Csak egy kis hal vagyok én a tengerben

Serfőző György

Csak egy kis hal vagyok én a tengerben

Csak egy kis hal vagyok én a tengerben, sem személyem, sem hatásom nem tartom különösebben mérvadónak. De, mint véges gondolkodó szubsztanciának megvan az a vágyam, amit Kölcsey Ferenc rémalakja az 1831es Huszt című alkotásában, intelmül és feladatként az olvasóra bízott.

,Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

A nyelv, amin írok és beszélek egzotikum. Nehezen jut el idegen fülekbe, mert nem kétséges, hogy a világ történetét angol nyelven írják, ami előtt latinul folyt a cselekmény leírás. De ez a kifejezési kényszer szerves összeköttetésben áll a magyar anyanyelvemmel, hogy angolul, németül, spanyolul jelentést vesztenének a benne foglaltak. Ezért tehát hazudnék, ha azt mondanám, nem áll szándékomban hatni! De nem akárhogy.

Ez a kis eszmefuttatás párhuzamban áll, egy a Csak POZITÍVAN múlt havi számaiban megjelent, két részes interjúban bemutatott szervezettel, vagy is inkább annak szellemiségével. És fontos leszögezni, hogy a kritikai attitűdöm nem rossz szándék vezérelte fröcsögés, pusztán egy elvi, ideológiai szembenállás ihlette gondolatfüzér. Nem célom a szervezet jó célú működésének, vagy növekedésének kigáncsolása. Hogyan is tehetném ezt a lelkiismeretem ellenében? Az organizáció cselekedetei, mind pozitívak és olyan humán jelenségeket pártolnak, eredményeznek, amik itthon nagyobb elismerésekre lennének méltók!

Ám, azok a bizonyos tanok nem hagyták nekem a dolog fentebbi leírását ilyenformán abszolválni. Mivel a kiindulási pont és a működési elv a Holakrácia (részegészek), mely struktúrát a hierarchikus berendezkedés alternatívájaként vetett papírra és szervezeti innovációként a gyakorlatba. Ennek meghonosítása itthon még gyerekcipőben jár a vállalati és céges működésben, de ez finoman szólva sem az én szakterületem. A szóban forgó szervezet e szerveződést, mint társadalmi normát és példát olyan képzettársításokkal képviseli, amik véleményem szerint túlságosan is jóhiszeműek. Azok a már-már idealista kijelentések, amik mögött a társadalmi reformok ideálja lebeg, és megcáfolhatatlanul helyesnek állítanak be.

Tudom, hogy jelenleg nem ez az aktuális törekvésük, de kénytelen vagyok előrébb ugrani, mivel, hogy a nagy Wellington herceget idézzem: „Ha egy dolog van a világon, amihez abszolút analfabéta vagyok, az a mezőgazdaság.”

Szóval tömören az elképzelés, miszerint a társadalom, mint nagy egész a benne dolgozó egymástól független és autonóm kiesebb halmazok által - az emberi, vagy más komplex szervezetek -, azaz, a közös halmazt kiegészítő és fenntartó halmazok által működjön. Ennek régre visszatekintő előzménye van és itt nem az ősközösségekre gondolok, mint inkább a Kvéker (17.században alakult) közösségek konszenzusos döntéshozatali felépítése. Az ebből inspirált vállalati szerveződések, mint a Szociokrácia és maga a Holakrácia, ugye mint említettem meglehetősen újkeletű. És bár ahogy a fáma tartja, modern világunkban hatékonyabb, reaktívabb, humánusabb működést jelent a hierarchikus kvázi hagyományos céges működésnél, mint társadalmi szerveződés, nem állná meg a helyét. Véleményem szerint, persze. Ugyanis azt feltételezi, hogy az egyének - vagy egyéniségek, ha úgy jobb - egyéni érdekeiket megvalósulni látva, halmazaik berkein belüli munkájukban kiteljesedve, elfogadják munkájuk mértékének mércéjével mérten arányos hasznukat. Továbbá a kollektíva érdekét a saját egyéni érdekeiknek tekintve veszik ki részük a NAGY egész működésében. Ez a hangyáknál kiválóan megfigyelhető jelenség, mikor a sok különböző kis elem egy nagy egészet alkotva tevékenykedik. De az egyének - vagy egyéniségek - bárhogyan is teljesednek ki, még nem lesznek közösség és pusztán az egyének közössége nem lesz társadalom. Az egyén addig marad a közösség része, amíg ebben jobb boldogulását látja, mint máshol. Az ingázás erre jó példa, gyakorta országok között a jobb és biztosabb megélhetés érdekében, s ennek piaca van a humánmunkaerő részlegen.

Nem azt mondom, hogy ez így van jól, sőt! Ám a lokálpatrióta átrendezkedés, lekapcsolódva a status quo jelenleg diktált, továbbra is fennálló rendszeréről, nem a jó megoldás. A közösségi önellátás/önfenntartás, a minél autonómabb szerveződések létesítése ideiglenes zárványokká alakulhatnak, de nem a hathatós alternatívává. A tét ugyanis kedves olvasóim nem a ti, vagy az én, vagy más egyén boldogsága. A tét a fennmaradásunk. Az a globális, versenyorientált berendezkedés, aminek káros hatásaira a kultúrában már a 19. században egyenesen utaltak, és aminek környezeti kártéteményére a 2. ipari forradalom előrevetítette következményeit, túlmutat rajtunk egyéneken. Ezekre kollektív válaszokkal és cselekedetekkel kell felelnünk, az idő előrehaladtával pedig exponenciálisan gyorsabban kell majd ezeket véghezvinnünk. Rengeteg rossz tulajdonsága van a parancsuralmi, hierarchikus berendezkedéseknek, de mérhetetlenül potensebbek, mint az alternatívái.

Az oly sokat mantrázott tudatosság polgári formáját hívnám elő, mint zárógondolat. Mely tudatosság nem csak az orráig lát, a házán túl a szomszédságig, hanem alulról néz felfelé és érti helyének, szerepének fontosságát, a belőle épülő vertikális konstrukció stabilitásában. Ez dülöngél ma felettünk, ha pedig borul, mert előbb vagy utóbb borulni fog, mind borulunk. Akiket pedig, kik kiállva alóla nem új tornyot emeltek, maga alá fog temetni.