ÉletMese Újrakeretező- 3

Mikor lehetne aktuálisabb téma az ÉletMese Újrakeretezés, mint tavasszal, mikor újra ébred a természet, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak és egyre melegebben süt a nap?

Ennek örömére erre a hónapra egy olyan újrakeretezett mesét hoztam a saját életemből, melynek tanulságát az elmúlt hónap során sikerült megértenem és hálás szívvel elfogadnom.

Olyan helyzetekről és az ezekben szereplő emberekről van szó, amelyek, akik még a közösen megtapasztalt élmények után jóval is képesek voltak bennem mérhetetlen indulatot és/vagy félelmet kelteni. Ráadásul néha úgy sugároztam ezt a dühöt magamból, hogy tudatában sem voltam annak, mit teszek s mindeközben ezzel milyen rombolást viszek véghez a környezetemben…

Mindaddig, míg végre tényleg megértettem és elfogadtam két nagyon fontos dolgot:

1. Én vagyok az egyetlen, akinek jogában áll eldönteni, milyen érzéseknek engedem, hogy a hatalmukba kerítsenek. Én vagyok érte felelős, milyen hangulatba lovallom magam egy-egy esemény kapcsán. Én vagyok a saját közérzetem megteremtője és a beleegyezésem nélkül kizárt, hogy bárki bánthasson engem, felbosszanthasson, vagy megijeszthessen. Persze jó esélylyel mindig lesznek körülöttem emberek, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy fölém kerekedjenek általuk vélt, rám gyakorolt hatásukban bízva. Remélhetőleg azonban már egyre kevesebben, egyre ritkábban és egyre jobban tudom kezelni az ilyen szituációkat. Ez is, ahogy minden azon múlik, mit hiszek magamról és arról, amire képes vagyok.

2. Alapvetően ahányan vagyunk annyiféle a történetünk. Annyiféle batyut cipelünk magunkkal, annyiféle teherrel van megpakolva képzeletbeli hátizsákunk. Annyiféleképpen igyekszünk BOLDOGulni az életben, néha akár másokon is átgázolva – helyzettől függően fizikailag, lelkileg, vagy „csak”

szellemi vonatkozásban ártva annak, akivel éppen ott és akkor dolgunk akad. Amennyiben pedig ilyen történések kapcsán figyelmen kívül hagyjuk, hogy mi magunk is valószínűleg bántottunk meg már korábban másokat sokszor sokféleképpen (legtöbbször tudattalanul és akaratunk ellenére), nagyon gyakran csúszunk abba a helyzetbe, hogy ítélkezünk a másik felett. Véleményt formálva az általunk észlelt sérelemről, tényként kezelünk olyasmit, amiről jó esetben minimális háttérinformációval sem rendelkezünk. Nem tudhatjuk milyen emléket idézett fel a másikban egy-egy cselekedetünk, amire Ő szerintünk bántó módon reagált, nem tudhatjuk milyen „pánikgombra” tenyereltünk rá egy számunkra jelentéktelennek tűnő, odavetett félmondattal…

Nem állítom, hogy feltaláltam volna a spanyolviaszt, sem hogy rábukkantam a bölcsek kövére és mostantól nonstop „Buddha-üzemmódban” élem a mindennapokat, mindenféle hangulatingadozástól mentesen, csupa pozitív érzelemmel árasztva el a környezetemet.

Az egyetlen, amiben biztos vagyok, hogy mostantól sokkal könnyebb, egyszerűbb és gyorsabb megoldást találnom mindazokra a helyzetekre, melyekkel kapcsolatban még akár pár hete is pusztító indulatok tomboltak bennem. Amik akár a felszínre törtek végül, akár a mélyben elnyomva fortyogtak tovább, mindenképpen ártottak. Ha magamba fojtottam Nekem, ha szabad folyást engedtem nekik, akkor annak a sokszor vétlen személynek, akin éppen csattant az ostor. Mikor is Őt érte az a kétes dicsőség, hogy egy-egy eltolt napomat megkoronázva feltette az ’i’-re a pontot valami ártatlan megjegyzéssel, ne adj’ Isten egy jól irányzott lelki maflással vagy gyomrossal…

S hogy ez kinek jó?

Végső soron mindenkinek IS.

Jó nekem, hisz nyugodtabban és produktívabban tudom élni a mindennapjaimat.

Jó a szeretteimnek, mert egy kiegyensúlyozottabb és békésebb Bogit tudhatnak a közelükben. Jó a munkatársaimnak, akikkel az időm nagy részét egy légtérben töltöm. Jó az ügyfeleimnek, akikkel türelmesebb tudok lenni s ezáltal több segítséget nyújthatok számukra.

És jó Önöknek is kedves Olvasók. Mert ha csak akár pár perc erejéig is elgondolkoznak rajta, az Önök életében hol és milyen formában vannak újrakeretezhető ÉletMesék, már érdemes volt megírnom a fenti sorokat. Hisz száz szónak is egy a vége: mindig ITT & MOST van a legalkalmasabb pillanat döntést hozni egy új élet megteremtéséről. Arról, hogy mától ügyesebben, nyugisabban, eredményesebben éljük a mindennapokat. Hatalmunkban áll, képesek vagyunk rá. Kezdjük el végre!