Csak egy kicsi az illatokból, ízekből felrémlő emlékekről, amúgy Rónai Katásan

Rónai Katalin

Csak egy kicsi az illatokból, ízekből felrémlő emlékekről, amúgy Rónai Katásan

Pirítós és kávé

Ahogy közeledik a tavasz és nyílnak a virágok, egyre inkább előtérbe kerülnek az illatok. Előző cikkemben és a hozzá kapcsolódó novellámban inkább az ízek emlékezet, emlék felidéző történeteimről írtam. S láss csodát, mint minden ilyen nagy téma esetében, olvasóimban - elég volt olvasni az illatokról - máris képek, történetek sokasága bukkant fel, emlékeik tárházából, a tudatalattijukból. Tovább olvastam hát az illatok és ízek összefüggéseiről, s a cikkekből az derült ki számomra, hogy a szaglást manapság kevésbé tartják fontosnak. Zólyomi Zsolttal először évekkel ezelőtt hallottam egy beszélgetést. Ő a világ egyik legelismertebb parfümőre, ő a „magyar Orr”. Ez a beszélgetés ihlette a „Liliom illat” c. novellámat, mely az előző havi számban olvasható. Mindezek arra indítottak, hogy folytassam elmélkedésemet ebben a számomra, és remélem olvasóim számára is érdekes témában.

A szaglás a levegőben oldott anyagok észlelését jelenti. Az szagok és az ízek kölcsönösen hatnak egymásra. A szaglás az egyik legösszetettebb érzékelési módunk. Szagló receptorainkkal, melyek orrunkban helyezkednek el – ellentétben. a rovarokkal, akiknek a csápjukon és a potrohukon –, érzékeljük a körülöttünk lévő illatokat és szagokat, melyek befolyásolhatják a kedvünket, az étvágyunkat, a lelkiállapotunkat, a szerelmi életünket, a menstruációs ciklusunkat, akár az ovulációt is, és pontosan ezért, sokat elárulhatnak rólunk az érzékeny orrúaknak.

Vannak korszakok, helyek és történetek az életünkben, melyeket szagokkal is meghatározhatunk, ilyen a babaszag – az újszülöttek illata, melyben az anyatej édessége a puha széklet illatával kapcsolódik.

Bárminek lehet illata, vagy szaga, a tavasznak, a tiszta időben megjelenő ózonnak, a hónak, a gyümölcsöknek, zöldségeknek, a hormonális változásnak, a kamaszkori érésnek, a szerelemnek, a csóknak, a nyálnak, a szeretkezésnek, kedvenc fűszereinknek.

Szaga a vérnek, az agressziónak, az alkoholizmusnak, dühnek, a kórháznak, a betegségnek, a szegénységnek, a pániknak, a lámpaláznak, az öregségnek, a halálhoz közel álló embernek, a mellettünk élő állatoknak, lakásunknak, cipőinknek, az üzleteknek fajtájuk szerint, munkahelyeknek, és vég nélkül sorolhatnám.

A szaglás születéskor már érett. Az ember szaglórendszerének egy további tulajdonsága, hogy a receptoraink 60 naponta megújulnak Ugyanakkor, a szagérzékelés függ a hormonoktól és a motivációtól is. De például, egy ebéd utáni teltségérzet megváltozhatja a szagokhoz, ízekhez való a viszonyunkat, mint, ahogy a háziasszonyok a többfogásos ebédkészítés közben annyira megtelnek az illatokkal, szagokkal, hogy az étvágyuk is elmegy.

A szagok vagy illatok? Kinek mi okoz élvezeti értéket?

A Covid-19 második, de főleg a harmadik itthoni hullámában sokan elvesztették a szaglásukat. A súlyos mellékhatás némelyeknél hónapokig tartott, de olyan is előfordult, hogy valaki 3 év alatt sem nyerte vissza a szaglását.

Zólyomi Zsolt összeállított ezen emberek segítésére, terápiás célú illatmintákat, melyeket naponta kétszer-háromszor végig kell szagolni, így segíthetnek a gyógyulásban. Kutatások kimutatták, hogy azzal még csak-csak megbirkóznak az emberek, hogy kedvenc kakaójuk illatát nem érzik, de ha a barátjuk vagy a szerelmük illatát sem érzik, az már szociális szorongást okozhat. Ráadásul az ízek és a szagok olyan szintű torzulását élik meg azok, akiknek valamiért nem tért vissza a szag, és ízérzékelés, hogy mindent büdösnek, esetenként visszataszító ízűnek érzékelnek.

Mindig erős volt a szaglásom. Sokszor nehéz is ezzel az erős érzékeléssel együtt élni, hiszen sokat utazom tömegközlekedésen, és van egy pár olyan illat, amit másokkal ellentétben én annyival erősebben érzékelek, és nem viselem jól, mint a sör, cigi, és rágó kombó, vagy a hajléktalanok, a kukák, a lomtalanítások, az ápolatlanság illatanyagait, vagy a ruhába, bőrbe ivódott cigaretta, a doh és a pinceszagot.

E hosszú bevezető után, kedves illataimról, ízeimről mesélnék.

Egyik ilyen a frissen elkészült kávé, a vaníliás cukor átható illata, mely gyermek és ifjúkoromat idézi, meg jelen napjainkat is, mert ezek az étkezésre, kávézásra serkentő illatok ott vannak velünk az aluljárókban, az utcákon. A levegőben terjedőn hívogatják a rohanás közben épp, hogy valami édeset, vagy valami ébresztőt bekapni vágyó embereket.

Mivel közel laktam az iskolához, hét órakor ébresztett anyu. Bár pacsirtaként, már mindig fent voltam egy kicsit, még az ágyban szememet behunyva hallgattam a ház, a lakás reggeli külső-belső zajait, a kávédaráló hangját, élveztem a szobámba bekúszó friss kávé illatát, aztán rendszerint megszólalt az óra is, és anyukám is bekiabált, hogy „Katikám, hét óra van, kelj fel!”.

Kávét csak 16-18 éves korom után kezdtem inni, szerettem presszókban egy-egy dupla kávé mellet ücsörögni a barátaimmal, barátnőimmel. A kávéhoz mindig kértem, akkor még két kockacukrot, néha csak elszopogattam a kiskanálon, ahogy belemártottam a kávéba, néha cukormentes tejszínhabbal, egy kis üveg tálkában, alkalmasint egy-egy cukrászsüteménnyel növeltem az élvezetet.

Apukámnak sokat fájt a feje, nem emlékszem hány kávét ivott egy nap, de reggel mindenképpen szerette a friss kávét. Életemben apu kétszer vert meg, az elsőt kb. hat-hét éves koromban akkor kaptam, amikor az új kávéfőzőnkben, víz nél- kül feltettem a már kifőzött zaccot a babáimnak, ahogy elvileg a szüleimtől láttam, és a kávéfőző gumija olyan szinten el, és ráolvadt, hogy a kávéfőző örökre használhatatlanná vált. Az égett gumi, és a zacc illata talán még most is az orromban van, mint ahogy az a pirítós, amelyet egy speciális platnin készített apu reggel, vagy amikor a gyomra fájt. Ez egy nyeles fém lap volt, amelyen lyukak voltak, erre helyezte rá apu a kenyereket, általában két szelet fehér kenyeret, és a tűzhely mellett várta, hogy megpiruljanak, mely sosem sikerült, mindig megégtek, és az égett kenyér szaga is bevette magát a lakás falai közé. E kenyereket, aztán a szemetes fölött kapargatta, hogy az égett rész lejöjjön róla, aztán vajazta, és fogyasztotta el.

Ettől független mind a kávé, mind a pirítós az én kedvenceim is. Fiatal lányként, amikor még bírtam tehéntejet inni, a reggelim fél liter tejbe két adag feketekávé volt, hozzá akár, akkor már rendes kenyérpirítóban készült pirítós és lágy tojás, vagy egyéb.

A pirítós, pedig lélekszinten is kapcsolódik hozzám.

Pár hete megkérdeztem pár táncostársam, szeretik-e a pirítóst, és egyöntetűen azt válaszolták, hogy igen, azért, mert a pirítósnak család illata van! … És tényleg! Sokszor vigasztalódtam a pirítós ízével, illatával, simultam ki egy-egy szelet vajas pirítós mellett esténként, lettem boldog az illattól, és volt, amikor este, nem félve attól, hogy nem fogok aludni, még egy bögre tejeskávét is bevállaltam, laktózmentes, vagy növényi tejes változatban.

Így lesznek az illatok, az ízek a mieink.

Így pihenünk meg illatainkban, emlékeinkben, öleljük magunkhoz gyermekeink babaszagát, az első rózsa illatát, melyet szerelmünk nyújtott át nekünk, a szúrós csalán illatát, a levágott friss fű illatát, a húslevesét, a rántott húsét, melyet gyermekkorunkban vasárnaponként ettünk, a májusi orgonáét, és ballagásokét, a gyöngyvirágét, melynek illata ugyanúgy elbódított erdőben sétálva, kedvesem kezét fogva, mint ősszel a friss avaré.

Aztán ott vannak szüleim emlékillatai, a régi iratokban megbúvó generációké, a születési és halotti anyakönyvi kivonatoké, anyám zserbója, amikor elkészült, és amikor állt már vagy pár napig a szekrényben, kicsit fásabb illatanyagot hordozott, apám hajolaja, és arcvize, melyben oly jó volt elmerülni, vidám kis boldogságaim, szerelmeim illata.

Az a reggeli szalonnás rántotta illat, mellyel vegyült a boconádi malacól szaga, vidéki nyaralásomkor.

A frissen fejt tej, a tábortűz és sült szalonna illata, mennyire más volt, mint amikor sült a töpörtyű és a zsír, mindezt anyósomék konyhájából fújta át a szél.

A friss eper illata, amelyet a kertben szedett ugyanő az unokáknak, hogy aztán eperhabot készítsen belőle. Az tanév végén ajándékba kapott új könyv és az év eleji tankönyvek illata, az antikváriumok messziről felismerhető szaga, a friss újság illata, melyet apu olvasott az asztalnál minden nap, evés közben, pohárnak támasztva, hiába mondogatta anyu, hogy ne olvasson evés közben, mert „gyomoridege lesz”.

Az édességboltok, a tejcsarnok, a vásárcsarnok, a cukrászdák illata, és még sok másik. Ezek, életem illatai, ízei, melyek színes képekkel idéződtek fel, talán el is szálltak, de a ropogós vajas pirítós és a frissen főtt kávé illata, mint valami meleg családi illat-íz emlék velem vannak, bármerre is járok a világban.