Kávészünet az elmének

„A halálfélelem egy gyökérfélelem. Hogy halhatsz meg, ha nem is létezel? Csak a gondolataid teremtenek valamivé. Ha nem gondolkodsz, már most meghaltál. Meghaltál valakinek lenni. Utána már csak a fizikai test áll le valamikor. Te, Aki Vagy, örökre megmarad. Mindig is volt, és lesz is. A Most pillanatában létezel, a forma amiben épp vagy, lényegtelen. Most annyiból fontos, hogy ezt csak ebben a formában tudod felismerni. A halálfélelem azért merül fel, mert most tudod meghaladni és felismerni. Felismerni valódi Éned. Valód. A létezést, mi Abból fakad. Nincs halál, csak változások. A gyermek meghalt tinédzser korban, aztán az is, mikor felnőtt lett, mégis mind egyszerre létezik. Nem öregszünk valójában. Már a születéskor tudható, hogy valamilyen formában távozol majd. Akkor mire hát e félelem? A pillanatban ott az egész élet. Létezz.”

*** „Minden illúzió, minden csak látszik valaminek.”

„Félsz elengedni azt, akinek gondolod magad? Félsz, hogy meghal az énképed, és a történeted semmivé foszlik? Félsz, hogy nem tudod, mi lesz utána? Elméd el sem tudja képzelni, mert nem megfogalmazható. Azért van félelmed, hogy tudd, pont Most tudod elengedni félelmeid. Pont azt mutatja neked, hogy most itt vagyok, tégy velem, amit akarsz. S Te nem elengeded, hanem kötődsz hozzá és babusgatod. Mert a félelmedhez képest vagy valaki. Pont, mikor felbukkan a félelem, kéri, hogy engedd el őt. De Te ezt nem hallod, mert arra figyelsz, amit mutat, hisz belsődből tükröz. Felismered magad a félelmeid tükrében, de nem akarod felismerni magad tudatod fényének tükrében. Ha elengeded a félelmeid, akkor a tudatossághoz képest nem leszel senki. Mert ott nincs kettősség, nincs mihez mérni, nincs mihez képest.”

*** „Ott a Buddha benned, Az Vagy. Meddig játszol még?”