7 minute read
Játssz, hogy érezz, hogy tanulj, hogy élj!
Rémán Izabella
Játssz, hogy érezz, hogy tanulj, hogy élj!
„A játék egy közvetlen eszköz, ami által a gyermek a hétköznapokhoz, magához a világhoz kapcsolódik. A gyermek számára a szabad játék létszükséglet. Egy adottság, egy késztetés, gyakran egy belső kényszer. A játék mélységes beteljesülés.”
(André Stern)
Néhány éve igen divatos kifejezéssé vált a szabad játék fogalma. A szabad játékot sok szülő és pedagógus könnyedén összekeveri a manapság szintén nagyon divatos játékosítás fogalmával, és ezek a jelenetek gyakran emlékeztetnek az anekdotára: egy szabad ember egy szabad országban azt tesz, amit szabad.
A valóban szabad játék a fokozatosan kibontakozó szabad tanulás és a felnőttkori szabad hivatásgyakorlás megalapozása a kisgyermekkorban, tehát az egyik legnagyobb ajándék (lehetőség), amit gyermekeinknek biztosíthatunk – nem kell hozzá pénz, „csak” idő és valódi figyelem, ez pedig mindenki számára egyformán elérhető.
Nézzük meg röviden, melyek a valóban szabad játék legfontosabb ismérvei. A szabad játékban a résztvevő saját, legbelső motivációból veszt rész, gyakran ő maga a kitaláló, vagy a kitalálók egyike. A szabad játékban a résztvevők köre spontán alakul ki, a résztvevők természetes egyetértése mellett. Ugyanez vonatkozik a szabályokra is: maguk a játékosok alakítják ki, igény szerint alakítják át a játék folyamatában. A szabad játék addig tart, amíg a résztvevők ebben egyetértenek – amíg tart a játék izgalma: ez lehet néhány perc, néhány óra, nap, hét, hónap vagy akár néhány év is. A szabad játék során a játékosok belső célokat követnek. Sokszor nem is tudják pontosan, mi a cél... a cél a játékból bontakozik ki. „A játék a kutatás legmagasabb formája” – mondta Albert Einstein. A szabad játék!
Ha szeretnénk még jobban megérteni a valóban szabad játék jelenségét, mélyedjünk el a következő minőségek mindegyikében egy kis időre. És idézzük fel azokat az élethelyzeteket, amikor lábbal tiporjuk ezeket a minőségeket. Ha sikerül ezekre ráérezni, soha többet nem fogjuk összetéveszteni a gyermeki szabad játékot a játékosítással.
Jelenlét: éberség, figyelem, koncentráció. Gondoljunk olyan részletesen kidolgozott tárgyak- ra, jelenetekre, amelyekről nem gondoltuk volna, hogy gyermekünk képes megvalósítani, és felnőttként minden bizonnyal menet közben kiszálltunk volna! A jelenlét a gyermeki szabad játék egyik legfontosabb minősége, amit mi felnőttek koptatunk el a folyamatos megszakításokkal, a folyamatos közbeszólásokkal, amikor meg akarjuk mondani, hogyan kellene másképp, hogyan kellene jobban. Aztán felnőttként mindfulness tréningekre járunk – ez ma nagy divatját éli már vállalati környezetben, sőt az amerikai hadseregben is. Újratanuljuk azt, ami egykor a sajátunk volt!
Végtelen kitartás. Láttunk-e gyermeket vagy gyermekcsoportot hosszú, nagyon hosszú ideig egy témával foglalkozni? Mindaddig, amíg az mélységesen érdekelte őket? Mindaddig, amíg azt ki nem merítették a saját szempontjukból? Nem biztos, hogy láttunk, mert a mai világban folyton késztetést érzünk, hogy megszakítsuk a gyermekeket. Állandóan fontosabbnak vélt elfoglaltságaink akadnak: menni kell tanulni, menni kell egy szuper fejlesztő foglalkozásra, menni kell egy következő helyszínre, egy következő idő- pontra. Ha véletlenül sehova nem kell menni, akkor egyszerűen csak szorongunk – mi felnőttek, hogy amennyiben nem biztosítunk elég ingert, elég változatosságot, akkor a gyermek ma még csak unatkozni fog... holnap viszont végképp „lemarad”. Más gyermeke okosabb, tájékozottabb, sokoldalúbb lesz, mint a sajátunk, aki felnőttként szemünkre veti majd, hogy hagytuk őt elmélyedni egy-egy témában, ami valóban érdekelte. Ha szerencsések vagyunk, láttunk már gyermeket vagy gyermekcsoportot hosszú ideig egy témán dolgozni, olyan kitartással, amelyet semmilyen pedagógiai módszerrel nem tudnánk kicsikarni belőlük... és olyan kitartással, amely kitartásra mi felnőttek, legtöbben már nem vagyunk képesek.
Önmeghaladás. Próbálkozások, kudarcok és végül a sikerek végtelennek tűnő láncolatai. Mert a gyermek a játék során képes addig ismételni egy-egy lépést, mozzanatot vagy jelenséget, amíg az olyan nem lesz, amilyennek elképzelte. Vagy éppen valami teljesen mást fel nem fedez, mint amire számított. Így születnek a nagy találmányok! Ugye minden nagy találmánynak van egy hasonló története?! Csak mi, felnőttek gondoljuk azt, hogy a végtelennek tűnő ismétlések unalmasak és hasztalanok... A gyermek ösztönösen tudja, hogy ezek a tanulás és a felfedezés legalapvetőbb formái: lépésről-lépésre meghaladni önmagunkat!
Tolerancia. Születésekor minden gyermek toleráns. A gyermek nem ismeri a bőrszín, a származás, a vallás, a nemek, az anyagi státusz vagy bármilyen más szempont szerinti megkülönböztetést. Nem ismeri a tantárgyak közötti hierarchiát, nem ismeri a szakmák közötti hierarchiát. (Ha ezek közül bármelyiket ismeri, gyakorolja vagy próbálgatja, akkor azt tőlünk, felnőttektől tanulta.) A gyermek tehát nem ismeri a korosztály szerinti megkülönböztetést sem. A gyermek a szabad játék során mélységesen kapcsolódik a többi résztvevőhöz: együtt hoznak létre, együtt élnek meg valamit. Mai világunkban úgy tűnik, mintha a gyermekek hasonló korú gyermekekkel szeretnének a legjobban játszani. Ez azonban felszínes megfigyelés: a gyermekek azokkal szeretnek a legjobban játszani, akik valóban kapcsolódni tudnak az ő aktuális játékukba. Kik azok, akik a mai világban még valamelyest tudnak kapcsolódni? A gyermekek. Kik azok, akiknek még lehet, akiknek még szabad egy kicsit játszani? A gyermekek. Minden gyermeknek van két nagyon mély vágya: játszani és olyannak lenni, mint mi felnőttek, hiszen mi vagyunk számukra a példaképek, a saját jövőjük egy lehetséges verziója. Amikor egy felnőtt valóban bekapcsolódik a gyermek játékába (és nem animátorként egy általa kezdeményezett játékosításba), akkor a gyermek két legalapvetőbb igénye teljesül: játszhat, és olyan lehet, mint a felnőtt, akire felnéz – és mindezt egyidőben! Ezért olyan mélységes beteljesülés a gyermek számára, amikor a felnőtt vele játszik! A gyermekek egy dolgot szeretnének: valóban játszani, ahelyett, hogy eljátsza(t)nák velük, hogy játszanak.
Együttműködés. Amikor a gyermekek szabadon játszhatnak, tehát maguk választotta időben, helyen, módon, a maguk választotta társakkal, a maguk alkotta szabályok szerint, akkor rendkívül együttműködőek. Természetes módon megtalálják a nekik legtesthezállóbb feladatokat, és örömmel, valódi elköteleződéssel hajtják végre azokat. Figyeljünk meg egy-egy játszótéri jelenetet: spontán kialakulnak a vezetői szerepek, feladatkörök, a konfliktusok és azok megoldásai – feltéve, ha a felnőttek nem akarnak mindent és azonnal megoldani a gyermekeik helyett, saját elképzeléseik szerint.
Összefoglalva tehát néhány meghatározó minőség a szabad játék, a szabad tanulás, és később a valóban inspirált munkavégzés jelenségében: jelenlét, azaz éberség, figyelem; koncentráció; végtelen kitartás; önmeghaladás; tolerancia; együttműködés. És mindenekfelett: folyamatos tanulás – mert ebben a folyamatban nem lehet nem tanulni.
Ezek a minőségek minden embergyermekkel vele születnek, mégis elképesztő teljesítményre voltunk képesek az elmúlt évtizedekben: sikerült a szabad játékot, mint leghatékonyabb tanulási eszközt, szabadidős, „komolytalan” dologgá degradálni. Ha felállítunk egy képzeletbeli „komolysági skálát”, akkor annak valahol az alján helyezkedik el a szabad játék, mint „komolytalan” dolog, mintegy kisgyermekeknek fenntartott kiváltság; és valahol a tetején, a „komoly” dolgok között a tanulás és a munka. A játékkal kikapcsolódunk, amikor végeztünk a „komoly” dolgokkal. A játékot abba kell hagyni, hogy elkezdhessük a „komoly” dolgokat. Aztán amikor kezdett a világ már nekünk felnőtteknek is egy kissé túl „komoly” hellyé válni, feltaláltuk a játékosítást. Hogy mi az a faktor, amely hiányzik a játékosítás szakértőinek képletéből? A valódi lelkesedés – az eljátszott lelkesedés helyett, amiből viszont rengeteg van a mai világban. A belülről fakadó saját motiváció. Ne tévesszük azonban szem elől: a lelkesedés velünk született adottságunk, legfontosabb, „beépített” tanulási eszközünk. A lelkesedést nem kell felébreszteni! A lelkesedést nem kell ébren tartani, fejleszteni! Bőven elég lenne, ha hagynánk a gyermekeket valóban szabadon játszani. Bőven elég lenne, ha hagynánk a fiatal felnőtteket valóban szabadon tanulni. Bőven elég lenne, ha mi, felnőttek mernénk újra a hivatásunkban létezni, szabadon dolgozni, alkotni... és persze lenne bátorságunk, néhanapján újra szabadon játszani.
Könyvajánló:
Rémán Izabella: Játssz, ne játékosíts!
Herbert Renz-Polster, Gerald Hüther: Vissza a gyökerekhez – Így fejlődnek „ezek a mai gyerekek”
André Stern: Játssz, hogy érezz, hogy tanulj, hogy élj
André Stern: Lelkesedés – Fedezd fel újra a gyermekkor energiáját
izabella.reman@lelkesedeskonyvek.com
+36 20 5550535
LELKESEDÉS * TANULÁS * SZABADSÁG
www.lelkesedeskonyvek.com
