Örökbefogadás – Rápillantás – az első személyes találkozás meghatározó élménye

RÉMÁN IZABELLA

Örökbefogadás – Rápillantás – az első személyes találkozás meghatározó élménye

Hosszú évek várakozása, és több hetes, vagy akár több hónapos „iratalapú” egyeztetés után létrejön az első találkozás: a rápillantás. Ez a találkozás az örökbefogadási protokoll szerint még meglehetősen egyoldalú, ugyanis az előírás szerint az iratanyag alapján az örökbefogadási szándékát megerősítő örökbe fogadó szülő(k) egy nyilvános helyen, a gyermek tudta nélkül vethetnek „egy pillantást” a gyermekre. Elvileg ő még nem tudja, hogy a játszótéren, a parkban, az utcán látótávolságban felbukkanó felnőttek között ott lehetnek leendő szülei.

Cikksorozatom előző két részében az örökbefogadási folyamatnak azokat a fázisait tekintettem át, amelyben az örökbe fogadni szándékozó szülő(k) meghatározzák saját kritériumaikat, és megismerhetik a szempontokhoz kapcsolódó feladatokat és kihívásokat.

Örökbefogadás – Amikor megcsörren a telefon

Örökbefogadás – Amikor megcsörren a telefon 2.

Amikor megcsörren az a bizonyos telefon, az események visszavonhatatlanul felgyorsulnak. Az örökbe fogadni szándékozó szülő(k)nek még megszületés előtt álló gyermek esetén az anyával és magzatával kapcsolatos információ, újszülött vagy idősebb korú gyermek esetén nyilvánosságra hozható korlátozott mennyiségű információ áll rendelkezésre az iratanyagban ahhoz a nagyon fontos döntéshez, hogy szeretné(k)-e elindítani az ismerkedés folyamatát. Ez egy rendkívül intenzív, és gyakran megterhelő szakasz a szülő(k) életében, hiszen a hosszas várakozás és elméleti tervezgetés után hirtelen bekopogtat a valóság, és néhány óra, maximum pár nap áll rendelkezésre a döntéshez.

Ahogyan az örökbefogadási folyamat valamennyi fázisában, itt is nagy segítség, ha vannak olyan személyes szövetségeseink, akik a mi szempontjainkat ismerve és képviselve, mégis néhány lépés távolságból tudnak rátekinteni a konkrét helyzetre, másrészt hozzáértő, elfogulatlan szakemberek, akik képesek hatékonyan mediálni az érzelmileg felfokozott állapotban lévő felek között.

Még mindig erősen tartja magát két narratíva vagy álom forgatókönyv, amely egyrészt téves információkon (régi történetek, külföldi filmek stb.), másrészt nem realisztikus remények hatására él sok ember fejében. Az egyik ilyen, hogy az örökbe fogadni szándékozók besétálnak egy intézménybe vagy gyermekközösségbe, ahol több gyermek közül „válogathatnak”. Az örökbe fogadók számára legkésőbb a folyamat során tisztává kell válnia, hogy az örökbefogadás nem így zajlik. Mindig egy gyermekre érkezik „kiajánlás”, és az is papír alapon (iratismertetés és előzetes döntési folyamat), és ezzel az egy gyermekkel kapcsolatban kell döntést hozni először a rápillantásról, a rápillantást követő pozitív visszajelzés esetén pedig az ismerkedési folyamat végén az örökbefogadásról. A másik ilyen elképzelés, hogy az egymásnak rendeltetett gyermek(ek) és szülő(k) találkozásának első pillanatában egyértelműnek kell lenni a – természetesen pozitív, mindent elsöprő – válasznak. Amikor a gyermek megpillantja a számára még idegen felnőtte(ke)t, repül felé(jük) és onnan elválaszthatatlan, ideális családot alkotnak.

„Kora délután érkezem a vidéki hivatal irodájába. Hárman fogadnak: a területi vezető, a gyermek gyámja és a helyi pszichológus. Majdnem egyórás bevezető megbeszélést tartunk. Tájékoztatás, kérdezz-felelek mindkét irányba. A végén már olyan lámpalázban égek, mintha legalábbis az űrbe készülnének kilőni. Pedig csak a szomszéd játszószobába kell átmenni, ahol Anna már több mint egy órája játszik nevelőszülei társaságában. Belépünk az ajtón, a kislány a nevelőmama ölébe rohan, alig láthatóra zsugorodik. De a szeme csillog, amikor a tekintetünk találkozik. Mennyire pici, milyen gyönyörű – ezek az első gondolataim. Hat felnőtt és egy gyermek egy szobában, és minden figyelem a 2,5 évesre irányul. Hogyan lehet ezt mosolyogva elviselni? Lassan oldódik, engedi magát bevonni gyámja mesterkélt játékaiba. Én szótlan és tétlen maradok, csak nézem. Csodálom. Gyönyörű és bölcs. Mintha értené, mekkora tétje van ennek a találkozásnak. Próbálják felém irányítani a figyelmét, de minél inkább próbálják, annál jobban ellenáll. Érzem, nincs teendőm, nem tudok részt venni ebben a játszmában. Várom, hogy „megérkezzen” az én terembe.

Éppen a babakonyhában kotyvaszt. A gyámja azt kérdezi:

- Mit főzöl?

- Kávét – válaszolja huncut mosollyal.

- Kinek főzöd a kávét?

Eddig nekem háttal tüsténkedik. Hirtelen megfordul, a szemembe néz, és azt válaszolja:

- Anyának! – és egy hirtelen mozdulattal átnyújtja a babacsészét.

A szobában megáll a levegő. Néhány pillanatra egy különös áram szalad körbe, amelyben Anna, a nevelőmama és én kapcsolódunk. A többiek kívülállók. Ebben a pillanatban eldőlt a sorsunk. A nevelőmama, aki eddig kerülte a tekintetemet, mélyen a szemembe néz. Mosolyog. Majd a gyermek gyámjára néz. Látom, hogy tekintete homályos. Fájdalom és boldogság egyszerre sugárzik belőle.”

(Részlet az Álomból valóság – egy örökbefogadás igaz története e-könyvből)

Bár esetemben a második álom forgatókönyv a valóságban is megvalósult, senkit nem bátorítanék abban, hogy erre a fejben kiszínezett forgatókönyvre készüljön, vagy erre alapozza az életre szóló döntést. A biztos és zsigeri nem mindig egyértelmű, és ezen nem érdemes tovább dolgozni. A biztos igenre érdemes egyet aludni. A bizonytalanság pedig teljesen egészséges, de nagyon rövid idő alatt kell a végére járni. A legnagyobb kihívást azok a helyzetek jelentik, amikor az örökbe fogadni szándékozó pár két tagjának megélései között van eltérés. Minden esetben rendkívüli jelenlét, őszinte kommunikáció, külső támogatás és a folyamat végén önazonos döntés szükséges ahhoz, hogy a gyermeket lehetőleg ne egyik élettragédiából a másikba emeljük át.

Történetem megosztását követően sok, nagyon személyes és megindító levelet kaptam ismerősöktől és ismeretlenektől, akik beszámoltak saját, életkoruknál fogva már elmulasztottnak gondolt, vagy még megvalósításra váró vállalásaikról örökbefogadás, vagy gyermekekről való gondoskodás számos más formájának témakörében. Ha Önnek is van ezzel kapcsolatban személyes története, amit megosztana, írja meg nekünk – névvel vagy név nélkül –, hogy másoknak is inspirációval szolgálhasson. Hiszem, hogy minden gyermek személyes életfeladattal, és ennek megfelelő képességekkel és kísérőkkel születik – legyen minden találkozás egy lépés a beteljesülés felé.

E-mail: hello@cspm.hu

A szerzőről: egyedülálló örökbefogadó anya. Szívügyei, amelyeket fordítóként, szerkesztőként, könyvkiadóként könyvek, kiadványok és előadások formájában képvisel: egyszerű gyermekkor (szelíd születés, örökbefogadás, kötődő nevelés, szabad tanulás, szabad játék), zero waste – hulladékcsökkentés, vegán szemlélet- és életmód, alternatív társadalmi modellek.