LINA ROEDGER
B
eszélgetés Gánti Bencével az integrál szemléletről
Gánti Bence - az Integrál Akadémia és az Integrál Európai Konferencia teremtő megálmodója
Az Integrál szemlélet ma már a pszichológia új irányzata. A ’70-es évektől lett egyre népszerűbb Amerikában. Ken Wilber az integrál szemlélet elindítója, aki egyben e szemlélet egyik alkalmazott területének, az integrál pszichológiának a szülőatyja is. Wilber 1949-ben született Oklahoma Cityben. Orvostudományi és biokémiai tanulmányait nem fejezte be, mert a tudományos szemlélet egyoldalú anyagközpontúságát nem tudta elfogadni. Így önálló szellemi útra lépett. Élvezettel hasonlította össze a nyugati és keleti tudományos filozófiai és pszichológiai irányzatokat. Kb. 3000 könyvet elolvasott, melyekből sajátos szűréseket és szintéziseket hozott létre. Sokat utazott és spirituális gurukkal, mesterekkel találkozott. Ő maga is spirituális gyakorlóvá vált. Az integrál szemlélet, noha a ’70-es évektől jött létre, de 2000. óta lett belőle nemzetközi mozgalom. Addigra értek meg sokan, sok kontinensen olyan „integrálosok”, akik aztán elkezdtek szervezkedni és létrehozni kurzusokat, köröket, konferenciákat, képzéseket. Ahhoz hogy valami mozgalommá váljon, nem csak az kell, hogy az alapító megírjon egy könyvet, hanem hogy az aztán az emberekben talajra találjon és motiválja őket a munkára. Ez a szemlélet ötvözi a nyugati pszichológia ismereteit a spirituális tanok ismereteivel. Ez az egyik lényege; a másik lényeges dolog pedig, hogy ezen integrációból leszűri, leírja az emberi fejlődésnek az általános szintjeit. A tudatfejlődési szintekbe beintegrálódik a Kelet-Nyugat, ősi-modern spirituális és pszichológiai. Ezt már Gánti Bence mondja az integrál szemlélet magyarországi képviselője, aki egy egész iskolát hozott létre ebben a szemléletben, másrészt pedig egy nemzetközi konferencia sorozatot, mely immár 2012-óta töretlenül megrendezésre 50 CsPM
kerül. Magam is elvégeztem a képzést 2015-ben, aminek sokat köszönhetek, mert alapvetően az életem részévé vált és azóta is ezt képviselem. Bence személyisége, lelkesedése és teremtő ereje igazán inspiráló. Bár általában meglehetősen elfoglalt, de szívesen állt a rendelkezésemre egy interjú erejéig. A továbbiakban ezt olvashatjátok: Hogyan és mikor találkoztál ezzel a szemlélettel és hogyan hoztad magaddal Magyarországra? A ’90-es években találkoztam ezzel a személettel Amerikában. Nagyon megérintett a mélysége és az igazsága, komplexitása. 1996-2006-ig én magam is marinálódtam mindenféle önismereti élményekben és a meditációban. A saját folyamataimon mentem át, plusz pszichológia szakos voltam az ELTE-n, vagyis effektíve szakmabeli voltam és ezért, amikor elkezdtem 2000 körül kliensekkel foglalkozni, egyéni terápiázni, elkezdtem önismereti csoportokat is tartani. Kialakítottam a „Terápiás kommunikáció tréninget”. Ez is egy