Csak POZITÍVAN Magazin 2021/07

Page 46

CZECZON

Egyre több a női feltalálóhoz köthető szabadalom Nemzetközileg csökken a nemek közötti szakadék a szabadalmi bejelentések arányában, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) adatai szerint pedig a hazai eredmények is jövőbemutatók.

Az összegzés szerint a World Intellectual Property Organization (WIPO) adatai alapján 2000-ben a nemzetközi szabadalmi bejelentések 9 százalékát lehetett női feltalálóhoz kötni, míg 2020-ra ez az arány 16,5 százalékra növekedett. A nők szabadalmi részvételét vizsgálva egyértelmű, hogy bizonyos területekre specializálódnak. A WIPO adatai szerint az öt szakterület, ahol a legmagasabb a női feltalálók aránya a Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) szerinti szabadalmi bejelentésekben a biotechnológia (30 százalék), a gyógyszeripar (29 százalék), az élelmiszerkémia (29 százalék), a biológiai anyagok elemzése (26 százalék) és a szerves kémia (25 százalék). Ugyanakkor a munkáltató típusa is számít, a WIPO kutatása szerint az akadémiai szektorban benyújtott összes PCT-bejelentés 51 százalékában szerepeltek női feltalálók, míg az üzleti szektorban ez az arány csak 30 százalék - tartalmazza a közlemény. „A magyarországi adatok sok hasonlóságot mutatnak a nemzetközivel. Az SZTNH 2017-ben vizsgálta meg a nemzeti bejelentéseket, amiből kiderült, hogy a 2000-2015 időszakban a női feltalálók aránya 13,3 százalékot tett ki” - idézi a közlemény Pomázi Gyulát, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökét. Hozzátette, hogy a magyar eredetű bejelentésekben ennél kicsit nagyobb volt a nők aránya (14,3 százalék). A magyar feltaláló nők körében a szakterületek közül a mikrostrukturális és nanotechnológia (31 százalék), a biotechnológia (29 százalék) és a szerves kémia (28 százalék) voltak a legnépszerűbbek. A hivatal kezdeményezésére létrehozott, kiemelkedő feltalálói tevékenységet elismerő Jedlik 46 CsPM

Ányos-díjat idén két kutatónő, Karikó Katalin kutatóbiológus és Fekete Andrea gyermekgyógyász is megkapta. Az amerikai National Center for Women and Information Technology megállapította: a vegyes nemű kutatócsoportok kimutathatóan sikeresebb szabadalmakat hoztak létre, ráadásul azt is bebizonyították, hogy a kisebbségek, az alacsony jövedelmű családok és a nők lehetőségeinek javítása a gazdasági növekedést is gyorsítja. Az SZNTH tájékoztatója arra is felhívja a figyelmet, hogy a növekvő arány ellenére Európa nem áll az elsők között: Latin-Amerikában és a Karib-térségben 19 százalékkal a legmagasabb a női feltalálók aránya, Észak-Amerika és Ázsia 17 százaléka után következik csak Európa, ahol 14 százalék ez az arány. Pomázi Gyula szerint fontos, hogy minél többet beszéljünk a szellemitulajdon-jogok értékéről vagy a szellemitulajdon-védelmi rendszer működéséről és ösztönözni kell, hogy több nő tanuljon természettudományi, technológiai, mérnöki és matematikai területeken.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Újabb kulturális és természeti helyszínekkel bővült a világörökségi lista

2min
pages 138-139

Augusztus 12. és 13. éjjelén lesznek a leglátványosabbak a Perseidák hullócsillagai

1min
pages 140-142

Ritka betegségeket vizsgáló kutatás zárult le

1min
pages 136-137

hatással a klímaváltozásra 2020-ban

1min
pages 134-135

Kávészünet az elmének

1min
page 118

Mit vegyél fel, ha nyári esküvőre hívtak meg?

3min
pages 127-131

Csend, kiüresedés

6min
pages 106-111

Netflix&chill nyári kiadásban

4min
pages 119-122

Forgatókönyvükben az életfeladatunk

6min
pages 112-116

Dare to be the best! - a siker két pilléres elmélete

10min
pages 101-105

Mese Ödönről, az aranyhalról

3min
page 117

Veszélyben az északi simabálnák

1min
pages 132-133

Egy csepp Csoda - Belőled

4min
pages 90-93

Szuperhősök a valóságban: Kékes Réka - Készen állsz arra, hogy felszabadítsd a szexualitásod?

9min
pages 94-100

Tapasztalás

1min
pages 88-89

A túlzott kávéfogyasztás csökkentheti az agytérfogatot és növelheti a demencia kockázatát

1min
pages 86-87

KIKELET

1min
pages 84-85

Lehet másképp 7

3min
pages 76-79

TEREMTÉS – MI VÉGRE?

2min
pages 74-75

A szarvas

3min
page 73

Attila a Jóbarátok sorozatba?

14min
pages 62-70

Teremtés. Hogyan?

2min
pages 71-72

ÉletMese Újrakeretező - 7

4min
pages 59-61

Te mit szeretnél teremteni?

5min
pages 56-58

A Z generáció egyharmada dolgozik teljes munkaidőben

2min
pages 48-49

Egyre több a női feltalálóhoz köthető szabadalom

1min
pages 46-47

Beszélgetés Gánti Bencével az integrál szemléletről

9min
pages 50-55

Révfülöp, ahol az álmok Valóra válnak

4min
pages 33-35

a családhoz, ahová születik”

6min
pages 40-45

Családias kikapcsolódásra vágysz? Irány Balatonfenyves

4min
pages 36-39

Eger, a bor és a történelem városa

7min
pages 26-32

Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek

2min
pages 19-20

kerül a szemétbe

1min
pages 16-18

hatását vizsgálják

1min
pages 22-25

A milliárdosok űrversenye a légszennyezés növekedését hozhatja

2min
pages 7-8

Üdvözlet az olvasónak

4min
pages 3-6

RÖVID HÍREK

3min
pages 12-13

Eredményesen zárultak a fejlesztések

1min
page 21

kell kiváltani

1min
pages 9-11
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Csak POZITÍVAN Magazin 2021/07 by csakpozitivanmagazin - Issuu