barátom, rokonom, illetve tegnap kerestelek, de gerjedt (a rendszer), nem bírtam kikapcsolni.

Ebben a szellemben: tal köv cikk (találkozunk a következő cikkemben).

Szívből remélem, hogy a mi sokszorosan agglutináló nyelvünkre nem ez a sors vár, hogy leginkább az izoláló kínaira hasonlítson, bár ennek mutatkoznak jelei a bocs, a gimi, köszi, fizu, szerkó, tesó alakok elterjedésével. És ezekről nem a chatnyelv tehet. De azt sem mondom, hogy mi. Érdemes egyáltalán ujjal mutogatnunk bárkire is? Kapunk választ arra a kérdésre, hogy vajon a világ felgyorsulása vagy a rövidülő nyelv volt előbb?

És arra, hogy ez inkább nyelvcsonkulás, vagy nyelvcsonkítás?

első kép: vajma.info