Csak POZITÍVAN Magazin 2021/07

Page 88

KOVÁCS BRIGITTA EFI

Tapasztalás

Jó érzés, ahogy kezd kikristályosodni, hogy miért vagyunk itt, mi értelme földi létünknek. Azt eddig is tudtam, hogy tanulunk. Most már tudom, hogy ez valójában emlékezés. Tapasztalni jöttünk ide. Izgatott, kíváncsi, makulátlan, fényes lelkekként kapcsolódunk. Kapcsolódunk, hogy tapasztalhassunk. Hogy megismerhessünk mindent. Mert mindent tudni akarunk. Tudni akarjuk milyen a szeretet, tudni akarjuk milyen a fájdalom, a szenvedély, a szenvedés. Érezni akarjuk. Ezért teremtünk helyzeteket, melyekben szerethetünk, és viszont szeretnek. Melyben fájdalmat élünk meg, melyben megszakad a szívünk, melyben bátornak kell lennünk, vagy éppen önzetlennek. Melyben elveszítünk valakit, aki életünk része volt, hogy megéljük az űrt, amit lénye távoztával hátrahagy. Hogy megéljük a színfoltot, amit a jelenlétével fest. Megélünk küzdelmeket, hogy értékeljük sikereinket, és próbára tegyük erőnk. Megéljük az idő végességét annak tudatával, hogy földi létünk egyszer véget ér. Megéljük a végtelenségét egy hosszúra nyújtott pillanatban. Oly sokszínű a világ! Oly sok a találkozás, az élmény, az esemény! Az íz, a hang, az illat, az érintés, a szín! Ha úgy tekintenénk önmagunkra, mint lelkekre, melyek a világ és önnön belsejük felfedezéséért jöttek a Földre, nem ajándék lenne-e minden pillanat, ami hozzátesz a puzzle-höz a tapasztalat kirakósban? Rácsodálkoznánk minden érzésre, mint különleges adományra. Mik ezek a pillangók a hasamban? Ez a szerelem? Mi ez a feszítés a mellkasomban? A düh. Mi ez a csiklandós, borzongató érzés az alhasamban? A vágy. Mi ez a remegés a gyomromban? A félelem. Mi ez a finom, meleg érzés a mellkasom környékén, ami átjárja az egész testemet? A szeretet. Fel se fogjuk micsoda ajándék az életünk, ha éberen élünk meg minden pillanatot. Ez különböztet meg minket a gépektől. Emlékeztetni fogom magam erre minden egyes nap. 88 CsPM


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Újabb kulturális és természeti helyszínekkel bővült a világörökségi lista

2min
pages 138-139

Augusztus 12. és 13. éjjelén lesznek a leglátványosabbak a Perseidák hullócsillagai

1min
pages 140-142

Ritka betegségeket vizsgáló kutatás zárult le

1min
pages 136-137

hatással a klímaváltozásra 2020-ban

1min
pages 134-135

Kávészünet az elmének

1min
page 118

Mit vegyél fel, ha nyári esküvőre hívtak meg?

3min
pages 127-131

Csend, kiüresedés

6min
pages 106-111

Netflix&chill nyári kiadásban

4min
pages 119-122

Forgatókönyvükben az életfeladatunk

6min
pages 112-116

Dare to be the best! - a siker két pilléres elmélete

10min
pages 101-105

Mese Ödönről, az aranyhalról

3min
page 117

Veszélyben az északi simabálnák

1min
pages 132-133

Egy csepp Csoda - Belőled

4min
pages 90-93

Szuperhősök a valóságban: Kékes Réka - Készen állsz arra, hogy felszabadítsd a szexualitásod?

9min
pages 94-100

Tapasztalás

1min
pages 88-89

A túlzott kávéfogyasztás csökkentheti az agytérfogatot és növelheti a demencia kockázatát

1min
pages 86-87

KIKELET

1min
pages 84-85

Lehet másképp 7

3min
pages 76-79

TEREMTÉS – MI VÉGRE?

2min
pages 74-75

A szarvas

3min
page 73

Attila a Jóbarátok sorozatba?

14min
pages 62-70

Teremtés. Hogyan?

2min
pages 71-72

ÉletMese Újrakeretező - 7

4min
pages 59-61

Te mit szeretnél teremteni?

5min
pages 56-58

A Z generáció egyharmada dolgozik teljes munkaidőben

2min
pages 48-49

Egyre több a női feltalálóhoz köthető szabadalom

1min
pages 46-47

Beszélgetés Gánti Bencével az integrál szemléletről

9min
pages 50-55

Révfülöp, ahol az álmok Valóra válnak

4min
pages 33-35

a családhoz, ahová születik”

6min
pages 40-45

Családias kikapcsolódásra vágysz? Irány Balatonfenyves

4min
pages 36-39

Eger, a bor és a történelem városa

7min
pages 26-32

Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek

2min
pages 19-20

kerül a szemétbe

1min
pages 16-18

hatását vizsgálják

1min
pages 22-25

A milliárdosok űrversenye a légszennyezés növekedését hozhatja

2min
pages 7-8

Üdvözlet az olvasónak

4min
pages 3-6

RÖVID HÍREK

3min
pages 12-13

Eredményesen zárultak a fejlesztések

1min
page 21

kell kiváltani

1min
pages 9-11
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Csak POZITÍVAN Magazin 2021/07 by csakpozitivanmagazin - Issuu