Megbízhatóság, alázat, kitartás, fókusz

Czeczon

Megbízhatóság, alázat, kitartás, fókusz

- interjú Sárospataki Alberttel, a Billingo alapító-vezérigazgatójával, befektetővel

A felsővezetőknek az ideje korlátozott, a munkájuk mennyisége, felelősségük nem engedi meg, hogy elpazarolják. Albert különösen figyel erre és többször olvashattuk, hallhattuk tőle, hogy nem feltétlen könnyű időpontot találni hozzá és nem ül le beszélgetni bármikor bárkivel. Ez egy erős szűrő és jól működteti. Ám azt is tudom, ha értékteremtésről van szó, akkor számíthatunk az együttműködésére. Örömmel konstatáltam, hogy habár háromnegyed év telt el az interjúra felkérő első beszélgetésünk óta, Albert nyitottan fordult magazinunk felé és kitartásomnak köszönhetően (írom ezt mosolyogva) egy személyes interjú keretein belül beszélgethettünk egy elegáns belvárosi reggeliző felső szintjén.

Sárospataki Albertet a Billingo online számlázó alapítójaként, később a Cápák között egyik befektető cápájaként ismerhette meg az ország. Olvasóink láthatják a sikert és az emelkedést, valamint a megfontoltságot és a szerénységet, ám nem láthatják az odavezető utat. Szerettem volna kicsit belelépni Albert cipőjébe és járni azon az úton, amin ő járt, mire a látványosabb sikerekhez ért. Hiszen, ahogyan a spirituális utakon is manapság trendi, javarészt azt látjuk, hogy valaki beérkezett, felébredt stb., ám nem látjuk, nem tudjuk, hogy milyen fájdalmas vagy nehéz út van mögötte. Nincs tudomásunk a fejlődése állomásairól, a megélt nehézségeiről, amelyek tapasztalatként formálták személyiségét, értékrendjét, működését. Alberttel az útjáról, tapasztalatairól, a megfelelő skillekről-tulajdonságokról, megküzdési stratégiáról és természetesen a tudatosságról beszélgettünk.

Többször elmondtad már, hogy nagyon fiatalon kezdtél vállalkozni. Ez egy intuíció vagy belső bizonyosság volt számodra, hogy a vállalkozói lét fog működni, esetleg családi minták vitték ezen irányba a gondolkodásod vagy egy tudatosan felépített életutat viszel diákkorod óta?

8 évesen fogalmaztam meg magamnak, hogy vállalkozó szeretnék lenni, csak akkor még nem ennyire tudatosan, hanem álmodoztam. Arról, hogy szeretnék majd egy saját plázát, amiben van több mint 30 bolt, amiket esténként számba vettem, hogy ezek milyen üzletek lesznek: virágbolt, ruhabolt, élelmiszerbolt, és még sorolhatnám. Tehát ilyen egyszerűen, de mégis nagyratörően képzeltem el a kis 8 éves fejemmel. Szerelmes voltam a kis üzletekbe is, falun nőttem fel és jórészt a környék turkálóiba jártunk, vagy az ajkai lengyelpiacra. Amikor a városban egy márkásabb ruha üzletbe bementünk, az nekem nagyon nagy szám volt. Szüleim munkásemberek voltak és talán 7-8 éves lehettem, mikor vállalkozni kezdtek. Alapvetően láttam egyfajta mintát, hogy mennyi mindent tettek meg és nagyon sokat dolgoztak éjszakába nyúlóan. Nincsenek ezekből rossz emlékeim, de az látható volt számomra, hogy odateszik magukat.

Sok mindenkiről elmondhatjuk, hogy tudatos, de lehet, hogy a tudatosságnak csak egy szeletét kezdte el megismerni, gyakorolni.

De ez nem egy romantikus kép.

Egyáltalán nem egy romantikus kép. Ők inkább azok voltak, akik elég sok mindent tettek a vállalkozás oltárára. Akkor még nem nagyon értettem, hogy ezt miért csinálják, nem értettem a missziót és nem volt az elején kézzelfogható, hogy sokkal jobban éltünk volna. Azután, ahogy meneteltek előre, az életszínvonalunk is elkezdett emelkedni, a vállalkozásból gyűjtött javak elkezdtek halmozódni, például jobb autónk lett, mint az átlagnak, amit akkor abban mértem fel, hogy a kézi váltó helyett automata váltós volt.

Névjegy: Sárospataki Albert a Veszprém megyei Magyarpolányon nőtt fel, 38 éves, nős, két gyermek édesapja. Szülei vállalkozók voltak, egy varrodát építettek fel. A Billingo alapítója és vezérigazgatója, főleg IT, tech és egészségügyi területen érdekelt. Az RTL klub Cápák között műsorában ismerhette meg az ország befektetőként. Emellett számos üzleti rendezvény meghívott előadója.

Volt egy pozitív képed, hogy ha valaki ezt jól csinálja, abból tud növekedni és az életminősége javulhat?

Igen, volt és tagadhatatlan, hogy sokat tanultam a szüleim szemléletéből. El szoktam ezen gondolkodni. Érnek azok a vádak, hogy nekem könnyű volt, mert a szüleim is vállalkozók voltak és egyértelmű, hogy én ez miatt lettem vállalkozó. Árnyalnám a képet azzal, hogy van két édestestvérem, egy fiú és egy lány, akik nem vállalkozók és soha nem is akartak azok lenni. Egyikük mesterszakács, a másikuk cukrász. Eszük ágában nem volt vállalkozni, pedig ugyanazt élték át, mint én, semmi különbség nem volt, ugyanazt látták, ugyanazt csinálták, ugyanoda mentünk nyaralni. Én nem gondolom, hogy egyenes út, ha valakinek vállalkozók a szülei, hogy ő is az lesz. Sőt, tovább is megyek. Egy viszonylag jól menő céget sikerült felépítenie a szüleimnek, egy varrodát, ami elég ismert is lett a környéken. Elismert vállalkozókká tudták felfejleszteni magukat, de nem igazán fogalmazódott meg bennem, hogy én azt tovább szeretném vinni. Nem azért, mert a varroda, mint tevékenység nem tetszett, hanem azt gondoltam, hogy saját magamnak szeretnék csinálni valamit. Nyilván sok minden összeadódik ilyenkor egy gyermekben, nekem ez azt hozta, hogy elég korán vállalkozói szemlélet alakult ki bennem.

A gyerekkori gyűjtési szenvedélyeim is ezt a szemléletet támogatta, elég sok mindent gyűjtöttem, telefonkártyákat, jelvényeket, kagylókat, érdekes köveket, régi pénzeket, bélyegeket. 13 évesen elkezdtem Dj-ként zenével foglalkozni, majd diszkót üzemeltetni. Édesapám segített egy lézergépet megvenni, onnantól nagyobb szórakozóhelyekre jártam lézershow-kat csinálni és minden hétvégém azzal telt, hogy diszkózással, lézerezéssel, zenéléssel vagy mindhárommal kerestem a pénzem. 2014-ben lett meg az első vállalkozásom, amiben édesapám segített, Ajkán lett egy étrend és táplálékkiegészítő szaküzletem. Budapestre jártam iskolába, mikor hétvégén hazamentem, beálltam a boltba, esténként pedig ment a diszkózás. Az üzletet másfél év múlva bezártuk, mert nem jól gazdálkodtam a készletekkel, nem jól forgattam vissza, nem volt meg a kultúrám, hogy ezt hogyan csináljam jól. Aztán voltak vállalkozás ötleteim, amik nem annyira sikerültek, majd 20 évesen lett egy elég jól menő vállalkozásom, egyik akkori barátommal kezdtük el építeni, ami buszos kirándultatás volt, aminek nagy sikere lett. Ezt a 2008-as világválság tönkre is tette. Elég hamar megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor nem annyira megy, többet kell gondolkodni, és milyen, mikor nagyon megy. Hisz 20 évesen a buszos cég forgalma már hamar milliárdos tételben volt mérhető. Aztán ebből egy igen nagy bukást megélni, mikor az áramot kikapcsolják otthon és mindenünk elveszik. Ezek olyan tapasztalatok, amelyeket nem szívesen él át élesben az ember. Utólag viszont már örülök, hogy megtapasztalhattam, de ez nyilván szemlélet kérdése.

Te hogyan gondolkodtál erről, mármint a bukásról? Én fiatalon, mikor vállalkoztam, azt mondtam, hogy ha bukás jön, akkor az még inkább fiatalon jöjjön, ne akkor, amikor már család van és nehezebben tudok felállni belőle. Tehát ha már meg kell, akkor fiatalon jobb megszerezni ezeket a tapasztalatokat.

Eszembe se jutott. Nem. Semmi ilyesmi. Ezek nem kiszámítható dolgok és ezeket nem minden esetben az ember írja. Ember tervez, Isten végez. Bármikor történhet egy olyan külső helyzet vagy tragédia, amit nem tud jól kezelni egy vállalkozó. 2008-ban ezt világválságnak hívták és pénzügyi katasztrófa volt jónéhány szektorban. Pont az utaztatás és turizmus, amit mi vittünk volt jóformán az első, amit maga alá gyűrt, hiszen senki nem ment utazni. A tragédiának nagyon sok ár-

Nyitottnak kell lenni. Ez nehéz, mert nem triviális nyitottnak lenni. Az nem úgy működik, hogy akkor holnaptól nyitott leszek. Belülről el kell hinned, érezned, tudnod kell, hogy ott lesz a jel, nem tudod, hogy mikor, hol, milyen formában, de ott lesz.

nyalata és befolyásoló tényezője van. Nem lehet kiszámolni és én magam sem tudom, hogy például az idei év hogyan fog alakulni. Abban bízom, hogy tiszta szívvel, a legjobb formámmal állok oda és teszek meg mindent, akkor az előre fog vinni. Nem az a kérdés, hogy lesznek-e nehéz időszakok, mert az biztos, hogy lesznek, a fontos, hogy a legrugalmasabban tudjam akkor ezeket jól és megfelelően kezelni. Szokták mondani, hogy nekem könnyű, mert sikeres vagyok és ez már más szint. Azt szoktam válaszolni, hogy tagadhatatlan, hogy más szint, de ennek a szintnek teljesen más nehézségei is vannak. Nem feltett lábbal kávézgatva telnek a napok, hanem teljesen más típusú nehézségekkel kell megküzdeni és pontosan tudom, ha két év múlva újabb szintre lépek, ott ismét más típusú nehézségek várnak. Ahogy például a Super Márióval játszol a videójátékban (nevet), ahogy haladsz előre, nehezebb pályák jönnek, újabb skilleket kell kifejleszteni és az élet is ilyen.

Korábban említetted, hogy sokrétű érdeklődési körrel rendelkezel, gyűjtőszenvedély, zene stb. Gajzágó Györggyel egy hosszú interjúban fejtegettük korábban azt, hogy a kultúra és a kulturáltság milyen felhajtóerővel bír a gazdaságra. Ha azt nézzük, hogy te ennyi mindennel foglalkoztál, ennyi minden érdekelt, az érméknél például ismerni kellett a történelmet, a gyártástechnológiát, értékbecslését, tehát széleskörű ismereteket kellett gyűjteni. Ezek a hobbyk rengeteg ismeretanyaggal szolgálnak, amik a kulturáltságodat, intelligenciádat fejlesztik. Hogy látod, a te sikered vagy a vállalkozói szféra elismert tagjai visszatükrözik ezt az elméletet? Hogy azok érnek el sikereket, akik sokrétű érdeklődéssel rendelkeznek és sok probléma megoldásában segíti őket az, hogy sok területről tudnak információkat összekapcsolni. A kulturáltság befolyásoló tényező a siker elérésben?

Befolyásoló tényező lehet, de nem csak ezen múlik. Nyilván nagyon sokat tesz hozzá és ad egy más típusú perspektívát, látásmódot. De nem ez a kulcs. Sok könyv és előadás foglalkozik azzal, hogy mi a siker és ebben a kérdésben alapvetések vannak. Amennyiben valaki ezeket az alapvetéseket, szabályokat betartja, ezek összességéből nagy eséllyel egy sikeres út lesz. Mik lehetnek ezek az alapvetések? Megbízhatóság. Alázat. Kitartás. Felelősség. Ownership. A fókusz megteremtése. Alap dolgoknak hangozhatnak és annyit beszélünk róluk, hogy már-már észre sem vesszük, hogy van-e fontosságuk. Mindig valami olyat keresünk, amire nem gondolunk, hogy biztos van valami titok, mert ez olyan triviális. Pedig szerintem ezek az alapok, ezek a „titkok”.

Erre van egy sztorim. Amikor 2008 végén elkezdtünk nehéz helyzetbe kerülni és 2009 első felében teljesen bedőlt a vállalkozásunk, elég nagy tartozásokat halmoztam fel magánszemélyként is. Mindenünk elveszett, nem tudtuk befizetni a rezsit, nagyon mélyre kerültünk, gondot okozott az élelmiszer vásárlás, tényleg kenyér problémáink voltak. Onnan nagyon nehéz kijönni, egyrészt emberileg is nagyon megterhelő, egy kétségbeesett állapot – nem tudod van-e kiút – és nem tudod merre indulj. Egy ideig én is félig üresnek láttam a poharat, majd elkezdtem horgokat kitalálni, amivel meg tudtam kapaszkodni és a látásmódomat helyrebillenteni. A jövőben kezdtem élni és elképzelni, hogy tudnak jó dolgok történni, amikbe akasztom a horgot, nem pedig a jelen nyomorúságára fókuszáltam. Ötletelni kezdtem, de nem, hogy nem volt pénzem, még tartozásaim voltak. Nagyon apró üzleti ötletekre elkezdtem kölcsönkérni pénzt. Az első

ilyen összeg háromszázezer forint volt, ami akkor óriási összeg volt, hiába volt előtte milliárdos forgalmunk. Az jelentett nekem nagyon sokat, hogy valakitől bizalmat kaptam. Számomra ez a bizalom jelentett mindent, egy új lehetőség kezdetét. Ezt a lehetőséget nem játszhattam el, annak ellenére, hogy magas kamatra kaptam a pénzt. Azt tapasztaltam, hogy meg tudtam az ötleteimmel szólítani embereket, akik bizalmat szavaztak kölcsönösszegekkel. Az egyikből időben visszafizettem a másikat, a másikból egy harmadikat, így a bizalom egyre csak erősödött és kérhettem már magasabb összeget is. Elkezdődött egy „játék”, ám azt hozzá kell tennem, hogy ez azért igen veszélyes játék volt. Egy dologra figyeltem, hogy ha valamit megbeszéltünk, az legyen úgy, azzal a kamattal, abban az időpontban - mindig pontosan visszaadtam. Hangsúlyozom, ezt senkinek nem javaslom, de nekem akkor nem volt más lehetőségem és egy dologra figyeltem, hogy a szavam soha nem szeghetem meg. Bizalmat építettem és nem fordulhatott elő, hogy mondok valamit és az nem úgy van.

Ezt a mai napig így tartom, ha mondok valamit, az úgy lesz. Ha mégsem lehet úgy, akkor más nem sérülhet, inkább sérülök én, inkább bukok én. Ez nem amiatt van, hogy ő mit gondol rólam, hanem én nem azt ígértem neki. A felelősség nálam van, és hogy nálam van, ez egy olyan alapvetés, ami az üzleti életben kiemelten fontos. És tudod, az látszik, hogy az üzleti életben sokan nem így gondolkodnak. Ha többet tudnak keresni más kárára, akkor sokan megteszik, de ez egy rövid távú gondolkodás. Lehet, hogy épp többet keres, de a következő üzletnél nem fognak rá gondolni, nem fog már komolyabb asztalokhoz odakerülni. Én is arra törekedtem, hogy előrébb jussak, de úgy tettem, hogy ebben más nem sérülhetett.

Amikor elkezdett jól menni, vissza tudtam adni ezeket a kölcsönöket, akkor fellélegeztem és azt láttam, hogy sok támogatóm lett. Sok bizalmasom, akik megértették, hogy megbízhatnak bennem. Ez a bizalom, amit sosem játszok el sem kicsiben, sem nagyban.

Ezért mondom, hogy a sikernek szerintem alapvetései vannak és ezek azok, amelyek ahhoz kellenek, hogy nagy eséllyel sikeres legyél.

Említettem a kitartást. Relatív, kinek mi a kitartás. Van, aki feledzi magát és megmássza a Mount Everestet, ha szerencsés, le is jut. Ehhez kell kitartás, de ez sokkal kisebb szinteken is megmutatkozik hasonlóan. Cégeknél, mikor például jönnek egy-egy megpályázott pozícióra a jelöltek, azt látom, hogy sokan nem értik azt, hogy amikor felveszik őket, akkor bizalmat szavaznak nekik és elég sok esetben nem tudnak ezzel jól élni. Sokszor azt keresik, hogy miért rossz a környezet, a munka, a kollégák, nem az eredményekre figyelnek, hanem a külső körülményekben keresik a kifogásokat. Aki nem kitartó és nem tud megoldani helyzeteket, feladatokat, az nehezen lesz sikeres. Munkavállalói attitűdben is hamar meglátszik, hogy valaki nem kitartó, mert nagyon hamar megtalálja, hogy mi miért nem jó számára.

A vállalkozás vagy azon belül is egy állás, az nem sprint, az maraton. Nem esik az ölünkbe egy hónap után egy kinevezés, vagy lesz a cég milliárdos. Az instant sikerre vannak az emberek kiéhezve, és azonnal kell, nincs meg az a perspektivikus gondolkodás, hogy hosszú távra legyen felépítve egy stratégia.

Nehéz, mert a világunk nagyon felgyorsult. Amikor elkezdtem vállalkozni, még én sem gondolkodtam internetben, jóformán betárcsázós modemek voltak. Más világ volt, máshogy jöttek az impulzusok. Ma sokszor csak a sikersztorikat látjuk, a sztroik mögé nem látunk, mert nem úgy vannak megfogalmazva, hogy a nehézségek is említve legyenek, hányszor kellett ahhoz megbukni, hogy valaki elérje a mai szintjét. Le van írva, hogy milyen gyorsan mekkora sikert ért el és hogy-hogynem ma már száz millió dollárt ér a vállalkozása. Ez elferdíti az ember realitásérzékét, pedig ez nem minden bokorban terem meg és nem minden formában érhető el. Sőt, nem is ennek kell lennie az origónak.

Illetve, hogy mekkora kockázatot vállalt az adott vállalkozó.

A kitartás fogalma és annak értelmezése szerintem nagyon felhígult, és egyre kevesebben értik – persze nem akarom a társadalomra általánosságban ráhúzni -, de ez egy jelenség. Manapság a kitartás egy különleges értékké vált, ha a másikkal meg tudja értetni, hogy ő kitartó, az egy nagyon nagy erény és egy nagy lépés, hogy bizalmat építsen. Ha együtt akarok dolgozni valakivel, én tudni szeretném, hogy ki fogja-e bírni mellettem, végig tudjuk-e csinálni, nem adja-e fel pár hét, hónap vagy év után. Akarom érteni, hogy benne megvan a kitartás, az alázat. Ki kell alakítani azt a miliőt, ami a megbízhatóságra épít, nem merülhet fel, hogy a másik másképp gondolkodik, kikerül egy ponton vagy hátba támad. Ha ezt ki tudjuk alakítani, akkor nagyon sok kapu ki tud nyílni. Azt látom, hogy ha valaki a megbízhatóságot, kitartást, alázatot, a fókuszt jó helyen tartja, akkor kapuk sora tud megnyílni. Akkor a döntés már a miénk, hogy bemegyünk-e rajtuk vagy nem.

Neked vezetőként mekkora felelősség az, hogy a fókuszt ne csak magadnál tartsd meg, hanem a kollégáknál is? Vagy komoly felelősség hárul a kollégákra is, hogy a saját fókuszukat megfelelően tartsák meg azon, ami a közös érdek?

Azt szoktam mondani, hogy a fejétől bűzlik a hal. Mindig érdemes jó példát mutatni, hogy mit jelent számomra a fókusz. Ha én tudok egy világítótorony lenni ebben, akkor könnyebb elvárni a kollégáktól is és rámutatni a jó példára. A mai világban nem könnyű, mert minden a figyelmünkre pályázik. Mit jelent ez? Az egyik legveszélyesebb például maga a telefonunk, rengeteg figyelemelterelő applikációt tartalmaznak, amik közül a social appok a legveszélyesebbek a figyelmünkre. Megannyi értesítést kap egy ember, hívásokat, e-maileket, sms-eket, üzeneteket, felvillan a telefon, már odapillant és ezek a pillanatnyi események mind a fókuszt erodálják. Meg kell tanulni mindenkinek, hogy a fókuszt hogyan lehet jól irányítani és ne essenek bele abba, hogy a figyelmük szétforgácsolódjon. Erre vannak tippek-trükkök. Nekem a telefonom egész nap le van halkítva, nem az irányít engem, én irányítom a telefont. Sokaktól hallom: Jaj, de mi van, ha nem érnek el? Megkérdezném: És akkor mi van? Majd viszszahívod, amikor neked jó lesz. Nem másoknak kell irányítani téged, hanem neked önmagadat, a saját életedet és az, hogy más éppen akkor akar tőled valamit, az az ő időbeosztásának megfelelően történő megkeresés volt, nem a tiédnek.

Ez a félelem attól, hogy lemaradok valamiről.

Igen, ám annak az esélye, hogy valamiről valóban lemaradunk, az rendkívül kicsi. Sokszor hallom, hogy mi van, ha baj történik és valaki el akar érni. Oké, van ilyen, de milyen sűrűn történhet meg? Ha egy évet nézünk, hány ilyen eset történik? Egy sem, egy, kettő? Nagyjából ez a perspektíva. Egy évben mennyi megkeresést kapsz, 1-5-10 ezer? Tehát ahhoz képest az egy vagy kettő nem sok, ezért nem leszek állandó készenlétben. Nálam például van egy olyan szabály hozzám közeli emberekkel, ha egymás után kétszer hív, akkor tárgyalás közben is felveszem, mert az egész biztosan nagyon fontos. De meg kellett tanítanom a környezetemet rá, hogy van ez a lehetőség, de csak akkor éljenek vele, ha valami igen komoly és valóban halaszthatatlan, vagy életbevágó dolog történik. Ezt pedig hozzáteszem, hogy ez is elég ritka. Az értesítéseimet kikapcsoltam, napi két alkalommal jelennek meg a telefonon, egyszer reggel nyolckor, egyszer este hétkor. Akkor rájuk nézek, minden más nem érdekel. Lefordítva tartom magam mellett a telefonom, sokszor nincs is a közelemben és akkor nyúlok hozzá, amikor szükségem van rá. Apró trükkök, könnyűnek hangzik, de a megszokások miatt nem volt könnyű gyakorolni.

Ha valakivel megbeszélek, akkor maximálisan tartom azt az időkeretet, ha az fél óra vagy egy óra, akkor az annyi, nincs több. Ritka az, amikor muszáj átnyúlni, de próbálok nagyon nagy fókusszal lenni, amikor elkezdünk egy meetinget, akkor szinte azonnal már a lényegről beszélünk. Sok olyan eszközt tanultam meg, amelyek azt segítik, hogy hogyan tudom a saját fókuszomat a legjobban a teendőn tartani.

Ez hatékony időmenedzsment is részben.

Rengetegen írnak nekem LinkedInen, ez egy jó példa lesz. Kapok sok üzenetet ezen a felületen, ám arányaiban nagyon kevésre válaszolok. Mondjuk ötvenből egy-kettőre, mert a legtöbb számomra spam-nek tekinthető, esetleg csak el akarnak adni valamit, vagy időt kérnek tőlem úgy, hogy nem is mondják el, hogy mire, csak üljünk le egy kávéra. Ezekre vissza sem írok, mert mi történne ilyenkor? Az én fókuszom sérülne, az én időmet tudná valaki megszerezni feleslegesen, úgy, hogy nem én kértem. Ha nem tudja elsőre megírni, hogy ki ő és mit akar, valamint nem kelti fel az érdeklődésem, akkor nem tudok adni az időmből, amiből eleve kevés van. Azt látom, hogy ezt meglepően kevesen tudják megugrani. Akik veszik a fáradtságot nem öncélú, valóban érdekes megkeresést írni, azoknak visszaírok. Ebből az derül ki számomra, hogy keveseknek van meg ez a realitásérzékük, mert azt hiszik, hogy mindenkinek van korlátlan ideje. Én is tiszteletben tartom mások idejét, ha szeretnék valakitől valamit, azt korrektül megfogalmazva, nagy tisztelettel és érthetően teszem meg.

Említetted a kollégákkal kapcsolatos bizalmat, hogyan lehet csapatot felépíteni és kikre lehet számítani. A Cégépítők podcastben elmondtad, hogy nálatok nagy váltás volt, mikor egy családias hangulatú cégből átmentetek egy professzionális, nagyvállalatiasabb struktúrába. Milyen volt neked megélni azokat a változásokat, amik kollegiális szinten mentek végbe? Hiszen nem mindenki alkalmas arra, hogy egy nagyvállalati struktúrába tudjon beintegrálódni. Vannak, akiknek ezek a barátibb céges viszonyok mennek jobban. Vezetőként neked milyen érzés volt, mikor láttad, hogy olyan kollégák mennek el, akikkel évek óta együtt dolgozol, de ők nem tudják felvenni ezt a ritmust valamiért? És hogyan állítottad át magadban a korábbi céges struktúrát a nagyvállalatira? Vagy ez alap volt?

Tragédia volt a kollégákat elmenni látni. És nem volt alap, hiszen én sem úgy működtem. Azért volt nagyon nehéz, mert nekem sem ilyen szuperstrukturált volt a működésem. Inkább ez a baráti, féllaza, nem a nagyon multis és szofisztikált. Amikor elkezdtünk professzionális üzemmódra váltani és bejöttek olyan kollégák, akik a multik világából érkeztek, nagyon más gondolkodást hoztak be, sokkal inkább szabályok szerinti működést, amit nekem is tanulnom kellett. Mivel én voltam a cégvezető, annak kicsi volt az esélye, hogy nekem kell a hajóról távozni, de volt egy felelőssé-

A fókuszáltságnak egy magas fokú eszköze, hogy tudom, hogy mikor mi lesz, én irányítok, eldöntöm, hogy kivel találkozom, mikor mennyi időt vesz az igénybe, mit szeretnék abból kihozni. Nem ülök le véletlenül bárkivel, főleg, ha nem tudunk egymásból értéket kihozni. Ezzel teremtem meg a fókuszt és így egy olyan keretrendszert építettem fel, amivel sokkal nagyobb hatékonysággal működöm.

gem, hogy ezeket a fejlődési szinteket meg kell ugranom. Azokkal a kollégákkal, akikkel azt hittem, hogy végig fogom vinni a dolgokat, azokkal úgy csordogáltunk, aranyosan meneteltünk az erdőben, ha a mostani haladási sebességhez viszonyítom azt az időszakot. Az egy nagyon nehéz periódus volt, mikor egyrészt kollégák mentek el, másrészt nekünk is el kellett küldenünk, és amikor nekem kellett elküldenem olyan kollégákat, akik barátok voltak, együtt csináltuk a feladatokat, de egy ponton túl már nem tudták elfogadni, hogy ez már nem az a szint, nem az a sebesség, amit követnünk kell, az megviselt. Utólag értettem meg, hogy ez a dolgok rendje. Nekem kellett felnőnöm ahhoz, hogy megértsem. Onnantól kezdve elkezdett egy másik típusú kultúra, szervezet kialakulni és ott már olyan kollégákat onboardáltunk, akik annak a gondolkodásnak, annak a szintnek meg tudtak felelni.

Az lehet a „probléma” ilyenkor, hogy megszűnik a baráti hangnem és nem jut idő mindenkinek a pátyolgatására és a kontextus változik valamenynyit, vagy az elvárások nőnek túlságosan, amiket teljesíteni kell és fel kell pörögni?

Nagyon egyszerű és ennél sokkal banálisabb a válasz. Szimplán annyi történik, hogy ego harcok indulnak. A kollégák megszoktak egy menetet, volt egy territóriumuk, egyfajta hatalmuk, ami utána elkezdett eltűnögetni. Ez a veszteségérzés, hogy már nem úgy van hatásuk, máshogy kell csinálni, nem ő mondja feltétlen meg, szimplán azt hozta, hogy egyre erősebben megjelent az ego. Ez az ego egyre hatalmasabb lett és egy ponton túl károssá vált a cég részére, mert már nem produktívan a cégért hoztak döntéseket, hanem a saját státuszukért, pozíciójukért. Innentől blokkerekké válnak a cégben. Ezt volt nehéz nekem is felismerni. Akikkel addig harcoltam, azok blokkerekké váltak, persze ezt ők nem így élték meg, hanem azt látták, hogy a cég változik, én változom, a struktúra változik és ez már nem „az”. Az ő helyzetüket teljesen megértem, hisz egy szorult helyzetben érezték magukat, ám ezeket az ego harcokat meg kell szüntetni és az sokszor nem megy, csak elválással. Ezeket az energiákat ki kell venni és olyanokat kell behozni, amelyek valóban a cégért, a sikerekért, az eredményekért dolgoznak, együtt csapatban.

Ezek a változások stresszfaktorok, korábban is voltak az életedben nehéz időszakok, amik streszszel jártak. A cégépítőkben beszéltél a tőkebevonásról, ami egy nagyon komoly felelősség és szintén stresszfaktor, hisz hozni kell a KPI-okat, meg kell felelni a befektetőnek amellett, hogy a saját vállalkozásotokat építitek. Az idők folyamán milyen megküzdési stratégiákat építettél fel magadnak, hogy ezekkel a stresszekkel a magadnak legkevésbé ártalmas módon tudj megküzdeni? Esetleg a személyiségedből fakadóan reziliens vagy ezekre?

Érdekes ez, mert valójában több összetevős, hisz nagyon sok mindent láttam és megéltem, hihetetlen rizikós helyzeteket, nagyon nehéz szituációkat, ahol nyilván megtapasztaltam, hogy milyen a valódi stressz és milyen az a szintje, ami már valóban fizikai tüneteket okoz. A mai nap is ér bőven stressz, vannak kihívásosabb, gondolkodósabb, nehezebb időszakok. De ezeknek a megélése teljesen máshogyan zajlik, mert valójában pontosan tudom azt, hogy teljesen ura vagyok a helyzetnek, meg fogom tudni oldani, nem bizonytalanságból teszek dolgokat, hanem magabiztosságból. Abban a pillanatban, hogy a bizonytalanságot magabiztossággá át tudom fordítani az agyamban, ura vagyok a stressznek.

A magabiztosság a tapasztalatból fakad vagy abból a belső indíttatásból, hogy fogsz tudni –még ha nem is azonnal - megoldást találni?

Is-is. Van egy magabiztosságom, hisz sokat tapasztaltam, így nagy eséllyel látom, hogy miből mi lesz. A másik, ha nem is látom a megoldást, de tudom, hogy meg fogom találni. Úgy megyek bele azokba a szituációkba, amiben még nem látom a megoldást, hogy azt tudom, hogy valahogy meg fogom hozni. Nem tudom, hogy hogyan, de megkeresem. Nem látom a teljes képet, még nem feltétlen tudom összekötni a vonalakat, de valahogy látok annyit a rendszerben, hogy meg fogom tudni oldani.

Ilyenkor belső hangra-válaszra vársz, támaszkodsz vagy külső segítséget fogadsz el, ha az objektívebben tud rátekinteni egy-egy helyzetre, amiben te éppen benne vagy.

Nem várok ilyen formán, egyszerűen tisztában vagyok vele, hogy a megoldások ott vannak körülöttünk, mindig elém teszi az élet, akár egy ember formájában, akár egy belső hang, egy gondolat formájában, vagy alakul egy olyan helyzet, amiből tovább fogok tudni menni. Sokszor nem könynyű ezeket meglátni. de az a mondásom, hogy minden képletnek van megoldása.

Bízol a létezésben.

Tudom azt, hogy mindig ott a jel, amiket észre kell tudnom venni. Marha nehéz…

Ezt akartam kérdezni, hogy arra mi a képesség, hogy felismerd azokat a jeleket?

Nyitottnak kell lenni. Ez nehéz, mert nem triviális nyitottnak lenni. Az nem úgy működik, hogy akkor holnaptól nyitott leszek. Belülről el kell hinned, érezned, tudnod kell, hogy ott lesz a jel, nem tudod, hogy mikor, hol, milyen formában, de ott lesz. Valahogyan kifejlesztettem egy olyan képességet, hogy ezeket képes vagyok meglátni, felismerni még akkor is, ha az egy délibáb. Viszonylag gyorsan ki tudom deríteni, ha valami délibáb volt.

A stressz kezelésének egyik legjobb módszere, szimplán a fókuszunknak az uralása. Ha adódik egy nagyon nehéz helyzet, ami valóban leterhel, meg tudod-e tenni, hogy abban nem a negatív dolgokra, hanem a megoldásra fókuszálsz? Amire fókuszálsz, az kezd el nőni. Ha annak adod a figyelmed, hogy jaj, mi lesz most, mi lesz velem, úristen mi fog történni, akkor valójában a stressz csak nő. Itt térek vissza a rengeteg trükkre, ami segít, képes vagy-e a fókuszodat áthelyezni olyan dolgokra, ami kapaszkodókkal, pozitív dolgokkal, megoldásokkal szolgálhat. Vagy, képes vagy-e a stressz okán túllátni, ott a megoldásokat felfedezni és azokra koncentrálni. Drasztikusan képes lecsökkenteni a stressz hatásait. Nálam ennek a képessége mára 9/10. Jön egy nehéz helyzet, pénzügyi szituáció, egy felmondás vagy bármi, felfogom, higgadtság, és gyakorlatilag azonnal már a megoldáson gondolkodom.

Ahhoz, hogy ez a higgadtság meglegyen – tavaly hallottam tőled, hogy van egy elég kötött és szigorú időrended, ebben tudsz jól működni –, van bármilyen az önismereti utadat segítő dolog, meditáció, lazítás, edzés, amit rendszeresen végzel? Vannak gyakorlataid, amik a higgadtságot, nyugalmat, belső stabilitást megteremtik?

Vannak ilyenek, de szerintem itt is a legfontosabb a fókusz. Ha nincs fókusz, nem lesz meg a stabilitás, akkor elpillangózik az ember. Nekem azért szuper strukturált a hetem és azért van betervezve minden, mert kevés dolgot bízok a véletlenre, de ez nem jelenti, hogy ne állnék agilisan a hetemhez, ne tudnék átmozgatni akár jelentősebben dolgokat. A fókuszáltságnak egy magas fokú eszköze, hogy tudom, hogy mikor mi lesz, én irányítok, eldöntöm, hogy kivel találkozom, mikor mennyi időt vesz az igénybe, mit szeretnék abból kihozni. Nem ülök le véletlenül bárkivel, főleg, ha nem tudunk egymásból értéket kihozni. Ezzel teremtem meg a fókuszt és így egy olyan keretrendszert építettem fel, amivel sokkal nagyobb hatékonysággal működöm.

Emellett minden reggel meditálok 20 percet, majdnem minden reggel edzek, olvasok, felkészülök a napra. Ez ad egy olyan stabilitást, ami a nap elején már meghatározza a napomat. Elég régóta már ötkor keltem, de ha nem tudtam időben lefeküdni – mert az alvás sokkal fontosabb – megengedem magamnak azt, hogy később keljek, 6 vagy 7 órakor. Nem volt ez mindig így (nevet), volt mikor ragaszkodtam az ötös keléshez az alvásom jelentős rovására is, de megtanultam, hogy nem jó ötlet alvás nélkül végigcsinálni a napot. Jelenleg most 4-kor kelek és reggel 8-ig megcsinálok minden olyat az edzésen, meditáción, tanuláson keresztül, ami nagy stabilitást ad a napomnak. 8-ra kész vagyok és tudok strukturáltan, fókuszáltan működni, ahogy azt szeretném, magas energiával és a napi feladatokra koncentrálva.

Nem tudom elkerülni a kérdést, már magazinunk címe miatt sem. Számodra ez a fogalom, hogy tudatosság vagy a tudatos létezés mit jelent? Akár az üzleti életben, a magánéletben. Mi kell a tudatos élethez vagy hogy tudatosan felépítsünk valamit? Milyen egy tudatos ember?

Igyekszem ezt jól megfogalmazni, mert nem egzakt dolog. A tudatosság az önismeretből fakad. Ha visszagondolok, én is akkor kezdtem el jobban tudni, hogy mit akarok, jobban uralni magamat és a körülöttem lévő dolgokat, amikor elkezdtem magam megismerni, mire milyen reakcióim vannak, milyen gondolataim és döntéseim mikből fakadnak, az emberekre, bizonyos karakterekre adott reakcióim mikből fakadnak. Ezek hogyan függenek össze a gyermekkorommal, tapasztalataimmal, össze tudom-e kötni ezeket az eseményeket, képes vagyok-e megtalálni az okot és nem csak az okozatra figyelni. Minél jobban és nagyobb számban meg tudom ezeket érteni, annál jobban jelen tudok lenni a tudatosságban. Hiszen tudom, hogy mi miért és hogyan történik, ezt ki tudom extrapolálni másokra is, jobban értek ezáltal másokat is. Abban a pillanatban, hogy megértem önmagamnál a dinamikákat, másoknál is felismerem a mintákat. Mivel felismerem a mintákat, ki mit miért gondol, miért mondja azt, miért írja például azt az üzenetet, ezekből sokkal jobban fel tudom mérni a valós szándékot. Egy olyan emberismeret alakul ki, ami magas szintre tudja elvinni a képességeket, ki tudja szűrni, hogy mi valóban fontos és mi építi tovább azt a víziót, amit kreál magának az ember. Jobban ki tudod zárni a felesleget, jobban be tudod engedni a hasznos dolgokat. Meglátod kivel érdemes kapcsolódnod, hogy jobban ki tudj teljesedni. Az előmeneteledhez, emelkedésedhez tisztábban ki tudod válogatni az információkat, könyveket, tréningeket. Ennek az egészét tartom tudatosságnak.

Ehhez persze kapcsolódik sok árnyalat, a tudatos étkezés, kapcsolattartás, a testünkkel való foglalkozás és még sorolhatnám. Ezt belülről aztán nagyon sok mindenre ki lehet terjeszteni. Sok mindenkiről elmondhatjuk, hogy tudatos, de lehet, hogy a tudatosságnak csak egy szeletét kezdte el megismerni, gyakorolni. Rámondhatjuk, hogy tudatos… valamiben. Az, hogy egy ember sok árnyalatban kezd tudatos lenni, az sok munka.